EGY SZÜLETÉSNAP TÖRTÉNETE

Ide írhatsz...

HÉT ÓRÁS ÓDÁCSKA

17 vérvörös gatyát vett magára

ma reggelre Dolna városállamában

a hintós Nap, míg hűvösen áthaladt,

a Bábák kezében az újszülött

hol bömbizett, hol büfizett,

az utóbbiból szigorúan egyet,

tej nem volt se égen, se földön.

Hol vagy most krétai Amaltheia?

nézett lányára a varázsló apa.

Katonák és foglyok csattogtak

arany avarban a néma Szent Annán,

megmaradsz vagy elveszel

édes - kés hazám ...

NYOLC ÓRÁS ÓDÁCSKA

Szaphho jó lesz reggelire,

vagy valami mást ennél

szívem, kérsz-e kicsi Vergiliust,

kék Pegazust, nyuszi Vénuszt,

nézd itt dorombol Catulus,

a szomszéd kutya, az álnok Lesbya

már megint másba lett szerelmes

végig ugatta az éjt, na mi legyen

Dolna, valamit minden reggel

enni kell, attól nősz nagyra,

Herkulesnyire vagy Apollónyira.

KILENC ÓRÁS ÓDÁCSKA

Muszáj egyet sétálni a városállamban,

előbb kiváltjuk az Arany egyszarvúban

az altatót, Hüpnosz egyre gonoszabb,

hogy néz ki már megint kislányom

a hajad? Csukamájolaj, azt kell ilyenre

enni, nem nem veheted fel a lepedőt,

csak itthon a mámának vagy Thália

kicsi múzsánk Dolna, értsd már meg,

hogy játszani csak itthon lehet, a patika

nem Helikon, az ott a nagytemplom,

sose ment még jóslatra Delphóba,

csak ha a papa hazajön akkor játsszuk

tovább Virgil történetét, fabrikáltak

a városházán egy szép vértett,

megkötöttem az új sapkád,

olyan Pallas Athénés sisakot,

csak ne kiabálj az utcán hogy gyere

és vedd el, a Batthányi keskeny,

jó majd azt játsszuk, hogy Termopulai szoros,

de a mézeskalácsos bácsinak ne mondd

azt hogy ronda perzsa, mert nem ildomos,

Sárközy művész úr, ha megdicsér,

mert most már ezzel a szalaggal egész

jó a hajad, ne szólítsd Leonidásznak.

TÍZ ÓRAI ÓDÁCSKA

Aranygyapjú, aranyszál,

merre jár bárányfalvi Boldizsár,

az iskolából lelépett, Árkádiában

Pán sípjára bégetett, ott a mezőn

három lány, pont olyanok mint

a gráciák, álom táncot rejtenek,

Kérsz-e almát kis kisleány,

ki legyen, aki lehozza, Árgyilus

ugrassa érte pej lovát, Vénus

küldje Cupidóját, védd magad

még csak 10 óra, ne harapj túl

korán az almába, megmérgezte

azt Erisz, ha megeszed, hogy alma

jár a legszebbnek, sose higgy

az igérgető, locska szavú felszínnek.

TIZENEGYES ÓDÁCSKA

Éjjel Flóra asszony lépdel

kibontják hajuk a Nárciszok,

lándzsájukat tárják a tulipánok,

nyulfarkas, puha pompon ágért

Bánkra mennek a legények,

Boldog Dominica Palmarumot

ébredj Dolna új életre

– ráköszönti a fénylő reggelt

két tündér, egyik az egyik várba,

máik a Szent Annába énekel,

Áldott ki jött az Úr nevében,

általa lépnek együtt itt

Isten jókedvébe.

TIZENKÉTÓRAI ÓDÁCSKA

Gyere Dolna színházba – csábította

a lányt Dionüszosz, harmadik sor

második szék, maradj utána is még.

Ott ültek ők minden este.

Ez a város Théba is meg nem is

• kiabált fel szünetben a lány

nagy erkélyről a tetőre, - Bacchus kinek

Isten kinek nem, Théba ez a Debrecen

oltalmaz minket az álszemérem.

– Oh tudjuk, tudjuk, turbékolta vissza

Ménüszoné két lánya, a mozdulatlan,

táncot sejtő Terpszikoré és a hallgatag

Melphomené. – Már ez így nincsen jól,

az egyik fülkéből Vitéz Mihály csak kiszól,

ha így állunk felkopik az álunk, tisztelt

nagyérdemű civisek, a bort ti se vetitek meg,

kerítsetek a két szomorkás múzsánkhoz

még egy Tháliát úgy kerek Debrecenben is

Kazinczy komám az árkádiás holdvilág.

• (Kalliopé: az epikus költészet, a filozófia és a tudományok
• Terpszikhoré: a tánc
• Thaleia (Thália): a komédia, a színház
• Melpomené: a tragédia, a dráma és a gyászének
• Polühümnia: a himnikus költészet
• Euterpé: a lírai verselés és a zene
• Erató: a szerelmi költészet és a dalok
• Kleió: a történetírás
• Uránia: a csillagászat és az asztrológia múzsája.)

EGY ÓRAI ÓDÁCSKA

(Nagybátyáim zenét szereztek, nagyapám is , nagynénéim koncerteken énekeltek, zongoráztak, dédapám fuvolázott, s egyik alapítója volt a debreceni zenedének. – Ókut 142. p.)

A Zenedébe vitték a lányt, fuvolás dédapja is ottan fújta

a flótáját, Euterpé a szférák hangjával csábítgatta.

Apollón

Hallgasd Psyché fuvolás dédapád válassz magadnak múzsát.

Psycé

Hiába már megsebeztél, fújja, fújja flótáját dédapám ,

Marszüasz, ki sosem volt szatír, fejeden már a győzelmi babér.

Apollón

Vesszen a fuvolás, még ma megnyúzom, ki Apollónnal

szembe száll.

Psyché

Jaj, még se nyúzd meg ezt a vesztest,

félelmetes, ahogy dübörögnek a dobok, légy nagylelkű Apollón,

művész ő is, verset írni olyan édes, olyan jó,

vére beszennyezi a Parnasszust, teste bűzlik,

mint a Philoktétész rút sebe, kegyelmezz, Maszüasznak,

költészet és minden dal istene.

Apolló

Kezdetben talán míg gőgicsél a költemény,

de ha minden pillanatban, a szavakat keresed,

úgy nyúznak meg a sorok, az ütemek, ahogy most késemmel

Marszüaszt, szemtelen kihívómat, bőréből kiveszem,

felakasztom, mint szélcsengőt, ha múzsád jönne Psyché

elriassza, fuss az életedért, mert ha elérlek,

neked lesz itt nehezebb, ne légy költő,

nem volt még idő, mi Apollón fiainak kedvezett.

KÉT ÓRAI ÓDÁCSKA (USZODA)

Akarsz egy lányt magadnak Poszeidon,

hozz gránátalmát, narancsot. Úgy élvezi

az alföldi vizet, mint az Égei tengert a delfinek,

miben még sosem mártózott meg.

mint nőd Amhitrité, ki szökött előled.

Anyja ennek is Démeter, mert élni jobban

szeret, mint temetőbe járni, a pipacsot

inkább a vízbe dobja, nem viszi a sírra,

nézd hogy élvezi minden csepped, ahogy

ahogy végig futsz, mint Aiolosz fiai

gyenge lánytestén, mi a költészetre megérett.

HÁROM ÓRAI ÓDÁCSKA (TEMETŐ)

Hádész kertjébe a város szélre

gyakran kivitték a lánykát, dédanyja,

a bagolyszemű Héra, a Piac utcai

lábas ház könyörtelen úrnője,

örök álmát aludja a kocsányosba.

LÉTO

A pénzesládát oroszlánként őrizte,

nagyanyád, rám varrógépet és zongorát

hagyott, kinek - kinek tehetsége

szerint osztott, próbálták legyőzni,

de kicsi volt hozzá minden Heraklész,

elbukott férje Zeusz, s fia is apám,

a kis apollói kezdemény, mert a bort,

és a nimfákat, mint tomboló Dionüszosz

szerette, lányait férjhez adta, de derekabb volt,

Rikl Mária, mint bármelyik vőlegény.

Fekete obeliszkjét benőtte bűnbánó Zeusz,

a kövér zöldborostyán levél,

fia vadszőlőként pironkodott

az úrnő hideg sírkövén.

NÉGYÓRAI ÓDÁCSKA

Neked azért nem írok köszöntőket,
mert csupán ötvenkettő vagyok,
ha leszek majd én is száz
Te ifjú százötvenkettediket fogyasztod
hangunk arany fuvolákba duzzad,
mint Rilke a leveleket, verseinket
almás kosarakba teszem, ne nyomjon
hiábavalóságom gondja, a termést
Zephyros elé rakom, hogy egyenek

ha utánunk itt járnak, a Szent Annán aranyalmát.

ÖTÓRAI ÓDÁCSKA

Nem láttam így soha,

a Csonkát kalapban,

apám mesélte, neki

is az apja mondta.

Valaha a Piac utcán

gázlámpák égtek.

A lámpagyújtogató

létrája térdig gázolt

a télben, mielőtt

lángot gyújtott

végig nézett

a téren.

A Kistemplom turbános

kalapját erősen fogta,

idegen szél

szaggatta, nem bírt

vele a császári rendelet,

hogy itt önkormányzat

nem lehet, s kalapod

előtte némán levegyed.

Addig protestáltak míg

a sasok a főnix

előtt meghátráltak.

- A gyűlést Isten

nevében megnyitom

nincs olyan földi hatalom,

kinek kalapom leadom.

Így mesélte apám

apja, 1907-ben

az a bolondos hortobágyi

szél méltóságát

megirigyelte,

fejéról a turbán félét

kacagva leverte.

Azóta

nem hord kalapot

a Csonka, azóta nem

toporog a hóban

az égre csillagot

gyújtó lajtorja.

HATÓRAI ÓDÁCSKA

A lépcsőházban

futottam, a fordulóban

címerünk hidegen

égetett, felemelt

Lenke vagy Elek,

néma báránykám

lángoktól lett

egyre fényesebb,

ha arra jársz, őrzi

fekete korlátsereg

kislány emlékeimet,

a bárányt keresd meg,

kezed melegében

érintésem volt felelet.

AZ ÁLOM

VASÚTI MENETRENDEK

MISKOLCRÓL FÜLEKRE

BÉCSBŐL TRIESZTBE

A menetrend ott volt állandóan a kezünk ügyében, ha apámnak éppen nem volt szüksége rá valamelyik képzeletbeli utazása összeállításához, én kaptam meg. A jelentés nélküli, csak hangzással rendelkező helynevek elragadtattak. (Ókút/Versek)

(Évtizedekkel később, Rhodosz szigetén láttam szezám füvet, ugyanolyan méla bánatot éreztem láttán, amilyet egy arab érezhetne, ha gyerekkora egyik legkedvesebb meséjében mindig arra a szóra nyílnék fel a kincsesbarlang, hogy "csöröge", s felnőtt korában Magyarországra kerülve rá kellene jönnie, hogy a csöröge voltaképpen sütemény.)

ÁMOR

Míg alszol Psycé felütöm a menetrendet,

álmodhoz meghívom a kalandor, Hermészt,

ki mos szárnyas lábait a Merkúron lógatja,

hallod botja már kopogtat, apád reggel még

azt játszotta, itt van a fülemben a hangja:

utazzunk Dolna Fülekről Miskolcra.

HERMÉSZ

Álomba hívtatok hát itt vagyok,

éljenek a Magyar Királyi Vasutak,

és vasutasok, harmadosztályon én is zötyögtem

Miskolcról Fülekre oda és vissza,

úgy látom mélyen alszik a lányod Ede,

legyen hosszabb az útja, mit elképzel.

ÁMOR

Mire gondolsz szárnyas léptű Hermész,

nem járt ez még külföldön csak Nagyváradon,

oda is négy ökör vontatta marhafogaton.

HERMÉSZ

Hagyjuk a marhákat.

Elviszem első osztályon Pestre,

onnan Wienbe, ha elérjük a tíz harmincas

csatlakozást meg se állunk Triesztig.

ÁMOR

De mit csinálunk Triesztbe,

menjünk inkább Fülekre.

HERMÉSZ

Hajókázunk, felszállunk a Hélioszra

mire leszáll Rodoszon a sápad Szeléné

már ott vagyunk a Szent Pál öbölbe

hova a törpe elefántok Éoszt,

a hajnalt köszönteni trappolva jönnek.

ÁMOR

Csak a törpe elefántokért

kár ez a nagy törődés, kék madárról

és szilvafáról álmodik, verset olvasott,

s ez lelkében örök nyomott hagy.

HERMÉSZ

Ki lehetne nagyobb költészetben,

mint a barbitoszt pengető Apolló.

ÁMOR

Itt van mindjárt, mitől a lány

úgy kóválygott, mint kit mit mézbe

mártott nyilam eltalált, hús, hús,

aranyszájú János vérkörébe jut. Míg alszik

Rodoszon a Dionüszoszt kísérő Hóra lányokkal

szilénoszokkal, vadul táncoló kentaurokkal

az őszbe lép, lesznek szilvák, kék madarak,

lilás kikericsek, sárga szarumákok

őszikék, szezám tárulj elé, megízleli,

mint hajdan Apollón lírám ízét, s ha lakik

benne múzsa, kibújik őszt dicséretben ,

ha nem maga is rájön, hogy nem a költő,

tegyük próbára, költői vagy olvasói

lelket kapott Psyché.

ÉLSŐ KÉP - Narcissus serotinusi

Psyché mihelyt mély álomba zuhant,

mit ágya fölött Hermész és Ámor csodált,

szomjazó réten találta magát,

ezer rodoszi nárcisz szólalt meg,

daloltak a koppanó kecskörmök,

Füred felől bús szirénéneket.

Lásd Psyhé, a kései nárciszoké

a rodoszi rét, Eriné virágainak

az ősz békét nem hozhatott,

fehér leplünkbe Boereas belekap,

nem néz tükrébe többet az ifjú,

elhaladnak a Hórák, víg Auxo nyomába,

a ráncos Karphó lép, álmodban

visszahallod a tó orpheuszi énekét.

Eredetileg három évszak, a tavasz, a nyár és az ősz istennőit tisztelték bennük az egyszerű földművesek. Thalló – (Θαλλώ ) nevének jelentése "sarjasztó", "virághozó" – a tavasz istennője és a fiatalság védelmezője; Auxó – (Αυξώ ) a "növesztő" – a nyár, a növények fejlődése valamint a kiteljesedés és Karpó – (Καρπώ) a "gyümölcsöztető" – az ősz istennője az érés, a szüret és a betakarítás megszemélyesítője. Alakjukat dús, virágmezőn körtáncot lejtő szép fiatal lányokként, a termékenység és a bőség megtestesítőiként ábrázolták, mint az isteni bőkezűség jelképeit.

"leglassúbbak az istennők közt, ám a halandók

vágyait ők töltik be, a mindig bőkezű Hórák!"

(Theokritosz: Szürakuszai asszonyok Adónisz ünnepén, 104–105). " [4]

MÁSODIK KÉP - A rodoszi törpe viziló

EZ nem holmi távoli vízió

ez egy rodoszi törpe víziló,

FÉLELMETES INTELIGENCIA

Dicséri bájait három grácia

Héliosz kertéből való, kis ordítással

kezdi a rodoszi vekker a napot,

mikor Héliosz négy paripát hámba

fog. Ezer éve reménylik a rodoszi

víziló, hogy egy nap Héliosz

fogatába szállhat, s mint egy

kiképzett űrhajós lenéz a magasból

Rodosz szigetére - Tudom,

hogy ez csak vízió búslakodik

a kikericsek közt a rodoszi viziló.

HARMADIK KÉP – a rodoszi törpe elefánt

Nincs igazság Rodoszon, fejébe

szállt a hatalom Héliosz népének

kolosszust építenek, kolosszális

glosszákat írnak, megverselik,

hogy az óriás lábak közt átsiklik

egy hajó, hiúság az a pipaszár láb,

a fiammal biztosabb alapokon állunk,

mikor a rodoszi mezőkön vágtázunk,

ha megremeg a föld, sértetlen átúszunk,

alig vagyunk nagyobbak ,mint egy fodros

felhő tehén Héliosz napsütötte egén,

de mi maradunk, a bábeli kolosszus

elnyeli a tenger mély, forgolódik

agyában a horkanó városi éj,

NEGYEDIK KÉP – a delfin

A Piac 68-ban a Killer házban, - akkoriban még Killernek nevezték, bútorbolt tulajdonosáról - , minden bizonnyal megfordult itt Lenke Dolnával, nem sokkal azután ahogy az Ókútban a versekről írt részt elolvastam, utánanéztem egy útikönyvben Rodosnak, a szigete delfin alakú, az a beszélgetés jutott eszembe a Zorba filmből. Zorba rosszul van a hajóúton, mikor a költővel beszélget, majd észreveszi a delfint.

• Nézze delfin - mondja a költőnek, s olyan lelkesült a hangja, hogy úgy hiszem Zorba jobban van. A Költő nem reagál az egészre, nem érdeklik a delfinek.
• Micsoda ember az aki nem örül a delfinek.

A görög istenek szeretik a delfineket, Poszeidon, Aphrodité, Amhritité kedvenc állata. Igaza van Zorbának micsoda ember az, aki nem örül a nyílt vízen egy delfinnek, jó volna ezen az éjszakán delfinekkel álmodni.

ÖTÖDIK KÉP – Szarumákok

A hűvösödő őszi rodoszi kertekben

merészen, sárga ruhákban járják

utolsó, könnyed táncukat a szarumákok

mint a Szent Annán a hulló hársakat

megszaggatják őket is a vaduló szelek ,

tört szőnyeget terítenek, oly öröm,

ha a szem ráakad valami másra,

ideért dióra, birsre kihullt lángoló

berkenye bogyókra, hogy juthatnának

földre hullásukkor abba az átölelő

kékes rodoszi Szent Pál öbölbe ?

Megszólalnak a harangok, nyikorgó ajtók

hívogatnak a szarumákok és a hársak

Annának és Pálnak a távoli pillanatban

örökös őrt állnak, elmennek és visszajárnak.

HATODIK KÉP – A tenger

Mikor valóban megláttam a tengert, különös módon éppen december volt, nagy hó, vastag jégcsapok a svéd házakon. Néztem a zöld hullámokat, és láttam hátukon inogni hajdani fürdőszobánk ablakát, amely mögött ott osont a hajdúsági karácsony, és láttam aranyhalaim villogását is, ahogy megkapják a szabadságot ügyetlen kezemből, és eltűnnek a lefolyón át örökre. "Hol van a tenger, Dolna?" – kérdezte bennem apám örökre elnémult hangja. – "Hol van a tenger? Ahol hiszed…" (Ókút: A tenger)

KAR

Vége a rodoszi nyárnak, Poszeidon

megint háborog, egyre hangosabb.

POSZEIDON

Ezek a turisták, az ember

csak bosszúság, kapzsi és hanyag,

ami már nem kell neki, mintha Poszeidon

szemeteszsák volna, belém dobja.

KAR

Kronosz fia dühében szigonyával lecsapott,

volt mindenféle, főleg beszakadó műanyagok.

SZIRÉNEK

Vannak Poszeidon nálad erősebbek

hiába szúrod szigonyodra őket,

akkor se bomlanak, minden nap

sokasodnak, sokasodnak, hova

lett szépséged Poszeidon, hol

vannak halaid, hol vannak virágaid.

AMHRITITÉ

Szelídülj Poszeidon, mi ez a sok

limlom mérgeddel szennyezed a tengert,

tajtékod hol fekete, hol polipzöld epe.

KAR

Megbánta Poszeidon, hogy heveskedett,

még lesz rá ideje, majd ha jön a tél,

kiüvölti mérgét, s hogy kibékítse

hitvesét, összeszedte a sok limlomot,

mit tudott, a cetekkel a partra dobott,

hozott Amhritétének az öböl mélyéről

lüktető tengeri violákat, liliomokat,

hogy felejtsenek, még maradt nekik

egyetlen szerelmes perc, úgy élni,

mint az utolsó előtt volt réges-rég

KAR

Szegény Poszeidon kipusztulnak a liliomok

maradnak a lomok, ki emlékszik már a tengerre

új feladat vár az öregre, egy isten lesz Rodoszon

a szeméttelep mogorva őre.

HETEDIK KÉP – Álomlevél a ligetről

ÁLOMLEVÉL A LIGETRŐL

Könyvtárnyi irodalma van annak mi a költészet, ki a titokzatos Apollón, olykor előveszem Szabó Magda Ókútját, elolvasom Dolna találkozását Arany János V. Lászlójával, hiszem, hogy létezik elsöprő, költői, első szerelem, amit követ a többi, Ámor számolatlan szórja nyilait, a szerelem sosem fárad ki, és sosem ismétli meg önmagát, rejtélyesen újra megszületik, akár egy hosszú sétán is, ami elvisz a ligetbe, vén Orpheusz, aki talán már megjárta a túlvilágot fái alá.

És mégis, a liget nekem szép,
Valahogy a lelkemhe' szól,
Ha elbolyongok félre, messzébb
A köznép tolongásitól;
(Arany János: Ének a pesti ligetről)

Kedves Arany Úr, saját életkorom szerint sokkal később találkoztam Önnel, mint Dolna, talán szemérmességből, mert minek már ez, nem írtam meg azonnal, csak az utazást követő második nap számolok be a budapesti utamról többféle tervvel indultam, de kevés lett belőle.

A Műcsarnokban, az első Aranykor kiállítást feltétlen meg akartam nézni, ne gondoljon most a római aranykorra Ovidiusra, Vergiliusra, Horaciusra, ég ha, oly jó is a társaságukban lenni. Az Andrássyról át akartam jutni Budára a Várba, ez jókora távolság, de ha Pesten vagyok inkább sétálok, nem szerettek utazni, a Városliget nem szerepelt a terveim közt, de valamennyire ismerem a ligetet, vagy inkább azt mondom, hogy vannak emlékeim a ligetről, mert gyerekkoromban idecsábított a Vidámpark és az Állatkert, télen nem igen jöttünk Anyámmal, így a műjégpálya kimaradt nekem, arra régi filmekből emlékszem. A ligetbe most tehát nem mentem ki, de végig sétáltam a szebbik úton, legalábbis verséből arra következtetek, hogy a kettőből az Andrássy út lehet az, amit nyilván az Ön 1877-es sétája idején még nem így neveztek, egyébként a kiállításon Andrássy Gyula hatalmas, egész alakos portréjával találkoztam, ugyanakkora méretű volt a kép, hatalmas, mint Ferenc Józsefé, és Sissié. Adok a pletykákra, s máris összehasonlítottam a császár képét Andrássy gróf, a szép akasztott portréjával, hogy igazat adjak a szóbeszédnek, a mi grófunk szebb, mint Ferenc József,s nem is csoda, hogy a nyúlánk ivorszín ruhás Erzsébet majdnem beleszeretett. Erzsébet ruháját, és igazgyöngy sorát sokáig néztem a kiállításon, különösen a ruha alját díszítő aranyszállal vart úri hímzés virágai tetszettek, amin meg elcsodálkoztam az a Császárnak rendkívül vékony dereka volt, szerintem ez túlzás, hogy lehetett Ferenc József dereka karcsúbb, mint Erzsébeté, de hát a Császárt igyekeztek ekkor már jó színben feltüntetni, megmondom Arany úr őszintén, ha nincs ez a kiállítás, akkor én nem is feltételezem Ferenc Józsefről, hogy mecénás, aki sorra vásárolja a festményeket, annál is inkább,mert jó oka volt Önnek nem kedvelni Ferenc Jóskát, s megírni a látogatására a Walesi bárdokat.

Talán az egész kiállítást nem írom le, de egy festőt feltétlen, akinek a képeivel Ön napi kapcsolatba került, hiszen otthonának, az Akadémiának a falait, ahonnan erre a ligeti kirándulásra is elindult ennek a festőnek a képei díszítették.

Az elbűvölő Lotz Károlyról van szó, tudja Arany úr ezzel a rajongásommal egészen biztos, hogy ódivatúnak számítok, de mit tegyek, az ízlésem már csak ilyen, szeretem nézni ezeket az enyhén fátyolos képeket, tudom a Műcsarnokot nem volt alkalma meglátogatni, de talán a tervek már az Ön idejében elkészültek, mert most lett 120 éves az épület, közben az jutott eszembe, hogy a Városligetbe ahova kivitte az a rozzant szekér, mert nem akart vasúton "lógni, mint egy nagykabát", ez a sor tetszik nekem.

Vannak-e még 120 éves fák, az egy fánál nem is olyan nagy idő, mikor négy évvel ezelőtt ott sétáltam, az öregfákat fényképeztem, most utólag sajnálom, hogy Ön nem jutott eszembe, s talán jobb lenne, ha nem tudná, hogy a ligetet átrendezik, a fákat kivágják, tudja Arany úr most az esne a legjobban, ha lennének költők, akik leülnének a ligetben, s úgy mint ahogy Ön megírta a saját ligetét, ami már nincs meg, jönnének olyanok, akik megírnák ezt a mostanit, mert ez is el fog tűnni, s akkor a négyszázadik születésnapváltozna a liget, elmondanák az Ön és a mi ligetünket, és éppen írnák aján, amikor alig z új verseket az akkoriak a ligetről, s ez így menne amíg a világ világ, mindig írnának liget verseket.

Drága Arany úr, aztán visszasétáltam az Andrássyn, s megint tudtam magára gondolni, egy fekete homlokzatú, régi épület előtt még meg is álltam, s meghatódtam, micsoda klassz egybeesés, 1877-ben adták át ez a palotát, ma itt van a Képzőművészeti Egyetem,. Arany úr, Ön ebben az évben írta a Liget verset, látnia kellett ezt a csodát, ahova bementem, mert az épület is érdekelt és a kiállítás is a dadáról, ahogy felmentem az első emeletre, azt mondtam:

- Én még ilyen gyönyörűt nem láttam, Itáliába kellene utaznom, ezért a neoreneszánsz boltíves folyosóért, a kupolamennyezetet elborították Lotz Károlyfreskói, az ólomberakásos díszablakokkal nem tudtam betelni, csakhogy Arany úr van egy kis baj, az egész mállik, kopik, leázott.

- Édes Istenem, ha lenne egy vékony derekú Ferenc Jóska talán rendbe tudná tetetni.

- Most haragszik Arany Úr, de miért, szerintem a Ferenc Jóska rendbe rakatná. Na jó, nem bosszantom, csak szeretem ezt a versét is, és köszönöm a sétát.

A LIGET

Az Andrássyn ugyanazt súgták a fák,
hova tűnt innen az ifjúság, a sarkon
rendbetett úribérház áll,
szeme az Oktogonra néz, a kávézó helyén
valami más lehet, más volt mikor
Arannyal a szekér erre csörtetett,
vasutak hangját nem hallani,
elnyeli a zajokat a 100 éves földalatti.

Pompás pincék, kovácsoltvas díszes
háztetők, háborúban óvók
békében vallatok, ma kiállító terek,

lásd ilyenek voltak a pribékek,
középen olajba fúlt egy tank,
a házfalon a sárga bogarak,

mártír történetek mállanak,
az antikvárium bidermaier roskadás,
túloldalt a fekete palotán hiba hívogat,
retró fényreklám, hiába sajnálom ma már,
szétvetette lábát a báb, kimaradt
a gyerekkoromból a Bábszínház,
anyám ismert a ligethez más utat,
mi a Nyugatitól a ligethez vezetett,
sietni kellett, futottam, égetett a vágy,
hogy kifogjam az Angolparkban,
fából faragott, győztes aranyhalakat,
a kastély elvarázsolt, a sikításból nevetés

lett, zöld hordóban testek hengergőztek,
a pallón víg lányok tipegtek,
szoknyájukat szorosra fogták az idősek,
lyukakból fújó szelekkel küzdöttek,
könnyű hajuk álságos szégyentől lebegett

A ligetben padot fogtunk, Anyám konyharuhát
terített nyárközépen az óriás platán
alatt a vidéki csomagjából rántott húst evett,
nézelődtem, még el sem mentünk,
máris visszavágytam, a nagyvárosi, hatalmas
színjátszós zöldbe, mit rengetegnek láttam,
a titkos utak rejtekekhez értem, maradni,
a romok közt eltévedni volna jó,
de az idő szorított, még annyi mindent
akartam látni, a hidakat, a várat,
Mátyás templomát, gyerekvasutat, és
a libegőt, duruzsoló csepeli hévet, a parkot,
ahol elmesélték, itt születtél, ebben kórházban,
készült róla fénykép, fiatal asszony ül piros
pongyolában, Madonna karjában az angolpólyába
csomagolt baba, fél évszázad után, csendes éjszakán,
ligeti emlékeit kutatja.

NYOLCADIK KÉP- a muranoi hattyúról

Muránói hattyú és Brüll bácsi mindig valami többet is jelentett, mint ami a novellában benne van, a Brüll névnél előjön Székely Aladár képe a kalapos töltött galamb Brüll Adél fényképe, vele együtt Ady Endre Új versek kötetének Léda versei, Szabó Magda Muránói Vénusza nekem holokauszt novella is, egyetlen félmondattal, megdöbbentő, mondanám, hogy zseniális, ha nem égetik el a debreceni Brüll családot, s akkor már olyan mindegy a muránói hattyú elvesztése, amikor az emberi sors nem megváltoztatható, megtaláltam Brüll bácsi boltját a Hatvan utcán, az örömöt, hogy tudom, hogy ott van előttem, beárnyékolta, hogy tudom hogy tűntek el a városból a Brrüllök.

Nipekkel én is játszhattam, soha nem szóltak rám, ha kinyitottam a vitrin ajtaját, volt mókusom, fehér nyulam kék bojtos pompom farakkal, békésen fekvő, pettyes hátú őz, de hattyúm nem volt, hogy a játékokban mi történt velük , arra már nem emlékszem.

2.

Ma azt hittem, hogy megtalálom a hattyút, a Hatvan utcának abban az oldalában, ahol valamiért sohasem járok, fedeztem fel a régiség boltot, három kirakata van, előbb csak a nagyobb dolgokat láttam meg az étkészleteket, poharakat.

- Csupa, csupa szecesszió - lelkendeztem, de aztán észrevettem a nippeket, a kis táncosnő meghajolt előttem, ó egek, fodros tütüben van, édes, de drága, a német hófehér, bunfordi macska is ott van, az árát nem látom, itt kell lenni a hattyúnak, egészen biztos voltam benne, hogy bent van, neki feküdtem a bolt ajtónak, de nem nyílt, többször is megpróbáltam, a kutya érezheti így magát az ajtóban, nyüszít mert nem engedik be.

" elnyeli a sifon"

(…Apám tervezte-rendelte sokpolcos szekrénynek egyébként az volt a jelentősége, hogy a legheterogénabb tárgyak halmozódtak össze benne a férfiholmik mellett; ha azt akartam, hogy valami, amit nagyon becsesnek éreztem, épen és változatlan szépségében maradjon apámnak adtam, ő tegye el.")

Rió del Torcello (kis torony, Velence egyik lagunája)