WERTHER, LOTTE ÉS A MELÓNKÓLIA
Ide írhatsz...
Mindaz
ami a Lotte Weimarban fordítójával történik, mindazok az eszmék, amit
Mordechay Avi-Shaul képvisel egy család tündöklése. Szebb ember nem
él akkoriban Jeruzsálemben Avi-Shaul, mindaz amit unokái évtizedekkel
később elkövetnek egy másik emberrel szemben a családtörténetének sötét
korszaka, nem tanultak semmit, nem örököltek semmit Avi-Shaultól, csak
szégyent hoztak a nevére, talán az őshazában maradt ág még tehet valamit
Avi-Shaulért, kívánom hogy így legyen, de Budapesten már nem történhet semmi, nem lehet Shaul fiait és lányait többé megváltani.
2023. május 14.
TÁJÉKOZÓDÁS
Ebben biztos voltam Kedves Thomas Mann, mielőtt olvasok, rossz szokás, hogy próbálok tájékozódni a könyvről, és akkor megint előkerült Pók Lajos, szinte tudtam, de semmiképp sem engedem meg, bár igen tisztelem Pók Lajost, hogy elmondja mit gondoljak a Lotte Weimarban történetéről, Pők Lajos szeret a témától elrugaszkodni, mesélni, ez viszont, ez a kellemes sztorizás rám nem jellemző, mert ha behatolok egy műbe, akkor olyan vagyok mint azaz elefánt a porcelán boltban, dűtök-borítok.
Egy házi elefánttal rendelkezem, a kilétét homály fedi, szeretem azt hinni, de ebben nem vagyok biztos, hogy azt a sötét barna, fából faragott elefántot E. kapta, még a betegsége idején, talán abba az utolsó karácsonyi csomagban érkezett, amiről egy fénykép is készült, a csomag Törtelről érkezett, vagy ha nem is onnan a törteli osztálytársaitól, akiknek nagy része már nem is törteli. Törtel talán már egy kisváros, E. két éves kora körül kerülhetett oda egy idősebb házaspárhoz, az hiszem Törtelnek nincs fogadója, de érdekes ez a szót kimondani Törtel, kong mint egy nagy harang, Weimart kimondani más, mint a szélcsengők játéka, hogy a törteli csomagban mit keresett egy elefánt, azt nem tudom, az elefánt nekem leginkább egy József Attila vers két sora, de akik az elefánt küldték E-nek nem tudhatták, hogy nekem fontos az a két sor, lehet más oka volt az elefántnak, lehet hogy E. és egy másik ember titka, nem tudom kié, ez megfejthetetlen, találjak ki egy történetet arról az elefántról, nem fog menni, nem igen ismerem az elefántokat, az Elefánt tehát van, névtelen, ezen csodálkozok is, mert E. mindennek nevet adott, a konyhában az ebédlőasztalon tartózkodik, időnként a macskám felborítja, hol magam felé fordítom, ha a konyhaasztalnál ülök, hol pedig kifelé fordul, az ecetfa felé. Pók Lajos könyve talán megvan nekem, meglepne, ha Pók Lajosnak köze lenne az elfántokhoz, és van egy Törtel könyvem, tudom melyik beépített szekrényben, ott ahol az E.-ről megmaradt emlékeket tartom, Weimarról nincs könyvem, Goethében bővelkedem, a Lotte egy régi kiadásban van meg, nem szeretem a papírját, lehet hogy veszek egy újabb kiadást.
2023. május 24.
POSZTMODERN SZINAPSZIS, a macskák nem is tudnak pukedlizni"
Udvari tanácsosné asszonyom, ha tudná, minő szeretetet és tiszteletet érzek, mondhatnám gyermekkorom óta költőfejedelmünk, a nagy Goethe iránt, s mint weimari polgár mekkora büszkeséggel tölt el, hogy ezt a fennkölt férfiút magunkénak mondhatjuk... Ha tudná méltóságod, hogy kiváltképp az ifjú Werther szenvedései e szívnek kezdettől fogva... De elhallgatok udvari tanácsosné asszonyom, tudom jól, nem vagyok méltó, - ámbátor az igazság az, hogy egy ilyen alkotás mindenkihez szól, és magas- és alacsonyrendű egyaránt a legbőségesebb indulatokkal ajándékozza meg, míg ellenben olyan művekre, mint az Iphigénia és a Természetes lány, talán csak a felsőbb rétegek támasztanak igényt." (Thomas Mann: Lotte Weimarban 13.p.)
Mint minden történet az én Lotte történetem is több szálon fut, van az alaptörténet, amit Goethe nagy mester alkotott, állítólag saját életének egy tükörcserepéből, van egy másik nagy mester Thomas Mann, aki tovább gondolta a történetet és megírta a Lotte Weimarbant és vagyok én aki ezt a két művet olvassa, és egy elefántról, mert elég jól kifejlesztettem magamban egy szabad asszociációkra épülő technikát a Lotte Weimarban első lapjain megjelenő Elefánt fogadóról eszembe jut az én házi elefántom, ez esetben a totemállata az írásnak, egy elefánt, ami a vastagbél rákban elhalálozott férjem tulajdona volt, valószínű, hogy az elefánt kapcsolatban van E. révén, egy magyar településsel, Törtellel. E. így beszélek a férjemről, E. bár adhatnék neki más nevet Gilles, s hogy a szöveg mégis rokonságot mutasson egy posztmodern szöveggel, jól összezavarja az olvasót, az összezavarást szellemi kalandnak nevezem, a férjemet hol Gillesnek, hol pedig E-nek nevezném, de feltételezhető, hogy további neveket is adnék neki, mert engem nem tudom miért házasságunk ideje alatt Gizinek ritkábban Rozalindának, ami az én érzetemben spanyolos nevezett, holott anyám Évának hív, de rosszul anyakönyveztek, így mások Editnek hívnak,a Facebookon számtalan nevet használtam.A történet harmadik szála Izraelbe vezet, ahol egy magyar származású zsidó férfi Mandel Izidor, aki az 1920-as években kivándorolt Palesztinába rájön mi a küldetése, emiatt az író, vagyis én, aki szégyenli, hogy írónak nevezi magát, hogy erre a nagyképűségre vetemedett, mert bár író, soha egyetlen sora sem jelent meg, titokban ír, egyszerűen annyit mondhatok, hogy Mandel Izidor a héber irodalmi nyelv megteremtésére teszi fel az életét, a világirodalom nagy alkotásait héber nyelvre fordítja, ez óriási vállalkozás, mert a nyelv állapota ez idő szerint, lévén a zsidóknak nem volt hazájuk, nem beszélték a nyelvet, katasztrofális állapotban van. Mandel Izidor először is néven nevezi önmagát, s úgy dönt, hogy a neve ezentúl Mordechay Avi-Shaul lesz. Goethét olvas, mint mindenki még mielőtt Palesztinába ért, ifjúkorában Goethe Wertherjét, de ezt a művet már lefordították héberre, azt hogy Mordechay, hogy jutott Thomas Mann-hoz, hogy mit olvasott tőle először, s hogy miért a József és testvéreit választotta, majd a Lotte Weimarbant, azt nem lehet kideríteni, de el lehet képzelni. Természetesen ebben az új hazában Mordechaynak új kapcsolatai szövődnek, megismerkedik, erre semmi bizonyíték sincs egy bolgár ugyancsak Mordechaj nevű bevándorlóval és családjával. Az író az ő történetük kitalálta, bár interneten talált egy rövid családtörténetet egy ilyen nevű Szófiában élő férfiről, aki ugyanúgy mint a magyar Mandel Izidor részt vett az első világháborúban. Mordecaj Levi abban az időben amikor barátságot kötnek egy mozit üzemeltet, most még nem tudom, hogy hol lakjanak Jeruzsálemben vagy Tel Avivban. Ez a Mordecaj a bolgáron kívül jól beszél románul, egyébként pedig szefárdok. Terveim szerint a magyar Mordechay egyik zsidó kongresszusról a másikra jár, így történik, hogy feleségével, Leával, de lehet hogy ezt a nevet Thomas Mann miatt megváltoztatom, nem szeretem ahogy Leáról ír mert folyton megemlíti, hogy van egy szembetegsége, azt hiszem a Judit, Júdából származó nő, név jobban illik rá, eljutnak a Moszkva melletti Peredelkinóba, de Berlinben is a Béke Világtanács Konferenciájára, ahol Judit- Eszter-Lea meghal.
Ezeket az előzményeket, mint egy jóravaló posztmodern regényben szokás, majd később, lehet a regény utolsó fejezetében írom meg, itt még semmiképp, vannak olvasók akik szeretik a titkot, vannak akik nem, most az előbbinek kedvezek. Amennyiben a Mennyei Atyát ( a 2023-as év irodalmi Nobel-díjasát, aki még erről a kitüntetésről nem tud, mert május van, vagy nem mutathatja, mint oly sok esetben, hogy tudomása van róla) tekintem a legnagyobb írónak, így ő nem tetszését fejezi ki a hányaveti időrendért és nyilvánosan kijelenti, hogy az időrenddel nem lehet így bánni, ezt a kijelentését Albert Einsteinek szegezi, mikor tönkre veri a Mennyország harmadik pianínóját is.
Einstein azzal védekezik, hogy neki semmi köze a posztmodern regényírókhoz, mindig is nagyra becsülte Thomas Mannt, még személyesen találkozott is vele, mikor mindketten áttelepültek Amerikába, akkor egy kicsit beszélgettek az időről, és Einstenek az a benyomás volt Thomas Mannról, hogy bár az időt máshogy közelíti meg, lévén szépíró, míg ő a tudomány vidám nyelvén szeret az időről gondolkodni, a nagy német író betartja a kronológiát, amiben nem értettek egyet az Wagner zenéje volt, de ezzel az író nem foglalkozik, mert semmiképp sem akarja megsérteni a Wagner rajongókat.
- Kedves Thomas Mann miért nem hallgatsz inkább Chopint - talán ez volt találkozásuk és csevegésük legizgalmasabb kérdése, mire Thomas Mann próbált őszinte választ adni.
- Fryderik nekem túlságosan melankolikus.
A Mennyei Atya ezen nagyot nevetett, s azt mondta, hogy ő a kronológiát sehol sem találta a József és testvéreiben.
Rettentő dolog, amikor egy teremtmény fellázad, mit ahogy én is, és arra vetemedik, hogy szembe száll a Mennyei Atya akaratával és azért se tartja be az időrendet. Dióhéjban talán ennyi fér majd bele ebbe a regénybe, nem is az egyes szálak megírása okoz gondot, annak aki a történeteket kitalálja, hanem a szálak egy pontba való összegyűjtése, de ez kedves olvasó lehet, hogy semmi jelentőséggel sem bír, ha úgy tekintünk a szövegekre, mint mikor a párhuzamos történetekben, a szövegrészek nem találkoznak soha, hiszen a posztmodernben létezik, nem jön ki a kastély, azzal a csodálatos toronnyal, az olvasó elolvassa az utolsó szót, rettentően felhúzza magát, így hangzik BÁBEL.
Mindezen bevezető után Mordechay Avi Shaul egy este ott ül a fotelben (eldöntöttem, Jeruzsálem-i otthonában, Thomas Mann Lotte Weimarbanjának első mondatát olvassa németül, de a magyar fordítás is nyitva van a kis asztalon. Ez az asztal egyébként nagyon érdekes, mert kerek és három lábú, a lábak a kecske végtagjait idézik fel a nézelődőben, Judit-Eszter-Lea vette egy régiség boltban, még Pesten látott pont egy ilyen asztalt a Váci utcai bútorkereskedésben, meg is mutatta Mordechaynak, akit akkoriban még Izidor kedvesemnek nevezett a háromlábú asztalt, s mindkettőjüknek a szatír szó jutott eszébe és egy történet Apollóról, aki a dalnok versenyben legyőzte Marszuaszt szatírt és megnyúzta vetélytársát egy dalnokversenyen.
Mikor Judit-Eszter-Lea Jeruzsálemben meglátta az asztalt, már tudta, hogy a férje akit sokáig nem tudott Mordechaynak nevezi bár ismerte Eszter történetét, úgy gondolta, hogy ha a férje Mordechay lett ő sem maradhat Judit tovább, annál is inkább, mert Bartók Béla igencsak elbánt egy Judittal, felvette az Eszter nevet, hogy egyik szavamat a mesélés során a másikba öltsem, Eszter, aki Judit is már tudta, hogy Mordechay, aki Izidor is, arra készül, hogy Thomas Mannt fordítson. Egyébként Mordechay még Izidor korában találkozott Balázs Bélával az opera szövegkönyvének kitalálójával, aki dedikálta neki a Hét bőr című mesekönyvét.
Mordechay ezen a májusi estén, amikor jázmin és narancsillat keveredik a nyár éjszakába, édes kis jaffai szellő, élvezi a szöveget, ugyanakkor rettentően meg is ijed, mert a pincér cikornyás mondatait szinte lefordíthatatlannak tartja héberre.Bár teljességgel felesleges elmesélni, hogy a szöveg írójának, aki most már tudja, hogy minden belső tiltakozása ellenére, mert nem kedveli, nem is érti a kortárs irodalmat, csapdába került, posztmodern regényt fog írni, hogy jutott eszébe a Lotte Weimarban, erre a történet második fejezetének első szava a megoldás, de ne rohanjunk ennyire előre.
Május 24-e van, hajnali fél négy, a bíbor pirkadat még várat magára, a szerző kócosan egy fekete, apró fehér pöttyös cicanadrágban, ebben senki előtt sem mutatkozna, hosszú kávét készít magának, belenéz a mikróba, és látja hogy az előző napi kávé alighanem kilöttyent az üvegkorongra, majd ha mosogat úgy fél nyolc körül kiszedi és belenyomja a forró vízbe, hogy mi hogyan kerül a mosogatóba, annak meghatározott rendje van, ezt a mázgás korongot a csészével együtt az első adaggal fogja belemeríteni a kádba, egyre kevesebb mosogatószert használ, mert véleménye szerint pokolian felment az ára, s mostanában az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogyan lehet bármivel, mindennel takarékoskodni, a német állampolgár úgy él a tudatában, hogy rendkívül takarékos, amit korábban nem különösebben szeretett a német állampolgárokban, de most szívesen lenne egy takarékos német polgár. A szerző tehát hozzákészül az íráshoz, a már telt bögrével a kezében megszokott helyére ül az ablakhoz, szoktatja szívét a csendhez, persze ez nem olyan csend, ami néma, mert benne van a madarak hajnali csivitelése, a májusi park zöld pompája, ami feldereng, ebben az árnyéképes hajnalban még megkülönböztethetetlenek a fák, nem lehet tudni a kép szerint, hogy melyik fa az ecetfa, melyik a vérszilva, a szerzőhöz felugrik az oroszkék színű macskája, ő is egy mozgó árnykép, a macska mostani neve, lehet hogy később is megjelenik majd a történetben a szó vidám hangzása miatt Pukedli.
A szerző egyik kezében az öblös csésze van, bármikor elképzelhet egy manót, aki körbe sétál a csésze peremén, és bosszankodik, hogy mennyire elfáradt, de most nem képzeli el a manót, mert más foglalkoztatja, a másik kar átöleli Pukedlit, elgyönyörködik a parkban, s ebben a pillanatban Goethe Werterjére gondol, Werther ott fekszik egy májusi délelőtt a fűben és a szerző egészen biztos benne, hogy ugyanazt a boldogságot érzik, Werther és ő, Goethe, Thomas Mann és Mordechay meghatódnak a Mennyei Atya, már említettük, hogy a 2023-as Nobel-díjas alkotásától.
- Uram micsoda reggelt alkottál ide nekünk megint, nem is vagyok méltó, hogy szóljak róla, bár lenék Szent Ferenc egy olasz filmben, egy Napfivér és Holdnővér, hogy ezt méltóképp le tudjam írni. A szerző érzi, hogy nem lazsálhat tovább, bevonul a hálószobába, hogy folytassa Lotte történetét, hogy ráakadjon arra végzetes szóra, ami megvilágosítja elméjét.
"Charlotte sokáig nem nyert nyugalmat." ( Thomas Mann: Lotte Weimarban 22. p.)
Ó, hogy erre még nem jött rá, hogy Lotte valójában Charlotte, s hogy ő mikor esze ágában se volt ezt a könyvet olvasni, mégis elkezdte keresni.
Egy este megnézte Bergman egyik filmjét az Őszi szonátát, de most nem Ingmarra volt kíváncsi, a Casablanca után látni akarta Ingrid Bergman utolsó filmjét az Őszi szonátát. Ingrid Bergman arca rettenetesen megváltozott, szigorú lett, félelmetes, egy idős zongoratanárnőt alakított, és ezt a nőt, a zene nyelvén beszélő önző nőt Charlottenak hívták, s ő mint akit vonz egy könyv, nem tudni miért, elindult, hogy megkeresse Lotte történetét, s most itt áll ezzel a tudással önmagáról, arról hogy milyen könnyen becsalogatható, s azon gondolkodik, mert este még belenézett egy könyvbe, ami Hitler és a nácik okkult háborújával foglalkozott, a varázslás sötét erőivel, hogy ő aki sohasem vonzottak az okult dolgok nem áldozata-e egy varázslatnak, még az is lehet, hogy egy olyan varázsló kerítette a hatalmából, mert kipuhatolta az ő gyenge pontját, aki a szavakkal játszik, az író döbbenten néz önmagába, s rettentően sajnálkozik, mert menthetetlen.
2023. május 24.
VARÁZSLÓ HÓFEHÉR CIPŐBEN egy fényképen, nem tudom hol készült ez a kép, és nem tudom mikor
Miért hiszi azt a Varázsló, hogy ő jobban ismer engem, mint én önmagamat, én pedig azt hiszem, hogy én ismerem őt jobban, mint ő önmagát, ez minden regényírás egyik alaptétele, a szerzőnek szent meggyőződésévé kell válni, hogy nincs az őt olvasó elméjében olyen zug, ahova ő nem látna be, ahol ne tudna valamit elérni, varázslatot, ez az írás okkultizmusa, erre a szintre alig néhány író jutott el, a Mennyei Atyát elmesélő Mózes talán, Goethe és Thomas Mann talán, hogy a politika okkultizmusa hogy hat az egyes emberre az egy másik, a világ legrettenetesebb története, míg az írás a fehér mágia kell, hogy legyen, viszlek a jó felé, addig a politika a legsötétebb fekete mágia, milyen borzalmas, hogyha összecsapnak oly sokszor veszít az irodalom.Ezt a képet ezen a nádkanapén ülő Thomas Mannal szeretem, a Varázsló levette a kalapját, ha elvenné onnan, akkor valaki mellé ülhetne, egy olvasója talán, milyen feltűnően fehér ez a cipő, nem egy lópata, a szerzőt kivasalták, éles, szép ellentmondás, a jól öltözött író és a rozoga nádkanapé. A kanapé másolata ott van gyermekkori házban anyámnál a verandán, pont ilyen rozoga már szegény, egy cserépkályha van még itt, két kisebb nádfotel, egy kerek asztal és a rádió, az általában szól is. A nádkanapén ritkán ülök,Franciska a kutya elfoglalta, anyámnak viszont megengedi, hogy ott üljön vele, az is nagyon szép kép, a világ egy nyugodt pillanata, mintha itt olvastam volna először a Werthert, semmilyen hatással sem volt rám, zavart az érzelgőssége, akkor még a verandán nem volt se a cserépkályha, se nádbútor.
2023. május 26.
A CSÓK"
Ekkor eszébe jutott, hogy ezt ő sohasem élte át." (Thomas Mann: Lotte Weimarban, 24. p.)
A szövegíró, aki ezen a reggelen olvasó. az előzőnap lefőzött teáját, piros bögréjébe tölti, amin egy szarvas fej van, karácsonyi bögre az unokahúgától kapta, talán Münchenben vette, szereti ezt a bögrét, bár fehér hópelyhek szállnak rajta, három év múlva meglepődött, amikor karácsonyra egy ugyanilyen másik bögrét kapott, előbb észre se vette a különbséget, a második bögre sokkal nagyobb volt, ha az unokaöccse Joseph-Dominik nála vendégeskedett mindig ebből ittak, a kicsié volt a nagy, az övé a kisebb, ahányszor ránéz erre a bögrére, mindig elmondja a varázsigét a szarvasnak. "Szép agancsa gyúlva gyullad, szép agancsa gyúlva gyullad, gyertya tizenhárom, gyertya tizenhárom. "A félig telt bögrét egy műanyag tálcán beviszi a hálószobába, ahol írni fog, fekve ír, mert egész nap ülni fog a munkahelyén és itt bedagad a bokája, így próbálja kímélni, rossz a vérkeringése, bögrét nevezhetné csupornak is ahogy a nagyanyja hívta. A tálcán egy elrontott, ám megkérdőjelezhetetlen festmény képe rajzolódik ki, így persze rémesen pocsék, Klimt Csók című festménye, a szerző szereti ezt a stílust, ha tehetné a szecesszióban élne, jó néven venné, ha valaki eltartaná, mondjuk az irodalom, a már említett Killer-ház, ahova szenvedni és elkedventlenedni jár a szerző a sok baj közül egy mindenképp megemlítendő, amit a XXI. századi ember olvasói ízlésének hanyatlásaként lehet összefoglalni, akárcsak Róma pusztulása szokta olykor gondolni, amikor idősebb hölgyeknek 12 darab ennyit lehetséges, erotikus regényt ad kölcsön, szövegek, amibe egy szép mondat sincs, a Killer-ház tehát, ahol talán illik megjegyezni nőnemű szerző dolgozik, dolgozgat, ebben a stílusban épült, bár belsejében nyoma sincs már a szecessziónak, csak a főutcára néző homlokzat a régi.Nos a szerző egy futó pillantást vet a tálcára, majd még van annyi ideje, hogy néhány oldalt olvasson, mikor szövegértelmezési problémával találkozik. Mordechay Avi-Shaul is elbizonytalanodik, majd felkéri Esztert-Judit-Lea, hogy olvassa el az a bizonyos részt, amikor a felesége felnéz, hogy jelezze elolvasta azt a féloldalt, Mordechay feszengve felteszi a kérdést. - Kedvesem, az rendben van, hogy Werther-Goethe megcsókolta Charlotthe-Lottit, de mikor történt az a bizonyos csók. - Málnaszüretkor - Judit-Eszter-Lea azonnal tudta, hogy mire akar kilyukadni a férje, hogy egy olyan csókot, heveset és erotikusat akar Charlotte-Lotti nyakába varrni ami skandalum. Werther-Goethe pontosan leírja az önéletírásában, ezt alighanem elfelejtette már Mordechay-Izidor, hogy tartózkodott a csóktól és igen kellemetlenül érintette, hogy amikor zálogkiváltás volt, akkor a társaság csókot követelt tőle, de aztán meggyőzte őket, hogy felejtsék el a csókot, érjék be egy költeménnyel.- De kedvesem, az a csók talán nem pontosan olvastad Thomas Mannt karácsonykor történt.
- Karácsonykor semmi se történt, azt csak Werther-Goethe elképzelte, a szerző ott fekszik a májusi réten, és a felhőket lesi, mint egy Katóka, drágám holnap elő kell vennünk Goethe úr fölöttébb szórakoztató könyvét a Költészet és valóság viszonyáról - Judit-Eszter-Lea asszony ezzel el is hagyta a nappalit, mert attól félt, ha tovább folytatja ezt a meddő beszélgetést Izidor-Mordeshay-jal nem jön álom a szemére.
Az olvasó még sohasem tette egymás mellé a bögréket, hogy megnézze őket együtt, de most, mert úgy gondolta sohasem árt bebizonyítani egy történet valódiságát az ablakhoz vitte őket, hogy Pukedli oldalára feltöltse a két bögre közös fotóját, de most megdöbbent, a két csésze csak hasonlított egymásra, de egy nagyon lényeges különbség is volt közöttük, a kisebbik bögrén, amit használt ott volt a karácsonyi szarvas, a másikon viszont nem volt szarvas.
A szerző kis melankóliára utaló megrendülést érzett, odakint megint esett az eső, de aztán ezt a történetet leírta és jobban lett, de persze azt is gondolta, hogy ezek a történetek, talán szerencsétlenül elmondott történetek semmire se jók, gondolatfutamok, amiből nem lesz soha zenemű, nem beláthatóak az összefüggések, de ha nem felejti el ezt a ma reggelt, akkor talán megfordítja a bögrék birtoklását, Joseph-Dominik kapja majd a teát a szarvasos bögréből, hátha jelent majd neki valamit ez a csodaszarvas, nagyobb szüksége lesz rá, ha egyszer tudni akarja ki is ő valójában, amit úgy is mondhatok meghatódott önmaga nagyszerűségén a szerző, mint előadást tartó pszichológus a You Tubon, megtalálja az igazi nevét, s akkor eszébe jutott az is, amikor meséket talált ki a gyereknek, erről a helyről, de már elfelejtette, hogy miről is beszélt, és még ott volt Joseph-Domik kis tesója, Tici-Benjámin, aki még nem kapott meséket, de ez persze nem volt rendben, annyi mindent nem sikerül egy rövid reggelen megoldani.Mordechay hajnalig dolgozott, az íróasztalon ott volt Thomas Mann pecsétgyűrűs fényképe, a születésnapjára kapta a feleségétől, s most hogy a fordítással bajlódott, annyi minden eszébe jutott, előbb az hogy Judit-Eszte-Lea, mikor átadta a lila szalaggal átkötött fényes selyempapírba csomagolt fényképet fehér nyári ruhában volt és a nyaka körül három sorosan tekeredett a piros gyöngysor. Micsoda véletlen, és a megfelelő szón gondolkodott, ami héberül kifejezi a gyöngysor színét, Ézsau nevének magyarázatára emlékezett, előző évben nézett utána, amikor a József és testvéreit olvasta, Ézsau vöröset jelent, a színhez az a csípős íz járult, itt evett először .......
2023. május 26.
KÖLTÉSZET ÉS VALÓSÁG
Kedves Thomas Mann és Kátja, ahhoz hogy reggel legyen, hogy lássam egy helyzet valóságos képét és az árnyékokat, hogy tényleg lássam, mert mennyivel jobb nem látni, elég sokat kell gyalogolni, az utcák sötétek, olykor zsákutcába kerülök, nehéz megtalálni a menekülő útvonalat, de ha elég kitartóan keresem az utat, meg kell hogy találjam. A francia nyelvvizsgára érkező álterhesnő esete pont egy ilyen bolyongás volt, nagy nehezen sikerült kievickélnem belőle, bár az az ernyedtség amiről ír, és persze csalódottság is velejárója egy ilyen bolyongásnak, az alvilág lehetett ilyen Danténak, amikor leszállt a mélybe, de köszönhetően annak, hogy Dante már megjárta a földi poklot, odalent az olvasó felismerte azokat, akiket odahelyezett. Hogy legyen világosság, továbbra is azt a módszert követtem, ami kisegít abból a világból, amelyik azt hiszi, ha külsőségekben felruházkodik, új nevet igényel, és bakancsban kíván járni, akkor el is hiszem, hogy ő az akinek látszani akar, és szívem minden bizalmával úgy követem, mint Adolf Hitler Dietrich Eckhartot, egy szóval hülye vagyok, akit a látvánnyal, nem különösebben mély mondanivalóval meg lehet vezetni, ilyen felszínes és egyszerű volnék, akit bárki behálózhat és olyan irányba terelhet, amerre nem kívánok menni?El is jutottam Hans, a sofőr személyének tovább árnyalásához, magam se gondoltam, hogy így bele fogok bonyolódni az alakjába, annyit gondoltam, hogy 1920 környékén beül egy sörözőbe, és ott találja Adolf Hitlert, de nem mértem fel, hogy milyen hatással lesz a kék szemű, világos bőrű, szőke hajú Hansra ez a találkozás. Mit kezd Hans Hitlerrel, és Hitler szellemi atyjával, aki ott van a sörözőben, nem beszél, rossz szónok, de egész jól ír, Heinét már nem olvas, valamikor olvasott, Heine zsidó származású. most is papír van előtte, jegyzetel, aláhúz, felkiáltó jeleket ír a szavakhoz, az egész olyan, mintha Dietrich Eckart az ötven körüli, fizikailag megromlott, elhízott, kábítószer fogyasztó drámaíró Adolfot jegyzetelné, de szó sincs erről, Eckart nem jegyzetel, hanem a hibákat keresi a tanítvány szónoklatában, finomítja a szöveget, s ha fel néz, akkor olyan áhítat van a tekintetében, mintha a messiást látná ebben a hangosan beszélő, önmagát behergelő rosszul öltözött szónokban.A szálak sokfelé vezetnek megint, vissza Berlinbe 1913-ba, amikor Hedwig Dahm nagymama megnézi Eckart Peer Gynt adaptációját és elszörnyülködik, az előadást azt hiszem Ön is látta Katjával, van-e ennek jelentősége, egy átírt egy eltorzított Ibsen, mit gondol erről Samuel Fischer az Ön kiadója, amikor úgy védekezik a torzítás ellen, hogy elhatározza, hogy kiadja a teljes Ibsen életművet, persze hogy arra törekszik, hogy a lehető leghívebben adja ki az írásokat, reménykedik a német polgárban, hogy van annyira felnőtt, hogy a valódit akarja megismerni, nem a hamisítványt. Hedwig D. és Ön a darab megítélésében egyet értenek, Hedwig rendkívül hevesen kritizálja Eckartot, egy délután Hedwig szándékosan bemegy abba a kávéházban, ahol Eckart már részegen pöffeszkedik, hogy véleményt mondjon az átdolgozott hamisítványról. Legközelebb két nap múlva lesz annyi időm, pünkösdkor, hogy ezt a találkozást, ami nem valószínű, hogy megtörtént elképzeljem, de nem hagyhatom ilyen komorra ezt a reggelt, úgyhogy átevezetm Goethe Költészet és valóság könyvének gyerekkori részére, annyira sajnálom, hogy Ön nem írta le a gyermekkorát, mert itt találtam egy olyan bájos történetet, amit Lotte főtanácsosné asszony mindenkinek elmesélt, hogy az ő Werther-Goethéje már kisfiúként is imádni való gyermek volt, egészen olyan mint Jákob aki folyton oltárokat épített. Röviden leírom ezt az esetet a Költészet és valóság 39-40. oldalán vagyunk, még meg kell említenem, hogy ezt az esetet, Judit-Eszter-Lea is megtalálta, amikor Izidor-Mordechay Avi Shaul a József és testvéreit fordította, pont annál a résznél, amikor Jákob a feje alá teszi a követ és az angyalok, fel le járkálnak a létrán, hogy megerősítsék abban, hogy ezt a földet az Úr neki adta.
Már megint áramszünet volt, Mordechay Levi meggyújtotta a gyertyát, még egy fél oldal volt az aznapra kitűzött fordításból, amikor Judit-Eszter-Lea égő gyertyával a kezében, egy fehér, földig érő hálóingben közeledett felé, Mordechay-Izidor biztosra vette, hogy elaludt, mert nem ismerte fel a közeledőben a feleségét. Az angyali jelenség leült a hokedlire, s azt mondta.- Mordehay-Izidor nem mindenki olyan szerencsés, ha oltárt akar építeni, mint Jákob, aki már a negyedik oltárt is megépítette, gondolj el egy gyermeket Frankfurtban, aki mindazért a szépért, akárcsak Werther köszönetet akar mondani a Mindenhatónak, s elhatározza, hogy oltárt épít, de nem talál más alkalmatos tárgyat az oltárnak, mint édespaja piros lakkos, aranyvirágos kottapultját, a család természetrajzi gyűjteményenek legértékesebb darabjait elhelyezi az oltáron, majd mert reggel van, a reggel a legjobb az oltárépítésre, a nap sugarakat egy prizmával összegyűjti, ez a prizma majd jól jön még, és lángra lobbantja az illatgyertyát, másnap is megépíti az oltárt, de ekkor történik egy kis baleset a gyertya beleégett a szép kottatartó asztalba, elképzelheted Mordechay-Izidor, hogy mi történt ezután, úgyhogy azt javaslom, hogy mielőtt még felkell a nap, térj nyugóvóra, pihened kell. Azzal az angyali jelenség elfújta a saját gyertyáját, majd Mordechy-Izidor gyertyalángja is ellobbant. Ezt a történetet, hogy neki is megjelent az angyal miközben fordított Mordechay-Izidor minden gyermekének, unokájának, de még az apósának Salamonnak is elmesélte, de ahogy elmondta azok el is felejtették, egyedül Wolfgang-Goethe írta le, de ő meg mindent leírt ezért olvasták egyre kevesebben.
KÉTSÉGBEESÉS
A fenében is itt következne egy történet, ami ide is való és egy másik szövegfolyamban, nem kell beszarni, mondta a szerző már elhalálozott édesapja, amikor az megijedt.
- Posztmodern regényt írsz leányom -, ezt már a 2023-as év Nobel-díjasa a Mennyei atya mondta.
- Jaj, jaj drága jó Istenem, most mi legyen, ide is kéne az Pünkösd-i szöveg, meg oda is.
- Gyermekem, az olvasónak 10 ujjat adtam, hogy tudjon lapozni, ha tudnád én hányszor ismételtem meg egy történetet, vagy teremtettem olyan lényeket, amelyek nem fejlődtek tovább.
- Tegnap láttam Uram egy mosolygós gekkót, kár lett volna nem megteremteni.
- A Te dolgod csak annyi, hogy ideírod, hogy hanyadik oldalra lapozzon az olvasó., annyit kínlódtál a krémszínű pongyola leírásával, hogy kár lenne, ha nem kerülne be ebbe a részbe, egyébként szerintem a lajhár is jól sikerült.
- És a szurikáták is.
- Na látod azokból nagyon sokat csináltam, és nem kezdtem el szomorkodni, hogy miért lett belőlük ilyen sok, a szurikáták pont mert sokan vannak sohasem esnek melankóliába.
Kedves Olvasó amennyiben tudni szeretnéd, hogy Izidor-Mordecaj Avi-Shaul hogy oldott meg 1952-ben a Lotte Weimarban című Thomas Mann regény esetében egy fordítási problémát a Második fejezetben, lapozz a 2023. május 29-ei naplóbejegyzéshez, majd gyere ide vissza.