HOGY NE OLVASD A FACEBOOKON  THOMAST MANNT

2017. augusztus 26., szombat

HASNYÁLMIRIGYNAPLÓ
2015. augusztus 21., péntek...és most elővettem az aranytartaléknak számító barackot. Amiről nemde, nem tudjuk, nagy barátja-e vagy elkötelezett ellensége kis mirigyesemnek....Mindenesetre a barack ízlik, rosszul esik, fáj, nem sok jó következik, kellemes hideg, és érzem az ízeit. Kell ennél több? - Ez a legszomorúbb mondat. Kevéssel beérni - erény ez, vagy megalkuvás. Hol ez, hol az. Én sok területen beérem kevéssel (aztán ugyanott minden kell...), másutt minden kell. (103.p.)

Kedves Thomas, Aschenbach velencei története véget ért, s abban a pillanatban az én Jan Kovalensem is úgy végezte, mint ő, talán még rosszabbul is járt, hirtelen halálozott el, Kovalens beszélő név, de ezt már mondtam is, talán kapcsolatot jelent, napokig nem tudtam napirendre térni az elvesztésén, s felmerült bennem, hogy semmi értelme folytatni, a Naplóhoz se volt kedvem, de ma reggel mégis tovább olvastam, de nem akartam írni Önnek, de ez az őszibarackos utalás mégis annyira fontos lett számomra, hogy el akarom mesélni, mindig megdöbbentenek azok az estek, amikor E.P. és E. története találkozik, mindketten szerették a Colombot, és a Forma -1-et, E.- nél ez természetes volt, de hogy E.P. is az meglepetés, az időrend megtréfált, mert E.P. egy évvel korábban ette a barackot a kórházban, még 2015 nyarán, akkor E. már a kilencedik kemoterápiás kezelésénél járt, de kapott egy hónap szünetet, mert el akartunk jutni Tihanyba, de annak az volt a feltétele, hogy kibírja a vonatutat, már egészen beleéltem magamat, hogy milyen jó lesz, E. úszik és nézi majd a tájat, még a vendéglőt is elgondoltam, a teraszt is, hogy most én ülök háttal a Balatonnak, pont fordítva, mint 20 éve, s majd ő szemléli a tájat, de ez nem következett be, itthon maradtunk, máig sajnálom, hogy ez a kevés dolog, ami akkor annyira hatalmasnak tűnt nem valósulhatott meg. A barackfa-csemetét viszont E. elültette 2016. márciusában, s most amikor hozzáfogtam a levélhez, arról a fáról volt egy barack előttem, előző nap, visszakerestem, mert az orosz elnök hétfőn az országban lesz, azt a nagyon kedves képet, amiről már 2015-ben írtam az egyik bejegyzésemben, Szerov festménye a kislány barackkal, a lány nevét is tudjuk, Vjera Mamontov, apja művészetpártoló, nagyiparos, vasútépítésekből szerezte a vagyonát, elbűvölt ez a kép, azok közzé tartozik, amelyeket nem tudok megmagyarázni, a lány lazac rózsaszín ruhája, a sötét szobába behatoló fények, és a kezében az őszibarack, kíváncsi kislányarc, örömmel tölt el, pedig semmi különös sincs rajta, csak nézem ezt a képet, bármikor megtehetem, kertünkben a barackfa szépen fejlődik, már most sokat termett, de most hogy EP naplóját olvasom, ez a barackfa, EP-t ugyanúgy felidézi majd, mint E-t, és Szerov képét, igazán szép ajándék a reggeli barackhoz.Persze kedves Thomas fene mód hiányzik Jan Kovalens, hosszabb életet szántam neki, de itt van még Meursault története, Camus sok jó mondatával, ami lehet a folytatás. Meursault szabadsága véget ért, akárcsak az enyém és visszamegy dolgozni, a hivatalban elcsöpögnek a napok, lehetek én is hivatalnok, vagy fodrász kisasszony egy szövetkezetben, akihez szépülni jönnek a kuncsaftok, de maradhatok könyvtáros is, és még itt van egy remek leírás a házról és szomszédokról, ahol a fickó él, s itt van az én háztömböm és a szomszédaim akikkel közös társasházban lakok, mennyire nagy a kísértés, hogy erről írjak, Salmanóról, a kutyásról, és hozzá olvassam Thomas, az Ön írását az Úr és kutyát, vagy leírjam egy távolabbi szomszédom, a kék otthonkás nénit, az idős asszony egy fekete kiskutyát sétáltat, sötét zöld kínai papucsban szalad le, ahányszor ránézek mindig arra gondolok, hogy ez az asszony magányos, s egyetlen társa ez a kiskutya, az ő Kovalense, egy idő után köszöntem a kék otthonkás nőnek, aki csak egyszer szólított meg, akkor már feketében jártam, nem azt mondta, hogy sajnálja, hanem azt, hogy ez az élet rendje, el kell fogadni, a kiskutya nagyon vágyott a parkba, ahol a gazdája szabadon engedi, nem mondtam semmit, csak néztem, ahogy a kutya rángatja az asszonyt.Ahogy Szerov képeit néztem bukkantam rá a Főhercegnő kutyával képre, milyen ellentétben van ez a gyönyörű hercegnő, talán Tolsztoj tudná leírni, a pompás fehér kutyával, spitznek, vagy fehér akitának nézem az én kék otthonkás nénimmel és az ideges Salmanóval, és az orosz elnök, hatalmas, farkas alkatú kutyáival, gyerekkoromban én is csodáltam a német juhászokat, azt reméltem, hogy egyszer lesz egy ilyen kutyám, volt bennük valami fenséges, erő és rajongtam a Kántor sorozatért, az okos kutyáért, ami mindent kinyomoz, de nekünk csak egy tacskónk volt, a Szabó néni, remükül tudott az ágyra felugrani, s ha apám jókedvében volt, akkor ugyanúgy kiáltott, mint örömében Csupati ezredes Kántor gazdája:-Ölembe tutyám - s Szabó néni alacsony termete ellenére felugrott a heverőre, apám ölébe éppen nem tudott ugrani, mert feküdt, de háromszor pont úgy nyalta arcon, mint ahogy az elvtársak üdvözölték egymást a repülőtereken.Tudom Thomas, hogy most azok a képek jönnek elő, amikor Adolf, én is számtalanszor láttam a hegyvidéki üdülőjében azt a hatalmas ó német juhászt simogatja, s amikor megtudtam, hogy a kutyát a gazdája magával vitte a halálba, nos kedves Thomas ez nagyon elvetemült lélekre vall, de a kutyát őszintén sajnáltam.Ígértem magának mondatokat Camustól, mit szól ehhez? Nálam szombat délelőtt van, körülöttem szanaszét kihajtogatott könyvek, tegnap az antikváriumban annyi jót találtam, a ház csendes, félhomály van, kellemes augusztus végi idő, megismerkedtem a történetben Raymonddal, valami kurvapecér, ő is itt lakik, este van, Meursault fülel:"Nem hallottam semmi mást, csak a vérem lüktetését a fülemben, s egy pillanatig mozdulatlan álltam. De a vén Salmano szobájában a kutya tompán felnyögött. Az alvó ház szívéből úgy szállt fel lassan ez a sírás, mintegy csendből kivirágzott virág." (Camus: Közöny, 170.p.)Valamit még el kell mondanom, az őszibarackos lány miatt történt, "A Félkegyelműt" kamaszkoromban olvastam, a kötetet a könyvtárból hoztam ki, s úgy voltam vele, mint a már olvasott könyvekkel, kipipáltam, s nem vettem meg, de ezt elfelejtettem, s évek óta abban a tudatban voltam, hogy a könyv itt van a lakásban, ez csak tegnap derült ki, ez is volt az antikvár látogatásom oka. Kedves Thomas, ha már ma megnéztem újból a Vjera Mamontov képét, nem bírtam megállni, hogy ne nyissam fel Dosztojevszkijt, s milyen kedves dolog, hogy pont egy vasúti kocsiba keveredem, Varsó és Pétervár közt, már mondtam, hogy Mamontov vasútépítő, megint eszembe jut Jan Kovalens, aki tudom halott, de mégis engedje meg zárósornak Dosztojevszkij első mondatait, lesz benne időjárás is

."November végén, egy olvadásos napon, reggel kilenc órakor, a Pétervár-Varsó vasútvonalon teljes gőzzel közeledett a vonat Pétervár felé. Olyan nyirkos és ködös volt az idő, hogy alig akart kivilágosodni; a pályától jobbra és balra tíz lépésnyire is nehezen lehetett látni a kocsi ablakából. (F. Dosztojeevszkij: A Félkegyelmű, 5.p.)"

LOU

2017. augusztus 28., hétfő

HASNYÁLMIRIGYNAPLÓ

2015. augusztus 27., csütörtök"De mintha a fordítottja is igaz volna: a teljes, aggálytalan értés az igazi nem-értés. Mintha ez igaz volna. Bár ebből az jönne, hogy semmit sem lehet teljes egészében megérteni. Ez meg nem igaz. Talán a nyelvre vonatkozva volna igaz?Süt a nap. Ezt értjük? Mást jelent télen, nyáron, Marokkóban, Helsinkiben. Vagy ez nem legitim megjegyzés? Ó, mindenható Wittgenstein, segíts. Néhány napja meghalt Neumer Katalin. Alig ismertem, mégis gyászolom, fáj. Ő is tudna segíteni. (113.p.).

Kedves Thomas, igyekszem rövidre fogni az időjárás leírást, inkább csak megemlítem, homályos, szeles idő, nem esett, délutánra kellemes napsütésben volt részem, viszont egész nap fázott a lábam a munkahelyen.

Még nem jelent meg  a "A Félkegyelműben" Nasztaszja Filipovna,  a dzsudó világbajnoksára érkezett orosz elnök egy nap alatt lezavarta a magyarországi látogatását, ilyen találkákban a kancellár és az orosz medve között Önnek is volt része, a részletekről nem tudok beszámolni, senki se tudja mi történt, de engem megint lázba hozott Nataszja Filipovna, pont úgy, mint kamaszkoromban.

Kis butaság, hogy úgy emlékeztem rá hogy sötét barna, csinos, testesebb nő, erre nyúlánk, aranyszőke, nem tudom a Katonában, most ott fog lemenni a darab, van-e ilyen alkatú nő, játszhatok-e Dosztojevszkijjel itthon, úgy mint Önnel, vagy a születésnapos Goethével, szabad-e ezt tennie az olvasónak, hol van a tisztelet az Önök alkotásai iránt, minden valószínűség szerin piaci légy lehetek, szemtelen és zavaró, de Önök mintha türelemmel viselnék ezt, dramaturgot játszani a "Félkegyelműn" úgy hogy se színházam, se színészeim, csak Fjodor írása, akit a fényképe alapján, sovány ember, széles koponyával, ideges alkat, de milyen legyen az, akinek a halálos ítélete végrehajtása előtt megkegyelmeznek, nem találja ezt nagy merészségnek, esetleg önpusztításnak.A színház igazgató rendszeresen megjelenik a Facebookon, ígér minden jót, magyaráz, mint egy Nők iskolájában, és állítja, hogy nekik van ilyen hölgyük, mint Nasztaszja Filipovna, én meg arra hajlok Thomas, ahogy átnéztem a művésznőket, hogy nincs, nehéz helyzetbe hozta a színházát.Ez igazán kényes kérdés, mert Miskin csak a fényképét nézi, és én már fülig beleszerettem azon a nyáron az őszibarackfák alatt, és most dettó úgy jártam fa nélkül a szobámban, szóval honnan fog olyan fényképet szerezni, hogy Nasztaszja Filipovna még a színpadon sincs, s máris beleszeretnek a nézők, képes-e a színház ezt megteremteni, amit egy könyvnek, egy írónak gyerekjáték. Egy órája sincs kedves Thomas, hogy kaptam egy e-mailt, nagyon meglepett, az ismeretlen tudományos kutató keresett meg, hogy mit tudok Grósz Ignácról, mert látta a holokauszt naplómat, és ott olvasta ezt a nevet, pont ennek a családnak a történetét kutatja, Nagyváradon volt bankigazgató, de 44-ben innen Debrecenből hurcolták el. Egy nap szálait nagyon nehéz összefűzni egy levélben, hogy Ön lássa azokat a kapcsolatokat, amelyek összefűzik a látszólag távoli eseményeket, de ha a színháznál maradunk, akkor volt egy régi próbálkozásom, abból az időből, amikor "A Félkegyelmű"-t olvastam, megpróbáltam színműveket is olvasni, az első egy vaskos gyűjtemény volt, s az Amerikai Elektra, a hatás ugyanaz volt, mint Naszaszja Filipovna esetében, az antikváriumban mindig megkeresem a drámák polcot, s mostanában ritkán jövök el onnan könyv nélkül, olyan ágyam van Thomas hogy a matrac és az ágytámla közé befér 15 soványabból 18 könyv is, természetesen csak az, ami kellőképpen felizgat, már egy hete itt várakozik, a Tangó, a mai lengyel drámaírók antológiája, Mrozekhez, E. miatt gyengédebb szálak fűznek, csak pár oldalt akartam olvasni, amikor megnéztem a fordítót, ezt megint csak a Nasztaszja Filipovnához fűződő találkozásomhoz tudom mérni, Önnek mindenképp meg kell ismerkednie a hölggyel, Kerényi Gráciának hívják, tündéri jelenség, szögletes arcú szépség, nehéz, álmodozásra hajló szemhéjakkal, ami olyan súlyosan csukódik le, mint a lepkeszárny, klasszikus orr, magasra ívelt szemöldök, édesapja Kerényi Károly klasszika-filológus volt, s az Ön Józsefe, bár erre nem találtam utalást, egészen biztos, hogy élvezetes olvasmánya volt, Gráciát a vészkorszak alatt, 1944. március 19-e után, a nácizmus bírálatáért Németországba hurcolták, majd Auschwitzban kötött ki, itt ismerkedett meg lengyel foglyokkal, milyen furcsaság, hogy egy klasszika filológus lányát Auschwitzban nemcsak a túlélés, de a lengyel nyelv érdekli, természetesen egy ilyen nő, aki így tudott rám hatni azonnal felkeltette az érdeklődésem, s erősen Gráciára gondoltam, és most jön egy kis kitérő, kérem bocsássa mg, hogy ma ennyi idegen emberrel terhelem meg, de a munkahelyem felé, a biciklin motoszkált bennem a Kerényi név, hogy én ezzel a névvel találkoztam, ígérem több embert nem mutatok be, de Bélát Önnek meg kell ismernie, Hamvas Béla volt könyvtáros, a keleti filozófia szerelmese, az életet különös megvilágításban figyelő ember, aki levelezésben állt Grácia édesapjával, este visszakerestem a leveleit, nem sok maradt fent, de amit elsőként olvastam, az Budapest bombázása volt, beszámoló arról hogyan érte bomba találat a házukat, hogyan veszett oda élete legnagyobb értéke a könyvgyűjteménye, a levelet 1947-ben írta,s olyan kilátástalan a helyzete, hogy a feleségével együtt kolostorba lépnének Tibetbe, de ott telt ház van.Ön ez idő szerint távol Európától Amerikában tartózkodhat, de hol veszi kezdetét a pusztítás?A Naplóját 1939. szeptember elsejénél kezdtem ma reggel olvasni, Ön Salsjöbádenben van, pénteki nap, úgy veszem ki , hogy kellemes az idő. "Bombázzák Varsót és más lengyel városokat. Hitler csapatai bevonultak Lengyelországba. Danzing bombázása, proklamálták a város bekebelezését" (Napló 579,p.), Ön délután vesz egy rádiót és a gyerekeivel együtt meghallgatja azt a beszédet, amit a kancellár a rádióban mond, a szomszéd házaspár "tiltakozik a barbár ordítás miatt" (Napló 579.p.). Kérem, ha látja őket, akkor adja át üdvözletem, Önnek kiváló szomszédai vannak.Tudja kedves Thomas mennyire megviselt Aschenbach halála, s ha valaki megkérdezné, hogyan halt meg Aschenbach, vagy Jan Kovalens, akit E.P-vel találtunk ki, egész pontosan el tudnám mondani a történetet, Aschenbach Velencében halt meg, és az utolsó kép számára Tadizó volt fehérben, háta mögött a tengerrel, Jan Kovalenst szívroham vitte el, s Jonatánt látta utoljára ebből a világból, de hogy mi történhetett a deportált Ignác Wessel, aki valóságos személy, csak ez a távolság az időben, alig különbözteti már meg Jan Kovalenstől. Nem tartja felemelőnek, de tragikusnak is, hogy egy este valakitől, most tőlem megkérdezik 70 év elmúltával, hogy hogyan halt meg egy ember, aki bankigazgató volt, nyilván becsületes, szorgalmas ember, de hát nem ismertem,s most olyan mérhetetlenül megrázott, hogy illetékes lehetek ennek az embernek az életében, hogy tudnom kellene róla, hiszen nekem tették fel a kérdést, s ma már erről a Grósz Ignácról alig érdeklődik valaki, hallgatnak róla, ezért nem mondhatom azt, hogy semmit sem tudok, mert miért jár a halál utáni élet Aschenbachnak és Jan Kovalensnek, s miért nem jár Ignác Grósz és E-nek? Most haragszik mert értelmetlen kérdéseket teszek fel,ma egész este ilyen melankóliában vagyok, mint egy Csehov darab hősnője, nem jutok el sehova, de most mondja meg, nem erre kérdez rá E.P. is, nem aranyos kalicka a létezés, és én nem-e az a rab madaracska vagyok benne, aki sohasem menekülhet, és sohasem repül szabadon, annyira sajnálom, hogy ma meghalt Lóránt Lenke, látja róla is azt hiszem, hogy még sokáig fog élni, de mi lesz Ignác Grósszal, ugye hogy erről nem hogy nem lehet, nem is tudunk beszélni Wittgenstein úr..

Lou

2017. augusztus 31.

1938. augusztus 30. kedd
Küsnacht"
Káosz van a szobámban, nem tudok bemenni.Hamsuntól olvastam egy keveset a hálószobámban. Nyugtalanságot és megindultságot érzek az itteni korszak lezárulta miatt. (Thomas Mann: Naplók, 519.p.)

1915. augusztus 30., vasárnap
"Dinnyevés a teraszon a lebukó nap sápadt erőlködésében. Mondatgyártás. Nem is eszem dinnyét. Néha eszembe jut, mi volna, ha semmit sem ennék. Fényevő? Hülyeségeket beszélek, mert korog a gyomrom. (E.P. : Hasnyálmirigynapló , 119.p.)

Kedves Thomas!

.Ez hajnali éhesség, erre ébredtem, össze is kötöttem az erkélyen a fázós, csillagbámulós hajnali részegséggel, Izolda kint tölti az éjszakát nagyanyám kékre festett szennyes ládáján, kimentem megnézni mi van vele, egészen kedves volt, az este észrevettem, hogy csorog a nyála, haldoklik, öreg macska lehet, dorombolt, s örültem, hogy nézem a csillagokat, s ő is elégedett, az időjárásról nem tudok beszámolni, kardigános a reggel, de még bármi lehet, de úgyis keveset érzek meg belőle, tegnap bejött a munkahelyemre egy nő, s azt mondta :

- Iszonyú meleg van - elcsodálkoztam, mert nem éreztem a meleget, de az éhség iszonyatos volt, reggel eldöntöttem, hogy ebédre megveszem az idei utolsó dinnyét, nem akartam messziről cipelni, csakhogy a sarki dinnyeárus már nem nyitott ki. Kedves Thomas, most nézze meg, mi szól ehhez a csodálatos mondathoz:

"Dinnyeevés a teraszon a lebukó nap sápadt erőlködésében" - mondjam azt, hogy kárpótlás. Kétféle éhség van, a mikor az ember nem tud enni, mint Kafka, mint E., és E.P. s amikor nem szabad ennie, én az utóbbival kínlódom, s próbálom átérezni az előbbit, de az lehetetlen, én akkor eszek, amikor akarok, ők akkor se tudtak enni, ha nagyon akartak.

Köszönöm a beszámolóját a költözésről, egész sokáig aludt, fél kilenc már a majdnem a hasára süt a nap kategória, megnyugtat, hogy az új protézise jól illeszkedik, de nem írja meg, hogy Hamsuntól mit olvas, csak nem az Éhséget, tényleg annyira vonzódom Koppenhágához, hogy szeretem a városról szóló leírásokat, az igaz, hogy Göbbels nagy példányszámban nyomtatta ki Hammest. és mikor írja már meg nekem drága Thomas, hogy milyen teát szeret.

Nem bírtam tovább az éhezést, langyos tejbe beleborítottam két, púpozott evőkanál müzlit, és hajnalban belekezdtem a Dél-Koreai nő, Han Kang, ugye milyen mulatságos neve van Növényevő kötetébe, a borító vérvörösétől megrettentem, de a szöveg azonnal beszippantott, kemény, feszes mondatok, Camus is, Kafka is eszembe jutott, a szituáció egyszerű, a férj egy éjszaka felébred, s a felség, akinek oly visszafogott a kinézete, mint Felice Baueré a konyhában áll a hűtő előtt, mintha nem lenne magánál, reggel a férj megint ott találja a nőt, aki minden húsárút kipakol, úszik a konyha a húsban, magyarázat nincs. A nő csak annyit mond, hogy álmodtam, ezt követi az álomleírás. kíváncsi lennék, hogy Ön kedves Thomas hogy fejtené meg ezt az álmot, hiszen a József miatt az Álomfejtésben Ön is nagy gyakorlatot szerzett. A nő átváltozik, de egyenlőre csak annyit tudni az iszonyatos álomból, ami tele van vérvörössel, hogy undorodik a hústól.

Kedves Thomas tegnap egy újabb pesti színház igazgatójával találkoztam  a Facebookon, s ő is elmesélte az évad műsortervét, nagyon felizgatott, még párat szögdeltem is a meglepetéstől, kettőt meg kell említenem, fogalmam sincs hogy tudom majd megnézni ezeket az előadásokat, talán sehogy, mint ahogy Ön se jut már vissza a Küsnacht-i házba, Kafka Átváltozása lesz az egyik, ezt nagyon várom, pláne hogy itt van a koreai nő, a másik Kleist Törött korsója lesz, a darabot már olvastam, egy zsidó származású magyar, Soros György jóvoltából, az ő Alapítványa adta ki Kleist drámáit, megemlítette, hogy éppen Goethével foglalkozik, a Faustról fog előadást tartani, félve jegyzem meg, hogy Goethe nem becsülte sokra Kleist, fájó dolog, s talán jót tennék egymásnak, ha Goethe mellett Kleistről is beszélgetnénk, ha Önnek ez nincs ellenére, akkor néha teszek egy kitérőt abba az irányba is. A vajszín város színházát , így hívom az ittenu színházat, felújítják, az igazgató úr nagyon lelkesen beszélt az új, kényelemes székekről, kedves Thomas nem azért fészkelődtem a Józsefen előadásán mert kifogásoltam a széket, sajnos nem tudok sokáig ülni, szépen meg egyáltalán nem tudok, pedig már kislány koromban megfigyeltem, hogy Marlene Dichtrich milyen kifejezően tud ülni, elragadó, talán a legkedvesebb, nem dívás, hanem természetes a Kék angyalban, amit szeretnék újranézni, tudom, hogy Heindrich is ott van, együtt reggeliztek, ha lehet adja át üdvözletem és nagyrabecsülésem, a Kék angyal csodálatos, és soha, senki sem fogja olyan szépen énekelni a Hova tűnt a sok virágot és a Lilit, vidám név, s nagyon kedves nekünk, szívesen választanám álnevemnek, mint Marleine, megszereztem a Mephistót is DVD-n, mivel nyakig van Goethében, abból nem fog egyhamar kimászni, talán itt lenne alkalmas megbeszélnünk a filmet, ha terhére vagyok, azonnal szóljon rám, tudom mennyire hiányzik az íróasztala, csak lenne már valami, hogy megnyugodjunk, K.-t is zavarja, hogy Ön nem tud hol írni.

Rendesen megreggelizek, egyébként van más dinnye árus is munkahelyem felé vezető útvonalon, mégis jó lenne egy utolsó görögdinnye, holnap már szeptember elseje, aztán bármi lehet, tegnap belefolytam egy beszélgetésbe, olyanba, amit nem tudok leírni, három özvegyasszony beszélt a férjéről.

Lou

2017. október 27., péntek

Kedves Thomas, ma mindenképpen írok, már egy hete csak erre készülök, úgy mint egy másik kedves közös ismerősünk, amikor a mamájára gondolt, tudja kiről van szó, aki Önt olyan nagy szeretettel köszöntötte Budapesten, persze a mamát nem ismerheti, ha nagyon röviden kellene elmondanom, milyen élete volt a mamának, Attila édesanyjának, akkor azt mondanám Önnek, hogy olyan szegények voltak, hogy ha Lübeckben él, akkor lehetett volna annak a szegényháznak a lakója, amely az Önök gyönyörű házával szemben volt, s ahol már nem találtam Önt, de számos emléket őriznek ott a családjáról, ezeket mind-mind elfelejtettem, nem szép tőlem, de mindennél élesebben megmaradtak, most már kitörölhetetlen emlékként a szegényház szobái, az egyikbe beléptem, s valahogy rám csukódott az ajtó, mintha én is annak a szobának a lakója volnék, részint mély hálát éreztem a Lübeck-i város gazdag polgárai és a város vezetői iránt, hogy ilyen módon a pénzüket rám is fordítják, és nem hagynak koldusként az utcán elveszni, ugyanakkor rettenetesen féltem a bezártságtól, a magánytól, attól, hogy ebben a barakk-sorban, ami tiszta és rendezett, minden ilyen szobában fekszik egy olyan nyomorult, mint én vagyok.

Kedves Thomas, annyira érdekelne, hogy az a kisfiú, aki Ön volt, és kiszaladt abból a szép házból, persze rohanhatott a cukrászda felé is, hiszen a lübecki marcipán páratlan, mégse tudta úgy megtenni az utat, hogy ne lássa a szegény házat, azt hiszem adós annak az érzésnek a leírásával, persze nem akarom csak ezzel terhelni levelem többi része "szebb lesz és vidám", mindenképp szót akarok váltani Önnel Goethéről és Charlottéról, mert azt hiszem senki sem ismeri Goethét jobban a mai világban, nálunk is csak egy igazán autentikus szakértője van egy fordító, talán szívesen találkozna Önnel, szerény ember, nem fogja megszólítani, mi sem jellemzi jobban, minthogy ilyenkor ősszel az erdőt járja és gombászik.

Határozott érzéseim voltak, ahogy haza értem az előadásról a Weimar-i viszonyokról, és Von Stein kisasszony lelki válságáról, az Ön időben idevágó naplóbejegyzéseiben semmi különöset sem találtam, amibe kapaszkodhatnék, hacsak azt nem, hogy megemlítette Goethét, de hát mikor nem említette meg Goethét, amikor pontosan tudjuk, amit nem illik kimondani, hogy egy zseni élete volt az övé, amiben megalkotta önmagát, mindent leírt, ez lenne az ő világa, a Facebook, folyton itt írná az életét, mennyivel könnyebb lenne innen belapátolni az életművet, mint a szerteszét szórt leveleit összegyűjteni, de amikor izekre szedem a a verseit, vagy más írásait olvasom, akkor fanyalgok, hogy valóban ez a mi rajongott Goethénk, s semmire se vágyom jobban, mint leutánozni az életét, ilyet akarok, pont ilyet, szenvedéllyel, utazással, botlásokkal, és ez a meghatározhatatlan viszony Von Stein-nel egy érzéki levélszerelem, naponta három levél, bármiről, azok a mennyei tájleírások, egy jellemrajz, amit mindenki lát, olvas, beszédtéma, közszájon forogni egy festmény miatt, s talán nem is történik semmi, ami az élet fizikai, tehát rút valósága lenne, én hiszek bármit is derítettek ki erről az asszonyról a tisztaságában, körbe vettem magam könyvekkel, hogy elmélyedjek a történetbe, de mint annyiszor, most is ugyanúgy jártam, mint Franz Kafkával.

Fennmaradt 1500 fennkölt levél a mestertől, amit ennek az asszonynak írt, s nincs meg az a több száz, amit ez a nő válaszként körmölt, miközben gyerekei voltak, egy férje, délceg lovas, micsoda igazságtalansága a sorsnak, hogy a nagy férfiak levelei megmaradnak, a kis nők levelei eltűnnek, s annyi marad belőlük, amit ők látni engednek egy asszonyból. Richard Friedenenhsl könyve "Goethe élete és kora" alig tett hozzá valamit az előadáshoz, a téma bár egy másik hölgy személyében Önt is megihlette "A Lotte Weimarban" regényében, tulajdonképpen csodálkoztam a választásán, mert Goethe szinte kitálalta azt a szerelmet a Wertherben, még a eredeti levélrészleteket is bemásolt, de ez a másik hölgy, ez a főlovászné, ezzel a tíz esztendejével, olyan mértékben különleges, hogy nem tudom összevetni a másik Lottéval, az pedig hogy Ön Lottét, mint köztiszteletben álló idős hölgyet szerepelteti, bennem felveti, hogy nem unalmas-e ez a történet kedves Thomas nekünk, hiszen Ön ekkorra már íróképességeinek olyan szinten van a birtokában, hogy egy matrónáról is tud szerelmes regényt írni, valóban féltem Önt az idős kortól, feltétlen változtasson, talán valamivel frissebb korosztályról kellene írnia.

Tudja mennyire feltétlen híve vagyok a színháznak és az írói fantáziának, nagyra értékelem Peter Hacks darabját, de mégis nem lenne megvalósítani való jó ötlet Charlotte von Steint mégis máshogy ábrázolni, érzékeny asszony szó se róla, és a modora is minden kritikán felül van, de nem találja úgy, hogy ennek az asszonynak a megőrülése túlzás Peter Hacks úr részéről, ugyanakkor nem kétlem, hogy vannak nők, akik egy olyan ember viselkedésébe, mint Goethe bele tudnak őrülni, de bevallom Önnek, hogy minap, amikor kora reggel leszaladtam a kisboltba, annyira el voltam foglalva Goethével, hogy jó éjszakát kívántam annak a fölöttébb kedves hölgynek, akinél nap, mint nap vásárolok, ebből egy felületes szemlélő, a boltban tartózkodó ismeretlen másik vásárló, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy elborult az agyam, egyébként Richard Friedenenhsl művében semmi, de semmi utalást sem találtam a főlovászné asszony megháborodására, az hogy idős korában kivonult a kerti lakba, azt természetesnek tartom, de Weimar nem akkora, hogy ne tudta volna védencét, Goethét nyomon követni, aki ekkorra felszedett néhány kilót, egészen megkopott, lehetetlen házikabát jött-ment egész nap, azt is leette, állandóan írnok ült mellette, leste minden szavát, a feleségéről nem is beszélek, mert nem hozom kellemetlen, helyzetbe egy nőtársamat, kedves Thomas, aki úgy ismeri a női lelket, mint Ön, igaz lelkére mondja meg, hogy egy olyan dáma, mint Charlotte von Stein, akit a színház, a költészet mindennél jobban vonz, az megháborodik egy ilyen ember miatt. Furcsaságot egy esetben tapasztaltam, a főlovászné asszonyon, aki sose volt szép, de volt benne valami, főleg a tekintetében, és a fantasztikus tánctudásában, a Goethével való 10 évben kizárólag fekete ruhában járt, tudja egy nő, csak akkor visel talpig feketét, ha lelke is gyászban van, abban az időszakában, élete utolsó éveiben, amikor már elszakadt Goethétől kizárólag fehérben jelent meg, otthon is csak így látták, Goethe, aki persze olyan idegesítően járatos volt a színtanban ahányszor csak összefutott Charlottéval a weimari szűk utcában, még a félhomályban is majd megpukkadt mérgében.

- Hányszor kértem kedvesem, abban a feledhetetlen 10 évben, hogy legyen olyan világos, mint egy megíratlan levélpapír, de Ön mindig feketében járt, amire képtelenség írni.

Charlotte természetesen tudatában volt, annak hogy milyen mélyen belegázolt Goethe lelkében, amitől fehérben jár, tényleg úgy érezte, hogy egy levélpapír lett, s otthon egy dobozban még 800 levelet tartott, amit sohasem olvashatott el az áldozata, őszintén mondom Önnek Thomas, én ismerem valamennyi levelet, s úgy nevetek az egészen, hogy szerencse, hogy egyedül vagyok ebben a lakásban, mert különben engem is őrültnek nyilvánítanának. Charlotte az írásban megtalálta élete értelmét, megírta a Faust paródiáját, valamit egy kacagtató és szellemes barokk színművet, amelyik Athénban játszódik, és egy nemes úr Rómából küldött elégiának a gúnyirata.

Kedves Thomas ne vegye felbújtásnak, védje meg az én Charlottomat, kérem biztosítson neki, szép és derűs öregkort, Önnek miben sem kerülne, engem meg boldoggá tenne, hogy nem volt Goethe zsenijének áldozata, tulajdonképp élete végig szerette, még az utolsó órában is, sok mással együtt, s azért kérte, hogy a koporsóját ne vigyék el Goethe háza előtt, mert tudta, hogy meg fogja siratni, s az meg mire jó egy élőnek a holtat síratni, persze lehet más magyarázat is, hogy Goethének Charlotte sohasem halt meg, mindig vele marad, tudja Isten hogy hogy történt, akárhogy is volt 10 év sok ebből a parányi létből.

Remélem kedves Thomas levelemen jól szórakozott, olyan unalmasak mostanában a napjai, hogy kénytelen vagyok felvidítani, azt még nem is meséltem, hogy egyszer rég egy nyáron, postakocsival végig utaztam Itáliát Goethével, s mikor jobba lettünk, ne gondoljon semmi többre, hanem őszinte barátságra, hosszan , s szertettel mesélt nekem a Főlovászné asszonyról, mint a legnemesebb, és legkülönlegesebb teremtményről, akivel valaha is találkozott.

Tudom drága Thomas, hogy a levelem ostoba menekülés egy óriás tehertől, amit EP és E. állapota rak rám, gyávaság nem beszámolni arról mi van velük, s elkendőzni a dolgokat, ebből Ön nagyon sokat sejthet arról, ami van, s egyre reménytelenebb az éltetünk, vigyázzon mindenkire, aki közel áll Önhöz, majd mindent megírok, Kerényiékről is vannak híreim, de azok se jobbak.

Lou

2017. november 26., vasárnap

2015. november 25., szerda
"Friss vagyok, mint az eper. Vagy legyen inkább szamóca. Íme, egy nem igaz állítás. Becsüljük meg. Küzdök a tompaságommal. Fegyelmezetlenül belebonyolódtam különböző naplókba. Elvileg a munka részének is tekinthető, de ezt már ismerem, így lenne végtelen a felkészülés. A végtelen sok munka nehezen megkülönböztethető a semmi munkától. Egy-egy nap lehet ilyen, lényegében élvezkedős, de aztán valahogy másképp kell a napi élvezetadaghoz jutni." (EP:Hasnyálmirigynapló 219.p.)

Ezt soha nem fogja nekem senki sem elhinni, hogy hetek óta nem nyitottam ki a Hasnyálmirigynaplót, ilyen olvasó vagyok, hirtelen elmarad egy szöveg, mert vonz egy másik, nem hűséges, a tegnapi szövegben véletlenül jelent meg az eper, s ahogy haladt, mindig visszatértem, valószínű, hogy rengeteg olyan szöveg van, amelyikben szerepe van az epernek, s talán több olyan is akad, amikor november 25-én, egyszer csak megkívánja az író az epret, annyira erősen és hevesen, hogy beférkőzik a szövegbe, én amúgy nem vagyok túlzottan epres fajta, inkább őszibarackos, de volt egy levelezőtársam, talán a nevét is leírhatom, néhány nappal korábban halt meg, mint a gróf és E., aki időnként epret küldött, vagy az eper szót megemlítette, nem valóságos küldemény volt ez, egy virtuális ajándék, kedveskedés, én is annak szántam, a Háború és Béke paródiájában, s akkor ma jön ez a bonyodalom, hogy újraolvasom Becsei néhány karácsony előtti levelét, aztán eszembe jut a megmagyarázhatatlan hűtlenségem, a stuccpolitikám a Gróf naplója iránt, s most mégis kinyitottam, de nem számítottam eperre, erre nem, van bennem szégyen érzet, és van bűnbánat is az elmaradt napokért, úgy jártam, mint nagyapámmal a málnaszedéskor, ha segítettem aznap, ha nem, akkor is járt a Marika csoki, nem vártak el tőlem semmit, arra már nem emlékszem, hogy akkor ez okozott-e bennem akkora változást, hogy mégiscsak szedtem egy kisvödör málnát, jó lett volna, ha igen.

Kedves Thomas!
Közép-európai csúf novemberi idő van, Katalin nap, adja át üdvözletem, K-nak, s ha nem lennének tér és időbeli korlátaink szeretettel küldenék neki egy tál, friss szamócát. Tudom, mennyire elégedetlen velem, hogy szinte naponta zavartam ezelőtti leveleimmel, aztán megkukultam semmi hírt sem adtam magunkról, nem magyarázkodom, csak egyet említek, talán nem kerültem annyira rossz társaságba, az utóbbi napokban az időm java részét Lev Nyikolájeviccsel töltöttem, higgye el, hogy néha még éjszaka is felébredtem, hogy a fényképeit nézegessem, hogy elképzeljem a Jasznaja Poljana-i házat, s nem tudom nem összehasonlítani az Önök München-i otthonával, azonnal látszik a vidékiség, a nagy terek a Poljanai házon, elterpeszkedő, hosszú, egy szintes épület, s talán építészetileg is unalmas, sehol egy erkély vagy kocsi beálló, de tágas tér van előtte, és mögötte, a Körisfa-tisztás és a Fényes-tisztás és a az orosz tájtól elmaradhatatlan nyírfa ligettel. Lev Nyikolájevics egy fölöttébb kedves történetet osztott meg velem, az első gyermekkori élményét, ha nem terhelem vele Önt, akkor ideidézem, tudom mennyire nagyra tartja Tolsztojt mint írót, s mint gondolkodót. " A teknőben ülök, s valami anyagnak, amellyel egész testecskémet bedörzsölik, különös ú, kellemetlenül savanykás szaga vesz körül. Valószínűleg korpa volt; vízben és teknőben alkalmasint mindennap mosdottak, de a korpa benyomásának az újdonsága felkeltette a figyelmem, s először vettem észre s szerettem meg kis testemet, mellemen a látható bordákkal, meg a sima, sötét teknőt, dajkám feltűrt ruhaujját, a meleg, gőzölgő, rémisztő vizet, víz hangját és a különösen a nedves teknőszél simogatásának az érzését, ahogy végighúzom rajta a kis kezemet." (Hajnády Zoltán: Lev Tolszok világa 31.p.)Mindig meglep, hogy a világ egyik pontján olyan kellemes napok, mint a princentoni november 8-a, mennyire nem azok a másoknak a világ más pontján, sőt az is megdöbbentő, hogy egy véres esemény, mint a Hitler elleni müncheni merénylet, ami nem fér össze a szemléletemmel mégsem háborít fel, sőt arra gondolok mennyire jó lett volna, ha nem távozik a Bürgerbraukellerből ideje korán, s talán megmarad a söröző is, és szebb és békésebb napokon Ön visszatérne Münchenben, s felolvasná mondjuk azt a Wagnerről szóló levelet, amit volt szíves valakinek megírni, de Önnek minden írása, még a magán jellegű levelezése is oly mértékben érdekes, hogy akárcsak Goethe vagy Lev Tolsztoj esetében el kell, hogy tekintsen attól a szeméremtől, ami joggal megilletné, viszont megfosztana engemet attól az örömtől, amit a gondolatai jelentenek, érzem, hogy van Önben annyi tolerancia az affélék felé, aki én is vagyok, hogy az csak formaság, hogy a Wagnerről szóló levelét egy valakinek, megjegyzem, hogy nagyon szerencsés az illető írta, mert valamennyiőnknek szánta.
A Bürgerbraukellerről készült képeket lapozgatom, tudja sajnálok minden teret, mert többnyire nem tehet róla, ha megtelik politikai tartalommal, egyetlen olyan kép sincs a vendéglőről, amit ne uralna a horogkereszt, pedig annyi minden másnak is lehetett helyszíne, talán örül neki, hogy azért a mostani München más, ő talán túlzás volt azt álmodni, hogy Ön felolvas egy sörözőben, tudok jobb helyet is a Literaturhaust, de többet nem csak ezt az egyet, Nádas Péter éppen Münchenben van és ott felolvas, ez lenne a második tál eper, ha az elsőt már elfogyasztották,

Kedves Thomas, megint meg kell bocsátania az időt semmibe vevő, és kusza leveleimért, ezen a felületen többé már nem jelenek meg, de arról, hogy beszélgessünk, főleg Lev Nyikolájevicsről, s akit a véletlen majd utamba hoz, talán mégsem tudok és nem is akarok lemondani, míg az Ön levelei és naplói nyitottak, addig az enyémek bezáródnak, legfeljebb angyalokkal vagy a Teremtőjével beszélget így az ember, ezt nem magam választottam, de a körülményeim ide vezettek, egy pillanatig se érzem, hogy kár értük, tisztelettel és szeretettel, a lehetőségért, hogy írhatok és elfogad, olyannak amilyen vagyok.

Lou

2017. december 3.

Kedves Thomas, advent első vasárnapja van, és esik a hó, az egyszerűség kedvéért ne foglalkozzunk az évszámokkal, csak a folyton ismétlődő napokkal, a Naplóját akartam olvasni, még így ebéd előtt, de sehol sem találom, viszont felfedeztem, amit eddig nem tudtam, hogy Franz Kafka levelei kétszer is megvannak, a gróf is éppen keresget, tűvé teszi a lakást, persze ezt nem hiszem, hogy tűvé, tűlevéllé tenné a dolgozószobáját, na a gróf íróasztaláról annyit, hogy meg nem lehet mondani, hogy milyen, dugig van könyvekkel, Babel tornyokat épít, erről nagyon fájdalmas dolog jut eszembe, nyilván nem érkezett meg a híre, József Attilát, akit Ön olyan figyelmesen hallgatott itt jártakor, Szárszón elütötte a vonat, ne kérdezze, hogy történt a szerencsétlenség, mert az Anna Karenninába is mindig belefulladok a Anna és Vronszkij találkozásánál, emlékszik ugye a történetre, valakit szétroncsol a vonat, állomás mellett lakok, behallatszanak a zajok, mint egy sötét árny rávetül ez a kép a regényre, s nem tudom olvasni. A gróf meg minden áron Virgina Woolf Mrs. Dallowayére vágyik (225.p.), de azt hiszem nem arra vágyik, hanem egy másik borzalmas történetre, míg a nyúlánk Woolf, aki olyan különösen írt, hullámzott, mint a nagy vizek, besétál kövekkel a zsebében a folyóba, körbefonják a hínárok, Attila még mielőtt a szerencsétlenség megtörtént levelet írt Flórának, nyugodtan gondoljon Boticellire, mert megköszöni az almákat, amit az utolsó szerelme, a szép nevű Flóra küldött. Kedves Thomas, olyan sötét árnyak gyülekeznek, félek, hogy nem hallom meg az angyalszárnyak susogást, és lilomszörnyek gyötörnek, ilyen lesz ez az advent, ilyen borzalmas küzdelem a sötétséggel, tegnap még énekelni is próbáltam, már rég le akartam venni az elektromos zongorát a szekrény tetejéről, E- jé volt, én nem játszottam rajta, később E-t sem érdekelte, csak egyszerű karácsonyi dalokat játszok, többre nem is vagyok képes, közben megtaláltam a Naplóját. itt feküdt a szőnyegen kihajtva, annál az oldalnál, ahol befejeztem. Mára nem írt semmit, legközelebb a december elsejére írt bejegyzése van, örülök, hogy teázik, de annak még jobban, hogy tud dolgozni, este lemezeket hallgat, ez csodás, Swinget, akkor én is Swinget fogok hallgatni, délelőtt Attila egyik megzenésített kerestem meg., a Tószunyadót, vagy inkább legyen úgy, hogy Swinget is fogok hallgatni, és karácsonyi zenéket, és Attilát, azt írja, hogy Finnországban kommunista ellenkormány alakult, el nem tudom képzelni, hogy ez hova vezethet, hozzánk megérkezett arról a vidékről a lappföldi mikulás, hasonlít az ukrán nipp mikulásokra, most van itt tizenkilencedjére, tisztán ejti, azt hogy köszönöm, de ennél van az Ön számára egy érdekesebb hírem, Izlandon egy háromgyerekes 39 éves nő lett a miniszterelnök, ezen tudom, Ön csodálkozik, ha tudná mi van évek óta Németországban talán nem fogadná ezt a hírt ilyen megdöbbenten, de hát a levél előző részében ennek már voltak előjelei, hogy a gróf nőt olvas, mert Ön sose olvasna nőt. A legbékésebb,tudom hogy ez csak a lelkében lehetséges, iszonyatos a világ odakint adventet kívánok Önnek K-val és a gyerekekkel, nagy tisztelettel:

Lou

2017. december 28.

Princeton, 1940. december 24. karácsony este."
Nagyszerű hanglemezek, hasznos ruhadarabok, angol szótárak (Thomas Mann: Naplók.,48. p.)
Budapest, 2015. december

.....Imádkozni volna kedvem. Bibliát olvasni. És mi akadályoz meg ebben? Semmi. (Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló, 227.p.)

Kedves Thomas köszönöm a beszámolóját a szentestéjéről, csak most volt alkalmam elolvasni a naplóbejegyzését, az időjárással nem veszítettünk semmit, napok óta ugyanolyan enyhe, esős, a gorgók a kapuk felett tátott szájjal figyelik a rügyező fákat, de azért karácsony első napjának reggele, olyan napfényes volt, hogy az ablak felé fordítottam a kezem, s a Nap úgy világította át, mintha a tűz fölött lenne, ha jól emlékszem, sohasem tapasztaltam azt hogy karácsony első napján nem csak szimbolikusan, de a valóságban is megszületik a fény, sőt úgy érzem, hogy megérint.Nem akarom kedvét szegni, de mégis csak leírom mennyire nehéz volt nekem ez a mostani karácsony, a második, amikor nincsenek velünk, tavaly még nem éreztem ennyire a hiányuk örökérvényűségét, de mára nyilvánvaló lett, hogy többé már nem lesz olyan a karácsony, mint amilyen velük volt, muszáj voltam valamit kitalálni, így lett a mostani karácsonyom dán karácsony, Ön Lübeck-i s talán azonnal érti mire gondolok, ennek az egyszerű és bensőséges, minden zajtól mentes karácsonynak neve is van Hygge. Örülök, hogy biztonságban vannak, és sajnálom hogy Medi nélkül töltötték a szentestét, de a gyerekek elmennek, lesz saját, önálló életük, tulajdonképpen a szentestének az a része, amelyiket a rokonaimmal töltök évek óta, változatlan maradt, a menűsor is ugyanaz, csak kényelmesebben ültünk az asztalnál, és E. fényképe elé gyertyát gyújtottunk, még azelőtt, hogy a vendégeink megérkeztek, a karácsonyban a legszebb Domi, az unokaöcsém, első osztályos egy München melletti kisvárosban, egész estére elfoglalta magát a kifesthető gipszbetűkkel, a közös karácsony nem itt volt más, akkor lett egészen más, amikor egyedül maradtam, az Önök karácsonya is más lehetett, mint az európai karácsonyok. Első nap, tettem egy jókora sétát a városban, nem nem önszántamból, a riasztó berendezés leállt a munkahelyemen, valószínűleg áramkimaradás okozta a hibát, este felé szólalt meg a telefonom, az őrző-védő cégtől arra kértek, hogy menjek be és nézzem meg mi a hiba, amúgy is sétálni akartam, s a sétám pont olyan lett, mint az Ön karácsonyi sétája." Csillagos égbolt alatt sétáltam a villamos égőkkel díszített fenyőfák között." (2. kötet 48. p.) Ilyen kivilágított fákkal először, már vagy harminc évvel ezelőtt, az 1980-as évek végén Párizsban találkoztam, elbűvölt a Champs-Élysées fényárja, milyen most mikor Ön ezt a bejegyzést írja vajon a Champs-Élysées, s milyen most mikor én írok, aztán itt is lettek kivilágított fák, még óriáskerék is forog a Főtéren, akárcsak Bécsben vagy Koppenhágában, pedig ez a város azokhoz képest kisváros, s valahogy elkezdtem valami másra vágyni, csak a gyertyák fényére, ahogy elhagytam a belvárost, szinte ijesztően sötétek lettek az utcák, a telkek be vannak építve, de véletlenül találtam egy üreset, bementem, s végre láttam halványan a csillagokat, és a fogyó Holdat, jó volt belépni, ebbe a természetes, egyszerű, csendes éjbe. A karácsonyi ajándékaim mind hasznos dolgok, de legjobban annak örülök, ami inkább büntetés egy doboz Mozart-kugeknek, ma a dán almatorta sütés közepette Mozartot hallgattam, a zene nagyon jól esett az ünnepek alatt, de a Bibliához nem nyúltam, pedig tudom, hogy EP, az utolsó karácsonyon a Bibliából olvasott, majd talán jövőre, a dán almatorta a várakozáson túl jól sikerült, annyit kell megjegyeznem, ha legközelebb almatortát sütök, akkor a sütőt a legkisebb lángra kell állítanom, az almaszeletek tetejét feketére égette a láng. Most amikor írok szokásomtól eltérően vörös bort iszok, ásványvízzel hígítom, mert nekem nagyon hamar megárt, ó éppen olvasom, hogy pezsgőzik, azt majd szilveszterkor, vagy új év első napján a bécsiekkel, nélkülük nincs új év, de előre szaladtam, a bor most lett megbontva, a sógorasszony kertjében termett a szőlő, együtt szüreteltük le, és együtt préseltük, három nő: anyám, a sógorasszony és én, mintha háború után lennénk, eltűntek a férfiak, s mi nem kapunk, hanem viszünk virágot a sírokra, és gyertyát gyújtunk az örök fényességéért, szóval sok minden meghatott ma, Sarastro nagyáriája a konyhámban éppen úgy, mint az a Marlene Ditrich dala amit most meg fogok hallgatni, mert a levél elért arra a pontra, ahol meg kell hallgatnunk együtt ezt a dalt, ugyanarra gondolunk, nem lehet másra.Kedves Thomas, majd elfelejtettem valamit, végtelenül hálás vagyok, hogy Kerényi írását olvassa, olyan jól esik, amikor egy honfitársam elvetődik Amerikába Ön által, s azzal tölt ezen a napon valamennyit időt, hogy őt olvassa, remélem az új évben is keressük majd egymást, vagy még ebben az évben. Sok szeretettel gondolok Önökre az ünnepek után is, bár az angolok szerint, ma még csak a karácsony harmadik napja van, akkor pedig

 köszönt és minden jót kíván,

három veréb-zenész,

két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Lou

2018. augusztus 28.

Tisztelt Thomas Mann Úr és Kerényi Károly Úr!
Kérem, bocsássanak meg, hogy levelemmel zavarom Önöket, azért a kettős megszólítás, mert
indigóval írok, (manapság senki sem használ már indigót) ezért egyszerre olvashatják ezt a
szöveget.
Tartozom egy vallomással, gyónom, hogy több alkalommal is megpróbáltam hozzájutni a
görögökről írt levelezésükhöz, de mindannyiszor zátonyra futott szerény csónakom, a
semmiben hajózok, hiszen nem tudom mire jutottak, mégis szemtelenül felajánlkozom néma
levelezőtársnak, a harmadik személynek, aki észrevétlen, semmi bajt sem okoz, mert számos
olyan mitológiai rejtély van, amit nem tudok megoldani, de gyanúm, és feltételezéseim
vannak. Oktatási módszereiket természetesen ismerem, én írok az olvasó, Önök írók, ezért
saját művükön dolgoznak, nem válaszolhatnak, de ez nekem a legjobban megfelelő tanulás,
mert a gondolkodás menetről van szó, s nem arról, hogy Önök bármit is megoldjanak, nagyon
valószínű. hogy én se fogom megoldani a görögöket, de szenvedélyesen keresem a
kapcsolatot velük.
Mai levelem problémája a meghatározhatatlan melankólia, erős a gyanúm, hogy a görögök
ismerték az érzést, de jó okom van azt is feltételezi, hogy míg a melankólia a 16.századtól,
mint ahogy a napokban értesültem róla. Dürerer úr azonos című festményével vette kezdetét, s
elsősorban a férfiakat érintette, ott is írók, költők, filozófusok, művészek közül szedte
áldozatait. A lakóhely talán meghatározó, északon több melankolikus, mint délen, addig az
ókori népeknél, leginkább a görögöknél a melankólia a nőket sújtotta, s okozói többnyire a
férfiak voltak, olykor melankolikusok a görög istenek elől menekülő halandó nők, magukra
hagyott asszonyok, például Penelopé, de valószínűsítem, hogy melankolikus lett Európa,
Médea, Heléna, a lányát elvesztett Démeter, a csapdába csalt Szeléné, a menekülő Daphné
,olykor az örjöngő Héra is, de mind között a legcsalódottabb Ariadné, akit a görög hős
Perszusz megszöktetett, teherbe ejtett, majd magára hagyott amíg aludt, vagyis a hős
megszökött.
Egyáltalán nem lepődnék meg, ha az Istennők az Olimposzon nem követeltek volna elégtételt,
ennek a tönkrement életű lánynak, aki még a féltestvérét, Minotauruszt is képes volt
feláldozni. Melyik istennőnek jutott eszébe Dionüszosz, nem lehet megbízható forrás
hiányába kideríteni, de az tény, hogy Dionüszosz ellen sok kifogás volt: lump, nem veti meg
az italt, maskarákban jár és táncol, többet ül a kocsmában mint a családi tűzhelynél. A
istennői tanács másik fele inkább a halvány és beteges, de rendkívül szép hangú, szép beszédű
Apollónt javasolta. Pallas Athéné lángoló kortest mondott Dionüszoszért, ő nevezte első
alkalommal Ariadné baját, mert nem jutott eszébe a néve, melankóliának, s úgy találta, hogy
Apollón bár bizonyosan nagy hatást tenne Ariadéra a gyengesége, a sebezhetősége miatt rossz
választás lenne. Természetesen Apollonnak is volt szószólója, ikertestvére a vadászatát
megszakító Artemisz.
Csak azért Uraim, hogy tájékoztassam Önöket összefoglalom az istennői beszédeket, elsőként
Pallas Athéné kért szót, majd Artemisz, az istennői tanács mindig rendkivül kellemes helyen
találkozik, általában patakok mellett, egy ligetben, alma és gyümölcs tea mindig van, újabban
citromos mézsör is, az istennők szívélyesek, s egymást drága képviselő társamnak szólítják,
ehhez a többség még hozzá teszi, boldog vagyok, hogy körötökben lehetek, az istennők erre a
jelre várnak, hogy kibújnak a sarujukból, az sem baj, ha távozáskor összekeverik, mert mindig
van egy istennő, aki nevetve odaszól, megint egy cipőben járunk.
- Drága Nőket védő Istennők, örülök, hogy ezzel a fontos kérdéssel nyitjuk meg az őszi
ülésszakot, Héra végre befestette a haját, lássuk be bármennyire csúf Dionüszosz van benne
életkedv, tűrhetően énekel, semmire sincs gondja, ugrál, mint egy bakkecske, szereplésre
termett, nem lehet nevetés nélkül kibírni vele, egy rendes ember vitamin szükségletének
többszörösét fogyasztja, akár egy szőlőskertet is megeszik egy fél délután, ugyanakkor
szívesen forog társaságban, kedélyes, nem sértődékeny és nem sérteget, a bora a környéken a
legjobb minőségű, nem vacak pancsolmány, ha elég volt belőle tapintatosan elhajózik, van
valamennyi humora, nem az a magába fordult lantos, Ariadné bajára, a melankóliára egyetlen
gyógyír lehet, ellenfelei szatír hírét keltették, de az szerintem antik életöröm, feltételezem,
hogy Ariadné újra kivirágzik mellette, ha legalább egy félévet eltölt vele a Heszperidák
kertjében, a múzsák társaságában.
Tisztelt Apollón pártján álló istennők, hetek óta arra vágyom, hogy újból köztetek lehessek, s
ebből az óhajtásomból nem zárom ki az ellenzéket sem, tudom, hogy Dionüszosz hívei egy
préselt virágokkal díszített albumot juttattak el hozzátok, ahol felsorolják ikertestvérem
szerelmeit, fivérem ilyen fajta, az igaz, hogy dalával üldözte Dapnét, aki félelmében
babérfává változott, a kis buta, de ha ez nem történik meg, ugyan ki foglalkozna egy olyan
közönséges fával, mint a jellegtelen babérfa, Apollón halhatatlanná tette, kár volt ezért
melankóliába süppedni. Halandó szerelmeit bátyám gazdagon jutalmazta, kivéve Kaszandrát,
akil jóstehetséget kért, amit meg is kapott, de mikor elutasította a legszebb görög isten
szerelmét, akkor megbüntette, hogy Apollón, a művész bosszú álló lenne, hogy csapodár,
hogy jóslatai nem válnak be, hogy álomvilágban él, hogy szépen beszélő csábító, az nem igaz,
a testvérem tükör, mint azt majd később szóvá is teszik róla, büntet és jutalmaz, igazságot
szolgáltat, s hogy olykor vannak baklövései, de kinek nincsenek, Ariadnénak kell valaki, s
Apollonnál nincs megfelelőbb, aki észhez téríti.
Tíz a héthez arányban az apollonistákat leszavazták dianüszoszék, Ariadnét megkapta
Dionoszüsz, s megtanította a bor fogyasztás örömeire, de előbb hosszan elbeszélgetett nehogy
elhibázza a melankóliába süllyed, csalódott asszony meghódítását, egy magyar származású,
bizonyos Hamvas Béla, lakcíme ismeretlen Budapest környéki személlyel, aki már többet
tudott a borról és a nőkről, mint Dionüszosz, s lelkére kötötte, hogy nova szőlőből soha ne
próbálkozzon bort készíteni, mert ilyen aljasságra csak az ateisták képesek, még valamit
mondott rájuk, talán azt, hogy kövi dinkák, de ezt Dionüszosz nem értette. Viszont a
döntéshez az istennők egy záradékot készítettek kimondottan egy Nietzsche nevű német
haladó kedvéért, aki nem sokra tartotta nőket, hogy valamit bizonyítsanak. Ariadné
csodálhatja Apollónt, sőt ha az álmait meséli miközben lantján játszik Ariadnénak meg kell
hallgatnia a költőt, s ha Apollón delphói jósdájában a Sibylla álmot fejt a szertartáson részt
kell venne, az istennők azért határoztak így, mert abban egyetértettek, ahhoz, hogy a nagy
játék megszülessen, hogy a görög tragédiákat élvezhessék ahhoz szükségük van Apollón
álmaira és Dionüszosz féktelen életörömére, ami azzal a bakkecske alakoskodással kezdődött,
amit Apollón megálmodott, azt Dionüszosz megvalósítja.
Tulajdonképpen innentől kezdve, ha valakinek Ariadné-féle melankóliája lett a görög
világban, akkor Dionüszoszt kapott rá, részt vett művészeti eseményeken, színházba járatták,
sőt felléptették, megtanították valami kreatív dologra, többen úszó bérletet kaptak, vagy
ingyen látogathatták a fürdőket melankóliájuk idején, a parton bűvös négyzeteket fejtettek, s
arra kérték Platont, hogy labdázzon velük, kötelező volt számukra a zenehallgatás,
minimalista, vagy meditációs zenét hallgattak, Japanból sikazenistákat szerződtettek, akik
csak három húron játszottak,testedzésük nem haladta meg a buddhista gyakorlatok
nehézségét, napkelte és napszállta nézés kötelező volt, valamit le kellett rajzolniuk, naplót
kellett vezetniük, tilos lett a sietés, a kezdő melankolikusok f szeretetteljes filozófiai vitákat
hallgattak, karon fogva sétáltak görög bölcsekkel, a későbbiekben alig volt olyan görög nő,
akinél kimutatható lett a melankólia, más korok nagyszámú férfi áldozatainak melankóliájára
nem tudok elfogadható magyarázatot, hogy a gender kérdéssel, a feminista mozgalmakkal
nincs kapcsolatban, abban biztos vagyok.
Kedves Thomas Mann és Kerényi Professzor Úr, őszintén felháborít, hogy mai írók, akik nem
járatosak a mitológiában, mert még annyi fáradságot sem vettek, hogy tájékozódjanak
Ariadéról, azt állítják, hogy tulajdonképpen nincs ellenszere a melankóliának, már hogyne
lenne, Dionüszosz az, csak barátkozni kell a művészettel, mint ahogy Ariadné is barátkozott a
bor és a mámor istenével, talán meglepte Önöket ez a női szempont, de higgyék el, ha önök
nem melankolikusok, nem nyafognak, nem vágják le a fülüket, nem játsszák folyton a
Hamletet, nem állnak háttal,egyáltalán Shakespearénak a könnyedebb, boldog végű műveit
mutatják be, ha inkább olyan filmeket néznek, mint a Van aki forrón szereti, ha több virágot
hoznak, hozzá parfümöket is, és tortát, esetleg csokoládét, mértékkel töltenek nekünk a
legjobb borból, akkor mi sem szenvedünk önöktől annyira és hajlandóak vagyunk mosogatni,
vasalni, bevásárolni, néha főzni.
Üdvözlettel,

Lou

2019.febr. 21.

Kedves Thomas Mann, napok óta eltolom magamtól ezt a napot, de nem lehet meg nem történté tenni, s ahogy az újságokat olvasom, észre vehettük volna, hogy szaporodtak a rossz jelek, mintha a napok természetes velejárói lennének a merényletek, a háború apropója, milyen rossz ez a szó apropó, mert tudjuk már rég bekészítették a gyilkolás eszközeit, a szarajevói merénylet volt, korán sem akkora a már a döbbenetünk, megszoktuk, hogy vannak merényletek. Tegnap kísérelték meg Clemenceau ellenit, de az elvarázsolt Wilsont is érte támadás. Érthető, hogy sem egyik sem másik politikus nem élvezi szimpátiámat, olyan nehéz felülemelkedni, úgy mint ahogy Ön teszi, elsősorban európaiként akarja nézni a változásokat, s oly sokszor nekifut annak az elméletének, amelyet annyira nehéz elfogadnom, hogy Nietzsche, Schopenhauer és Wagner is ebben a hitében az előfutára, mert nekem nem, mint európai elmék, hanem elsősorban, mint a német kultúra jeles emberei jutnak eszembe, s ha úgy van, ahogy Ön mondja, akkor nem sikerült a németeket egyiknek se meggyőzni, mert vagy süketek voltak, vagy kifordították a gondolataikat. Kedves Thomas Mann lehet-e azon mosolyogni, hogy Clemenceau elviccelődik azon, hogy milyen rossz céllövő volt a merénylő, szerintem nem lehet, mert a mai merénylő Münchenbe kioltja Kurt Eisner a választásokon vesztes szociáldemokrata bajor miniszterelnök életét. Milyen más lenne, ha mindez nem történik meg, ha nem a merénylet, hanem az írásai, a II.Vilmosról írt paródiája maradt fenn, ma legszívesebben azzal bíbelődnék, hogy Clemenceau sok évik a legszebb korszakában a Monmartrenek volt a polgármestere, s ha tett egy sétát Párizs legéletrevalóbb, bohém kerületében, akkor Picassoba, Salvador Daliba vagy Van Goghba botlott bár Van Goghot nem igen ismerte fel. A Sacré-Coeur bazilika a franciák poroszok elleni vesztes háborújának emlékére épült, a város fehér bazilikája, s most, mikor a franciák győztek, s Párizsban folynak a béketárgyalások, hamarosan átadják a Sacré-Coeurhöz vezető lépcsősort, ahonnan gyönyörködni lehet a városban, a vesztes és győztes háború is benne van ebben a bazilikában, s hogy mennyire kiszámíthatatlan a politika, Clemenceaura, a tigrisre, alig fognak majd úgy emlékezni, mint a Monmartre polgármesterére, hanem Önök számára a Verraille-i, számunkra a Trianon-i békeszerződés embere lesz. Rettenetes napok elébe néznek Münchenben, az én érzéseim szerint olyan messze esik ez a város a Tanácsköztársaság eszméjétől, s mégis egy kisebbség meghirdetheti a saját diktatúráját, amennyire élvezte szimpátiámat Rosa Luxemburg Spartacus szövetsége, a német kommunista párt, az most úgy hullt a porba a bajor miniszterelnök meggyilkolásával, s ezzel a szövevényes cselszövéssel, amiben a kommunistákkal amúgy szemben álló arisztokrácia is részt vett, hiányzik a történetből az amit mindig számon kérünk, Ön is, és én is a politikán, függetlenül attól, hogy melyik korban van szerencsénk, vagy szerencsétlenségünk megélni, s ez a morál, eleve elveszett számomra az a hatalom, amely egy demokratikus erőt gyilkosságok árán távolít el, ma már megint hírzárlat lesz Münchenben, ez a kommunista diktatúra és minden diktatúra fegyvere, hogy nem jelennek meg a lapok, kivárnak, hogy majd a saját hazugságaikkal tömjék tele az újságokat, hamis plakáterdőbe burkolják Münchent, nem működik a közlekedés, de a pályaudvarok sem fogadnak és indítanak vonatokat, bezárták a postákat és a távíróhivatalokat, s megint előkerülnek a fegyverek, a tanácsok felfegyverezik a munkásokat, Münchenben nem tanácsos az utcán járni, mert bármi előfordulhat, mégis bízok a Birodalmi kormányban, bízok Berlinben, hogy kisöprik a bajor kommunistákat, ez vérrel és áldozatokkal fog járni. Európára gondolunk mindketten, arra hogy nem lehet a kommunizmus Európa új útja, olyan kevés amire vágyunk, s megvalósíthatatlan, hogy sétáljon ma reggel Bausánnal, tegnap nálunk napfényes tavaszhírnök idő volt, a macska hajnalban a madarakat hallgatta, én szívesen sétálnék a Monmartron, néha felébred a vágy Párizs iránt, egy magyar költő városa iránt, de ma Párizs pont annyira siralmas, mint München, és ez a levél, amit nem olvashat el. Szeretnék visszazökkenni a Varázshegybe, kiléptem belőle, s annyi minden történt velem, aminek örültem, de ez azzal is járt, hogy rádöbbentem a mostani veszteségre, a történelemnek ezek az évei a mi közös, európai veszteségeink, ebben a zaklatott helyzetben, mégis azt kívánom Önnek, mint magamnak, folytassuk a Varázshegyet, egy majdnem együgyű francia sláger nem hagy nyugodni, egy kisasszonyról, aki arról igyekszik meggyőzni, hogy lehet egyszerre kettőt szeretni, vagy ha varázshegyesen mondom, mind a kettőt, s boldogan biciklizni hármasban egy tavaszi napon, ebben a dalban feloldódik a mind kettő mély szomorúsága." Ó az Tous-les-deux." Szeretettel,E.

22019. augusztus 27.

Kedves Thomas Mann
irigykedem a bajorokra, hogy olyan állhatatosak a katolikus ünnepeikben,
Nagyboldogasszony napja nálunk megint munkanap, talán pár évig nem az volt,
aztán valaki gondolt egyet, úgy találta, nem vált be, mint ünnep és
visszacsinálta, az ünnepet is meg kell szokni, abba születtem 1964-ben, mikor a
Rolling Stones azt a sikeres koncertet adta New York-ban, amire egyikünk se
emlékezhet, mert Ön eltávozott ebből a világból, én meg akkor érkeztem,
örültem, hogy végre látok valamit, a zenével még nem foglalkoztam.
Mick Jagger majdhogynem konszolidált, Ön se találna rajta semmi kifogást, de
persze meglep, hogy a csuklóján óra van, s én olyan helyre érkeztem, ahol
számít majd az idő, hiszen Micken, de lehet, hogy a Micky egeren is, csak nem
ugyanabban az életszakaszomban karóra van.
Mickyt a legnagyobbak közt tartom számon, hiszen népszerűsége időtlen, és
lepipálja a szenteket, bármelyik írót, és bármelyik együtteset, Micky, az egyik
legnagyobb sztár, egy kis fekete egér. Családom születésem idején nagyrészt
vidéken él, egy falióra egy család, karórája senkinek sincs, nem ismerik se a
Micky egeret, se a Rolling Stonest, se Önt, de megtartják a Nagyboldogasszonyt,
szüleim a fővárosban dolgoznak, szükségük van karórára, anyám és apám nem
sokkal születésem előtt használt karórát vásárol, anyám karórája sokáig
megvan, ovális alakú, római számlapos óra, час felirattal, amit természetesen
nem tud elolvasni, mert 1937-ben született és nem tanult oroszul, apám órájának
nyoma veszett, de ezen nincs mit csodálkozni, apám egész életében egyetlen
dolgot nem hagyott el, egy hatalmas barna bőröndöt, a bőrönd maradt, csak a
tartalma változott, így apám életében a változás és a maradandóság is megvolt.

(A szövegnek a dőlt betűs része később keletkezett, 2022. december 30-án
valamivel hét óra előtt, mert ez egy javított változat, amit még szeretnék ebben
az évben megszerkeszteni, azaz végleg lezárni, megszámoltam a konyhámban,
hogy hány ablakból szűrődik ki fény, kilenc jött ki, persze ez nem azt jelenti,
hogy kilencen vannak ébren, róluk semmit sem tudok, ők se rólam, sokkal többen
lehetnek, senki sem tudhatja, hogy mire gondolnak, hacsak nincs valaki, aki
mindannyiunk gondolataiban olvas, és mindannyiunk álmát ismeri.)
Nagyboldogasszony napját tehát nem ünnepeltük, ezért is annyira szokatlan volt
számomra, hogy 50 év után előkerült, hogy elfeledkeztem róla, és bementem
dolgozni, mit törődtem én azzal, hogy nem kell dolgozni, a portás viszont
ragaszkodott az állam által elrendelt ünnephez és hazazavart, hogy itt most nem
lesz könyvtárazgatás, nem fogja a riasztót kikapcsolni, menjek csak szépen haza
és élvezzem ezt az augusztusi szép napot.
Mikor ezt a levelet Önre gondolva írom, az időjárás továbbra is katasztrofális,
egyik napról a másikra 15 fokot zuhan vagy emelkedik, nem tudom melyik a
nagyobb baj, a klímaváltozás vagy a Tanácsköztársaság. (Egy regényírásával
foglalkozom, ami 1919-ben játszódig, anyagot gyűjtök, szerkesztői megjegyzés)

A kedvenc napilapom 1919-ből a Népszava
olvashatatlan, tudom hogy nyári szünet van, a
színházak bezártak, eltekintve néhány orfeumtól,
ahova már nem járok, az új hatalom kiirtotta a
polgári kultúrát, bár lehet, hogy a proletár diktatúra
most felkészül, s ha a mi Lukács Györgyünk megerősödik, ( Gyuri még olyan
szép ebben az időben) jelenleg mint népbiztos katonai ügyekkel foglalkozik,
tehát nem ér rá, elrendeli a színházaknak Ibsent és a könyvkiadóknak talán
Thomas Mannt, vagyis Önt, de félretéve a zsörtölődéseimet, aggasztó a német
gazdaság jelenlegi állapota, belátom, hogy valódi veszély az éhínség, ehhez
képest bennünket csak a nemzethalál réme fenyeget Versailles felől, miközben
olyan problémákat oldunk meg, mint a szegények lakás és bútorhelyzete, fontos
dolog, de valahogy képtelenség is, hogy nem tudunk jól lakni, de plakátokon
hirdetik, hogy Bútort a proletároknak, igencsak cikornyás szecessziós betűk
szólítanak fel a foglalásokra.

A múzeumok viszont nyitva vannak, talán még belefér az
augusztusba az unokaöcsémmel egy múzeumi séta,
nagyon nagy kedve mutatkozik, bár félek attól, hogy talán
a múzeum helyett egy kalandpark többet nyújtana. Tudom,
hogy Ön rendkívül precíz pedagógiai tárgyú kérdésekben,
mint azt már megemlítettem korábban, unokaöcsém
München közelében él, most lesz harmadik osztályos, úgy
tapasztalom, hogy németül már választékosabban fejezi ki magát, mint
magyarul.
El kell mondanom, hogy családom férfi tagjai, akik már nem élnek nagy
kedvvel és egyedien, már-már zseniálisan káromkodtak, így nálunk a nők sem
ájulnak el egy erősebb kifejezéstől, bár tartózkodunk tőlük. Unokaöcsém
rendszeresen feljárkál a magyar nyelvű youtubre nézelődni, egyébként rendkívül
érzékeny, akárcsak az Ön nagyobbik fia, kedves és gyöngéd gyermek, anyámért
rajong, ez kölcsönös, anyám még soha senkinek még ennyi ízes-grízes tésztát
nem főzött.
A napokban hűtőmágnesnek való gipszformákat öntött ki unokaöcsémnek, a
sok forma közt volt két sündisznó is, amit vízfestékkel festettek ki. Anyám úgy
emlékezett, hogy a sündisznó arca szürke, amikor az unokaöcsém meglátta,
hogy anyám a sünt befestette szürkére, gyermeki dührohamot kapott, a mobilján
képet keresett a sünről. Anyám szabadkozott, hogy élte 82 éve alatt nem volt
ideje belenézni egy sündisznó arcába, unokaöcsém szeretettel anyámhoz fordul,
hogy megmutassa a sünt.
- Na idefigyelj, te vidéki kurva, így néz ki a sündisznó.
Természetesen anyám elengedte a füle mellett a trágár szavakat, hiszen
nyilvánvaló, hogy nem tudja, mit mondott, arra jutottam, hogy nem olyan nagy
baj ez, hiszen családunk szépen káromkodó férfitagjai már nincsenek velünk, s
most felnövekszik egy új generáció, nem baj, hogy nem tudja mit beszél, de
legalább magyarul beszél, másrészt a magyar köztudottan szellemesebben
trágárkodik, mint más nemzetek, ha ez nem is nyelvápolás, de nyelvőrzés.
Anyám kijavította a hibát, unokaöcsém elrendelte a narancs pofára való javítását
a sündisznónak, s mivel a gyerek nagyon kifáradt megevett két tányér ízes-
grízest.
Amennyiben Önnek van hasonló ügyben tapasztalata, kérem, írjon. Naplójában
megemlíti a Varázshegy éppen aktuális részét a Pribislav-epizódot, ez nekem a
kedvencem, a szerelem kezdete, de persze iszonyatos gond is, nehogy elrontsam
a beszélgetést róla a Homokkerti Olvasókörben, meglehetősen
hagyománytisztelő a mi kedves csapatunk, cenzúrázni nem akarom a szöveget,
lesz ami lesz, ha én szeretem amit Ön írt, akkor talán mással is
megszerettethetem.
Unokahúgomék túl vannak a költözésen, az elhagyott lakást is kimeszelték
fehérre, az újat is, csak az unokahúgom kutyafáradt, itt 34 fok van, Münchenben
16, pedig nem is vagyunk olyan messze, lehet, hogy ez már a klímakatasztrófa,
mindenesetre mi nagyot léptünk itt előre, a virágkarneválon volt egy
pompázatos virágkocsi, az unokaöcsémmel tüzetesen végig néztük, a város
főutcáján virágból font, boldog, játszadozó jegesmedve családot, milyen idilli
kép és milyen más a valóság.
Önök Münchenben 1919-ben az éhezéstől félnek, s Ön gyönyörű leírást ad arról
a sétáról, amit Hans Castorpnak meg kell tennie, hogy eszébe jusson a régi
emléke az iskoláról és az első szerelemről, mi mindig álmodozunk kedves
Thomas Mann, a valóság pedig nagyon súlyos leckét készít a hátunk mögött,
bocsásson meg az időt rabló szövegelésemért, szeretettel gondolok önökre:
Lou

Utóirat
Gyermekként is mindig így jártam, ha levelet írtam, végig olvastam és kiderült,
hogy valami kimaradt, s akkor írtam egy utóiratot, majd még egyet és még egyet,
nem akart az utóiratoknak vége szakadni, mígnem fogtam magam, elszaladtam a
levéllel egy piros postaládához, bedobtam a levelem, ezzel végre
megszabadultam az utóiratoktól.
Mint minden karácsonykor, vagy szenteste előtt egy nappal anyámmal
kimegyünk a temetőbe a halottainkhoz, öt halottunk van a város temetőjében,
ebben az évben kis koszorú alapot vettem és a kerti fenyőből vágtunk le
gallyakat, azzal borítottuk be a koszorút, már hazafelé jöttünk, a takarékosság
miatt, otthon alig fűtünk, a munkahelyemen rövidebb lett a nyitva tartás, hogy ne
fogyasszunk annyi áramot, a troli járatokat ritkították, a szomszédban zajlik az
orosz-ukrán háború, egy fekete bőrkabátra lettem figyelmes, amin fehér betűs
felirat volt: New York alatta 1964. Kedvem lett volna oda menni a férfihez, aki
nálam jóval fiatalabb volt, hogy honnan ez a kabát, és tud valamit a feliratról?

1943 mindig felizgat egy ilyen
számsor, mert nyílvánvaló,
hogy jelentős értékvesztés
történt, mióta kivonultak
a forgalomból a fillérek,
majd az ötnél kisebb pénzérmék,
s nekem csak az a megerőltető
nosztalgia maradt, hogy mit is
kaphattam ezért az összegért,
első fizetésem fele, majd
egy cipő ára talán, persze
nézhetem úgyis, hogy ez egy
évszám, de akkor megcsap
a háború szele, Anna Frank naplója,
nagyapám fagyoskodik
a Don-kanyarba, Radnótinak
ki tudja hanyadik munkaszolgálata,
s ez azaz év mikor Marlene Ditriche
elénekli az a dalt, s egy gyerek
attól érdeklődik van- kék angyal,
s ha van, miért ne lenne, akkor
fejetek felett, mikor gyilkos bombák
hulltak, úgy hittétek, hogy a láthatalan
Holdbéi csónakos Pécs felé közeleg.

2018. október

Kedves Thomas Mann!
Ez bizony Amerika, szeretek fényképeket nézni, lehetőleg egyedül, akkor
ábrándozhatok, senki sem sürget, ha jól látom, Ön és Katja közeledik felém,
fehér öltönyben van, a felsége nagy virágos ruhát visel, talán piros rózsák
virágoznak az anyagon.

Annyira vártam a levelét, reméltem, hogy végre küld néhány képet a Los
Angeles-i házukról, ha a városra gondolok, alig jut eszembe róla valami az
1947-es évről éppen semmi, talán a legmélyebb nyomokat egy későbbi
filmsorozat hagyta bennem. Vasárnap esti családi időtöltés volt, tényleg vártuk a
Colombot, a hideg szobában állig betakarózva, remek képek jutottak el hozzánk
Los Angelesről, bár korán sem gondoltam, hogy általában úgy élnek a városban,
mint ahogy az a filmből kiderült, az annyira más volt, mint az akkori életünk,
akkoriban sokat gondoltam arra, mivel a bűntényeket a város gazdagabb körébe
tartozók követték el, hogy Los Angelesban megáradt a gonoszság, ez ugye
szokatlan feltételezés, ha az angyalok városát néztük a 80-as évek közepén,
ilyen módon sikerült tájékozódnunk az amerikaiak életéről.
Nekem a legnagyobb meglepetést az úszómedencék okozták, hogy van olyan,
hogy saját medence, amiben egy ember úszkálhat, mikor mi a hullámfürdőben
kétszázan ugrottunk egyszerre.
Örülnék, ha ismerné a felügyelőt alakító színészt Peter Falkot, annál is inkább,
mert egyes források szerint magyar származású, de lehet, hogy lengyel vér is
csörgedezik benne, mint az egyik legkedvesebb ismerősömben Charles
Bukowskiban, aki szintén ennek a városnak a lakója.
Peter Falkról még el kell mondanom, hogy kutyaszerető és zsidó származású,
örülök, hogy a kutyájuk Niko megkerült, de feltűnően sokat kóborol.
Nálunk az október rendkívül szelíd, szinte szeptember elejei időnk van, ha nem
járnánk térdig zörgő, sárga falevélben eltéveszteném az évszakot, de ez a hosszú
és langyos ősz, pont megfelelő volt a tegnapi ünnepre, ami sokfelé sétáltatott
minket Budapesten, ha az Ön idejéhez igazodom, akkor 1947 van, a város
megtisztult a romoktól, csak tüzelőt lehetetlen szerezni, se szén, se fa vagy ha
van megfizethetetlen.
Freud professzor pszichoanalitikus kezelése azt hiszem csődöt mondott nálam,
bár Herman Imre professzor úr még tovább vinné a terápiát, most ott tartunk,
hogy rosszul alszok, és nem álmodok, így Herman doktor úr nem tud mit
megfejteni, a tesztekből rendre nem derül ki semmi, a szabad asszociációim
szimplák, gyermekkoromat majdnem egészében elvesztettem, egyenlőre annyi
világos, hogy összecsúszott bennem a XX. századi idő, Freud professzor keresi
azt a görögöt, aki a hasonlóan járt, de egyenlőre nem találja, az sem lehetetlen,
hogy a görögöknek nem volt ilyen problémájuk, nem volt hova visszanyúlniuk,
nem mindenre van mitológiai magyarázat, súgta egyszer a fülembe Freud
professzor, néha Önnel is példálózik, hogy mennyire kézben tudja tartani az
idősíkokat, ami nekem meg sehogy sem sikerül. Időnként az is katasztrófa, ami
nálam egy mondatban megtörténik, az eleje még az ókor, a vége pedig egy kép
Drezdáról.
Örülök, hogy Kerényi professzor úrral a levelezésük folyamatos, tervezem
visszatérésem a görög mitológiához, annál is inkább, mert a nyári tikkadásban
az Odüsszeia is abbamaradt, remélem, ha újból nyakig meritkezem az
Okeanosba, bár már Hádész vize is vonz, Freud professzor terápiája olyan jó
hatással lesz rám, mint egy görög sóbarlang parlagfű szezon idején.
Kedves Thomas, a PacificPaisades-i otthona lenyűgöző, jobb környék mint
Santa Monica, ahol az ember nem tud elmélyülni, egymást kergetik a
filmsztárok, legjobban a kert tetszik, a lakóház annyira különbözik az európai
otthonaitól, s ahogy nézelődöm Önnél, eszembe jut honfitársam Bauer Marcell,
de csak a lakás modern formájában, olyan mint a japánok házai, látom, hogy a
belsőtér bútorzata kevert 30-as évek amerikai-európai stillje, valami romantikus,
rózsás nosztalgia valami után, ami nincs, megmondom őszintén, nem irigylem a
kanapét, de azt is tudom, hogy nem szívesen ülne egy csővázas széken, pedig
kényelmes, csakhogy Ön rendkívül szikár és fegyelmezett, ha ideje engedi, talán
ad egy kis pihenőt magának, hiszen most fejezte be a Faustot, aminek a sikeréért
szorítok, ne ugorjon azonnal bele Goethébe, de ki vagyok én, hogy ezt mondom,
bocsánatot is kérek, de mégis, ha mégis szeretne filmet is nézni és rejtvényt is
fejteni, nézze meg a Napszálltát, magyar alkotás a boldogságos 1913-as évről,
nekem szinte mániám ez az év, mindég akkor élnék, boldoggá tenne, ha írna
róla, vagy legalább a naplórészleteit megmutatná, vagy beszámolna a filmről,
K.-t feltétlen hívja el, mert rengeteg jó formájú kalapban gyönyörködhet,s ez
Önnek egyetlen dollárjába sem kerül. A történet talán az Öné is, hiszen ebben az
évben kezdte el a Varázshegyet, ami számomra egyben az idő problémája is,
hiszen hőse 3 hétre megy, s hét évig marad, ráadásul pont abban az évben ér
véget, amikor a film hősnője bizonyos Leiter Irisz is belekeveredik a háborúba,
de nem árulom el a film végét, csak érdeklődöm, hogy Los Angeles-i kertben
vannak-e iriszek.
Az a hatalmas fa ugye pálmafa, de az milyen fa a kertben, amelyiknek nincs
levele, de iszonyatosan bonyolult a szerkezeti képe, micsoda látvány, fog
szerepelni valamelyik írásában, ebben biztos vagyok, amennyiben most
kikapcsolódik, hiszen fáradt, ez említi is, akkor azt a két Los Angeles-i ürgét,
hacsak nem terheli egy bűncselekmény a lelkét, s van otthon teán kívül alkohol
is, Peter Falkot, és Bukowskit szeretettel beajánlom löncsölésre, bár elég más
alkatúak, különcök, és szivar füstben élnek, remekül szórakozna velük, én pedig
Kerényi professzor úrral vigasztalódom, igazán rossz kedvű, titokban Svájcba
készül, mint Chaplin, aki a Diktátor után végre újra forgat, Önök nem rég tértek
Zürichből haza, talán nem lenne rossz választás Kerényi professzornak,
találkozhatna Junggal, Önök pedig bizonyára hamarosan hazalátogatnak
Európába. Európa szegény nem nyugodhat, mérhetetlenül sajnálom és aggódom,
hogy mindig újra szabják, egyre erősebb az orosz hatás, nagyra tartom az orosz
klasszikusokat, de ez nincs összefüggésben a jelen állapottal.
Sokat gondolkodtam, hogy milyen képpel viszonozzam Önnek a Los Angeles-i
fotókat, tudom, hogy meg fogja érteni az én képem lényegét, a fotós a magyar
származású Capa, a neve egy gyermekkori játékból ered és cápát jelent, a fotót
Párizsban készítette. Francia szépasszonyok gyalázzák az egyik honfitársukat,
aki kollaborált, vagy szerelmes lett, háborúban is megesik a szerelem, áldozata
egy német katona, a gyermeküket magához szorítja, a francia nő kopasz,
valóban borzalmas éveket éltünk meg, de remélem, hogy mögénk kerülnek, s a
gyermek sohasem tudja meg, hogy mi volt a bűne, mikor nem volt semmi bűne
sem.Szívesen üdvözölném Önt újra Budapesten, hatalmas erőfeszítéseket
teszünk, hogy újra álljanak a hídjaink a Dunán, s megint legyen egy örökké
emlékezetes fotó Önnel és Kerényi professzorral a sétányon, már most
ajánlkozom fényképésznek.
Az egész családot szeretettel üdvözlöm, unokáik elragadóak és huncutnak
látszanak, várom tudósításait, újabb beszámolókat, azokról a zeneművekről,amit
hallgat, jó helynek látszik Los Angeles, barátsággal,

Lou

2020. június 4.

Kedves Thomas Mann, még mindig fruchtbar idő van, nem melegszik, átfagyok a
könyvtárban, ezt mondta nekem a hamburgi szállásadóm, amikor két hétig a Goethe Intézet
vendégszeretetét élveztem, s nem voltan elég szorgalmas tanuló, valahogy megértettem Frau
Schmidt-tel, mert szakadt az eső, hogy meg kell néznem az Ön szülőházát Lübeckben.
- Óh, Thomas Mann - mosolygott Frau Schmidt s én Most se tudom, hogy mit jelenthetett
azaz oh és az a mosoly.
Napok óta halogatom az írást, mígnem úgy döntöttem, hogy kivárom a 100. évet napra
pontosan, de talán Európát nem rengeti meg már meg a trianoni békedekrétum, mással vannak
elfoglalva, a nemzetek jórészt a maguk bajával, így van ez az életben is, sajnáljuk a
szomszédot, de neki kell megoldást megtalálnia, ami nekünk ne okozzon kárt, nem is hányom
a szemére, hogy nincs érkezése konkrétan ennek a napnak 1920. június 4-nek az eseményével
foglalkozni, máshogy szűröm le tapasztalatot a magam számára, a politika lehetne az életünk
jobbá tevője, de nem az, mi már megszoktuk itt az egyedül létet, de a nacionalizmus oly erős,
hogy időről időre egymásnak feszíti az embereket. A Varázshegy lakói is milyen sokfélék,
milyen sok nyelvet beszélnek, mégis azért vannak ott, hogy visszaszerezzék az egészségüket,
kimeneküljenek a halálból, ebben segítené őket a személyzet, csakhogy a terápiát nem mindig
találják el, sőt néha az orvosi tévedések halálosak, ami után nincs mit tenni, a betegség
velejárója a halál, mondják az orvosok, sőt még a betegek is elfogadják ezt, valami ilyesmi
van a nemzetekkel, a politika könnyen félre kezelheti a szeretett pácienst is, s akkor nem épül
fel, egyes esetekben marad a csonkolás, mert fél karral, fél lábbal is lehet élni, de mindig fáj a
hiány, már csak álmodni lehet a hiányzó részről. Kedves Thomas Mann, minél jobban
figyelem a politikát, annál inkább távolabb kerülök tőle, az iránta való ifjúkori, még álmodozó
rokonszenvem eltűnt, s talán már nem is talál senkire, mert mégis a legszebb erénye a bizalom
lenne, ennek a rokonszenvnek, az pedig elveszett, a hitről már nem is beszélek, a történtek
után se vagyok képes gyűlölni a szomszédainkat, s nem érzem úgy hogy a szlovák dalok
hirtelen megcsúnyultak, a román emberek gonoszabbak lettek nálunk, a szerbek felül múlnak
minket kegyetlenkedésben, nincs ilyen, de mintha lenne egy olyan erő, amit a politika mozgat,
ami ezt akarja elhitetni, a baj az, hogy még sikerrel is jár, 100 év múlva még 100-jára is,
hasonlatos a francia királyokhoz, akik nem tanultak semmit, nem akar kezet nyújtani, nem
akar megismerni, nem akarja az általa kreált szellemi határokat felszámolni, pedig a
felpiszkált gyűlölettel, a siránkozással semmire se megyünk, egy velünk élő nép kultúrájának
felszámolásával, korlátozásával szegényebbek leszünk. Németország el van foglalva a
választásokkal, s Ön megint nem választ, az értelmiség állandó baja ez, hogy addig
ismerkedik, lamentál, ebben Önmagamat látom, míg nem tud választani, és a feje fölött
megtörténnek a tragédiák.
- Olyankor bárgyún áll az erkélyen, elmélázik evés közben, azt se tudja hova is keveredett a
sétája alkalmával, mert olyan költői kérdések izgatják, mint az hogy jutottunk ideáig, mi lett
volna ha, és ezek a kérdések megint csak elvonják attól, hogy bármit is tegyen.
Németország választ, működik a demokrácia, Magyarország lakói nem választhattak, aszerint
hogy az elcsatolt területeken mennyi a magyarok száma, senkit sem érdekel, hogy ott
mennyien vannak, ez nem szempont, de 100 év elég-e arra hogy már egyetlen magyar se
legyen azokon a helyeken, de 200 év majd elég lesz-e. MOST már ez a kérdés, s ez rajtunk is
múlik, azon hogyan keressük a közös utat a szomszédainkkal, de ennek van egy feltétele,
hogy előbb itthon kell megegyeznünk, megállapodnunk egymással, nincs rosszabb, mint a
látogatóba tartó veszekedő vendég, nem csoda, ha a vendéglátó alig várja, hogy
megszabaduljon tőle, és soha többet nem hívja.
Még így nem vártuk Trianon emléknapját mint ma, s ha tudni akarom, hogy miért, akkor azt
feltételezem, hogy azért mert változni kell, a jó felé hogy ha politika akarja, ha nem mi akkor
is a jó irányba tarthassunk, ha muszáj lesz, akkor nélkülük.
A 100 éves hölgyeket még a polgármesterek is felköszönti, virág, torta, egyebek. A 100 éves
hölgyek boldogok, hogy ezt megérhették, és boldogtalanok, hogy így eltelt az idő, arról
faggatják őket, mi a hosszú élet titka. A rendszeresen alvás, vagy reggel egy korty fertőtlenítő
pálinka, a másik szerint a munka, a tevékeny élet, a negyedik az imádkozásban látja a hosszú
életének az okát, mert a jobb világért imádkozik, de az késik, ő ezért nem tud elmenni, s van
aki a sok gyereket a nagycsaládot mondja, ő meg annyi gyönyörködni valót lát a gyerekeiben
és azok gyerekiben, hogy nem tud eltelni velük. Így aztán nincs is egyértelmű magyarázat erre
a 100 évre.
Ilyen dolgok kavarognak MOST a fejemben, reggel van, még bizakodó vagyok, mint minden
reggelen, még 11 óra van a békediktátum aláírásáig, addig, mert ilyen helyen élek, ki tudja
hányszor fordul meg velem a világ, s ez nem jó, az előre, aztán a hátraarc, az össze-vissza
rohangálás, csak zavart kelt, ebben kell erősnek lennünk, hogy ne zavarjanak össze.
Újra írja a Varázshegyet, már nem is tartom számon hanyadjára, nem tudja abbahagyni, amíg
minden szó, mondat a helyére nem kerül, a tökéletességet ostromolja, azt ami lehetetlen, de
nem adja fel, mert nem lehet. Mi is fut MOST önöknél? A Walkür azt hiszem, felsorakoznak
a lovasok és boszorkányok, nagy csetepaté várható, elgondolkodtató, hogy a harcot milyen
elementálisra tudja felturbózni Wagner, Michelangelo csataképeit szépek, de iszonyatos
szenvedést mutatnak, annyira sajnálom, de ma nem hallgatom Önnel Wagnert, Chopinra,
Mozartra és Bach-ra vágyakozom, MOST még Beethoven és Liszt is sok volna, mit szólna a
Goldberg variációk sok próbálkozásához, lehetőleg nem profi zenészekkel, hanem hibázó,
keresgélő tanoncokkal, akikből ugyan nem lesz nagy zenész, mert nem csodagyerekek, csak
egyszerű zeneszeretők, akik egy másik nyelven a zenéjén jobban értenek, mint.... s ezt már
nem is írom tovább.
Mindezek után is szép napot, hogy ma is megtalálja a Varázshegyének szavait.

Lou

2020.július 17.

KEDVES THOMAS MANN
NAPLÓJEGYZETEK 1920 májusához

Kedves Thomas Mann, ma visszatérek a Homokkertbe, délután kettőre megyek és este hatig
maradok, hosszú volt ez a várakozás a Varázshegy folytatására, de ez már az én privát, zárt
világom, ahova nem kívánok senkit se beengedni a történtek miatt, amivel nem akarom
terhelni, véglegesen bezárkóztam. Veheti mániának is, hogy bizonyos irodalmi műveket egy
adott helyhez kötök, a Varázshegy kettős világ, egyik fele a Killer-ház, már sokszor írtam
Önnek, hogy a Buddenbrook-házhoz tartozó kötődésem miatt, a Homokkert pedig egy nem
létező virtuális olvasókör miatt, egyik nem lehet meg a másik nélkül. A helyzet egyébként
reménytelen a befejezésre, a járvány helyzet továbbra is fennáll, nálunk egyenlőre szolidan
lappang, reménykedünk, hogy nem lobban be, ennek köszönhető, hogy a Homokkert is
kinyitott, de időközben váratlanul átrajzolták a város kulturális térképét, és vettek egy
focicsapatot, a mi helyszínünkről a könyvtárat áthelyezik, én viszont a történetet nem
helyezem sehova, az elég furcsa lenne, ha Ön egyszer csak gondolna egyet és a Berghof
szanatóriumot áttolná a Krímbe, mert elég sok az orosz szereplő, s onnantól Hans Castorp ott
vagy arrébb a Kínai Nagyfalon sétálna. Szinte lehetetlen, hogy a Killer-ház és a Homokkert
története november elsejére, amúgy a Halottak Napjára elkészüljön, akkora költöztetik el a
könyvtárat az új helyére, ami cseppet sem új, kis iskolás koromban az iskolánk lepusztult
diákszállója volt, a tanyákon élő gyerekeknek, évekig üresen állt, aztán rendbe szedték
közösségi háznak, nem tudom, hogy a változásnak ez az oka, vagy más, Rómából
hazatántorgott valaki, aki összevissza álmodik, olyan Settembrini-féle figura, vele nem
foglalkozom.
Lesz három napon, persze van néhány kötelességem, ami halaszthatatlan, főleg házi munkák,
visszaolvasom a Varázshegyet, az Ön naplóját, és a Killer-ház szövegeit, rengeteg javítani
való lesz.
Nem fizetett Ön túl sokat, 55 márkát egy szalmakalapért májusban? Ezen gondolkodtam a
hajnali kávézás közben, de aztán leírta, hogy a cipője is 50 márkába került, és a világos
öltönyét Önre igazították, rám is ilyen feladatok várnak, van egy fehér lenvászon nadrágom,
nagyon kellemes viselet, viszont nincs megfelelő felsőm hozzá, de van egy ruhám, hasonló
anyagból mint a nadrág, rövid, de ha még rövidebb lenne, akkor felsőként még jól
funkcionálna, ez alatt a három nap alatt az írás mentes pihenő időmben le fogok vágni belőle
10 cm-t, Mit szól hozzá?
Azért az elmaradt időben, amikor nem olvastam a Varázshegyet, hiszen a járvány miatt
amúgy is egy Varázshegyen éltem, nem szoktam le az irodalomról olvastam, és válaszoltam
Franz Kafka levelire, most is van egy félbe maradt levelem hozzá, bonyolult személyiség, de
nekem igen kedves, lényegtelen szerepmódosításokkal hét éve levelezünk.
Nem tagadom, hogy számos eszme, múltbéi történet foglalkoztatott ez idő alatt, sajnos a zene
háttérbe szorult,de belefogtam ki tudja hanyadjára már Lukács György tanulmányozásába, a
Trianoni békeszerződés személyes feldolgozásába, három nappal ezelőtt, amikor este nyolcig
voltam a Killer-házban, bőven volt időm arra, hogy elolvassam Apponyi Albert trianoni
beszédét, majd időnként idézek belőle Önnek.
Szereztem egy régebbi München, vékony München utikönyvet, kávézás közben azt lapoztam,
nem tudom hova fog vezetni, hogy MOST erősen vonz a természet, a táj és az ember
kapcsolata, hogy foglal helyet az ember a természetben, mit alakít át benne, hogy építi meg a
házát, hogyan rendezi be az otthonát, de nem az európai szemlélet szerint, ami belefúrja
magát a legszebb természeti helyekbe, jobban érdekel ebből a szempontból a keleti ember,
van ennek a tanításnak egy elnevezése is Kínában Feng Shui a víz és a szél harmóniája,
természetesen sok olyan elemet is tartalmaz ez az életfilozófia, ami nekem zárva marad,
hiszen nem szívtam magamba a tao tanításait, habár időről időre elindulok a NAGY
ÖSVÉNYEN, de feladom. Visszatérve a soványka München útikönyvre a szerzők München
bemutatásában Önre hivatkoznak, mint egy olyan híres lakosra, akit valami jó érzés, talán
szeretet fogott el a város iránt, amikor azt írta:
"
Szörnyűség tudni, hogy mi történt aztán, amikor Ön kénytelen elhagyni a családjával együtt
ezt a várost, pedig 1920-ban Adolf Hitler ott van az Önök közelében ebben a gyönyörű
városban, és nem sikerül észrevenniük, végzetes hiba, Ön a valóságban is egy Varázshegyen
volt, csak nem tudott róla, de én is folyton ott vagyok.
Majd küldök néhány nosztalgia fotót a Homokkertről, nem szeretném, ha a hely ahol olvasó
lettem örökre kimúlna az emlékezetből.
MOST jön a legfontosabb, megszületett az új másod unokaöcsém, születési helye München,
mint az Ön gyerekeié, Tizián-nak hívják, biztos emlékszik a firenzei festő Tiziano Égi és
Földi szerelem képére, mostanában gyakran megnézem, a gyermek gyönyörű, sok hajjal
született, mindenki jól van.
Újabb születések vannak kilátásban, a Killer-házban a munkaasztalommal szemben a felső
ablakba befészkelte magát egy madár, azt hiszem költeni fog, a munkatársaimmal találgatjuk,
hogy milyen madár lehet,annyi biztos, ami a legtermészetesebb lenne, hogy nem rigó. Öt nap
múlva leszek újra a Killer-házban, addig bármi történhet, sokat gondolok erre a madárra is,
nehogy leesen a fészke, mert néha szálak bomlanak ki belőle, jól megépítette a bölcsőt, de
akkor is bármi lehet, egyébként okos madár, nem a fára építkezett, ahol a macskák
elkaphatják, lehet hogy mire visszamegyek már fiókák is lesznek, mindent megírok majd
róluk Önnek.
MA ESTE MERT MEGINT AZ UTOLSÓ ESTE LESZ, GYERTYÁT GYÚJTOK,
UGYANAZT A GYERTYÁT, MINT AKKOR ÉJJEL.
szeretettel, Lou

2021. 02. 07., vasárnap

(TM Napló, 1921. január 15, szombat)
BONAPARTE NAPÓLEON és BEETHOVEN
Kedves Thomas Mann újra kezdem, milyen kár, hogy nem értek a zenéhez, s csak
megérzéseim vannak Beethoven szimfóniáiról, most az, hogy a 3. 7. és 9. szimfónia
összetartozik, két szálon is, az egyik Bonaparte, a másik Lev Nyikolájevics Háború és Békéje,
hogy oldja meg Beethoven a demokrata a viszonyát a konzulból császárrá lett Európát
birtokolni akaró Napóleonhoz, bolond kérdés-e ez, mikor a zene, talán erőteljesebben is, mint
a művészet más ágai politika felett áll, de azt hiszem ez mégsem teljesen igaz. Miért csalódik
Napóleonban Beethoven, miért becsüli olyan sokra Wagner a 7. szimfóniát, amibe katonai
indulót vélek felfedezni, s lehet-e a 3. és a 7.szimfónia feloldása a 9. szimfónia, a megoldás a
Kanti örök béke, megsérti-e ezt Wagner zenéje, ilyen gondolataim vannak, miközben a 7.
szimfóniát hallgatom, nem tudok elszakadni tőle, pedig nagyon szeretném a Killer-ház
történetét is tovább írni, Most jutottam el oda, hogy az évek óta összegyűlt szövegeim
rendezem, rossz technikával írók, a szövegek szétágaznak, mint a polip karjai, szerencsésebb
lenne egy irányba haladni, de az lehetetlen, túl sok benyomás ér, pedig azt hiszem nem
kergetem őket, a legfontosabb ügyem az, hogy anyám megkapja a covid elleni védőoltást,
eddig azt hittem ő is ezt akarja, de tegnapi ebédnél többször is szóba hozta, hogy felesleges,
arról nem beszélnek, hogy az oltottakból hányan halnak meg, sehogy sem tudtam meggyőzni,
hogy ilyen adat nincs, mert még kevesen kapták meg a vakcinát, az a fontos, hogy minél
hamarabb megkapja, ezzel sógorasszony is egyet értett, de anyám nem adta fel az ellenkezést,
így beláttuk, hogy a szombat délutáni családi béke kedvéért másfelé tereljük a beszélgetést.
Most olvasom a január 15-ei bejegyzését, hogy az orosz irodalomról ír cikket, ami fölötébb
személyes jellegű, ezzel megerősített abban a szándékomban, hogy merjek én is úgy belépni
az orosz irodalomba, hogy nem fogom vissza magam, még akkor sem, ha mélyen tisztelem,
még Rilkénél is sokkal jobban Lev Nyikolajevicset abban pedig van valami döbbenetes
szinkronitás, hiába a 100 év távolság, mert én is egy Varázshegyen ülök, ahol nem
érzékelhető az idő, hogy a konyhából Önnek, az asztal egy világtérképpel van leterítve, a
macska az ablakban ül, a belső udvar tele van madarakkal, tegnap este egy rigó megfürdött
abba az itatótálba, amit az alattam lévő lakásban lakó drótfonatos Marika rakott ki, az esetből
azt vontam le, hogy aki, mármint a rigó, ha februárban ekkora fürdőzést rendez, nem érzékeli
a hideget, nekem viszont folyton fázik a lábam, így biztos, hogy nem sok közöm van a
rigókhoz. A Varázshegyben a tél olvasásánál tartunk a Killer-ház szereplőivel, csak
megemlítem, hogy New Yorkban csodálatos hóesés volt, egyes helyeken, az egyetemi
városokban szelíd hócsatákat rendeztek, kimeríthetetlen, gyönyörű téma, köszönet a davosi
leírásáért. Nem akarom terhelni, de az időjárás leírása mellett egy 3600 főt befogadó népi
barokk templom megépítésével vagyok efoglalva, egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy a
Cirill nevű pap, őt csak én találtam ki, bankot alapít, mindenféle pénzügyi akcióba kezd, hogy
a templomépítéshez pénzt szerezzen milyen etikai elbírálás alá eső cselekedet, maga is
mindenben hisz vagy kihasználja a hívek hiszékenységét, elbillencsem Jusztina mérlegét,
vagy maradjak ebben az ügyben távol és bízzak mindent az olvasókra. Hogy lehetséges, hogy
Ön meghűlt? Kérem, vigyázzon magára, szeretettel üdvözlök mindenkit Münchenben
E.
A HETEDIKET SZERETEM, NAGYON BÉCS-I, DE MIÉRT NEM HALLGAT THOMAS
MANN GYAKRABBAN B-t, ILYEN IDŐKBEN NAGYON HATÁSOS LEHET A
LÉLEKRE, miért Wagner, miért nem Beethoven receptre írnám fel Berghofban.
Lehet, hogy Beethoven míg Teplicében van gyógykúrán mégis azon gondolkodik mi az a
hazafiság, hősiesség, hogy mondjon köszönete, 1812-ben lehet ez egy zeneszerző ügye, 1921-
ben már nem az, nincs benne semmi magasztos se Bécsben, se Münchenben, se Budapesten.
Azért az érdekes, hogy az első tétel harcba hívó indulója, ami ugyanannyira felemelő, mint
ahogy 18ó914 -ben elindultak a katonák hat rám, hoppá becsúszik egy komor hang, akkor
Beethovennek is vannak kétségei, vagy az csak egy nőnemű kis félelem volt, s győz az
induló.
Mindenesetre, ha egyszer lesz erre időm, nagyon szeretném végig játszani, hogy mi a 7.
szimfónia 1912-ben, 1914-ben, 1921-ben, amikor először találkozom vele, olyan 1987 körül,
és ma 2021-ben, de erre MOST nincs időm, úgyhogy elengedem

Lou

2022. december  31., szilveszter

AZ 58. ÉVA HANGRing a gyümölcs, lehull, ha megérik;elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.De haragod füstje még szálljon az égig,s az égre írj, ha minden összetört!1943(Radnóti Miklós: NEGYEDIK ECLOGA)Kedves Thomas Mann, még néhány óra és átlépünk egy 3-as végű évbe, Ön 1933-ba én a 2023-ba, s bekövetkezik naplóinknak az a párhuzama, hogy néhány hónapig, én már csak március 3-áig azt mondhatom, hogy egyidős vagyok Önnel, ugyanannyi időm van a Földön, mint Önnek, 58 évesek vagyunk, az idő talán összemérhető a teljesítmény nem, semmit se alkottam az eltelt 10 évben, hamarosan befejezi a Varázshegyet, és hamarosan elkezdi a József és testvéreit. Ezt a mai napot én is számvetéssel töltöm, hajnal óta szemezgetek több esztendő írásaiból, hogy a magam szórakoztatására összeállítsak egy antológiát, aminek a MELANKÓLIA címet szánom, nem meglepő, ha 10 évnyi kudarc terhe alatt ebben a témában szerkesztem a szövegeim, de az is feltűnő lett, hogy milyen gyakran folyamodtam a mélypontokon az Ön naplóbejegyzéseihez, tegnap még dolgoztam, sötétedés után betérők, amikor elköszöntek, még boldog új évet kívántak, volt aki hozzá tette, hogy a következő ne legyen a mostaninál rosszabb, de persze tudjuk, hogy ez nem lehetséges, rosszabb lesz, s ezt már Ön is tudja 1932 szilveszterén, kávé után levettem a Naplóit, előbb az 1943-as évre gondoltam, de beláttam, hogy vissza kell mennem 10 évet, s ahogy ezt eldöntöttem, máris kirajzolódott számomra az új év szellemi iránya, aminek iránytűje Ön lesz, ha arra keresem a választ, hogy mi ennek majd 10 év keserűségnek az oka az irodalomban, akkor csak arra jutok, hogy rajtam kívülálló és hatalommal bírók mindent megtettek, hogy megregulázzanak, hogy különféle számomra rossz, olykor sokkot okozó hatásoknak vessenek alá, csoda hogy életben maradtam, de hogy lehet egy 50, de akár egy 20 éves írót regulázni, akik ezt elkövették nem tudják, hogy az író, aki leírja a világot amiben él, s ha ezt jól teszi, akkor halhatatlan, míg annak a nevére senki se fog, nem is akar emlékezni, aki azon munkálkodott, hogy gáncsot vessen, vagy beszervezzen, "s őrök kísértek végig az úton, Radnóti költészete ma is él, de hogy kik voltak az őrök arról fogalmunk sincs. A hazát elhagyni, ami így bánik veled lehetséges út egy 58 éves embernek, és mekkora küzdelem lesz ez az 1933-as év, de Önt az egész világon ismerik, már nem tudják eltüntetni, de engem e kutya se ismer, így a kiszabadulásom már lehetetlen, marad a magány, erre készülök fel, írok és próbálom elviselni a sorsom. Nem kötök egy jobb élet reményében senkivel se alkut. Ma még - december 31- Münchenben van, bár Naplójának ezt a részét nem olvashattam, de hamarosan elhagyja Németországot, 1933-ban Svájcban van. Számos irodalmi élmény köt Svájchoz, s van néhány olyan kortárs magyar író, aki pont Svájcról írt.Beszélgetéseinket nem akarom napi eseményekkel terhelni, de ezt mégis megosztom Önnel, két órával ez előtti hír, hogy meghalt XVI. Benedek pápa, születési neve Ratzinger, azért választotta a Benedek nevet, mert Nursiai Szent Benedek rendalapító Európa védőszentje. Másik érve, hogy XV. Benedek nyomdokait szeretné folytatni, akit a béke pápájának is hívnak. Nem vagyok fatalista, se misztikus, csak reménykedem, hogy az emeritus, német származású pápa halála nem az égi üzenete a következő évre Európának, hanem a lezárása egy mindent felforgató háborúnak, úgy tűnik kedves Thomas Mann a félelmeink egygyökerűek, birodalmak kiszolgáltottai vagyunk, alig volt olyan nemzedék ezen a földön, amelyik ne élte volna meg, hogy a jó szándékot kiismerhetetlen ördögi erők pillanatok alatt lerombolják, elcserélt fejek torzsalkodásai teszik tönkre az életünket, Münchenben már sohasem lesz olyan az élete, mint amilyen volt, és az én életem sem lesz már olyan, bár a régiben is messze került a jó, a jövőben pedig garantáltan eliszkol.Este talán küldök Önnek egy számvetést arról, hogy mivel ment el a 2022-es évem, de röviden is össze tudom foglalni, dolgoztam, amikor nem aludtam, akkor az irodalomban éltem, bár mint eddig mindig a melankólián kívül más hasznom nem volt belőle, ez volt a fizetségem érte, rettenetes volt,

2023. 

2023. január 1.

Május 12.
Nem tudom, csalóka szellemek lebegnek-e ezen a tájon, vagy a szívemben lakó meleg, mennyei képzelet varázsol-e mindent paradicsomivá köröttem. Itt van, mindjárt a helység előtt, egy kút, amelyhez úgy hozzáköt valami bűvölet, mint Meluzinát meg a húgait. (Goethe: Werther szerelme és halála)

META, A KAPCSOLAT

"Fogadd el uralmamat, és fogadd el törvényeimet [a micvákat]".

Kedves Thomas Mann, érdemes-e olyan szövegbe belefogni, ami azt fejtegeti, hogy mikor
van ÚJ ÉV.

Nos nevezzük ezt a mai napot január elsejét az új év első napjának, amikor arra gondolok,
hogy mikor, hogyan kezdődik el egy nagy mű, természetesen a József és testvéreire gondolok,
az első mondatra, amit olyan gyakran idéznek, ezt írta valóban le arra a lapra.

Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?

 vagy erre később talált rá, van-e a kezdetnek bármilyen jelentősége, Ön meglehetősen nagy kedvvel tanulmányozza a kultúrákat, a Józsefhez pedig elengedhetetlen a zsidó hagyományok ismerete, valahogy eljuttattam a szövegemet, ahhoz amit ki szeretnék hozni belőle, ha rátekintünk a zsidó naptárra, akkor rá
kell jönnünk, hogy az új évből a zsidó naptár négyet is megemlít, az első a Rós ha-sána, az évfeje a zsinagógiai újév, ami a teremtés napjának ünnepe is. A zsidó hagyomány, tehát tudja, ismeri a teremtés idejét, s onnan számítja az időt, melynek napja is megvan (Tisri 1.) szeptember 6. és október 5. között van valamikor (de csak hétfőre, keddre, csütörtökre vagy szombatra eshet). Úgyhogy be kell látnunk, hogy nem ma van a zsidó hagyomány szerint azév első napja, de az év sem stimmel, mert a teremtés i. e. 3761. október 7. (Tisri 1.), vasárnap – héber hittudósok szerint), a hagyomány szerint ezen a napon alkotta meg az Örökkévaló az
első embert, így az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére is emlékeznek ekkor.
Valószínűleg az ősi zsidó naptárnak is tisri volt az első hónapja (az ókorban ez niszán volt, de
a királyság megszűntével ismét a tisri lett).

Kedves Thomas Mann, ha elkalandozunk egy zsidó naptárban, akkor 5783-i évben járunk, ha
abban az időben szemlélődünk ahol mi vagyunk, akkor 2023-at írunk.

Egy olyan nagy történet újraírása, mint a József és testvérei, az újrateremtés is, ilyet csak
akkor szabad mondani, és csak egymás között, ha a Mindenhatót a legnagyobb írónak
tekintem, Önt pedig az egyik legtehetségesebb tanítványnak, a teremtés napja után szívesen
megünnepelném Önnel a József és testvéreinek az első mondatát, amit a világ legzseniálisabb
regény kezdetének tartok, de nem tudom, hogy melyik is ez a nap, mert könnyen lehet, hogy
az írók nem az első mondatát ünneplik meg egy könyvnek, hanem az utolsót, vagyis a mű
születésnapja a vége, a befejezése, ó ezt akár az ember életére is gondolhatom, egy jól végzett,
jól megélt élet ünnepe miért ne lehetne a halál, de nem így alkotta meg a Mindenható a
világot, hogy akkor van a születésnapja, amikor elkészült vele, mostanában beszélgetek egy
zsidó asszonnyal, még az óévben 30-án bejött, péntek délután volt , már sötétedett mikor
elbúcsúzott, hamarosan megérkezik a királynő, feljön a három csillag, s akkora a
zsinagógában kell lennie, boldog újévet kívánt, én pedig visszaszóltam, hogy hanyadik is ez
az új év, természetesen azt mondta, hogy az 5783. és még hozzá tette, hogy a zsidó
hagyomány 6000 évig számol, vagyis megadja az teremtés történetének végét.

A zsidó új év, nem arról szól, hogy megvalósítom önmagam, hanem kapcsolatot létesítek a
Mindenhatóval, erre majd az Ön történetében Ábrahám fog rájönni, de hogy Ön ezt elhelyezi
az időben vagy sem ahhoz nekem is újra kell teremtenem a kapcsolatot az Ön regényével,
pedig rengeteg, most már beláthatatlan mennyiségű elolvasatlan, félbe maradt szöveg van
körülöttem, a labirintus, szerencsére nem tébolynak, hanem mannának fogom fel a
könyveimet, ki tudja hányadik év ez, nem is fontos, csak egy szemvillanás választja el az én
időmet az önétől, és mindkettőnket Józseftől, Ábrahámtól és Izsáktól.

Úgy képzelem a József és testvéreinek első mondatát, a kezdetet, hogy valahol, tudálékos
angyalok megfújták a sófárokat, hogy valami elkezdődött, és volt egy igen rendetlen angyal,
aki pont azt fújdogálta, amit Izsáktól csent el, igen azé a kosé volt a szarv, akit Mória hegyén
a Mindenhatónak áldoztak, a mű tehát nem lehet más csak bűntelen áldozat az Úrnak, 12
testvér, 12 hónap, pont 12 hónapot kérek erre a műre, mintha elkezdenék valamit, egy évet,
amit nem ismerek.
Ezek az új évi gondolataim, remélem hogy kedvező fogadtatásra találnak Önnél, mikor annyi
bajt hoz ránk ez az első hét szűk esztendő.

2023. január 2.

Kedves Thomas Mann!

Ki az angyal?Az angyal az aki megkérdezi akarsz-e játszani, persze sok más dolgot is lehet róla mondani, de számomra a játék fejezi ki.

Megkerestem a József és testvéreit, két kötetben van meg, a Világkönyvtár sorozatban, ha 23-ban el akarom olvasni a regényét, akkor szigorú, szinte szerzetesi imarendet kell tartanom, ami azt jelenti, hogy naponta 5 oldalt kell olvasnom ahhoz, hogy decemberre a végére jussak. Természetesen az olvasáshoz a Naplóm, vagyis az OLVASÓ EMLÉKIRATAI is hozzátartoznak, olvasni a hajnali órákban fogok, nem kizárt, mivel ilyenkor vagyok a legfogékonyabb, hogy másokat is olvasni fogok, akiket nem zárhatok ki az emlékiratokból, kedves kötelességemnek tekintem, hogy beszámoljak Önnek arról is, hogy milyen zenét hallgattam, milyen képet láttam, de legfőképpen beszámoljak az időjárásról, mert az mint téma, az egyik legizgalmasabb. A MOSTANI IDŐ, mint a megbolondulás kezdete, hiába van január elseje, hétágra süt a nap, a telepen, ahol élek elhúzták a függönyöket, kinyitották a konyha ablakokat, szellőztetnek, a nyugati tájolású konyhámból egy házsorra látok, az épület Keleti ablaksorára, a nap aranyfénybe vonja a fehér házfalakat, az ablaküvegek, mint a tükrök verik vissza a fényt, illatgyertyát gyújtok, keleties szantál illat van a lakásban, akkor csak 5 oldal, a műből, írni csak este lehet, amikor már feljön a három csillag, még rem tudom melyik három, majd megkérdezem erről J-t, tulajdonképpen a hagyomány szerint az már a következő nap kezdete, így két kezdete is lesz ugyanannak a napnak, mikor olvasom az Ön könyvét, s amikor írom az enyémet.Tsók, Lou

2.

HOLDVÁNDOR (p.7-12).

Kedves Thomas Mann, próbálom a Józsefet és a Naplóbejegyzéseket összevetni, ami szerint 1932 decemberében és 1933 márciusában is arról ír, hogy depressziótól szenved.

"1932. december 1
Lassan kilábalok abból a mélységes depresszióból, ami a zürichi napok túlterheltsége miatt tört rám. Megint kezdtem örülni a reggelnek ..." (Napló, 163.p.)"
1933. március 15.
Ma reggel nem fogott el az a rettenetes borzongás, ami 10 napja majd minden reggel órákig szokott gyötörni, túlfeszített és kimerült idegállapotom miatt. Afféle szorongásba átcsapó mélabú, melynek fokozatait jól ismerem sok átélt búcsúzkodás révén..." (Napló 167. p.)

Jaj, dehogy is akarok az Ön pszichoanalitikusa lenni, de mivel ez két egymást követő bejegyzés a Naplójában, azt felételezem, hogy nem csak ezeken a napokon, hanem tartósan melankóliában szenvedett, lehet persze hogy lehet fáradsággal, túlhajszolással magyarázni a rossz közérzetét, de az igazi ok a nemzeti szocialisták hatalomra kerülése, az amit a német nép többsége választott, a megtévesztés, a propaganda, ami megingatja a hitét, abban hogy szabad-e Hitler Harmadik Birodalmában alkotnia.A József jegyzetekkel sok baja lesz, elhagyják Münchent, nem térnek vissza Németországba, az otthonukat zár alá veszik, a kézirat a régi házban marad, Erika menekíti ki Németországból, ki kell csempészni a saját szövegeit, az otthonából.Mi történt az első 5 oldalon? Megismertem a Holdvándort, József ősapját Ábrahámot. Persze őt már ismertem, de úgy hogy Ábrahám fia Izsák, Izsák fia Jákob és Jákob fia József. A Holdvándor egyik birodalomból a másikba vándorol, a ma reggeli naptár zűrzavar segített abban, hogy megértsem miért Holdvándor az ősapa, a zsidó időszámítást a Hold határozza meg, tájékozódni is a éjszakai égbolt után tud, s mi most visszatekintek a múltba, de nem tudok lejutni abban a múlt kútban a kezdetekig, senki sem tud, de mindig lentebb tudok érni, úgy ahogy egy terápiában az analitikus megpróbál a páciens múltjába behatolni, úgy lépkedek, mint olvasó egyre lentebb József családtörténetében, míg megtalálom Ábrahámot, s megtudom mi az ősapa vándorlásának az oka. Ön pontosan tudja, ha egy 58 éves, köztiszteletben álló író, akinek még Nobel-díja is van, elhagyja a hazáját, ha még nem tudja, annak oka van.Az ősapa keres valamit, úgy sejtem a vándorlás során számos istenséggel találkozik, de egyik sem az ő Istene, addig kell mennie, amíg megtalálja, Ábrahám a hitét keresi, akárcsak Ön vagy az olvasó. Igen, 58 évesen még mindig nincs meg, talán nem is lesz soha, Ábrahám se fiatal már, a "Nagy Író" a művében úgy beszél Ábrahámról, mint idős emberről, mint önmagáról, Istent nem lehet se gyereknek, se fiatalnak elképzelni, Isten apa szerepet játszik, vannak ilyen apa szerepet betöltők, például apa Sigmund Freud is.Meg kell Önnek mondanom, hogy számomra a Hold, meglehetősen veszélyes, melankóliára hajlónak megmutatni a Holdat olyan kalandokra csábít, ami könnyedén elragad mások írásai felé, ilyenkor nem is tudom mi legyen, vessem be magam a Holdlabirintusba, vagy álljak ellent a kísértésnek és erélyesen szólítsam fel,

HOLD, CSAK EDDIG ÉS NE TOVÁBB.

Két Holdas könyvet megemlítek Önnek, az egyik Szerb Antal Utas és Holdvilága, ami közelebb van Önhöz, mint azt első benyomásként gondolnám, Kerényi Károly professzorral pont a József miatt megélénkül a levelezésük, Kerényi mint kapocs áll Ön és Szerb Antal között, Szerbbel baráti a viszonyok, úgy vélem, hogy a beszélgetéseikben, Ön mint ismert író jelen van. A másik könyvet aligha ismeri, Weöres Sándor Holdaskönyve, ami azt hiszem ebben az időben születik.Üdvözlettel,Lou

Még mindig 2023. január 2.

ÜDVÖZLÉGY THOMAS MANNKedves Thomas Mann, ez az év második napja, s máris boldoggá tettek az írásai, melankóliám sokat javult, mindez köszönhető annak, hogy felfedeztem Önben a depressziót, s ezennel minden akadály elhárult , falak omlottak le közöttünk, mert a depressziósok egy nagy család az irodalomban, s hozzájuk tartozni, vagy legalábbis a saját, ványadt ki depressziójával bekérezkedni, és bejutni kivételes érdem, ezért a hála és köszönet. Reggel miközben a kávét ittam, nem is nevezhető igazán reggelnek az idő, mert a telepen csak egy ablakból, a redőnyt nem engedték le teljesen csorgott ki a sárga fény, a csillagokat még elértem, de Hold nem tudom hova lett, bizonyára velem volt ő is, csak elbújt valahova, a macska ilyenkor mindig jókedvű és ugrándozik, én pedig komolyra fordítottam a kedvem, hogy néhány megtermett depresszióst összefogdossak magamnak, az első számú depressziós társam Franz Kafka, őt követi a magyar depressziósok társaságának egyik vezéralakja Borbély Szilárd, de depressziós olykor Arany János, József Attila, Babits Mihály , Füst Milán, Kosztolányi, Csáth Géza, Nádas Péter is. Nem vagyok egyedül, körbevesznek melankólikus társaim, angyal szállhatott el felettem, mert erre magamtól nemigen jöttem volna rá, az angyal eltévesztette, mert nem figyelt oda az angyaloskolában, nem azt mondta, hogy Üdvözlégy Mária, mert látta, hogy egy fikarcnyi Mária sincs a konyhámban, hanem valami egészen mást.Másik gondolatom, ahogy az angyal elszállt az volt, hogy most aztán nyakig ülünk a trágyában, mert egy olyan depressziós, mint amilyenek mi vagyunk nem lehet más csak áldozat, sereglenek majd hozzánk a jótevők, Önből hamarosan filmsztár lesz, és dísz homoszexuális, felkeresik Önt a Facebookon, hogy kifürkésszék a titkait, és filmforgatókönyvek áldozata legyen a személye, egyszer csak látja magát egy Los Angeles-i mozivásznán, ahogy a tehén tőgyét tapogatja, verseket írnak majd Önről, még rólam is, a kiadók sorra bízzák meg a szerzőket, hogy alkossanak az Ön hatása alatt regényeket, és Ön egyre torzabb Avatarja lesz önmagának a felismerhetetlen Thomas Mann, de ne féljen, mert itt vagyok én, a depressziós, aki az igazi Thomas Mannt keresem.Lou

2023. január eleje

PISZTÁCIA, a terebintus

Kedves Katja és Thomas Mann, ma már csak egy elhatározás megírására van időm, mindenképp megpróbálkozom a pisztácia csíráztatásával, majd elültetésével, egyenlőre mint szobanövényre gondolok a terebintusra, a bibliothékával szemben van egy hosszú nyitvatartású kisbolt, ott szerzem be a pisztáciát, máskor is vettem, de akkor megettem, most viszont 5 szemet félreteszek, az élet kicsikarását, amire fényre és vízre lesz szükségem, ebben az esetben valóban az élet vizéről van szó, ami Istárt és Tamúzt kimenti az Alvilágból, a fennmaradó 20 szemet most is megeszem. Nem gondoltam, hogy a pisztácia fa ilyen szépséges, akkor is amikor fürtökben virágszik, akkor is amikor terem, a termés színét, ami az olajfákra emlékeztet, olívazöld, mindig is kedveltem, sokáig volt a konyhaablakommal szemközt egy olívazöld pad, majdnem olyan szerepet töltött be az itt lakók kora nyári estéiben, mint az a fa József számára, vacsora készítés közben, ha kinéztem, akkor beszélgetőket láttam ott ülni, ha valakinek ajánlhatnám a pisztáciafát, az Esti lenne, hogy írjon a Zsivajgó természetben a pisztácia fáról is, egyébként mint azt hiszem mindenki, ha annak a vidéknek a fájáról van szó, én is a libanoni ciprusra gondolok, de mivel az a fa magasra nő, és nem terebélyesedik, ritkán ülnek alá, habár a terebintusnak sincs nagy koronája, de mindezt negligálja a fa szépsége, Ádár hónapban éppen virágozhatott, amikor József is ott ült alatta. Ne vegye tolakodásnak, de mégsem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, hol látott Ön virágzó terbentinust, talán Münchenben van egy pálmaház, ahol neveledik egy példány és Ön pont akkor járt ott a gyerekekkel, amikor ez a csoda bekövetkezett. Lou

2023. január - űj  év után  néhány nappal

Az ég ragyogott. Tágas udvar keretezte a holdat, melynek fénye szelídségében is oly erős volt, hogy csaknem fájt belenézni, s a nyílt mennybolton mintha marékkal vetették s szórták volna szét a csillagmagvak szikrázó sorát, itt ritkásabban, amott gazdag tömöttségben. ( Thomas Mann: József és testvérei)

KEDVES KATJA ÉS THOMAS  MANN - ISTÁR VAGY ANDROMÉDA

Az olvasó, vagyis én belép a történetbe, nem tehet mást, mert úgy csodálja a leírást, mint álmatlan éjszakáin az égboltot. Az olvasó, aki belebújik valami oknál fogva Lou Salome szerepébe, szerez egy képzeletbeli kék boát, talán azért mert több legyet, történetet akar ütni egy csapásra, maga mellett akarja tudni Nietzschet, Freudot, Rilkét, Hamvas Bélát, de Gilgamest is, aki kilóg a sorból, az időnek azt a darabját, ami 1880 és 1946 között volt, ami mint minden idő, felfedezte az elődeit, a multat,

Lou Salome boldog, mert szellemi élményre kapott Ön által meghívást, boldog, hogy ott van annál a fánál, ahol a feltételezett József volt, s átélheti a teremtés áhítatát, amit egy másik író, a legnagyobb alkotott, de ki tudja ezt a csillagos éjt elmesélni, és ki tudja megfesteni?

Az ifjú József, minden bizonnyal az Andromédát csodálta a nyári égbolton, bármilyen mélyre is megyünk le a kút fenekére, az embert mindig ámulatba ejti a csillagos ég látványa, ebben rokona vagyok Józsefnek, de az ismeretlen sumér pásztornak, Gilgamesnek minden előttem élőnek és utánam jövőnek, ha megnevezem az ég csillagait akkor is, és ha nem tudom a kultúrákban változó neveket és mítoszokat, nem ismerem Androméda, Perszeusz és a Pegazus történetét akkor is.

József az időnek abban a keresztmetszetében Istár történetét ismerte, és az égi Istárt szemlélte. Az Észak-Mezopotámiából származó asszírok i. e. 800 körül leigázták Babilont, átvették kulturális és tudományos eredményeit. Az égboltot abból a célból tanulmányozták, hogy abból isteni jelzéseket olvassanak ki. (az asszírok már i. e. 1234-ben is megtámadták Babilont, de az a hódításuk nem volt tartós)[

]Nap Samas

Merkúr Nabú (Enlil előtte)Vénusz

 Istár (Innin / Inanna előtte)Mars NergalJ

upiter Marduk

Szaturnusz Ninurta

Orion csillagkép Gilgames

2023. január 3.

"SZÉT NAPJAIBAN

"Ekhnáton"

Feljövetelt és lemenetelt formálsz ki,

eleven Nap,Sötéten múlsz el,

fényesen térsz vissza.

Te dobogsz a szivemben."(Ekhnáton Naphimnuszából)

Kedves Thomas Mann és Katja, máris egy kis bonyodalom keletkezett bennem Egyiptom miatt, sohasem jártam ott, csak néhány regényben és filmben. Kamaszkori olvasmányaim közül talán a legemlékezetesebb Bolesław Prus regénye A Fáraó volt. Mi is történt, elragadott egy mondat, akár át is ugorhattam volna, azt hogy valami történt

"SZÉT NAPJAIBAN", de ez olyan rejtélyes volt, hogy Szét keresésére induljak, mint szöszmötölős olvasó nagyon nehezen viselem, ha nem tudok valamit széles horizontú nem ismereteim közé besorolni, így általában utána nézek, annak, amit nem tudok, de nem vettem számításba az időt, hogy két vagy több ezer évet kellene áttekintenem.

Találtam persze I. Széth néven egyiptomi fáraót, "az újbirodalmi XIX. dinasztia második uralkodója i. e. 1290-től haláláig, a dinasztia leghíresebb uralkodójának, II. Ramszesznek az édesapja." (Wikipédia). Széth uralkodása alatt arra törekedett, hogy visszaállítsa Egyiptom régi dicsőségét, de ki rombolta le, azt a régi dicsőséget, így akadtam most már sokadjára Ekhaton nyomára, arra az egyiptomi fáraóra, aki bevezette a birodalomban a nap tiszteletét, a sok isten helyett egyet, amiből aztán semmi sem lett, halála után nevét törölték az egyiptomi fáraók névsorából. Ábrahám és Jákob jutott az eszembe, de nem tudjuk, hogy Ekhnaton hogy jutott el az egy isten hitig, de elképzelni persze el lehet, amit a tegnap született, 101. születésnapját ünneplő (én ünnepelem) költőnk: Nemes Nagy Ágnes meg is tett. Kedves Thomas Mann, kénytelen vagyok megszakítani a szövegfolyamot, hogy tiszteletem tegyem Ágnes asszonynál, aki bizonyára olvasta a "József és testvéreit", s talán ő is elidőzött Szét napjainál, de hogy ennek a szövegnek volt-e hatása az Ekhaton ciklusra, az már az idő homályába vész, pedig milyen közel van hozzám időben ez a költészet, amelyre olyan nagy hatással volt Rilke.Az írás története már rég foglalkoztatott, ebben a tárgyban néhány könnyedebb könyvet át is olvastam, de átlátni sohasem tudtam, , nem is akartam. Örültem, hogy Józsefet, még keveset tudok róla, úgy mutatja be, mint írástudót, pedig a környezetében nincs olyan, aki tud olvasni, ez tehát a történet szempontjából nagyon fontos lesz, JÓZSEF, ÍRÁSTUDÓ, aki majd betekinthet a múltat őrző iratokban, hiszen József korában Egyiptomban már vannak írnokok, sőt össze is gyűjtik a fáraó udvarában a papirusz tekercseket. "Nyilvánvaló, hogy az írás művészete nem újabb, hanem, ha lehet, még sokkal régibb keletű. Azért beszélünk erről, mivelhogy József oly különös kedvvel vonzódott hozzá, és ellentétben valamennyi testvérével, s kezdetben Eliézer segítségével, korán tökéletesítette magát benne, éspedig mind a babilóni, mind a föníciai és hettita írásmodorban."Az írás egyiptomi istene Thot, akit ibisz, a madár fejű alak személyesít meg, József korában még éltek ibiszek Egyiptomban, ma már nincsenek, szereti Ön Gogolt? Tudom, hogy szereti Tolsztojt, Dosztojevszkijt, de milyen érdekes, hogy Gogol neve madarat jelent, az ibisz jut eszembe, de lehet, hogy tévedek.Ó, milyen könnyű eltévedni, elbarangolni, s akkor eszembe jutottak ma reggel azok a Bibliai történetek, amit Oláh Erzsébet Izabellával a nagyanyámmal olvastunk. A József és testvérei szöveg egyszerű és szigorú, hogy egy gyermek is megértse, de most felfigyeltem valamire. "Erre egy száraz kútba dobták Józsefet és leültek falatozni."-gy szerepel a gyerekeknek szóló Biblia tankönyvben. Ó a kút, ami megvilágította számomra a szöveg első mondatát, innen ered, s ha jól sejtem a kútban üldögélést nagyszerűen ki lehet majd bontani, hisz már a bevezetőben bajlódunk vele. Kútbanézünk, ezt a címet adta KUTBANÉZŐ egyik szívemet megközelítő költőm Weöres Sándor is az egyik kötetének. És persze végig itt ólálkodik a szöveg fölött Freud szelleme, aki talán még Önnél is jobban belevetette magát az Ókorba, az egyiptomi leletekbe , van az a vitrin Bécsben, amiben Freud professzor ókori tárgyakat őriz, s próbálja megfejteni a rejtélyüket, honnan származnak, mire szolgálnak, ki érintette előtte őket, Freud egyszer csak megírja a Mózesről szóló tanulmányt, ugyanúgy keresi az egy isten hit gyökereit, mint ahogy mi is tesszük. Milyen hamar kimondatják a gyermekkel, mert megkövetelik tőle, hogy "hiszek egy istenben, mindenható atyában", de milyen hosszú út vezet ennek felismeréséig, és még hosszabb a valódi elfogadásig, hogy ezt elhiszem...RÉSZLETEK A JÓZSEF ÉS TESTVÉREIBŐLAz időben, amikor elbeszélésünk kezdődik - meglehetősen tetszés szerinti időpont, de valahol mégis bele kell vágnunk, s a többit magunk mögött hagynunk, különben magunk is "Szét napjaiban" kezdhetnénk -, József már testvéreivel együtt marhapásztor volt, jóllehet ezt a hivatást még kíméletes keretek közt gyakorolta: velük őrizte, ha kedve tartotta, Hebrón mezőin atyja juhait, kecskéit és marháit. Milyenek voltak ezek az állatok, és miben különböztek azoktól, amelyeket mi tartunk és őrzünk? Semmiben. ..... Nyilvánvaló, hogy az írás művészete nem újabb, hanem, ha lehet, még sokkal régibb keletű. Azért beszélünk erről, mivelhogy József oly különös kedvvel vonzódott hozzá, és ellentétben valamennyi testvérével, s kezdetben Eliézer segítségével, korán tökéletesítette magát benne, éspedig mind a babilóni, mind a föníciai és hettita írásmodorban. Egyenest gyöngéje és kedvence volt az az isten vagy bálvány, akit keleten Nabúnak, a történetírónak, Tiruszban és Szidónban pedig Tautnak neveztek, és akit itt is, ott is írásjelek föltalálójának és az őskezdet krónikásának tartottak: az egyiptomi Thot, az istenek levélírója és a tudományok védelmezője, kinek hivatalát odalenn többre becsülték minden más hivatalnál, ez a valódi, mértéktartó és gondviselő isten, aki egyszer fehér szőrű, kedves alakú majom volt, máskor íbiszfejjel tűnt föl, és ismét egészen Józsefnek tetsző módon, rendkívül finom és ünnepies vonatkozásban állt a holdcsillaggal.Lou

2.

2023. január 3.

CSIZMÁS KANDÚR

Kedves Thomas és Kátja, mint azt észrevették az esti bejegyzésem máris elmaradt, megmagyarázom, hogy miért. Unokaöcsémmel a Plázában négy órától megnéztük a Csizmás Kandúrt, a négy muskétásra hasonlító vörös macska ebben az amerikai filmváltozatban már olyan messze van a Grimm feldolgozástól, ami időben sokkal régebbi, mint a leírt mese, mint az Ön Józsefe Abráhámtól. Az a mondat motoszkált bennem:"József a holdvándort nem egyszer dédapjának tartotta, amit azonban teljes határozottsággal ki kell zárni a lehetőségek köréből. Ő maga pontosan tudta, többféle tanítás után, hogy a rokonság távolibb." (12.p.)Csizmás kandúr bármilyen más nevű kandúr is lehetne, arra a közhidelemre alapozva, hogy a macskáknak kilenc életük van, Csizmásnak 9 neve is van.József tehát amit Ábrahámról tud, az nagyrészt legenda, babilóniai verses mese, ami a szájhagyományban maradt fent, mint a Csizmás Kandúr. A főszereplő macska elvesztette nyolc életét és mint egy Bergman filmben, a Hetedik pecsétben megérkezik érte a halál, de valamikor az idők kezdetén, s ezt nem tudjuk mikor van, a Földre hullt kívánságcsillag, ami annak aki megtalálja egy kívánságát teljesíti, Csizmás Kandúr tehát elindul, hogy kijátssza a halált, mellé szegődik egy névtelen furcsa kutya, aki szerelmes az életbe, mindent pozitívan lát, s egy másik macska, aki csalódott a Kandúrba, még két társaság szeretné megszerezni a kívánság jogát, egy rossz ember, és egy medvék közt nevelkedett árva lány.Hol van cselekménygazdagságban az én Böbi macskám története ehhez az amerikai rajzfilmhez, Böbi történetében elakadtam, amikor apám kidobta a Hortobágyon."Isten fiai a csillagangyalok akikről József különös és vidám történeteket ismert, meg gonosz démonok. Egy elmúlt világkorszakból származtak ezek, amely aggkori pusztulásakor a tohuvahobu nyersanyaga lett - és ez vajon a legelső volt- e?" (15. oldal)A film számos váratlan fordulattal szolgált, de ebbe nem bonyolódom bele, egy gyorsétteremben megvacsoráztunk, úgy amerikai módra, de a moziban is popcornoztunk és coláztunk, bementünk cinema melletti játékterembe. - Mi vár itt rám - gondoltam. Ó nem egy Las Vegas, de nekem majdnem olyan volt, mert még sohasem jártam ilyen helyen, csak hallottam róla rebegesgetni, hogy szörnyű hely, szóval mindez idáig olyan volt számomra a játékterem, mint Atlantisz, csak hírként létezett. Unokaöcsém szerencsére rögtön feltalálta magát, mert én ezt a kódot már nem ismerem és kiválasztott egy gépet, olyasmi volt, mint egy biléiárdasztal, kilenc percig játszottunk, egy zsetonnal 3 percig lehetett, folyamatosan veszítettem, mint Fjodor Mihajlovics, szerencsére az egésztől elment a kedvem, de sajnos unokaöcsémé megjött, és már tervezte, hogy mikor jövünk legközelebb, olyan esetlenül körbenéztünk a terembe, egyre inkább úgy éreztem idegen vagyok, s valami végérvényesen elmúlt, amibe már nem fogok részt venni, de mi lesz az unokaöcsémmel és Józseffel?Még bementünk egy csemegeboltba, unokaöcsém szereti a virslit, rettegtem, nem is alaptalanul, hogy fogja kibírni a félórás sétát hazáig, kocsival viszik a szülei vagy biciklizik, rollezni is szokott, mindenféléket kérdeztem, röviden válaszolt, feleslegesnek tartotta az utat, miért nem megyünk villamossal? Mi lenne veled József a pusztában és velem, mert nekem is egyre nehezebb lett a járkálás.Elkalandoztam. Hány éves is József, olyasmi idős lehet, mint az unokaöcsém, 12 éves. Felnéztem a Holdra, valami eltakarta, úgyhogy nem mondtam, hogy nézd milyen a Hold, de egy pillanatig gondoltam a Holdvándorra, valamelyik közös ősünkre, akit nem ismerünk, s valahogy idekeveredett, unokaöcsém apai nagyszüleiről keveset tudok, a nagypapája már rég nyugdíjas, pásztor ember volt a Hortobágyon, megint beugrott Böbi félbehagyott története.Unokaöcsém a konyhában megmutatta azt az alakot, aki álmában üldözi, és nem tud tőle aludni. - Töröld ki ezt a képet - az illető inkább rajzfilm figura volt.- Hiába a fejemben van. A virsli elfogyott. - Megtisztítom a géped - mondta, egy óra alatt le is ment a vírusírtó, közben rettegtem nehogy eltűnjenek a szövegeim, a gépem tehát foglalt volt.Visszavonultam, hogy újraolvassam az Ön 5 oldalát, de nem ment, a Macska nagyon izgatott volt, és az unokaöcsémet leste. A szfinx.Reggel a szokásos időben kimentem a konyhába a kévémért, unokaöcsém, szürke pizsamában cseppet se álmosan kijött utánam. - É. nem tudok aludni. - Megint vele álmodtál?- Nem. Rárakhatom a gépedre a Minecraftot?- Felőlem - legközelebb húsvétkor jön, mit kezdjek a Minecrafttal. D. elfoglalta magát a telepítéssel, én pedig elolvastam a következő 5 oldalt.- Évi, gyere - A képernyőre bámultam, vékony, fekete alak, olyasmi, mint Franz Kafka egy végelláthatatlan folyosón menekült.

Lou

2023. január 4.

KÚTBA NÉZŐ

Kedves Thomas Mann, nem kell válaszolni a kérdésre, W. Sándor Kútbanézett, én pedig azt kérdezem, hogy az írás képes-e megsokszorozni a létet, azt hiszem igen, a reinkarnáció feltételezés, de az olvasás valóság. Az előbb volt egy kis tévedésem, Gogol neve nem ibícet jelent, hanem bíbicet, de ők a madárászok szerint rokonok, rokonlelkek. Még valami ezt a verset egy fiatalember írja, 25 éves, de mégis egy sokkal később az életmű vége felé 1987-ben jelenik meg a Kútbanéző című kötetben.Weöres SÁNDOR Kútbanéző kötet első verse, 1934.Weöres Sándor:

Ha kérdezik, ki vagy, ezt mondd:
egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,esőcsepp hullásával,
madár röptével, fapadlón járó facipős ember lába zajával.Levegő-e a szél?Víz-e a folyás és a csöppenés?A röpülés madár-eés fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?Megszűnik a szél,a levegő nem szűnik meg,de szél nélkül halott.Elhullt a madár,a teste új mezbe öltözött,száz új alakba szétivódott –de röpte nem maradt megés el se veszett.Többet ne mis tudok magamrólés mire tudnék,már több leszek annál,hogysem tudhatnék bármit is.Még nem vagyok egészés mire az lehetnék,már több leszek annál,hogysem magamban lehessek egész.Még nem is élek,nem is fogok élni:életnél teljesebbleszek a holtom után. –Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy

.Lou

1.

CSALÁDI KÉP

Kedves Thomas Mann és Kátja, nem mintha bármi kifogásom is lenne a családi képekről, de szívesen vennék néhány fotót egy egyiptomi utazásról, amennyiben jártak Egyiptomban, de ha nem akkor is, vagy forduljak ebben az ügyben Agatha Christie-hez vagy kihez?Többször is átfésültem a világhálón az Önökről készült fényképeket és nyomát sem találtam egy egyiptomi utazásnak, pedig olyan jól elképzeltem a Varázslót, ahogy ott áll a sivatagban a szfinx árnyékában, valahogy felkapaszkodott a bal mancsára, fehér lüszter öltönyben van, fúj a szél, de ez nem zavarja, jókedve van, s jól lehet hallani, amit mond: - Ilyen kicsi vagyok mellette kedveseim , s akkor még az időeltolódásról nem is beszéltem.Lehet, jobb is, hogy nem jártak a Királyok völgyében, a valóság csak tönkreteszi a fantáziát.

Lou

2023. január 5.

-1

KÖSZÖNET THOT-nakThot  (a név eredeti egyiptomi változata Dzsehuti, ḏḥwty)

az ókori egyiptomi vallásban az írás, a bölcsesség, a tudományok és a mágia istene,[1][2] az írnokok pártfogójaNem álmodtam, hónapok óta nincsenek álmaim, valóságos álmaim sincsenek, álmok nélkül élek, a szövegeimről sem álmodom, belenyugodtam, hogy nem lesz belőlük semmi, halottak vagy hibernáltak.A halálesetnek remélem semmi köze sincs a tegnapesti bejegyzésemhez, ilyesmi nincs, nem lehetséges, a szöveg rárímel az életre, de az élet a felszín, az igazság mélyebben van. Ma reggel, még semmit se tudtam, megittam a kévém, Hamvas Béla Orfeuszát és néhány babilónaiai bölcsességet olvastam, a bölcsességek kora akár 6 ezer éves is lehet, pontosan tudtam hogyan folytatom a beszélgetést Thomas Mann-nal és a József és testvéreivel, most viszont semmit sem tudok, adok egy kis időt magamnak, tudom, hogy ezen is túl leszek, Gilgames elől felfalja a kígyó a halhatatlanság füvét, de a Gilgames története megőrződik Aszurbánipal könyvtárának agyagtábláin, mert leírták, belerótták az agyagba, örökre maradandó lett az emberiség első mítosza, nem falta fel a kígyó a füvet vagy ha felfalta egészségére, Gilgames az írás által halhatatlan.

0

Kedves Thomas Mann és Kátja, így hatvanadik évemhez közeledve lassan megszokom az átlépést a másik világba, megrázó szembesülni egy hírrel, de van benne valami felemelő és misztikus is, egy másik, egy új lét lehetősége. Aki pedig itt marad az úgy érzi, hogy nagyobb felelősséggel kell folytatnia, már nem szórhatja szét az idejét, és elő kell kotornia újra az álmait.Talán mégse kellene írnom, elég lenne, ha olvasnék..., többször is arra gondoltam, hogy az én olvasói életem végső könyve a József és testvérei, azon túl már nem tudok menni, azon túl nekem már nincs regény, nincs irodalom, volt egy korai rossz olvasatom, de eddig a mostaniig hosszú utat kellett megtennem, milyen sokfelé jártam, míg ideérkeztem, nem tudom, ha a végére érek ennek és a saját szövegemnek mi lesz, újabb regény, aligha, boldoggá tenne, ha a József zárná be az olvasmányaim sorát, mint egy emlékirat utolsó nagy és megrázó fejezete az időről.

Lou

2023. január 6.

GOETHE SZELLEME BELIBEG

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Mostan színes tintákról álmodom.Legszebb a sárga. Sok-sok levelete tintával írnék egy kisleánynak,egy kisleánynak, akit szeretek.Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,s egy kacskaringós, kedves madarat.És akarok még sok másszínű tintát,bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat(…) És el nem unnám, egyre-egyre írnékegy vén toronyba, szünes-szüntelen.Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném véle  az életem.

Kedves Thomas Mann és Katja, szeretettel küldöm ezt a fényképet Önöknek, lehet hogy találkoztak vele, de ilyen találkozásokról az irodalomtörténet nem számol be, a képen Esti van a családjával, hívják őt Desirének és Kosztolányinak is. Az apropót az a levél szolgáltatta, amit Estinek, maradjunk ennél a megszólításnál 1924. március 16-án írt, szép levél, köszönetet is mondok érte az írás feltalálójának, nélküle aligha születnek meg ezek a sorok, de elbűvölt egy korábbi levele is, legfőként a tájékozottsága a magyar irodalomról, nekünk annyit kell küzdenünk, hogy észrevegyenek minket, s akkor Ön bizonyságot tesz abban az 1923. június 4-ei levelében, hogy el van ragadtatva a mi Estink Nérójától. "... ez a mű több, mint kultúra, s egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke, hogy egyéni merészség jegyeit viseli homlokán, bátor magányból született, s olyan emberiességgel indítja lelkünket, amely fáj, annyira igaz." (Thomas Mann: Levelek - Európa kiadó, 1965 .- 230 p.). Nem tudok kedves Mester kibújni a bőrömből magyar vagyok, és szinte hájjal kenegetnek, vagy inkább mirhába forgatnak, amikor a Ön Münchenben a Pesti Hírlapot olvassa, gondolom a lap német nyelvű kiadását, de ez a kép, amit küldök Önnek 1924-ben készült Velencében, már majdnem elkészült a Varázshegy magyar fordítása, a Halál Velencébent pedig Esti majdhogynem kívüről fújja, szerintem Mihály is, akit erősen fűznek ebben az évben hogy rugaszkodjon neki a Dante fordításnak, Ön úgy látja, hogy Dante Isteni színjátéka illene Estihez, de azt kell mondanom, hogy nem, ilyen seggen maradós nagy mű Mihályt illeti, nyugodjon meg, Mihály szerelmes Itáliába, de ki nem, Ön is imádja Firenzét, ha nászutas lennék, Velencét választanám, mint egy jóra való középosztálybeli ifjú házas, de jelenleg ezt nem tudom elképzelni, mert alsó középosztályból lecsúsztam a proletáriátushoz. Anyagi helyzetemet tekintve XXI. századi magyar proli vagyok, aki küzd a számláival és az élelmiszerek beszerzésével, drága manapság a krumpli.A képen mint azt Ön, de talán Kátja is látja, Estinek olyan hosszú a lába, hogy majdnem becsúszik a bodega alá, nem csodálkoznék, ha Katja venné ezt észre, s azt mondaná.- Varázsló, Esti lába pont olyan hosszú, mint a tiéd - magam is úgy érzem, hogy ez félelmetes testi hasonlóság Önök közt, hosszúlábúság, az íbiszek mind hosszúlábúak, de ez nem is számít, ha nem lenne ugyanilyen meglepő a lelki hasonlóság írásai közt, ami melegágya a kölcsönös nagyrabecsülésnek a szeretetnek, aminek anyaga az anyanyelv, megjelenése a szöveg, eszköze az írás. Ön nappal ír, sokat gondol Goethére, az én Estim inkább délután, ő is gyakran gondol Goethére, a Naplóit fordítja, még ebben az évben 1924-ben meg fog jelenni a Genus Kiadónál, most hogy előkerült Goethe, én is elkezdtem rá is gondolni.Lou

2023. január 7.

A GYÁVASÁGOMRÓL

Le Chevalier, la Mort et le Diable"... könnyen elképzelheted, hogy itt Borinageban nincs kép, sőt általában az emberek nem is tudják, mi az a kép. Így aztán magától értetődik, hogy mióta Brüsszelből elutaztam nem találkoztam művészettel. De ez nem jelenti azt, hogy a vidék ne lenne igen sajátságos és festői, szinte megszólal minden, és tele van jellegzetességekkel. " Van Gogh válogatott levelei .- Háttér Kiadó, 1987 .- 17.p.Kedves Katja és Thomas Mann, csak röviden tudok írni, szombat van, berendeltek ügyelni egy gyerekkönyvtárba, ott rám van szükség, mivel annyira elrejtőztem, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mit szoktam csinálni, a reggelem mindezek ellenére vagy pont ezért, igen szépen indult, Van Gogh 1878. december 26-ai levelét olvastam, amit Petites Wasmes nevű helyről írt, az egyik legszebb és leginspirálóbb levél amit valaha olvastam, olyan dúsan termő, mint egy pompázatos almafa, aminek az Édenben van a helye, azért is vagyok kétségbe esve, mert ma reggel éhen maradok, még csak megkóstolni se tudom. Sajnos nem úgy látok, mint Ön, akinek semmi gondot se okoz a József és testvéreiben akár ötféleképpen is leírni az Édenkertet, az én hőseim egy elképesztően egyszerű irodalmi lapnak a szerkesztője, már hetek óta ott ácsorog egy folyóparton, még a folyó nevét se tudom, talán Tigris, sehogy se tud tovább menni, mert nem tudom leírni, hogy hol van, a Bibliából mégse lophatom ki a Paradicsom leírását, legfeljebb idézhetek belőle, szóval szükségem van valakire, aki látva lát és ez Van Gogh, akit a szememnek választottam, tudom hogy azt mondja, hogy ez nagyravágyás, mikor egy párhuzamost se tudok húzni, írni, de úgy gondolom, ha elég kitartóan nézelődöm Van Gogh-gal, figyelmesen olvasom a leveleit, talán valamivel előbbre jutok. Ennek a levélnek az aprólékos feldolgozásához természetesen több időre, napra van szükség, így ezzel nem is terhelem ezt a Facebook oldalt, Vincent külön oldalt kapott. Ön a szövegbe és a zenébe vezet be, valamelyest a Bibliába is, Vincent látni tanít, de ő is igazi biblikus, aki úgy értelmez, ahogy én is szeretnék, természetesen ez csak egy álom, idea. Szeretettel üdvözlöm Önöket, tudom hogy rettenetes nyomás alatt vannak 1933. január 7-én, én se kevesebb alatt, mára kénytelen vagyok kivonni magam a forgalomból, hogy közkívánatra gyerekkönyvtárossá legyek, széles e világban nincs erre alkalmasabb erre felé, tehát meg van a valóságos életbeli helyem és besorolásom, ennyire sikerül náluk vinnem, de Ön is tudja Mester, hogy amíg nem tudok végérvényesen kiszabadulni, akkor a kígyó hazában, a hazugságok és provokációk veteményes kertjében azt a látszatot kell keltenem, hiába az elkötelezettségem egészen más eszmék mellett, hogy páncélban vagyok, az én hitem a pajzsom, ezt a napot kibírom, aztán kidobom napjaim sorából, mint egy büdös zoknit a tiszta ruhák közül. üdvözlettel, LouKÉPDürer: Le Chevalier, la Mort et le Diable

2023. január  08.

POKOLRASZÁLLÁS

Az olvasó is halandó, és halhatatlan, amennyiben mindig lesz a műnek olvasója, úgy örök életű, a szerző természetesen halandó, de az olvasó által halhatatlan, egy olyan szerző van, aki nem is élt még a Földön, meg se halt, mégis örök, akár a NAGY MŰ SZERZŐJE, így az a javaslatom, hogy a 2023-as irodalmi Nobel-díjat, amennyiben sikerül kiértesíteni az Isten és rengeteg álnéven írót, ha nem sikerül, az se baj, mert akkor lehet Haydnt, Bachot, vagy Mozartot hallgatni helyette.

-1

A HETEDIK

A dervis, ha táncol egyedül van, akár az Isten.Kedves Katja és Thomas Mann, ma reggel én is megpróbálkoztam a varázslással, ez született belőle, lehetne hosszabban és szebben kibontani a szöveget, de meghagyom ilyen zártnak. R-nek nem is merem elküldeni.2023-om különleges év volt, fent és lent is csodálkoztak, később fent is lent is vizsgálat indult az ügyben, hogy lehetséges az, hogy ebben a 2023-as évben, aminek a számait, ha összeadták, a 7-est kapták, ami a magyar kártyában rendkívül erős lap, nem halt meg senki, egyedül a Halál halt meg, de hogy miben azt senki sem tudta kideríteni, egyszer csak lefordult a lováról, szép nagy temetést rendeztek neki, az egész világ pont egy hétig gyászolta, szent Péter ült az ajtóban, és kinézett, mert megszokta, hogy végelláthatatlan sor kígyózik az ajtótól három lépésre, azért annyira mert egy angyalka, amikor Szent Péter influenzás lett az egyik átlépőtől, felfestett egy nagy sárga kört, ami már megkopott, benne a felírással, itt állj meg és ne prüszkölj. Péter látta a sor végét, ami sohasem fordult még elő, nem telt bele hét óra, és elfogyott a sor, utolsónak a Halál érkezett. - Mi történt veled?- Belefáradtam - mondta a Halál - azért ezt már én se bírom egyedül vagyok 7 millióra, nem akarok pont a munkába beledögleni, az egyik akar jönni, akkor ahhoz rohanjak, a másik cirkuszol, hogy maradni akar, akkor még ott vannak a hozzátartozók, leépültem lelkileg, elegem van Boschból, Dürerből, hogy nézek ki azokon a képeken, velem ijesztgetik az élőket, mindenki lehet szép, csak én nem, beadom a kulcsot, beülök egy welnesbe, fiatalodni akarok.- Hol a homokórád? - Milyen homokóra? - Amit az Úrtól kaptál. - Szétszórtam a homokot, nincs többet idő. - A Te pozícíódban Hali - mert Péter nagyon szerette a beceneveket és a szójátékokat - nem lehet sztrájkolni. A Halál nagyon csúnyát mondott, majd anélkül, hogy Péter engedélyezte volna, önhatalmúlag berúgta a Mennyek fényes kapuját.Péter azonnal bebocsátást kért Raffaeltől a Mindenhatóhoz, hogy bepanaszolja a halált. - Nem mehetsz be - mondta Raffael, és csokival kínálta Pétert. - Miért?- Az Úr megint teremt, meghagyta, hogy egy évig ne zavarják, mert az egészet újraszámolja. - És mi lesz a Földön, a Halál felmondott. - Mi lenne hatezer éve dolgozunk, és szinte semmi eredménye sincs a dolognak, ezek ugyanolyanok, mint a régiek, egy év munkaszünet senkinek sem árt meg. - És akkor mit csináljak? Rafael végig mérte Pétert. - Moss lábat.A Földön a dolgok jól alakultak, véget értek a háborúk, mert hiába lövöldöztek egymásra, senki se halt meg, minden lövedékből virág lett, de nem győzték már összeszedni őket, ezért fel is hagytak a háborúsdival, az emberek mintha kicsit jobbá lettek volna, nehogy visszajöjjön a Halál, csak a temetkezési vállalkozók mentek tönkre, de őket átképezték kertgondozóknak, ami persze nem könnyebb és nem fizet úgy, mint a sírásás, de ez megérte, mert a halál 2023-ban elhagyta a Földet.Lou

0.

Péter bá - repült egy angyalka Szent Péter felé, aki az egyetlen aluminium lavorban, ami a Mennyországban volt, a bütykeit áztatta - levelet hozott a pósta. - Posta, mondtam már neked, hogy nem pósta.- A karénekben póstát dalolunk. - Ez itt nem karének, hanem a mennyek nyelve, gyakoroljátok, posta. Melyik szekcióba jársz?- A rock-suliba, felbonthatom. - Bontsd, és olvasd is fel, addig megtörölgetem a lábam.- Kedves Mindenható, szeretettel értesítjük, hogy Stockholmi Nobel-díj társaság a 2023-as évi irodalmi díjat Önnek ítélte, amit december 13-án, Luca napján, intim, de ünnepélyes keretek közt átadunk Önnek, amennyiben elfogadja a díjat és részt is vesz a ceremónián, honlapunkon online regisztrálja önmagát, amennyiben kérhetjük fehérben vagy bíborban érkezzen az átadóra.- Jól van, elég lesz, add ide, és menj énekórára, mit énekeltek ma?- A Moody Blue-t- A Mody Blu-t, mikor volt a Hold kék, majd ennek még elejét vesszük, nem lehet összevissza énekelni. - De Páter bá, ma van Elvis születésnapja. Szent Péter dermedten állt, kezében a levéllel és nem tudta mi tévő legyen.Nem elég, hogy a Halál felmondott, de akkor még ez a díj is. Márk, -Máté, Lukács, János, Pál ide hozzám, és valamennyi Nobel díjas! - üvöltötte Szent Péter arra gondolt, hogy együtt csak kisütnek valamit, hogy átadják az értesítést a Mindenhatónak, vagy inkább tartsák titokban. Csak tudnám ki csinált az Úrból Nobel-díjast?És akkor felzengett a Moody Blue....

1.

A négy evangélista egyszerre érkezett, a többiek után az angyalok szaladgáltak, Péter félrevonult az evangélistákkal.- Olvassátok - adta oda Márknak, az pedig tovább adta Máténak, majd Lukácshoz került, onnan Jánoshoz, végül Pálhoz. - Meglehetősen egyszerű a stílusa - szólalt meg János - nem lehet, hogy hamisítvány. - Egy apokrif Nobel-díj, régebben azért választékosabbak voltak - Pál fáradtnak tűnt és leült. - Nem emlékszel, hogy ki hozta, talán ha megtaláljuk a hírhozót akkor kiderül hogy valódi vagy csak egy blöff - Máté is leült. - Egy angyal hozta, piros mamuszban volt. - Piros mamusz, Szent Terézia karácsonyra minden angyalnak piros mamuszt csináltatott - ezzel Márk is helyet foglalt. - Nem volt valami más, amit megfigyeltél rajta - Lukács eredetileg orvos volt, s nem tudott leszokni arról, hogy megfigyelje azt, akivel beszélgetett. - Csúnyán beszélt a postát póstának mondta. - Mind csúnyán beszél, mióta ugatom, hogy az angyalok tanuljanak retorikát, de legalább beszédművelést, nem fér be a tananyagba, túlterheli őket, akkor nem repülgetnek eleget, én már nem is kérdezek tőlük semmit, ha mégis kérdezzek akkor egy kukkot se szólnak, csak kiül a képükre egy szmájli - pattant fel Pál, és körbejárta a többieket. - Azt mondta rocksuliba jár. Erre Márk felnevetett. - Mindegyik rock-suliba jár az a divat.- Te is jársz Márk. - Járok, de csak Amstrongra és a Beatlesre.- A jazz, az igazi zene - Lukács előkereste a szájharmónikáját. - Erre most nincs idő. A Halál felmondott. - Várható volt, még jó hogy eddig bírta, 24 órás nonstop szolgálat, amikor láttam, olyan rossz bőrben volt, hogy megkérdeztem tőle, hogy ki viszi el a halált - Márk nagyon szerette a saját vicceit, mert az olaszok alapjába véve derűs emberek.- Hogy van a Mindenható. - Bosszantani akarsz Lukács, hogy lenne mindent újraszámol, már összeszedtük neki az összes matematikust, Paul azt mondta besegít, Einstein azonnal felajánlotta a szolgálatait, Darwin táblázatokat gyártott, János azt mondta, hogy épít neki egy számítógépet, Borges új lényekről mesélt, a Mindenható teázott egyet velük, megdicsérte őket, majd azt mondta, Drága gyermekeim ezt egyedül kell megoldanom.

2.

KEDVES KATJA ÉS THOMAS MANN, olyan fojtogatóan rossz a világ mostanában, hogy amikor csak tudok elmenekülök, kérem fogadják ezt a játékot olyan szeretettel, ahogy egy olvasó írja, tele hibával, de abban a reményben, hogy legalább néhány perc sózott jókedvük támad tőle. Néha kérdezik tőlem, hogy mi a véleményem Wedekinnd Lulu darabjáról, nem zavar az, hogy a hősnőt, a rideg és számtó kurtizánt Lulunak hívják, nem zavar, mert semmi köze sincs hozzám, eredeti orosz nevem, Leila, a Lout én találtam ki, az a Lulu nem én vagyok, mint ahogy Alma Mahler sem volt soha Kokoschka babájával azonos, akit a művész, hogy megalázza magával vonszolt Bécsben egyik színházból a másikba, Almára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy egy tehetetlen bábú, elfogadom, hogy a csalódottságát a művész megkísérli feldolgozni, bosszút áll az élőkön, de születik egy mű, ami nekem fontosabb, kölcsönadom hát a nevem Wedekinnd Luluának, de attól még én az Lu Salome maradok, akinek egy nap azt mondta Nietzsche, hogy LÉGY AZ AMI VAGY, ha azt kellene meghatároznom, hogy mi közöm van nekem az Ön Józseféhez, nem a Mindenhatóéhoz, hanem az Önéhez, akkor azt válaszolom, hogy a keresés, a szellemmel való találkozás örökös vágya, a lélek megismerése, tudom, hogy ez lehetetlen, de ha nem ez munkál, akkor értelmét veszíti a földi létem, nem egy emberhez fűz a hűség, nem egy testhez, hanem ahhoz a rejtélyes és kiismerhetetlen, de olykor mégis kapcsolatot létesítő szellemhez. A kétszeri születés elmélete, amiről hosszan ír a Pokolraszállásban, a történetbe való szellemi bevezetésben, ami előrevetíti József hitét, mivel egy szellemi műről, egy nagy regényről van szó, elfogadható. Leegyszerűsítve a lélekvágyakozásából, hogy formát, testet öltsön megszületik az ember, lehetőséget kap egy életre, a halállal elveszíti a testet, s a lélek újraszületik, vagy inkább újjászületik, és visszatér a szellemhez, ez lenne és miért ne lehetne, az a tudás, ami kút mélyén talál meg a lélek, de eddig hosszú út vezet. Az ember, a földi lény maga is érzi egyes megtestesülésékben a hiányosságait, mint ahogy Nietzsche is érezte, s megpróbálja egy magasabb rendű létezésbe bevonni az embereket, de nem tudom ez miért van, talán mert a kút mélyére való lejutás áldozatokkal jár, nem vállalkozik rá, hogy megismerje az őstudást, Zarathustra csak veszíthet, de mi most nem Zarathustrát fogjuk megismerni, hanem József szellemi útját. Az angyalok szerepe vitathatatlanul nehezebb ügy, egyenlőre nem tudom eldönteni az Ön felvetése alapján, hogy az angyalok a szellem világban jó vagy rossz minőségben vannak jelen az emberhez való viszonyunkban, mennyire munkálkodik bennük a féltékenység, mert az Úr, ha csalódott is bennünk, mégsem tudja megvonni a szeretetét az embertől, félve mondom, hogy az angyalok jóságában hiszek, de elképzelhető, hogy van lázadó, rosszra csábító is közöttük, de őket inkább irodalmi alakoknak tartom, nem a Mindenható szellemi alkalmazottaink. A Pokolraszállás, ami akár Mennybemenetel is lehet annyi szellemi csábítást, gondolatot vet fel, hogy ha nem hagyom elszállni a szöveget, akkor rengeteg játékot, szövegeket tud szülni, remélem nem sértem meg vele, ha sokáig és sokszor visszatérek a bevezetéshez, mert egyszerre képtelen vagyok az írását megemészteni. (Thomas Mann: József és testvérei 33-46. oldal)szeretettel LouThomas Mann egyidőben sokat szenvedett, mert az Úr is a József és testvéreit olvasta, s olykor kiszólt a dolgozószobájából, ami pont az a világkönyvtár volt, amit Borges, az Argentin Nemzeti Könyvtár igazgatója, másrészről költő, már megírt, igaz nem kapott Nobel-díjat érte, azt csak a bennfentes angyalok tudták, hogy Borges leírása volt előbb vagy az Úr könyvtára, a Manna és Mandragóra. Szerintünk az a legvalószínűbb, hogy a vak Borges álmában látta a könyvtárat, ami megint csak nem lehet véletlen, ezért tudta leírni. A könyvtár valamivel gazdagabb volt mint ahogy azt Borges mesélte, mert itt minden írást gyűjtöttek, a kőbe vésett szövegeket, az agyagtáblákat, a papiruszokat, pergameneket, még az iskolai dolgozatfüzeteket is, első rajzokat is, néhány kiemelkedően szép kezdetet, mint például, Orfeusz verseit, Hermész Triszmegisztosz bölcsességeit, Konfuciusz, Lao Ce mondásait, A Biblia legrégibb tekercseit, Goethe első meséjét a vitrinekben tartották, hogy a betérő rögtön mannához jusson, így nevezték az alkalmazottak a szellemi javakat.Amikor Thomas Mann belépett a Manna és Mandragórában nemcsak meghatódott, hanem el is szomorodott, mert talán ez a könyvtár olyan segítség lett volna a József és testvéreinek a megírásához, amiben elkerülhette volna azt a sok feltételezést és párhuzamt, amit információ hiányában kellett a szellemmel elkövetnie, ha akkor használhatja az Úr könyvtárát, akkor pontosan tudta volna, hogy József időben milyen messze volt Ábrahámtól, vagy a szfinxtől, pontosan leírhatta volna a vízözönt, Bábel tornyát, és az Édenkert pontos helyét növény és állatvilágát. A könyvtárban 777 angyalkönyvtáros dolgozott és számos kisegítő, kik a földi létükben könyvtárosok voltak, ha egyszer felkerülök semmiképp se kérem majd magam a Manna és Mandragórába, a régi és a modern könyvtárosok között időnként voltak szakmai viták, a régiek az olvasottság hiányát rótták fel a fiatalabbaknak, a lemondást a kultúráról, a kapcsolatépítés és a személyesség hiányát, addig az ifjak nem értették az öregek ódzkodását a technikától, a lassúságukat, folytonos igyekezetüket, hogy mindent elolvassanak és a fejükbe gyömöszöljék az ismereteket. A könyvtárat a Simenon házából származó Judit, Holofenész legyőzője vezette, van is egy Sandro Botticelli kép az irodájában az íróasztala felett, "Judit visszatér az asszír táborból" című festmény égi másolata az eredeti kép Firenzében az Uffizi képtárban található, itt Judit megtévesztésig hasonlít a Mester egy másik nőalakjára, a Primavera Flórájára, és egy eleven firenzei nőre, Simonetta Vespuccira kinek lelke már a minden egyben, a szellemmel való örök együttlétben tartózkodik.- Nem sajnálod Simonetta - kérdezte Péter a kapuban, mikor a nő megérkezett, Péter is szerette a szép formákat - hogy itt megfosztunk a testi szépségedtől, bájaid semmit sem érnek - Péter még megcsodálta Simonetta szépségét, ami ahogy belép a kapun eltűnik. Firenze szépségkirálynője elmélázott, majd derűsen Péterre nézett. - Inkább terhemre volt, sok szenvedést okozott, Botticelli gondoskodik róla, hogy megmaradjak, ez a fiatalon ért halál pont jókor jött, már észrevettem az első szarkalábat a homlokomon, a Halál angyala a megfelelő időben érkezett, igazán vidám utam volt vele a kapudig, sose gondoltam, hogy ez a Fekete Lovag ilyen szórakoztató. - Fekete Lovagnak öltözött? Igazad van Simonetta Firenze festői nem tudnak majd megszabadulni a szépségedtől, örökre beíródott az arcod, a mozdulataid az emlékeikbe, Botticelli ahányszor szép nőt akar majd festeni, mindig téged lát.Simonetta Vespucci nevetett. - Nyisd a kaput Péter, ég veled földi szép - s ezzel Simonetta Vespucci belépett abba a közös nagy folyamba, ahova a minden lélek tartott, egészen a földi számítás szerinti 1789-es évig, amikor egy Mefiszto nevű bukott angyal lázadása miatt megváltozott a Paradacsom-i rend.Betuliai Judit erős és szigorú asszony volt, aki megtervezte a könyvtár működését, de minden igyekezete kudarcra volt ítélve, nem győzték szuflával, nonstop üzemeltek, a látogatók közt furcsa, kezelhetetlen teremtmények is előfordultak, de a szabályzat szerint a könyvtárat minden túlvilági lény használhatta, onnan kitiltani senkit se lehetett. Arthur Rimbaud itt is bosszantotta az angyalkönyvtárosokat, Pessoa a spanyol Nobel-díjas napokig elvolt a Manna és Mandragórában, személye statisztikailag értelmezhetetlen volt, mert naponta két, három vagy több, különböző nevekre kiállított olvasójeggyel járt ki-be, egyszerűen lehetetlen volt beazonosítani, viszont feldobta a statisztikát, később kiderült, hogy Pessoa nem is kapott Nobel-díjat, csak volt egy Juan Ramón Jiménez spanyol Nobel-díjas költő nevére kiállított olvasójegye is, így lehetséges, hogy az angyalkönyvtárosokban Pessoa úgy rögzült, hogy lent a földön kapott Nobel-díjat.A könyvtárosok közt is akadtak különös figurák, például egy Hamvas Béla nevű magyar könyvtáros, az Úr kedvence, aki közös helyiségben volt Borgessel, a Mindenható is gyakran beült és néha fel is vetett egy-egy témát. - Meséljetek Buenos Airesről és Budapestről, a tangóról és kitelepítésekről - Borges remekül tangózott Bélát pedig kitelepítették, ami javára vált, mert belevetette magát a kertművelésbe, így Béla szabad idejében időnkét Vergiliusszal borozgatott egy kertben, az Úr mindennél jobban szerette, ha a teremtményei mesélnek neki, és ilyenkor olyan lett, mint egy kisgyermek.- Tudod, Raffael, hogy mi az ember Teremtés titka - monda egy nap Ariel. - Állandóan ezen töröd a fejed, hogy az Úr miért teremtette az embert. - Szeretném megérteni, annyira szeretem őt, arra jutottam, hogy az Úr úgy vágyott új történetekre, új képekre, új hangokra, hogy megalkotta az embert, hogy legyen aki neki mesél, fest, zenél. - Álmodozó vagy Ariel, javíthatatlan, de ezért is választott meg személyi titkárának az Úr, szerintem sohasem adná ki a Teremtést a keze közül, valamennyit átenged az embernek, de az egészet sohasem ismerheti meg, ez az elérhetetlen azért kell, hogy örökké kutasson, és sohase mondhassa azt, hogy megtaláltam, olyan vagyok, mint ő. Nem is az olvasók száma okozott problémát a könyvtárban, mert az alig volt, mióta a Mennyországba beengedték a mobilokat és az online játékokat, hanem hogy a Földön elszaporodtak a kreatív írást tanító himpellérek, sáfárok, hamis tanítók.- Borzalmas művek születnek - panaszkodtak az angyalok, az Úr minden angyalt napi 20 oldalra kötelezett, ha egy angyal hibázott, akkor többet kellet olvasnia, a szöveg kijelöléséhez a Mindenható ragaszkodott.-Ez jót tesz majd neked - mondta az angyalnak az Úr, rendkívül finom volt a szituáció, mert a könyv mellé a bukott angyal forró csokit vagy kakaót kapott. - Hol vannak már azok az igazi olvasók - panaszkodtak az írók.- Nem értem - mondta ilyenkor az Úr, mert úgy érezte a fülei akkorára nőttek, mint egy elefántnak - a Halál mindegyiket felhozta, nem vesztettük el egyiket sem. Hogy a Paradicsomban ki számított írónak és ki nem az ugyanolyan bonyolult ügy volt, mint lent, író az lehetett, akit legalább 15 angyal képes volt elolvasni, és úgy nyilatkozott a műről, hogy értette, az Úr időnként ellenőrzött, de néha előfordult, hogy az angyalokkal ellentétes volt a véleménye, ilyenkor Ariel, rettenetesen sajnálta a Teremtőt, az Úr szomorúan sétált a könyvtár rózsakertjében és csak azt hajtogatta, ezt se értem, ilyenkor lehullt a legpompásabb rózsa egy szirma. Mindenki írt, Ariel úgy gondolta, hogy Lev Nyikolajevics eltűnésének a Paradicsomban is ez lehetett az oka, hogy a friss lakók, azonnal a grófot keresték, hogy elárasszák a lenti írásaik másolatával.A legnagyobb problémája az angyaloknak az idővel volt, mivel időtlenségben éltek, képtelenek voltak felfogni, hogy mit jelent az, hogy határidő, hogy időben kell bemenni dolgozni, hogy a nők termékenysége egy számukra kiszabott időben megszakad, ezt az Úr sem értette, mert első történeteiben összezavaradott vele, ezt egyébként abban a vitában, amelyben a bizottság a Nobel-díjról döntött később az elnökség két tagja is felvetette. - Hogy adjunk Nobelt egy olyan írónak, akinél Ádám 711 évig él, Sára pedig 93 évesen szül? Az Író nem képes uralni az időt. A bizottság egy másik tagja viszont azt állította, hogy ez felületes megközelítést, mert a szerző rögtön azzal kezdeti, hogy a Teremtést leszűkíti hét, egymástól jól elkülönülő napra, problémája, de mivel mélységesen mély a múltnak kútja csak az évekkel, évszázadokkal, és évezredekkel van. A két bíráló közül az egyik azt mondta, hogy őt ez az érvelés meggyőzte, de a másik, akinek volt jelöltje már a díjra, mogorván odaszólt, hogy a mű időkihagyásos, néha 500 éveket ugrik, elnagyolt.Az csak részben volt igaz, mert az Úr minden időről szóló szöveget elolvasott, hosszan beszélgetett Einsteinnel és Hawkinggal az időről, akik azt mondták, hogy az idő nagyjából rendben van, számításaik szerint kezelhető, a földi időt axiómának kell tekinteni, úgy kell elfogadni ahogy van, az égi testek mozgása kis hibával, de jól működik, de az órán lehet állítani.Történetünk idején, amit az Úr elrendelt, mert az angyalok továbbra sem értették az időt, egyes földi számítások szerint a 2022-es év utolsó napján a Manna és Mandragórában az Úr óév búcsúztatóra hívta az angyalkönyvtárosokat és a személyzet többi tagját, ennek a 365 naponta ismétlődő eseménynek már hagyománya volt, mindenki tudta, hogy az Úr ezen a napon jelenti be azt a könyvet, amit pont 365 napig fog olvasni, s arra kéri a Paradicsom lakosságát, hogy tartson vele. A Mindenható ezen a napon egy egyszerű fehér tógában jelent meg, nem kedvelte a hosszú, nagy beszédeket. - A 2023-as évet Thomas Mann József és testvérei kapja - a bejelentésen Thomas Mann lepődött meg legjobban. - Uram, ez a könyv még csak 90 éves, nem várod meg vele 100-at. - Nem, ki tudja mi lesz ott lent 2033-ban. Az Úr megkérte Thomas Mannt, hogy olvassa fel az első oldalt, de 10 mondat után abba kellett hagyni, az angyalok, egy József nevű férfi, de a szerző is úgy nevetett, hogy képtelenség volt folytatni, ez a jókedv átragadt az egész Paradicsomra, még éjfél előtt híre ment, mindenki tudott róla, hogy az Úr a József és testvéreit olvassa.Január másodikán estefelé szólt az Úr.- Gyere csak ide Thomas Mann - az Úr és fel sem állt az íróasztalától, az íróasztalon csak az aktuális olvasmánya volt és Mindenható földgömbje, a mutatópálcáját a kifogásolt mondatra illesztette, Thomas Mann úgy érezte magát, mint a gyermek Hans Cartorp, akit vizsgáztatnak, és összefolytak előtte a betűk. - Nézd csak meg jobban Thomas, honnan ered a Gangesz - mondta az Úr komoran - mi itt a hiba.A sokadik behívás után Thomas Mann igen alázatosan megszólította az Urat. - Mester te mindenkinél jobban ismered József és testvéreinek történetet, ne olvasd az enyémet, hanem ott van például Hesse Szidharátája mi lenne, ha azt tanulmányoznád.Az Úr végig pergette a lapokat. - Tévedsz Thomas, ennyire én sem ismerem a József és testvéreit, ezért is beszélgetek el veled ilyen nagy örömmel róla.A Nobel-díjasok, mint egy ógörög színházban elhelyezkedtek a nézőtéren, az amfiteátrumot a Mindenható is gyakran látogatta, elvegyült teremtményei közt,. Még ő is sokáig ábrándozott, hogy milyen is legyen ez a Mennyország centrumába elhelyezett épület, másolja le a római Colosseumot vagy a pulait végül úgy döntött, hogy a taorminai színházat építi meg, pont olyan kék és sárga háttérrel, amit lent egy Tivadar nevű teremtménye alkotott meg, neki nem sikerült kikeverni ezt a két árnyalatot, a festő tehetségét több alkalommal is méltatta. Az összes művészeti ág közül az Úr a festészetet szerette a legjobban, de erről csak néhány beavatott angyal tudott, ők a belső körbe tartoztak, sohasem fecsegtek a Mindenhatóról, pedig mint az Úr, ők is lángnyelvűek voltak, szabadon jöttek mentek a Birodalomban, bárkit megértettek és bárkinek tudtak válaszolni. - Láttad mit rajzolt - kérdezte egy hajnalban Gabriel az Áriel nevű angyalt. - Láttam, Dürert másolgat, lovat, rajta egy kikent-kifent lovagot, koponyákat, kutyát és a Halált. - Ha a Halál meglátja magát, megint besértődik.- Dürer tudta mi csinál, pestis járvány volt, Nürnbergben se rajzolhatta szebbnek a Halált. Lehet hogy az Úr új teremtésre készül, és a hibákat vizsgálja.- Mióta az eszemet tudom, mindig valami újon töri a fejét, mint Goethe és Nietzsche. - Á az kísérlet a Faustban a Homunculus, a lombikember, az Úr kedveli Nietzschét. - Tudod, hogy nem válogathat, Nietzsche is belőle nőtt ki, Nietzschét persze nem érdekli és néha pofátlankodik az Úrral, azt kiabálja, hogy ő már megalkotta az új embert és át is adja, Zaratuszrát, még azt a nőt is magával hozza.- Lou Salomét?- Őt, nagy hiba volt a minden egyet megreformálni arra, hogy az Úr valamennyi teremtménye személyiség. - Mikor is zártuk le a minden egy alapelvet. - A Nagy Francia Forradalom idején, azóta tele vagyunk személyiségekkel, rengeteg baj van velük.- Az Úr próbálkozik az emberrel, de egyre inkább belátja, hogy nem tudja helyre hozni. Péter megvárta, míg az utolsó Nobel-díjas is helyet foglal. Zavarban volt, nem szerette a nagy nyilvánosságot, egyszerű portárs vagyok, többre nem is vágyom mondogatta, de most ráhárult a feladat, hogy megoldjon egy problémát.Kedves Nobel-díj tulajdonosok, amit közölnöm kell veletek, hogy megtaláljuk a megoldást, egyenlőre nem publikus, kérek mindenkit, hogy mélyedjen magába és mondja el a szokásos titoktartási fogadalmat, ezt a mai találkozót örök időkre titkosítjuk, azért hívtalak össze benneteket, mert ma különös dolog történt, egy rock-sulis angyalka levelet hozott, a földi Nobel-díj bizottság arról értesít minket, hogy a Mindenható kapja a 2023-as irodalmi Nobelt. Péter a bejelentését üdvrivalgás fogadta, Gabriel García Márquez be is kiabált, hogy az Úr megérdemelte a díjat, míg Selma Lagerlöf, aki köztudott, hogy magasröptű idealizmusa miatt részesült Nobel-díjban sírva fakadt, és nem tudott a meghatódottságtól leülni.- Csakhogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy a szóban forgó értesítés valóságos, nem Lucifer vagy az angyalkák játéka, azt belátjátok, hogy el se hallgathatom az Úr előtt a díjat, de be se mehetek hozzá egy átveréssel, világunk hitelességéről van szó, és arról hogy az Úr a díj miatt újra kapcsolatba lépjen a földi világgal vagy minden maradjon a régi megszokott rendben. Várom a javaslataitokat. Thomas Mann szólásra jelentkezett. Tisztelt Elnök Úr, nagyra becsült, kedves kollégák, írótársak, mint azt valamennyien tudjátok, a díjat mindig meg kell indokolni, esetemben azt írták, "Főleg nagy regényéért, A Buddenbrook-házért, mely a kortárs irodalom klasszikus alkotása", ez azóta is fáj, bár ez nem tartozik ide, hogy nem a Varázshegyért kaptam, nos ha az Urat tüntették ki, akkor lenni kell valami indoklásnak, hogy miért. - Kaphatta volna a József és testvéreiért súgta oda Hermann Hesse Salvatore Quasimodonak.- Kétszer nem adnak, de van aki egyszer se veszi át mondta Rudyard Kipling és Jean-Paul Sartre felé intett, Sartre már fel is állt, hogy elhagyja az amfiteátrumot. Péter felsóhajtott.- Nincs indoklás. - Az istenszerelmére mindenki tudja, hogy a Mindenható, melyik művéért kap Nobelt, minek ez az álszemérmeskedés, nem is írt többet - Becket még megvetően Thomas Mannra nézett - merítkeztek belőle itt egy páran.- Azt jól tette - bólogatott Ernest Hemingway.- Mit tett jól - kérdezték többen is.- Hogy nem írt többet, nekem is Az öreg halászért adták, egy kisregényért, hogy mit össze írtam, és akkor egy kisregény kellett nekik.- A Teremtés se hibátlan mű - vigasztalta Anatole France.- Nem, de a legolvasottabb odalent, a legtöbbet nyomtattak belőle - Pál érezte, hogy az indulattól olyan vörös lett, mint egy rák.- Az Úr segedelmével - vágott vissza Anatole France.Elnézést, hogy közbeszólok - Borisz Paszternák hangjára elcsendesedtek az orosz írók, akik szerették egy helyen tölteni az idejüket, de ez vonatkozott a német, angol francia dán írókra is, a többiek olyan kevesen voltak, hogy hol összeverődtek egy tarka társaságba, hol magányosan elmélkedtek, nem volt párja például, az egyiptomi, izraeli, chilei és magyar íróknak, ők egészen érdekes asztaltársaságot alkottak, s szenvedélyesen boncolgatták a zsidóságra vonatkozik elméleteiket., másik témát, hogy miért vannak olyan sokan a dánok, már halkabban vitatták. - Tényleg nem holmi túlfűtött nemzeti büszkeség vezet, de nem lehetséges, mert már előfordult, hogy a díj megkésett, hogy ezt a díjat a lentiek Lev Nyikolajevics Tolsztojnak szánták, aki a legjobban megérdemli, bár sohasem kapta meg. - Hol van most Lev Nyikolajevics - jutott Péter eszébe, mert hetek óta nem látta, pedig hosszú beszélgetésekbe bonyolódott az Úrral. Azt hiszem vendégeket vár, egy irodalmár csapatot, a жизнь и литература főszerkesztőjét, aki egyre izgatottabb, mert eligérkezett Peredelkinóba, és a хорошие стихи két szerkesztőjét, Lev Nyikolajevics és Fjodor Mihajlovics özvegyét, Bulgakov feleségét, a hölgyek a Moszkva Szentpétervár vonalon csatlakoztak hozzájuk, és egy furcsa, napszemüveges férfit, aki író és Pavel Pelevinnek hívják, megrögzött konfuciánus, az Édenkertben akarnak találkozni. - Lev Nyikolajevics időnként senkivel se akar találkozni, ilyen a természete - szólt oda Borisz Paszternák. Péter mindig felhúzta magát, ha szóba került az Édenkert, mert annak helye állandóan változott, az Úrnak az volt a legkedvesebb játéka, hogy egy jókora térképen minden nap, de volt amikor többször is átpakolta az Édent jelképező térképtűt.- Péter, én is meghívást kaptam az Édenkerti találkozóra. - János, jobb lenne ha nem keverednél közéjük, ki tudja mit akarnak, nézd ezt a társaságot, csupa író, és nem lehet velük semmiről sem érdemben beszélni, ahányan vannak, annyifelé húznak, 120 Nárcisz, mindenben témát látnak, mindenkitől történeteket lopnak, de legtöbbször a Mindenhatótól, visszaesők, javíthatatlanok, nekik köszönhető, hogy bezártuk a Poklot, addig lázítottak, addig apelláltak, addig kérvényeztek, hogy az Úr csakhogy nyugta legyen, a bűnösöket kirakta a Mennyország külső kerületeibe, beszüntettük a testek bográcsozását, helyette mindenki wellnes bérletet kap, az angyalok külön büntetésnek veszik, ha odaosztom be őket, tegnap is jött egy bömbölve, hogy az ott egy dzsumbuj.Szünet után.Hogy került fel egy levél a Mennyországba, amikor Kháron mindenkit átvizsgál, a Mennyországba egy fűszálat se lehet felhozni lentről - mondta Mihail Alekszandrovics Solohov az oroszoknak.Akkor viszont hamisítvány, mert nem lent keletkezett, hanem itt fent írta valaki. Ez is lehet, mint ahogy az is, hogy a lentiek azzal bíztak meg egy feljövőt, hogy adja át az üzenetet - Kertész Imre az egyik leghallgatagabb Nóbel-díjas volt, de most kicsúszott a száján, hogy talán így történt. - Túl bonyolut lenne, nem azt mondta Péter, hogy a Halál felmondott?- Átmenetileg kollégák, mint tudjuk semmi sem végleges.

2023. január  12.

ÁDÁR HÓNAP EGYIK TAVASZESTJÉN

Meddig zuhanunk még, ez egy könyvtár,

mit összegyűjtetett Asurbanipál, olvassátok

- szólt a tárnok, Istár alvilági útját,

s elénk rakta a tört agyagtáblát.

A fényes, tengerkék kapuban,

mit a szelíd arany oroszlán

és a harcos büszke kecske őriz

a köveken egyik hangtalan a másik kopogva jár,

tollruhában Istár asszony vár.

Az Istennő megszólított megint minket.

Játszanék inkább veletek, de hosszú lesz a tél,

nem teremnek a fák,

nem koppannak a szerelmesek fejére a pisztáciák,

nyisd hát ki hét szép kapud Alvilág,

hoztam is meg nem is, mi úgysem hiányzik,

aranyfüggőket, koronát, díszövet, karperecet,

vegyétek el hát, mindez nem Istár,

adjatok inni egyetlen halottnak,

s ha az élet belé visszatér,

 Istárteljesítette küldetést.

Újra virágoznak a fák,

szerelmesek fején koppannak pisztáciák,

ámulva hallgatják

"Ádár hónap egyik tavaszestjén"

a terebintus alatt apáiktól

az ifjak talányos mesém,

hogyan romboltam le hét kapun át a bálványt,

 hogyan győzte le Istár a halált,

hogy szerezte vissza Tamúzt, az élet kedvesét,

 mikor a Nap a hetedig hónapba ért,

megszülte Józsefet titokzatos az éj.

Kedves Katja és Thomas Mann,

a szellemi éhség arra kényszerít, hogy mielőtt belekezdek az első fejezetbe még egy kitérőt tegyek, ami az Ön történetének az olvasását megszakítja, de nem tehetek mást, meg kell ismernem, s amennyire lehetséges végig is kell mennem Istárral az Alvilág-i útján, biztos vagyok benne, hogy Ön többször is megtette ezt az utat, milyen mélyén vagyunk az időben, de nem félek, pedig a legszörnyűbb sokáig visszatérő álmomban zuhantam, nem egy kútból zuhantam le a mélybe, hanem mindig az égből pottyantam a földre, gyakorlott merülő vagyok, de már már nem foglalkoztatnak az álmaim, el is felejtem őket, a ma hajnalit is el akartam felejteni, de mivel több megrázó szellemi élményem is volt, így visszatértem az álomhoz, megfejteni nem tudom. Egy vonaton ültem, körülöttem egyszerű orosz ruhába öltözött emberek voltak, mintha egy Marc Chagall képről léptek volna be az álomba, egy idősebb nő újszülöttet nyomott a kezembe, hogy fogjam meg egy kicsit, arra gondoltam, hogy ebből csak nem lesz baj, elintézi a dolgát és visszaveszi a csúnyácska babát, de hiába vártam, már órák óta ott ültem a vonaton a batyuval, mert még rendesen fel se volt öltöztetve, nem tehettem egyebet, minthogy vele együtt leszálltam. Leültem egy parkban a gyermekkel, nem tudtam hogy mit csináljak vele, pozitív érzéseim nem igen voltak feléje, sőt, nyűgnek éreztem, rendes volt, mert nem üvöltött, csak csúnyán nézett, eszembe jutott, hogy el kellene már látni, megetetni, még tisztába is kellene tenni, ettől megrémültem. Aztán valahogy megszoktam, hogy van, beláttam, hogy a mostanában nem tudok megválni tőle, velem marad, nem kell ezt az álmot megfejteni, jobb szeretem, hogy titok. Kedvem lenne még folytatni a beszélgetést, de mennem kell. Szép reggelt

,Lou

U.i., hogy semmi misztikus sem történt azt azzal magyarázom, hogy a Facebook olvas a szövegeimben, vagyis egy mesterséges intelligencia, amitől nem tudok megszabadulni - olyasmi, mint Tarkovszkij Solarisában az óceán - értelmezi a szövegeim, behatol a gondolataimba, és a lélek mélyébe az almaimba, azt történt, hogy kiraktam egy archaikus mosolyú baba képét az oldalamra, a Facebook azonnal leolvasta, és a hírfolyamban rám zúdította a babás képeket, hogy milyen bájosak a babák, több születést is végig néztem, nincs abban semmi különös, hogy sikerült a Facebooknak olyan hatást kiváltania, hogy az álmomban megjelent az ÚJSZÜLÖTT, a földre érkező új ember, ugyanakkor, mikor Istár alászáll.

2023. január 13.

A RÓZSAKERT

Péter felsietett az Úrhoz, mikor N. Péter megérkezett, a Halál fáradtan leült, mert nemigen értette N. Péter halandó gondolatait, akinek eszébe jutott egy részlet a Gilgamesből, amivel úgy gondolta elszórakoztatja a Halált, akit igen szimpatikusnak talált.

Hová rohansz, Gilgames, hova igyekszel?

Az életet, melyet keresel, meg nem találod.

Mikor az istenek embert alkottak,a halált rendelték neki,

az öröklétet maguknál tartották.

Ezért hát, Gilgames, egyél és igyál,töltekezz,

éjjel-nappal csak vigadozzál,

minden napod legyen új öröm ünnep!

Kísérjen hárfa- és furulyaszó,

élvezd a tánc örömét.Ölts magadra tiszta ruhákat;

testedet friss vízbe merítsed,mosd meg fejedet

 s balzsammal kenekedjél,örvendezz gyermekeidnek,

amíg még kezedet fogják! Örvendj az asszonyok karjai közt!

Térj vissza bástyás Urukba,hol ünnepelt hős és király lehetsz!

- De jó kedved van - mondta N. Péternek a halál - azt hiszed, hogy itt jobb dolgod lesz, mint odalent.

- Mi az hogy jó - kérdezett vissza N. Péter, de akkor már ott álltak a kapuban, nem volt az se fényes, se kék, mint Istáré, csak egy közönséges tölgyfa kapu volt, éppen faragták, olyasféle mint a székelykapuk, N. Pétert meglepte, hogy Szent Péter kapuja még nincs rendesen kifaragva, de aztán ezzel se igen törődött.

- Ez volt az utolsó, többet nem hozok - a Halál besétált, Péter pedig megkérte a másik Pétert, hogy legyen szíves várakozni, míg bemegy az Úrhoz az elhelyezése ügyében.

- Uram, megint egy író, ők a személyes döntésed alapján kerülnek az Édenbe elhelyezésre, hova tegyem N. Pétert.

- Rakd a rózsakertbe.

- De ott van Umberto is.

- Pont azért, ideje, hogy végre megoldják a rózsarejtélyt

.- Uram, csak megjegyzem, nem vitatkozom veled, hogy ez a Péter odalent veteményes kertet művelt, sóskát, céklát, sárgarépát, rebarbarát, brokolit és más egyebeket ültetett a kertbe, a rózsákkal nem foglalkozott.

A Mindenható mosolygott, majd megismételte rebarbara, szerette amikor az ember ilyen jó nevet adott egy-egy alkotásának, mint az a hangsor, hogy rebarbara

.- Írni csak írt valamit?

- Írt uram, az egyik könyvének a címét pont tőled tulajdonította el, a Bibliát.

- Na látod, ezért osztottam be a rózsakertbe, és nem a zöldségesbe.

- Még egy megjegyzésem lenne Uram, egyszer ez az ember már volt nálunk, de visszament.

- Megszökött?

- Nem, pont ellenkezőleg kézzel-lábbal igyekezett maradni, de visszaküldtük, hogy még írjon valamit, de nem gondoltuk, hogy ennyit fog.

- Majd a rózsakertben leszokik az ilyesmiről, rájön, hogy még egy rózsát se tud leírni, hát még megalkotni. Kiírtátok már a pályázatot a Halál munkakörének a betöltésére.

- Igen, égen, földön megjelent.

- Kik jelentkeztek?

- Egy jelentkező van, de neki is kikötései vannak.

- Mennyit akar? - Semennyit, tud egy módszert, tulajdonképpen egy találmány, ami lehetővé teszi, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek egymással, még velünk is, amit leírnak megmarad, ez pedig feleslegessé teszi a Halált, többé nem lehet semmit sem eltüntetni, aki belép a közös térbe halhatatlan.

- Az emberek sok felesleges dolgot írnak. Égi lakó?

- Nem, földi.

- Hogy gondolja a lelkek visszajuttatását.

- Sehogy Uram, ő csak az öröklétükről gondoskodik.

- Az öröklétről én gondoskodom. Hogy hívják ezt a zsenit?

- Mark Zuckerberg.

- És mit talált fel?

- Metának nevezi, egy közösségi hálót.

- Halász?

- Nem Uram, még pecázni se szokott, programozó.

- Ez az N. Péter nem megjósolta már ezt 1964-ben, amikor elkezdte a saját Bibliáját, hogy jön valami meta nevű lény

.- Valóban Uram, de ott egy kutya neve volt a meta.

- Mostanában jött hozzánk kutya.

- Nem, kutyával nem találkoztam, csak egy férfi jött föl utolsónak, akit az egyik kisangyal és egy Nobel-díjas író Morzsinak szólított.

- Nem bízom ebben a Márk-ban, rokona volna a mienknek.

- Nem Uram, az angyalok már utána néztek, Zuckerberg ír származású.

- Egyenlőre nem döntök az állásról, Mefisztó nem vállalja?

- Nem uram, mióta engedélyezted neki a saját laboratóriumot, egész nap elszórakoznak Fausttal.

- Hol van most a Halál?

- A rózsakertbe kérte ő is magát.

- Nem tudom, Umberto, N. Péter és a Halál ugyanabban a rózsakertben?

- Majd szemmel tartjuk őket Uram.

- Mi ez a ricsaj.- Einstein zongorázik.

 Einstein hetente egy alkalommal, pénteken, bár sokan megkérdőjelezték a péntek létezését az Édenben, napszállta előtt egy órával zongorázott, egyesek ezt koncertnek nevezték, míg mások azt mondták, szívesebben hallgatják Sergey Rachmaninovot.A Mindenható nem vett részt a péntek délutáni közösségi programokon, bezárkózott, és a tilalom ellenére, mire Ábrahám és az ősapák többször is figyelmeztették, gondolkodott.

- Miért nem lazítasz Uram, legalább egyetlen nap.

- Sürget az idő - válaszolta a Mindenható.

- Milyen idő Uram, hiszen öröktől fogva vagy, és örökké leszel.

- Attól tartok - mondta szomorúan az Úr - Einstein ezt a zongorát is szétveri.

2023, január 1-e környékén

Kedves Katja és Thomas Mann

"Csak ha úgy szereted a fákat, mint önmagadat, akkor van esélyed a túlélésre."
Friedensreich Hundertwasser

Van egy ház Bécsben, ahol 250 fa és bokor él, a tetőn, az erkélyen, a teraszokon, így adva vissza valamit a fáknak és természetnek, amit az ember a folytonos rombolásával tönkretesz.

Lassan haladok a szöveggel, de nem baj, mert sok örömöt találok benne. Csak visszatérek a szent fához

"némelyeknek, akik fejüket a fa törzséhez támasztva ott aludtak, álmukban isteni kijelentés és megvilágosodás jutott osztályrészül, " (Istár rész).

Igencsak szükségem lett volna a szent fára, hogy megértsem egy álmom. Az álomban megjelent egy vörös kismacska, Miró az igazi macskám nem valami barátságosan fogadta, én pedig nem értettem, hogy került a lakásba, körbejártam, szétnéztem a szobákban, mígnem az ablak alatt felfedeztem egy üreget, belenéztem, és tele volt szebbnél szebb kiscicákkal, akik felugrottak onnan, úgyhogy rövid időn belül a lakásom minden szegletében macskák voltak.Nem igen tudom megfejteni ezt az álmot, a könyvtárban egyiptomi könyveket nézegettem, és láttam néhány igen szépen kidolgozott macskamúmiát, ugyanakkor most több dologba is belefogtam, négy Facebook oldalt írok párhuzamosan, a szövegek időnként találkoznak, de legtöbbet nem, talán a sok cicával ez jelent meg az álomban.

Ma reggel sikerült elhagynom az Istár fejezetet, és tovább léptem a Hír és valóság, és az Atya fejezetekhez. A Holdas éjek még egy városban is sejtelmesek, de a pusztában, ahol nem vonja el az ember figyelmét semmi, más viszonyba kerülhet a szemlélő a Holddal, megjelenik előttünk József, hogy József milyen, milyen szép ifjú, azt kedves Thomas Mann Ön nagyon érzékletesen írja le.

Talán az Egyiptomról szóló könyvek lapozása okozza, hogy nekem József olyan, mint aki az egyiptomiak hagyományos viseletében jár, egyiptomi módra festi magát, egyiptomiak az ékszerei, sőt a bőr saruja is, amit a tehetősebb egyiptomiak hordtak. Ön mestere az emberi szépség leírásának, József legendásan szép, de elköveti azt a számomra nagyon is tetszetős leírást, ahol megadja ennek a szépségnek a hiányosságait,mi az ami nem szép Józsefen, s megállapítja, hogy pont a tökéletestől való eltérés a szépség forrása, oka, a legenda összekeveredik a valósággal, mint ahogy József története is ez lesz, felmerül annak a lehetősége, hogy hősünk, József holdkóros, lunátikus, de nem gondolom, hogy egy betegségre gondol, amikor ezt írja, inkább arra, hogy az ifjú álmodozó, aki a Holddal beszélget.

Az ATYA Józsefet keresi, és meg is ijed, hogy a fiú a kút szélén ül.

"Jákób megtorpant. Talán föltűnt neki fia élvezete, és meg akarta hosszabbítani. Hangja, melyet mi érzéssel teltnek neveznénk, mert belső szorongás tremolója fűtötte át, ismét idezendült. Félig kérdve állapította meg:- A mélység szélén ül a gyermek?"

Miért szorong Jákob? Jákob 67 éves, 10 évvel idősebb nálunk, sok dolgon átesett az életében, sikereken és kudarcokon.

Napközben újra vonalkódozom a könyveket, már elérkeztem a német történelemhez, két könyvet félre is tettem, hogy talán segítségemre lesznek, abban hogy megértsem a helyzetet, az egyik könyv Göring naplója, a másik Golo könyve a Németország története 1919–1945.

Elkapott valami vírus, de nem influenza, és nem is covid, de rendkívül kellemetlen, folyton köhögök, mi lenne, ha egy svájci emigráción gondolkodnak, akkor Zürichet választanák, kitűnő a klímája állítólag, és remek könyves boltok vannak a városban, az igazi Lou, akinek a bőrébe bújtam, mint egy holdkóros, is eltöltött ott néhány hónapot, egyetemre járt, de ebben az időben, amikor a Józsefet elkezdi 1933-ban már Göttingában él, Nietzsche és Rilke is halott, Lout leköti új szenvedélye Freud és a pszichoanalízis, előkerestem a könyvtáramból Nietzsche könyveit, azt hiszem elindulásnak elég lesz, mit gondol Ön Nietzschéről?

Van még valami, a melankólia, nem súlyos szerintem, nem nézem annyit a Holdat, mint a fiatal József, az lenne a furcsa, ha abban a helyzetben amibe vagyunk, nem fogna az ember időnként padlót, Sartre Undor című könyvének a Melankólia címet gondolta, de aztán megváltoztatta Undorra, mivel minden megközelítés érdekel a melankóliáról, így ez is, igyekszem védekezni és szép dolgokkal körbe venni magam, ami a melankólia egyik forrása, ezért is hálás vagyok József szépségéért, ha az nem is a valóság.tisztelettel.

Lou

2023. január

AZ ÁRULKODÁSRÓL

Minden elképzelt világot, amibe beléphetek, egy másik a valóságos világ inspirál, aminek a teremtéséről csak feltételezéseim vannak, nem tudhatom, hogy kinek az alkotása, nem tudom hogyan keletkezett, teremtették vagy megteremtette önmagát, bárhogy történt mindenképp a világra csak mint műalkotásra tudok tekinteni, ami megmagyarázza itt létem, a szemlélő, az olvasó vagyok.

Lou

Kedves Katja és Thomas Mann, az estét a Józseffel és a testvéreivel töltöttem három rész ( Az atya, Jebse Az árulkodó ) bűbáj, varázslat.

Egy vacsora Jákob sátrában, lassan összeáll a kép a családról, bárhogy is alakul, kezdem szívembe zárni Rubent, bár kívül álló vagyok, mint minden olvasó, én is úgy vagyok, mint Jákob,  tudom elítélni a fiatal Józsefet az árulkodások miatt, természetesen csúnya dolog, az én módszerem ez ügyben igen egyszerű volt, csak néha alkalmaztam, a Salamon-i döntésem abban állt, hogy mind a kettőt megbüntettem, a bűnöst és a köpőcsészét is, az árulkodót soha nem jutalmaztam, ha észrevettem, hogy a dolog hátterében az önös érdek áll, ezzel nem azt mondom, hogy szükségtelen a szólás, van olyan helyzet, amikor a igazság érdekében, a veszély elhárítása miatt szólni kell, s most olvassunk bele Göbbels úr naplójába, bárki birtokolhatja egy másik ember gondolatait, ha az leírta azt, hivatkozhat rá, a szöveg kiszolgáltatott, az író is az. 

....Sokat foglalkozom mostanában Nietzschével, az istentagadóval, a perlekedővel, a Dionüszosszal, IME AZ EMBERREL...

..Amikor Lea életet adott első fiának, "Rúbennek nevezi el,  mert azt mondja vala:

Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem."[1]

A Rúben szó hangzásában egy másik héber kifejezésre is emlékeztet: "Nézzétek egy fiú!"

Rubent pedig beárulja József..

... Bement apja egyik ágyasához, Bilhához és együtt hált vele[3] ezért Jákób megfosztotta őt elsőszülöttségi jogaitól.

2023. valamikor január elején

Amikor a szöveget szerkesztettem, majdcsak úgy voltam, mint azok akik a Bibliát szerkesztették, a kánon tagjai el kellett döntenem, kedves Thomas Mann, mivel egyéb segítségem nincs, magam vagyok a mérték, hogy a szöveg illeszkedik-e a történetbe, hogy olyan színvonalon szólal meg, ami nem rontja le az egészet. Írásaimmal olyan elfogult vagyok, mintha a gyermekeim lennének, rendetlenek, csúnyák, szemtelenek, tele vannak tévedéssel, de az enyémek, nagyon ritkán dobom ki valamelyiket, inkább nyesegetem, ami nem biztos, hogy jót tesz neki, mert nem rózsatőről, burjánzó bokorról, falra kapaszkodó vadszőlőről van szó. Az olvasó, ha lenne ilyen lehet, hogy belegabalyodik ebbe a részbe, nem érti mi történt az íróval, milyen réges-régi, 12 éves történetet említ, hogy nem tette túl magát rajta, aztán elgondolkodik talán, van-e néki réges-régi lezáratlan ügye, sérelme, kívánom, hogy  ne legyen, de ha nem talál, akkor legyen hálás a sorsának, mert többen vagyunk azt hiszem, akik bár naponta küzdködünk, mégsem tudunk megszabadulni tőlük. A szöveg a XX. század egyik legjelentősebb és Freud mellett  legnagyobb hatású lélekbúváráig a svájci születésű  C.C. Jungig vezet, aki megkerülhetetlen, ha az Ön József és testvéreinek történetét olvasom.

Kedves Katja és Thomas Mann, ezzel a levéllel átküldöm azt a kis írásomat is arról a filmről, aminek a címe szerintem borzalmas, "Veszélyes vágy"-ként fordították magyarra, nálunk 2012. március 15-én volt az amerikai film bemutatója. 2011-ben készült, abban az évben, amikor az én életem is fordulatot vett, Killer-házban. Úgy hittem a ház  kulcsait örökre letettem eléjük, s ezzel be is zártam, meg is szüntettem minden kapcsolatot, többé senki sem tudja azokat a zárakat kinyitni, nincsenek többé kulcsok, az ajtók kinyithatatlanok, nem áll módomban bármit is megváltoztatni, bármin változtatni, életem morálisan kap léket, ha megteszem, mert azáltal olyan dolgokat teszek elnézhetővé, amelyeket megvetettem, az elnézés megöli az igazságot, a morál és Isten is meghal, akkor pedig nem tudom mi végre születtem erre a világra, ennek minden súlyát gőgösen vállalom, ha kinyitják az ajtókat, ha tárva-nyitva hagyják, akkor sem lépek be, soha nem léphetek be, mert a belépéssel önmagam gyilkosa leszek, szentesítem a hazugságokat.

Azt hittem, minden elveszett, de  minden újra is született, de ebből az új életből semmi sem lesz,  ha azok akarnak ajtót nyitni, akik elé örökre leraktam a kulcsokat,  abban a házban soha semmi nem történhet velem, ha a művésznek, az írónak nem ez lenne az alapállása, ha ebből bármit engedne, mert voltak szívesek kinyitni egy ajtót, amin be lehet kúszni, akkor a művészet, az irodalom felesleges dolog, olyan mint utánozni Önt kedves Thomas Mann abban, hogy szivarozik, de nem abban, hogy létrehozza a József és testvéreit.

Mindez azelőtt történt, hogy az írás szenvedélye, ami bennem lappangott, kitört volna, egy évvel később 2013-ban írtam le az első rettenetes mondatomat, nagyrészt Franz Kafka hatására, az írás kényszere, a téboly azóta üldöz. Franz Kafka tehát veszélyes volt, az ősveszély, az ösztön, felszabadítója, de talán elhamvad, ha nem leselkednek rám még nálánál is nagyobb veszélyek.

Jung professzor roppant veszélyes, csak nézzen rá valaki a fiatal és vonzó svájcira, mint egy pirosodó alma,  ezt azonnal tudtam, ezentúl őt C-nek fogom nevezni,ez írásban jól mutat, kiejtve összemosódik Franz nevével. K. Franz Kafka, C. Carl Jung.

C-t egész egyszerűen utálom, mint egy édenkerti kígyót, mint egy csábítót, az első találkozásunk az "Emlékek, álmok, gondolatok" könyve volt, már vén fejjel írta, éreztem hogy olykor eltalál, de sikeresen hárítottam C. közeledését, csakhogy mint egy bumeráng C. szinte romlott gondolatai, szövegei vissza-vissza jártak hozzám, és mindannyiszor követelőztek.

- Asszonyom, mi lenne ha leírná az álmait?

- Mit akar Ön az én álmaimmal?

És leírtam, C-nek,  ilyen és egyéb  zaklatásai voltak irányomban, mi lenne ha visszaidézném a gyermekkoromat.

- Mi értelme volna tudni mire emlékszem, már nem élnek a szereplők

- C. állandó helyét hálószobám legsötétebb pontján, a varrógép mögött, egy bordó anyaggal kárpitozott széken, mi a pokol tüzét hivatott kifejezni jelöltem ki, a hely növendék macskám, kit Almának hívok, és hol a varrógépen, hol a forgószéken ül, kedvenc tartózkodási helye lett.

Mondanom se kell, hogy C.-t különösképpen érdekelte apám személye, ez pedig a halála utáni évforduló napja a 16.-ai szombat reggel, amikor apám nem ébredhet fel, de valami furcsa dolog történt.

Az első alkalommal, E., a férjem, akinek rengeteg problémája volt apámmal, ellentétük ellenségeskedéssé fajult, a mosogatónál állt, mondtam valamit, de nem emlékszem mit, E. váratlanul sírva fakadt, én pedig bemenekültem a szobámba, hogy kinézzek az ablakon és ráboruljak a radiátorra, hogy érezzem a fűtőtest melegét, a halál talán így jelezte a tudattalanom hideg, jéghideg.

Ez a mostani reggel máshogy kezdődött. Kedves Kátja talán ezt csak Te érted, rettentően utálok fodrászhoz járni, hogy ritkítsam az eseményt nagyon rövidre vágatom a hajam, így történt most is, a reggelhez hozzátartozik a tükörbe nézés, de ez a mostani elég furcsa volt, mert apám vonásai láttam magamon, mindig is apámra hasonlítottam, de most ezzel a hajjal még inkább szembe találkoztam a hasonlósággal. Általában fél hosszú hajam volt, nagy ritkán rövid, egy ilyen hajvágás után együtt reggeliztem apámmal, rám nézett, s azt mondta Pistike. Dühöm határtalan lett, bár nem mutattam, apám fiú gyereket akart, s ha megszületik az ő nevét kapja, viszi tovább, apám később valamit fejlődött ez ügyben, mert amikor arról a vágyáról beszélt, hogy szívesen lenne nagyapa, ez nem teljesült, mindig egy leánygyermekről beszélt, ezt most úgy értelmezem, hogy apám nemhogy elfogadta, de meg is tudta szeretni, hogy lánya született, s én rosszul tettem, hogy azon a reggelen annyira felháborodtam azon, hogy önmagát pillantotta meg bennem.

A "Veszélyes vágy" megtette hatását, csak egy résznek akartam utána nézni, annak amikor Sigmund Fredi és C. és talán Ferenczy is a társaságukban van Amerikába megy, amikor Fredi nem mondja el az álmát, mert C., már nem a fia, szellemi értelemben az ő  számára  halott, de nem is ez izgatott igazán, hanem az, hogy pár kockán megjelent a New York-i kikötő szabadság szobra, tényleg együtt látta ez a három ember a szabadság szobrot, és ha ige, akkor milyen felemelő az a pillanat, milyen szívesen elképzelném, velük élném újra. Arra gondoltam, hogy összeszedem C. könyveit és olvasgatok, amíg fel nem fedezem ezt az amerikai hajóutat, az Emlékek, álmok, gondolatokat nyitottam ki, csakhogy nem ott nyílt, ahol én akartam, hanem ott ahol C. akarta, a könyv megtört 224. és 225. oldal közt. C. rám zúdította azt amitől mindig is tartottam.

- "A fantáziám megragadása érdekében gyakran elképzeltem milyen is leereszkedni a lejtőn. " (222.p.)

Itt kellett volna becsapnom a könyvet, de a kíváncsiság kígyója tovább csalogatott. C. úgy 40 éves lehetett, igen szép férfi, van rajta egy ravasz róka mosoly, azt hiszem rókát látok benne, talán vöröses barna, egészségesen piros, a filmben sápadt, de az valami tévedés.

- Uram itt még soha senki sem pipázott - mondom C.-nek, csak a dédnagyapámnak lett volna erre esélye és joga, ha megéri az ideköltözésem, de a Halál nevű ismerősünk, ki minden pillanatban közelebb lép hozzám, bár nem tudom milyen messze van tőlem, cudarul magas a vércukor szintem, el nem ragadja egy fehér lovon.

C. elfoglalta helyét a vörös forgószéken, a háta mögött könyvespolcon van a dráma gyűjteményem, amire nagyon büszke vagyok, Csehovok, a régi görög szerzők, Bulgakov drámák, a polc tetején pedig egy 19. századi öltözékbe bújtatott, levendula színű, selyem ruhás porcelán baba őrködik, Alma macska kinek hétköznapi neve Miró,  időnkét lehajítja a polctetejéről.

- Uram - ezt utolsó felszólításnak szántam - semmiképp sem örülnék, ha Ön összeköltözne velem, kérem távozzon az Éden egy szép pontjára, ahol a jégmadarak költenek,  merőben furcsa gondolataival, intuicióival, álmaival ne terhelje véges befogadóképességű tudatom, én az ilyen ficsúrokat ki nem állhatom. Megtiltom, hogy Zürich-i kertjének halott jégmadaráról beszéljen, nem akarom tudni, hogy lép kapcsolatba a tudatalattiával, nem érdekel, hogy jelent meg Önnek Philemon, jégmadár szárnyakkal, és a fiatal, ám vak Salome, mint azt tudja, ezt az oldalt a Facebookon Lou Salome álnéven írom, bámulatos összhang, de nem vagyok vak és fiatal sem, csak annyira, mint Ön.

 Két oldat sem olvastam, máris három szellemi vezetőt, gurut, Mestert nevez meg, hol álmaiban fut össze velük, hol pedig addig csűri-csavarja a fantáziáját, amíg a mélyből felhoz valakit, mint egy alvilágjáró Istár.

"Philemon később viszonylagossá vált egy másik alak felbukkanása révén, akinek én a K nevet adtam. A régi Egyiptomban a "Király K"-ját földi alakjának , testet öltött léleknek tekintették " (226. oldal).

Azt állítja, hogy megjelenésükről nem tehet, akkor viszont én is kiszolgáltatott vagyok, mert egyszerűen elfoglalja a forgószékemet, és jelenlétével megváltoztatja az életem, véleményez, kérdez, mesél, Művészetnek nevezi magát, mert ez nem tudomány, az ilyen szellemekkel szemben a tudós, a tudomány tehetetlen.

 Kedves Thomas Mann bizonyára látja, hogy milyen lehetetlen helyzetbe kerültem. C. könyve 1961-ben jelent meg, a József és testvéreinek első része 1933-ban születik. C. bizonyára olvasta az Ön könyvét, és itt elszórta a nyomokat, maga sem tud róla, hogy hányszor fut bele a József és testvéreibe, és sajnos én sem tudom, hogy előző írásomban, ha még emlékszik rá, hogy került bele az a jégmadár, engem a jégmadár akkor viselt meg, amikor Dürer megfestette a halott madár félszárnyát, biztos vagyok abban is, hogy C. találkozott a képpel és azért került be az álmába, Philemon jégmadár szárnnyal, csak nem tudta saját képét megfejteni, emlékszik ugye Philemon és Baucisz kérésére, egyszerre akarnak meghalni, hol a szárny másik fele, hol másutt, mint Baucisznál, a félelem a haláltól, hogy azon mindenki egyedül esik át az természetes, de a rémület ott lapul a kútban, a tudat mélyén, mint az én esetem a kulcsokkal, én még álmodni sem tudok róluk,  ez az én megfejtésem C. álmáról.

Bocsásson meg, ha feltartottam,

üdvözlettel, Lou.

Lou filmnaplója Veszélyes vágy 2011.

MEGKÉREM SEMMIKÉPP SE PRÓBÁLJON MEGFORDULNI ÉS RÁM NÉZNI

Mennyit kerestem ezt a filmet Sabina Nyikolejevnáról, már le is mondtam róla, és most itt van előttem, megnézhetem, csak valami ördögi játszma vagy angyali csínytevés lehetett, hogy soha nem találkoztunk, pedig milyen gyakran egymás sarkában voltunk, Genf, Zürich, Bécs, Basel, München, Moszkva.

- Miért érdekel téged Lou egy másik ember élete, egy olyan emberé akivel sohasem találkoztál - ezt olykor megkérdezem magamtól, és soha nem tudok rá válaszolni.

Miért érzed úgy, hogy szívesen elmennél Rosztovba, a Puskin utcába, abba a házba, ahol Sabina Nyikolajevna, egy tehetős zsidó család gyermeke született, mindez nem lehetséges, olyan keveset tudunk Sabinéról, alig többet, mint Józsefről és a testvéreiről mégis mennyire izgató ez a történet, milyen rejtélyes, miért József történetét írja Thomas Mann, s mi közöm nekem Sabinéhoz.

Sabina Spielerein 80 éve halott, Jung professzor első páciense, akinél alkalmazta a pszichoanalizist, Freud tanítványa, az örült orosz nő, a holokauszt egyik áldozata, mégsem tud eltűnni, szelleme nem hagy nyugton, s úgy tűnik nem csak én keresem Sabina Nyikolejevnát.

Az ő módszerével nézni egy filmet, nyolcvan év múlva, ami nem tudományos, inkább a nagy közönségnek szóló játékfilm, de mégis megpróbál behatolni ennek a nőnek a pszichéjébe, a lélekbe, amit kutatott, hogyan hat rám egy elképzelt élet, mit kezdek Sabina Spielereinnal, a nővel, akinek a neve azt jelenti számomra, hogy tiszta játék.

Zürich 1904 - kezdő  kép

Van, egy fiatal nőt,  hisztériás rohammal a postakocsi a Zürich-i elmegyógyintézetbe szállítja, megcsodálom a két lovat, s bevillan egy másik kép:  ló, hisztériás roham, a zokogó Nietzsche, aki nem bírja elviselni, hogy a gazdája ütlegel egy lovat, zokogva a ló nyakába borul.

A fiatal nő hol nevet,hol ordítozik.

A hisztériás roham nem valami különleges esemény, majd mindenkivel megeshet, volt benne részem, talán öt éve, karácsonykor E. halála után, úgy bombázott egy athéni fényképész nő szavakkal, hogy hisztériás roham lett belőle, boldog karácsonyt kívánt Csókás Annának, ez volt az utolsó csepp a pohárban, sohasem lehet tudni, hogy ez valakinél mikor az utolsó, a szavaknak döbbenetes ereje van, s ha valaki rosszul használja őket, mint önkéntes és képzetlen terápiamunkás, erről naponta meggyőződöm, mert ki akar rángatni belőlem valamit, ezzel bízták meg, kerülget, mint macska a forró kását, veszélyes játékot játszana, ha nem tudnám, hogy ez egy mesterkedés, ha nem bukna le a játszmájában azonnal, ha nem buktatná le önmagát, ha nem látnám hogy ez nem egyéb, mint a lelkem piszkálgatása, provokáció, olyan lavinát indíthat el, amit nem tud kezelni, de szerencséjére így csak elszórakozok rajta, néha még meg is sajnálom a felesleges rafinériáit, nézzük csak mit találtak ki megint, ezt teszi az azóta szerzett tapasztalat, este ezen nevetgélve hazasétálok, de akkor még kezdő szenvedő voltam, azt hittem egyedül vagyok, nem voltam egyedül, valaki minden látott, egy számítógép előtt ültem, talán még azt az iszonyatos üvöltést hallotta, ami kiszakadt belőlem, csakhogy a fizikai térben egyedül voltam, és magamat kellett kirángatom abból az állapotból, nem nyitott be a fiatal Jung professzor, hogy felajánlja, hogy beszélgessünk, de megszólalt a telefon, egy hang közölte, hogy menjek azonnal be a munkahelyemre, mert a riasztó megszólalt, zúgott a fejem, karácsony második napja volt, átmentem a kihalt városon, a roham után máshogy lát az ember,én legalább is máshogy láttam, kívül kerültem magamon, a földtől elszakadó útra kész halott lélek látja így önmagát, bizonyára meg is haltam akkor, és ki is üresedtem, bár nem tudom,

hogy mi váltotta ki a rohamot Sabina Nyikolejevnánál tudom milyen állapotban van, amikor bekerül abba cseppet sem vidám kinézetű klinikára, ahol a sorsa Jungot veti ki neki, hogy örökre, mint egy pecsét legyen rajta ennek a találkozásnak a nyoma.

Rögtön a közepébe, megjelenik Jung, Szabine lecsillapodott, de még a test nem oldódott fel, mereven, és görnyedten ül, most vágyat érzek arra, hogy elővegyem Jung naplóját és megértsem ki áll szemben Szabinével, ki az aki ajánlatot tesz egy beszélgetésre. Szabine mögött egy szék van, egy régi szék, a múlt kútja, s majd oda ül le Jung, mint egy fülelő belső hang.

AZ ANGYALOK MINDIG NÉMETÜL BESZÉLNEK EZ A HAGYOMÁNY

- Megkérem semmiképp se próbáljon megfordulni és rám nézni - mondja, s én mint néző máris nyakig merülök a mítoszokba. Szabina kedves, jusson eszedbe Orfeusz, aki nem nézhet Euridikére, mert elveszíti, kibírod-e.

 2 perc 27 másodpercnél Szabina Nyikolájevna nem bírja a megpróbáltatást és a háta mögé néz, nem valami szépet lát, mert Jung a papírjait pakolgatja, talán mégis zavarban van.

Már többször is olvastam Jung és Szabina feltételezett kapcsolatáról, de az számomra plátói maradt, nem szexuális kapcsolat, nem is barátság, Mester és tanítvány viszony, amit az tesz rendhagyóvá, hogy két Mestere van. Jung és Freud, amiből megszületik Szabine gyermeke, a gyermek pszichológia, ezt finoman érzékelteti a film, amikor Jung felesége, Anna gyermeket vár, akkor jelenik meg Szabina Nyikolájevna, s amikor utoljára találkozik Junggal, akkor a tanítvány már váradós, mind a két esetben leánygyermek születik.

A film többi részére nem akarok kitérni,bánt Szabina és a Jung viszony ábrázolása, azt hiszem ezt túlbonyolította a forgatókönyv író, remélem sem Szabina, sem Jung képe nem így rögzül majd a nézőben, kár lenne őket így elintézni.

Voltak olyan képi részek, mint Freud szobája, tele műtárgyakkal, amelyekért hálás vagyok.  de  nem tudok többet Szabina Nyikolajevnáról, a történet nyitva van, rajtam múlik, hogy megismerjem..., ha mégis összefutnának egy elképzelt Édenben, lenne miről beszélniük, leginkább arról, hogy mi lett a történetükből, mennyire nem tehetnek semmit, mint az angyalok ők sem beszélhetnének minden egyes emberrel, aki megnézte a filmet, hogy elmondják Jung nem korbáccsal szerette Szabina Nyikolajevnát, ha van is bajom Junggal, az nem az, hogy szerette Szabinét, hanem az, hogy nem vállalta, próbálta eltusolni, akkor sem amikor az már rég halott volt, amikor már nem volt tétje, nem volt vele lovagias, nem volt vele úriember, megtagadta az emlékét.

A mai ember sokkal szabadabban éli meg a szexualitását, talán  próbálkozik a film azzal, hogy bemutassa az ezzel járó elfojtást, feltételezi, hogy ez a két pszichoanalitikus Mester problémája is, Freud nem engedett betekintést a magánéletébe, fiatalkori naplóit elégette, nemi vágyát, ezt a filmben is sejteti szublimálta, Freud testestül-lekestül a pszichoanalízisé, egyszerű tanítvány- Mester viszonyba kerül Sabinével, Jung utólag emlékezik vissza, önmaguk analitikusai.

Freud, mint ahogy egy orvos teszi, nem adja ki önmaga titkát, talán annyit tudunk, hogy saját elhatározásból hat gyerek után elnyomja vágyait, Jung összezavarja az érdeklődőt, mítoszt teremt, olyan mintha nyílt kártyákkal játszana, de sármos,a hódító, és nem gondolja azt, hogy minden vágy mögött a szexuális vágy és ösztön uralkodik, ezért házasságon kívül is megéli azt., ezt a film sem tagadja, mintha Szabina meggyógyulna, mintha pont ő lenne Jung felszabadítója, Jungnak ez a szabadság viszont melankóliát, lelkifordulást okoz, egy svájci lelkész fia megszabadul?

 Halványan, de megjelennek Sabine gondolatai a lélekről, érdekes, hogy Jung feleségével bonyolítják le a szóasszociációs vizsgálatot, vajon miért, Jung ilyen finoman próbálja figyelmeztetni, hogy Anna is részese, akár elszenvedője is a közte és Sabine közt szövődő felszabadító szerelemnek.

 Sabine beszél először az anima-animus kapcsolatáról, mert önmaga férfi képét látja meg Jungban, a szexualitásról kirajzolódó képe viszont eltér a Mesterekétől, a pszichoanalizisbe befurakodik a női szempont, itt vagyok, így érzek mondja. Nem érthetnek egyet, de el kell hogy ismerjék, hogy Sabina kiváló diagnoszta, megvan benne Freud tudományra törekvő magatartása, és Jung intuiciója.

Mennyire különbözik Jung Freud-tól, ezt azon a 13 órás beszélgetésen már a képekből is érzem, Jung pipázik, Freud szivarozik, Jung protestáns, Freud zsidó, Jung a felesége révén jómódú, Freud felküzdötte magát, beosztó, bécsi polgár, Jung szereti a folyót, Freud irtózik tőle. Nem kell félteni Jungot, ha most depressziós is, helyre fog jönni. Manapság az emberek, pont a Jung-i fordulat miatt nem tudnak elképzelni egy pusztán szellemi kapcsolatot, testen kívüli szerelmet Jung és Szabina Nyikolajevna között, mint ahogy nem fogadják el a köztem és Nietzsche közötti kapcsolatot, mást látnak benne, pedig Szabina pont azt az utat járja be, mint én Lou Salome, Junghoz kapcsolódó viszonyát költészetnek nevezi, a film nem erre felé tereli a történetet, de előkerül Wagner is, azt nem tudom, hogy Jung milyen viszonyban volt Wagner zenéjével, azokat a részeket viszont kifejezetten jónak tartom, amikor Wagner-ról beszélgetnek, amikor az elmegyógyintézet lakói Wagner zenéjét hallgatják, elvarázsolja őket a lehetőség, de mi ez a lehetőség, ha engedem szárnyalni a fantáziám, akkor Nietzsche új embere Zarathustra, de a dologból nem lesz semmi, a Zarathustra alkotója egy elmegyógyintézetben köt ki, és se Freud, se Jung, se Szabina Nyikolajevna, ha létre jönne egy terápia, sem én, Salome Lou nem tudnám megmenteni, az olyan zsenik, mint Nietzsche, Dionüszosz, és a Megváltó menthetetlenek, független, szabad, és felfoghatatlan világban élnek, szellemi szabadságban, az angyalok, a költészet nyelvén beszélnek, ez az örökségük, a testi vágyak megjelenítése kukucskálás, rossz beavatkozás, a filmrendezők egy része nem tud az angyalok nyelvén szólni, beszéde hétköznapi, néhány rendező viszont tud, minden emberi tevékenységnek van angyal nyelve, angyalul beszél nekem: Bergman, Tarkovszij, Fellini.Végül is sajnálom, hogy Lou Salome sohasem találkozott Sabine Nyikolajevnával

....Oh, valamit mégis kifelejtettem, az álomelemzéseket, Sabine álmát nem ismerjük meg, a két Mestert viszont pont az Álomfejtés választja majd el, Jung elmeséli az álmát, mit Freud úgy magyaráz, hogy Jung hatalomra áhítozik, korábban fiának, szellemi folytatásának nevezte Jungot, aki arra vár, hogy az apja mondja el a saját álmát, de Freud nem mondja el Jungnak mit álmodott, a varázspálca eltörött, Sabina aki szívesen álmodna a két mesterről egy álmot, sohasem álmodhatja meg ezt az álmát, dráma,egy görög tragédia sem lehetne szomorűbb, menekülés, holokauszt és egy mandala, végre együtt egy labirintusban, mint szótlan szimbólumok.

2023. január

"1933. február 1
.Tegnap: körzeti megbeszélés. Megtárgyaltuk az új választási technikát... Hitler épp most veri keresztül a kormánytanácsban a parlament feloszlatását ...Nyolc óra felé megérkezik. Sikerült. Ma feloszlatják. Gyerünk munkára. A sajtót még nem bántottuk. Azt akarjuk, hogy biztonságban ringatózzanak. (Göbbels: Napló, 1994 , 84. p.)

Kedves Thomas Mann, azt hiszem ez a majd 100 év, mintha nem is lenne köztünk, korán kelek, a kávét a parkra néző ablak mellett szoktam meginni, ilyenkor télen alig van fűtés a lakásban, jól esik a radiátor mellől a sötét parkot figyelni, van utcai világítás, és néha akad egy korán kelő is, aki a szemközti házak valamelyikében felkapcsolja a villanyt, hogy ki mit csinál éppen nem látom, nem is akarom látni, jól jön annyi fény, amennyi a véletlen párhuzamból adódik.

Ugyan arra gondolok, amire Ön, nem vagyok nagyon bölcs az 58 évemmel, merre folytassam az utat, merre felé menjek, mi a szabadulás útja, nekem, Önnek, Józsefnek?

 Göbbels naplójáról

Ma reggel vele kezdtem, nyilvánvaló hogy Németország a szellem emberének börtön, az a rettenetes dal. Az SA harci dalát üvöltik Münchenben, Berlinben, "magasra a zászlót", egymást váltják a cirkuszok, a menetelések, a provokációk, az üvöltések, a plakátok, a hazug, primitív propaganda, megértem milyen kétségbeejtő ez a ma reggel. Nincs véletlen a kertjükben egy jégmadár?

Tudom, hogy még véletlenül sincs, a jégmadarak is megrettenek Göbbels úr harci dalától, a Horst-Wessel-Liedtől.

És hova meneküljek előlük én, mi teszi számomra elviselhetetlenné az életet, ugyanaz a minden oldalról rám zúduló  provokációk, a megfigyelők körbevettek, mint haldoklót az angyalok, nincs egy lyuk ezen a földön ahová elmenekülhetnénk előlük.

Fel van adva a lecke, hogyan tovább,elhallgatás ezt sokan akarják, ezért provokálnak folyamatosan, elmenekülés és a József és testvéreit megírni, és lolvasni.

 Ezt javaslom, meg kell szabadulni azoktól, akik módszeresen hátráltatják, útját állják, becsapják, provokálják, ki kell őket seprűzni a világából, a mű a fontos, ami majd megteremti a saját igazságát, drága Mester ezerszer csókolom, hozza meg minél hamarabb a döntést, Németország ez idő szerint képtelen a változásra, én is meghoztam a magam döntését, szeretettel várom Józsefet, írjon, mindenképp írjon, hogy olvashassam, és megmeneküljek tőlük, mint József.

Képzelje találtam a szekrényben egy japán kabátot, E. hozta a Nippon-i útról, néhányszor felvette mikor hűvösebb időben kint cigarettázott az erkélyen, nem igen tetszett mert egy kék szövet kabát, a bő ujja egyben a zsebe is, de valamiért kivettem a szekrényből, mindig is érdekelt a bélése, olyan mint egy japán kert, most először kifordítottam , kiderült, hogy olyan mesterien van megvarrva, hogy így is hordható, nem raktam vissza a szekrénybe, itt van az orrom előtt a vitrin foggantyújára akasztva, örülök neki, bár lehet, hogy sohasem lesz arra alkalmam, hogy felvegyem, egészségi állapotom továbbra is aggasztó, sajnálom, nem tudok vele mit kezdeni, hónapok óta iszonyatosan zúg a fejem, de ezt senkinek se mondom, már tudom, hogy nem fog elmúlni, eddig abban reménykedtem, hogy ez megtörténhet még velem, hogy magától elmúlik, nincsenek csodák, ezzel a "tapasztalt" háziorvos leánykával aligha jutok valamire, a kivégzésünk egy humánus módja az egészségügy tönkretétele, a politika, mint a nyomort ezt is biztosítja az állampolgárai számára. Örömmel, Lou.

2023. január

MIÉRT NÉZI JÓZSEF A HOLDAT? / UR városa

Kedves Katja és Thomas Mann, egy ismerős képet mutatok Önöknek számtalanszor látták, biztos vagyok benne, hogy meg is élték, egy gyermek, kék iskolai köpenyben a társaival együtt a történelem atlaszát nézi, a hely neve amit szemlél Mezopotámia, nem tudja elhelyezni a glóbuszon, pedig szeretné, a földgömböt az édesanyja vette a piacon, amit arrafelé zsibogónak neveztek, a feliratok cirill betűsek, ukrán vagy orosz árusok hozták, hogy a pénzen, amit a földgömbér kapnak olyan dolgokat vegyenek, amit náluk nem lehet beszerezni.

A kislány, mert lánygyermekről van szó, ki olykor a Holdat nézi, gyakorta elkalandozik, bávatag, mondják az utcában lakók, mikor nagyokat ugrik, féllábon áll az utcaköveken, el fog késni az iskolából, igyekszik  nehogy törött kőre lépjén, ahogy felépül egy kockaház, a férfiak megcsinálják a járdát, ilyenkor látja, amikor legyalulják a földet, hogy a  sárga homokos talaj, szomjazik, inni kér, nehéz négyzetlapokat raknak le, megáll a kékes-szürke artézi kútnál, azt kiváltképp szereti, ha biciklizik csak a kútig szabad mennie, innen vissza kell fordulnia, szétnéz, ha nem lát senkit, megnyomja a csapot, hogy hallja a víz hangját, azt sem bánja, ha a fehér térdzoknija vizes lesz, a lányka szandálban van, a szíjak, mint a margaréta szirmok összetalálkoznak a lábfején egy kerek, fényes gomb fogja össze őket, máskor letámasztja a biciklit és iszik, az apja tanította hogyan kulcsolja össze a kezét, a lábát ráakasztja a csapra, odahajol ahol a víz ki fog jönni, ebben a helyzetben kell inni, a víznek íze van, finom és hideg, a nyakába ömlik, ha csak a táska van a hátán, lehajol a csap körül mindig talál kutyatejet, sárga virág, a szárából fehér, ragadós nyálka folyik, a gazból szedett virágot a  kerítésnél álló kutyák orra alá dugja, hogy megszagolják, a kutyák, olykor a Holdat ugatják, legalább is ezt állítja róluk nagyanyja mikor éjszaka felugatják őket, ilyenkor azt hiszi, hogy betörők ugrottak be a kertbe.

Fél és nagyanyjához bújik.

 - Csak a Holdat csaholják, Isten vigyáz ránk, aludj - mondja az öregasszony, máskor mennydörgést hall, ilyenkor a nagyanyja imádkozik.

 A gyermek szeretné megtalálni Mezopotámiát, de sehogy sem tud eligazodni se a földgömbön, se az égen.

Akkor még kedves Thomas Mann nem tudtam Ur városáról, éppen csak megemlítettük Mezopotámiát és már át is tértünk Egyiptomra. Ma reggel nagy lelkesedéssel fogtam bele egy könyvbe, aminek "Az Istenkirályok kora i.e 3000-1500" a címe, hogy végre tisztán lássak, a Wikipédia, mit persze gyakran kell ellenőrizni azt állítja, hogy Jákob ősatya valamikor i.e. 1800 környékén élt, tehát bőven belefér az időbe.

A könyv felajánlott nekem egy várost, a helyet az első civilizációnak nevezte az Édenkert helyén, hol a summérok városokat építettek, mert rájöttek a folyók jótékony hatására, hogy az ártereken többet tudnak termelni, ez a város Ur, a Holdisten városa.

Természetesen eszembe jutott József, aki a kútnál a Holdat nézi, megcsodáltam a két csatornával körbekerített várost, az Isteneknek épített templomukat, de ami meglepett. A Biblia szerint innen származik Ábrahám atyja Terah, úgy éreztem magam, mint aki feltalálta a spanyol viaszt, József mi másért bámulná, mint egy kutyakölyök a Holdat, ha nem azért, mert ősapja néhány száz évvel korábban a Hold isten városának, Urnak volt a lakója.

2023. január

NAPLÓ

Fred Astaire and Ginger Rogers korcsolyázik a Facebookon, én pedig  képtelen vagyok követni  a  szöveget, nehezebb olvasni a  családfát, mint Fred Astairevel görkorizni.

HOLDFÉNYTÁNC EGY OÁZISBAN Thomas Mannal

Thomas Mann-nal lehetetlen táncolni,  túlképzett, kell hozzá némi előkészület, s akkor talán nem hasalok el az első lépés után.

A görkorcsolyát mindig is szerettem, 12 éves lehettem amikor anyámtól kisírtam, csak hát nem igen volt görkorizásra alkalmas hely a mi városrészünkben, a Homokkertben, az utcánkban négyzetlapos járda és kátyús földút volt, nagyanyámék felé, a Pacon akadt egy aszfaltozott focipálya, de ha odamentem, akkor pillanatokon belül körém sereglettek a környékbeli gyerekek, akik lekönyörögték rólam a görkorit, rögvest nagyon népszerű lettem, bár mindenki kipróbálhatta a görkorizást, arra ügyeltem, hogy 5 percnél tovább egyik se korcsolyázzon ott nekem fel-le, minta a övé lenne a korcsolyám.

FRED ASTAIRE & RITA HAYWORTH.táncol a Facebookon / Az én nevem, el kell dönteni mi legyen.....

A József és testvéreit olvasni, olyan mint Thomas Mannal  táncolni.

Természetesen még mielőtt kivonultunk ebbe a sivatagban fellelhető pompás oáizisba egy ismeretlen olajsejk birtoka volt a környék és a szálloda is, a 102. emeletről már látszott az Eufratesz, a leendő táncpartnerem megkérdezte a nevem.

 - Lou Salome válaszoltam.

 Meghajtotta magát, s ő is bemutatkozott.

- Don Giovanni, de remélem nem óhajtja a fejemet.

Mint egy szélütött, mint Don Qiuote a szövegbe temetkeztem és áttáncoltuk az egész éjszakát, én csak hajnal felé vettem a bátorságot, mikor a Hold eltűnt, hogy megemlítsem neki Ur városát és Ábrahámot.

- Giovanni az igaz, hogy arabul Ábrahámot Ibrahimnak hívják.

- Teljes mértékben igaz -válaszolta Don Giovanni, de akkora már dőlt-borult a fáradságtól.

2023. január vége

Kedves Katja és Thomas Mann, ó tudom, hogy nem lehet, nem kell, minden irodalmi művet úgy olvasni, mint a József és testvéreit, de ha Ön 6000 évet néz vissza, akkor csak úgy érdemes, hogy belezuhanok az időbe, más művek, nem foglalkoznak ennyit a múlttal, őket el lehet néhány óra alatt olvasni. Nem veszélytelen az a fajta technika, ahogy járkálok az Ön könyvében, sőt életveszélyes is lehet, hogy az olvasó mindent így akar majd olvasni, és nem talál majd megfelelő művet, másrészt képtelenné tesz egyszerű kis romantikus, szórakosztató történetek befogadására, az olvasó megőrül a stílustól, a megformáltságtól, a pocsék mondatoktól, mégis azt mondom sehogy máshogy olvasni, csakígy ez a szerelem.Rohanok, hétfő van, rémesen fontos dolgok várnak majd rám a Killer-házban, a Killer-ház egy történet, ami erősen vakarászik az ajtómon, mert a helyismereti gyűjteményt nyirkálom, likvidálom, micsoda borzalmas feladat, és sorra bekopogtatnak a történetek, próbálom hessegetni őket, de attól tartok ezek a vén oroszlánok legyőznek, bizonyára tudja milyen szellemi élvezet és mekkora tisztelet, ha az ember talál egy jól szerkesztett bibliográfiát, amit 50 éve senki se nyitott ki, mégis olyan meghatva és tisztelettel nézek rá, mint egy szorgalmas egyiptomi írnokszoborra, egy agyagtáblára és a Holdra amely világított a bibliográfusoknak. Mentsem meg a menthetőt?Tsok, Tsok az egész családnak.Lou

2023, február elseje

HARC AZ ANGYALLAL

Kedves Katja és Thomas Mann, egészen elbűvölő február elseje van, kisütött a nap, ha holnap is erre ébredünk, akkor meglátja a medve az árnyékát, hosszú lesz a tél, s ez kétségbe ejtő, tegnap este két szakértő véleményét hallgattam az orosz-ukrán háborúról, iszonyatosan rossz kedvem lett, az egyik szakértő Európa haláláról beszélt, ha nem kötnek hamarosan békét, Németország fegyvereket küld Ukrajnába, de minél több a fegyver, annál tovább tart a háború, még mindig ott tartunk, hogy ki az oka a háborúnak, az ukrán politika, mert üldözte az orosz állampolgárokat vagy az orosz vezetés, amikor úgy döntöttek hogy hadseregük behatol egy másik ország területére. Milyen borzalmas helyzet és közben ugyan úgy élem a napjaim, mint egy római állampolgár, akinek egyre nehezebb az élete, észre se vette a birodalom bukását, és ha észreveszi, sem tehet semmit. Ezt a kis írást szeretettel küldöm., mint egy vicclapot.... nemrég beszereztem egy szép piros antikvár könyvet, Chagall írta és az a címe Életem, a hírekben megint Fehéroroszországról hallottam, orosz-belarusz hadgyakorlatot tartanak a ukrán határ közelében. Chagall első emléke Vityebszkben, a szülővárosában egy teknő, úgy gondolom barátságos első emlék, a Híradóban egy három év körüli ukrán kislányt látok, aki nem akarja felvenni amíg átviszik az óvóhelyre a piros rohansisakot, neki mi lesz az első emléke Európában?

SZÜNET VAGY INTERMEZZÓ

)ihatnék egy kávét is. eszembe jutott egy kis történet, sajnálom kidobni. (szerző megjegyzése)

 Egy SAJTBAJNOK JUTALOMKÖNYVE

Mikor tanulsz már meg rendesen olvasni Ariel?

-Uram én próbálkozok, de egyszerűen lehetetlen, olvasni, egy macskával játszani és közben felvételt készíteni úgy hogy olvassak, de a szöveget is lásd.

 - Miért nem iktatod ki a macskát, nem kell mindenben benne lennie.

- Uram, a macskát, akire gondolsz és Miro a neve, azért nem lehet kiiktatni, mert benti macska, hosszú a tél és attól félünk, hogy depressziós lesz, muszáj mindennap játszani vele, bár rendkívüli módon akadályozza a történetek létrejöttét.

- Minek egy macskának tudni, hogy mit ígértem Ábrahámnak.

- Uram, mint azt tudod, nem a macska törekszik a Kánaán nevű hely megismerésére, hanem az a hang, akit a felvételen hallasz.

- Annak a nőnek, négy alakja van és mindig Lounak is hívják, Ariel ez nem normális.

- Sajnálom Uram, de az a nő akiről beszélsz éppen most indította el az ötödik oldalát, nem tudunk mit tenni, egyre inkább belesodródik a labirintusba.

- Most hogy hívják?

- Killeredit Lou, előbb csak Killer Edit akart lenni, de a Facebook nem engedélyezte, ezért még felvette hozzá a Lou nevet is.

- Vérfagyasztó név.

- Uram, mint azt tudod az ősapák története se egy leányálom, éppen most fogott bele abba a részbe, amikor Ábrahám ősapának megígérted Kánaánt, erre ez a nő, a Killeredit előszedte Jung könyvét az álmairól.

 - Kevés álom okozott nekem annyi fejtörést Áriel, mint ennek a Jungnak az álma.

- Egész angyalszakosztály foglalkozott Uram, még Józsefet is elszedtük, de ő is az mondta, hogy 10 fáraó inkább, mint egy Jung. Visszatérve erre a nőre, belegabalyodott a saját félbemaradt történetébe egy képzeletbeli városról.

- Olyasmi a város, mint a Mennyei Jeruzsálem, itt szoktak bűnöket is elkövetni.

- Milyen bűnöket.

- Lopnak.

. Nem olyan, mint  a Mennyei Város. 

- Nem olyan Uram, ez a Killeredit azt a feladatot kapta, hogy selejtezze a helyismereti gyűjteményt, és akkor kapott egy fejlövést, mert rengeteg anyagot talált a városról.

- Megint egy könyvtáros.

- Uram ennek a facebook szédelgőnek ez a sorsa, nem tudja elkerülni a könyveket.

- Mi a város neve Ariel.

- Nem mondhatom el, Killeredit sohasem írja le a város nevét, csak annyit lehet tudni, hogy van egy vajszínű árnyalata, valami botrány is van a városban.

- Botrány nélkül nincs város. El fog pusztulni?

- Nem tudom Uram. Érdekel a város?

- Áriel, tudod, hogy felelős vagyok értük. Ez a Killeredit érti mi történik.

- Nem érti, a múltba merül.

- Fel kell ébreszteni.

 - Nem tudom Uram, nagyon mélyen alszik. Álmokat kerget.

BÉTELTŐL KELETRE

Kedves Thomas Mann, ha mint a pusztai gémeskútnál a vödör lemerülök az idő mélyére, akkor Jákob harca az angyallal majdnem a kezdetekhez visz, Ábrahám történetéhez, Bételtől keletre, találom meg a kutat. Hol van ez a hely, hol van Bétel, ahol Ábrahámnak megint csak álmában megkapja a földet, a bölcső helyét, felállítja a sátrát, oltárt emel. Béthel , jelentése: Isten Háza ókori város Jeruzsálemtől kb. 25 kilométerre északra.

"Ezt a földet utódaidnak adom." Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. 8Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Ai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak és segítségül hívta a nevét. Majd tovább vonult a Negeb felé. (Teremtés könyve 12. 1)

Innen vonul át éhínség miatt Ábrahám Egyiptomban és ez lesz az a hely, ahol majd Jákob megküzd az angyallal, újból megkapja a földet, a küzdelem pontosan a Jordán folyó egyik mellékfolyójánál,a Jabbók folyó egyik gázlójánál van, a hely neve Penúel jelentése Isten arca.

Az angyal ahogy felkel a nap eltűnik, Jákob akit, ha Jung professzor szemlél, akkor azt mondja, hogy egy szabad asszociáció folytán idéződik fel benne az emlékkép, amikor meglátja a kútnál a Holddal beszélgető szép Józsefet, azon az éjszakán megkapja az áldást, az Úr vele van, de nem láthatja meg az Úr arcát, most viszont látja legkedvesebb fiát, Józsefet, szerintem a valódi áldást.

 Penuel az álmok helye, Jabbok nem egy nagy folyó, pataknál nagyobb, folyónál kisebb, gázló, egyik partról át lehet menni a másikra álomból, a fantázia képből a valóságba. Így mászkál Jákob tudatában a jelen és a múlt képe, s ahogy idősödöm  kedves Thomas Mann 58 évesek vagyunk, egyre gyakrabban előfordul, hogy váratlanul kivonulok a jelenből a megszépítő múltba.

Mindez február elsején meg is történt velem, amikor a helyismereti részben elefántoztam a könyveket, a helyismereti gyűjtemény minden könyvtárban a hely múltja, a kút, az emlékezete, nagyon nehéz eldönteni, hogy mit töröljek a múltból. Irigylem a mennyei könyvtárosokat, mert nekik semmit sem szabad eltörölniük, két fekete-fehér fotóalbum volt az oka a visszabámulásnak, amibe keveredtem.

 A vajszín városhoz közeli pusztán voltam, valamikor a városhoz tartozott a hely, tehetősebb lakóinak állatait tartotta el, az idők folyamán kivágták a fákat, de legelőnek jó volt Európa legnagyobb pusztája, sík vidék, az odavetődő, ha letér az útról eltéved, az ott élők viszont a kutak segítségével tájékozódnak, sőt üzenhetnek is egymásnak.

Kutakat néztem, a múlt csodálatos kútjait és eszembe jutott József, Jákob és Ábrahám története, kié ez a hely, kié volt, és mi lesz vele?Megszámolhatatlanul sok kút van a földön, majdnem annyi, mint ahány csillag fölöttünk, szeretettel küldöm ennek a pusztai kútnak a képét a Mann családnak 2023. február második napjának hajnalán, mikor elszállt az angyalom, mert felkelt a napom

.Lou.

2023. február 2.

 KÉPESLAP

Thomas Mann

München, amennyiben a címzett és családja elköltözött erről a helyről, kérem a képeslapot Svájcba átirányítani, először talán Genfbe.

Kedves Thomas, Kátja és Gyerek!

Szeretettel küldöm a múlt páros gémes kútját a nagy magyar pusztából.

 u. i. Mélyen együttérzek Önökkel, olvasom Göbbels február 2-án írt naplóbejegyzést,

"Hitler kezében van a felosztási rendelet".

 Ez már a pokol előszobája, ez a hatolom ittas Göbbels magkapta a rádió felügyeletét Hitler teleüvöltheti a német háztartásokat, esténként muzsikálnak, ugyan mit Wagnert vagy a Magasra a zászlót. Minden remény elveszett, Pandóra szelencéje üres, kérem csomagoljanak és az ég szerelmére meneküljenek el onnan, amíg ki tudnak jutni a karmaik közül, csak megjegyzem, hogy mostani hősei a zsidók is menekülnek hol Palesztinából Egyiptomba, hol Egyiptomból vissza az Ígéret földjére, egyre biztosabb vagyok abban, hogy az Ígéret földje nem létezik.

Lou

Chagall

2023. február 03..

Kedves Thomas Mann és Katja, február 3-a van apám temetésének a napja, eltelt 17 év, de ennek semmi jelentősége, szeles, hideg idő volt, ha arra gondolok mindig érzem ahogy a megkopaszodott Nagyerdő felől behatol a jeges szél a vajszín város krematóriumának kitárt ajtaján, apám egy héttel korábban halt meg, azon a napon, amikor Ady Endre, de nem abban az évben, de ekkor tartják a magyarországi holokauszt emléknapját is, apám halálának mégse azt a január 27-ei napot érzem, hanem ezt a február 3-át, amikor balázsolni jártak a emberek, Szent Balázshoz könyörögtek, hogy ne legyen torokfájós a gyermek, ne ragadja el a torokgyík.

Most nem olyan idő van mint akkor volt, szokatlanul enyhén kezdődött a február, s ez jó, nem kell annyit fűteni. A hajnalt egy festővel kezdtem, ha az ember valamit is meg akar érteni a zsidók történetéből, akkor sokfelé kell tájékozódni, a zsidók szétszóródtak a világban,  a neve Marc Chagall, megmagyarázhatatlan rokonszenvet érzek évek óta iránta, bár messze vagyok attól, hogy megértsem a képeit, az önéletírását olvastam, 1922-ben oroszul írta, ekkor még nem jelent meg, felesége Bella fordította franciára, de csak 1957-ben adták ki  Dijonban, ezért kedves Thomas Mann Ön nem is olvashatta, mert két évvel korábban 1955. augusztus 12-én Zürichben meghalt, azért is írok erről a könyvről mert biztos vagyok benne, hogy nagy élvezetet okozott volna Marc Chagall visszaemlékezése a Vityebszk-i gyermekkorra, arra az ortodox zsidó közösségre, amibe ez az érzékeny ember beleszületett,

Marc olyan számomra, mint egy József reinkarnáció, aki az álmait, a lelkét igyekszik megfejteni, de ő képeket lát, amit megfest. Van egy korábbi írásom, Vityepszkről, de azzal nem akarom Önt zaklatni, és van egy másik is.

Két nő beszélget ez a címe, az egyik nő, nevezzük őt kereszténységben születettnek, valamelyest hasonlít rám, a másik édesanyja holokauszt túlélő, vagyis anyai ágon zsidó származású, a beszélgetést a kereszténynő kezdeményezi, jelezem, hogy ezek a beszélgetések részben az én képzeletem szüleményei, tulajdonképpen nem történik semmi, mint általában az életben, a beszélgetéseknek nincs cselekménye, arról szólnak, hogy a keresztségben született, de elődei görög katolikusok voltak,  vallását nem gyakorló szeretne többet tudni egy másik kultúráról a zsidóról, néhány hete abbamaradtak ezek a beszélgetések, de most hogy Chagallt olvasok, bár a beszélgetéseket csak elképzelhetem, megint kedvem támadt megírni őket.

" Apám alighogy egy kis pénzhez jutott, eladta. Olyan a formája, mint az én Zöld rabbim fején a sapka vagy a heringes hordóba dobott krumpli, mikor már teleszívta magát páclével. Most, hogy mai nagyságom magasságából nézem, megborzadtam. Hol tudtam itt megszületni? Hogy tudtam itt élni?" (Chagall: Életem 8-9.p.)

Hol is született Marc, bajba vagyok ezzel a névvel, hogy Marc, mert nem érzem benne az ősöket, A világ hiszen Chagall híres festő, ismeri a képeit, de kevesen tudják, hogy amikor a képeket nézik, Vityepszkben vannak és egy zsidó gyermek álmaiba látnak bele. .

A festő mesél, és kulcsot ad nekem az álmokhoz, de közben bevezet abba az életformában, ami olyan távoli és természetesen megszépített, elejt szavakat, amelyek érdekelnek, haggada, béder, Liozón, apa, anya, nagyapa, temető, mészárszék, kerítés.

Íme egy kulcs a lizóni mészáros nagypapáról

."Szukkósz ünnepe van vagy Szimchasz Tóra.Mindenütt keresik.Hol lehet? Hova tűnt?Kiderül, hogy nagypapa a szép idő kedvéért felmászott a háztetőre, ott ült a kéményen és élvezettel eszegette a sárgarépáját." (Chagall: Életem, 25. p.)

Minek háborgatni a lizóni nagypapát, ez jut az eszembe, olyan békésen megvan ott a kémény mellett, s ha feljön a Hold, akkor ugyanaz a csillagos ég borul rá, mint ránk és Józsefre, a nagypapa sárgarépával a kezében elbeszélgethet a Mindanhatóval és az ősök szellemével.

Kedves Thomas Mann, ma nem nyitom ki Göbbels úr naplóját, helyette átküldök két képet, az egyiken a lizoni nagypapa repül angyal képében, a másikon a zöld zsidó van, olyan mint apa, a kabátja lila,  agyon dolgozta magát, de mindig hozott valamit a gyerekeinek, anyáról majd máskor írok, mint ahogy arról is hogyan festette meg Jákob harcát az angyallal a vityepszki álmodozó, ha lesz időm, és megtalálom, akkor küldök egy mesét a vityepszki egyfejű sárkányokról.

Tsók,

2023. február

Katja kedves, valamit mindenképp magaddal kell vinned Münchenből, a helyzet egyre reménytelenebb, Hitler stábja mindent megtesz, hogy korlátlan hatalmat szerezzen.

 Thomas alighanem depressziós lesz, ami érhető, ha rajtam múlna én a Werherrel és a  Háború és békével hagynám el a várost, Thomas persze nem romantikus annyira nem, mint Lev Nyikolajevics, de ki az akire nem hat jótékonya ez a történet, tél van, svájci Alpokban még van annyi hó, mint Péterváron a báli szezonban. Itt is esett három napja a hó, de elolvadt, nem tudom megfejteni, hogy miért szeretem annyira a hóesés, és egy kis hó, miért mosódik össze Natasa Rosztova alakjával, ha Svájcban vagytok, akkor menjetek el feltétlen sielni, a fehér táj jótékonyan hat az idegekre, szerintem jobban, mint a sivatag, ha Thomas helyre jön, belátja hogy időlegesen Németország nélkül is tud élni, akkor enged vissza a József és testvéreibe, egy kis szünet semmiképp se fog megártani, mesélj neki Natasa első báli szezonjáról, melankólia ellen nem tudok jobbat, mint angyalt látni a havas tájban.Lou

2023. február 10.

AZ ATYA

KEDVES THOMAS MANN ÉS KÁTJA,

minden rendben, csak a pisztácia magokat muszáj voltam ma reggel kidobni, nem lesz belőle semmi, a víztől szétmállottak a szemek. A fogadalmam, hogy minden nap hat oldalt olvasok a "József és testvérei"-ből dugába dőlt, hosszabb szünet után, ma reggel visszatértem az 'Atya" fejezethez, és nem bántam meg, bármikor olvasok örömöt okoz a szöveg, olyan mint naponta ugyanazon az utcán végig menni reggel és este hazasétálni, soha sem ugyanaz, annyi részlet van benne, itt van például Jákob leírása.

"ekkor hatvanhét esztendős volt. Ritkás, de hosszú és széles szakálla (mely halántékának tincseivel egybeolvadva, oldalt könnyű pászmákban állt el arcától, s ugyanily szélességben hullt mellére) szabadon, bodrozatlanul, formába nem szabva-vágva, ezüstösen csillogott a holdfényben. Vékony ajka látható volt a szálak között. A keskeny nyergű orrcimpától mély barázdák húzódtak alá a szakállba. Homloka alatt, melyet félig eltakart a sötét-tarka kánaáni kelméből való csuklya, amely redőkben csüngött mellére s át volt vetve vállán, petyhüdt, mirigyessé vékonyult alsóhéjából tulajdonképp már vénségtől fáradt s csak belsőleg éles, apró, barna, villogó szem kémlelte aggodalmasan a kútnál ülő fiút. A köpönyeg alatt, melyet a feltartott kar fölhúzott és szétnyitott, színes kecskeszőrből készült ruha látszott, melynek szegélye a posztócipő hegyéig nyúlt; hosszú rojtú, ferdén futó sorokból volt összeszőve, úgyhogy olyan volt, mintha több ruha fedné egymást, s egyik a másik alól bukkanna ki. Így az aggastyán ruhája vaskos és sokszoros, rendkívül önkényes ízlésű és bonyolult volt: a keleti kultúrák egyező elemei találkoztak benne oly elemekkel, melyek inkább az izmáelita-beduin és a sivatagvilághoz tartoztak."

A leírás alatt megjelent előttem egy kép, ami nem teljesen az, ahogy Ön leírja a 60 esztendős aggastyán Jákobot, magam is lassan 60. évemhez érek, és akkor aggastyán leszek, Csontváry Koszka Tivadar festette a képet, és a címe "Próféta", a bot vezetett el hozzá, bár ez nincs az idézett szövegben, később viszont ott van, fontos, mint a Mikulást, és a keresztényegyház püspökeit Jákobot is csak bottal lehet elképzelni, utal ez a vándorlásra, a családfői rangra, de hol van ez a hely, ahol Csontváry Koszka megfesti a magányos cédrust, nem terebintust, hanem cédrust.

Két szent fát említenek a leírások, az egyik a tölgyfa, ami Zeusz fája is a görögöknél, a másik a pisztácia, nem ritka, hogy egy pisztácia 800 évig él. A festő Prófétája semmiképp sem lehet Jákob, hiszen Jákob nem tudott olvasni, de a Próféta olvashatott pont az ősapáról, s mondhatta azt, hogy kérem szépen a divat nálunk szinte ezer év alatt mit sem változott, ugyan abban a izmáelita-beduin ruhában járok, mint Ábrahám, Ézsau és Izsák.

A "József és testvéreihez" egy csodálatos munkát találtam, Fráter Erzsébet "A Biblia növényei" című könyvét, lassan kitisztul a kép, persze vannak kérdések jócskán, mint például a nyelv problémája, Bábel után vagyunk, Ázsia és Afrika találkozási pontjában, milyen nyelven beszél Jákob és a sátrába érkező vendégek, a helyet talán úgy lehet meghatározni, hogy a Szentföld területén járunk, ami nagyságát tekintve egy dunántúlnyi terület, de ennél jóval nagyobb a színtér, hiszen Jákob családjával, a szolgáival, az állataival vándorol a mai a Közel-Keleten, Egyiptomban, Szíriában, Jordániában és Izraelben, a nyelv arámi, héber, görög, egyiptomi, már holt nyelvek például a suméroké, az éghajlat mediterrán, és szubtrópusi, a nyár hosszú, száraz és forró, a tél esős a hegyvidéken hidegebb, érthető, hogy Jákob rétegesen öltözködik, és az is miért aggódik a Holdat meztelenül bámuló József miatt, de a tengerparti sáv fagymentes, így jól érzik ott magukat az akáciák, datolyapálmák, olajfák.

A part menti sáv és a hegyvidéktől keletre húzódik egy tektonikus sáv a Jordán völgye, a Genázereti-tóval és a Holt-tengerrel. Geológiai aktivitásának a következménye a viszonylag gyakori földrengések és a geotremikus forró vizes források.Milyen itt a Földközi-tenger, amit egy hosszú zöldellő tengerparti sáv követ a szárazföldről.

Kedves Thomas Mann és Kátja, ha a sávon végig húzom a kezem, ami bizonyára remek hely volt Ábrahám, Izsák és Jákob számára mikor állataikat egyik legelőről a másikra legelőre terelték eljutok a mai Sziríába, ahol talán már vége van a polgárháborúnak, mert itt mindig találunk háborús fészket, manapság övezetnek nevezik, a síkság legészakibb pontján ott van Aleppó, és az újabb csapás ami a térséget érte,

5 nappal ezelőtt földrengés sújtotta Szíriának ezt a részét és Törökországot, a halottak száma elérheti a harmincezret, szörnyű pusztítás. Velem szemben lévő lakásban török emberek laknak, jó szomszédok csendesek, de nem merek mécsest tenni az ajtajukhoz, jelezve, hogy a csapásért ami érte honfitársaikat együttérzek velük, döbbentem nézem a képeket, a hírek szerint, úgy tűnik összefogott a világ, hogy segítsen, de eltelt öt nap, egyre kevesebb az esély, arra hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A Biblia földje ma is nyugtalan.

A Tu bisvát a fák új évét, ami február 5-én volt, elaludtam, pedig nagyon kedves ünnepnek tartom, Izraelben a január a legesősebb hónap, hó ritkán esik, mi még itt benne vagyunk a télben, farsangozunk, kolompolunk, próbáljuk elűzni a telet, ott már a fák megújulását, ébredését ünneplik. Az igazság az tisztelt barátaim, hogy ha nem alszom el, mint egy közép-európai, keresztény gyökerű medve a telet, akkor sem tudom megtartani, a 24 emeletes alatti élelmiszer boltba járok, hogy a legszükségesebbeket megvegyem, egyre kevesebb dologra van már szükségem, a kasszánál megijedek attól amit ki kell fizetnem, ha valaki lop egy boltban lassan megértem, van egy átjáró a züldségeshez, de mivel sokat fizettem a élelmiszerekért nem mehetek át a zöldségeshez, szerencsére citromot élelmiszerboltban is tudok venni, ebben az évben más gyümölcsöt, és zöldséget nem vettem és nem is fogok, hét-féle gyümölcsöt már csak álmaimban fogyasztok, a Tu bisvát és a földrengés egy napon volt 2023-ban.

2023.február 17.

12 éves unokaöcsém születési neve Dominik, hétköznap született, egyéb nevéről nem tudok, egyik  anyai nagyapját Sándornak hívták, a másikat  Józsefnek.

 Eredetileg – jelentéséből adódóan – csakis vasárnap született gyermekek kaphatták, mivel a vasárnap neve az "Úr napja", latinul dies dominica volt. Ettől kicsit megrettentem, mert Ábrahám és Izsák története jutott eszembe, de mint azt írtam, unokaöcsém nem vasárnap született, így ez a magyarázat érdekes, de nem érvényes. Öccse Ticián. A Ticián a latin Titianus nemzetségnévből származik, a jelentése Titius nemzetséghez tartozó.

 tegnap este még jól felbosszantottam magam Göbbels naplóján, arról az 1933. február 15-én írt bejegyzéséről van szó, ma is február 15-e van, csak 2023, már reggel éreztem, hogy valami őrült nagy baj van készülőben, két olyan verset írtam, amilyet nem szoktam, alig foglalkozom napi politikával, sokkal inkább örömömet lelem a tárgyak, legyen az egy doboz vagy kávéfőző leírásában, csakhogy világos legyen elküldöm Önnek az egyik verset, nem tökéletes, de nincs annyi időm, hogy az apróságaival elpiszmogjak.

-Jó reggelt titkár elvtárs, Petőfi,

 Hogy szolgál a lapjárásod mostanság,

nem váltotta be mégse reményed?

s lásd majd a tisztesség Istene megsegít,

a hazugság, elveszett a bátorság,

Nyomomban Mammon hat lovasa,

 jó iskolád volt, kamatozik, a Bibliából ennyit tanultál,

.Göbbels őszinteségi rohamában olyanokat ír,

"Kiadónk, az Eherverlag komoly pénzösszeggel támogatja választási harcunkat. Így aztán egész nagyvonalúan dolgozhatunk. Göring tisztogat. Egyik főnök repül a másik után. Nevek melyek tegnap még egy világot jelentettek, mára jellegtelen árnyak lettek." (Göbbels napló 86. p.)

Kedves Thomas Mann, szándékomban volt ma reggel megírni a Név fejezethez támadt szerény olvasói megjegyzéseimet, de megint csak eltérített egy kép, ezért elnézést kérek, de holnap hajnalban újra olvasom ezt a fejezetet, és mivel szombat következik, semmi se tud eltéríteni, elfogyott a bejegyzésre szánt időm, de jó hír, hogy a munkahelyemen hamarosan befejezzük a régi könyvek selejtezését, tegnap pont a Világatlaszba ütöttem bele, hogy törölve, még volt Szovjetúnió, NDK és NSZK a lapokon, viszont azok a részek ahol a József és testvérei játszódik sértetlenek voltak, de egyébként is a domborzat, a táj, a folyó nevek érdekelnek, a Világatlasz a méh-be fog kerülni, így nem okozott lelki válságot, kiemelni az Izrael, Egyiptom, Szaudarábia, Jordánia, Szíria lapokat, az ajtóra nagy Berlin térkép alá fogom ragasztani celux-szal, hogyha nem érteném, hogy  Ábrahám, Izsák és Jákob merre jár, megtekintsem a térképen a helyszínt, azt a szöveget, amit reggel írtam, mellékelem, és bocsánatot is kérek érte, mert az időkapszula miatt, Ön semmit sem érthet belőle

Kedves Thoma Mann, ez az a szöveg, amit nem akartam megírni, mégis megírtam. Ezt az időzőjelbe írt szöveget a József és testvéreiben találtam, ezt akartam valahogy megközelíteni, annyira alkalmasnak találtam, arra hogy játsszak vele. A vízözön nemzedékeinek idejében történt ugyanis, hogy Szemhazáj angyal a földön egy Ishara nevű fehérszemélyt látott meg, s szépsége miatt úgy belebolondult, hogy így szólt hozzá:

de helyette ezt írtam.A ZUGLIGET 64

"Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van, és aki vala, és aki eljövendő, a Mindenható." (Jel. 1,8)

péntek reggelen írom, amikor sokadjára újraolvasom Thomas Mann József és testvéreiből a NÉV részt, mintha tényleg kútba esnék, azonnal leírom, amit látni vélek egy fényképen, leírok egy személyt, aki nem önmagát idézi fel nekem, hanem egy másikat, tipikus kútbaesés, amit egy terápián bizonyára alkalmazott Jung professzor Sabine Spilerein kisasszony esetében, hogy rendbe tegyék a lelkét.

.A Zugliget 64-ben édesapámból Kóbor János lett a petróleumlámpa fényben. Most már nemcsak Egyiptomot járt Thomas Mann és nemcsak a Holtak városának kapujában álldogáló Istár, aki alászáll, hanem egy kóbor kutya is, akit mintha Istár lenne felhozott néhány emléket, hogyha már így elkalandoztam, és reggelente elrévedezem, mint Jákob a ciszternánánál, ha a név, hogy Oroszlán oly képzeteket kelt bennem, mint Józsefben  megint  történeteket találok ki, akkor máris szolgáltat nekem egy képet, hogy ne feledkezzek meg egy régi csibészről, ha már a Zugliget 64-ben vagyunk, ami lehetne labirintus is, de úgy hogy Zugliget sokkal mélyebb és a helyzetre találóbb, mint az hogy rózsás labirynt, csak egyszer tudnék egy emlékkönyvbe olyan mélységesen szépet írni, mint amit Anna (a költőt Juhász Ferencnek hívják)  édesapja írt, de nekem nincs hozzá elég szavam, és talán még nem éreztem azt amit egy apa érez, mikor a gyermekét a ciszterna szélén látja ülni, a kút mélyére bár nem néz bele csak ő lát, a gyermek, akit Józsefnek hívnak vagy bárki másnak csak beszél gyermeknyelven összze-vissza.

A születési nevünket kapjuk valakitől, általában a szülők választják, vagy kötelez minket a szó rejtélyes jelentésére vagy nem, a ragadvány nevünket kiérdemeljük egy közösségtől, van a harmadik nevünk, indián névnek nevezzem, mert az fejezi ki, amit magunkról gondolunk.

Bámulatos és bájos magyarázat. József a München közelében élő 12 éves unokaöcsémre emlékeztet, lenyűgöző történetekkel szokott szórakozni, és én pont azt érzem, mint Jákob: "az Isten szerelmére mi fog ebből kisülni".

Józsefre visszatérve, Ön az előző fejezetben sokat foglalkozik azzal, hogy József mennyire szereti a családi dolgokról, amit a fiúk eltitkolnak Jákob elől, értesíteni a családfőt. Van itt minden lopás, csalás, belső viszály, ez nem szokatlan, apám is gyakran mesélt arról, hogyan vágta át bátyával nagyapámat, hogyan adták el az öreg dohányát, de soha senki se árulta be őket, nagyapa ráérzett a csalásra és kegyetlenül bűntettet, apám utólag mindig elismerte, hogy István nevű nagyapám büntetése jogos volt.

Most már csak azzal a névvel vagyok adós, amit József választana magának, de az nincs meg, nem ismeri az ifjú annyira önmagát, mint az olvasó, aki eltűnődik saját indián nevén, legyen Félős Macska, de vissza térek az Ön szövegébe.József az oroszlánt tehát a nevének kimondásával győzi le, s mint gyermek csapong és szóba hoz egy angyalt Szamhazájt, bevallom, hogy Szemhazaj nevét most hallom először, kis keresgélés után úgy lehet beazonosítani, hogy Szárielról van szó, a zsidó vallás egyik főangyaláról.

Amíg Jákob ideig ér, van egy kitérő Ruben, az első szülött tette, aki elcsábította apja ágyasát Bilát. Ruben nevének jelentése bizonytalan, arab eredetűnek vélik és farkast és oroszlánt is jelenthet. Térjünk csak vissza Jákobhoz, aki retteg, hogy egy vadállat, jelen esetben az oroszlán elragadja a holddal meztelenül beszélgető Józsefet a kútnál, csakhogy József pont azt magyarázza apjának, hogy az oroszlántól (Rubentől) semmi oka sincs félni, de az apa tovább tipródik az első szülött nevén, eszébe jut egy történet Noéről és a fiáról Khámról, neve forrót jelent, s benne rejlik Kánaán szó. A történet olyan hétköznapi, valójában nem is értem Noé haragját, de Noé idejében és Jákob sátrában égbekiáltó, a családfejét nem lehet hírbe hozni, nem lehet megszégyeníteni, az apa hatalma akkora, mint a Mindenhatóé.

Jákob ellentmondásba keveredik, megbünteti Rubent, de nem bünteti meg Józsefet, sőt felbosszantja magát azon, hiszen tudja, hogy Józsefnek ragadványneve van, a testvérei árulkodónak nevezik, hogy is ítéljem meg Jákobot, mikor nem tehetem, hiszen tudom, hogy Ön is pont így járt, többször is bevallja, hogy gyermekei közt vannak kivételezettek, egészen más az első szülöttekkel Erikával és Klaussal a viszonya, mint a kisebbekkel.

Európa vezetői Münchenben tárgyaltak az európai biztonságpolitikáról az orosz-ukrán háború miatt növelni kell a harci járművek számát, el kell kezdeni a pilóták kiképzését, Európa fegyverkezik. Vasaltam, a hátam mögött ment az ATV híradója, a szóra, hogy München hátrafordultam, kezemben a feltartott, forró, füstölgő vasalóval, látni akartam a várost, látni akartam, hogy béke van.

Utóirat

Kedves Thomas Mann, lassan jövök rá, hogy Kám/Hám (forró) bűne nagyobb, mint apja szemérmének kibeszélése, a bibliai történet elhallgatja, amit Ön még mielőtt Kámra ráterelődnek Jákob gondolatai felfed, bár nem említi az összefüggést.

.Kedves Katja és Thomas Mann, beleolvastam Göbbels holnapi bejegyzésébe, amit 1933. február 20-án írt.

Lou

2023. február 23.

A NÍLUSI KÉK VÍZILÓ

Kedves Thomas Mann, bocsánatot kérek, hogy figyelmetlen voltam, és nem értesítettem Önöket arról, február 15-én, hogy akkor volt a VÍZILOVAK VILÁGNAPJA, pedig bejegyzéseim totemállata, a kék nílusi víziló, ezért elnézést kérek, ha apám  egyszer Egyiptomban járna, mint egy öreg király, és azt kérdezné:- Leányom, mit hozzak neked Egyiptomból.

Én azt mondanám:

-Édesapám semmi mást se akarok, csak egy olyan kis kék vizilovat, nem baj, ha négy ezer éves, aminek a fejére lótuszvirágot rajzolt egy egyiptomi fiúcska.

 - Nem akarsz te sokat édeslányom, ilyen kék vizilova, még Sigmond Freudnak sincs.

- Nem baj édesapám, de legalább álmodni tudok róla, és ha le is maradtunk február 15-ről, viziló napot bármikor lehet tartani, február 23-án is,

 Boldog KÉK VIZILÓ NAPOT kedves Thomas Mann, most csak ennyit, mert nehezebb rész következik, Ábrahám és Izsák története, és ehhez minden erőmet össze kell szedni, mert a téma igen kényes, és igen régóta foglalkoztat engem és sokakat, egy Kierkegaard nevű dánt, ki lehetne valamivel boldogabb, ha már Dániában él.

2023. február 26.

EGY ROSSZ ÉJSZAKÁRÓL

Kedves Thomas Mann és Katja, rossz éjszakám volt, sokáig vergődtem, és próbáltam lebeszélni magam az éjszakai olvasásról, mert akkor biztos, hogy búcsút mondhatok az alvásnak, de mivel az álmatlanság egy idő után rendkívül untatott, még úgyis hogy próbáltam a rémálmomat végig gondolni, úgy döntöttem mégiscsak folytatom a József és testvéreit, hátha elálmosodom, ha még két órát tudnék aludni, akkor elég lenne az erőm a nappalhoz.

 Az álomban orvosnál volt, megvizsgált, titokzatosan bánatos képpel azt mondta, hogy másnapra vigyek 100 ezer forintot. De miért? Az orvos előbb nem akarta elmondani, hogy miért, majd azt mondta, hogy hamarosan meghalok.

- Mennyi az a hamarosan kérdeztem.

- Három nap.

- Nincs ennyi pénzem.

- Akkor is legyen itt holnap, megpróbálok valamit tenni magáért.

Hazamentem, és nem tudtam, hogy mondjam el anyámnak, lehet, hogy már holnap meghalok, enyhe szomorúságot éreztem, de semmi viharos érzelem se dúlt bennem közelgő halálom miatt.

A valóság, ami kiválthatta ezt a rémálmot az lehetett, hogy anyámnak találkozója volt a klinikán egy szemészprofesszorral. A másik orvos azt mondta, hogy nem lehet visszafordítani, csak késleltetni a folyamatot, el fogja veszíteni a látását, míg a professzorra várakoztunk, elolvastam a vizsgáló ajtajára kifüggesztett kiírásokat, ami szerint az azt az orvost, aki hálapénzt fogad el megbüntetik, azt a beteget is, aki megvesztegeti az orvosát.

 Az itteni klinika építészetileg, ha az ember el tud vonatkoztatni a bajától, akkor igazán kellemes megjelenésű hely, az 1920-as években épült Korb Flóris tervei alapján. Berlinben tanult építészetet, majd Hauszmann Alajos irodájában dolgozott, a mi klinikánk stílusát nehéz lenne behatározni, kevert, talán a neoklasszicista vonások a legjellegzetesebbek, de én ezt az épületet oda tudom képzelni Hamburgba, de még inkább Lübeckbe. Korb Flóris épületeivel, ha Pesten jár találkozhat is, a Zeneakadémiát is ő tervezte, ez talán Önnek kedves Thomas Mann nem annyira érdekes, csupán azért említem, hogy tájékoztassam arról, hogy mennyire lefoglalja az időmet mostanában az építészet, és konkrétan egy építész munkássága.

A Killer-ház építésze bizonyos Pavlovits Károly, mint azt tudja szerencsétlenségemre, 20 évvel ezelőtt jelenlegi munkahelyemet a Killer-házba telepítették, időm nagy részét az általa elgondolt épületben töltöm, s minél többet tudok Pavlovits Károlyról, annál inkább belebonyolódom a város épületeinek történetébe, azt tervezem, hamarosan néhány nap szabadsághoz jutok, hogy délutáni sétáimon megnézem Pavlovits még megtalálható munkáit a városban. Most hogy Korb Flóris neve is előkerült, legszívesebben Korb Flóris és a mestere munkáit, Hauszmann Alajos ránk maradt épületeit is megnézném, de ez olyan végeláthatatlan kalandozás, mint belépni a Királyok Völgyébe.

Az azért mégis említésre méltó, hogy a mi nagy építészeink többnyire Berlinben is tanultak Hauszmann Alajos 1866-tól a berlini Bauakademie-n folytatott építészeti tanulmányokat Lechner Ödönnel és Pártos Gyulával együtt, Hauszmann felesége Mariette Senior berlini hölgy.

Én tehát ott ültem anyámmal, mint egy kosárban a Korb Flóris tervezte épületben, figyeltem, hogy az üvegajtó ablakszemein hogy tör be a fény az előtérbe, a kőpadló hogy veri vissza a fényeket egy február délelőtti napon, de figyelmemet egy asztal kötötte le, mert ugyanaz a durva darab volt, amit az 50-es években gyárthattak, masszív és szinte mozdíthatatlan, három lapból állt, akár a kőkorszakban is készíthették volna, ennek az asztalnak a hasonmása, ott volt egy kádárkockába beköltöztett könyvtárban, ahol 7 évet töltöttem, ahány évet Jákob szolgált Ráchelért, bár előbb Leát kapta meg. Az asztal hatalmas és otromba volt abba a szűk térbe, itt a méretei viszont eltörpültek, rengeteg problémám volt vele, hogyan szelídítsem meg, hogyan takarjam el, hol találok olyan anyagot mi elviselhetővé teszi. Megértem Jákobot, le kell takarni, és ezt teszi az ember, ha nem bírja a valóságot maga körül, valamivel eltakarja, de időnként csak lekerül a fátyol.

A professzor úr megvizsgálta anyám szemét, és azt mondta, hogy a szem öregedése ellen nem tud mit tenni, ez mélységesen lesújtott minket, és ahogy végigmentünk a klinikán igyekeztünk másról beszélni, mert az eredményről nem tudtunk mit mondani. Kinyitottam a József és testvéreit, József ellenállhatatlanul csacsogott, arról miért tűnt úgy az apjának, hogy a Holddal beszélgetett. Jákob viszont megint gondban van, a fiú észrevette, hogy apja máshol van és átölelte.

"Mi baja az én uramnak,"Jákob válasza engem is megdöbbent. "Istenre gondoltam és megrettentem" (85.oldal)

Úgy éreztem, hogy nincs erőm a folytatáshoz, bezártam a könyvet, és még sikerült két órát aludnom.

Mint azt már mondtam kedves Thomas Mann reggelenként mindig olvasok, azt olvasom, merthogy több könyvet olvasok párhuzamosan, ami először eszembe jut. Micsoda szerencsétlenség, pedig a kávémba még diabetikus csokoládét is tördeltem, hogy ma reggel egy hang, nem túlságosan szimpatikus, nem az aki Augustinusznak suttogott a lugasban, azt mondá, ilyen biblikus szóhasználattal.

- Menj és olvasd Göbbels naplóját.

Engedelmeskedtem a hangnak, de kellett egy kis idő míg rátaláltam az asztal alatt. Kikerestem a megfelelő napot,

- ÉG A REICHSTAG!,

Göbbels 1933. február 28 - ai

bejegyzését olvasom,  megdöbbentem, nemcsak Göbbels és Adolf Hitler.

- ÉG A REICHSTAG!, - mert még előtte Göbbels az "Ébredő nemzet napjáról"- írt nagy lelkesedéssel.

Engem is pont az foglalkoztatott, mint ami Önt foglalkoztatja ezen a napon, amikor kinyitja a müncheni napilapot, hogy lehetséges ez, és ha nem véletlen tűzeset volt, márpedig ez nem az volt, akkor kik gyújtották fel a Reichstagot, és abból a hírből, esetleg vezércikkből kiderül-e az igazság, mikor Göbbels azzal dicsekszik, hogy uralják a sajtót, ki mer igazat írni, a másik kérdés, amit innen a távolból én is megkérdezek, mi oka lett volna a kommunistáknak felgyújtani a birodalmi tanács épületét, megőrültek talán, ingyen mennek a vágóhídra?

- Mi lesz ennek a következménye. Reggel háromnegyed nyolc van, a hír lesújtó, miért van gondban Jákob, várnunk kell estig, aligha lesz isteni beavatkozás, de akkor mi lesz, ha nem leszek hullafáradt, akkor este jelentkezem, ha nem bírom tartani magam, akkor csak holnap reggel. Még reménykedem, úgy öt órát aludtam, ez kevés lesz, kik ébresztettek fel az álmaim, Mefisztó, vagy az angyalok verték félre a harangokat, József ébresztett fel, esetleg Ön, vagy semmi, hideg front van, és megéreztem.

Kis Lou

Este kilenc körül

Kedves Thomas Mann, egyenlőre csak annyit lehet tudni, hogy egy külföldi, talán holland kommunista gyújtogatott, semmi bizonyíték nincs arra, hogy összeesküvés van a háttérben, de úgy tűnik, hogy Hitler és a stábja nagy rendcsinálásra készül, szinte nincs miből tájékozódni, a sajtó Göbbels propaganda szövegét fújja. Három nap és a népet nép lelkesen megünnepli az "ébredő nemzet napját" - próbálom elképzelni magam a München-i tömegfelvonuláson, amin Ön nem vesz részt, irtózik tőle, én is, de engem odavisz a kíváncsiság,

Göbbels megdicséri Göringet, mert máris rács mögé dugta a kommunista vezetőket, ez a Reichstag felgyújtás kapóra jött Hitleréknek, micsoda mázli, mint egy orosz-ukrán háború, a propaganda szerint nálunk is megvannak a felelősök.

 Egyenlőre még jobboldali koalíció van, ennek a bohócnak a vezetésével, várjuk március 5-ét, muszáj bizakodnunk a weimari alkotmányban. Addig is kedves Thomas Mann, mint valami fátyolban elmerülök a könyveimben, és az építészetben, ami fura módon az operetthez vezetett, az a furcsa dolog sült ki a kutakodásból, hogy találtam egy építészhallgatót, egy Haszmann tanítványt, Zerkovitz Bélát, aki ugyan építész akart lenni, mégis slágereket, kuplékat és operetteket írt. Tudom, hogy egy Wagner rajongónak nem lenne szabad megírni, hogy gyerekkoromban milyen mély benyomást tettek rám az operettek, ez a műfaj vitt be a színházba, varázsolt el, ez volt a bájital, az 1900-as éveket sem tudom az operett nélkül megérteni, kispolgári szórakozás, de nem csak az, az operettek világa olyan szövevényes számomra, mint a görög mitológia, és pont akkora kihívás a tájékozódás, másrészről szerencsém van,

Olga leselejtezett egy két kötetes Operett könyvet, egy kiváló színész mesél, aki nem mellesleg évtizedekig játszotta a Csárdáskirálynőben Bóni gróf szerepét, Rátonyi Róbert, egyébként Zeneművészeti Főiskolát 1941-ben végzett el hegedű szakon.

 Építészet és operett, ez az új szenvedélyem, a labirintus egy utcája, olyan mint a piramisok rejtélyét megfejteni. Az operett ugyanúgy küzdelem, mint bármely más művészeti ágban alkotni, 1933-ban a magyar operett azzal küzd, mint manapság, a színházaknak anyagi gondjaik vannak. A magyar énekesek előfordul, hogy Berlinből jönnek haza, hogy megbabonázzák a közönséget, ez történik Alpár Gitta művésznővel is, aki az opera színpadról kalandozik át az operettbe, csodálkoznék, ha ismerné, és örülnék, ha mégis, két évig 25 és 27 között a müncheni operatársulat tagja.

Hajnali üdvözlettel 2023. március elsején, reményteljes tavaszt kívánva, ránk férne egy kis operett, talán mégis látta Alpár Gittát Schubert Három kislányában a zenéről énekelni, mert Göbbels a Walkürt hallgatja, József a Holdat nézi, Jákob pedig az Úrral perlekedik.

Lulu

2023. február 27.

Kedves Thomas Mann és Katja, valamit kifelejtettem a levelemből, persze egy szövegből mindig kimarad valami, megírhatatlan, csak némi magyarázat a szecesszióhoz, mindig is úgy éreztem, hogy az arc deco az én igazi világom, a bauhaus, Walter Gorpius,  erre van is, nem mondhatnám, hogy sok, de elérhető példa a vajszín városban, és akkor belekeveredem a szecesszióba, szinte mindennel így jár az ember, van a táj, és a tájban megjelenik valami, egy sátor, egy kunyhó, egy ház, egy palota, egy város, és ott minden okoskodás véget ér, ha a látvány megkapó, nemcsak szépségével, de rútságával is, így van ez mindennel, az opera nem tudja kiszorítani a kuplét, a táncdalt, jazz-t, vagy a rockot, mert a kupléra ugyanúgy vágyakozom, ha nem vagyok teljesen sznob, mint egy Rigoletto négyesre, a zeneszerzőre, az alkotóra mindez nem vonatkozik, de a hallgatóra, a városban sétálóra igen, az ízlésem inkább terebélyesedik a korommal, miközben esetleg van némi emelkedés benne, az elnézés bővíti, nem harcolok vele, persze, hogy a letisztult formákat szeretem, de nem zárom ki a túldíszítettséget sem, ezek nem harcolnak, inkább összesimulnak. Ön alkotó, ezért jogában áll az esztétikailag magasabb, kimunkáltabb ízléshez, én viszont olyan befogadó vagyok, aki degeszre eszi magát, nem ínyenc, nem annyira válogatós.

2023. február 27.

Kedves Thomas Mann

Egy istencsapás rajtam az a két Vitrin. az előtérben P., aki előadásokat szokott tartani a könyvtárban, tegnap belibegett egy szatyor térképpel, mert még idegenvezető korából, folyton térképeket kapott, elkezdtem nézegetni, amit hozott, és akkor volt Egyiptom, Kairó és nekem máris világos lett, hogy valami ilyesmit kell kirakni, Önre gondoltam kedves Thomas Mann, hogy ebből a halomból, Ön is csak Egyiptomot, esetleg Izraelt húzta volna ki. P. persze mint aki jól végezte dolgát, azt mondta

- Na istenálgyon - és kilibegett.

Szeretem a térképeket, segítenek eltévedni, még nem volt olyan térkép, amiről más tapasztalatot szereztem volna. Tegnapelőtt szemben jön velem egy nő, a mobilját szorongatta.

- Nem tudja hol van a Vágóhíd utca - kivételesen tudtam, nem szokásom az utcák nevét megjegyezni. Úgy tűnt a nő megértette a mutogatásom, mert mindig zavarba esem, merre van jobb és bal, ha olyannak magyarázok, aki velem szemben van, de forgolódtam, majd rájöttem, hogy a megértéshez vizomérba kell állnom, jaj a szavak csodálatos ereje, a vizomért úgy tudnám meghatározni, hogy kettes tornasor, ez a legrövidebb változata, ennél csak hosszabb tornasorok léteznek, fejünk a Vágóhíd utca irányába fordítottuk

.- A mobilom eltévedt - erre bólogattam, hogy ismerem, a térkép és az útnavigátor ilyen, arra való hogy az ember jól eltévedjen és felfedezzen. Egyébként a Vágóhíd utcán nem sok látnivaló akad, aggódtam a nőért, hogy meglátja-e a Dohánygyár épületének a tetején a kovácsoltvas díszítést.

2023. február 28.

NAGY BAJ VAN, APA MEGINT BOHÓCKODIK

Kedves Thomas Mann, újra és újra meghajtom a fejem Ön előtt, és talán már kellemetlen is, hogy mérhetetlen csodálatommal zaklatom időről időre, de mint ahogy a Holddal és a csillagos éggel, úgy a "Próba" fejezettel sem tudok betelni.

Nem is siettetem a tovább olvasását, inkább újra és újra olvasom, olyan gondolataim támadnak a szöveg miatt, melyek nem biztos, hogy helyén valóak, de édes Istenem, miért olvas az ember, ha nem ezért, hogy valakivel beszélgessen, olyan dolgokról, amelyek foglalkoztatják.

A filológusok bizonyára kiderítették, hogy Ön melyik év, melyik napján írta ezt a részt, ez a tudás nincs a birtokomban, de ne is legyen, egészen nyilvánvaló, hogy az Ön ihletője a Hold, holdvándornak tartom magamat is, az egyiptomiak sokat tudtak az égbolt csillagairól, mi már kevesebbet, pedig semmiben sem különbözik a ránk boruló éjszaka Ábrahám és Jákob éjszakájától, vagy Natasa Rosztova éjszakájától.

Mágikus, megmagyarázhatatlan és gyönyörű, mindezt benne érzem a szövegben, és elképzelem Önt, a Varázslót, ahogy a gyermekei hívják,  a müncheni otthonában a 30-as években. Egy fejezet után feláll az íróasztala mellől, és odasúgja maminak, hogy azt hiszem kész, este felolvasom.

 Katja bólint, hogy rendben, a gyerekek estére otthon lesznek, s mint ahogy az szokás, Ön felolvassa az új részt.Mivel a szavak mágikus erejéről van szó, hogy a szavaknak ilyen ereje van, azt egy későbbi magyar író tanította meg nekem, a neve Esterházy Péter, igen jól érzi,  nyakig vagyunk a mágiában, mert a név Estehajnalcsillagot is jelenthet, de a névmágiában szinte semmi sem biztos, mint a dologban járatlan, de tudni vágyó olvasónak, az első szembe ötlő név még az előző fejezet végéről, Ábrahám feleségének a neve Szahar.

Az én nyelvemen Sára, jelentése Hold, a későn született Izsák a Hold asszony egyetlen gyermeke, Izsák nevének jelentését magam kutattam ki, azt jelenti nevetni, nevetni fogsz, bár a nevetés történet arra vonatkozik, amikor az idős házaspár megtudja, hogy gyermekük fog születni, ez olyan képtelenség, hogy nevetni kell rajta.

Kedves Szerző, nem találja úgy hogy a Mindenható már ebben a névben is ravasz, nem érzi úgy, hogy úgy viselkedik, mikor szövetségese a Holdasszony a gyermeknek nevet ad, hogy egyszer ugratni fogja az apát, Ábrahámot.

- Izsák, Izsák ringatja a gyermeket Sára, az Úr majd benned próbára teszi Apádat.

Sára tehát nem izgul, hiszen tudja, hogy nevetni fognak.

 Nagyanyám nem volt jártas a névmágiában, s abban a nyári konyhában nem mesélte el Izsák történetét, mert maga is megrettent attól, hogy Ábrahám feláldozza a fiút.

Történt egyszer, hogy nagyapám kertjében megerősödni látszott a vetés, akkoriban első szülött fiúgyermeke hét éves forma lehetett, unokatestvére, a másik Janika, ki ekkor már árva gyermek volt, talán egy évvel idősebb. A Jánoskák szereztek egy faágat és azt játszották, hogy felszánják a vetést, igen szépen össze is dibolták. Nagyapám isteni haragra gerjed, amikor meglátta, hogy a két Jánoska mit művelt. A bűnösöket az szederfa alá állította, akik akkor már zokogtak, szerzett két kötelet, ami az eperfán csüngött, és közölte, hogy a bűnösöket ezennel felakasztja, erre már a szomszéd tanyáról is odavetődtek néhányan, úgyhogy a színjáték kivégzésnek, melyben nagyapám úgy viselkedett, mint egy Dionüszosz nagy sikere volt, mert a fiúk egyre kétségbeesettebben ordítottak, a dolognak nagyanyám - arca sápadt volt, mint a Hold - vetett véget, átölelte a két kölyköt, így mentve meg az életüket, mindenki nevetett, a két fiú pedig gyakran elmesélte már felnőtt fejjel, hogy nagyapám hogy akasztotta majdnem fel őket az eperfára.

Egyébként pedig nagy baj nem történhet, mert az Ábrahám név azt jelenti sokaság atyja, ha egyetlen fiát Izsákot feláldozza, akkor Izsáknak nincs utódja, Ábrahám története véget ér, nem sokasodhat fiában, mint a csicsóka, de ez lehetetlen, hiszen Ábrahám szövetséget kötött az Úrral.

"- Okos vagy fiam Jasup" - olvassa fel Ön azon az estén Kátjának és a gyerekeknek a szöveg első mondatát, akik fészkelődnek, hogy a Varázsló Józsefet Jasupnak nevezi. Kikacsint a gyerekekre, mert nagy árulást követ el az őstörténet, mert hol van akkor még az angol nyelv, galárdul belekeveri a játékba, Jasup-ot, a József név angol változatát, nekem az hogy Josef ugyanolyan mulatságos lenne, mit az, hogy Jasup.

- Figyeld, mit fog művelni apa - jegyzi meg Klaus Erikának, aki alig tudja visszatartani a nevetését, a gyerekek tudják, hogy József, térjünk vissza az ősi változathoz, édesanyjának neve Ráchel, bárányt jelent.

- Családjaink történetében benne van a neveink története, Katja ősei már jó ideje német keresztnevet kapnak, nyoma sincs bibliai neveknek, mint ahogy az Ön gyerekei se viszik tovább az anyai ősök nevét.Még egy apró megjegyzés a nevekről, a történetről majd később.  A szöveg végén Jasupból Jehoszif lesz.

Ön bizonyára hatás szünetet tart, amikor, mint szöveg Varázsló kimondja.

"Mint az angyal! - mondta Jákob fölegyenesedve és fejét meghatottan csóválta - Mint egy angyal a trón közeléből, úgy beszélsz te, Jehoszif, én drága gyermekem! Bár hallhatná Mami, tapsolna a kezével, és szeme, amely a tiéd, csillogna a nevetéstől."

Golo a történész hallgató feláll és megtapsolja apát, előző este vita kerekedett Sztálin körül, s most Ön átette a már majdnem fellángoló haragot nevetésbe.

Így képzelem el, ennek a szövegnek az első felolvasását, persze hogy nem így volt.

Már Írtam pár szót a vitrinről, ahova mostani elképzeléseim szerint egyiptomi, szíriai, és izraeli térképek fognak kikerülni, de ez kevés így aztán szétnéztem, hátha találok  egyiptomi költőket, találtam is,

Kavafiszt már ismertem, Kairóban élt, de görög származású. ez még érdekesebbé tette, be kell vallanom, hogy elvesztem az egyiptomi költőkben, így a név hangzása alapján választottam ki

IMAN MERSAL-t, az Iman név tetszett, a költőnő két évvel fiatalabb nálam, Egyiptomban született, az IMAN név hitet jelent, A reggeleim majdnem ugyanolyanok mint Imán reggelei.

Ezzel a két verssel kívánok jó reggelt, az idő ragyogónak ígérkezik március második napján, átküldöm Imán fényképét, nevet, mintha Sara lenne.

Üdvözlettel, Lulu

BESZÉLGETÉS

Van-e értelme, egy Iman nevű nő verseivel beszélgetni,

 megírni egy itteni reggelt Imánnak, kivel majdnem egykorú vagyok,

a neve azt jelenti hit. Megtetszett ez a szó Iman, s elmondom,

neved itten rokona Vera, hallod-e a hasonlóságot, hasonlóak a reggeleink is,

 a valóságot, máshogy érintem, felkapcsolom a fejem felett a kis égőt,

szeretem a reggelicsendet, saját zajunkon kívül nincs más semmi,

csak mi a falon utazó fénnyalábokkal az utcáról beszűrődik,

 erőltetem a szemem,hogy lássam Van Gogh képén az időt,

minden reggelen RÜGYFAKADÁS IDEJE VAN, túl korán, vagy túl késő,

s akkor a macskámmal kettesben a konyhában megyünk,

felpattan az ablak alatti komódra, elhúzom a függönyt

- Ki van már fent, egy lakótelep ablak erdőjét látom,

tudom melyikben gyúl ki legkorábban a fény

- Jó reggelt ismeretlen, nem vagy se távolabb se közelebb,

 mint Alexandriában Iman, mint Penelopé

Ithakában, a macska éhes, s csak ezután készítem el a feketém,

 aztán olvasok, mikor kit, s ha jó, akkor beszélgetünk, mint most itt.

IMAN MERSAL: REGGELI CSENGŐ

szemhéj, mint egy függöny a színpad előtt

A sötétben a lábak megérintik a valóságot

Ébredés még nincsen, a padló hőmérséklete,

 mint a bőré Ez egy új ismétlés, olyan nap,

 amivel több is lehet, kevesebb is.

S a családi konyhába érkezve kezdődik

rögtönzött előadásom. Talán ez a feketekávé lesz

 az a reggeli csengőszó

–Ami azoknak a jutalma, akik épen térnek vissza az álomból.

2023. február 29.

FÉLELEM ÉS RESZKETÉS

József, kedves Thomas Mann feltűnően hasonlít az Ön gyermekeire, és minden vele korú kiskamaszra, így az unokaöcsémre is, ők ebben a korban mindent megtudnak magyarázni, az apa, azt hiszem hiú módon úgy látja önmagát, hogy a Mindenható mása. Nincs bennem ez irányban semmi rosszallás, hiszen kiérdemelt szerepe ez a családban, ha a mindennapokban el is sikkad ez, ebben az írásaiban Ön nem lehet más, csakis Jákob, aki megörökölte a sorsot, de fellázad, s átírja a történetet, az ősatya történetét, érvényesíti a Mindenhatóval szemben a szabad akaratot, kell-e égőáldozat, vagy a fiát ki kell menteni, nem áldozza fel Jákob, József. Én egyébként jó ideje szinte semmire se tudok megnyugtató választ adni, de József és az unokaöcsém mindent meg tud magyarázni, hogy Jákob ellágyul ilyenkor, azon nincs mit csodálkozni, inkább csak sajnálkozni lehet azon, hogy ezt a képességét, ami a művészettel áll kapcsolatban a felnőttek többsége elveszíti.

Aki elgondolkodik Ábrahám és Izsák történetén, és nem tudja, hogy Izsák neve nevetést jelent megtorpan. Isten szereti a pódiumot, a színjátékot, kedvét lelei benne? - kérdezi a szenvedő néző, aki Izsákért retteg. Ez a probléma régen foglalkoztatott, megpróbálom egy korábbi olvasmány élményem a "Félelem és reszketést" felidézni, bizonyos vagyok benne, hogy Ön ismeri Kierkegaardnak ezt az írását.

2023. március 6.

LEVÉL A NEUES WALDHOTELBE

Svájc, AROSA

Kedves Thomas Mann és Katja próbát teszek arra, hétfő reggel van, március 6-a, hogy visszatérjek a valóságba, személyes életembe

Ez egy  szép nap, E. születésnapja, ma lenne 63-om éves, de hat éve özvegy vagyok, nehéz E-t 63 évesnek elképzelnem, úgy emlékszem rá, hogy vidám, olykor heves, vibráló és fiatal.

Az előző írásom, nevezzük álomnak a szöveget, tárgyi tévedéseiért elnézést kérek, de nem az életrajzát írom, hanem azt a hatást, amit rám, az olvasóra gyakorolt az a rész. Milyen ez a hatás, talán olyan mint az amit Ön Wágner iránt érez, egy levelében azt írja, hogy a Parsifallal találkozott először és két hétig képtelen volt írni, az ember megtanulja, ha ír vagy bármivel foglalkozik a nagy művek okoztak bénultságot a maga javára fordítani, és beletörődni abba, hogy vannak zsenik, nem tehet egyikünk se róla, hogy Ön varázsló, én pedig csodáló, rajongó vagyok. Azaz este amit elképzeltem, amikor Ön felolvasta a "Név" című részt a József és testvéreiből a kellemes müncheni házban, ahol három autó is áll a garázsban, azért sem történhetett meg, mert Önök Kátjával nem térnek vissza március 5-re a választásokra a városba, nem szavaznak, mikor Hitler diadalt arat.Göbbels naplója szerint ezen az estén Hitlerrel a berlini Operaházban vannak, bizonyára lassan telik az idő,  a Walkürt nézik.

- Mit érez Göbbels a Walkürök lovaglása alatt? "Wagner felemelően szép zenéjébe belecsendül a Berlinben nagy napot ünneplő Stahlem felvonulásnak a ritmusa.... megvan az első győzelem. Méretei is lenyűgözőbbek, mint bármelyikünk hitte volna. "(Göbbels naplója, 91. p.)

Este a könyvespolcomon pakoltam, amikor két könyvet vettem észre a könyvtáramban. Az egyikben az Ön írásai, amit a Zeneműkiadó adott ki születésem után egy évvel 1965-ben, 58 éve, és az a címe "Wagner és korunk" a másik, méretben félcentivel nagyobb, mint ez, és valamivel, egy árnyalattal világosabb vajszínű borítóval, aranybetűs felírással, az Ön könyvén sötét kékek a betűk a "Nibelung-tetralógia" szövegkönyve. Félre tettem a könyveket, de estére Golo könyvét olvastam a "Németország története 1919-1945"-öt, kiváló munka, ami részletesen elemzi, milyen traumákat okozott a német nép életében, akárcsak a magyarokéban, a wersaiilles-i békeszerződés, és mit jelentett a weimar-i alkotmány, amit Hitler pont most szándékozik felrúgni.

Elaludtam, és ennek örültem, későn ébredtem, hogy is legyen tovább, ezen tűnődtem, Tilmann Lahme  Önökről szóló családregényét nézegettem. Vajon mikor mondta, talán ezen a reggelen Golo, hogy vagy Ön,

"Annyi erőm sincs, hogy felháborodjak ezen a szemérmetlen Hitler-svindlin." ( Napló, 79.p.)

 Klaus és Erika úgy látja nem szabad visszatérni Münchenbe, na de most már csak ki kellene deríteni, hogy Ön hol is van.

"Erst Bertramnak
Arosa, 1933. február 26,Neues Waldhotel"
Kedves Bertram!Amszterdamból, Brüsszelből és Párizsból érkeztünk, ahol Wagnert ünnepeltük és most kipihenjük magunkat e persze kissé túlzsúfolt révben. Abból a Wagner cikkből egész kis könyv lett - ez elkerülhetetlen volt. Rövidesen megjelenik. De mi ez mindahhoz képest, ami még jönni fog. Szíves jókívánságokkal

T. M.

Ön aligha a József és testvéreibe merül, újra átgondolja Wagnerhez fűződő ambivalens viszonyát, mint ahogy Nietzsche is megszenvedte Wagner zsenialitását, bevallom, nem boldogultam szinte soha Wagnerrel, van benne valami komor, könyörtelen és félelmetes számomra, de miért kell pont most Wagnerről beszélni, a dolog nyitja, hogy 50 éve halt meg, vagyis nem halt meg, mert itt lebeg a szelleme. Valóban nagy és ostoba kérdés, hogy kié Wagner Hitleré vagy Thomas Mann-é, Ön minden bizonnyal nevetne ezen a butaságon, míg Hitler az ordítaná, hogy csak az övé.

Azt az írását, amit 1933-om áprilisában jelent meg Richárd Wagner nagysága és szenvedése címmel megpróbálom elolvasni, a későbbi 1937-es Wagner előadásával együtt, s ha már így belebonyolódtam a félelmetesen nagy zeneszerzőbe, kinyitottam a Rajna kincsét és behabzsoltam az első jelenetet, mikor a három sellőtől Alberich, a nibelung ellopja a kincset.

Ezzel most ezt a bejegyzést lezárom.

FLOSSHILDE: Fogd meg a rablót!
WELLGUNDE: Veszve a kincs!
WOGLINDE: Végünk! Végünk!
A SELLŐK: Jaj! Jaj!

Minden jót Lou, próbáljon meg pihenni abban az Arosa-i svájci szállodában, szükség lesz az erejére.

Lulu

március 12.

VÉLETLENÜL MEGTALÁLT VERS 207-ből

A Nap arcába, apám merül,

s anyám él apám képében,

mikor reggeli és éji tükrömbe nézek,

furcsa vegyület,

mikor bármi olyat teszek,

mi a Napra és Holdra emlékeztet

,úgy megkérdeznék valakit,

ki ismerte őket.

Mondd most ki az aki mosogat,

ki az aki a kertet nézi,

ki az aki álmot

lát, ki az aki virágot visz a temetőbe,

a Nap vagyok vagy a Hold,

de alig van már valaki,

ki együtt látta, mikor az Esthajnal csillag

is megjelent,őket még idelent.

Kedves Katja és Thomas Mann, úgy tűnik napos március eleji vasárnapunk lesz, ennyi a jó hír. Égen földön kerestem a Kierkegaard "Félelem és reszketéshez" írt szövegem, de valószínű, sőt biztos, hogy töröltem azt az oldalt, ahova a szöveget írtam, nem lehet visszaszerezni, sajnálom, talán voltak a terjedelmesebb írásban használható részek, ugyanúgy vitatkoztam, és féltem, mint Jákob, ha nincs is meg a szöveg, akkor is ugyanarra a következtetésre jutottam, mint József apja, és azt hiszem Ön is.

- Nem áldozom fel Izsákot, de mivel Jákob ezt a beszélgetést Józseffel folytatja, azt is a fiú tudtára adja, hogy nincs olyan, amiért feláldozná. Isten most megkegyelmez az apának, de ha végig merem gondolni a történetet, több ezer évet, akkor Isten nem kegyelmez meg Önmagának, amikor saját fiát feláldozza, míg Ábrahámot elítélem, egy Istent elítélhetek-e azért mert a fiát feláldozta, ugyanazzal a mércével kellene mérnem Istent, mint Ábrahámot, de még Ábrahám történetében van egy csavar, úgy Jézuséban is, a feltámadás. ez okozza a legtöbb problémát a húsvéti történetben, de ha Jézus csak úgy meghalna, akkor megítélném az apát, de feltámad, és itt a keresztény történet visszatér az Ábrahám előtti mítoszokhoz, Istárhoz, aki lemegy Tamúziért, hogy elhozza a tavaszt, ha nincs Tamúzi akkor a természet sem tud megújulni, az élet feltétele a feltámadás.

Aki olvassa a József és testvéreit, pont úgy el van ragadtatva Józseftől, mint Jákob, így talán helyén való azon az éjszakán Jákob kérdése a mindent megmagyarázó ifjúhoz.

"Minek köszönheti ez a gyermek, hogy beszéde csupa ötlet, csupa szellem, s szavai vidáman bukdosnak az igazság szikláin, s alácsobognak a szívbe, mely szökdécsel örömében? "

József csak úgy szerényen közli édesapjával, hogy KIVÁLASZTOTT, ezt Elizer, a bölcs tanító, aki az ősök tudását ismerte, a csillagok és a bolygók állásából számolta ki. Ennek mert igen bonyolult, ám minden bizonnyal megállja a helyét a magyarázatába nem folyok bele, annyit jegyzek itt meg, hogy apa a Nap, a nappal, a valóság, anya az éjszaka, ahova Ráchel távozott, de kapcsolatban van a fiaival, onnan segíti őket.

"Mamácska most az éjszakában van, és az éjszakából szeret bennünket, a kicsit és engem, és áldása holdáldás és a mélység áldása. "

Megrendítő József kapcsolata a halott édesanyjával, azt hiszem Katja szeme is könnybe lábadt ezektől a soroktól, a fiú így gondol Mamira, hogy örökké vele van, de szerintem a gyerekek is megállnak ennél a sornál, milyen ravaszul bánik a szavakkal

Jákob vitatkozik a fiúval, ne képzeljen olyan sokat József a csillagokról, az ilyenféle dolgok szórakoztatóak ugyan, de ő egy pásztor fia, akiből pásztor lesz, ne ezekre a jelekre figyeljen, hanem a Mindenhatóra, de nem utasítja el az álmot, nem töri le Józsefet.

Ó hányszor kerül ilyenféle csapdába az ember,  velem történt, hogy egyszer csak a napilapok elkezdték önteni a napi horoszkópokat, és bár alig akadt ember, aki elhitte, mégis sokan kezdték a napjukat azzal, hogy megnézték mit jövendölnek a csillagok, de mint azt itt is látom a horoszkóp készítéshez legalább akkora tudás kell, mint a bölcs Elizeré, azt hiszem még Hamvas Béla, azt hiszem Kerényi Károly professzor úr sem vállalkozna arra, hogy arra buzdítson, hogy ezek az elnagyolt csillagjóslások határozzák meg a cselekvéseinket.

A szöveg előtt meghajtom a fejem kedves Thomas Mann, József szavai költőien szépek, én pedig áhítatomban, azt találtam gondolni, hogy Rilke ír így talán, ilyen iszonyatosan, mint amilyenek az angyalok. Összefirkáltam ezt a részt, részben azért, hogy a szép mondatokat azonnal megtaláljam, ha megint olvasom a szöveget, mert visszafelé is olvasok, oda-vissza mozgok a szövegben,  másrészt azért, hogy a csodálatom egyszerű szavakban odaszuszakoljam a margóra.

József kiselőadása más irányba terelődik, de azért kapcsolatban marad a kiválasztottsággal.

"Tud az én uram a két fáról a világ kertjében? Az egyiken terem az olaj, amivel a föld királyait megkenik, hogy éljenek. A másikon terem a füge, amely zöld és rózsaszín, és tele van édes gránátmaggal, és aki abból eszik, halálnak halálával hal meg. "

De minek az olaj, a bor és a füge? - kérdezi az olvasó.

- Azért, hogy Jákob háborgó szíve megnyugodjon, most a fiún a sor, hogy megerősítse az apát, hiszen, ha olajjal keni meg a homlokát és bort iszik, akkor mint a Nap megvilágosodik.

-  Nem  a fiút kell feláldoznod apa, hanem a kost

. József szavai pedig azért ilyen bölcsek, mert azt mondja el, amit az édesanyja táplált belé, csodálatos kép, Ön valóban Varázsló, ha a csillagjóslában nem is  hiszek, ezeket a szavakat, mint Jákob elhiszem.

"Az édes füge pedig szent a hold előtt, és jó annak, akit mamácskája táplál húsával az éjszakából. Mert az megnő, mint a forrás mellett, és lelke oda ereszti gyökerét, ahonnan a források fakadnak, s szava vidám lesz és testi, mint a földnek teste, és nála a jóslat szelleme."

Most végünk van Jákob, mozdulni se tudok, fügére vágyom. Nézzük ezt a kölyköt, mi lesz ebből.Ha ennyi mindent tud a fiúnk Ráchel, akkor mondja meg, hogy lesz-e elég füves legelő az állatainknak - s Jákob a fiú szavára hagyatkozik, hisz benne.

(Ó egy kicsit bosszankodok, mert a Nap, hiába húzom el a sötétítőt, fél kilenc múlt 5 perccel, olyan erővel zúdul be a szobába, hogy majdcsak vakon írok, de ugyanakkor kellemesen melenget, felengedek akár a föld, amit most megérint a Nap ereje)

És József mesél, álmodta, vagy tényleg angyalokkal, szellemekkel és kerubokkal társalog, mint mikor anyja ringatta álomba.

"Mert egy kerub, kinek neve Jofiel volt, kézen fogott, és barátságosan odavezetett, hogy körülnézzek, s némi bepillantást nyerjek. És én láttam gőzzel tele barlangokat, melyeknek ajtajai tűzből voltak, és láttam a munkások szorgoskodását. És hallottam, amint így szóltak egymás között: "Parancs érkezett a szárazföld és a felhőég dolgában. Lásd, szárazság uralkodik a napnyugati részeken, és a s aszály a síkságon és a fennsíkok legelőin. Intézkedéseket kell foganatosítani, hogy mielőbb essék..."

Jofiel kerubot a szívembe zártam, nem is engedem ki onnan. József úgy mellékesen utal rá, hogy a jóslat csak akkor teljesedik be, akkor fog esni, ha áldozatot mutatnak be, Jákob pedig tudja, hogy ennek ő a felelőse, az Úr megint szólt hozzá a fiú által, nem a fiút kéri, hanem egy vágómarhát.

A szorongás, azért nem szűnik meg, József kiválasztott, de mit szólnak majd ehhez a testvérei, igaza van amikor arra kéri, hogy erről az éjszakáról ne fecsegjen, ugyan ki hinné el, hogy a Hold Ráchel, vele beszélgetett a gyermek, mert minden éjjel vele van.

Kedves Katja, és Thomas Mann nekem így sikerült ma olvasni ezt a fejezetet, köszönöm az élményt.

L.U.

Azt hiszem Önnek  most legjobban a gramofonja hiányzik, nagyon sajnálnám, ha le kellene mondanom a zenehallgatásainak a bejegyzéséről a Naplójába, megismerkedtem egy orosz írónővel, úgy ismerem, mint Önt, olvasom, rendkívüli teremtés, Ljudmila Ulickája, (utcácska), a könyv amit olvasok tőle "Jákob lajtorjája", az egyik szereplő, most csak őt említem, a történet 1904-ben indul, Jakov Oszockij nevű fiatalember, naplóíró és zeneszerzést tanul,

Wagner tanulmányaimban nem léptem tovább, de mindenképp folytatni fogom, viszont Jakov Oszockij felhívta a figyelmem Rimszkij Korszakovra, ha teheti akkor hallgassa meg a Seherezádét, ha ismeri, akkor pedig örülök, hogy már hallgatott Rimszkij Korszakovot, a fiatalember egyébként Csehovot is olvas, ez igazán megnyugtató. Ljudmila úgy tudom, hogy a férjével Andrejjel, ő szobrász, jelenleg Berlinben él, elhagyta az imádott Moszkvát, reménykedem, hogy a háborúnak hamarosan vége, visszatérnek, felmenői Kijev-i lakosok voltak, ott lesznek újra Moszkvában a könyveik és a lemezeik közt

.(Már akartam kérdezni látta Ön valaha a moszkvai Puskin szobrot? Tegnap hajnalban megnéztem a Három nővért, nagyszerű volt, de képzelje a rendezőt Aschernek hívják, mint Jákob egyik fiát, akivel elég sok bajunk lesz, de mint látja rendkívüli mértékben hat rám az orosz kultúra is, Tolsztojt bármikor lehet olvasni..)

Lou.

ÁPRILIS

április 1.

Kedves Katja és Thomas Mann, ezt a két kis Virágvasárnapi förmedvényt, amikor a Nagy Író úgy ítéli meg, hogy még egy hét és véget vet a történetnek, milyen szomorú előre tudom a végét, a löncshöz küldöm, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szórakoztassam Önöket, az írások eltekintenek a valóságtól, lebegnek, mint a pálmaágak a tavaszi szélben, egyébként szél nincs, de hűvös, esős, borongós, keserves időnk van. Nem egyszerű egy ilyen családot átlátni, csupán ezért írtam meg a történetüket a magam számára, hogy valamelyest eligazodjak, de ha Ön ilyen vádlóan néz rám, és leveszi a szemüvegét, kicsit haragosan, mintha azt mondaná, hogy ezért starpálom én itt magam, hogy Ön (ez lennék én) mindenféléket kitaláljon, aminek az ég világon semmi bizonyítéka nincs, akkor nyomba, de talán anélkül is mindent el tudok felejteni.

TERAH BÁLVÁNYBOLTJA

Egy virágvasárnap elképzelni milyen volt Uruk városa, profán játék csupán, talán egy cédrus vagy egy pálmaág, ha megsejtette, de a növények hallgatnak állítólag, más állítás szerintigen is beszélnek, talán ők, és egy női szív sejtette meg, ki a Holdba volt szerelmes, hogy mi ennek a tavasznak a célja, már csak két évezred, hogy kinyíljon a választottnakJeruzsálem kapuja. Két évezredenát mesélni az ősöket, és mindighozzátenni egy új születést, és egy új halált, a történet fonalát, átveszik az apáktól az anyák, Szari mesél és Hágár tovább,hogy volt egyszer egy város, hol Terah ősapa árulta az isteni portékát. Terah bálványboltja, ha volt akkor Uruk városában volt, Terah abban az időben, amikor az üzlet fellendült, 90 éves volt, és három fiú és három leány apja, két feleséget tartott, bár lehetett volna három felesége is, de kettő pont elég volt, félt hogy a harmadik asszony megbontja azt a családi harmóniát, amit megteremtett. - Ha három feleség van, akkor könnyen lehet, hogy kettő összeszövetkezik, klikkesedik és ki szorítja a harmadikat. Tarah békés természetű volt, utálta a torzsalkodást és a viszályt, ha a fiai közt ilyet tapasztalt, mind a hármat jól elverte, hogy azok az ő kontójára kibéküljenek egymással.A három fiút, Ábráhámot, Nakhort és Háránt ahogy kimondták azt a szót hogy apa, addig nyúzta míg vissza nem tudták mondani a családi névsort Noéig. Terah, ahogy esteledett odahívta a fiait a belső udvarba, amit olyan magasan vett körbe a vörös agyagfal, hogy senki be nem láthatott, a kút köré ültette őket, és elmondta a megjegyezni valót a fiainak. - Nagyapátok neve Nákhor, a dédapátok, Sérug, ükapátok Sérug, annak apja, nevezhetitek szépapátoknak is Réu, annak apja Péleg, annak apja Héber, annak apja Sélah, annak apja Arpaksád, annak apja Sém, valamennyien Noé leszármazottai. Ezt álmotokból felkeltve is tudnotok kell.Elmondható hogy a város jómódban élő lakosaihoz tartozott, a fiait iskolába járatta, de csak annyit kért a tanítótól, hogy számolni tanítsa meg őket, az írástudományát, az agyagba vésett vízszintes és függőleges vonalakat feleslegesnek tartotta, ami fontos, azt elmondom nekik, így vélekedett, a lányok Sára, Mirjam és Ester az asszonyházban marad, mind háromnak igen jó érzeke volt a gyöngy- és kelme szövéshez, s amint használható darabokat szőttek, a türkiz, napsárga és vörös gyöngyöket messzi földről, drágán szerezte be apjuk, az Irisz istennőt kitárt szárnyakkal ábrázoló nyakékek és lehelet finom kendők bekerültek a család bálvány kereskedésébe. Egy kis sikátorban nyitotta meg az első üzletét, amit az uri asszonyok hamar felfedeztek, a nyitás után 5 évvel, már a Hold Isten főtemploma közelében működött Terah bálvány és ékszerkereskedése, mindezt annak köszönhette, hogy nem kötelezte el magát semmilyen vallás és eszme irányában, bármelyik vallás isten szobrait, amulettjeit árusította, olyan istenség talán nem is volt, amelyik ne lett volta meg Terah boltjában. Terah reggeltől estig ott ült a liliomokkal és narancsokkal illatosított üzletben, szerette maga kiszolgálni a vevőket, s mivel volt benne tanítói hajlam, amit máshol nem tudott kiteljesíteni, minden tárgyról volt valami története, s ezeket olyan szenvedéllyel adta elő, ami a tárgyak szépségére vonatkozott, hogy senki se gondolta róla azt hogy, ez az ember nem hisz Baset Istennőben vagy Hóruszban, nem fogadja el Baált. Terahnak nagy reményei voltak, egy egész üzlethálózatról álmodott, hogy egyik fia, majd Ur városában viszi tovább a bálványboltot, a másik Hebronban nyit egy kereskedést, a harmadik pedig Felső Egyiptom valamelyik nagy városában, talán Alexandriában. Ahogy a fiúk 10 évesek lettek iskola után bent ültek az üzletben, hogy elsajátítsák az árukészletről mindazt az ismeretet, amit apjuk évtizedek alatt szedett össze. - Az egész a női lélek leképezése - ezt állította Terah - mert a nő olyan változékony mint a Hold, mivel vásárlóink nagy része itteni és messziről ide látogató tehetős nő, ismernetek kell a női lelkületet - mondta a fiainak.- Mitől boldog egy nő Ábrahám? - Terah persze tudta, hogy Ábrahám, hiszen még egy éve sincs, hogy kikerült az asszonyok házából erre nem tud válaszolni. - A mama annak örül, ha tiszta vagyok és szépen felöltözöm és illedelmesen viselkedem.- Jól feleltél Ábrahám, de a nők nem csak a gyermekeiket akarják szépnek látni, hanem maguk is szépek akarnak lenni, olyan szépek, mint ez az egyiptomi Baset szobor. A nők hódítani akarnak, titokzatosak, mint a macskák. - Ábrahám leemelte a legdrágább, ébenfából faragott, karcsú basetet, aminek jáspisból volt kirakva a szeme, és a gyerek kezébe adta. - Simogasd meg ezt az Istennőt Ábrahám.A gyermek félt a macskáktól, még négy éves sem volt, amikor egy pettyes nőstény belemart az arcába, a körmeinek helye örökre ottmaradt a fiú homlokán, akkor Terah feleségei, akik a gyerekek születése után egyszerű, dísztelen, sűrű szövésű, gyolcs ruhában jártak, ékszert sem viseltek nyilvánosan, csak a ingruhájuk alatt, kitiltották a macskákat a házból. A gyerek vonakodott megérinteni a Baset szobrot. - Csak nem félni fogsz a nőktől, Ábrahám, szedd össze magad.A Baset szobor az egyik legkelendőbb árucikk volt a boltban, rendszerint kétségbe esett, férjes asszonyok vásárolták, akik arra vágyakoztak, hogy gyermeket szüljenek, de sehogy sem fogantak. Ezeket a nőket Terah leültette arra az összecsukható székre, amit most kinyitott.- Miért akkora gond, hogy még nem szültél gyermeket? - Ha nem születik gyermekem a férjem elbocsát, s ha özvegységre jutok elkergetnek a házból.A kis Sari, Terah középső lánya, akinek a szépségét már gyerekkorában is mindenki dicsérte, a sarokban játszott egy olcsó égetett Baset szobrocskával, ahogy meghallotta az ismeretlen nő sírását odafutott és a nő ölébe rakta a szobrocskát, a nő kérdőn Terahra nézett. - A gyermek jól választott, vegyél egy ennél értékesebb Baset szobrot és naponta könyörögj az Istennőhöz, és ha meghallgat, hamarosan gyermeked fog születni. Semmire se akarlak rábeszélni, de ha biztosra akarsz menni, akkor vegyél egy Izisz nyakéket is, hogy ne csak egy gyermeked szülessen, Izisz Istennőnél nincs termékenyebb, olyan ő, mint az anyaföld, ami minden áradás után megtermékenyül, ha pedig megszületett a gyermeked, akkor gyere vissza, hogy olyan amulett vigyázzon rá, ami meggátolja, hogy a rossz szellemek ártsanak a fiadnak.- Urad életerejével minden rendben van? Ez a kérdés oly váratlanul érintette a nőket, hogy többségük belepirult és csak bólogatni tudott. - Erre is gondolni kell, jobb a dolgot megerősíteni, na nézd csak itt van ez a szép kis medálion, de van falra akasztható változat is belőle, bikacsökböl készült és fogantyús keresztnek hívják, nincs benne semmi ördöngősség, csak megerősíti a férfi erőt, maga az élet , a felső hurok téged az alsó, hosszú rész a férjedet jelenti, az egyiptomiak találták ki, ott rendkívül termékenyek az asszonyok, a nyakukban hordják ezt a jelet, aminek a neve ankh, persze lehet hogy most semmi szükséged rá, de az idő halad, jobb ha felkészülsz.- Az utcán is viselni kell - kérdezte egy igen szemérmes hölgy az első alkalommal. a dolog Terahot is meglepte. - Talán ott nem ildomos, inkább próbálj fel egy hórusz szeme medált függőkkel. Terah árukészlete folyamatosan bővült, bár nem sokra értékelte az írást, még is kénytelen volt egy írnokot alkalmazni, hogy több a város több pontján is kifüggesszék, hogy Ápisz bikák, Hórusz sólymok és kék vizilovak érkeztek négyféle méretben. Az Ápisz bikákat idősödő urak vásárolták, kikkel Terah halkan és bizalmasan beszélt, a Hórusz sólymokat a vizsgára készülők keresték, míg a kék vizilovakat ezeknek lótusz virágot karcoltak a homlokukra a gyerekeknek vásárolták.Ábrahám egyre ritkábban fordult meg a bálvány boltban, különösen kellemetlenül érezte magát, amikor apja lelkesülten ajánlgatta valamelyik isten szobrot. - Apa te hiszel ezek közül valamelyikben? - Inkább több Istenben hiszek, minthogy valamelyiket tudatlanságból magunkra haragítsam.- Csak azért hiszel, mert félsz? - Olyan keveset tud az ember Ábrahám erről a világról, és ha jobban megnézed, minden istenségben találsz valamit, miért választanék ki egyet a sok közül, és miért rombolnám le mások hitét, miért venném el a gyermektelenektől a reményt, ha még hálásak is érte, soha senkit sem bántottam meg, azt használom, amelyikre szükségem van. - Téged apám sohasem szólított meg egyik sem ezek közül - Ábrahám végig húzta a kezét azon a polcon, ahol Ré, Szín, a szfinx, Izisz és Baál szobra volt, és lesodorta őket a padlóra. - Ábrahám az Istenek nem szólnak az emberekhez, ezt csak az emberek képzelik, az egész nem más, mint a kétségbe esésük megnyilvánulása.- De én álmodtam apám. - Fáradt vagy Ábrahám, pihend kell, mondd ki nem álmodik.- Te aki olyan jól értelmezed a kuncsaftok álmát, te aki rögtön ajánlasz nekik egy bálványt, hogy megold az álmaikat, nem vagy kíváncsi a fiad álmára. Ábrahám megvadult ebben a pillanatban, valamennyi bálványt, ami csak volt az üzletben kidobált az ablakon. Terah nem állította le a tomboló Ábrahámot, amikor már egyetlen bálvány sem maradt az üzletben, átölelte a fiát.- Ismerem fiam az álmodat, tégy úgy ahogy tenned kell, angyal bálványom még nincs, de hamarosan lesz az is. Terah összeszedte a törmelékeket, amit tudott megmentett, egy hét múlva új hirdetés jelent meg Uruk utcáin, Terah boltjába megérkeztek az angyalok, két méretben kaphatóak, az Uruk béliek nagyokat nevettek, hogy az embereknek olyan szárnya van Terah boltjában, mint a sólyomnak, és Ízisznek, vagy a szfinxnek, de hamar elfogadták, hogy vannak angyalok is.Egy hónap múlva újabb hirdetés volt a főtéren. Költözés miatt Bálvány boltom árukészletét kiárusítom, minden darab fél áron kapható. A város asszonyai még sokáig emlegették Térah boltját, hogy milyen csodálatos dolgokat lehetett kapni abban a kereskedésben, több ilyen elfogadó bálványboltot nem is nyitottak a környéken, a születések száma nem nőtt, nem is csökkent, de egy apró változás mégis történt, divatba jött a harmadik felség a tehetősebb férfiak körében, mert Ápisz bikához égen földön nem jutottak, egészen Egyiptomig kellett volna érte menni, az addig nyugodt város hangos lett a perlekedő feleségektől.

HÁRÁN HALÁLA

Mivel erre vonatkozólag se a szájhagyomány, se az írott szövegek nem mondanak semmit, így joggal merül fel az olvasóban, hogyan halt meg Terah középső fia, aki életerős, vidám férfi volt, és két leánygyermek, Milká és Jiská atyja. Bennem is számos elmélet kavarog, mi történt: valami gyógyíthatatlan betegség, vagy rablótámadás áldozata lett, esetleg öngyilkosságot követett el, ez a legképtelenebb feltételezés, mi oka lett volna rá. Egészen más dolog volt, ami számos áldozatot követelt. Háránt a tudásvágy hajtotta, ami Ábrahámra nem volt jellemző, felfedező volt, szabad lélek, ki még ebből az igazán toleráns és szabad városból is elvágyódott, ahol senki sem írta elő, hogy milyen istenben kell hinni, kinek kell szolgálni, a tolerancia itt nem okozott káoszt, nem szült erőszakot, akkoriban senkinek se jutott eszébe kedvtelésből hegyet mászni, sík vidék volt, amerre a szem ellátott a folyónak köszönhetően termőföldek voltak, az itt lakók elfogadták, hogy nem választható ki egy isten, jobb többel jóba lenni, csak a folyót, az Eufráteszt tisztelték, mert tudták, hogy jó létük forrása ez a folyó. Hárán napokra eltűnt és Ábrahámon kívül senki se tudta, hogy merre járt, napokig sétált a folyó mellett, majd visszafordult, de hegyet soha sem látott. Terah az ősök történetéről, arról hogyan kerültek az elődök Uruk városában keveset tudott, azt viszont a gyermekei emlékezetébe véste, hogy ősapjuknak Noénak a bárkája a világ legmagasabb hegyének az Ararátnak a csúcsán feneklett meg. A gyermek Háránt a történet felettébb foglalkoztatta, mindenből, de leggyakrabban agyagtéglából, sásból hajót épített, néhányszor meg is kérdezte az apját, hogy merre van az Ararát, Terahnak fogalma sem volt hogy hol lehet Ararát, de szerették kimondani ezt a szót, amit olyan mulatságosnak találtak, Ábrahám selypített és sokáig sehogy sem tudta az r-hangot kimondani, így féltestvére és húga nevéből is Sari helyett Saji lett. Háránt és Ábrahám mikor engedélyt kaptak rá, hogy szabadon járkálhatnak a városban a kikötőben csavarogtak és kérdezgették a hajósokat, apjuk néhány bálványát is elcsenték, hogy szóra bírják őket, hogy nem tudnak-e egy magas hegyről, amit Ararátnak neveznek. Sok évig egyetlen emberrel sem találkoztak, aki ismerte volna a helyet, mígnem egy kalandor, aki sok éve hajózott az Eufráteszen, azt mondta, hogyha magas hegyeket keresnek, akkor felfelé kell hajózni a folyón. Mire ezt megtudták már családos emberek voltak, Ábrahám feleségül vette Sárát, Hárántnak megszülettek a lányai, Ábrahám még nem álmodott, de Hárántot álmában megszólította Noé, aki mintha kapatos lett volna, egy csapszékben ült, és igen barátságosan mesélt a helyről, ahol a bárkája mire igen büszke volt, megfeneklett.

 -Mivel foglalkoztok itt Hárán? - kérdezte Noé.

 - Apánknak van egy jól menő bálványkereskedése, szeretne új fiókokat nyitni a környéken, nagy a kereslet az istenek iránt.

 - Bálványkereskedés - Noé ősapából kikívánkozott a bor, és az egészet a földre köpte - és te mit szólsz ehhez Hárán fiam?

- Más hivatásra vágyakozom, meg aztán lányaim vannak, majd férjhez mennek, de ki tudja ki mer beházasodni egy ilyen családba.

 - Mondok én neked valamit, nem való neked se a bálványkereskedés, se a nomád mászkálás, hajós ember vagy, felfedező, szállj fel egy hajóra, s ha az kitesz, akkor szállj fel egy másikra, az a fontos, hogy mindig felfelé hajózz, s egyszer csak eléred az Ararátot, indulj el felfelé a hegyen, s ha felértél akkor megint jelentkezem

.- De mi lesz a hegyen?

- Nem mondhatok mindent el, majd megtudod - azzal az öreg, aki akár Noé is lehetett, eltűnt.Ábrahám és Hárán meghányták vetették a dolgot, s úgy döntöttek, hogy nem mondják el senkinek, hogy Hárán egy nap hajnalban felszáll a Babilon nevű bárkára, beáll matróznak, s addig megy míg meg nem találja családja őshazáját az Araráton.

Terah csak két nap múlva értesült Hárán eltűnéséről, egy nőnek éppen Baál szobrokat ajánlt, és egy kisebb arany borjút, amikor Hárán felesége kisírt szemekkel belépett az üzletbe.

- Papa, Hárán két napja eltűnt - ekkor a vevő felkiáltott, hogy nem tudott aludni, akkora fénye volt a holdnak, hogy nappali világosság volt a szobájában, az ablak ahol a holdat nézte a kikötőre nyílt, látta Háránt, hogy felszállt egy narancssárga ingben a Babilonra.

A hír egy hét múlva érkezett meg, a Babilont ismeretlenek támadták meg, a hajót kirabolták, a legénységet lemészárolták, Ábrahámnak nem volt maradása Uruk városában, nem sokkal ezután egy utcai árus mindenképp megpróbált egy narancssárga inget Ábrahámra sózni.

- Menjünk el innen Sari.

 - Hova - Sari szerette a várost, ahol született.

- Hárránba.

- Miért Hárránba. - Mert olyan mintha a testvérem nevét mondanám ki, itt vagy velünk

Lót apja eltűnése után három hónappal született Terah házában, a nagyapa feleségei a Lót, takaró nevet adták a fiúnak, mert igencsak reszketett, ahogy világra jött, attól féltek, hogy a kis test kihűl. Lót úgy szerette Ábrahámot, mintha az apja lett volna, és Ábrahám is hasonló képen érzett Lót iránt, mert még nem született gyermeke,

Terah pedig Uruk városából gyermekeivel Ábrahámmal és Náhorral, feleségeivel és elhunyt fia gyermekeivel, a két lánnyal és Lóttal, és azok anyjával, egész háza népével elköltözött, a bolt teljes készletét áthozatta Hárránba, újra megnyílt a bálványbolt, de ezen a vidéken korán sem volt akkora az érdeklődés a bálványok iránt, mint Urukban, az asszonyok könnyen fogantak, kivéve második feleségétől született Sarit, aki első feleségétől született fiának, Ábrahámnak lett a felesége. Terah két asszonya, egyik az anyja, a másik az anyósa, csodálta Sari szépségét, aki a Holdhoz fohászkodott egy fiú gyermekért.

- Olyan, mint egy macska a lányod - mondta Terah első felesége.

- Olyan - mondta Terah második felesége. - Ábrahám valamiért fél tőle - ebben is egyet értettek.

április 4.

"Üdvözlégy isteni Paradicsom, átoknak soha alá nem vetett szűzi, szent föld, melyből Krisztus, mint második Ádám alkottatott, kiben megáldatnak a föld minden határai. Dicsőség annak, ki testünket tőled vette föl és egyedül téged óvott meg a bűnök átkától és fogantatásodnak első pillanatától betöltött téged minden malaszttal."(Részlet Szeplőtelen fogantatás ünnepének görög katolikus elő esti alkonyati zsolozsmájából)Magyar Kurír

Kedves Katja és Thomas Mann, ezzel a két kis filmmel kívánok Önöknek reményteljes Nagyhetet. A Nagyhétnek az a furcsa szokása van, hogy rendkívül gyorsan történnek az események, s mire a krónikás magához tér, már Nagypéntek van, s alig írt valamit. Az idő részint rettenetes, hideg van és szélviharok törnek a park fáira, másrészt mégis kegyes, mert lehetőséget ad az írásra, hogy az ember behúzódjon a szobájába és végre már ki tudja hányadjára átadja magát a történetnek, és a történetből származó további történeteknek. Tegnap megpróbáltam rendezni ezt a poliphoz hasonlatos íráshalmazt, s közben végig az járt a fejemben, mi köti össze ezeket a szövegeket, ki a polip teste.

Persze, hogy Ön a József és testvéreiből indul ki minden és hozzá tér vissza. Most már nem is az álmokat fejtegetem, hanem az ébrenlét első sugallatát, ez olyan állapot, amikor az ébredő foglyul ejti az angyalt, nem engedi elmenni, belecsimpaszkodik az ingébe, és azt kéri, hogy mondja meg, hogyan folytassa, majdcsak olyan harc ez az angyallal, mint amilyen Jákob harca volt.Az angyal, mert nyilván gyakran bosszankodva olvassa a szövegeimet, most azt mondta

:- De nagyon elnagyoltad Haifa leírását.

- Kedves Angyal, te is tudod, hogy sohasem jártam ott.

- No igen, de csak tudsz olvasni.

Erre el is tűnt, és én erősen gondolkodtam, hogy kit is kellene olvasnom, s akkor beugrott az a régen olvasott könyv,

Ámosz Oz könyve a Szeretetről és sötétségről, csakhogy azonkívül, hogy szerettem ezt a könyvet, alig jutott valami eszembe, már arra sem emlékeztem, hogy megvan nekem ez a könyv, vagy könyvtárit olvastam, felkapcsoltam a villanyokat, mert odakint még sötét volt és elindultam megkeresni, persze ugyanúgy jártam, mint Selma néni Jeruzsálemével, de mint mindig most is találtam valami mást, egy könyvtárakból kiebrudalt Szent Földi utazás képeskönyvét, a fotókhoz írt remek jegyzetekkel. Az első kép ami dermesztően szép volt, a Holt tenger volt, majd további képek, Ein Karem, mivel azt a helyet Ljudmila is megemlítette meg kellett állnom, az ide fűződő szöveget javítottam tegnap este.

Bajba voltam az alteregóm nevével, első változatban még Oláh Magdolna Mária nevet viselte, majd később nyilván elfelejtettem ezt a nevet, Oláh Erzsébet Izabella lett, szépen átjavítottam Oláh Magdolna Máriára, csakhogy a képeskönyv ezt a nevet megcáfolta. Jeruzsálem örmény negyedében van egy ortodox templom, a Szent Jakab, ott van egy Madonna kép, ez még nem változtatott volna alteregóm nevén, viszont a kép alatt olyan döbbenetes leírást találtam arról hogyan kapcsolódik Éva és Mária története egymásba, hogy új nevet adtam alteregómnak Oláh Mária Éva lett.

A Mária név valamiért nem volt divatban a családomban, mint ahogy az Éva sem. Már készen álltam rá, hogy mindezt megírom Önnek, amikor az üzenőfalamon megjelent egy kisfilm, egy hímző művész öltéseket mutatott be, olyan lassan, hogy akár meg is lehetett tőle tanulni, ha ügyesebb volnék, ha lenne időm, akkor nem írnék egy sort sem, a napjaimat hímzéssel, varrással, horgolással, kézimunkázással tölteném.

Elkalandoztam a minták közt, találkoztam egy romániai idős hölggyel, aki gyönyörűséges hímzéseket mutatott, és akkor megint eszembe jutott az a szegény bolgár család, Mordhay Levi és a felesége a szülésznő Semadar, akik ott állnak a Szent Földön abba a nyomorúságos sivataghoz közeli fabódéban és nem kapnak munkát, elhatároztam, hogy megmentem őket. Semadarnak eszébe jut, hogy otthon megtanult horgolni és hímezni, találtam egy csodálatos ünnepi asztalterítőt, és rengeteg horgolt és hímzett kippát, és már tudtam, hogy meg tudom őket menteni.

 A másik alteregóm a peredelkinói Amália Jablokina is ott áll Bar Nasa történetével és a szamarával Thokessel, Jeruzsálemben és vagy hagyja elveszni a szöveget, vagy kikínlódja.

Már látom kevés lesz a Nagyhét, pedig most van itt az írás ideje, máskor nem tudom elkapni az angyalt, most kell megragadni. Nem is alkalmatlankodom tovább, lehet Ön is visszatérne a szövegeibe. Szép keddi napot, amit csak az írás tud széppé tenni, az idő lázadozik, de nekünk dolgozik.

Lou

Reménykedem, hogy nem nehezíti meg az olvasók dolgát, hogy egyre nő azoknak a szövegeknek a száma, ahol alteregóimról alteregóim írnak, ezen a kis nehézségen úgy lehet átlépni, hogy az olvasó tudja, hogy minden alteregó az az egy író.

április 06.

Ámosz utca 18. környéke, Jeruzsálem

Kedves Katja és Thomas Mann, Nagycsütörtök van, talán nem pont ezeket a képeket kellene küldenem Önöknek a városról, de nézzék el nekem, hogy ez a városnézés most az Ámosz utca 18. szám alatti háztól indult, nagyon is hétköznapi képek, ide nem vetődnek turisták és kevesen tudják, bár sokaknak dereng, hogy valahonnan ismerős az Ámosz név. Nekem is utána kellett néznem, hogy ki ez az Ámosz, aki mint egy kispróféta szerepel a Bibliában és a bűnös város pusztulásáról jövendöl, ő is egy figyelmeztető, ha úgy tetszik egy átok mondó, anélkül hogy bármit is megkédőjeleznék Amosz prófétálásából, mégis azt kell mondanom, hogy Jeruzsálem él, mozog, létezik. Természetesen számomra rendkívül különös az Ámosz utca, hogy a házak fehér kövekből épültek, hogy az utcák mennyire szűkek, hogy a házak előtti kis földdarabon datolya pálmák és fügefák nőnek, ez különös figyelmet érdemel az Ámosz utcában, mert a Jeruzsálemből kiutasított prófétának szerencséje volt, hogy nem nagyobb büntetéssel sújtották a jövendöléseiért, pásztor és fügetermesztő volt a Jeruzsálemhez közeli, mindössze 20 km-re lévő Tekoában. Igazán jól esett ez a séta a környéken, feltűnően sok kovácsoltvas kerítés és kőlábazat zárja el a lakóházakat, kerítéseken, de főleg az ablakrácsokon gyakran Dávid csillagokat, menórákat is láttam, az egyik vaskapunk datolyapálmát, az utcákon európai öltözetűek, arab nők, és zsidó férfiak, közöttük hagyományos haszid viseletben öltözöttek mentek a  napi dolgaik után.

Nem véletlenül választottam ma reggel az Ámosz utcát. Az Ámosz héber eredetű bibliai férfinév, jelentése: Isten által vitt, hordozott vagy terhet vivő, az ok egy Jeruzsálemben és milyen furcsa pont az Ámosz utcában a 18. szám alatti házban lakó író miatt történt, a neve Oz Ámosz, de ez felvett név, talán pont az utca miatt az író születési neve Amos Klausner, de persze nem, mert az Amos nevet a szüleitől kapta, s az Oz a felvett név, a fordításával elbajlódtam, azt találtam, hogy az Oz szó bátorságot jelent, de ebben nem vagyok biztos, de a bátorság szó egy író esetében azt hiszem kiváló családnév, mint a Mann név, ami embert jelet, Oz Amosz, mit közéleti aktivista a Békét Most szervezet tagja.

Hogy miért lett ez a reggel Amosz Ozé, mert megvettem és újra belefogtam a családregényébe, a "Szeretetről és sötétségről" című könyvébe, végre egy valódi jeruzsálemi, aki a városban született, a szülei lengyel és orosz területről visszavándorlók, értelmiségeik, a papája ráadásul a jeruzsálemi nemzeti könyvtárban könyvtáros, és héber irodalommal foglalkozik, hajnalban kell, akkor ír, nagy könyvtáruk van, a soknyelvűség teljesen természetes a családban, de Ámosz héberül beszél, és héber iskolába jár, s ugyanúgy vágyakozik Európába, mintha neki az lenne az Ígéret földje, mint a Biblia olvasó, aki szeretné látni életében legalább egyszer a Szent Földet. A mai este a zsidók és keresztények számára is jelentős nap, még azokat is elgondolkodtatja, akik nem tartoznak egyetlen valláshoz sem. A zsidóknak a pészah napja, széder est, a keresztényeknél az utolsó vacsora, ami valójában az Egyiptomból való kivonulás emlékére tartanak meg Jézus és tanítványai a Gecsemáni kertben. Rengeteg szokás tartozik ezekhez a napokhoz, a történeteim szereplőit szívesen beléptetném a Pészahba és a Nagycsütörtökbe, de van egy saját időm, saját ünneppel, az idő igencsak furcsán viselkedik, hajnalba, ahogy Ön szokta írnia a Naplójába kedves Thomas Mann, hajat vágattam, ahogy kiléptem a fodrászatból, zuhogott a hó, fújt a szél, és hiányzott a hajam, mert fázott a fejem, de mindez nem térített el attól, hogy bemenjek a zöldségeshez, majd átmenjek az ABC-be, hogy kötözött sonkát és méreg drága csokoládé nyulakat vegyek, hagyományos húsvétunk lesz, az ilyenkor szokásos ételekkel, vasárnapi pászkaszenteléssel, hogy mennyi marad belőle írásra, úgy sejtem sokkal kevesebb mint amennyit szeretnénk. Jó hír, hogy megcsináltattam a biciklim, rossz hír, hogy nem tudok rá felülni, mert lesodor a szél, de jó hír, hogy bármikor olvashatom a József és testvéreit, Ulickája könyvét, és most már Oz Ámoszt is, végre találtam egy antikváriumot ahol megvan Selma néni Jeruzsáleme, hamarosan megkapom, és akkor talán több könyvre nem is lesz szükségem a kafkai nagy utazáshoz, mit szól hozzá, hogy niszán hónap van, elbűvölő szó és 5783-om, ki gondolta volna, hogy eddig élünk?szeretettel LouEgyenlőre egy széderestre, a Haggádda előírásira nem vagyok felkészülve, de remélem egy év múlva, ahogy a József és testvéreit olvasom közelebb kerülök a pészah megértéséhez, egy dolgot viszont kipróbálok, azt olvastam, hogy péntek délutánonként kedvelt olvasmány az Énekek éneke, akkor ezt választom Nagypéntekre az Ószövetségből.

április 09.

Kedves Thomas Mann és Katja, lassan hagyomány lesz, hogy a húsvéti időről elbeszélgetünk, az 1933-as naptár szerint, 2023-ban egy héttel korábban van húsvét, megértenem, hogy a helyzetük, Göbbels otromba kirohanásai miatt nem sikerül az ünnepre hangolódniuk, feltétlen keressenek egy megfelelő házat Svájcban, egyik szállodából a másikba hurcolkodva nem lehet élni, az a Napló csak megkerül végre, én is kétségbe esnék, ha a szövegeim olyanok kezébe kerülnének, akik bármikor bosszút állhatnának az írásaimért, hogy Bajorországban, de egész Németországban is zűrzavar van, azon nem csodálkozom, a forradalmat én sem látom most megvalósíthatónak, nincs meg az alapja, s ha így van, semmi okuk sincs abban reménykedni, hogy hamarosan megváltozik a helyzet. Csendes húsvétra számítok, a nagyhét nagyrészt a szövegeim rendezésével töltöttem, de nem jutottam a végére, azt hiszem az egyik szereplőmet a Jeruzsálembe emigráló Oláh Mária Évát hirtelen felindulásból meggyilkoltam, de lehet hogy csak túl sok altatót vett be, nem tudom mi tévő legyek vele, ma reggelre az egészet meg is bántam, hiányzik. A szomszéd lépcsőházból egy család jött ki, drótfonatos Marikával beszélgettünk, én éppen a biciklimet vittem be a lépcsőházba, ő pedig szellőztetett, Figaro, Marika öreg, vörös cicája az ablakban ült, van egy másik cicája is, egy fiatalabb, szuperintelligens iromba. Boldog ünnepeket kívántunk egymásnak. A Marika lépcsőházából kilépők is boldog húsvétot kívántak, és az anyuka azt kérdezte, mit kell arra mondani, hogy Krisztus feltámadt. Erre én zsigerből válaszoltam, mert nagyapám soha nem mondott locsoló versikéket, amikor meglocsolt, lehajtottam a fejem, s ő azt mondta. Krisztus feltámadt. Éreztem a vizet a hajamon, és tudtam, hogy azt kell mondanom: valóban, ezen a két napon Vasárnap és hétfőn a családtagjaim így köszöntötték egymást. A délelőtti misén tele volt a templom, korábban kellett volna menni, hogy anyám le tudjon ülni, féltem, hogy a másfél órát nem fogja állva kibírni, az ajtóban felgyűlt a tömeg, nagy nehezen elevickéltünk a két padsor közötti folyosóig, anyám megállt egy pad mellett, mögé álltam, ha valemi történik akkor a közelébe legyek, a fülébe súgtam, hogy ha nem bírja akkor kimegyünk, de talán nem elég halkan mondtam, mert a padban ülő fiatal asszony meghallotta és átadta a helyet, ettől megnyugodtam. A szertartás a szokott rendben folyt, a pap a mikrofonhoz lépett, és közölte a jó hírt, Krisztus feltámadt, s a jelenlévők úgy válaszoltak, mintha a szent sírnál látnák a test hűlt helyét, hogy valóban, a figyelmem hol követte a mise rend menetét, János evangéliumának bevezető része következett, hol elkalandozott, bólintottam az Angyali üdvözlet szép Gábrieljének és Máriának, a megfakult szószék ajtónak, amin most is ott volt Jézus báránnyal a karjában, egyszer elhangzott, az is hogy Jézus Izrael családjából származik, ekkor Önre gondoltam, hogy mégiscsak itt van Jákob ősapa is. Sajnos az én Isten hitem, nem Ábrahám és Jákob hite, tartózkodó, de érdeklődő, nem lezárt, most annak örültem, hogy teljes odaadással képes voltam a Hiszek egy szövegét követni, ezt az imát nem olvastam az elmúlt egy évben, de mégis valami történhetett, mert egészen közel álltam az elfogadásához, s ezt a József és testvéreinek a számlájára is írom. Ott álltam, örömteli hangulatban, és ahányszor a pap elmondta, és ezt többször is megtette, hogy Krisztus feltámadt - annyiszor mondtam a többiekkel, hogy valóban, és akkor valami váratlan dolog történt, amiben nincs semmi misztikus, valaki nagyon gyöngéden átölelte a vállam, tudtam, hogy nem kell hátrafordulnom, mert már nem lesz ott, egy fiatal, magas, feketébe öltözött pap ment el mellettem, nem történt más, minthogy keresztül jött a tömegen,s talán nem akart megijeszteni, vagy meglökni, bár elég hely volt mellettem, így átölelt, minden esetre azóta is ezen gondolkodom, rögtön beugrott az az Ady sor, hogy átölelt az Isten, de nem Isten ölelt át, hanem az egyik szolgája, egy fiatal pap, de biztos voltam benne, hogy tudok valamit, az hogy milyen lehetett Jákob küzdelme az angyallal, ez az ölelés lehetett az, s aztán Jákob még jó sokáig küzdött a lelkében, hogy milyen az, ha az angyal, az isten egy követe átölel. Nagy kedvem van, hatalmas kedvem a József és testvéreit olvasni. Délután az unokaöcsémet köszöntöttük 12 éves lett, annyi éves, ahány fia volt Jákobnak, a torta mindig olyan mint amilyennek kívánja, egy kincsesláda tortát kért, kicsit meghatódtam ettől, mert eszembe jutott Ulickaja és Maruszja ládája, abba a történetbe is szeretnék visszatalálni, bárcsak lenne ezekre elég időm, az unokaöcsémnek, már írtam, hogy a neve Dominik hamarosan az angol mellé egy második idegen nyelvet is fel kell vennie, talán a franciát fogja választani, ez pont jó, mert eredetiben olvashatja a Háború és békéből a francia mondatokat. Már el is olvasta a Háború és béke első kötetét, ez remek, már csak azt kellene tudni, hogy hány kötetben adták ki.D. nagypapája, a Sándor nevű angyallá lett nagybátyámmal ugyanazt a Háború és békét olvastuk, hamarabb olvasta, én a Hacklebery Finnel voltam elfoglalva, emlékszem, hogy levette a borítót és újságpapírba csomagolta, a borítón Natasa Rosztova volt, akit nem pont ilyennek képzeltem el, hogy lehet majd egyszer D-t rávenni, hogy elolvassa ugyanazt a könyvet, mint a nagypapája. Az újrafordítás három kötetben jelent meg, de még nem láttam. D. feketében volt, sápadtnak láttam, az augusztust majd itt tölti, szed magára egy kis színt, - szereznem kellene egy DVD lejátszót, hogy itthon mozizunk- tudom hogy az ilyen korú fiatal emberek, már nem írhatok gyermeket, szeretik ezt a színt, nagyanyám haláláig, úgy harminc éves koromig soha nem vettem fel feketét. A kicsi Titi valamivel elrontotta a gyomrát, olyan csöndes volt, egy szép, nagy, hosszú lábú, piros rókát kapott tőlem, remélem megszereti. Lev Nyikolájevics és Csehov nem tud csalódást okozni, el tudja képzelni Jeruzsálemben az Ámosz utca lakóit ezekben az években, akik ugyanúgy szeretik a Háború és Békét mint mi, és ott az Ámosz utcában az ember ha elindul sétálni, akkor legalább négy de az is lehet, hogy ennél is több pont olyan kinézetű ember jön vele szembe, mint Lev Nyikolajevics. - Egy gyerek meg is kérdezte egy nap az édesapját. - Papa Tolsztoj itt lakik. A kérdés nem volt szokatlan, az apa nem mondta, hogy hogy lakna már egy orosz keresztény itt, hanem azt mondta, amit persze ebben az időben sokfelé mondtak, akik a Háború és békét olvasták, hogy- Itt is.Lou.

április 12.

Kedves Thomas Mann és Katja, nem igen akarom zavarni Önöket a Nagyhéten, Göbbels befogta végre a száját, nem Naplózik, jobban is teszi, bár az is lehet, hogy semmi jót sem jelent a hallgatása, ha belevetette magát a rendcsinálásba, mi már túl vagyunk az ünnepeken. Az egyik kedves rokonom küldött is egy videóüzenetet, egy nő áll a létrán, ablakot pucol, a szobába belopakodik egy gyermek, és gumilövedékkel meglövi, a nő lezuhan a létráról, a tisztítószer az arcába fröccsen, kétségbeesetten sikítozik, mivel az Ön könyvét olvasom, Jákob történetét és álmait, ezt mind a ketten a legjobb jóindulattal kezeljük, végtelenül elszomorított az a barbárság, ahogy ezekhez az erőfeszítésekhez közeledett a rokonom. Soha nem említettem neki sem az irodalomhoz, sem Önhöz fűződő szellemi kapcsolatomat, régebben az ilyesmitől megnémultam, képtelen voltam megszólalni, az állapotom hasonlított az Ön által nyilván ismert költőnő, a Németországból Svédországba menekült zsidó származású Nelly Sachs problémájához, de erőt vettem magamon, de most rászóltam a kedves rokonra, és írtam talán 3 verset Nelly Sachs emlékére. Nem ecsetelem tovább ezt a helyzetet, bizonyára megélt már ilyesmit néhányszor, amikor a legjobb szándék is kisiklik. Tegnap volt április 11-e, itt a magyar költészet ünnepnapja, és egyben József Attila születésnapja, aki abban a nagy versben köszöntötte Önt Budapesten, "Ne csak az igazat mondd, hanem a valódit," amikor Kerényi Károly professzor úr, a klasszikafilológia európai hírű tudósa kísérte Önt. Igyekeztem ettől az egésztől távol tartani magam, nehogy abban a hibába esek, hogy nekem egy nap a költészet és azzal le is tudom. Milyen nehéz egy történetet megírni, az egyik szereplőm, kit már megemlítettem, Oláh Mária Éva, ott van Jeruzsálemben, próbálom kitalálni a történetét, de van egy szövegrész, nincs több 5 mondatnál, ami megöl, képtelen vagyok megírni, ott lógnak a mondatok a levegőben, mint a magányos kolbászok a kamrában és nem és ne sikerülnek, már mindent csináltam velük, de rosszak, nagyon rosszak, ki is dobhatnám az egészet, de erre is képtelen vagyok.Az Ámosz Oz könyvet egyre jobban élvezem, a mai Jeruzsálem pont annyira érdekes, mint az ókori, a gyerek Ámos és családja sabbat délután, vagyis szombat délutánonként kigyalogol a Talpiot városrészben, (akkoriban kert város volt, most egymást érik a bevásárló központok), a nagybácsikához, Jozsef Klausnerhez, aki egyetemi tanár, irodalmár, nyelvész, a héber nyel és nemzeti öntudat nagy védelmezője, szívesen foglalkoznék a munkásságával a zsidó irodalomról írt tanulmányával. Ez a séta csodálatos, mintha Goethe írta volna, minden mondatát élveztem, nem különben a Mennyország leírását, ami Jozsef bácsi könyvtára, próbálom rászoktatni magam, hogy nem minden József azonos a regénybeli Józseffel, de ez egyenlőre nem sikerül, mert Ámosz nagybátyja, Jozsef Klausner, de Jozsef Kalusner távoli nagybátyja nem lehet más csak a bibliai József, a létrás Jákob fia aki különösen vonzódik az írás egyiptomi istenéhez Thot-hoz. Annál is inkább, mert a nagybácsi olyan szépeket mond az írásról, hogy abba az aki ír bele is szerelmesedik."Tudjátok meg mennyit küzdöttem, mennyit próbálkoztam, hogy stílusom egyszerű, gördülékeny és kristálytiszta legyen. Látjátok, hány szót húztam minden egyes sorban? Van fogalmatok, hány piszkozatot téptem össze, néha akár féltucatnyit is, amíg a kész írásmű ki nem elégített? A siker a verejtékből hajt ki, az ihletnek pedig a szorgalom és az igyekezet a szülőanyja. ÉS most kedveseim, csatlakozzatok Klausnerné asszonyhoz, csitítsátok szomjatok, hamarosan köztetek leszek leszek! (Ámos Oz: Szeretetről és sötétségről, 85 p.)"Még rengeteg apróság lenne a szövegből, amit megemlíthetnék, de elfogyott az időm, ennek a kellemes, litván-odesszai embernek a fényképét átküldöm, mert sugárzik róla a jóindulat, találtam az Oz szövegben erre egy szót, szelíd zsidó, a szelíd zsidó nem balga és nem is hallgatag, elmondja a véleményét, nem ordítva, ragaszkodik az igazsághoz, tehát szelíd. Nem annyira szeretem, ha valakinek az arcképéből bélyeget csinálnak, de ebben az esetben jónak tarom, talán őrködik az üzenetek igazsága felett, tudom hogy ez aztán igazán szentimentális hozzáállás, egyébként messzire visz, ahhoz a problémához, hogy megértsem a szelíd zsidók cionizmusát, hogy hova helyezzük Jézus személyét, ebbe kalandba, mi oly sok vitát szított, ne lépjünk egyenlőre bele. Viszont végtelenül sajnálom, hogy unokaöcsém a reáliskolában dolgozatot írt az egyiptomi istenekből, ebben a korban nekem se volt nagy kedvem hozzájuk, rajta kívülálló okok miatt, mert pont hiányzott, átkérte ugyan a tananyagot, de az órán készített feladatlapot nem kapta meg kitöltve, mindent megtanult, ami a tankönyvben volt, igyekvő, szorgalmas kisfiú, fantáziája, akárcsak Józsefé, több holdfényes nyári este is mesélt nekem furcsa történeteket, a dolgozat a feladatlap bemagolására vonatkozott, ez végtelenül elkeserített minket, közvetlenül azután, hogy unokaöcsém egy nagyon hangzatos locsolóverset mondott, megöntözött és csak rántott húst akart enni. A dolgon nem is tudtam napirendre térni, mert József még nincs Egyiptomban, mit akar a reálschule történelemtanára a gyermektől, augusztusba az unokaöcsém itthon lesz, akkorra József is Egyiptomban ér, én is jobban képben leszek, átnézzük az egész Alsó- és Felső Egyiptomot, mind a huszonegy dinasztiát, néhány fáraóval összeismertetem unokaöcsémet (Ethnaton, Nemes Nagy Ágnes egyebek) nem kutyafuttában, hanem úgy ahogy kell, úgy tervezem, hogy az egyiptomi istenekről egy kis albumot is készítünk, rajzokkal, saját hieroglifákkal, amit a bajor oktatási rendszernek ajándékozunk szabad felhasználásra, az erkélyem Keleti fekvésű nyárra egyiptomi hatású lesz, macska négy is van a családban, kultuszuk túltesz az egyiptomiakén. Alapvetően bizalmatlan természetű vagyok, ritkán fordul elő, hogy látatlanban úgy megkedvelek valakit, mint a reálschule történelemtanárát, fontosnak tartom az egyiptomi istenek ismeretét, s tudom, hogy a magyar történelem megismertetése unokaöcsémmel a mi feladatunk, s ez komolyan foglalkoztat, hogy hogy tudnánk őt azon a szelíd módon, nem erőszakosan, de érdeklődést felkeltve a magyar őstörténetbe bevezetni, amire nem igen mondhatom, hogy könnyen áttekinthető, anélkül, hogy megzavarnám, anélkül, hogy elrettenteném, ez nem csak az én gondom, hanem nagyon sok család gondja, az itthon maradottaké, ahol olyan korú gyermek van, mint az unokaöcsém. Egy kis bizalmat kérünk a tanárnőtől és jóindulatot, a történelem új tantárgy, a múlt általános és személyes tanulmányozását, a kútba tekintést rendkívül fontosnak tartjuk, akárcsak Ön kedves Thomas Mann, egyenlőre nincs a közelünkben olyanfajta kút, de nyáron keresünk egyet a Hortobágyon, jó szívvel gondolunk minden történelemtanárra, mert nagyon szeretném, hogy unokaöcsém szeresse a német és magyar történelmet, Európát és ezt a világot, ismerje meg, minden kínjával és örömével, jobban mint ahogy én ismerem, hogy nyitott és kulturált, boldog európai legyen. Nagy lehetőségnek tartom, hogy unokaöcsém a két nemzet történetét akár egymással párhuzamosan is megismerheti, tisztelettel tekintek a német történelemre, s megpróbálom eddigi kevés ismereteimet bővíteni, együtt szeretném szemlélni, ha az Ön történetében, nincs ott József mellett Elizér, a tanító, aki az ősökről és más népek kultúrájáról beszél, ha nincs aki beavassa, akkor József nemigen boldogul Egyiptomban, a történet, amit Ön ír, ma is aktuális, talán még időszerűbb is, mint bármikor Európa történetében, amikor oly közel vagyunk, ahhoz hogy az európaiak egymással szembe forduljanak, csak József magatartása, a józsefi út járható, József tudja csak megmenteni a népét.Üdv,Lou NietzscheU.i. Jozsef nagybácsi könyvtárszobájában van egy nagyszerű leírás a létráról, azt most nincs időm leírni, de munka után, remélem annyi erőm még marad, hogy lemásoljam, örömmel megosztom Önnel. "A mennyezethez közelebbi,felső polcokhoz fekete létra vezetett, amelyet körbefutó sínjén mindenhová eltolhattunk; Jozséf bácsi néha megengedte, hogy gumikerekeken nagyon vigyázatosan egyik polctól a másikig csúszhassam. " (Ámoz Oz: Szeretetről és sötétségról 82. p)

Lou

április 13.

MORDECHAI LEVI-SAUL PEDAGÓGIÁJA

Kedves Thomas Mann és Katja, ez a levelem csak apró kiegészítése az előző levélnek. Nem tudom Önök mit tartanak a pedagógiáról, én megvallom őszintén, bár tanítóképzőbe jártam, sohasem tanítottam, nem igen merültem el benne, a gyerekekkel való kapcsolatom, azt hiszem elfogadó, nem kötnek nagy elvek. Amikor a zsidók valahol letelepednek, akkor imaházat, fürdőt, temetőt és iskolát alapítanak, így tettek az 1900-as években az Ígéret Földjére hazatérő zsidók.

Most csak az iskola érdekel, milyen iskolák voltak ezek a nem igazán fényesen felszerelt iskolák, mit gondoltak a tanítók, nekem teljes mértékben megfelelnek Mordechai Avi Saul elképzelései. (Avi-Shaul Mordechai (1898–1988) író, költő, publicista, békeharcos. A budapesti Rabbiképző Intézet mellett működő Tanítóképző Intézet hallgatója volt.

Apósa, Seelenfreund Salamon és családja után 1921-ben alijázott. Magyar költők, német írók, többek között Thomas Mann műveit fordította héberre. ) Most egy levélből idézek, aztán nem folytatom a levelet, mennem kell dolgozni, itt el is köszönök Önöktől.

Mordechai Avi-Shaul (Mandel Izidor) levele Bánóczi Józsefnekaz Országos Izraelita Tanítóképző Intézet igazgatójának hagyatékából Mordechai Avi-Shaul Jeruzsálem, április 5. 1923.hol hamoed peszah 4. napján, 5683."
A kis kolónia maga fog iskolát fenntartani, ennek a kis falusi iskolának leszek én a tanítója, feleségem pedig tízdunamnyi földünkön fog konyhakertészetet berendezni. Így fogom összekapcsolni a parasztéletet a tanítással. A tanításban a munkaiskolának vagyok híve. Az iskola összes osztályaiban a főtantárgy lesz a kertészet, mely köré csoportosulnak a természetrajz, földrajz, a történet egy része, számtan, rajz, kézimunka [?], torna – a második tantárgy a Biblia, melyhez a nyelvtan, írás-olvasás, a történelem megfelelő része (egy részben az ének is) fűződnek. Persze csak nagy vonásokban mondtam itt el, mit szeretnék. Az ősi tanítást: "Tóra, Avóda és Gemilut Haszadim" szeretném valósággá változtatni. Ha szigorúan veszem, tulajdonképpen csak kettőt akarok tanítani, Tórát és Munkát, mert a többi tananyag egészen beléolvad ebbe kettőbe, az egész tanítási részt pedig a Gemilut Haszadim, illetve a szeretetnek a nevelési módszere fogja áthatni és irányítani. Én tudom, hogy jót akarok, tudom, hogy szépet akarok – az Isten segítségétől függ a siker. "

AZ ELŐADÁS

KEDVES THOMAS MANN ÉS KATJA, ez egy nekem kedves idősebb Pieter Brueghel kép a címe a Paraszt és a tolvaj, ezzel a képpel kezdődött a reggel, nehezen igazodtam el a Brueghelek között, képeket kerestem Ézsau és Jákob találkozásáról, így vetődtem el hozzájuk, ma reggel a lopásért, mert az a fára mászó tolvaj én vagyok, szíves elnézését kérem, nincs dramaturg vénám, csak játékszenvedélyem a szövegekkel, kérem bocsássa meg ezt a kis túlkapást a József és testvéreiből, de pont olyan jól szórakoztam, mint ez a németalföldi paraszt, aki tudja, hogy a háta mögött egy tolvaj ügyködik, így tehát a Paraszt is, kinek az övén egy tehénszarv fityeg, talán fenkőtartó és az almafa tolvaja is én vagyok, nem merem azt mondani, hogy Paraszt lehetne Ön is, derűs kép, mindenképp az, így kezeltem Jákob lopását. Ehhez a két képhez küldöm át az Elifáz rész kitekert, képzeletbeli színpadiasított változatát, egyébként úgy látom, hogy az almatolvaj mindenképp le fog pottyanni a fáról.

És a gyerekek már dőlnek megint a nevetéstől, az Elifáz részen, ahogy a Varázsló a szemeit mereszgetve előadta a művet. Az apa színészi képességei elmaradtak az utódok, különösképpen a két idősebb gyerek tehetségétől, köztük csak egy év van, ha nem is ikrek, de úgy össze vannak nőve, hogy nem bírják ki egymás nélkül, mindenből színházat csinálnak, mindenben színházat látnak.

Most nem is létezik más csak a SZÍNHÁZ. A müncheni ház megtelik tőlük élettel, Katja szívből kacag a felolvasáson, a személyzet is, akik a két nagyobb szövetségesei, a Varázsló pedig élvezi a felolvasást, hogy milyen nagyszerűen megoldotta ezt a nem mindennapi csalást, amikor Jákobnak számot kell adni Ézsau fiának, Elifáznak az első szülöttség jogának ellopásáért, napokig nem is beszélnek másról, az est vendége Samuel Fischer a Varázsló könyveinek kiadója, Berlinből érkezett, csakis a József és testvéreiért, pihenni jött Mannékhoz, pont most van túl Ibsen drámáinak német kiadásán. Erika és Kalus kérésére a délutáni teázáson hosszan mesél Freie Bühne társaság új tervéről egy Tolsztoj adaptációról.A testvérek élvezik Fischer úr előadását a szabad, cenzúra nélküli színházról.

- Mindenképp Berlinbe kell menni - szólal meg Erika, amire Kátja ingatja a fejét, mert nem szereti a berlini nyüzsgést.A Varázsló még nincs jelen, a beszélgetés végére fejezi be az írást, három után már csak a napi postára válaszol.

 - Papa, este lesz egy meglepetés - rohan elé Elizabeth.

- Meglepetés, és mi lenne az.

- Elizabeth csitt - szólt rá a kislányra a nővére.

AZ ESTI ELŐADÁS

Hilda, a szakácsnő, aki 1910 óta vezeti a konyhát, azonnal elvállalta a neki szánt szerepet, mert ez a történet gyakran eszébe jutott Ézsauról, a vőlegényét, aki megbízható pék volt, pont a húga csábította el, gyakran megesik az ilyen. Hilda nem gyógyult ki a csalódásból, mindent elintézett, kiválóan főzött, de a pékekkel nem állt soha többé szóba, remek kenyereket és kalácsokat sütött, de az erőssége a lencsefőzelék volt. Egy alkalommal ebéd után Thomas Mann be is kopogott a szakácsnőhöz, hogy megköszönje a lencsét, amihez foghatót még nem evett, ez pont abban az időszakban volt, jegyezte meg egy nap Katja az édesanyjának, amikor Thomas összekapott Henrich-hel, a bátyjával.

 A sofőrnek is van oka számonkérni Jákobot, egy München melletti paraszt családból származott, de nem akarta a földet túrni, mint az öccse, beállt sofőrnek Mannékhoz, csakhogy az apja végrendeletet írt, a majorságot az öccsére hagyta.

A konyhai kisegítő lány egy kijevi árva, Sari Levi Engel izraelita, Katja asszony védence, Berlinből érkezett, de csak néhány hónapig marad a Mann-házban a tehetségét a két nagyobb gyerek azonnal felismerte

-  Őstehetség - mondta Erika az anyjának, bármit el tudna játszani, ha nem lenne annyira ijedős, olyan akár egy őzgida. Klaus estig szerez egy medvejelmezt, Erika pedig mi más lenne, a meglepetés előadásban, mint a megcsalt Eifáz.

 A darab úgy kezdődik, hogy Elifáz a szalonban üldözi a kaftános Jákobot, aki próbál elbújni, az apja háta mögé áll, Elizabeth fakockáival dobálja, Jákob/Klaus félelmében az asztal alá bújik, de Elifáz felszólítja.

- Bújj ki az asztal alól Te disznó , és adj számot fondorlatos tolvaj, miért loptad el apám, Ézsau első szülöttségének jogát

. A kicsik kirángatják a reszkető Jákobot az asztal alól, aki felmagasodik, egy ideig áll, mint szamár a hegyen, - a zsebeiben kutat, savanyú cukrot osztogat - a többiek az alkalmazottak és a gyerekek pedig rázendítenek Jákob sirámaira.

A SZAKÁCSNŐ egy fakanállal a kezében

- Hiszen nem ő akarta a csalást! Nem ő pendítette meg, nem ő eszelte ki! Forduljon ki a bele, ha a legkisebb része volt is benne! A mama, a nagymama maga talált ki, maga csinált mindent, túlságos és érdemtelen szeretet-gyengeségből őiránta, és ő, Jákób, kézzel-lábbal kapálózott a terv ellen, s egyre magyarázta, milyen nagy és borzasztó a veszély, hogy Izsák mindenre rájön, és nemcsak őt átkozza meg, hanem az asszonyt is, a túlságosan fortélyos Rebekát.

A SOFŐR, közben lencsét eszik

Nem szabad megfeledkezni róla, milyen kétségbeesett erőfeszítéssel figyelmeztette rá, hogy hogyan áll majd elsőszülött fivérének magasztos ábrázata elé, ha sikerül a csel! Nem örömest, nem pimaszul és vidáman, ah nem, hanem reszketve és vonakodva lépett a gödölyepecsenyével s a borral Ézsau ünneplőjébe öltözve, nyakát és csuklóját kecskebőrbe csavarva az apa, a kedves nagyapa szobájába.

MONIKA kezében vadvirágos parfüm, amivel körbefújja a jelenlévőket

 A verejték végigfutott combján félelmében és szorongásában, hangja elfúlva torkában akadt, mikor Izsák megkérdezte nevét s megtapogatta, megszagolta, de Rebeka nem feledkezett meg arról sem, hogy megkenje őt Ézsau vadvirágbalzsamával! Hogy ő volna a csaló?

KATJA, átöleli Erikát

-Inkább az asszonyi furfang áldozata, Ádám, akit Éva, a kígyó barátnője bűnre csábított! Ah, Elifáz, fiúcska, őrizkedjél teljes életedben, mely tartson több száz évig és annál is tovább, őrizkedj az asszonyi tanácstól, s bölcsen kerüld ki csalafintaságuk csapdáját!

GOLÓ, a harmadik gyerek, a bátyának mondja

- Ő, Jákób, belébotlott, s íme, vége van! Hogy ő volna az áldott? Hát először is, micsoda atyai áldás az, amelyet tévedésből adnak, s amelyhez az áldásban részesülő, kedve és akarata ellen, ilyen álúton jut? Micsoda értéke és súlya van annak? S micsoda hatása lehet? (Pontosabban tudta, hogy az áldás: áldás, s hogy teljes súlya és teljes hatása van, csak azért kérdezte ezt, hogy Elifázt megzavarja.) És másodszor, micsoda jelét adta ő annak, hogy ballépésének hasznát akarná élvezni, hogy az áldással fején el akarna terpeszkedni a házban, Ézsaut, az ő urát háttérbe szorítva?

FISCHER ÚR, a kiadó, aki Ábrahámnak öltözve beszél, kezében egy rongy bárányt szorongat

Ah, szó sincs erről, éppen ellenkezőleg! Átadta a teret önként testvérének, a bűnbánó Rebeka maga űzte el, kiméne vadidegenbe, hogy soha vissza ne térjen, elvonult a száműzetésbe, egyenest az alvilágba, s osztályrésze a siralom lőn mindörökre! S őt akarja Elifáz kardjának élével sújtani - a fényes röptű gerle, az ifjúsága díszében pompázó kőszáli bika, a gyönyörű bak antilop?

SARI LEVI ENGEL, A KONYHAI KISEGÍTŐ, konyhakéssel a kezében, reszkető, lányka hangon beszél

Hiszen az Úr már megvilágosította Noét, hogy számon kéri a kiontott embervért, s manapság még sincs úgy, mint Káin és Ábel idejében, hanem az országban törvények uralkodnak, melyeknek megsértése Elifáz nemes ifjú személyét a legnagyobb veszedelembe sodorhatja! Az amúgy is eléggé sújtott nagybácsinak csak ez a gondja, és ha ő most már megsemmisítve és megkönnyülve eltávozik egy országba, ahol idegen és szolga lesz, Elifázt tegye gazdaggá a jó szerencse, és legyen áldott az ő anyja, Két gyermekei között, mert fia megtartóztatta kezét a vértől, és lelke elfordult a gonosztól..

.A Varázsló meghatottan néz az alkalmi színtársulatra, akik egyszerre hajlanak meg előtte, mint a kévék, nem marad el a taps sem, Fischer úrnak nagyon jó kedve támad ezen az estén.

április 17.

AZ A LAJTORJÁS ÁLOM / A FÖLMAGASZTALÁS

Kedves Thomas Mann és Katja, rettentő ahogy olvasok, iszonyú sok szenvedést, toporgást, tanácstalanságot okoz nekem, egy szamár áll így a hegyen valahol Lúzban vagy Béthelben, nem tudja mi tévő legyen, füvet rág, ha egyáltalán van ott fű, Jeruzsálemtől 18 km-re, hol lehetünk, a Judeai sivatagban? Már "A fölmagasztalás" első mondatában elbizonytalanodtam, ami ráadásul egy kérdő mondat, én kerülöm a kérdő mondatokat.

"Az életét megmentette, drága ígéret-életét Istennek és a jövőnek - mit számított evvel szemben az arany és karneol?"

Karneol, miért éppen arany és karneol, hogy kerül ide ez a túlért cseresznyepiroskőzet, Lúz környékét kellene megnézni, nem az okozza-e, ezt a színt, amit sohasem választanék ékszernek, de hol van ez a Lúz, azonos-e Lúz Béthel városával, aminek a neve Isten házát jelenti.Kedves Thomas Mann, A fejem csordultig van helynevekkel, eltűnt városokkal, a térképet nézem, hozzá olvasok, de csak egyre ostobább leszek, az a város Lúz vagy Báthel most hova is tartozik, Izraelhez, Palesztinához, Jordániához, Ciszjordán terült, jaj csak nem a Gázai övezet, hú de közel Egyiptom, és ez évek óta húzódó létra ügy, szinte minden évben, mint egy bumeráng visszatérnek a létrák, már aludni se tudok miattuk, hajnal hármokor felébredt, nem álmodtam angyalokkal, mégis ez volt az első kérdésem: mi van már megint azzal a létrával. A dolog egy Weöres Sándor nevű magyar költővel kezdődött, aki elkövetett egy kétsorost, a két soros az "Út a teljesség felé" kötetében jelent meg, S. nem szerzetes, kedves borszerető költő, az én házi Dionüszoszom, a képeit a kút fenekéről hozza fel, én pedig csodálkozom olykor, hogy mi minden van a mélyben, nos S. elkövette ezt a pár sort."Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. ", hogy ez mikor történhetett, azelőtt, hogy olvasta volna az Ön József és tesvéreinek a "Felmagasztalás" fejezetét vagy utána, azt nem tudom, hogy ilyen mondatok hogy születnek meg egy költőben az kideríthetetlen, engem viszont elragadott, azóta is ha meghallom ezt a szót hogy létra, sajnos a lajtorja, de az még inkább felelőssé tehető kikopóban van az anyanyelvemből, önmagamban keresem. Hol állok most a létrán, milyen távol vagyok az ég kapujától, mennyit látok a földből. Mindig is szerettem gyerekként létrára mászni, mint minden gyerek, a legjobb létra egy tanyasi háznál volt, a ház végében, ahonnan a kert kezdődött, nagyapám gyümölcsöskertje, igazán soványka kert volt, néhány rosszul termő gyümölcsfával és szőlővel, a legmagasabb fokról beláttam a akácos, fűzfás, a búzatábláktól aranyló határt a bíbor naplementébe, miközben a fecskék ott repkedtek az orrom előtt, a padlásra, mert ott elvesztettem ezt a derűs fényességet, sötét volt és fullasztó az a hely csak felnőttel mentem be.1

Móz. 12.6
És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.1 Móz. 12.7És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.Az úr még négyszer megjelenik Ábrahámnak, az ötödik megjelenéssel a szövetség jelét a körülmetélést adja az Úrnak.

1 Móz. 17: 9-15"
Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! 10Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! 11Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. 12 Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való. "
13 Körül kell metélni azt is, aki a házban született, azt is, akit pénzen vásároltak. Ott lesz az én szövetségem a testeteken örök szövetségként.

Tanulnom kell a biblia tájakat, a sziklás, köves, fél sivatagot, hogy lássam a helyszínt, alföldi ember vagyok, lelkem mélyén puszati, a puszta errefelé a szabadságot jelenti, Lúz környékén már járt Ábrahám oltárt is épített kövekből, ismernem kell a tájat, hogy megértsem miért is ragaszkodnak annyira a zsidók a kövekhez, minden gyermek gyűjti a kavicsokat, keresi a saját, a legszebb kövét, sohasem fogja megtalálni, mindig lesz egy szebb, egy simább, egy színesebb, amiből majd épít valamit, ami olyan ingatag lesz, mint Bábel tornya, a kavics keresés és építést úgy fogom fel, mint gyermekkor meditációját, talán azóta se merültem el semmiben úgy, mint akkor a kövekben, az építkezéshez az udvarunkra borított sóderhegyben, ez volt a kincses bánya, találni valamit, megtalálni a követ, mi történik Ábrahámmal, amíg egymásra rakja a köveit, úgy hiszem mély meditációban van ő is, úgy nevezem, ezt az állapotot, hogy éber álom, álmodozás. Jákob amikor Lúzban jár, pont arra a helyre vetődik, ahol Ábrahám oltárt épített, hogy ez az az oltár, amit a kedves nagyapa emelt, vagy nem az, mert a Lúzban élők emelték, nem a Mindenhatónak emelt, hanem egy bálványnak azt ki tudná kideríteni?Milyen forma ez az oltár, vagy inkább használjuk azt a szót, hogy gigál, az égbe nyúlik, mert nem lehet más, ekkor már a törvényeket az ókor nagy birodalmaiban sztélékbe faragják, meg is botránkozhatnék azon, hogy ezt a gigált, Ön úgy írja le: "Minthogy alakja a nemzőszervre emlékeztetett,

Jákób ájtatosan égre emelte szemét és kezét, és még erősebbnek érezte magát. Itt akarta eltölteni az éjt, míg a nap ismét el nem űzi a feketeséget.

"Nincs ezen semmi megbotránkozni való, mert Ön úgy írja meg Jákob álmát, hogy vissza tekint Ábrahám oltárára és előre is tekint, arra a történetre, ami majd ezután lesz. Ámosz próféta Gigált és Bételt (Lúzt) együtt említi, a kör alakú építmény Gigálra utal: "honfoglaláskor, a Jordánon való átkelés után, Gilgál volt az izráeliek első táborhelye.

A Jordánból kivett 12 követ Gilgálban állította fel Józsué annak emlékére, hogy az Úr kiszárította a Jordánt népe előtt (Józs 4,20). Józsué, Isten parancsára, körülmetélést tartott, mivel a pusztában felnövekedett nemzedék nem lett körülmetélve." (Keresztyén bibliai lexikon).

A Menny a bevezetés kapujában vagyunk, ahol összetorlódhat az idő, vagy inkább azt mondom, hogy természetesen összefonódik, mesterien megszerkesztett a történet, olyan pontossággal és tudatossággal működik benne minden, mint a csillagok járása, mint a planéta törvényei, rend van kint és bent, nincs abban semmi különös, ha azt a mindentudó, mágikus követ Jákob a feje alá teszi, akkor álmodni fog, az álomlétra, a világlétra leírása igazán káprázatos fantáziára vall, Önhöz képes Mozes igencsak szűkszavú, ránk bízza, a jelenet további kidíszítését, és azóta az írók, a festők kénytelenek ezt a jelenetet újra és újra megalkotni, de nem maradnak ki a létrás ügyből a keresztény hit nagy tanítói is, ők is használják a létrát, leginkább olyan értelemben, mint az említett költő S., én sem tudok szabadulni tőle, volt már karácsonyi létrás versem, s azt hiszem míg gyalogok a saját létrámon hol fel, hol le, lesz még néhány, a legszimpatikusabb létra ott van Jeruzsálemben, az óváros kersztény negyedében, a Szent Sír templom falának támasztva, ennek az egyszerű, néhány fokos létrának a neve MOZDÍTHATATLAN.Kedves Kátja és Thomas Mann, ennyi bevezetést szükségesnek tartottam a magam számára ahhoz, hogy belemerüljek a FÖLMAGASZTALÁSBAN, Jákob boldog lehet, mert elfogadta őt az ÚR.

THOMAS MANN: A fölmagasztalás
Az életét megmentette, drága ígéret-életét Istennek és a jövőnek - mit számított evvel szemben az arany és karneol? Az életen fordult meg minden, és ifjú-Elifázt alapjában még fényesebben becsapta, mint szülőjét, de mibe került ez! Jóval többe, mint poggyászába - férfiúi becsületébe; és meggyalázottabb senki sem lehetett, mint Jákób, akinek egy tejfölösszájú előtt kellett nyöszörögve arcra borulnia, s akinek arca a könnyektől s a rámaszatolt homoktól felismerhetetlen lett. És most? Közvetlenül e meggyaláztatás után?

UTÓIRAT A FELMAGASZTALHOZ

(Annyi minden történik Göttingában, találkoztam egy Edith Stein nevű Wroclaw-i diáklánnyal, szorgalmas, hatalmas benne a tudás iránti vágy, mintha magamat látnám, Lou, aki olyan boldog, hogy Svájcban tanulhat, de más egészen más utat fog bejárni, másra kapott elhívást. Sok éve jártam ebben a városban, azt hiszem van néhány fényképem,talán 1991-ben, karácsony után a két ünnep közti időben, egy keresztény ifjúsági találkozón voltam, hat fiatal lány áll egy családi ház előtt a lépcsőn, lengyelek és magyarok, innen indulnak a város központjában lévő fehér ponyvás sátrakhoz, hogy részt vegyenek a Taizéi közösség ökomenikus miséjén, több sátor is van, az üzenetet mindenki, hiába volt valaha Bábel, az anyanyelvén hallgatja, s mindenki az anyanyelvén énekli a Veni Sancte Spiritust a Szentlélek segítségül hívását:

"Jöjj Szentlélek Isten, jöjj s áraszd ki a mennyekből
fény
ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!"

Ott akkor semmit sem tudok arról a karmelita apácáról, Edith Steinről, aki 1933-ban, mert felveszik a kölni rendbe apáca lesz, Edith sohasem jár Haifában, a karmelita kolostorban, nem tudom azt sem hogy itt született Otto Klemperer, és Angelus Silesius, a Sziléziai Angyal, és azt sem tudom, hogy a város régi neve Boroszló. A Wroclaw-i emlékeimet elvesztettem, nem tudok erről a városról hiába jártam ott álmodni.

Kedves Thomas Mann, mint az Ószövetségben el-eltévedő, talán lehetek annyira bátor, hogy feltegyem azt a kérdést, miért állít öt oltárt Ábrahám, miért okoz nekem akkora gondot a Biblia tudósainak bizonyára nem, annak megértése, hogy hol vannak ezek az oltárok.

 Ábrahám bejárja a területet, az Úr megjelenik, megerősíti, hogy ezt a földet neki adta, s mint egy határkövet, Ábrahám emel egy oltárt. Ez talán egyszerű módja lehetne az Ígéret Földjének kijelölésére, ahova hosszú vándorlásuk során visszatérnek a zsidók, csakhogy Ábrahámot nemcsak a zsidók, de az arabok is, palesztinok is ősapának tekintik, akkor kié az Ígéret Földje, kinek adta az Úr, hol vannak a határok, a történet évezredek óta tart, máig hat, s itt hoznék be az olvasmányaim közé egy új könyvet, mindössze egy hét történetét a Szent Földön, ez is egy utazás volt.

Lev Nyikolajevics után szabadon, egy Nobel-díjas Mario Vargas Llosa 2005-ös évben történt utazása, arról hogy mi is van az Ígéret Földjén, "Háború vagy béke"?

Még talán egy megjegyzés Ábrahám álmainak megfejtéséhez, Sigmund Freud Álomfejtése 1900-ban jelenik meg, s a Mester úgy beszélteti az álmokról a pácienseit, hogy közben utat enged a szabad asszociációnak, vagyis az emlékeknek, múlt béli eseményeknek, az álom a mély kútból hozza fel a múltat és vágyakat, a mi kedves, de botladozó, kiválasztottaink pedig nem hallgatják el az álmaikat, beszélnek róluk, egy családjáért, hazanépéért felelős apa mi egyébről álmodhat, mint olyan Földről, ahol utódai békében és boldogan élnek, bizonyára mást is álmodik Ábrahám és Jákob, de nekik ezt kell elmondaniuk, hogy megerősítsék a többieket, az zsidó nép vágyát álmodja, amit egy palesztin és egy arab, egy ukrán egy orosz álmodik, bárhol vagyunk a világban, bármely korba születtünk, ezt álmodjuk, újra és újra elmeséljük az álmot. Most végtelenül szemtelen módon azt merészelem kérdezni, hogy a hazáját elhagyni kénytelen Thomas Mann miről álmodik, ha most el is kellett hagynia Münchent, ez olyan hihetetlen, olyan sokszor fog még előjönni az álmaiban az a város, a tudatalattinkat nem tudjuk kiiktatni, az emlékeinktől nem tudunk megszabadulni. A legjobbakat kívánom,

Lou

2023. 0,4. 29.

(JEGYZET

ÚJJÓZSEF ÉS TESTVÉREI - héber fordítás Mandel (mandula) Izidor vagy Mordechai Avi-Saulegyenlőre megrendültem, a Lotte Weimarban tudtam, a József és testvéreit nem, akkor az egész család bújhatja most már T.M-et. - Nem kell beparázni, végtére ezek párhuzamosok, nem lehet vele mit kezdeni, Nádas ebből regényt írna, én nem tudok. Milyen sokat kínlódtam a mandulafákkal, és tessék itt van möszjő mandula, egy izraeli dédpapa, akivel szellemi rokonságban vagyok, más rokonság nincs úgy 500 év távlatában, azontúl viszont lehetséges, T. M.úgy írja meg a József és testvéreit, hogy Jákobot és Ábrahámot századok választják el, akkor pedig minden lehetséges, nem kell emiatt összeomolni, végső soron semmi sem történt, csak egy kis éber álom az egész, lehet hogy ezt nevezik irodalomnak, a mű hatásának, Mordecaj a nyelvet keresi T.M.-hez ugyan azt a szöveget bújjuk, én a megértést, Mordecajnak nem kell megértenie, ő mindent ért, neki szavak kellenek, a létrán kétféle angyal van az egyik szavakat hoz, a másik megértést, szegény én angyalomnak nehezebb a dolga, mert én elég buta vagyok, ilyenkor a létráról átugrik az első felhőre és becsapja a fellegajtót.)

Kedves Thomas Mann és Katja, napok óta készülődöm erre az írásra, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget Észau és Jákob történetének, talán csak ennyit, hogy mindig örültem, ha nagyanyám vagy anyám lencsét főzött, de ez az étel rajtam kívül senkinek se szerzett különösebb élvezetet a családba, lencse rajongó vagyok, de senkitől se kellett elvennem a lencsét, adták szívesen, részint azért mert egyke vagyok, másrészt azért mert nem kedvelték, az előbbi miatt apai áldást sem kellett kicsikarnom, nagyszüleit már igen, hiszen három unokatestvérem is volt, így ha a testvérféltékenységgel nem is, de az unokatestvéri féltékenységgel volt alkalmam találkozni, ez persze nem holmi tárgyi javakra vonatkozott, hanem a szeretetük kizárólagos megszerzésére, ami lehetetlen volt, és persze a megosztása köztem és unokatestvéreim között nem eredményezte azt, hogy nekem kevesebb jutott, hogy volt-e kedvenc unokájuk, azt pontosan nem tudhatom, sohasem mondták, csak már a haláluk után említette anyám, hogy az első fiú unokájuk volt a legkedvesebb, ezzel némi csalódást is okozott nekem, ami mostanra már rég elmúlt, hogy nagyanyám hogy mesélte el a nyári konyhában Ézsau és Jákob történetét arra nem emlékszem, lehet hogy kifelejtette, semmitől sem rettegett jobban, mint a családon belüli viszálykodástól. A jelenlegi pápa, Ferenc, most érkezett Magyarországra, a ceremóniát nem követem, de valamit mindenképp szeretnék megemlíteni, a pápa a nyilván okos, empatikus és békét hirdető beszédébe beleszőtt egy József Attila idézetet, a vers címe a Dunánál, és az idézett ennyi volt, "A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai". Itt meg is hatódtam, kedves versem a Dunánál, az estét és az elmaradt reggeleket az Ön által elképzelt Ézsau és Jákob közt lezajló megbocsájtó találkozással töltöttem, de akkor megjelent nekem Mandel Izidor a későbbiekben Mordechaj Avi-Shaul és azt állította, hogy ő pedig nemcsak a József és testvéreit, így nyilván a most olvasott részt fordította le héberre, hanem a mi szerencsétlen sorsú költőnk József Attila verseit is. Így már csak nem álltam meg, ha már Feri pápa is József Attilát idézte, kinek családneve a József, hogy megtudakoljam Mordechajtól, hogy melyik József Attila verset fordította héberre. Mordechaj igen előzékeny volt, nem úgy mint a mogorva unokái (Péter, András, Zsuzsa) és közölte. - Mi mást fordíthattam volna héberre először, mint a Thomas Mann üdvözlését, azért is mert a feleségem Lea asszony egyik kedves verse, apósom pedig még azon is elgondolkodott, hogy az Eszter könyve után esetleg a héber magyaroknak elkészíti a vers egy sorának kalligrafikus változatát.Mordecáj ezen válaszával igen elégedett is lettem, azt már nem mertem megkérdezni, hogy Seelenfreud Salamon ükapa a vers melyik sorára is gondolt, de elképzeletem, hogy Izrael-i otthonokban a legjobb hely erre a nappali, ott van a falon egy József Attila idézet, mondjuk ezMint gyermek, aki már pihenni vágyikés el is jutott a nyugalmas ágyigmég megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -(igy nem szökik rá hirtelen az éj)s mig kis szive nagyon szorongva dobban,tán ő se tudja, mit is kiván jobban,a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.Talán hosszú, és nincs ilyen idézet egyetlen falon sem, de az igaz, hogy Feripápa megnézte a Dunát, mint ahogy megnézte a Jordánt, a Szajnát, a Moldvát, Tejot, a Volgát mindenütt talált folyókat, s ezek a folyók nem törődtek azzal hogy hol milyen népek laknak. Akkor kedves Thomas Mann, a hosszúra nyúlt bevezető után talán elkezdhetném a történetet, először is örülök, hogy ma reggel Baselbe indulnak, én ugyan szombat van nem megyek Baselba, az úticélom a Killer-ház, de persze Baselról mindig eszembe jut Kálvin és Herzl Tivadar, hogy ha eltekintek a közöttük lévő 300 évtől, akkor van egy primitív kérdésem, amit a történelem nem tud megmagyarázni, mit szólt Kálvin János Herzl Tivadar Báselba érkezéséhez, s hogy abban az évben, amikor Kálvin János már csak egy emléktábla volt ahhoz, hogy a zsidók elözönlötték a várost, ez a Herzl Tivadar pedig kiöltözött a többi zsidóval, mint Szaros Pista Jézus nevenapján, még estélyt is tartottak. Ebben a nehézkes helyzetben a zsidók nem néztek ki zsidónak, olyanok voltak, mint a a helyi lakosok, Kálvin viszont álnéven élt a városban és azt állította, hogy az ő becsületes neve Matinus Lucianus. Mindezt csak azért hozom elő, mert az embert az élet rászorítja, arra hogy időnként ravaszul játsszon, de nevezhetjük mindezt diplomáciának is, hogy megóvjuk magunkat, ki akarna mindent elveszteni, érthető, hogy Jákob megpróbálja megmenteni a vagyonát, a házanépét, a feleségeit, a fiait, a legkedvesebbet Józsefet, hogy Kálvin a kereszténységet, és Ön legalább a töredékét annak, amit Németországban megszerzett, és én is játszom a magam titkos életét, amikor ezt írom Önnek, az igazt elfedem a valóság látszatával. Mindez lehetetlen, csak egy angyal képes arra vagy az Örökkévaló, hogy egybe lássa az időt, még mielőtt egy város elpusztul, egy nép eltűnik a történelem szinpadáról minden pillanat ismerője legyen, nem beszéljük és nem értjük az angyalnyelvet.Ó Bázel, Ó Bázel annyi mindenkivel összefuthatunk itt, bármikor szembe jöhet velem a szerelmes Nietzsche és Lou-Salome, vagy az elegáns Jung, Sabine Spielrain, esetleg Lenin vagy Dosztojevszkij, ez a város nagy kalandok helyszíne, de persze titokzatos és hallgatag, mint minden város.Érdemes-e leírni mi történt ezután? A reggeli nyűgök, öltözködés, a lakás elhagyása, ütemes séta olyan utcákon, ahol a nagyanyám Oláh Erzsébet Izabella is járt, talán pont ebben az időben, megérkeztem a munkahelyemre a Killer-házban, a kitalált történeteim helyszínére, hogy eltöltsek ott nyolc órát. A lebetonozott udvar közepén egy madár feküdt, az a rigó asszony, akit napközben a külcsönzőpult mögül jól látok, mert a fészkét a felső ablakba rakta, látom ha megérkezik, látom, ha ahogy a fészekben ül, nem avatkozok sehogy sem a történetébe, nem rakok ki vizet és magokat, ezt nagyon nehéz megállnom, de egyszer már elszúrtam a dolgot azzal, hogy segíteni akartam. Elborzadtam, hogy ez a madár ott fekszik holtan az udvar közepén, odamentem, hogy megnézzem, hogy van-e még benne élet, a madárka pihegett, kinyitottam az ajtókat, és elindultam vízért és egy laptért, hogy eltegyem az udvar közepéről egy védettebb, füves részbe, hátha magához tér. Feripápa, akinek a példaszentje Szent Ferenc, aki a madaraknak prédikált, nem olyan messze talán már abban a templomban van a Rózsák terén, ahol megkereszteltek, Oláh Erzsébet Izabella abból az Istenháta mögötti tanyáról elindul, hogy jelen legyen a keresztelőmön a görög katolikus templomban, akkori viszonyokat tekintve a fejkendős asszony nem tesz meg kisebb utat, mint a három királyok, hogy ott legyen a Rózsák terén, én persze semmire se emlékezhetek, azóta se jártam abban a templomban, ezzel a madárral se Szent Ferenc, se Feripápa, se én nem tudok mit kezdeni, az életet nem lehet belelehelni. Levágtam egy petpalacknak az alját és kimentem a haldokló rigóhoz, de valami csoda történt, mert kismadár kicsit felborzolva a tollait, úgy tűnt valami miatt rettentően felháborodott, ott állt a fészek alatt, nem akart elrepülni, a vizet letettem, hátha mégis megszomjazott ez a szegény, de vajon mitől ájult el, a férjére gondoltam, hogy valami affér támadt és kilökte a fészekből, a fészek zilált volt, de a másik rigó, az apa bent trónolt. Nekem visszatért a jókedvem, majd rendezik az ügyet egymást közt, lényeg hogy a rigóm jobban van. Aztán kedves Thomas Mann beindult a nap, egyik kedves olvasónk, egy idősebb úr, pontos életkort nem is említenék, Másának és nekem csokoládét hozott. Mása egy különleges diétán van, még sohasem láttam csokoládét enni, én viszont bár nekem aztán igazán tilos, mégis felbontottuk a csokoládénkat, Mása evett először, s vártam, hogy elmondja milyen, reméltem hogy nem jó, és akkor nem teszem ki a szervezetem a szenvedésnek, mert olyan gyógyszereket szedek, amelyek azonnal jeleznek, hasbarúgnak, ha túl sok szénhidráttal tömöm a sejtjeimet. És akkor Másenyka azt mondta, marcipános az alja. Nekem kedves Thomas Mann ilyesmit, hogy marcipános az alja nem igen lehet mondani, mert a marcián alapanyaga a mandula, nem tudtam mi tévő legyek, csak bámultam a csokoládét és közben az járt a fejemben, hogy Ime megint itt van Mandel Izidor, de hogy került ide.Csak ettem és ettem a csokoládét, és közben eszembe jutott a történetem, a bolgárok, és a mandel név, ami mandulát jelent, hogy Mordecaj Leviék készíthetnének marcipánt, a technikát már Spanyolországban ismerték a királyi udvarban, de ismerték a szefárdok is, ha egy zsidó ember családneve Mandel, akkor ezzel a logikával, amiben persze benne van a tévedés kockázata is, azt feltételezem, hogy a szefárd, Hispániából jött, nem kelet-európai askenázi, így Mandel Izidor aki elbújt ebben a csokoládéban is szefárd ághoz tartozik, ennek persze nincs rám nézve semmi jelentősége, mert én izzig-vérig lelkestől és testestől is Kelet-Európai vagyok.Ön bizonyára örül a marcipán említésének, hiszen Lübeck nevezetessége a marcipán, amit írt róla nem ismerem, de megpróbálom felkutatni a marcipános novelláját. Este még megnéztem Feripápát, hogy hogy töltötte a napját, a könyvtárban szólt egy olvasó, hogy a kézikönyvtárban elborult egy könyv, Mása hátrament megnézni, én kimentem ebédelni. Mikor visszajöttem Mása elmesélte a különös esetet, a Biblia, egy díszkiadás, ami áll, mint a cövek, elborult, visszaállította, de ahogy ott hagyta megint elborult. Nekem a rigómama ájulása jutott erről eszembe, csak nem én vagyok az oka annak, hogy a Biblia hasra esett, és nem Ön kedves Thomas Mann, két ilyen ártatlan embernek, mint Ön és Én mi köze ehhez? Feripápa pedig az estét egy Arénában töltötte, boldog volt, szinte felhőtlen, végre valami értelmes ajándékot is kapott, egy rubik kockát. Visszatérve Jákob és Ézsau találkozására, nagyon jól szórakoztam Jákobon, ahogy félre vezeti Ézsaut, azt hiszem a gyerekek is remekül szórakoztak azon az estén, amikor felolvasta Münchenben ezt a részt, Ézsu leszármazottai, tehát megkapják a vörös földet, ami a Holt tengertől Délre van, ami nem alkalmas a földművelésre, csak a vadászatra, egy másik nép származik majd Ézsau családjából, az edomiták, ki is aki ezt eldönti, hogy megszerezze a másodszülött Jákobnak az apai áldást, ami Észaut, az első szülöttet illetné, Rebeca az édesanya, Izsák Ézsaut kedveli, Rebeca Jákobot. Az anyák nagyon leleményesek, hogy kicsikarják amit elhatároznak. Miért feküdt az én rigómamám magát holtnak tetteve a Killer-ház udvarán. Keveset tudok a madarakról, Szent Ferenc bizonyára jól ismerte őket, de hallottam már olyan történetet az állatokról, hogy képesek holtnak tettetni magukat, hogy megvédjék az utódaikat, nem tudom máshogy értékelni a madárka rosszul létét, mint az anyai önfeláldozást, egy olyan húzást, mint Rebeca ősanya vakmerő tettét, amelyben megszerzi Jákobnak az apai áldást.Ez a szöveget már április utolsó napján írom, ragyogó időnk van, Feripápa a Kossuth térre indul hamarosan, hogy találkozzon a hívekkel, holnap május elseje, bizonyára hallott a nagy május elsejei felvonulásokról Németországban, Göbbels most megmutathatja, hogy mit tud, a tömegdemonstrációk emberre, félelmet kelt mindenkiben, aki máshogy gondolkodik, mint Adolf Hitler és körei, hálás vagyok, hogy Feripápa megelőzi a nagy Göbbels-i tervet és mielőtt még kinyithatná a pofáját, írna nekem valamit a gyalázatos naplójában Feripápa leszereli, mert pontosan tudja mikor mit, hol és hogyan kell mondani, én pedig érteni vélem, ami majd mindjárt meg fog történni. Mert vannak olyan mondatai, amelyek lenyűgöznek, és ezért többször is újraolvasom őket. Annyira megkedveltem ezt a részt, hogy ide másolom.:"Köszönöm szépen! - gondolta Jákób. - Hogy én is sípoló bakkecske legyek Edomban, és örökké veled lakjak, te fajankó? Ezt Isten sem akarja, de az én lelkem se. Amit beszélsz, kínosan buta locsogás az én fülemnek, mert ami köztünk történt, azt nem lehet elfelejteni. Magad említed minden nyelvmozdulással, és még azt képzeled, te tökfejű, hogy valaha is megbocsáthatod és elfelejtheted?"Hálás szívvel üdvözlöm Önt a ravasz történetekért, a marcipánokért, egy anyarigóért, mindketten inkább kerüljük a nagy szavakat, Jákob megkapta az áldást, most az egyszer és soha többé mert azért ilyesmit félek kimondani, nincs ezekre a szavakra felhatalmazásom áldott vasárnapot Bázelben, és ott ahol a valóságban és az ideák világában vagyunk.

2023. május 2.

I.

REMÉNYKEDEM

Volt egy találkozás néhány ezer éve Ézsau és Jákob találkozása, abban reménykedünk, hogy lesz egy másik aminek jobban kell sikerülnie, erre vár minden jóakaratú ember. Meglehetősen keveset tudok az Ószövetségi diplomáciából, a Varázsló egy kicsit leleplezi őket, de csak elképzelt valamit, lényeg hogy nem támadtak egymásra, békében élt Jákob és Ézsau családja, hogy írjam ezt meg Thomas Mannak, hogy el ne rontsam, az ő idejében senki se tudja megállítani a nácizmust, most pedig talán van egy hajszálnyi remény, Ézsau és Jákob találkozása is az volt Rebecának, csak nem lehet mindent elmondani, nekem is hallgatnom kellene, de T. M-nek azért el lehet mondani, úgyis mindjárt agyonsúlyt Dina történetével. Mennyire keveset tudnak az emberek a vatikán-i diplomáciáról, nagy menet volt ez a három nap, de lehet hogy a sorsunkat az a húsz perc fogja meghatározni, amiről alig tudunk valamit, egy pápa megcsókolja egy metropolita keresztjét, mit sem törődik azzal hogy ez most behódolás vagy nem, magasabb érdeket szolgál, ahol a gőgnek semmi helye, alázatos, hogy békét teremtsen, ha úgy veszem, akkor Jákob is ezt tette. Az első képen, ahol a pápa és a metropolita találkozik egy Madonna kép van köztük a falon, nem a szenvedő Jézus, hanem a gyermeket a karjában tartó Madonna, a remény. Hilarion Alfejevvel szombat délelőtt, magánfogadáson találkozott Ferenc pápa. A katolikus egyházfő öleléssel fogadta a metropolitát, majd megcsókolta mellkeresztjét. Tavaly júniusban neveztéki ki a budapesti és magyarországi orosz ortodox egyházmegye kormányzójának az akkor 56 éves Hilarion (Alfejev) volokalamszki metropolitát, aki addig a moszkvai patriarkátus külső egyházi kapcsolatok osztályának elnöki tisztségét látta el.

II.

Keves Katja és Thomas Mann, május másodika van, óriás narancshasú felhők úsznak el felettünk, nem akarom a május elsejei történeteimmel untatni, azzal hogy mit érez egy gyermek, ha a város lakóival felvonul, azt amit 1933-ban az iskolás fiúk a Lustgartenben, meglehetősen keveset ért abból ami van, de élvezi a hangulatot, az együttlét élményét, a hangszórókból indulók zengik, hogy éljen május elseje, a zászlóerdőket fújja a szél, a munkát ünneplik, majd kimennek a Nagyerdőre, hogy majálisozzanak, együtt töltsenek el egy napot, a majális gyökerei valahol sokkal mélyebben vannak az időben, így mindannyiónkban benne vannak, a tudatalattinkban alszanak, már a rómaiak is kivonultak, a múzsák, Apolló és barátai, a gráciák örök májusban élnek, ki ne vágyakozna arra hogy örökké egy virágzó réten tengesse a napjait. Göbbels nem véletlenül csapott le a május elsejére, hogy a világnak és a németeknek megmutassa a nácik hatalmát, az egységbe kovácsolt, félre vezetett nemzetet, s közben azon ügyködjön, hogy leszámoljon a munkásokat képviselő szakszervezetekkel, a gyerekkorom május elsejéit pont ők szervezték, ma már alig hallani felőlük, azok a május elsejék emlékek és nosztalgiák, itt-ott még felütik a fejüket bennem is, hogy emlékezzek a májusokra. A mostani május elsejéimet is szeretem, elhúzódni a világ zajától, és olvasni, vagy megérteni, hogy miért is látogatott ebbe az országba a második Ferenc, persze tudom, hogy a pápai látogatások mind ugyanarról szólnak az apostoli küldetésről, az evangélium hirdetéséről, a hívekkel való személyes találkozásokról, a kereszténység hisz a közösség erejében, az egyénileg és közösen elvégzett ima hatékonyságában.Mindezt nem mondtam, amikor szombaton Mása megkérdezte, miközben a rigó mama elfoglalta újra a fészkét az ablakmélyedésben, hogy miért jön ide a pápa, majd azt kérdezte, hogy mit jelent nekem a Biblia. A kérdése zavarba hozott, mert ezek számomra evidenciák, amit nem lehet, nem is kell megmagyarázni, hogy mi a Biblia-i szövegek értelme, azt pont nem lehet az ész, az értelem alá vonni, szívvel lehet közeledni, a hit már kegyelem, ami nem adatott meg, de a keresés, hogy legalább megértsem őket, akiknek olyan fontos a pápalátogatása, az igen. A látogatás jól megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, a nagy demonstrációkat, a felvonulásokat, a győztesek diadalmenetét mindig pontról pontra meg kell szervezni, micsoda izgalommal teli félelmek gyötrik ilyenkor a szervezőket, és ha a főszereplő, mint Feripápa is hajlamos a protokoll szabályai alól kimosolyogni, elcsámborogni, mint egy kíváncsiskodó bárányka, mikor a félig nyitott kapukon is be akar menni, ahelyett, hogy a neki kijelölt sugárúton haladjon, kész nyeremény, hogy tolókocsiba ül, mert így aztán nem tud mostanában meglógni, de még így is időnként elfeledkezik arról, hogy pápa, furcsákat mutogat, meghatódik, igazi arcát mutatja, valóban kíváncsi, érdeklődő, szellemes, majdnem hétköznapi.Milyen mostanában itt, a híradók naponta közlik az orosz-ukrán háború híreit, már nem főhírek, a helyzet egyre kilátástalanabb, ehhez kellene hozzászokni, beletörődni, majd megoldják, vagy még nagyobb bajt csinálnak. A politikához nem értek, nem is követem úgy az eseményeit, mint Ön kedves Thomas Mann, ezért nem is vettem észre, azt a kis hírt, mivel Feripápa jött-ment, mindenhol tette a dolgát, karakánul elviselte a híveket, és a ráosztott szerepet, de volt 20 perc, ami nem szerepelt a hivatalos programban, a pápa találkozott Hilarion Alfejev metropolitával, a orosz ortodox egyház legjelentősebb szellemi vezetőjének emberével, egyházuk egyik diplomatájával. Erről a találkozásról néhány fénykép is készült (ebben a zárójelben jegyzem meg, mint az tudja Jákob és Ézsau találkozásánál tartok, és ez persze eszembe jutott, hogy ennek lelki mélységét talán Ön tudná megírni, háború van, de két befolyásos ember találkozik, ami megrendítő számomra az a két ember arcvonásai, az egymás iránti feltétlen jóindulat, ó ezt nem lehet csak úgy az arcra erőltetni, tudatában vannak találkozásuk fontosságának, a kép amit nézek, még valamit rejt, a háttérben egy Madonna képet, a születés utáni boldog pillanatait az anyaságnak, nem Krisztus megfeszítése van a háttérben, pont a szenvedések mérséklése miatt találkoznak, hátha ők lesznek a kapu, ez a találkozás, hátha ők lesznek a kovász, ami előkészítheti a békét, Jákob és Ézsau összeölelkezik, valóban el kell felejteni, de legalább félre tenni a múltat, hogy megpróbáljanak helyre hozni valamit, mind a ketten mondjuk úgy, hogy ravasz diplomaták is, a Pápa jövetelének másik célja ez volt talán, a bárányok nem értették, hogy miért is jött igazából, az aki néven nevezte most őket.)Megtörtént a találkozás, a Bibliában számos találkozás van, Ézsau és Jákob, Mária és Erzsébet, Jézus számtalan találkozása egyszerű emberekkel, de hát Jézus is egyszerű ember, akinek mégis meg kell fejteni a mondatait, mert mindig több van benne, mint a látszat, a pápai mise középpontjában a kapu és a Jópásztor példabeszéd állt, a Jópásztor megmenti a juhokat, akik hallgatják Jézust hasonlatosak hozzánk, nem értik mit beszél azaz ember. Nos kedves Thomas Mann így volt-e a pápalátogatás vagy nem, azt nem tudom, nekem így volt, mint minden írásra és mesére hajlamos ember, mint Mózes és Józsué, mint az álmaikat közlő próféták, mint az evangélisták, mint az egyszerű egyiptomi írnok, mint József a betűk az írás szerelmese, csak leírtam egy május elsejémet, a világosság, ami lehet hogy másnak bosszantó sötétség este gyúlt ki bennem, amikor rátaláltam a Facebookon Feripápa utolsó budapesti képére, az üzenetre, a pápa beszáll a fehér Fiatba, már nem is lehet látni, csak a kezét, nem kacsingat, mint Ön a szakácsnére a tál lencséért, csak egy jelet mutat, még abban se vagyok biztos, hogy mi ez a szavak nélküli üzenet, furcsa angyalnyelv, magyarul nekem az a szó illik rá REMÉNY, bár jelentheti azt is hogy valamennyien egyek vagyunk a TEREMTÉSBEN, vagyis testvérek vagyunk, egymásra nem támadhatunk.Kedves Kátja és Thomas Mann, anya kertjéből hoztam néhány szál gyöngyvirágot, most ott van a konyhaasztalon az orgonákkal, hiszem hogy kilábal mindazok ellenére, amit Göbbels ír a naplójában az apátiából, megértem, hogy rettentően sajnáljuk a történtek miatt önmagunkat és a világot, hogy legyőzheti a demagógia és az ostobaság, más ellenszerét nem tudok ennek csak azt amire Ön elhívást kapott, az írást, kérem vídámítsa meg a napom, még sok olyan szöveggel, mint Észau és Jákob végül is szerencsés kimenetelű találkozása. Ilarion Alfejev személyes útja miről keveset tudok, egészen meglepő módon számomra és most ezért elnézést kérek a metropolitától, semmiképp sem akarom kihasználni azt amit olvastam róla, inspiráció számomra Jakob Romanov alakjának megértéséhez, és kibontakoztatásához, mert eddig képtelen voltam közelebb kerülni hozzá, ami végső soron egészen meglepett az a metropolita kapcsolata a zenével, s az hogy "A 2008-ban írt Requiem c. darab az utolsó orosz cárnak, II. Miklósnak és családjának, valamint a kommunista vallásüldözés áldozatainak állít emléket. " (Wikipédia), nem nevezném ezt összefüggésnek, inkább azt mondanám, hogy milyen szerencsés véletlenek szövik a szálakat, s micsoda angyali játék megtalálni egy ilyen szálat, remélem sem Feripápát, sem pedig Illariont nem sértettem meg, laikus vagyok, képzetlen világi ember, egy könyvtáros, de inkább egy ács, hogy a mű nem tökéletes, az mindegy, elég, ha vonzó. Most pedig leellenőrzöm a metropolita nevét, mert ilyen keresztnevet, hogy Illarion még soha sem hallottam.Lou

2023. május 12.

BÁSZTET - AZ EGYIK VARÁZSLÓ AZT MONDTA, HOGY IDEJE, HOGY ÍRJAK EGY REGÉNYT.

- NA JÓ - feleltem felelőtlenül, mert egy regény azért mégiscsak nagy vállalkozás.- EGYEZZÜNK MEG EGY KICSIBEN - mondtam a Varázslóknak és arra a nagy kék bőröndre gondoltam, ami azóta ott van a sötét beépített szekrénybe mióta ideköltöztem, évek óta tervezem, hogy kezdek vele valamit, először is leveszem onnan, csak létráról érem el, lehet le fogok esni a létráról, mert ez egy piszokul nagy bőrönd, majd a fejemmel kell tartani, mint egy danaidának a korsót, onnan az is lehet, hogy leesik, pont a macskára, mert az olyan kíváncsi, hogy nem lehet elzavarnia létrától.

 Május 3-a van, Thomas Mann naplója szerinti időben, ki van borulva a bőröndje miatt, ami nem érkezik meg Báselbe, én is ki vagyok a saját bőröndöm miatt.

A nagy kék, műbőr koffer, amit még E. hozott házasságba mindenképp megérdemelné, hogy bekerüljön egy regénybe - mesélte Oláh Mária Éva Jakob Romanovnak azon a délután, amikor Thomas Mann naplóját olvasta - mert Nyugat-Európa több országában is megfordult többnyire tavasztól őszig, de járt Amerikában, és volt két nagy útja Japánba, és most itt van velem Ein-Karemben.
Oláh Mária Éva nem rakta be a szekrénybe, talán be se fért volna ez a hatalmas sötétkék bőrönd, ott állt az ágyával szemben, még nem nyitotta ki, annyi emléket hozott el E-ről az első emeleti társasházból, a 33 szám alatt laktak, ami ebbe a bőröndbe belefért, mikor beköltöztek
A nagy kék, műbőr koffer, amit még E. hozott házasságba mindenképp megérdemelné, hogy bekerüljön egy regénybe - mesélte Oláh Mária Éva Jakob Romanovnak azon a délután, amikor Thomas Mann naplóját olvasta - mert Nyugat-Európa több országában is megfordult többnyire tavasztól őszig, de járt Amerikában, és volt két nagy útja Japánba, és most itt van velem Ein-Karemben.
Oláh Mária Éva nem rakta be a szekrénybe, talán be se fért volna ez a hatalmas sötétkék bőrönd, ott állt az ágyával szemben, még nem nyitotta ki, annyi emléket hozott el E-ről az első emeleti társasházból, a 33 szám alatt laktak, ami ebbe a bőröndbe belefért, mikor beköltöztt
E. 33 éves volt , a 33- ra mint mindenki, ők is azt mondták Krisztusi kor, Oláh Mária Éva szerette ezt a dupla hármast, 33 évig lakott abban a házban, mikor 2023-ban úgy döntött, hogy a József és testvéreit fogja olvasni Thomas Manntól, és kiírja magát abból a házból, kimenekül onnan.
Kár - mondta a macskának - hogy ez bőrönd, nem lehet az a bőrönd, mert a 80-as évek végén gyártották, amelyikre Thomas Mann annyira várt 1933-ban Baselben, és már az idegösszeomlás határán volt, hogy nem érkezik meg a József és testvéreivel és a Naplójával egyéb jegyzeteivel, ha a bőrönd tartalma a nácik kezébe kerül, az bizonyíték lesz ellene, ok a meghurcolására.- Kinyissam - természetesen Miro nem válaszolhatott, a bundáját rendezte az ablakban, a zsidó naptár szerint ijjár hónap második felében voltak a készülő regényben, a reggelek kellemesek, de délután már 30 fok volt- írta a Facebook oldalára - itthon a májust szerette a hónapok közül a legjobban, a hirtelen jött melegben elhatározta, hogy felhagy a szénsavas üdítőkkel, citromot vesz, szerez valahonnan mentát, és limonádét fog inni. Levette a bőröndöt és a konyhaasztalra tette.
- Lehet hogy vannak benne piros lámpionok, engem a piros lámpionok arra a száraz virágra emlékeztetnek, amit zsidócsereszények hívtak otthon, azt hittem, hogy Jeruzsálem tele van zsidócseresznyével, de még egyet se láttam a Biblia növényei könyvben.
Megitta a kávéját és inkább a másik történetet folytatta, attól a saját bőröndtől megijed, majd azt is megírja egyszer talán, de reggel Thomas Mann naplóját olvasta.

Kedves Mester megint egy fikció szórakozzon kérem rajtam vagy aludjon el rajta.A bőröndöt 1930-ban vásárolta Katja Mann egy kiváló Berlini táska boltban, pedig rengeteg bőröndjük volt, az állandó utazások miatt, de Katja új bőrönddel akart Palesztinába érkezik. 

- Ki tudja, hogy milyen időnk lesz, egy papumdekli talán nem bírja elviselni az ottani időjárást, a hajón még szét is ázhat - Katja elhatározta, hogy mindenképp a drágább, bőr koffert fogja megvenni. - Disznóbőr - mondta az elegáns berlini bolt eladója - és megkopogtatta a bőröndöt - a két kisebb gyerek is jelen volt a vásárlásnál, azok rázendítettek röfögni, a Varázsló elbizonytalanodott, de már késő volt, mert Kátja kifizette a barna bőröndöt, egy disznóbőr bőrönddel beállítani a Szent Földre talán nem a legmegfelelőbb, de most már mindegy volt. 

- Milyen kedves gyerekek - mondta az eladó, Elisabeth röfögve körbe kergette a bőröndök közt a visító Bibit.

Most pedig egy kis kitérőt kell tennem kedves olvasó, de a kitérő, a mellékszál tudvalevőleg (véletlenül azt írtam dudvalevőleg, így is nevezhetjük, mert időnként a mellékszál semmire sem jó, de az író, annyira elbűvölőnek találja az elkalandozást, kóborlást, hogy nem és nem irtja ki a készülő regényből, sőt dédelgeti, bővítgeti), a Varázsló nem kedvelte a macskákat, illetve ezt nem állíthatom biztosan, mert személyiségének ez az oldala sötétben maradt, azt feltételezem, hogy Thomas Mann a macskákkal ambivalens viszonyban volt, de ez érthető, hiszen a nagy kutyabarátként vonult be a világirodalomba, amikor megírta az Úr és a kutyát, Bauschánnak valóságos rajongótábora lett, a gyerekek a kutyáikat olyannak rajzolták le, mint Bauschán, s a név is rendkívül népszerű lett a gazdák körében. 

A Varázslóról több megható kutyás kép is készült, de hiába is kutatnák a róla készült fényképgyűjteményeket, sehol se találnák  macskás képet, de a dolog nem olyan egyszerű ott ahol hat gyermek van, és nőnemű lények is tevékenykednek a nagy író körül, előbb vagy utóbb valamelyik gyógyíthatatlanul beleszeret egy macskába. 

Abban az évben 1918-ban, amikor a Varázsló esténként felolvassa az Úr és kutyát Erika 13 éves, Klaus 12, Golo még csak 10, a két nagyobb kutyaimádó, Golo minden állatot rajongva szeret, de Erika, és később majd Bibi is elolvad a macskáktól.

Az első macska Katja Mann tudtával kerül a családhoz, a dolog kivitelezésében és eltitkolásában jelentős szerepe volt a szakácsnőnek, kijelenthetjük, hogy ő a hibás. Hilda a gyerekekkel hetekig rejtegette azt a fekete-fehér kölyök macskát, amiről Thomas Mann semmit sem tudott, mert napközben a kutyatörténetet írta. A macskát Katja nevezte el, ahogy megpillantotta a szakácsnő kötényében Basztetnek. Hilda, mint az egyiptomi mitológiában járatlan még sohasem hallotta ezt a nevet, úgyhogy Kátja kihozta a konyhába azt az egyiptomi istenekről szóló könyvet, amit a nászútjukon Báselben vásároltak a szökőkúttal szembeni könyvesboltban. Ott ültek a kút kávájánál az őszi verőfényben és a könyvet lapozgatták, Katja megállt a Basztet résznél, felolvasott T-nek, akinek olyan megmagyárázhatatlan érzése volt, amikor Katja felnézett, a tekintetében volt valami más, mint amivel eddig találkozott. Hedwig ahogy visszatértek Münchenben azonnal észrevette, hogy a lánya váradós, Thomas az első gyermekének születését egyenlőre nem tudta felfogni, egy ónix kőből készült macska medaliont - hogy miért macskát azt sem tudta, ösztönösen azért nyúlt az ékszerésznél - vett Kátjanak.- 

- Miért Basztet, olyan furcsa ez a név - Hilda finoman szétfújta a macska szőrét, hogy meggyőződjön arról, hogy nincs benne bolha, még a tanyán segített a macskáknak bolhászkodni, az elkapott bolha test szétreccsent a körmei közt. 

- Egy Basztet nevű macskával nem mer majd szembe szállni a férjem, higgye el Hilda ez a név olyan mágikus erővel védi majd a kiscicát, hogy a Varázsló tehetetlen lesz. Hilda és a gyerekek belevetették magukat Basztet történeteibe, mikor a varázsló bent írt, mindannyian a konyhában voltak, Erika felolvasta az egyiptomi macskatörténeteket, este pedig meghallgatták a varázsló kutyás történetét, a macskás történeteknél Bauschán is jelen volt és kifogástalanul viselkedett, igazi úriember módjára feküdt a fehér kövön, és eltűrte, hogy Basztet hercegnő összevissza cikázzon, s amikor elfárad, akkor a háta közepén pihenje ki magát.

Hildáról alig maradt fent valami érdemleges, de annyit lehet tudni, két dolog érdekelte ez időben, az egyik az egyiptomiak Básztete volt, mely szerint a macskák kiváló anyák, s ha férjezett asszonyoknak nem született gyermekük, akkor Basztethez fohászkodtak, kismacskákkal vették körbe magukat, akik úgy csüngtek rajtuk, mint ahogy az újszülöttek, mert szükségük van az anyjuk testére, nem tudnak elszakadni tőle, a másik a Biblia volt.

 Hilda három év alatt ért a könyv végére, pont abban az időben, amikor a kismacska megjelent az életükben a József és testvéreinél tartott és Rachel vágya foglalkoztatta, korábban pedig Sára története, hogy mennyire vágyakoztak arra, hogy gyermekük szülessen. Hildának ilyen vágyai nem voltak, de Katja az alkalmazottak közül először Hildának mondta el, hogy megint gyermeket vár, szüksége volt arra az őszinte örömre, ami a szakácsnőt elöntötte a hírtől, Hilda boldog volt és ilyenkor felkapta Basztetet, a macska azon a napon mellehús nyesedéket kapott, Hildával aludt, s a szakácsnő azt állította, hogy soha olyan hangosan nem dorombolt még, mint azon az éjszakának mikor kiderül, hogy Bibi meg fog születni,  a telihold majdnem legurult az égről München felett, mesélte később Bibinek, aki nagyon elégedett volt a Holddal.

A dolgot jótékony, cinkos hallgatás fedte el, egy május eleji reggelen a Varázsló Bauschánnal akart sétálni, de sehol sem találta a kutyát, bement a konyhába, hogy kérjen egy pohár tejet Hildától. A dolog váratlanul érte a szakácsnőt, aki a tejeskávéjában aprított tejjel a kezében ült egy hokedlin és énekelt, s közben abban gyönyörködött, hogy Bauschán milyen gyengéden játszik a kis pimasz Basztettel, aki időnként még rá is fújt. - 

-Hilda, mi van itt? 

A szakácsnő minden bátorságát összeszedve felkapta a megrémült macskát és csak annyit tudott mondani, Basztet. 

- Micsoda? A szakácsnő a macska nevét ismételgette. 

- Csak nem azt akarja mondani, hogy ezt a fertelmes élőlényt Basztetnek hívják, tudja maga egyáltalán, hogy ki az a Basztet. 

- Tejért jött? 

A Varázsló leült a másik hokedlidre, hogy értelmezze azt amit nem lehet épésszel felfogni, hogy az ő otthonában megjelenik egy macska. 

- Hogy került ide? 

- Egyszer csak itt volt a kertben, a kék hortenzia alatt, sírt szegény. 

- A macskák nem sírnak, a macskák nyávognak, értelmetlenül kornyikálnak. Csak nem azt akarja nekem bemesélni, hogy egy ekkora vakarék bemászott a két méteres kőfalon, és hol volt Bauschán.

A kutya már ott állt azzal a hűséges és bocsánatkérő tekintettel, amit a gazdája most nem akart tudomásul venni.Mivel Hildának ki kellett töltenie a tejet, jobbat nem tudott, minthogy Baszetet átadta a Varázslónak, aki meglehetősen idétlenül tartotta, úgyhogy Bauschánnak is be kellett segítenie, mert egy kicsit alulról megtollta a cicát, az pedig bátran a Varázsló szemközzé nézett, s a nyakában ott volt Katja fekete kő medalionja.Az eset után a Varázsló igyekezett átnézni Baszeten, ami képtelen elhatározás volt, egyre gyakrabban tévedt be Hildához a konyhába, bár a macska se vette figyelembe Thomas Mannt.

- Micsoda felfuvalkodott gőg - állapította meg, de erről egy szót sem írt a naplójába, már nyár vége volt, amikor Hilda kiment a konyhából, T. pedig a zsebében kotorászott, hogy megtalálja azt a diót, amit akkor szedett fel, amikor Bauschánnal sétált, szó sem volt arról, hogy a diót Basztetnek szánja, körbe forgatta a fejét, majd a konyhakőre dobta a diót, de Basztet nem mozdult, bár előzőleg látta, hogy a szakácsnő kis horgolt labdáira mindig ráveti magát, sőt a szájába fogva hurcolássza, mintha a horgolt labda macskakölyök volna. 

- Szóval nem ezt szeretnéd Basztet, valami többet, esetleg beköltöznél a József és testvéreibe, a Varázsló fontolóra vette Basztet ki nem mondott elvárását, 

Ida Herz, egy megtermett, állítólag bajor, nemesi családból származó, vörös sörényes asszony, kinek remek könyvesboltja volt Münchenben, már egy ideje titokban Basztet után nyomozott, Katja és a gyerekek Hildát oroszlán nénik nevezték, most is három könyvet hozott a Varázslónak. 

- Júdea oroszlánja - a varázsló végighúzta a kezét a dombornyomáson - és egy egyiptomi macska. 

Lassan összeállt a Júdeai utazás terve, T. a türkiz naplóba beírta a város nevét Shiken, és egy rosszul sikerült macskát is odabiggyesztett, Básztetet.

- Nem értem - mondta Hilda reggel Katjának - hogy került a történetbe Vezérke-Basztet, elolvastam ezt a részt Mózes könyvéből, de Vezérke-Básztet sehol sincs.

 - Ugyan Hilda nézze el, hogy a Varázsló kitömi a történeteket olyan szereplőkkel, akik sohasem léteztek, meg sem említi őket a Biblia, csak meg akarta csillogtatni a fantáziáját, beleásta magát az Ókori Egyiptomba, begyakorolja a szokásaikat, de talán leginkább azért, mert ki nem állhatja a mi Basztetünket, Erika el is nevette magát, amikor azt az egyiptomit virágfűzérrel a nyakában Vezérke Baszetetnek nevezte. 

Golo megsértődött. - Majd ha jobban ismeri az apját, elnézőbb lesz, a Varázslót rettenetesen felzaklatják azok a képek az újságban, ahol gyerekek virággal köszöntik Hitlert. 

Hilda is elnevette magát, a másnapi lapban megint megjelent egy fénykép Adplfról, Hilda a macska felé fordította a képet, az megint a kutyát bosszantotta és kimondta.

- Nyughass már Vezérke-Basztet.

...

DINA TÖRTÉNETE

Amikor folytatom a József és testvéreit Kedves Thomas Mann és Katja a Dina történetének A tiltakozás részét olvasom, abban a helyzetben vagyok, hogy Önnel visszafelé is látok az időben, és előre felé is, amikor így bontotta ki Dina történetét,

 Ön még nem tudhatta, hogy Vezérke Basztet, maradnék ennél a megnevezésnél, hogy fogja megtámadni a szomszédait, nem tudott Ausztria, Lengyelország, Finnország, Dánia, Hollandia, Franciaország lerohanásáról, de azt tudta, hogy mit jelent olyan apának lenni, mint Jákob, aki már magasabb célokat tűz maga elé, aki nem él az évezredes módszerekkel, nem akarja vérfürdővel leigázni a szomszédait. Nem mindegy kiből lesz vezér, kinek a kezébe kerül a hatalom. Ön felolvassa ezt a szöveget az otthonában a gyermekeinek, de mégis van valami, ami nem stimmel, képzeljük el, hogy azon az estén, amikor Ön felolvas, csoda történik, minden apának valami angyali sugallatra kedve támad felolvasni a gyermekeinek, de az angyal már nem avatkozik be, minden apa azt olvas fel amit jónak lát. Azt hiszem kevés apa választja az Ön szövegét, az apáknak Vezérke Basztet barbár üvöltése tetszik, amiben a kiskirályfi sorra elpüföli a szomszédait, és mindenhova beköltözik egy napra és mire a végére ér a nagy vándorútjának, már 12 szépséges felsége van.

2023. május 12.

Kedves Thomas Mann és Katja, noha még 1933-om van, és folytatom a József és testvéreit, valami sürgető izgalmat érzek, hogy belekezdjek Goethe és Lotte történetében, amit ha hinni lehet az Önről szóló életrajzíróknak 1936 és 1939 között írt, némi Wikipédiás kutatás meggyőzött róla, hogy nem ülhetek csak a József és testvérein, Goethével én már összeismerkedtem egy Itália-i utazás alkalmával, tehetett volna rám mélyebb benyomást is, de talán rossz szokásomat megtartva siettem, persze hogy elő kell újra venni Goethét, de mind a ketten tudjuk, hogy nehéz helyzetekben Goethe jó hatással van az olvasóra, pont úgy mint Tolsztoj, erősebb idegzetűekre még Dosztojevszkij is, és hát természetesen Ön, kit az olvasás területén is ne bosszantsa ezen fel magát, mert még a zenét is idesorolom, példaképemnek tekintem. Talán így fel is állítottam egy olvasási tervet, amit ezek szerint Ön irányít, ezt örömmel elfogadom, bízom benne hogy a Lottéval jól odasuhint a fasizmusnak is, úgy tenni, mintha az egészet Goethe csinálná, akiben Vezérke Basztet, anélkül, hogy értené azt állítja, hogy szerelmes, szerintem csodálatos elgondolás, még lenne egy kérdésem, csakhogy beleléljem magam az özvegy Lotte szerepébe, nem lehet Ön is és Én is egyszerre Goethe, hogy tulajdonképpen hány éves Lotte, a 67-et azért túlzásnak tartom, 59 vagyok, bár néha lehet erre még 10 évet rászámolni, ha már így ezzel a történettel bajlódunk, ami fikció, akkor szerintem még hozzá képzelhetjük Mordechai Avi-Shault, aki az Ön hatása alatt tölti az estéit, mikor héberre fordítja a Lotte Weimarbant és József és testvéreit, s még az is lehet, hogy Mandel Izidor, mert róla van szó, ugyanúgy párhuzamosan olvassa az Ön két történetét, mint én. Remélem nem zavarja ez az ötletem, üdvözlettel Lou

2024. május 17,

ŐSZI SZONÁTA

Fryderyk Chopin - Prelude Op. 28, n° 2 (Höstsonaten)

Kedves Thomas Mann és Katja, itt az idő semmit sem javul, reménytelenül esik, még azt is hihetném, hogy ősz van, október vége, ha keresgélek akkor van egy bőröndnyi emlékem az esőről, reggel felhívtam anyámat, meglepett, hogy milyen jókedve van, féltem a hangjától, hogy megviseli ez az eső, hogy melankóliába süppedt, a kertben felsarjadt a fű, de ilyen időben nem lehet a fűnyíróval levágni, később pedig annyira megerősödik, hogy a mi kis teljesítményű gépünk nem bír el vele, de anyu megoldja a dolgot, Klotildék fél órát legelnek, locsolni sem kell, úgyhogy van, aki mégis jól jár az esővel, ma olyan kitartó, hogy előkeresem E. biciklis esőkabátját, az olyan mint egy Mefiszto jelmez, de mi csak Beatman köpenynek hívtuk, hogy bejussak a munkahelyemre. E-ről néhány kedves kép készült ebben a denevér kabátban 2015 őszén, mikor Felice Bauer belátta, hogy Franz Kafkával való eljegyzése, írói szerepem szerinti eljegyzésem, dugába dőlt, ez az esőköpeny az egyetlen közös ruhadarabunk, így érhető, hogy ahányszor előveszem, nagy eső kell hozzá, visszaidőződik, az az 2015-ös sétánk. Anya még meg is nevetett, elmesélte, hogy Vilma macska, E-hez közel állt ez a trikolor, hiába esik kint akar lenni, az udvaron a kisház, ami E. és apa műhelye volt csatornájából az esővíz egy fém hordóba folyik, ha megtelik Vilma felugrik a hordó szélére, onnan iszik, de tegnap, eléggé elhízott ez a macska, beleesett a hordóba. Vilmának erős, kellemetlen, károgós hangja van, egyfolytában panaszkodott, míg anyu áttörölgette, majd fél óráig dorombolt. Esőben jobban és tovább alszok, a reggelt az Ön Napló bejegyzéseivel kezdtem, talán valamivel jobb a hangulata, amit a kultúra és állam viszonyáról ír, az úgy látszik már sohasem évül el.

"Szellem és hatalom, kultúra és állam ma távolabb állnak egymástól, mint valaha; azt azonban kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a szellemtől idegen durvaság hatalma vette magára a történelmi feladatotokat, és hajtja végre olyan energiával, amire a köztársaság képtelen volt.... a hatalom csak abban téved, hogy azt gondolja, hogy mindenre kiterjed és kultúrában is ütőképes..." (Napló, 1933. május 12. 194. p.)

 NAPLÓ
Délután két nő beszélgetett a pultnál, szóba került a város határában épülő akkumulátor gyár.

- Nincs itt hova menni, mert teleépítik ezt az országot ilyen gyárakkal, azt mondom a gyerekeimnek, menjenek el ebből az országból, itt nincs jövőjük.

A nő körülbelül annyi idős volt mint én, és még hozzá tette, mi már nem tudunk elmenni, amit nem tudunk megváltoztatni, azon nem szabad tépelődni, majd a másik témát váltott, és arról kezdett el beszélni, hogy hétvégén átjárnak Romániába vásárolni, Nagyváradon a magyar mosópor, amit nem terhel akkora forgalmi adó sokkal olcsóbb, mint itt.

Este már álmos voltam, de még megnéztem Ingrid Bergman Őszi szonáta filmjét, ahol egy zongoraművész anyát alakított, a filmet Ingmar Bergman rendezte, és egy kicsit csodálkoztam, hogy a svédek bevonultak Münchenbe, mert a film ott készült, részben ezzel akartam lezárni Ingrid Bergman filmjeinek sorát, másrészt azért választottam, mert érdekelt az anya lánya viszony, Katja és Hedwig kapcsolata, Lea és Dináé, az öreg Lotte és a lánya közötti, és persze a sajátom is, ha már a másokét nézegetem, de ez a Bergman film valahogy nem érintett meg, nekem a rendező-forgatókönyv író itt úgy belegabalyodott a rejtett családi kapcsolatokba, a ki nem beszélt múltba, képtelen voltam megérteni, hogy mi játszódott le közöttük.

A filmben a sikeres és önző zongoraművésznőnek, Charlottének, aki nem bírja összeegyeztetni az anyaságát a művészettel, van egy sérült gyermeke, a lány nem tud beszélni, csak hörög, félelmetes, nekem hiába próbálnak beszélni a szereplők a múltjukról a film nyelve ez a hörgés, az anya nem érti a sérült gyermekét, tudomást se akar venni róla, a másik kánya, Éva, aki ugyanazt az érzelmi utat járja be, mint a beteg kisebbik lány, valamennyire érti a beszédét. Éva mintha az írásba menekülne, azt hiszem az írás megerősíti a beszédben is, most megpróbál a folyton színlelő, sikeres anyjával őszintén beszélgetni. Két halál eset is történik a filmben, az anya elmeséli hogyan halt meg az a férfi, aki miatt elhagyta a családját, a megérkezés estéjén Charlotte hálás és elégedett, hogy a férje után jelentős vagyont örökölt, Éva elvesztette a négy éves kisfiát, de sohasem engedte el, úgy él mintha a gyerek vele lenne, a szellemi kapcsolat Éva szerint örök. Éva talán az írás miatt képes végre kimondani milyen traumákat okozott neki a híres és ünnepelt zongoraművész. A történet vége semmit sem old meg, minden marad a régiben, az anya elmenekül, ahogy megszabadul a lányaitól a vonaton ugyanúgy fecseg, mint előtte, visszaél a nyelvvel, de azért ez nem olyan egyszerű, mert mint művész, pontosan érti Chopint és a zene nyelvét, Éva viszont leblokkol Chopint szonátájától, miért nem tudja úgy érteni a zenét, mint az édesanyja, ő a szavakat keresi, a kommunikáció reménytelen, végtelen rossz érzés maradt bennem a film után, de Bergmann filmjei mindig kiváltják a katatóniát, több idő kell, hogy a sokkból, amit okoz felépüljek. Még nem olvastam végig az Ön Dina történetét, milyen a mi Dinánk, az én Dinám, milyen kislány, milyen édesanya Lea, milyen a testvéreihez, az apjához való viszonya, mennyire mellőzött, mert nőnek született a családban, áldozat vagy szerelmes, min múlik, hogy boldog legyen? Azért vannak a bejegyzései közt olyan megnyugtató részek is, minthogy Katja szülei május 11-én megérkeznek Bandolba, nem érzik úgy a veszélyt, mint Önök, gyanútlanok, mi baja történhet egy matematika professzornak, negyedévi távollét után Kátja találkozik az édesanyjával, két hét boldogság. Ma május 17-e van, s Önnek ezen a napon jelezték, hogy megérkezett a bőrönd, de még szeretné, ha sikerülne a legkedvesebb bútordarabokat az íróasztalt, a fotelt és a gramofont visszaszerezni. (193.p.)Azt hiszem ennyi anyag elegendő ahhoz, hogy megoldjam Hilda történetét.

2023. május 19.

TIKVA

Hilda a bőrönddel megérkezett a fogadóba, alig várta, hogy elfoglalja a szobát és kifújja magát, azon igyekezett, nehogy az izgalomtól úgy tűnjön a városban valakinek, hogy menekül, most még az se érdekelte, hogy a fogadó egy olyan bajor parasztház volt kívülről, amire mindig vágyott, a rózsaszín muskátlik sem érdekelték, pedig azok már virágoztak az ablakokban. 

A recepción már várta egy levél, a második emeleten kapott szobát. A pincér bár az ilyen egyszerű vendég esetében, mint amilyen Hilda volt kivételesnek számított felkísérte az egyágyas szobájába, az sem volt szokásos, hogy a pincér bemutatkozzon, de a negyven körüli, sovány férfi, ahogy elérték a lépcsőt megállt, még egy kicsit meg is hajolt Hilda előtt. - Mager vagyok - Hilda meglepődött, hogy mit akarhat ez a pincér. - Ismerős a neve, azt hiszem már hallottam valahol. Mager, a pincér.- Berlinben voltam jó ideig a Zöld Elefántban.- Még sohasem jártam Berlinben, nekem már München is túl zajos, vidéki vagyok. - Jól ismerem Erika kisasszonyt és Klaust, előadás után gyakran nálunk maradtak hajnalig, és felolvasták azokat az elbűvölő leveleket, amelyeket a kedves mamájuk írt, és persze beszéltek az édesapjukról is a Varázslóról, még Önt is megemlítették. Egyébként Hamburg-i vagyok, úgyhogy a A Buddenbrookokat az egyik unokatestvérem révén, aki komornyik volt a Lübeck-i házban szinte ismerem, nagy tisztelője vagyok az írónak. Most hol vannak a Varázsló? Hilda megint megrémült, hogy a nyomában vannak, ha ez a pincér ismeri a családot az akár csapda is lehet, és a bőrönd ott van a kezében, szinte elragadta, és ez a vigyor a képén, mint egy róka, a haja is vörös, tett egy mozdulatot, hogy visszaszerezze, de a pincér megrázta a fejét, hogy semmiképp se fogja visszaadni, mert boldog, hogy nála van. - A Varázsheggyel már nehezebben ment, de természetesen el fogjuk olvasni a feleségemmel, annál is inkább, mert az a környezet majdnem olyan, mint egy szálloda, az itteni vendégekről is lehetne könyvet írni. Hilda elfelejtette, hogy hányas a szobája, mert csak a levél érdekelte, amire értetlenül nézett, majd a zsebébe gyűrte mikor ez a pincér, Mager vagy kicsoda odaadta.- Huszonhetes, kedves Hilda - mondta Mager - ha lenne időnk, akkor szívesen meghallgatnám, hogy készíti kegyed a szilvás gombócot, Erika és Klaus gyakran mesélt az Ön főztjéről, azokról a híres lencse főzelékekről, és a gombóc bosszúról. - Nyilván őrült ez a pincér - gondolta Hilda, honnan tud a gombócokról - a szoba valóban világos volt, és az ablakból a bejáratra lehetett látni, de Hilda, megkövült, mint egy szobor ahogy belépett a kellemes és tiszta szobába megcsapta a friss ágynemű huzat levendula illata, a tekintete elidőzött a két árnyképen, a fekete férfi és nagy kalapos nőalak egymással szembe nézett, Hilda mint mindenki ismerte a két kép történetét. - Ez volna a huszonhetes szoba - mindenképp a huszonhetest akartam, hogy biztonságba érezze magát. - Nem értem, csak a nővéremet jöttem meglátogatni, de nem akarok terhére lenni, azért választottam ezt a fogadót.- Sajnos a nővére nincs Dachau-ba, sürgősen el kellett utaznia, de ha valami kellemetlenség érné, akkor mutatok itt egy hátsó lépcsőt - azzal a pincér még mindig a kofferral a kezében kinyitotta az ajtót odaintett Hildának, hogy menjen vele, a szoba a folyosó végén volt a mellette lévő ajtó egy szűk lépcsőházba vezetett. - Nyitva van az ajtó, ha lemegy ezzel a kofferral, akkor egy kis sikátorba lép ki, látja, van ott egy szekrény, ha nagy baj van, hagyja ott a bőröndöt, amint tudom visszajuttatom Münchenbe.- Milyen baj lenne? - Nyugodjon meg kedves Hilda, öltözzön át, vegyen fel egy fehér ruhát.- Miért fehéret?- Ó ez csak olyan megszokás -a pincér az árnyképek felé biccentett.- Sétáljon egyet, üljön be egy cukrászdába, tele van a város fekete egyenruhásokkal, a táborból kijutott egy kommunista, a SS meg van kergülve. Igyekszem megszervezni, hogy a bőrönddel épségben visszatérjen Münchenbe, de legalább egy éjszakát itt kell töltenie, nem fordulhat azonnal vissza, és olvassa el a levelet, ha bármi baja van csengessen, egész éjszaka szolgálatban leszek, ilyenkor olvasni szoktam, ismeri egy bizonyos Rinaldi nevezetű weimari írót. - Nem, sajnos nem. - Goethe kortársa volt.- Tudja, ha ennek az egésznek egyszer vége lesz, akkor a feleségemmel átköltözünk Weimarba, a feleségem kívülről tudja a Werthert, a kedves nagymamája személyesen ismerte Madam Kestner főtanácsos asszonyt, csakhogy a főtanácsos asszonynak kék szeme volt, a nagymama keresztneve Klarchen volt, és ő is ott volt azon a híres látogatáson, amikor Goethe úr és Lotte asszony 44 év múltán találkozott Weimarban.- A szoba cicust - ez véletlenül csúszott kis Hilda száján, a gyerekek mesélték lent a konyhában, hogy a Varázsló elképzelte az öreg Lotte és a lánya megérkezését Weimarba a komornával, akit szoba cicusnak nevezett, a gyerekek pedig nem tudtak betelni a Varázsló új találmányával a szoba cicisussal, úgy hogy Katja rájuk is szólt, hogy a holland szobalányt, akit Klarchennek hívtak ne nevezzék cicusnak, a dolognak semmi foganatja sem volt, mert Elisabeth, Bibi és Klarchen minden reggel miákolós koncertet adott a gyerekszobában, amikor a Varázsló már nem volt otthon, a reggelt szerette sétával indtani. - Az állomáson találkozott Georggal. - Milyen Georggal? - A polgármesterünkkel, vicces alak, pont olyan bajusza van, mint a Führernek. Hilda egy pillanatra Vezérke Basztetre gondolt. - Csak Himmler rendőrkapitány urat láttam, de lehajtottam a fejem, egyszer járt a házban, de szerencsére a szakácsnőre sohasem emlékeznek a vendégek. - Ez a mi Georgunk nem akármilyen figura, elege van a nácikból, szociáldemokrata. Hilda megrázta a fejét. - Vezéreke Basztet pont most tiltja be az SPD-ét, mert a felhatalmazás ellen szavaztak. A pincér, mint aki meg se hallotta Hildát.Tudja mit csinált Georg, amikor a nagy majom elrendelte, hogy horogkeresztes zászlót kell kirakni a városházára sehol sem találta a zászlókat, az egész városban keresték a nácik, de egyetlen zászló sem volt, úgyhogy be kellett telefonálni a Münchenbe a Barna-Házba, hogy küldjenek zászlókat, akkor meg is érkezett egy szállítmány 10 nácival, hogy fellobogózzák Dachau-t. Georg nagy ebédet adott a náciknak, de azok estefelé olyan rosszul lettek, hogy nem volt annyi vízöblítésés mellékhelyiségünk, ahol a dolgot rendezhették volna, George felajánlotta a tábort, mert nálunk telt ház volt és a többi fogadóban is, így kénytelenek voltak a KZ táborban a latrinájikon trónolni. A pincér végre letette a bőröndöt, majd odament Hildához. - Annyira megszerettem Önt - és átölelte a szakácsnőt. Georg alig várja, hogy a Varázsló folytassa a József és testvéreit, olyan csodálatos, hogy ebben a bőröndben - a pincér a bőröndre mosolygott a József és testvéreinek jegyzetei vannak. Georg még arra is gondolt, hogy nagyobb biztonságban lennének az iratok, ha lefoglalná, de aztán erről letett, mert az ő napjai is meg vannak számlálva.Hilda lerogyott a fotelba, végre egyedül maradt, kinyitotta a borítékot, a levél papír szürke volt, a Varázsló ragaszkodott ehhez az árnyalathoz. Kedves Hilda elfogyott a gombóc, ahogy tudsz, gyere haza, vigyázz magadra. DinaHilda még három napot várt a fogadóban, a pincér néhányszor feljött, hogy elbeszélgessen Hildával, aki nem merte elhagyni a szobáját.- Nem tudna a felesége egy kis fonalat küldeni, megöl itt az unalom, szívesen kötnék valakinek valamit. - Megszületett az első unokám, a nagyobbik lányom Diana kisfia, az apja egy gazember, azt se tudjuk hol van, gyönyörű gyerek, a szerelem gyerekek mind ilyen szépek. A feleségem nehéz természetű asszony belépett a "Bund für Maternschutz" -ba, és rajongott Helene Stöcker, megmondom őszintén, hogy először megijedtem ettől a harcos Helenától, hogy a feleségemet majd rossz irányba viszi, olyan lesz otthon, mint egy hárpia, de ennek semmi jele sem mutatkozott, Gratchen egyik árvaházból a másikba járt, hogy segítsen az anyaotthonokban. - Hogy hívják a kisfiút?- Benjamin.- Ismeri Dina történetét?- Arra gondol, amit a Varázsló írt. Hilda bólintott.- Igen ismerem, a lányom azon az estén, amikor közölte, hogy gyermeket vár, felolvasta Dina esetét. Hilda a világos kék fonalból egy sapkát és egy kabátkát kötött Benjaminnak.Az SS katonák vasárnap reggel elhagyták a várost, minden visszatért a megszokott rendbe, a pályaudvarról a foglyokat a várost elkerülve hajtották ki a táborba. A dachauiak drindliben misére mentek, a fogadóban délben telt ház volt, Hilda hallotta, hogy a zászló dalt éneklik.Felszállt a délutáni vonatra, már senkit sem ellenőriztek az állomáson, a koffer végig a lábánál volt, tudta, hogy benne van a Dina történet kézirata, újra lejátszotta emlékezetében azokat a napokat, amikor a ház tele volt Dinával csak róla tudtak beszélni.A szakácsnőt annyira megrázta Jákob egyetlen lánya esetének áthangolása, hogy úgy döntött, nem fog részt venni az esti felolvasásokon, amin természetesen nem úgy vett részt, mint a családtagok és a vendégek, hanem mint aki éppen akkor tévedt be, hogy leszedje a vacsora asztalt, de nem akarta zavarni a felolvasást, erre Katja meg is kérte, és intett a szemével, hogy üljön le. Hilda megint előre elolvasta Dina történetét. - Micsoda név az hogy Dina - mondta - sose hallottam. - Héber név, azt jelenti ítélet - Kátja és Hilda minden hétfő reggel összeállították a heti menüt, megbeszélték mikor milyen vendégeket várnak, mi legyen a vacsora.- Szép kis ítélet.- A héten ne legyen semmilyen gombóc - szólt vissza Katjának a Varázsló, mikor belépett a dolgozószobájába, hogy folytassa Dina történetét. - Van valami kívánság - ezt minden hétfő reggel megkérdezte Katjától. - Ne legyen gombóc. Péntek este olvasta fel a Varászló az átírt Dina történetet, a hét gőzgombóccal kezdődött, majd szilvás gombóccal folytatódott, szerdán zsemlegombóc volt, csütörtökön májgombóc, pénteken ebéd után a Varászló besétált a konyhába a burgonyagombóc miatt. Hilda úgy tett, mintha észre se venné. - Mostanában nem látom a felolvasásokon. - Már olvastam ezeket a történeteket, nem lehet őket megváltoztatni, teljesen összezavarja vele az embert. - Nem állt szándékomban.- Azt hittem jobb színben tünteti fel Jákob fiait, legalább Kátja asszony szüleit is figyelembe veszi, így is olyan ellenszenv kíséri a zsidókat, akkor Ön, ahelyett hogy békén hagyná azt a mészárlást, megelégedne a Biblia-i szöveggel még rettenetesebbé teszi, micsoda gazemberek Jákob fiai. - Nemcsak Jákob fiairól van szó, és nem csak a zsidókról kedves Hilda, nézzen csak szét, mi van körülöttünk. - És a kislány, egy ártatlan lány sorsa, és még egy gyermekgyilkosság is, a bibliai történet nem szól arról, hogy Dina teherbe esik és a gyermekét kiteszik, hogy elpusztuljon. Nem érezz együtt azzal a lánnyal, hogy ezt írta. - Együttérzek, nagyon is együttérzek, nézzen szét egyszer egy árvaházban, attól hogy a Biblia nem írja le, hogy Dina teherbe esett, attól még történhetett úgy is. - Szép kis alak ez a Jákob is, hagyta hogy az unokáját kirakják, nem ezeket a történeteket nem bírom hallgatni, felkavarnak, ha lenne Önben egy szemernyi jóérzés, akkor megírná Dina fiának történetét, hogy valaki mégis megtalálta, hogy mégis felnevelte. - Nem tehetem, Mózes megírta Mózes történetét, a mi történetünk Józsefé. A gyerekek továbbra is bejártak Hildához, hogy elmondják Dina fiának történeteit, a dolgok nagyon szépen alakultak, mígnem egy délután a berlin-i Hedwig dédmama is beült Hildához, hogy elbeszélgessenek Dináról. - Az unokám férje, ez a Varázsló belefog egy történetbe, aztán anélkül, hogy bármit megoldana összecsapja. Hedwig nagymama megígérte, hogy ahogy ideje engedi, színpadra írja Dina fiának a történetét, figyelembe veszi Hilda és a gyerekek kívánságait, a Varázslót pedig, mert lábbal tiporja a nősorsokat, ritka írói kegyetlenkedésért, nyilvánosan elítéli. Berlinben több délutánt is végigbeszélgetett fiatal barátnőjével Helene Stöckerrel, egy dologban viszont nem támogatta elgondolásait. - Az abortuszt kedvesem nem ítélem el, de a gyermekgyilkosságot igen - Hedwig nagymama több álmatlan éjszakán sem tudta azt a kérdést megoldani, hogy honnan számítsa egy gyermek életét. A negyedik éjszaka Hedwig nagymama mélyálomba zuhant, azon az éjszakán leszakadt az ég, de Hedwig nem ébredt fel, megitta a kávéját, az íróasztalához ült, ez még az az íróasztal volt, amit lánykorában kikönyörgött az apjától. - Minek neked egy íróasztal Hedwig. A lány nem merte elmondani, hogy szeretne mindenfélét leírni, azt ami történik vele, azt amit a világról gondol. - Csak szeretném leírni a recepteket, amit a mamától tanulok. Hedwig apja úgy gondolta, hogy ehhez egy kisebb íróasztal is elég lesz, olyan őzgidalábakon álló, interzia berakásos, úgysem fog a lánya ott ücsörögni az asztalnál.Drága Gyerekek, Katja és Hilda, azonnal leírom az álmom mielőtt még elrepül, Bételhel környékén jártam, és egy Rachel nevű nővel beszélgettem, vagyis én egy szót sem szóltam, hanem ez a csillogó szemű, sötét hajú, kreol bőrű nő mesélt. Dina az unokahúgom, ráadásul a férjem kislánya, az egyetlen lányka, kézről kézre adtuk az asszony sátorban, a gyermek állandóan a nyomomban volt, úgy öltöztettem, becéztem, mint egy babát, a dolog akkor sem változott meg, mikor a fiam, József megszületett, a négy éves Dina kezéből nem lehetett kivenni az újszülött Józsefet.- Milyen csodálatos anya lesz majd Dinából - mondtam a nővéremnek. Dina azon az estén mikor elrabolták az én sátramban volt, azt mondta, hogy szerelmes, hogy egyéb vágya nincs, mint hogy azzal a fiúval összekösse az életét, én pedig boldog voltam, hogy azon az éjszakán eljött érte a fiú, nem volt semmi rablás, Shálem úgy huhogott mint egy bagoly, Dina megkereste a párját. Mit tehettem a mészárlás után, a fiú meghalt, úgy tekintettem Dinára, mint egy özvegyre, egyetlen vigasza volt, hogy Shálem gyermeke megfogant. A gyermek sorsát eldöntötték, ha megszületik kirakják, annyit kértem Jákobtól, hogy engedje meg, hogy én vigyem ki a sivatagba Dina gyermekét. Lea bepólyálta a babát, Dina nem is látta, a fejéhez hajoltam és fülébe súgtam.- Ne félj kicsim, visszahozom. Jákob már ott állt a sátor előtt a tevével, segített felszállni, a gyermeket ő sem nézte meg. Két órán át mentünk, hajnalban odaérkeztem a gyermekkel, ahhoz a helyhez, ahol Jákobnak a létrás álma volt. Egy asszony aki, három nappal azelőtt szült már ott várt ránk. Nagyon féltem, hogy a babának valami baja lesz. - Éhes lehet - a nőt felismertem Shálem féltestvére volt. - Add ide, megetetem - mondta a nő.Akkor bontottuk ki a gyermeket, egy kislány volt, olyan formás, mint amilyen József is volt, a nő megtudta szoptatni. - Most visszamegyek, maradjatok itt, lepakoltam a málhát, amit Jákob kötött fel a tevére - két nap múlva ideérünk, akkor Jákob befogad benneteket a családba, Dina sátrában fogtok élni, a többit majd meglátjuk. - És Jákob fiai. - Azok majd megszólalni sem mernek, egyébként is olyan fafejűek, hogy nem fogják érteni a dolgot, ami nem arany az nem érdekli őket. Jákobhoz ne próbálj közelíteni, ne mutasd meg a gyermeket. Ekkor kedveseim felébredtem, és igen megnyugodtam, olyan szép ez a mai májusi reggel Berlinben. A dolog persze még hosszan folytatódott a konyhában, a gyerekek Dina kislányának a nevén gondolkodtak. - Héber nevet kell neki keresni - mondta Elisabeth. - Hogy mondják héberül, hogy remény - kérdezte Hilda Katjától.

U.i.Kedves Kátja és Thomas Mann, ez az írásom soha nem kerülhet a nyilvánosság elé, az a veszély már elmúlt, hogy esetleg Wagner Richárd felfedezi és lecsap Tikváról, hogy ő bizony a germánok egyik mamája, ez egyébként helyes volna, mert romba döntené a nácik zsidógyűlöletét, de baj azért van, mert lehet hogy más népek tartanának igényt Tikvára, elsőnek említem a magyarokat, de a lengyelek, bolgárok, románok, csehek, szlovákok, szerbek, ukránok, szlovének, horvátok, cigányok is úgy döntenének, hogy egy ilyen leszármazás semmi bajt sem okozna, Tikván osztozni, annyit jelenten, mint a térségben folytonos csúcstalálkozókat tartani, és ott semmire se jutni, de legalább meg lehetne mutatni, hogy milyen szép helyek is vannak ott, ahol Tikva fiai élnek.

2023. május  22.

NAPLÓ

Be kell vallanom, hogy május 22-én, Werther május 22-ei levelét olvasni megviseli még azt az olvasót is, aki tudja, hogy Werther nem azonos Goethével, ez a mi kegyetlen Goethénk magas kort ér meg, hiszen találkozik majd az özvegy főtanácsosné asszonnyal, ha nem ő Werther, akkor viszont olyan gondolatokat vethet papírra, amelyeket sohasem valósít meg, de az olvasó, az ártatlan, a hiszékeny összetéveszti a valóságot az írással, Werther akar lenni, ez borzasztó, milyen szörnyű dolog az írás.

"Azoknak is jó, akik pompázatos címkéket ragasztanak rongyos foglalkozásukra, vagy éppen a szenvedélyeikre, és úgy tüntetik fel őket, mintha óriási műveletek volnának az emberiség üdvére és javára. Jó annak, aki ilyen lehet! Aki azonban alázatos lélekkel felismeri, hogy mi a végcélja mindennek, aki látja, milyen illedelmesen nyesegeti minden tehetős polgár paradicsommá a kertecskéjét, és aztán, hogy még a szerencsétlen ember is milyen rendületlenül szuszog tova útján a terhe alatt, és valamennyinek egyformán az a vágya, hogy bárcsak egy perccel is tovább láthassa még ezt a napvilágot - igen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja." ( Goethe: Werter... május 22.)