KILLER-HÁZI VÁLOGATOTT NOVELLÁS

"Keresem azt a létet, ami nemcsak eltűnés."

Karl Jaspers

(NEM A TELJES KILLER-HÁZ - ezek válogatások)

BEVEZETŐ

Szívesem megadnám kedves Olvasó annak a nevét, aki ezt kimondta, de nem tudom visszakeresni őt, kamaszkorom idején írtam be abba a füzetbe, amibe általam bölcsnek vélt gondolatok sorakoztak, mások gondolatai, még az is lehet, hogy a rádió egy beszélgetős műsorában hangzott el ez a mondat, az 1980-as évek végén, vagy abban a péntek éjszakai rádió műsorban, amit Bagolynak nevezetk vagy egy másikban, a Gondolat-jelben, ami vasárnap délelőtt volt,  ugyan odaírtam, hogy kitől származhat az idézet, de hivatalosan nyomtatva nem láttam, ezért nincs semmi bizonyítékom a valódiságára, pont úgy ahogy ezekkel a történetekkel vagyok, van bennük valami a valóságból, amit kiegészített vagy megnyitott a képzeletem.

Történetem szereplői  eltűntek, már alig emlékszik rájuk valaki, esetleg marad utánuk néhány fotó, vagy a város egy épületét az ő nevükkel különböztetik meg, de hogy kik is voltak, hogy teltek a napjaik, mit gondoltak, hogyan vészelték át a korszak változatos éveit, arról alig tudható valami, de talán még fellelhető néhány tárgy amivel kapcsolatban voltak, bútorok, porcelánok, faliórák, ékszerek, egy locsoló vagy szenes kanna, mindezek megkönnyítik nekem az írást, hogy kitalálják olyan személyeket, akik sohasem éltek, Mandel Ráchelt, Killerné Piroskát, Kaszanyitczky Eleonórát, Sesztináné Csanak Malvint, Hentesné Etelkát, Jablonczay Irmát, Löfkovits Deborát, egy Eszter nevű távírászkisasszonyt, aki ráadásul Párizsban keresi a szerencséjét, valamennyien a képzelet szülöttei, ők azok, akik nem léteznek, és nem tűnnek el, velem viszont más a helyzet, azért olvashatod ezt a szöveget. mert már eltűntem, de nekem mivel semmi olyan tárgyat nem hoztam létre, ami maradandó, ezek a szövegek lettek itt létemnek a maradványai, mindig sejtettem, hogy ez a kamaszkori emlék azért kellett, mert egy nap megérthetem a nekem szóló üzenetét, mindamellett, hogy legfontosabbnak azt tartom, mint a legtöbben akik ebben a világban éltünk, hogy ne hagyjunk zavart, rendetlenséget magunk után, mindent fejtsünk vissza, minden, ami voltam, tűnjön el, minden záruljon le, de ennek ellentmond hogy úgy vágyunk az időben úgy létezni, hogy a mi időnk ne csak eltűnés legyen, hogy Mandel Rachel vagy Kaszanyitczky Eleonora ne csak a család vezetéknevében éljen, mert van a városban Killer-ház, Kaszanyitczky-ház, Sesztina-ház. Mandel-ház, Löfkovits-ház valakinek ki kell találni a történetük, ha már a családjuk történetei részben elvesztek, így segítenek ki, hogy megalkossam azt, ami nem csak eltűnés, ha mindent alárendelek létem utáni életünknek.

1919

A SZERZŐ NAPLÓJA

KEDVES THOMAS MANN,

végtelenül örülök az 1919 - es naplóbejegyzésének, hogy abban a felfordulásban, ami Münchenben van, elég erőt érez a Varázshegy folytatásához, csak megjegyzem, hogy mikor máskor, mint most a Bika havában, amikor mindenhol az élet győzelmét látja, sajnos az itteni idő rettenetesen viselkedik, megbolondult április, alig volt pár tavaszi napunk. Úgy tűnik a tervem, hogy a Varázshegyhez olvasókört szervezek sikerülni fog, átestem egy munkahelyi átszervezésen, úgy gondolom ezzel kívántak megbüntetni, engem már, mint tudja nem lehet, az életnek ezek a kis packázásai leperegnek rólam,  ezentúl a Killer-házba járok dolgozni, hat év  után visszakerültem ebbe a házba, muszáj volt, semmi beleszólásom sincs abba hogy egy hálózaton belül hol dolgozom.

  A Francia Kártyakör   tagjai elég jól ismerik a Buddenbrook házat, és más írásait is, a Halál Velencében megviselte őket, de Killerné és Jablonczay Irma képzett zenész, Killerné hárfázik olykor, Lenke zongorázik, mindketten kedvelik Mahlert, a városban több dalárda is működik, Hentesné Etelka operett rajongó, hogy miért nevezik magukat kártyakörnek, abban Hentesné unokahúga a ludas, nem elég, hogy egy pakli kártyát küldött Etelka néni névnapjára, de a következő héten részletesen beszámolt egy képről, amit a Louvre-ban látott, a festmény kártyázó franciákat ábrázolt, a szikra Sesztina Jenőné Csanak Malvin, a vaskereskedő feleségének a fejéből pattant ki, ő egyébként a mi Pallas Athénénk.

-  Ha már van  francia kártyánk, akkor ne legyünk  tökfilkók - jelentette ki Szesztináné Csanak Malvin - legyen az olvasókör neve Francia Kártyakör.

. Gondolom, rendkívül izgatja, hogy kik az olvasói, nem szeretném untatni, most valamennyien annak a lázában égnek, hogy Killer úrnál, a  bútorkereskedőnél  virágállványokat rendelnek, nem vesződnék a hosszú leírással, inkább párszó kíséretében bemutatom a választott virágállványokat, ebből kedves Thomas  Mann szép és igaz képet kap, mert nekem is sokat jelentett annak idején Hans Castorp falitékájának gondos leírása, hogy kik a francia kártyakör tagjai.

Kérem, bocsásson meg, hogy belefogtam ebbe a lehetetlen vállalkozásba, hogy megpróbálom leírni a Killer-ház történetét, amit írok az javarészt kitaláció, egészen biztos vagyok abban, hogy ezt a feladatot nem én vállaltam, olyan helyzetek alakultak ki, s ezek a történések elég messze is estek egymástól, hogy valami kikényszerítette, hogy foglalkozzak a házzal, sok időt töltök benne, s néha rejtélyes módon megszólít a hely szelleme, ismeri ezt a játékot,  nincs tekintettel az időre és az én tudásomra, de nem aggódom Önért, mint olvasóért, az olvasás ilyen oda-vissza ható tevékenység, hogy amit én leírok, abból az Ön fantáziája megalkotja a hiányzó részeket, az ilyen meditációknál gyújtson rá egy szivarra, örömmel közlöm, hogy itt már megszűnt a szivarjegy, ami beárnyékolta sok egyébbel együtt az 1917-es és 1918-as esztendőt, amikor majdhogynem lemondott a férfi lakossága a szivarozásról, nagy kár lett volna, a város talán hamarosan kiheveri a megszállókat, s megkezdi új életét, s talán Münchenbe is visszatérnek azok a napok, amikor Ön nagyobb kedvvel folytatja a Varázshegyet.

Jó munkát, és szép alkotó napokat kívánok:

E.

JAVÍTÁS

1855

A fiatal és törekvő  derecskei Rosenfeld Jakab 1855-ben a hajdúnánási nagybátyja tanácsára, úgy döntött, letelepedési engedélyt kér valamelyik alföldi városban, abban az évben több zsidó család is, Jabkovits Antalék, Kohn Ignácék,  Róth Józsefék, Weiss Viktorék is Debrecenbe költöztek.

Jakab járt már Pesten üzleti ügyben, hajnalban esett, sárosnak érezte a várost, a Várad utcánál fellépett a főutca felé tartó deszkapallóra, nem akarta besározni a fekete, hosszú köpenyt, a Hortobágy felől jött erős szél ellen fejére szorította nagy karimás kalapját, óvatosan lépdelt, de így is hallatszott a csizmasarkak kopogása.

- Mekkora por lehet itt, ha felszárad - állapította meg, ahogy végig nézett a városon.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              Nagytemplom  irányába a szürke városon.

A boltíves sárga városházára igyekezett, a súlyos, három fekete ajtóból az elsőt kőbe faragott báránnyal támasztották ki, ugyanaz a zászlós bárány díszelgett címerbe fogva a háromszög oromzat közepén, onnan nézte a hóka Kistemplom hagymakupoláját, a félhomályos előcsarnokban füsti fecskék röpködtek a fészkükhöz, s szálltak ki a négyszögletes szürke köves belső udvarból a városba, nagy zajjal járt az az etetés, az éhes, puccos fiókák sipákoltak ennivalóért. Jakab odaadta az előre megírt kérvényét a tajtékpipázó, subás hajdúnak, az semmit se szólt, csak krákogott. Jakab jó időben jött, a zárkózott Debrecen két hét múlva befogadta, megkapta a letelepedési engedélyt, Ház helynek valót ezután nézett, a pénze megvolt hozzá, úgy képzelte, hogy zsidó szomszédság közelébe költözik, csakhogy a város nem jó szemmel nézte az idegen kolóniákat.

- Jobb ha szétszóródnak köztünk, már beengedtük a katolikusokat a Szent Annára, a görögöket az Iparkamarához - morogták az öreg cívisek.

Rosenfeld Jakab egyenlőre kibérelte a vargák műhelyéig lenyúló hosszú telket. A  Várad utcára  épült ház olyan volt, mint a többi cívis porta,  fehérre meszelt falú, hosszan elterülő, tornácos házban nőtt fel fia Salamon, születésekor az udvar közepére két hársfát ültetett, abban az évben szentelték fel, a Deáktéri zsinagógát is, 1897-ben, Jakab meg volt elégedve a világgal. A gyerek és a fák együtt növekedtek. Pénzét a Révész téri bazársoron vásárolt vegyeskereskedésbe fektette, hitelre is lehetett nála vásárolni, kivárta amíg vevői anyagi helyzete rendeződik, nem türelmetlenkedett, csak véletlenül megjelent, ha adósai jószágot adtak el, vagy pénz állt a házukhoz, jó kapcsolatai lettek a Német utcában megszálló főként cseh, német városokból érkező vásározókkal, a Kréta szigetéről ideérkező Candia kikötőváros zsidó árusaival, többnyire tőlük és a Burgundiából jött francia kereskedőktől szerezte be árukészletét, imádkozni a Szent Anna utcai ház egyszerű imaterembe járták még Salamon születése előtt, utána a Deák utcai zsinagógába mentek, a fiú kisiskolás éveit Klein Márton ortodox elemijében kezdte, majd átlépett a Simonffy utcai iskolába, akkorra már 400 zsidó gyerek koptatta az iskolapadokat ott, s részesült hazafias nevelésben is. A fiú fölött járt apai nagybátyjának két fia is Fülöp és Izidor, később mind a ketten apjuk szeszkereskedésében segédkeztek. Salamon viszont hamar eldöntötte, hogy esze ágában sincs házalni, apja is úgy tartotta többre viszi tanulással, annak se volt értelme, hogy mesterséget tanuljon, pedig szívesen elbámészkodott a Varga utcai műhelyekben.

- Egy zsidót sohasem fogadnak be a debreceni céhesek - mondta gyakran Jakab, aki még a fia születése előtti évben, egy esztendeig, a hitközösség elnöke volt, ........

 pedig akkora a céheket, már felszámolták, mesterlevelet csak debreceni iparosnál lehetett legalább három évi szolgálat után szerezni.

A fia akkor még úgy gondolta, hogy semmiben sem különbözik a zsidó debreceni, a reformátustól.

- Nézze meg apám Tura Farkast, az is sarkantyús csizmában, meg rövid bekecsben jár, aki idejön senki se tudja, hogy nem cívis korzózik a Piac téren.

- Elég az fiam, ha a cívisek tudják, nem is hívják máshogy, csak Sarkantyús zsidónak.

Jakab 1909-ben a fiú taníttatása miatt felmondta a házbérletet az időközben Várad utcáról, Ferenc József császár nevére átkeresztelt portát Killer Ede bútorkereskedő vásárolta meg, aki két részletben fizette ki a vételárat. Rosenfeld Jakab feleségével az albertirsai hitközösségből érkezett Judithtal  lányukkal Eszterrel és Salamonnal a Cegléd utcán vásároltak jóval kisebb házat.

Salamon végül Hamburgban tanult gyógyszerészetet, de nem tudta megszeretni a várost, félt a hatalmas folyótól, nem vonzotta a kikötő, az ottani szefárd zsidók annyira mások voltak, mint az ő fajtájuk, az askenáziak, apja úgy mesélte, hogy Galiciából érkezett dédapja a Monarchiába, hosszú út volt néhány kitérővel, mert Prágában egy kerek évet töltött, akkor vette fel a család a Rosenfeld nevet.

A gyógyszerészet sem volt kedvére való, megírta az otthoniaknak hogy szívesebben tanulna fényképészetet, de apja erről lebeszélte, nem látott benne fantáziát. Jakab leveleiben a városban történt változásokat gyakran beleszőtte, olyan hangon írt róla, mint aki beleszeretett a helybe, 1914 nyarán például hosszan mesélt arról, hogy a Nagytemplom előtt felavatták a Kossuth szobrot, bár nem mondta meg hogy mennyit, de jelentősebb összeget ajánlott fel a megépítésére. A levelektől persze Salamonnak is honvágya támadt, mert sok kedves emléke volt, magányos esti sétáin az idegen városban, ha meglátta az égen a göncölszekeret először a kertjük, aztán a márvány falú zsinagógájuk és a Simonffy utcai két nagy ház réztornya az egyik harang, a másik alma formájú jutott eszébe.

A vasárnapokat szívesebben töltötte Lübeckben, jobban kedvelte a szülővárosához hasonló kisvárosokat, innen is írt apjának, hogy talán a cukrász mesterséget tanulná ki, de apja válasza az volt, van elég cukrász Debrecenben, meg egyébként is az itteniek elvannak néhány süteménnyel, kint az erdőn megesznek a Dobos pavilonba egy kuglert, vagy egy adag madártejet, nem kívánják az émelyítő marcipánokat. Salamon ahányszor megfordult Lübeckben mindig ugyanannál a fehér, sokablakos, hullámos boltozatú ház előtt találta magát, azt mondták, hogy előző évben megírták annak a családnak a történetét, akik benne laktak, egyszer álmában még látta is ezt a házat a gyerekkori bérelt cívis ház helyén, pont ilyen hullámos utcafronti fallal, csak sárgára meszelten.

Apja utolsó, és megrendítő, elgyengült hangú levele 1919 elején érkezett, arról hogy két unokatestvére Rosenfeld Fülöp és Izidor többé nem tér vissza a városba, idegen földben nyugszanak.

Salamon tíz év múlva visszatért a városba, hogy beindítsa patikáját, aminek valami nagyon különleges nevet akart adni, Jakab már a város szélen a Homok utcai domb alján, a kőfallal körülvett zsidó temetőben nyugodott, első útja odavezetett, hogy a Prágában elrakott lapos, formás kavicsot a sírjára tegye.

Időközben Salamon megnősült, a hajdúnánási nagynénje kommendálta feleségét a szőke hajú, mindig vidám tanítónőt Sárát, az izraelita elemiben tanított. Húga Eszter is férjhez ment, a Sas Patika későbbi tulajdonosához. Salamonék átköltöztek a Hatvan utcára egy  háromszobás udvaros ház hátsó lakásába, a Pásti utcai zsinagóga mögé, oda rendszeresen eljártak meghallgatni az újonnan idekerült rabbit, a másikban a Kápolnás utcai zsinagógába minden évben kétszer ment, megállt az I. világháború hőseinek táblájánál, hogy imát mondjon Fülöpért és Izidorért, akikkel a közös születésnapokon kijártak a kisvasúttal a Nagyerdőre a Dobos pavilonba kuglert enni, vagy jegyet vettek a város első mozgókép színházának délutáni előadására a Meteor Moziban. Ritkán járt a Várad utcai régi ház felé, megváltozott a környék, elvesztette a vidékies hangulatát, az utakat macskakővel fedték, villamosok jártak két oldalt, az új házak alatt elegáns boltok nyíltak, a régi ház helyén épült bútorbolt pont olyan volt, mint amilyenek Hamburgban megálmodta.

A könyvtárosnő szerette a legendákat, a régi töredezett családmeséket mikor a valóság visszaidéződik, és az emlék megkopásával a képzeletet kell segítségül hívni. Ami most jön néha nagyon is valóságos, néha kilóg a lóláb, ahogy nagyanyja mondta, mindezek mellett így is történhetett volna, mert megvolt a lehetősége, olyan kevésen múlott.

1914

KILLER EDE, A BÚTORGYÁROS

Az első nagy háború évében tavasszal, még a merénylet és az azt követő hadüzenet előtt rendezték meg a városban az  iparművészeti kiállítást, megtiszteltetés volt, hogy kivételesen vidéki város lehetett a házigazda, Killer Edét bízták meg a szervezéssel,  kellett valami, ami  felrázza a várost.  a Mester   hetekig a bútorkiállítási pavilonnal volt elfoglalva.

- Ede egy megszállott - mondta a rokonoknak Piroska.

 Killer Ede alkata sehogy sem illet az asztalos szakmához, vékony volt, törékeny,  ritkás seszínű haját egy évben kétszer vágatta, erősen kopaszodott, a sápadtsághoz álmodozó, vízkék szemek  társultak,  Ede  mozgékony volt, egyesek szerint izgága  és lobbanékony. 

A terv, amit sikerült megvalósítania  egy jómódú civis ház bemutatása  volt, mintha az egy otthonos lakás lenne, középen a szalon, két oldalt hálószobák, női-, férfi-, gyerekszoba, konyha, külön az ebédlő, egy dolgozószoba, előszoba abból nyíló részekkel  hal, cselédszoba is volt, egyedül a folyosó hiányzott,  érkezett egy ónémet tükör amivel  a méretei miatt, nehezen barátkozott össze és egy hortobágyi pásztorfaragásos fogas,  a tükröt a halba a bordó, árpád kori liliomokat idéző selyemtapétára, a fogast a fehérre meszelt előszobába pakoltatta.

Kora nyári, medárdi idő volt,  de mindig csak éjszaka esett,  férfiak világos öltönyben, girardiban, sétapálcával, a nők óriás, bézs színű, kerek karimájú, finom kalapban, felgombolt nyakú csipke blúzban, szűk szoknyában tipegve, kezükben napernyővel sétáltak a kiállításra. A polgár asszonyok határozottan és nagyokat léptek a téli sötétnél világosabb, szürke esetleg zöld bársony vagy taft vasárnapi ruhájukban. A városba érkezőknek az volt az érzése, hogy a belvárosi utcák, terek, sétányok hangulata megváltozott, megszépült, megfiatalodott a modern épületektől, a zöldellő, fiatal fasoroktól, a gondosan rendbe tartott virágágyások korai árvácskáitól, nem rég készült el a terrakotta lábas, masszív alapokon álló megyeháza, tetején olajzöld, pikkelyes vértben Árpád vezér pallosát éppen magához szorította, meredten nézete a Ferenc József utcát, az ólomüvegekben magyaros ruhában a hét vezér erőt sugárzott, a bámészkodó járókelő biztosra vehette, hogy a városlakók  legyőzhetetlenek, az impozáns bank épületek is büszkén néztek szembe a támpillérekkel kisegített öreg Kistemplommal.

A nyitás napján aranyszállal hímzett, gyöngyös-bogláros pártában, zöld szoknyás, fekete bársony mellényes lányok fogadták a látogatókat, a fehér gyolcs ingek rövid buggyos ujját nemzetiszínű szalag húzta össze, a belépőjegy árába beletartozott az öntött perc, amit a nyakba akasztós, fonott kosárból kínáltak, a sátrakban szappanosok és a mézeskalácsosok árultak, a lacikonyhán debreceni párost sütöttek. Killer Ede elégedetten zárta a napot, apró hibákat leszámítva, ami nem is a szervezőkön  múlott, hogy például feltámadt a szél, hogy az utolsó nap mégis  volt egy olyan kiadós zápor, mint Goethe Wertherében, szinte tökéletesen sikerült a rendezvény.

- Most már nyugodj  meg Ede  - Killerné Piroska oly  módon volt szolidáris a férjével, hogy a kiállítás ideje alatt nem  olvasott.

Senki sem gondolta, hogy Killer Ede, aki ebben az évben lépett életének ötvenkettedik évébe, az év végén hirtelen gutaütést kap, s a következő nap elhalálozik, temetéséről a Pesti Napló december 27-ei száma is hírt adott, az újság akkoriban már háborús híreket közölt, Edét még az ünnepek előtt, december 22-én elbúcsúztatták, pedig számára ez volt azaz év, amikor a Killer-ház ebédlőjében, az ovális tölgyfaasztalnál pezsgőt bontott, hogy gyerekei, felesége, segédei és inasai jelenlétében koccintson a fővárosi iparművészeti kiállításon kapott ezüstéremre, s  ezen a  napon mutatta be a Killer-cég új emblémáját, ami a levélpapírokra. a céges  számlákra is  rákerült, sőt még egy hosszúkás, téglalap alakú pecsétnyomó is  készült.

A pecsétnyomón minden fontos dolog rajta  volt, az új Killer-ház utcafronti  kirakata, ami fölött jól olvashatóan ott  díszlett TELJES MENNYASSZONYI KELENGYÉK ÉS LAKBERENDEZÉSEK, a képet egy hullámvonal szelte ketté, a felső részében a cég alapítási éve volt 1884, egy igen szép címerrel, amelyen egymással  szemben két galamb volt, akik repülni készültek, alól viszont kisbetűkkel, de jól olvashatóan  két fontos dolog is szerepelt, az egyik, hogy Killer Edét kitűntették a Millennium-i kiállításon, a másik hogy a debreceni iparművészeti kiállításon ezüst díjat kapott, középen pedig, a hullám vonal öblében ott volt bolt francia kirakata, ami alatt bárki olvashatta, hogy ez a Killer  Ede császári és királyi szállító, de talán ezt mind fel se fogja a képet néző első látásra, mert megakad a tekintete a különösen díszes feliraton, Killer Ede  nevén, ami olyan szépre sikerült, hogy akár tengerentúli 

Killer Endre nem tudott aludni azon az októberi éjszakán az izgatottságtól,  látta magát ágról szakadt, asztalosinasként Bécsben, már a második évben olyan mértékben hatott rá a jungendstil,  hogy harmadik év elmúltával, nem haza vette az irányt, átment Münchenben, hogy elmélyedjen abban az újszerű bútortervezésben, amit otthon szecessziónak hívtak, ellesse a mesterfogásokat, akkor már kevesebb magyar festő tanult a müncheni akadémián, de meglepően sokan foglalkoztak építészettel és némi művészi tehetséget is igénylő kézműves mesterségekkel.

Egy évre a fővárosba költözött továbbra is követte a jungendstilt, az albérletébe  is megrendelte az azonos című folyóiratot, amit januárba beköttetett, s kérte hogy a gerincre aranyozott számokkal üssék az 1895-ös évszámot. Józsefvárosban Thék Endre bútorgyárában dolgozott, a mester erősen szimpatizált a húsz évvel fiatalabb Killerrel, tanulóéveit Thék Endre is Bécsben majd Münchenben töltötte, jól emlékezett az akadémián tanuló magyar festőkre. Killer Ede is említett néhány kiváló külföldi festőt akikkel még Bécsben ismerkedett meg, mindketten rajongtak Klimt és kiváltképp a prágai Alfons Mucha lenge öltözetű, fantasztikus hajkoronával ábrázolt nő alakjaiért . Thék Endre védencét bemutatta a nehéz természetű Toroczkai Wigand Endre tervezőnek, meglepette, hogy Killernek fél órás beszélgetés után, csak két kérdést tett fel Toroczkai, s az máris megkapta tanulmányozásra a vázlatait. Killer Endre most látta először, hogyan lehet modern bútorokat népi faragásokkal díszíteni. Toroczkai kifogyhatatlan volt az ötletekben, nem volt két egyforma munkája.

- Utánozhatatlan és zseniális - mondta Thék Endrének, kinek vállalkozása több lábon állt, gőzgépei voltak, sok munkást foglalkoztatott, olcsóbb tucat árukból finanszírozta egyedi és időigényes bútorainak előállítását. Kiváló kapcsolatai voltak a legismertebb, legbefolyásosabb építészekkel, köztük Hauszmann Alajossal, neki köszönhette, hogy voltak bútorai az országházban és főúri kastélyokban.

Killer Ede egy véletlen  folytán ismerkedett meg  a nyíregyházi  Pavlovits Károly építész hallgatóval, a Hold utcai Postapalota  épületével szemközti kávéház előtt ült és a palotát nézte, minden asztalnál ültek, mikor a pincér, megszólította, hogy megengedi-e  az uraknak, hogy  elfoglalják a másik két széket. Killer Ede természetesen megengedte, bár egy kicsit sajnálta, hogy nem láthatja a thonet szék háttámlájának ívét. A fiatalemberek hamarosan beszélgetésbe keveredtek, kiderült, hogy hamarosan végeznek Lechner Ödön osztályában és a mester iránti tiszteletből jöttek a kávéházba, hogy megcsodálják ki tudja már hányadjára a Postapénztárat.

- Ha álmomból felvernek akkor  is le tudom rajzolni a homlokzatot -  Pavlovits Károly hátat fordított az  épületnek és hozzáfogott rajzolni.

- Kár, hogy nem látja a Mester. tegnap Angliába utazott Zsolnay  Vilmossal.

Killer Ede  farsang idején kapta meg a várostól iparos igazolványát kárpitos és díszítő szakmára. Kibérelte a Margit fürdő báltermét, mivel a mulatság a farsanggal egybeesett cigányzenészeket fogadott, barátainak, hölgy ismerőseinek és gardedamjuknak a Csapó utcában meghívót nyomtattatott, még ebben az évben, felségül vette a sudár és hallgatag Nagy Piroskát, akivel az első táncot, a palotást járta, az est folyamán többször is felkérte, hölgyválasznál Piroska  viszonozta Killer Ede érdeklődését,  kevés szót váltottak.  Ede  a csárdáson kívül, a német tartózkodásnak köszönhetően elfogadhatóan keringőzött, még egy valcert is eltáncolt a lánnyal.  de a  csoporttáncoktól, amit egy hölgy contre-dance nevezett tartózkodott. Piroskán fehér,  piros tulipánokkal  díszítették ruha volt, de furcsamód a  lányok, ahogy belépett a terembe, megtapsolták, s egy  lány még oda is súgta neki

- A  magyar Lotte - amit véletlenül Killer Ede  is meghallott.

 A lány édesapja kesztyűgyáros volt, korábban posztókereskedéssel próbálkozott. Piroska kiválóan ismerte az anyagfajtákat, a szövetek tulajdonságait, nem is annyira a látvány, hanem tapintás alapján döntött, ápolt, érzékeny keze volt, megérezte a gyenge minőséget, ha valami érdes, szúrós, kellemetlen tapintású, nem bírta a strapát, azzal nem foglalkozott, persze remek ízléssel volt megáldva, apja révén hasznos kapcsolatokra tett szert, nagy segítség volt a megfelelő kárpitok beszerzésében, a kesztyűgyár révén ismerte a város legügyesebb hímző asszonyait is.

Mivel farsang volt, az utolsó alkalom a lánykérésre, a cívis városban nyáron nem tartottak lakodalmat, a bál utáni  második nap Killer Ede  felkereste Nagy Gáspár  kesztyűgyáros otthonát. Néhány a bútoriparra is kiterjedő, tartalmas beszélgetés után  egy csokor tulipánnal  megjelent a kesztyűkereskedőnél és megkérte Piroska kezét.

- Ennyi utánajárás elég is ez ügyben - mondta Nagy Gáspár, mert már kezdte unni Killer Ede kifogyhatatlan úti kalandjait hallgatni esténként,   egy hónap múlva, de még időben megtartották az esküvőt.

Egy műtermi fotó készült nyolc példányban a fiatal párról a Gondy és Társa fényírda Cegléd utca 27. szám alatti műtermében. Piroska mirtusz pártájáról másfél méter hímzett selyem csipke omlott le, amit a vőlegény barátja Sesztina Jenő két keresztlánya tartott. A bútoros a vaskereskedővel akkor ismerkedett meg és kötött barátságot, amikor a Fégler-féle vasbútorkészítő műhelyben Killer a technológiát tanulmányozta, a gyár később részvénytársasággá alakult és felvette a Debreceni Vas és Rézbútorgyár nevet. Sesztina Jenő tanácsára Killer befektetési szándékkal részvényeket vásárolt. Szesztinával, aki az evangélikus hitről áttért a reformátusra szerettek a német földi tanulmányaikról, városokról nosztalgiázni, bár a jugendstil, ami Killert továbbra is rabságban tartotta a vasárukra nem terjed ki, kivéve néhány szeneskannát, amelyre folyondáros szecessziós minták kerültek, ebből minden változatot megvásárolt, egyébnek nem akadt nyomára, amikor betért a Ferenc József utcai 21 szám alatti vaskereskedésbe.

Killer Ede minden évben megtekintette a műbarátok kiállításait a fővárosban, saját költségén egy alkalommal ellátogatott a milánói lakberendezési világkiállításra is. 

1909-es évre  úgy emlékezett, mint a legnehezebbre, pedig az előző évben megvásárolta a Várad utca 68. szám alatti telkes házat, márciusban már be is adta az építési engedélyt, a  tervezéssel régi ismerősét Pavlovits Károlyt bízta meg, aki Nyíregyháza után Debrecenben is nyitott egy irodát. Úgy nézett ki beadja az ipart,szertefoszlik az álom az új házról és a  bútorgyárról.

Pavlovitssal már jóval korábban összefutott Pesten, amikor Piroskával a felesége kérésére felutaztak egy  hétre, hogy minden estéjüket színházban töltsék.

 A városban végig söprő iparos sztrájk hónapokra ellehetetlenítette az asztalos munkát. A város bútorosai megállapodtak a Lamberg és Társa vezetőségével, akik 50 főt foglalkoztattak, hogy nem engednek a követeléseknek, s ha az asztalosoknak nem felel meg debreceni bér mehetnek isten hírével, majd lesz más, aki elvégzi a munkát.

Killer Ede, hogy mentse a helyzetet,  alkalmazott is néhány kontárt, akik asztalosnak mondták magukat, de ami a kezük közül kikerült az eladhatatlan volt, az aztán már végképp elkeserítette, mikor Szűcs Bélának házhoz kiadta a munkát, kiküldött a Csapó utca végére egy stráfszekér anyagot, amiből szinte semmi sem készült, ráadásul a jó minőségű bükkfának is nyoma veszett. Az eset akkora port vert fel, hogy Killer Ede kontárokkal dolgoztat, így akarja megtörni a sztrájkolókat, hogy a Népszava részletesen tárgyalta az esetet, és kutyaütőnek nevezte Killert, aki a megjelenést követő héten kétségbe esve, megegyezett Schwarcz Vilmossal, hogy tárgyalnak az asztalosokkal, hajlandók tíz százalékot emelni a bérükön, de csak azoknak akik minőségi munkát adnak ki a kezükből, ezt követően az asztalosok is berekesztették a sztrájkot, a Lamberg és Társa is nyolc százalékkal emelte a béreket, Killer magasabb fizetéseivel és szociális juttatásaival, a legügyesebb segédeknek szobakonyhás lakást biztosított jutányos bérleti díj fejében az épülő Piac utca 68. szám alatti házban, magához csábította a legjobb asztalosokat.

Mikor megnyugodott, az ezt követő évben 1910-ben felpakolt egy bérelt bricskára és Marosvásárhelyre utazott, hogy megnézze Toroczkói Wigand kiállítását, magányos útja negyven napig tartott, jegyzetfüzetébe vázlatokat készített templomokról, lakóházakról, faragott bútorokról, ezekben a napokban szárnyalt, számtalan terve volt, tudta hogy birtokában van annak a tudásnak, amivel elindíthatja vállalkozását Debrecenben.

Killer Ede vonzódása a bútorokhoz korán kiderült, még 10 éves sem volt, mikor Polgár Tóth László céhvezető műhelyébe elvitte nagybátyja, üveges szekrényt készíttetett szaporodó könyveinek, az volt a kívánsága hogy a félköríves, két ajtó fölött, a szekrény tetőt, kinyílt liliomfejből aláhanyatló folyondárok borítsák be, abban is megegyeztek, hogy a szekrényt diófából kell készíteni és polírozni is kell. Ede a faragott képkereteket és tükröket nézte, végig követte nyitott tenyérrel az aranyozott faragást.

- Blondelnek hívják - mondta a mester - ilyenekkel van tele a Ferenc József palotája Schönbrunnban.

- Volt abban a palotában?

- Persze hogy voltam, először a vörös szalonban javítottam egy széket, mert az a mester, Ernest Gissl, császári-királyi udvari és polgári asztalos műhelyébe készült - ezt Tóth László asztalos mester úgy hadarta, mintha leckét mondana fel - nem csak az, az egész berendezés nála készült, később mást is javítottam, rám merték bízni, ki-be jártam a palotába, csak sokat kellett gyalogolni, a szerszámos ládát a hátamon vittem. Az történt hogy arra a karcsú lábú, fehér, vörös bársony székre leült az egy mázsás bajor követ, a szék nagyot nyekkent alatta, és kitört a lába, azt mondták, vele persze nem találkoztam, hogy Erzsébet királyné rögtön kicsapta a legyezőjét, nehogy meglássák, hogy pukkadozik a nevetéstől  Elég az hozzá, nem tudom mi történt, mert a szék az jól meg volt csinálva, ott nem törhetett el, ahol tört, de erről nem szóltam, nem az én dolgom.

- Bármelyik császári bútort megtudom csinálni, a nagy része már meg is van otthon, Juliska olyan ágyból kell ki, mint a császárné.

- Ne tegyen az ágy fölé nekem semmi cifrát, ez Debrecen, nem a páváskodó Mária Terézia udvara - pörölt velem, nehogy megszólják itt, pedig sose volt Schönbrunnban.

Hát nem tettem rá, de minden nemes fából való mahagóniból, dióból, még rózsafa is van, a szekrény belsejét jávorfával béleltem, fehérre nem mázolok semmit, szép sötét bútorok, a maguk színében, a gyereknek meg olyan magas rácsos bölcsőt csináltam, hogy bújjon el mellette a Rudolf trónörökösé, jó magasan fekszik benne a kölyök, a rácsokon meg kikandikálhat a világra.

Polgár Tóth László otthoni bútorait sohasem látta Killer Ede, ezért is akart annyira Bécsbe menni, hogy legalább a schönbrunniba bejusson, Ernest Gissl mester akkor már nem élt, de fia örökölte a császári-királyi udvari és polgári asztalos címet, Killer Ede egy alkalommal járt is a kastélyban, mikor kitört a könyvszekrény üvege, mert Zsófia főhercegnő labdája rossz irányba szállt el, a vörös szalont felismerte, pont olyan volt, amilyennek Polgár Tóth László székei és kecses, hajlított lábú asztalai, amíg a szerszámokat adogatta, megpróbálta a képet emlékezetébe vésni, hogy otthon  mindent pontosan lerajzoljon.

Tíz évvel azután, hogy megkapta a városban a működési engedélyét, feleségének, aki szívesen hallgatta meséit a vörös szalonról, a helyi újságban kis hír jelent meg, Killer Ede Debreceni bútor- és kárpitoskereskedő, megkapta a császári-királyi udvartól a beszállítói címet.

Az iparművészeti kiállítás bútor bemutatóján a város minden jelentősebb bútorkészítője részt vett, a verseny intrikáktól mentes, tisztességes küzdelem volt, az asztalosok között legnagyobb riválisa a Schvarcz bútorház volt, Killer 11 munkással dolgozott, Schwarcznak 22 asztalosa volt, a 44. száma alatt dolgozó Kovács József asztalosmester nem számított versenytársnak, iparos volt, s többre nem is törekedett, míg Killer számára a bútorkészítés szenvedély és örökös tervezés volt, hogy megtalálja a leghasznosabb, legtökéletesebb formát és díszítést.

Killer Edétől egészen távol állt az nagyüzemi termelés, kifejezetten szerette a kisbútorokat, a pesti  kiállításon komplett férfi szobabútorral lépett a szakmai zsűri és a nagyközönség elé, ami az akkori lakberendezési divatban szinte kuriózumnak számított. A férfi szoba kihívás volt számára, elképzelt egy egyedül élő, fiatal újságírót, vagy tanár embert, az előbbi bohém, az utóbbi akkurátus és rendszertő, ez olyan ellentmondás volt, ami napokig nem hagyta nyugodni. Első gondja a meglehetősen sok és egyre gyarapodó könyvek elhelyezése volt, egyben akarta megoldani a hálószobát, a dolgozót és a nappali részt.

Killer Ede nem szerette a vitrineket, egyszerűen zavarták a porcelánok, ha azoknak nem volt funkciójuk, a könyvespolcra két ötlete volt, az egyik a falba beépíthető polcok, a vastag, sötét fából faragott, csúcsos szegélyen csillag mintával, amit a kopjafákon figyelt meg, s tanult ember kaphatta emlékül, a másik változatban a könyvek középen zárt, eltolható ajtós, két oldal nyitott polcokra kerültek, az ajtókat, nagy zöld intarzia berakásos csillag díszítette. Killer Ede legkedvesebb bútordarabja a szék volt, attól függően hogy ebédlői használatra, vagy a szalon garnitúra darabja volt, döntött a kárpitozásról, ebben az esetben a sötét szék gazdagon faragott volt, a felső támla egy olvasó embert ábrázolt a könyvtár szobában, az üllőrészt egyszerű dohányzöld bársonnyal vonta be, ezt az anyagot használta a pad kárpitozására is, formájában hasonlított a paraszti konyhák elengedhetetlen bútor darabjára, de annál sokkal kényelmesebbé és elegánsabbá tette a párnázat, és a széken is látható faragás alkalmazása. Sötétítőnek is a zöld bársonyt használta, hosszú óarany rojtokkal, nem csak az ablak két oldalán, de aranyozott fémrudakra csipeszelve a falba épített könyvespolc takarására is a zöld drapériát használta. Más tervezőknél nem találkozott vele, nem is értette miért nem kap nagyobb szerepet a szobákban, pláne a férfi lakásokban, a szobainas. Killer Endre szobainasai mindig összecsukhatóak voltak, itt is alkalmazta a csillag faragásokat, a vállfa feljebb, a nadrágtartó húsz centiméterrel lentebb került, alul egy pár cipőt lehetett elhelyezni a tartóm. Az üllőgarnitúrához tartozó négyszögletes asztalhoz, és nagyméretű oldalt nyitott fakkos íróasztalhoz is különleges lábtartót tervezett, olyan karakteres, és erős lábak voltak ezek, mintha egy indiai elefánt tartotta volna nyugodtan és nagy biztonságban a hátán gazdája írásait, és az asztalra kerülő ételeket is, a lábakon ugyanaz az a zöld intarzia minta ismétlődött, mint a tolóajtós nagy szekrényen, és ágyon is, melynek a támlája megismételte a beépített szekrény csúcsívét.

Killer Ede egészen 1914. július 28-ig elégedett ember volt, de mikor megérkeztek a következő nap az újságok, olyan mélyről jövő szorongás fogta el, amelyhez hasonlót csak akkor érzett, mikor még gyerekfejjel elhagyta a várost. Végig olvasta a vezércikket, majd Piroskához fordult, aki befejezte a legkisebb lány etetését.

- Véget ért a szecesszió, a jóisten legyen irgalmas hozzánk - azzal kiment az asztalos műhely legvégébe, mindig volt valami saját munkája, amihez senki se nyúlhatott, támlás szecessziós szék készült, Európa elrablást faragta a támlára, a karfát erős, begömbölyödött oroszlánkarmok szorították.

Imre a macskaköves Burgundia utca végén lakott édesanyjával és két lánytestvérével az udvar végében, az égre nyíló, szoba-konyhás lakásban nyáron a futó akác eltakarta a ház falát, a lila fürtök rálógtak az ablakokra, akác illatban aludták át a nyitott ablaknál az éjszakákat. Apja a háborúban maradt, anyja tíz órát dolgozott a Cukorgyárban, egyik lánytestvére Anna varrni tanult, a másik Rozál Kerékgyártó Sándor mézeskalácskészítő a Batthyányi utca 4. szám alatti műhelyben volt kisegítő, de inkább szeretett a boltban tenni-venni, az ablakba kirakott figurákat igazgatni, ha a mester felesége megkérte, mint a műhelyben a kemencékre felügyelni, az üvegvitrinekbe százszor is átrendezte a babákat, huszárokat, tallérokat, szíveket, minden szombaton valamit hazavihetett, Anna és édesanyjaa mézes és a mogyorós puszedlit szerette, fiú testvére a nyakbaakasztós kulacsot nemzetiszínű szalaggal, egyik héten puszedlit, a másikon kulacsot választott, csak szeptember első hétvégéjén, Róza napra kért bölcsőt.

Imre esténként elsétált az utca elejére a Tanonciskolához, ahol asztalosokat is képeztek. A csillogó klinkertéglával burkolt iskolában lányok is tanulhattak, igaz csak hímezni, elnézte a félkör alakú oszlopokat a bejáratnál, próbálta kitalálni mivel foglalatoskodnak az oszlopok fölötti kőbe vésett női és férfialakok.

A fiatal Killer úr és Özv. Killer Edéné Piac utcai bútorüzletének asztalos műhelyébe apja barátja ajánlotta be, pontosan 1929. augusztus elsején lépett be először a Killer-ház kapuján, ez volt a kedvenc épülete a Piac utcán, annyira elütött a többitől a kúpos, hullámos elejével, nem számítva a Kossuth sarkon a Takarékpénztárat, a két lecsapni készülő fekete sassal a homlokzatán és az egymás felé úszó fehér hattyúkkal a bejárat fölött. A Killer-ház előtti tölgyfák kétévesek voltak, nem takarták el a nagytemplom sárgájára meszelt falra festett, felfelé futó, vérpiros nyíló és bimbós tulipánokat, tekergő zöld folyondárokat, ebben az évben ünnepelték a bútorgyár megnyitásának huszadik évfordulóját, amit Ede úr már nem érhetett meg. Özv Killerné gyakran gondolt a férjére, ezért is rendezte az ünnepséget, bár Ede nevét rövid ünnepi köszöntőjében csak egyszer említette, megvendégelte a segédeket és az inasokat, a két hársfa alá kihozták a felső lakásból a családi ebédlő asztalt, meg még néhányat, ami a pincében volt raktáron és vevőre várt. A főzést fogadott terebélyes és tekintélyes főzőasszonyok lent a kapu bejáróval szemközti inasházban főzték meg, senki se szerette, csak valamikor Ede úr, 100 tojásból kukót fűztek, a savanyú tüdő szaga betöltötte az udvart, a szabad tűznél ökröt forgattak, amit a hortobágyi Nagy Pista bacsával szerződtek le, még Szent György napján kihajtáskor, süteményt Szabó István cukrászmestertől hozattak, mert őt értékelték a legtöbbre a debreceni cukrászok közül. Megtehették, ekkora bútorüzlet nem volt a környéken, az üzlet virágzott, a fiatal Killer úr családjával az elegánsan berendezett Piac utcára néző nagy ablakos felső szintet foglalta el, a cselédség és a segédek a gangra nyíló szobákat kapták, ott voltak az irodák is a fiatal Killer úr dolgozószobája, ő már Bécsben tanulta ki a bútorkészítést, jó időben legszívesebben a kis oldalerkélyen dolgozott, tavasztól őszig kint volt a nádbútor, a felesége teleültette muskátlival a virágos ládákat, csak azok nem virítottak olyan szépen, mint otthon a bajor falvak faházainak tornácain, gyakran öntözték őket, és mégis előfordult, hogy a nyugati fekvésű erkély virágait megégette a tűző nap. Innen Killer úr rálátott a műhelyre, a beérkező vevőkre, anélkül hogy őt bárki észrevette volna, néhány lakást megbízható családoknak kiadtak a házban, ezt még Ede úr rendezte el, ha esetleg nem sikerülne a vállalkozás, legalább a bérlőktől legyen annyi pénze, hogy talpon maradjanak. A fiatal Killer jó irányba vitte a vállalkozást, néhány újítást is bevezetett, amit nem is külföldről hozott, hanem Csanak János, a főként posztókereskedéssel foglalkozó kerekedő Piacutcai házában figyelt meg. A Csanak család minden délben együtt ebédelt az alkalmazottakkal. Ifjabb Killer is, amint átvette apja vállalkozását, az első emeleten kijelölt egy helyiséget, és a segédekkel és az inasokkal együtt ebédelt.

Imre reggelente ugyanúgy, mint az első nap, amikor belépett a kapun, anyja korábban kelt, hogy elkísérje a bejáratig, megállt a kapualjban, hogy megnézze a tulipános keretben falon kitüremkedő kendős eladólányt. A sárga kapualj falán egy kalapos legény éppen jó reggelt galambommal, vagy valami hasonló széppel köszöntötte hajnalban az ablakon kinéző lányt - mikor ifjabb Killer úr észrevette a szemlélődést , meg is jegyezte:

- Jól szemed van fiam, mert nem akárki csinálta azokat a reliefeket - de nem mondta meg, hogy ki, se Ede, se Tóth András nevét nem említette.

Rajta kívül, még egy kisinas volt, a mesterek keze alá dolgoztak, Imre szeretett végigment a hosszú műhelyen, beszívta a fák illatát, ha nem volt mit csinálniuk, olyan ritkán adódott, akkor szabad volt a műhely végében, ahol a kijelölt helyük volt, ott rakták le a holmijukat, az ablakokból a Varga utcai házak padlásfeljárójára látott, a hulladékból kedvére farigcsálni. Rendszerint akácfát választott, s próbálta emlékezetből kifaragni a tanonciskola bejárata fölötti alakokat, és a kapualjban egymást néző szerelmespárt.

Tóth András 1894-ben költözött Debrecenben, Aradról, akkor volt Árpád fia .... éves, Killer Ede, akivel jó viszonyban volt beszélt neki a kisinasról.

- Minden asztalos műhelyben akad egy farigcsáló kisinas - mondta mosolyogva András, - ha van tehetsége, meg szorgalma, úgyis megtalálja a maga útját , de küldd be a műhelybe, majd meglátom mit lehetne vele kezdeni.

András úr maga is asztalos inasként kezdte, csak utána került egy képfaragóhoz, hogy ellesse a fogásokat. A házépítéskor sokat diskuráltak, a házról, meg egyéb városi dolgokról. Néha még kvaterkáztak is az erkélyen, Killer úr jó bort hozatott a Kisdebrecenből, de mindig mértékkel ittak, ilyenkor Killer úr nagyon elégedett volt a homlokzat tulipános mintáival.

- Ilyen bolond szelet, még sose láttam, a Hortobágy felől jött,hirtelen csapott le, telibe kapta a Kistemplomot, nagy szerencséje volt a gulyásnak, mert, ha előbb hajtják be a teheneket rájuk zuhan a Német utcában - erre újra töltött a házi úr a művésznek.

- Van annak a templomnak annyi baja, nem elég, hogy süllyed, most még csonka is - ezt tapasztalatból mondta Killer úr, mert ahányszor bementek a vasárnapi istentiszteletre, mindig tapogatózva lefelé lépdeltek a templomba, lábukkal keresgélve a kőpadlózatot, itt nem felemelkedtek hanem furcsamód leszálltak az úr színe elé.

- Nem is kell arra kupola, maradjon csak csonka a debreceni cívisek temploma, az illik hozzájuk - ehhez Tóth András elég savanyú képet vágott, pedig jófajta muskotály volt előttük.

- Nincs több ilyen ház Debrecenben, kapualjba is kellene valami szép - biztatta Ede Andrást aki rendesen el volt keskenyedve, mert a Kossuth szobor után, amire Amerikából kérték fel, akkor alig fért a mellényébe, mostanra elillant a büszkesége, a cívisek elkezdték piszkálni a Szabadság szobor miatt.

- Még a végén kikiáltanak kontárnak - mérgelődött.- Killer úr, de őszintén, magának hogy tetszik?

- A szekrényekhez, meg asztalokhoz jobban értek, nincs ellene kifogásom, aki ilyen tulipánokat tud a házfalára szerkeszteni, az nem kontár, irigykednek, tudnád csak mennyi jóakaróm van nekem ebben a városban - és itt felemelte a balkezét, s mint az asztalosok többsége, behajlította a kisujját.

András először csak tulipános keretekre gondolt, aztán arra, hogy rakhatna bele debreceni úrasszonyokat férjestül, ahogy bútort néznek, de annyira elege lett belőlük, hogy inkább Juliskát az acsádi cselédlányukat mintázta meg az udvarlójával, keményített fejkendőben, nem igen lehetett a fiúnak a portájukra besétálni, csak a kisház ablakában váltottak hajnalban kedves szavakat.

- Jobban is illettek ti a tulipános keretbe - mondta keserűen András, - mint ezek a zsíros cívis urak.

Nyár közepe volt, kellemes délelőtt, amikor minden olyan jó, enyhén szellős, kellemesen fényes, persze nem volt szebb vagy boldogabb a város ezen a napon sem, pedig nagy változások voltak, hamar megszokták, el is felejtették milyen volt annak előtte, elkészült a sétáló utca, Városházától a Nagytemplon felé nem lehetett behajtani, óriási főnixes kék-sárga mozik címeren álldogáltak a Kossuth szobor mellett, mikor a tulipánfák virágzását várták, megtalálták a régi pallókat, két méterrel lentebb volt, mint az utcaszínt, a mélyben hagyták a vastag deszkákat, csak előbb konzerválták őket az üveg koporsóban. a mostani kőburkolatok kékek és szürkék voltak, néhány utcában, így a Simonffyt kisebb kövekkel burkolták, olyannal, mint amilyenek a macskakövek lehettek.

Érezte hogy ezen a helyen új feladatok várnak majd rá, nem bánta, hogy papíron még szabadságon van, inkább azt várta, hogy vége legyen réginek és kezdődjön valami más, megnyitott egy halványpiros kockás füzetet, a terveinek biztosra vette, hogy ennek az előrelátásnak még nagy hasznát veszi.

É. belépett az udvarra, gyerekkorából ismerte az épületet, akkor bútorraktár volt, minden alkalommal bejöttek az anyjával kézen fogva, sokáig fogta anyja kezét, amikor nagyobb lett egymásba karoltak, hogy szétnézzenek, É. ilyenkor vágyakozott, tudta, hogy ezek csak álmok, nem mondta, hogy szeretné, azt a fehér szekrénysort, vagy az a fényes sárga Gabriellát, akkoriban a szekrénysorok női nevet kaptak vagy könyvespolcot, telefonos asztalt, hiszen nem is volt telefonjuk, csak megállt előttük, hogy kicsit nézze, hogy anyja is észrevegye, és bólintson, vissza intsen, hogy érti, de nem szabad kimondani.

A bútor raktár udvarán sohasem járt, az utcafrontról, a Vöröshadsereg utcáról léptek be a bútorüzletbe, É. nem ismerte ennek az utcának a korábbi neveit, és otthon is Vöröshadsereg utcának hívták, nyáron hűvösebb volt, télen melegebb mint kint, erősen feljött a pincéből a doh szag, ártott a bútoroknak, néha le kellett árazni őket, ilyenkor É. anyja is élénkebb lett, s olyanokat mondott, hogy elférne- e ez a kombinált szekrénysor a szobában.A kislány mindig úgy találta, hogy elférne, otthon használt bútoraik voltak, a szoba közepén egy letakart kis asztal, olyan konyhába való, kihúzható fiókkal, az apja festette fénylő barnára, a kikopott kárpitú székek nyikorogtak, ha ráültek, de a gyereknek nagyon tetszett a formájuk, kecsesen ívelt a támlájuk, akár a vízen úszkáló hattyúk háta. A vitrint szerette a legjobban, apja találta ki, hogy négy fémcsővel alátámasztja a kétajtós szekrényen álló üveges részt, nagyon nehéz volt az egymással szembe tolható üvegtáblát kimozdítani és visszahúzni, így az negyven centivel megemelkedett, a nyitott részbe kerültek a horgolt csipkéken álló nipp játékok, a mókusok, a fekvő őz, a fehér nyúl, a kerek kis állótükör formájú képtartóval nem tudott mit kezdeni, egyik oldalán fehér inges, hullámos hajú fiúcska ült Mária mellett a sziklák alatt és előre mutatott, a másik képen a fiatal, szakállas férfi, úgy emelte fel a kezét, ahogy a pap a keresztvetés indítását tanította neki a hittanon, a férfi inge felhasadt, és látni lehetett a szívéről lecseppenő vércseppeket, a kislány ezt nem bírta nézni, s mindig visszafordította a képet az anyja mellett ülő gyerekre. Az egyik falat elfoglalta a barna rökamié, óriási, öreg darab volt, valamelyik úri ház nagyszobájából kerülhetett ki, nagyanyja még ilyen viselt formájában sem tudott betelni vele, ha látogatóba jött, nem mulasztotta el, hogy leüljön a szélére, később a bútor a nagyanyához került, soha többé nem vált meg tőle.

A bútorboltba a jobboldali fenti ablakokból szűrődött be fény, ha nem volt világítás, akkor a bútorraktárban semmit se lehetett látni, óriásira nyúltak az árnyékok a falakon. Később évekig üresen állt a raktár, É.-nek nagyon hiányzott a bolt, de semmire se lehetett használni az épületet.

Új munkahelyének bejárata a belső udvarból nyílt, az izgalomtól nem is vette észre a sárga kapualjban a rendbe tett reliefeket, azt csak néhány héttel később figyelte meg, de a két hársfát rögtön felfedezte, gyakran megesett, hogy a gyomrában érzett görcsöt úgy oldotta, hogy amikor kilépett a kapualjból a fényre nekik köszönt először. Valaki etette a macskákat, ezt rögtön észrevette, a rendezetlen belső kertben üres, mosatlan műanyag dobozok voltak szétszórva, a kapualjjal szemközti udvari lakásban idős nő lakott, később megismerkedtek, a parketta ajtón nem lehetett belátni, jó időben nyitva hagyta, de a szúnyoghálótól nem látszott a sötét folyosó, a lakásba sohasem lépett be, megadta a telefonszámát, a közelben lakik, ha valamelyik nagy ablak nyitva maradna, baj nem történhetett, mert sűrű rácsozat volt az ablakokon, értesítse, a riasztótól félt, ha bekapcsol, akkor úgyis be kell jönni valakinek, az idős hölgy néha telefonált.

A frissen elkészült rámpán ment fel, a metlakit életveszélyesen csúszott, befordult a hosszú sötét folyosóra, megint elöntötte a szennyvíz a kölcsönzőteret, de ez csak akkor érződött, ha mélyebbet sóhajtott, jobbra a munkaszobák nyíltak, balra a raktár és az ablaktalan konyha, azért jött be, hogy még mielőtt megkezdené a munkát behúzgálják a bútorokat abba a szobába ahol dolgozni fog, a folyosó végén volt a titkárság, ha nyitva volt az ajtó a titkárnő végig látott a fehérre csempézett, hófehér falú sötét folyosón, villanyt ritkán kapcsoltak, pontos képe volt arról, hogy ki milyen gyakran és hányszor használja a mellékhelyiségeket, a következő két üvegajtón is belátott a könyvtárba, egészen a Piac utcai óriás, zárt kirakatig. A nők rövidnadrágban, régi bolyhos rózsaszín pólókban szaladgáltak, a vezető az ablakban csüngött, ketten a konyhában nevetve ráütötték a felvert tojást a lecsóra, a régi bútorraktár égett olajszagban úszott.

A könyvtáros nő a feljegyzéseiben mindig megemlítette, hogy a száz négyzetméteres könyvtárat sokféle olvasó használta - és itt hosszú felsorolás következett, részint azért, hogy teljen a lap, másrészt azért, hogy bizonyítsa a könyvtár életképességét és létjogosultságát-, felsőbb iskolát végzettek, nem iskolázottak, de szenvedélyesen olvasók, széles érdeklődésűek, vagy könnyed szórakoztatásra vágyók, beszédesek és tartózkodóak, sietősek, idejük, mint a tenger, magányosok, rokonokkal vagy barátokkal jövök, türelmesek és ingerültek, betegséggel küzdők, dolgozók és munkát keresők, segítséget kérők, és attól viszolygók, derűsek és mogorvák, kétségbeesettek, és megelégedettek.

Zsuzsika néni ízesen beszélt, határozottan, mint az olyan ember, akiről rögtön észre lehet venni, vezető beosztásban dolgozott, sugárzott róla a magabiztosság, színházba, antikváriumba, hangversenyre járt, kedvenc szavajárása volt , na én aztán megmondtam, s ezután egy kedves történet következett arról, amit megmondott, a könyvtárosnőnek feltűnt, hogy a szája sarkában mindig valami mosolyféle bujkált, nem hagyta el a várost, itt éltek az elődei is, középosztálybeliek, városi hivatalokban dolgozók, gyors-és gépírást tanult, a könyvtárosnő szerette a történeteit arról a háború előtti városról. Ahogy kinyitotta az ajtót hangos Joooó napot kívánokot köszönt, a nem különösebben egyedi köszönésnek, attól ahogy kimondta, sajátos íze lett, a könyvtárosnő senkit sem hallott, ilyen derűsen belépni. Leült a kölcsönzőpult előtti székre, kabátját, szőrme sapkáját sohasem vette le, nem marad olyan sokáig.

- Még a háború előtt anyám megözvegyült, nem telt könyvekre, Schwarz úrék segítettek ki, mert nagyon szerettem olvasni. Schwarz úr ügyvéd volt, az unokanővérem náluk volt gyereklány, akkor már a zsidótörvények miatt tilos volt zsidónak keresztényt foglalkoztatni. A rokonom beajánlott olvasni, hatalmas könyvtáruk volt, sohasem írták fel mit viszek, bevetettem magam a faragott, ébenfa könyves vitrinbe, végig olvastam, ami arra érdemes volt. Elvitték őket is, a porcelánokat és az ezüstöt mi őriztük, az öreg Schwarz és a felesége visszajött, a fiaik ott maradtak, mindent visszaadtunk, ahogy hazajöttek, egy év múlva meg is haltak.

Zsuzsika néni becipelte a régi újságjait, egy köteg Új Időket és a Pesti Hírlap Naptárát, a könyvtárosnő is talált otthon néhány Tolnai Világlapját, az ócskapiacon vette, cseréltek, amikor nem volt forgalom a könyvtárosnő belelapozott az évkönyvbe, az arany fedél közepén dombornyomással négybe osztott ablak volt, a táblákat különböző mintájú tulipános függöny takarta, a rájuk írt vastag számok kiadták az 1936-os évet.

Özv. Killer Edénét is ebben az évben, 1936 telén, a Szent Anna utca mögött elnyúló, dombos katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra, a fehér kápolna előkertjében az oszlopfőkkel díszített, görög templomokra emlékeztető családi kriptába, pár lépéssel a zsibogóba elkanyarodó sínpár fölött, Killer Ede mellé. Két évvel korábban nyitották meg a debreceni Köztemetőt, a reformátusok is kinőtték a Cegléd utca végi sírkertjüket, Killer Edéné több alkalommal is kihajtatott az új temetőbe, hosszú sétát tett a kocsányos tölgyekkel szegélyezett sétányon, hogy utolsó útjára kísérje elhunyt református vallású ismerőseit. Mindannyiszor megállapította, hogy a sötét téglás, hosszan elnyúló, kék-fekete cserepes ravatalozó visszatükröződése a medence vízében megnyugvással tölti el, mintha egy erélyi kastélyhoz közeledne, olyan volt ez az út, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a kisebb, s azt rebesgették talán hamarosan megszűnő katolikus temető családi sírboltjában helyezzék el, közelebb is volt, a Killer-házhoz, minden családtagját oda temették, ha a sírkertjüket felszámolják, majd maradékai gondoskodnak az ősök áthelyezéséről.

Az özvegy az utolsó két évben ritkán lépett ki a Killer-házból, az utcafrontra néző mindenfelől ablakos, félkör alakú szobában tartózkodott, ezüst és aranyszállal úri hímzéses vagy tüll oltárterítőket varrt, a mintákat az Új Idők lapjából rendelte a szúrt sablonokért 3 pengőt fizetett a kiadónak, aktív tagja volt a katolikus nőegyletnek, az özvegy egy darabot varrt, amikor elkészültek, összedolgozták a részeket, a hatalmas terítő betakarta a főoltár alatti asztalt a pünkösdi szertartáson, az apácák minden évben fehér hortenziákat tettek az oltár két oldalára, az első padsorban ült, mindig megnézte a virágokat és a terítőt is. A nőegylet tagjai jó viszonyt tartottak fent a más felekezetű református, görög és zsidó nőegyletekkel, Killerné ugyanúgy ismerte a város református templomait, mint a három nagy zsinagógát, a görög templomba évente több alkalommal is járt, szokásuk volt a sekrestyében megvendégelni a másik asszonykör tagjait.

- Három házzal odébb lakott Fazekas Mihály - ezzel jött haza egy délután Katalin lánya az iskolából, ez elgondolkoztatta, s egy ideig Fazekas Mihály verseit és botanikus könyvét forgatta esténként. Hamarosan ötven darabos kaktuszgyűjteménye lett, az első példányokat a fiától kapta, amikor először látogattak el az Egyetem mögött megnyitott új botanikus kertbe. Killerné kívánsága az volt, hogy villamossal menjenek, kellemesnek találta az utazást a Ferenc József utcán, négy fasor fogta közre a villamosokat, ha lenyitották az ablakokat hol akác, hol hárs illatot lehetett érezni, a gyalogosok középen vagy a házak alatt sétáltak, jó időben az arany ifjak kiültek a Bika teraszára a piros ponyvák alá, a gyerekeknek dobos tortát rendeltek, az újságírók híreket cseréltek vagy írtak, közben uzsonnáztak, a fiatal párok kávéztak. Délutánonként felbojdult a város, a cselédek a kisebbeket várták az iskola előtt, a nagyobbak kísérő nélkül jártak haza, Özv. Killerné két fiú unokája a piaristáknál, a lányok szemközt a Svetits katolikus leánynevelőben tanultak, mind két intézményt év végén nagyobb összeggel támogatta, a legnagyobb fiú a pesti műegyetemre járt, úgy tervezték, végzés után a bécsi "Gebrüder Thonet"- nél tölti gyakorló idejét, Ifjabb Killer is úgy látta, hogy nagy lehetőségek vannak a hajlított bútorgyártásban, a város fejlődik, egyre igényesebbek a vevők, ügyesen kereskednek, szép házak épültek a belvárosban, a cég apja halála után sem állt át a nagyüzemi termelésre, egyedi darabokat készítettek továbbra is minőségi munkára törekedtek.

Özv Killerné másik szenvedélye a kaktuszok mellett a könyvgyűjtés lett miután ötvenedik élet évét betöltötte, a vállalkozás jól ment, mindent átadott a fiának beszerezte a nagy klasszikusok díszkiadásait, a teljes Jókai és Mikszáth, Bródy életművet, Tolnai lexikonát piros kötésben, Révai Nagy Lexikonát sötétkékben mind a kettőt aranyozott betűkkel, a Magyar Remekírókat Gyémántkiadásában Kölcsey, Kazinczy, Kisfaludy veseit, a teljes Magyar Írók Aranykönyvtárát napsárgában és az Irodalmi Kincsestárat királykékben, Móricz könyveit folyamatosan vásárolta, hiszen látásból is ismerte, Kafka Margiton és Czóbel Minkán és Gulácsynén kívül más nőírót nem volt hajlandó olvasni, Erdős Renéetől még családtagjait is eltiltotta, Tutsek Annát és Kosáryné Réz Lolát gyermetegnek találta, Gina Kaus írását a negyedik sor után letette, mert az a név, hogy Freddy idegen volt számára, külföldi írót ritkán olvasott, Dumas, és Hugó regényein kívül alig többet, nézegetni legjobban a Malonyait és Huszár Tibor Turáni magyar ornamentikáját szerette, ott a házuk homlokzatának tulipánjait is felfedezte, a könyvet hosszabb időre Imrének is odaadta, aki néhány éve az asztalos műhely vezetője volt, kizárólag egyedi, intarziás bútorokat készített, több alkalommal is kiállításokra küldték a legjobb darabjait, kiválóan szerepelt, ami nagyon jó reklámot jelentett a Killer-háznak.

Unokáinak mikor nagyobbak lettek Benedek Elek kötetekből mesélt, a későbbiekben Andersent, és mielőtt magukra hagyta volna őket ebben a szenvedélyben Dickenst olvasott föl, érzékenysége mit sem változott, ugyanúgy meghatódott, mint amikor először találkozott a történetekkel. Most hogy legnagyobb unokája Pesten tanult, a fiú időnként könyveket hozott, s azt mesélte, hogy az írók kávéházakban írnak, és itt megemlítette, hogy gyakran beül a Japánba, mert ha onnan végignéz az Andrássy úton, az majdnem olyan a négy fasorral, mintha a Ferenc József utca valamelyik kávézójából nézelődne a Nagytemplom irányába. Özvegy Killerné a kávéházban írást nem tartotta lehetetlennek, mert még emlékezett két híres, de a várost elhagyó íróra Krúdyra és Adyra akiknek a helyi szerény viszonyok között, ami vagy az Angol királynőt, vagy a Kisdebrecent vagy a Bikát jelentette ez volt a szokásuk.
Unokája irodalmi ízlése más volt, mint az övé, de hajlandó volt megismerkedni Rejtő Jenővel, Nagy Lajost kifejezetten megszerette, Szerb Antal Utas és Holdvilág regénye, bár férjével jártak Párizsban és Itália néhány nagyobb városában megdöbbentette.
Blatt der Hausfrau mellett, ami kéthavi rendszerességgel érkezett, unokája kérésére irodalmi lapokra fizetett elő, a Nyugatra, az Új Időkre és a Tolnai Világlapjára, menye kedvéért a Vasárnapi Újságra is. A Killer-ház szalonja esténként olyan lett, mint egy olvasóterem, Özv. Killerné szerte szét hagyta a könyveket, újságokat, a családból valaki hol ebbe, hol abba bukott bele, mivel ideje is volt, elbeszélgetett velük az olvasottakról. Irodalmi ízlését talán az Új Idők találta el, mert szívesen olvasta Herczeg Ferenc, Márai írásait, olykor Kosztolányit is, a mai költők közül Szép Ernő verseit értékelte nagyra, Adytól egy féltve őrzött első kötete volt, amit a városban adtak ki, a költő apjának ajánlotta, a Bunda étterem fehér abroszos ebédlőasztalán írta be kacskaringós betűkkel: szertetettel egy "civisnek".

Özv. Killerné közkönyvtárba nem járt, az is nyílt a múzeum épületében, nem tudta elképzelni, hogy olyan könyvet vegyen a kezébe, amit mások olvastak, viszont saját könyveit szívesen adta kölcsön olyanoknak akikben megbízott, a városi lapokat, miután a család átolvasta kitette az asztalos műhely bejáratánál tartott mindenki asztalára, idekerültek a kinőtt ruhák, cipők, megunt gyerekjátékok, használt könyvek, s egy idő után kikerült a Debreceni és Pesti Hírlap kalendáriuma is, az utóbbiban tüzetesen tanulmányozta a lakberendezési részt.

- Nem értem már ezt a világot, - ez a megállapítása részben a németországi hírekre, a kancellár nürnbergben felvetett új törvénymódosításaira, részint az 1936-os konyhabútor terendekre vonatkozott.

Özvegy Killerné felháborodva olvasta fel, hogy a modern konyha akkora, mint a gyorsvonati étkezőkocsi konyhája. "A forgatható széken ülő háziasszonynak egy kézmozdulattal el kell érnie minden edényt, konyhaasztalt, öblögetőt, kiöntőt, a tűzhelyet, de főként a konyha legfontosabb bútorát, a konyhaszekrényt."

- Ez a család vége - jelentette ki Özv. Killerné, nagyobbik unokája a Hatvan utca 58-ba vitt a Weiss kislányának virágot, a nagyapja már nem élt, a vállalkozást a gyerekei átalakították, még javítottak szekereket a hátsó műhelyben, de az új csarnok már az autóknak volt fenntartva.

Özv. Killerné tovább folytatta este a felolvasást az 1936. évi Kalendáriumból a kivilágított szalonban.

-" Német állampolgárok zsidókkal nem köthetnek házasságot és velök viszonyt nem folytathatnak.

Kedves Néném,
örömmel tudatom, hogy annyi keresgélés után sikerül egy takaros, utcafrontra néző házat vennünk, nem a Piac utcán, mert ott már csak úri bérházak vannak, én meg tudja milyen virág bolond vagyok, kertet is akartam, köszönöm az estike magokat, amit előző levelében küldött. Szent Anna 52., jó ha tudja, meg annyira szeretem ezt leírni, négy nagy ablak néz az utcára, katolikus negyed, de hát István is római katolikus, a Vörös templom itt van mellettünk, csak átsétálok a Kandián, s már ott vagyok. A gyerekek iskolái is itt vannak a közelben. A két lány a Dócziba, a fiúk a piaristákhoz járnak, nem kell kísérgetni őket. Most a legnagyobb gondom a lakás berendezése, a régi házból nem hoztuk át a bútorokat, szinte naponta megyek Killerék bútorboltjába, ami nagy öröm, hogy az asztalosokkal egyeztessek. Nehéz megértetnem mit is akarok, pedig annyira egyszerű, ha Tolnay Klári filmet vetítenek az Apollóban kétszer is megnézem, két hete láttuk a Kölcsönkért kastélyt, a héten Az okos mamát vetítették, mivel a történetet ismerem a lakberendezést nézem, az utóbbi filmben pont az a tükörfényes íróasztal, és csíkos, selyem szövetű szalon garnitúra volt kanapéval, kerek asztallal és négy székkel, ami az álmom. István meg megdorgált, hogy minek megyek kétszer is a moziba, az a cselédlányok szórakozása, nemelég nekem a Csokonaiba a színház bérlet. Nem akartam neki mondani, hogy nem rendezhetem úgy be a nappalit, mint ahogy a Szent Iván éji álom palotája, mert legutóbb azt láttam. A segéd úrral felkutattuk a bútorüzletet, végig néztem a pince raktárt, olyan meredek lépcsőn mentünk le, hogy a falat kellett fognom, nehogy leszédüljek, de nem találtuk azt amit akarok, így hátra mentünk az asztalos műhelybe, ahol Imre, a mester úr végre megértette mit akarok, de a bútorszövetet nekem kell beszerezni, két kereskedést is ajánlott, az egyik a Révész utcán a másik a Rákóczin van. Még sok egyéb apróságot is be kell szereznem, szőnyegért majd végig járom a Német utcai kereskedőket, de a Mihály napi vásárig semmit sem veszek, előbb az ottani árusokat végig járom. Be kell fejeznem, mert szerda van a mosónap, a mosóasszony mindjárt itt lesz, a Szappanos utcában levendulás szappanokat vettem, de nem álltam meg, hogy be ne menjek Ruzicskához egy szelet dobos tortáért, ott eszembe jutott néném, hogy mekkorát sétáltunk a Csapó utcán, és hány gubacsapó műhelybe bementünk, amíg megvette azt a tulipános barna bekecset, amit ezen a télen hordani is fog, ahogy kijöttem vettem is Magának két csomag debreceni mézeskalácsot, az egyik talléros a debreceni címerrel, a másik meg huszáros, a fiú unokájának szántam Radicséktól, az ízlett amikor itt volt a legjobban, két levendulás szappant és félretettem, mert ilyet máshol nem kapnak.
Minden jót, írja meg mikor jön, a házszentelőt, remélem akkora elkészülök mindennel a férjem január 6-ra akarja, akkora szeretettel várjuk
Etelka.

Özvegy Killer Edénél férje halála után egyszerűsíteni akarta a faanyag beszerzését, Erdély elcsatolása után a faáru-beszállítás akadozott, megszűnt a közvetlen Nagyvárad Debrecen vonal, a szállítmányok Biharkeresztesről Nyírábrányba kerültek, a kerülők jelentősen megnövelték a vállalkozás költségeit. Killerék három kiváló kocsiját, két stráfkocsit és egy négyszemélyes, ökörbőrrel behúzott négy üléses csézát még Ede úr rendelte meg a vállalkozás indításakor Reisz Henrik Hatvan utca 58. szám alatti műhelyéből. Az eltel 15 év alatt csak egyszer kellett rajtuk kisebb javításokat végezni, Reisz Henrik jutányos árat számolt fel, és további két évre garanciát vállalt a javításért. A stráfkocsikat helyi és a város környéki bútor- és faanyag szállításokra használták, de bérfuvarozást is vállaltak. Csézán csak a család utazott a városban, de időnként hosszabb kirándulásokat is tettek a környező tanyákra, egy alkalommal adták csak kölcsön, amikor a közeli Royal Szálló igazgatója kétségbe esve elkérte, mert szállóvendégük, egy ismert színésznő csak hintón volt hajlandó a színházig tartó utat megtenni, olyan elegáns toalettben érkezett, hogy félt a városi portól. Megjelenése akkora esemény volt, hogy a "Városi Hétfő", ami sportújság volt, Killer úr is rendszeresen olvasója volt, egész oldalas riportot közölt a művésznőről. Özv. Killer Edéné számára a legemlékezetesebb utazás az volt, amikor 1913-ban újszülött lányát férjével a Szent Anna utcai katolikus templomba vitték keresztelőre, július közepén a Szent Anna templom lépcsőjét sárga hársfa virág borította. Özv. Killerné emlékezetében összemosódott a virág illat és a kocsikázás emléke, Killer Ede is boldog volt, hogy fia után Katalin lányának is be kerül a neve abba az anyakönyvbe, amelyben az első Killer nevét 1723-ban jegyezték be.

Özv Killerné 1924-ben kereste fel a Fahidi testvéreket Antalt és Dezsőt, akik ebben az évben nyitották meg fatelepüket a Killer-ház közelében, nem messze az állomástól. Antal értesült az özvegy várható látogatásáról, s most is mint a nap folyamán több alkalommal a kapuban ácsorgott fehér öltönyben, az elengedhetetlen panama kalapjában, akivel csak tehette váltott pár szót, végig vezette Özvegy Killer Edénét a fatelepen, aki megállapította példás rendben tárolják az árukészletüket. Antal szerelmes szeretettel beszélt a fákról, Killer Endrénét a férje elszántságára emlékeztette, mikor az olyan fához jutott, ami garantálta, hogy kiváló bútor fog kikerülni az asztalos műhelyből. Évek alatt Killer Edéné is sok mindenbe beletanult, már illatukról is felismerte a kis mintadarabkákat, sőt még az erdei fenyőt is megtudta különböztetni a luctól, az erdei fenyő erőteljesebb, frissebb és fűszeresebb volt számára, de tisztában volt vele, hogy ismerete sokkal kevesebb, mint Fahidi Antal áradó tudása. A telepen külön tárolták az épület és a bútorfákat, a bútorfákat tovább csoportosították a fa kora, színe szerint, a tágas és szellős szárítókban évekig érlelték a nemesebb, bútornak valókat.

- Tiszafájuk van? - tette fel a legfontosabb kérdést Özvegy Killerné.

- Milyenből kívánnak a Killer asztalosok bútort faragni, 10 évesből, vagy öregebből - kérdezett vissza Fahidi Antal, akinek különösen kedves fája volt a tiszafa, a libanoni cédrus után, amit itt nem tartottak, de abból készült a Deák utcai fehér-vörös falú zsinagógában a tóra tartó, amit minden pénteken megérintett.

- A tanyánkhoz vezető út melletti tiszafasort apám ültette, azt sohasem vágjuk ki, pedig a lovakra nagyon vigyázni kell, meg ne kóstolják, ha a nagyságos asszony tiszafákat szeretne látni, meghívom, nézzen szét nálunk.

Özvegy Killerné két hét múlva elfogadta a meghívást fiával és menyével kikocsiztak a Fahidi tanyára, akkorra a szerződést már megkötötték bútorfaáru vásárlására, még húsz esztendeig minden év elején megújították az együttműködésüket. Fahidiék lettek a vörös- és erdei fenyő, tölgy, eper, vad- és madárcseresznye, amiből főleg ajtók és korlátok készültek, valamint a bükkfa beszállítói a Killer-házba.

Özvegy Killerné fiával és menyével tett látogatást Fahidiék mintagazdaságában. Ebéd után a nők kellemesen elbeszélgetettek tejszínhabos kávék mellett a lugasban, Fahidi Dezső fiatal feleségével az éppen első gyermekével várandós Weisz Irmával. Fahidiék és Killerék körbe kocsizták a mintagazdaságot, kellemes őszi délutánt töltött együtt a két család.

Fahidiné ettől fogva rendszeresen küldött kóstolót a disznóvágások alkalmával, ősszel szilvalekvárral és befőttekkel, málnaszörppel kedveskedett Killernének, az volt a szokása, hogy sokat elajándékozott a befőttjeiből, de kislánya, Éva megszületésétől kezdve minden évben egy üveget eltett, mielőtt a vinyettára felrajzolta az évszámot. Killerné Irma napra kisebb faáruval viszonozta Fahidiné ajándékait, a vállalkozásuk erősségének az egyéni tervezés számított, legnagyobb örömöt azzal a mahagóni állóvitrinnel szerezte, amelyben cédrusfából készült tulipánt intarziák voltak, pont olyanok, mint a Killer-ház homlokzatának virágdíszei, Irma asszony Hutschenreuter étkészletét tartotta benne, a család deportálása után porcelánnak nyoma veszett, majd visszakerült az egyetlen túlélő, Éva tulajdonába.
A faszállítást 1943-ban állították le, a telep új tulajdonos kezébe került. Özvegy Killer Edénél már nem élt, menye Klári és Fahidiné a Simonffy utca sarkon találkozott, Eichmann már járt a városban, a gettó fakerítése is megépült, Irma az élelmiszerek beszállítását irányította a számukra kijelölt Hatvan utcai házba, egy házzal arrább, mint ahol Reisz Henrik kocsigyártó üzeme működött. A két nő váltott pár szót, Klára a két kislányról érdeklődött, Irmának kevés ideje volt, Klára valamiért szégyenkezett, megérintette Irma vállát búcsúzóul, de azt gondolta, semmit sem tehet.

Sokat kínlódtak a Városi Könyvtár logójával, pályázati támogatás volt, szorított a határidő, ez volt az első feladata, a pályázatot más írta, megkapta a rendezetlen paksamétát, kezdjen vele valamit. Napokig gyűjtötte külföldi könyvtárak logóit, annyit gondolt, hogy az övékbe két elemnek a könyvnek, és a Nagytemplomnak szerepelnie kell.

- Lehetne csak egy nyitott könyv - itt a Hamburgi Bücherhalle emblémájára gondolt, ahol mint egy erős vár falai, feltornyosodtak a lapok.

Az informatikán dolgozó lány ügyes volt, többféleképpen variálta az elemeket, végül a kék nyitott könyvre került a napsárga Nagyteplom, ezeket az első napokat azzal töltötte, hogy bejárta az épületet. A szobájuk a folyosó végén volt, kint élvezték az augusztusi meleg időt, a reggelek még hűvösek voltak, de délben erősen sütött a nap, a falakat egyformán jégesnek érezte, ha megérintette véletlenül, nem állta a keze, ahogy megérkezett zoknit húzott. A pincébe volt a karbantartó műhelye, a fehér vasrácsos ajtón túl, meredek lépcsőn lefelé menet nyitott tenyerét a falnak támasztotta, félt hogy leesik, megint érezte a hideget, nagyon erős doh szag töltötte be a lenti részt, nem nyitottak ablakot. Egyenesen a műhely összevisszaságába lépett, kis folyosó vezetett a másik terembe, onnan lehetett átjutni a hátsó szobába, tetőablak sehol sem volt, az átlépésnél látszott a részeket elválasztó falak vastagsága, a penész miatt semmi fontos iratot nem tároltak itt, a régi bizonylatok fehér, bekötött műanyag zsákokban rogyadoztak a falak mellett, nem volt értelme kibontani őket, pedig érdekelte ennek az intézménynek a története, biztos volt benne azért ilyen nehéz a logót kitalálni, mert alig tud valamit róla, nem képes megragadni a lényegét, még meg se született amikor 1961-ben megalakult a könyvárhálózat, abban az évben adták át a lebombázott állomás helyén az újat, ha kimegy a könyvtár elé látja az íves kupolákat, amit annyiszor megnézett a felüljáról is, olyan mint egy uszoda teteje, mindig ezt gondolta, a Sajó építész tervezte teknősbéka hátakról.

Drága Néném,
találjon levelem jó egészségben, ezekben a nehéz napokban, élünk, de alig térünk magunkhoz, egy hét telt el a várost ért szőnyegbombázás óta, halottainkat összeszedtük, két napja ott fekszenek a köztemető ravatalozója előtt, hogy a szeretteik azonosítani tudják őket. Péntek reggel történt, korán keltem, hogy senki se menjen el reggeli nélkül, a férjem indult elsőnek a gőzmalomba, a nagyobbik Etelka lányom a Kollégium könyvtárába, Marika ide szembe a Szent Annai postára, egy hónapja ott dolgozik, Károly a megyeháza melletti villamossági üzletbe, a legkisebb Béla fiunk az egyetemre. Leszedtem az asztalt, mindent elpakoltam, és megterveztem az utat. Etelkáék esküvőjét novemberre tervezzük, s ahogy én megkaptam a hálószoba bútor anyáméktól, neki is azt szánjuk nászajándékul, ezért úgy terveztem, hogy előbb elmegyek Killerékhez megnézni a bútorokat, már régen jártam náluk, utána felülök a villamosra a piacon a kofáktól halat veszek, mióta a gettó miatt szünetel a halpiac, sokkal nehezebb halhoz jutni, halászlevet akartam főzni, utána túrós csuszát, vagy fánkot azt még nem döntöttem el. Már bent voltam a bútorboltba, amikor Killer úr is bejött.
- Mindenki nyugodjon meg, a rádió bemondta a Várad felett zavaró repülést, kinyitjuk a pincét, várjuk meg lent amíg véget ér a veszély.
Nem is voltam akkor még ideges, csak ahogy megszólaltak a szirénák. Mindenki elkezdett rohanni lefelé a pincébe, azon a meredek lépcsőn. Az elsők közt értem le, és hogy legyen a többieknek elég hely a belső helységbe mentem, meg is lepődtem, mert ott már volt egy család, akik láthatóan napok óta ott tartózkodtak, és nagyon megvoltak ijedve. Oda köszöntem nekik, biztos látták, hogy mennyire félek, a többiekre gondoltam, Etelka és Béla biztonságban van a kollégiumban és az Egyetemen is van óvóhely, Marikának és Károlynak be kell jutnia valamelyik kijelölt óvóhelyre, Bélának ez lenne a legközelebbi, minden nagyon gyorsan történt, tele lett a pince, én a kislányt öleltem át, a két kisebb gyerek az anyjához bújt, amikor felrobbant az első bomba, egy idősebb férfi, aki harcolt az első háborúban azt mondta ez közel volt, itt a Deák utcában.
- Az állomást bombázzák - mondta egy másik férfi.
Ekkor az asszonyok mind ahányan ott voltak elkezdtek imádkozni. Egy fél órát tartott a pokol, nem tudtuk mire jövünk fel. Kifelé jövet láttam meg Béla fiamat, együtt mentünk ki Fő utcára, a Deák utcát, a zsinagógát, az állomást, mellette az óvóhelyet bomba találat érte, Béla ott maradt az állomásnál segíteni, rohantam a Szent Anna utcai postára, Marikáék a Svetits pincéjében vészelték át ezt a fél órát, visszamentek dolgozni, mert elözönlötték az emberek a hivatalt, aki ott volt, mind sürgönyt akart feladni. A gyerekek is, az apjuk is mind hazaszalad, de csak annyira hogy megtudják a többiekkel mi van, aztán visszamentek segíteni. Ilyen rettenetes nap mint 1944. június 2-a még nem volt ebben a városban, minden nap azért imádkozom, hogy soha se forduljon ez még egyszer elő.
A fonalakat köszönöm, holnaptól elkezdek kötni, remek mintakönyvet kaptam a szomszédasszonyomtól, talán karácsonyra elkészülnek a kardigánok, minden nap rettegek, a két fiúnk bármikor megkaphatja a behívóját.
Etelka

A főszerkesztő megszokta a helyet, a kapualjba ott volt a város nem régiben elhunyt költőjének emléktáblája, az ajtó automatikusan záródott, rettenetes zajt ütve csapódott be, beleremegett a sötét lépcsőház, jellegzetes szag volt, a doh és az ételek szaga keveredett, a belső lépcsőből ablakok nyíltak a körbe zárt tűzfalakra, az ételszag a nyílásokból áradt szét az épületben, oldalt a házmesteri lakás folyosóján egy bicikli állt, belátni nem lehetett, de azt mindenki tudta, aki belépett, mit főzött aznap házmesterné.

Az aranyozott Alföld Szerkesztőség tábla alatt volt a kaputelefon, a kettes gombot kellett megnyomni. Minden amit a főszerkesztő szeretett közel volt, az U-alakú angol udvarban, a könyvesboltok, az antikváriumok, estére Gambrimus vendéglő, itt volt a legjobb a tatárbifsztek és a sör, délben amíg működött a Helyőrségi klub étterme, szerette azt a díszes bejáratot, mint egy darab párizsi, vagy talán bécsi mestermunka, a rózsaszín homlokzatot megtörte a folyondáros, virágos szecesszió.

A Gabrinus-köznek lehetne üvegteteje, mint a pesti párizsi udvarnak, vagy mint a nagyváradi Sasnak, persze sokkal visszafogottabban, tejüvegből, s talán fehér abroszos asztalokkal, vékony, magas pincérekkel, akik hosszú fehér, tiszta kötényt kötnek a fekete nadrág fölé, kerek tálcákon hozzák-viszik a sört, a főszerkesztő költő volt, mikor kinézett az üvegtáblás ablakon a leaszfaltozott teret látta, amit most a két végen megbontott a könyvesboltok, apró üzletek lejáratának kupolás, kék műanyag teteje.

Minden összepakoltak, a titkárnő dobozokba rendezte az iratokat, a szekrényt nem viszik, a régi igazgatói szobában ott maradt a szálkás, világos barna kombinált szekrénysor, elég lesz az iratoknak. A könyveknek és a folyóiratoknak betesznek pár polcot a szomszéd, hosszú almazöld falu szobába, a Killer-ház hátsó végében, ahonnan a kékre festett, berácsozott alacsony ablakokból a Vármegye utcára látni.

- Sötét lesz - mondta a főszerkesztő, szerette a Gabrinus-köz fényeit, bár ezeket a hatalmas üvegtáblákat lehetetlen volt tisztítani, szemben esküvői ruhaszalon volt, néha menyasszonyi ruhába bújt, boldog lányok léptek ki az erkélyre, hogy a szabadban megnézzék a ruhájuk színét.

A fényképeket egy cipős dobozba dobálták, azon a képen ahol helyi írókkal, volt és még pár pesti is körbeülte a fal alját, még nem volt negyvenéves, a barna-narancs, bogos kárpitozású, minden felől négyzetformájú székeket, a dísztelen támla pont akkora volt, mint az ülőke, a szomszédos Zenei Könyvtárból kérték kölcsön őket.

- Ez itt az állami balettintézet? - ezzel szeretett beköszönni a könyvtárosoknak, a középkorú nők megszokták már a folyosói bolondozásokat, visszafogottak voltak, úgy tettek, mint akik semmit sem látnak, arcukon elnéző mosollyal, de határozott léptekkel bemenekültek a könyvtárba, vagy az irodába, a recsegő parkettát elrejtő, kellemetlen színű futószőnyegen a lehető legkevesebb időt töltötték.

A főszerkesztő ismerte a Killer-házat, a kapualjban a relief történetét is tudta, az udvaron a hársfák alatt most is gubbasztott pár macska, újabban az udvari lakásban lakó etette, a bútorboltra is emlékezett, és a szekrénysorra is amit itt néztek ki. Végig ment a sötét folyosón, aznap szerkesztőségi ülés volt, a beugróban volt pár szék, amit nagyon ismerősnek talált, szeptember eleje volt, hűvös, még nem kapcsolták be a fűtést. Délben jólesett kimenni az udvarra, végig menni a Piac utcán, csak szokásból benézett a Gabrinus-közbe, mióta a Simonffy sétáló utca lett, ott ebédelt.

Négy év kellett, hogy újraolvassa az első napját a könyvtárban, holt fáradt volt, de leakarta írni mi történt. Tízre ment, anyja tudta, hogy össze van törve, ott várta a lakótelepi könyvtár kapujában, ebédet hozott, bekísérte, mint első nap az iskolába, hogy megvédje önmagától.

Január közepén kezdett, az előző évi szabadsága tolódott át januárra, mindenképp be akarta fejezni a könyvtártörténetet, ezzel mentek el az ünnepek, az ünnepek közötti napjai, végére akart járni, még egy nap választotta el az év utolsó munkanapján a kerek, ötvenedik évfordulótól.

December 31-én kettőig dolgoztak hárman voltak a központban, fél órával zárás előtt beszóltak, menjen be a konyhába pezsgőt bontani. Összepakolta a holmiját, letisztította a számítógépet, kartondobozokba raktak az uniós pályázati anyagot, fél évvel eltolták a megvalósítás kezdetét, majd az első munkanapján, az új helyére a gépkocsivezető kiszállítja.

Végig ment a sötét folyosón a konyháig, megfordult a fejében, hogy nem hajlandó koccintani, de gyenge volt ahhoz, hogy ellenkezzen. Az ablaktalan helységben két nő állt a sárga viaszos vászonnal letakart asztal mellett, már felbontották a pezsgőt, nem akarta hallani miről szól erőltetett beszélgetésük, mondani valója meg végképp nem volt. Rámeredt a poharakra, rögtön felemelte az egyiket, azok koccintani akartak, engedte, felhajtotta a neki szánt pezsgőt, kijött a konyhából, a szobájában levette a bejárati ajtó kulcsát a karikáról, felvette a kabátját, még elnyomott egy mélyről induló sóhajtást, a szobaajtót nyitva hagyta, szó nélkül átadta a kulcsokat, örökre kilépett a Killer-ház ajtaján, csak a hársfától búcsúzott.

1921

Ebben az évben a május eleji időjárás ellentmondott mindannak, amit a Fasti szerint a Francia Kártyakör tagjai erről a hónapról tudtak, hűvös, esős idő volt, a következőnapi ételosztás rendjét beszélték meg, aminek a költségeit együtt állták,

Killerné nem fűttetett be, pedig forgács zsákszámra volt a ház pincéjében, mert májusban már sohasem fűtöttek,  inkább gyógyfüves teát főzetett,  már kitöltötték a teát, amikor a Killer-ház  első emeleti, ízlésesen berendezett nappalijába, egy ismeretlen nő érkezett, túl volt már az ötvenen, telt alkatú, karikás szemű, szinte észrevétlen asszonynak látszott, nem volt benne semmi figyelemre méltó, de elég határozottan megfogta az ébenfából faragott támlásszéket anélkül, hogy engedélyt kért volna Killerné Piroskától,  leült, a társalgás megszakadt, de a nő, mintha valamennyiük ismerőse lenne, mosolyogva körbenézett,  majd annyit mondott,

- Kérem, folytassák, ha befejezték  a megbeszélést, mindent elmondok.

Hentesné kiszámolta, 150 főnek tudnak ebédet adni a Füvészkertben, hajnalban találkoznak a kártyakör tagjai Hentesné udvari konyhájában, hogy 11 órára kiszállítsák az ételt a rászorultaknak.

- Mondjon magáról valamit - Killerné, mint háziasszony kötelességének érezte, hogy megszólítsa az ismeretlen nőt, nem azzal kezdte, hogy került ide, mert feltételezése szerint a nő megérkezésének oka volt.

- Egy olvasó vagyok - látható volt, hogy a nő küzd a szavakkal - s ha van ilyen időutazó is , s nem akarok mást, mint megérteni.

- Mit szeretne megérteni kedvesem - fordult felé Sesztináné, mert attól tartott, hogy ez a szegény karikás szemű teremtés esetleg orvosi segítségre szorul.

- A történeteiket, hogy mi történt itt 100 évvel ezelőtt, ezt a közös huszadik századot, itt dolgozom ebben a házban, a bútorbolt helyén könyvtár van. 

- Könyvtár  - Killerné Piroska felnevetett.

- Mind ezzel küszködünk - bólogatott Jabloncay Irma, akit a társaság kislánya születése miatt egy ideig nélkülözött, de most szakított annyi időt, hogy jelen legyen, s a találkozó vége előtt, még egy Chopin Noktürnt adjon elő Killerné  híres zongoráján.

- A saját történetei kínozzák kedvesem – Killerné, mint aki meg szeretné nyugtatni, megfogta a nő kezét.

- Nekem nagyon kevés saját történetem van, a másoké izgat, azok a történetek, amiket elmondanak, és azok is amelyeket olvasok.

- Mit szokott olvasni - Hentesné rosszat sejtett.

- Szinte mindent.

- Verseket is - Jablonczay Irma nagy versolvasó volt.

- Azokat is, de a kortárs verseket nem kedvelem.

- Adyt, Babitsot, Kosztolányit se – lepődött meg Mandel Rachel.

- Azok klasszikusok, természetesen velük semmi bajom.

- Már hogy lenne Ady Bandi klasszikus – nevetett fel Kaszanyitczky Eleonóra.

- Melyik korból származnak az olvasmányai – vette át a kérdezősködést Killerné Piroska, aki úgy érezte, átlátja a helyzetet..

- Mindegy, mikortól az ember ír és olvas, nincs időhöz kötve, vagyis inkább nincs jelentősége.

- Vergiliust pont úgy olvas, mint Adyt?

- Igen, sőt a fejemben néha társalognak is, például egy ideig nem tudtam aludni, már hajnalban felébredtem, ez a mi járványunk idején kezdődött.

- Újra megjelent a spanyolnátha - Hentesné Etelka szinte felsikoltott.

- Nagyon hasonló ez a mostani világjárvány, de ennek covid a neve, már másfél millió halott van, érthető, hogy nem tudtam aludni, és akkor előbb Ady verseket olvastam ezeken a májusi hajnalokon, na és Lesznai Anna kerti verseit, nekem nincs kertem, a pillanatra nem emlékszem, de egyszer csak beleírtam, átírtam, nem tudom mit csináltam a versekkel.

Jablonczay Irma nem csodálkozott, mert második férje Varjú-Szabó Elek kultúrtanácsos pont így viselkedett, Irmának is volt hajlama az ilyenféle titkos, irodalmi játékokra, azt nem vették számításba, hogy az átköltött klasszikusokkal esetleg megnehezítik a lányuk életét, aki úgy belegabalyodik a kitalált történetekbe, hogy eltéved a valóságban.

- Mint tudja, ez itt egy francia kártyakör, ami most szünetelteti a römit, a helyzetre való tekintettel.

- Pont ezért vagyok itt Piroska, hogy ne maradjanak kulturális élvezetek nélkül.

- Láthatja, hogy most a kártyát felváltotta a karitasz, a trianoni árvák ügyét intézzük, jótékonysági előadásokat tartunk, népkonyhát működtetünk, gyűjtéseket szervezünk, az ország megmaradt része hatalmas jótékonysági egylet, a veszteség összehozott minket.

- Persze, hogy látom, de szükségük van feltöltődésre, egy svájci szanatóriumra.

- Valóban szükségem lenne némi nyugalomra - Hentesné lábai estére a sok talpalástól bedagadtak, s ha valami könnyedebb regénybe, többnyire Erdős Rennébe fogott, a lábait felpóckolta.

- A Varázshegyre gondoltam.

- Nem valóságos hely, ha jól értem - nyugodott meg Killerné.

- Természetesen létezik az a Berghof-i klinika, egy igen drága hely Svájcban, ahol a regény  játszódik.

- És ki képzelete el ezt a bizonyos Berghofot - Csanakné már járt Svájcban, férje Csanak József fűszerkereskedő nagy utazó volt, müncheni útilevelei olyan színvonalas írások voltak, hogy a családtagjai úgy tartották, hogy a papa, aki derecskei jobbágycsaládból küzdötte fel magát, majdnem olyan élvezetesen ír, mint Petőfi.

- Thomas Mann, maga is járt ott, amikor a felesége Kátja egészségét valami beazonosíthatatlan kor megtámadta, de természetesen a mi Berghof történetünket a képzelet szülte.

Killerné azt hitte lezuhan a székről, Thomas Mann állandó szereplője volt a francia kártyakör délutánjainak, előfordult, hogy Thomas Mann-nak, és a Buddenbrook ház lakóinak is töltöttek teát, egyszer pedig , amikor nem volt ki a létszám a römihez, Killerné vállalta, hogy kettős szerepben játszik,  Pikk dámaként, és mint Katja Thomas Mann felesége is részt vesz a játékban.

- Ez remek - tért magához Piroska – a lapokból mi is értesültünk arról, hogy Katja Mann hosszabb időt töltött egy svájci szanatóriumban, vagyis akkor Berghofban, egy  remek  írást  is olvastunk arról, hogy Thomas Mann a nyarakat a családjával Bald Tölzben, egy csendes Bajor kisvárosban tölti.

Az ismeretlen, furcsa öltözetű nő elismerően bólintott.

- Ha nem ennyire tájékozott Piroska, elő se hozakodom ezzel a Varázsheggyel.

- Én még nem hallottam a Varázshegyről - vallotta be Hentesné, aki az olvasásban mindig a leggyengébb láncszemnek érezte magát, bár a kártyakör tagjai több alkalommal is megdicsérték, hogy milyen kitartó, milyen erős akarattal hozza be a lemaradásait, s hogy milyen sokat fejlődött az ízlése. Hentesné járhatott volna, valamelyik munkásolvasókörbe, a henteseknek, a bölléreknek is volt egyletük, bár kezdetben szorongott az összejöveteleken a Killer-házban, de Killerné Piroka figyelmességének köszönhetően  feloldódott, és ha nem értett valamit, akkor kérdezett.

- Ez természetes, hiszen most írja, az események miatt néhány évre elakadt, akárcsak önök a francia kártyában.

- Jó, de honnan jut hozzá a kézirathoz kedvesem - Killernének még mindig kétségei voltak.

- Szellemi kapcsolatban állok vele, mint Ovidiussal.

Lehet, hogy ez az idegen nő futóbolond - suhant át ez a sötét gondolat Löfkovits Deborán, Mandel Ráchel viszont úgy vélte, hogy valami misztikus időutazás részesei lesznek, annál is inkább mert éveken át foglalkozott Sigmund Freuddal, s most egy új, szintén svájci figura, Carl Jung került a figyelme középpontjába, de mint az már a Francia Kártyakörben szinte mindig megtörtént a felesége Emma Jung személye legalább annyira izgatta, mint a tudósé és Martha Freudé.

- Készen állok a nagy utazásra - jelentette be Rachel.

Az idegen nő, akin valami szűkös térdnadrág féle volt, és egy hosszú, dísztelen sötét blúzféle Piroskához fordult.

- Akkor kedves Piroska Ön megkapja a szöveget, semmi mást nem kell tennie, csak felolvasni.

- Ennél azért többre gondolok, a Kártyakörben sohasem elégedtünk meg a felolvasásokkal, olyan szép beszélgetéseink voltak, mint a József és testvéreiben.

A hölgyek hallgattak, máshol nem beszéltek erről a furcsa látogatásról, de az ismeretlen nő rendszeresen megjelent náluk, mintha kulcsot kapott volna a szobájukhoz, nem várták, de el sem küldték, a történet hihetetlen volt, mint a képzelet szülte nagy művek, és kis írások, mint a jó versek és nagyszerű zeneművek.

Ezen az első találkozáson az ismeretlen nő, még engedélyt kért arra, hogy kinézzen az ablakon a Piac utcára,   az utca kép megőrizte a házakat, felismerte őket, de a villamos vonala, középen a  virágzó hársfasorral, a macskaköves járda, az utcán közlekedők ruházata más volt, összekeveredett benne a múlt és a jelen, bizonytalan volt, hogy sikerül-e megírnia ezt a fantáziája szülte történetet, pedig már egész jó viszonyba került a szereplőkkel, úgy szerette őket, mintha mindegyikőjük közeli családtagja lenne, akik sohasem hagyják  el, örökké vele élnek, részesei a reggeleinek, hosszan beszélgetnek vagy csak hallgatnak, álmodik róluk, végig kísérik egymás sorsát.

- Hölgyeim lenne egy kérdésem.

A francia kártyakör tagjai bólogattak, hogy csak bátran tegye fel azt a kérdést.

Önök szoktak szivarozni ?

 2008 - A MEGNYITÓ

(Történetünk  tegyük fel májusban kezdődik, de nem azért mert május van, persze lehetne május is, csupán azért van május, mert arról jó írni,  és mert az  író úgy érzi, hogy a legjobb egy dolgot májusban elkezdeni, a hónap kiválasztása mégsem olyan fontos, mert a történet, bár rendkívül tiszteli Thomas Mann Varázshegy című művének indítását, mégsem szán nagy jelentőséget az időnek, annak gyakori jelzése ne tévesszen meg kedves olvasó, mert pont azzal kísérletezik az író, hogy hogyan sétálhatna az elmúlt száz évben anélkül, hogy magyarázkodnia kellene, hogy ott van valahol, de pillanatokon belül átugrik 70 évet, s akkor is ott van, mert a dolgok vagy összefüggenek, vagy gondolkodással, játékkal, asszociációkkal összefűzhetők.)

A városból elszármazott ünnepelt írónőt 2008-ban májusában Főnix Gyöngyei Asszonykör hívta meg a felújított Killer-házba,  az átköltöztetett könyvtár a valamikori bútorbolt bemutatótermét  foglalta el, meghagyták a régi ablakokat, csak a bejárat került át a Piac utcai frontról a valamikori műhelyudvarba, a bútorzat nagyrészt az maradt, amit a Hentesbolt melletti Kossuth utcai, korábban Nagy Cegléd utcai Benedek Elek Könyvtárból hoztak át, persze már senki se nevezte a Színház utcáját Cegléd utcának, az új helyen a könyvtár megtartotta Benedek Elek nevét, ez írták ki,  ormótlan fehér betűkkel a kirakat fölé.

Az egyterű kölcsönzőrészben a polcok akácfából készültek, mostanra megkoptak, a padlózatot viszont frissen laminálták, talán az is akácfa színű, ezt nehéz megmondani, mert hatalmas a választék a laminált padlókból, s szinte csak egy árnyalat választja el az akácot a hárstól. Kék, apró sárga háromszögekkel mintázott futószőnyeg osztotta ketté a teret, ugyanazon a közlekedő részen, ahonnan 100 évvel korábban a bútorraktár kínálatát lehetett megtekinteni. A hátsó részben, amit rendezvényeknek tartottak fent, rögtön szembeötlőek voltak a színek, a berendező jó ízlésére vallottak, azok a fekete csővázas, festett zsákvászonnal kárpitozott, könnyű, türkiz székek, amelyek jól illettek a füst sárga organza függönyhöz, ez olyan áttetsző volt, hogy csak nyugalmasabb fénybe vonta, de nem takarta el a Piac utcát, aminek a hangulata pont itt váltott újból a  régibe, mert ha szemlélődő balra nézett, akkor az 1944-es bombázások helyén épült, új emeletes házakat látta, s volt még aki tudta, hogy azok a zsinagóga helyén épültek, de ha jobbra fordította a fejét a város legpompásabb régi épületeit nézte, a 1900-as évek díszes homlokzatait, stukkó díszeket, folyondárokat, változatos kovácsoltvas erkélyeket, amikor a villamos megérkezett a szemközti megállóba, akkor a bent ülők, ha olvastak, vagy újságot lapoztak önkénytelenül felnéztek, hogy megnézzék a város új, ugyancsak kék-sárga villamosait, ez is érdekes volt, mert a villamos lassított, megállt és le lehet olvasni, hogy akkor pont mit reklámoznak, mire érdemes figyelni, a hagyományos, régi hirdetőoszlopok és neonreklámok már eltűntek a városképből.

A szélső ablakot, ami valamikor a főutca felőli bejárata volt a bútorüzletnek, két egymást keresztező, közepes méretű kihagyult zászló foglalta el, a nemzeti színű és a kék-sárga csillagos uniós, a járókelők amikor benéztek az ablakon, végig láttak a mesterséges fényben úszó Benedek Elek könyvtáron, az erre járók már megszokták a látványt, ritkán kukucskáltak be a kirakatüvegen.

A zártkörű rendezvényre érkezők a bejárat közelében gyülekeztek, elegáns öltözetű, befolyásos feleségek lehettek, bár a könyvtárosnő  a többséget nem ismerte.

- Ó, a város hölgyeinek krémje - mondták a szemközti folyosóról nyíló munkaszobába dolgozó könyvtárosok, igyekeztek eltűnni, lábujjhegyen osontak be a konyhába vagy a mellékhelyiségekbe, mintha ott se lennének.

A hölgyek neve többnyire nem ugrott be azonnal a munkaszobásoknak, hogy honnan is olyan ismerősek, néhányan a kultúra és az oktatás területén voltak fontos pozícióban, szerepeltek az egyetlen városi napilapban, meghívást kaptak a televízióba, különösen fontosnak tartották a női ügyek felkarolását, bár annak semmi jele sem volt, hogy a Főnix Gyöngyei Asszonykör bármiféle szellemi kapcsolatban lenne, vagy esetleg folytatása volna az 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején létrejött városi feminista körökkel, mert azok inkább középosztálybeli vagy iskolázott dolgozó nőket fogtak egybe, a tagok a szociáldemokrata érzületű, felvilágosult, a francia, német és amerikai mozgalmakkal szimpatizáltak.

A szűk belsőkör az elnök asszony körül forgolódott, ha valaki belépett a láncba, a már ott lévő, ragaszkodott a megszerzett helyéhez, vidáman fecsegtek, az elnök asszony annyira szórakoztató volt, hogy a kör tagjai hangosan, de nem állítom, hogy természetesen nevetgéltek.

- De jól nézel ki - ezt volt szokás kiáltani, amikor mosolyogva egymás felé léptek - hetente jártak Zsoltihoz, a harmincas fodrász fiúhoz, rendbe tartotta a hajukat, a süni frizurától, a vasalt, vagy nagy hullámos változatig mindent nagyszerűen tudott. Zsolti a fejformára, a homlok és a szem közötti arányokra is ügyelt, s mielőtt a vendég elment, végig pásztázta az összhatást, s csak akkor mondott árat, ha mindent rendben talált, Zsoltinál egyébként nem kellett várni, vagy a másik vendéggel találkozni, flottul szervezte az ügyeket és rendkívül diszkréten bánt a vendégeivel.

A hölgyek az új belépővel összeölelkeztek, a levegőbe csókoltak kétszer, csupán azért, mert nem volt szívük elrontani a másik sminkjét, és a sajátjukat sem, féltve őrizték sejtelmes ajak rajzolatukat, amúgy sem örültek, ha a csókjukat az elnök asszony arcáról bárki leolvashatta.

A magas kort megért írónővel rizikós volt a találkozás, sohasem volt sem az irodalmi, se magánéletében egyszerű eset, a Piac utcára néző ablaktábláig kísérték, a kistermetű nő közép lila, régi vonalú kosztümjének jobb oldalán fekete, nyúlfark szerű pompom ült, sötét haja gyanúsan rendezett volt, a két szín kedvezően hatott egymásra, az írónő keleti vonásai szépek marad, a könyvtárosnőnek már a fényképeken is feltűntek finom kézének hosszú ujjai, és a gömbölyű, ápolt, körmök, és a türkiz köves gyűrű, a vastag láncú karkötővel, amiről apró arany macska dísz lógott, most nem viselt nyakláncot, pedig szerette a fél drága kámeákat, a kapualjban nem lehet tudni miért, az írónő megtorpant, mint aki elfelejtett valamit, s most gondolkodik, hogy mi tévő legyen.

A könyvtárosnő egy pillanatra látta a törékeny alkatú írónőt a szürke folyosón, a leghátsó munkaszobában dolgozott, a folyosó végén, ahol valamikor az asztalosok műhelyei voltak, a munkaszobája távol esett a könyvtártól, a folyosó végén a szoba kék ráccsal védett kis ablaka a hetvenes években épült Vármegye utca szürke lakótelepi házaira nézett, az utca nyílegyenesen átvitt a Szent Anna utcára, ahol valamikor az Angyal patika és Gondy fényképész szalon működött, ami a nagy Cegléd utcáról költözött át, de ezeknek az épületeknek valamikori létezéséről, már csak az tudott, akit érdekelt ennek a városnak a története, mert sem a patikára, sem a fényképész műteremre nem utalt már semmi. A könyvtárosnő nem volt tagja a Főnix Gyöngyeinek,mint a város legtöbb nője, hiszen oda csak meghívóval lehetett bejutni, s ő senkinek sem számított, ebben a tekintetben tisztában volt helyzetével, de kíváncsiságból az előtérben várakozott, ami igen bonyolult szerkezetű volt, innen lehetett egy meredek lépcsősoron lejutni az épület pincéjébe, a bejárattal szemben az illemhelyek voltak, jobbra a már említett, a régi ablakaival a belső udvarra néző munkaszobák, a homlokzat szigetelése elmaradt, az épületet gyorsan kellett átadni, három hónap alatt elkészültek az üresen álló raktárház átalakításával, az ott dolgozó nők, ha hűvösebbre fordult az idő, mert a fűtést nem volt szabad bekapcsolni, hogy ne fázzanak fel a derekukra sálat vagy kardigánokat kötöttek, balra a kivilágított könyvtár szárnyas ajtaja nyílt, aki bejött önkénytelenül is erre fordult, észre sem vette a másik sötét folyosót.

Az elnök asszony zizegése enyhe izgalmat árasztott, amikor az írónő megérkezett, előre kinyitották a kétszárnyas üvegajtót, az írónő és a bámészkodó könyvtárosnő is szerette hallani a hangot, ahogy a nyitástól függően alig hallhatóan, vagy erőteljesen a régi ajtóban összekoccant a fa és az üveg.

A könyvtár megnyitásakor itt húzták ki és vágták át a nemzeti színű szalagot, a könyvtári hálózat igazgatónője szűkített vonalú, egyenes szabású, fekete csipkeruhában volt, a könyvtárvezető vörös bársony párnával a kezében toporgott, középen az anyag enyhén behuppant az egyetlen, nem zöld fogantyús olló súlya alatt, a város vezetője tengerkék, rövid ujjú ingbe jött, narancssárga fényes nyakkendője megakasztotta a tekintetet, a megnyitón a hátsó szobai könyvtáros nő elvegyült, illett ott lennie az átadáson, semmi dolga sem volt, a hidegtálakat és a pogácsát megrendelték, unta az ilyen tiszteletkörös összejöveteleket. beszélgetni sem szeretett a tömegben, utálta a sugdolózást, amit úgyis meghallanak a körülötte állók.

- Talán felszedett pár kilót - tűnődött a könyvtáros a régi bútorraktár ablakát díszítő üvegmatrica képeket nézegette, néhányat ő is csinált, egy fekete macskát és egy világos rózsaszín malacot.

Kánikula volt aznap, a teremben még nem kapcsolták be a klímát, az csak az olvasótérben volt, a munkaszobák és az igazgatói iroda nem volt klimatizált.

A könyvtárosok félkörbe fogták az első embert, megkönnyebbültek, hogy alig késett, hamarosan túlesnek a megnyitó ceremóniáján, a polgármester az olvasás és a könyvtárak fontosságáról szólt pár szót, hozzátette mennyire jelentős beruházás lesz a régi stadion helyére épülő új felépítése, s hogy mindenre kitérjen megemlítette a műjégpálya rendbe tételét is. A könyvtárosnő már ismerte ezeknek a beszédeknek a paneleit, tudta, hogy ilyenkor néhány mondatot kell mondani arról ami új, és mellé kell rendelni a korábban megvalósított beruházásokat, és a jövendő szép terveit.

A nő, aki jóval több kilót szedett fel, mint az első ember, akivel egyidős volt, elkalandozott emlékeiben, mint  csont sovány gimnazista a nagyerdei műjégpályán volt, anyja használt korcsolyát vásárolt neki a zsibogóban, még alig volt a cipőfej oldalsó részén néhány eltüntethetetlen, hosszú, fekete csík. Szombat esténként villamosoztak ki barátnőjével a Nagyerdőre, előtte csak egyszer, a kihelyezett tornaórán volt rajta a korcsolya, a végére elmerte engedni a palánkot, magától csúszott úgy két métert. A reflektorok fénye visszaverődött a jégről, látszott a leheletük, a fiúkon nem volt kesztyű, időnként kivörösödött kezüket a szájukhoz emelték, belefújtak, majd teljes erőből meglódultak a pályán. A lány a palánkot fogta, arra várt, hogy legyen annyi szabad hely, hogy el tudjon indulni. Minden bátorságát összeszedte, amikor ellökte magát fél méterre, a sötét, göndör hajú fiú volt a legveszélyesebb, nem is korcsolyázott, letarolta az utat, ijedten tértek ki előle, a lány a sérült jég hangjából tudta, hogy mögötte van, a palánk után kapott.

- Miért kell ilyen csúnyán korcsolyázni - üvöltötte, még fél óráig bírta a palánknál a tehetetlen várakozást, aztán hazament.

A Főnix Gyöngyei elnök asszonya kedves szavakkal köszöntötte az írónőt, nem tudta eldönteni, hogy a vörös rózsákat most vagy a beszélgetés végén adja át. Az írónő, már sok ilyen találkozót átélt, nagyon rutinos volt, várt kicsit, s csak akkor szólt, amikor a csend már majdhogynem kellemetlen volt, így öregen olyannak tűnt, mint egy madárka, mint a széncinkék, van a fejtartásában, a bólintásában valami madárszerű, pedig a könyvtárosnő tudta róla, hogy az írónő nagy barátságban van a macskákkal, gyereke nem született, szeretetét egyre nagyobb körben terjesztette ki az állatokra, macskái, kutyái, talán a kertjében még vakondokai is voltak.

- Sokszor jártam a Killer-házban - mondta. Itt laktunk a később lebombázott Petőfi téren, annak idején Deák Ferenc utcának hívták,  az elején volt a Royal szálló, a Killer-háznak nagy szerencséje volt, alig sérült, óvóhely is volt, a mi házunk odalett, ha kiléptünk anyámmal az utcára a vörös-fehér kupolás zsinagógát láttam meg először, a páratlan oldalba mentünk fel a Nagytemplomig, a párosba jöttünk haza, ebben az oldalban a Löfkovicsék ékszerboltjának a kirakatát néztük át, a másikban a Kaszanyitzkyék porcelánjait. A Killer bútorkereskedés kirakata előtt is mindig megálltunk. Anyám a nagyanyjától gyönyörű feketére festett hálószobabútort kapott, azt itt vette Rickl Mária dédanyám Özvegy Killer Edénétől, Killer alig múlt ötven éves, amikor hirtelen meghalt, dédanyám a legszebbet választotta, két nagy szekrényt, a sarkokban esztergált gömb díszekkel, két éjjeli szekrénnyel, páros ággyal, és lábon álló ovális, billegő tükörrel, ha Ede fia, a fiatal Killer kint volt a bolt előtt, mindig megálltak anyámmal beszélgetni, Killer is nagy zenerajongó volt, mint Jablonczy Irma , sohasem mulasztották el a városi koncerteket, ilyenkor megbeszélték az előadásokat, és persze mind a ketten a Szent Annába jártak, abban az évben, amikor a Killer házat megnyitották, ez 1910-ben volt, már áprilisban olyan szép májusi idő mutatkozott, anyám szerette ennek az estének a történetét, pedig semmi különös nem történt, a villanyvilágítás rendetlenkedett a városban, egyébként nyugalom volt, az egész társaság, a Francia Kártyakör tagjai: Killerné Piroska, Sesztináné Malvinka, Hentesné Etelka néni, az idős Csanak Józsefné, a porcelánbaba Kaszanyitczky Eleonóra, Mandel Ráchel, a cipőkereskedő szélvész lánya és Jablonczy Irma színházba mentek, Puccini Pillangókisasszonyának a bemutatójára, a szünetben az ékszerész Löfkovits Artúr felesége Debóra asszony arról beszélt, hogy a férje benyújtotta a terveket a városházára az új múzeum építésére, Killerné lelkesen mesélt délutáni kalandjáról a Homokkerti református olvasókörben, ahova elvitte Thomas Mann új könyvének a Varázshegynek a Bevezetőjét, ezt a részt számtalanszor újraolvasta.

- Hogy fogadták Thomas Mannt a Homokkertben? - Hentesné Etelka nem annyira bízott müncheni író sikerében.

- El voltak tőle ragadtatva - vágta rá Killerné Piroska, - kuncogott az írónő, s mint a széncinkék, kicsit oldalra billentette a fejét - várják a folytatást.

1910-es év és egy gyerekkori emlék a 70-es évekből

A könyvtárosnő szerette a legendákat, a régi töredezett családmeséket mikor a valóság visszaidéződik, és az emlék megkopásával a képzeletet kell segítségül hívni. Ami most jön néha nagyon is valóságos, néha kilóg a lóláb, ahogy nagyanyja mondta, mindezek mellett így is történhetett volna, mert megvolt a lehetősége, olyan kevésen múlott.                                              

Killer Ede palotája, a városiak így nevezték az épületet,  talán 1910. március 24-én nyílt meg, ez a dátum szerepel a várostörténeti kronológiában, Gábor napja volt.  Gábriel angyal az, aki az örömhírt megviszi Máriának, a történet befurakodott  Killer Edéné gondolataiba.

A Szent Anna templomba ment,  segítségért fohászkodott, hogy sikeres legyen férje vállalkozása.

- Gábor arkangyal jó hírt hoz - Killer Edénét megnyugtatta, hogy az üzlet megnyitását össze tudta kapcsolni, az angyali üdvözlet hírnökével.

Gábriel arkangyal sejtelmes mosolygott - ezt a  titokzatos mosolyt sok évvel később a könyvtárosnő is látta, de ő nem a Szent Annában, hanem az utca végére épült görög katolikus templom egyik oltárképéről ismerte a főangyalt.

Könnyen meglehet, hogy a dolog véletlen volt, a Killer-házat tehát Gábor napon nyitották meg, akkorra rendezték be a bútorüzletet, a könyvtárosnő mindezt csak elképzelte, hogy milyen lehetett 110 éve a ház, gyerek volt, amikor az 1970-es évek elején betértek ide, de akkor már állami bútorbolt volt az üzlethelyiség, akkor még nem vette észre a Piac utcai  homlokzat szépségét, ugyanolyan szürkés sárga volt  számára, mint a többi épület, nem érdekelte akkor az utca, csak azok a modern szekrénysorok, az elemes bútorok, amit itt állítottak ki, elfogta a félelem, hogy talán nem lesz majd ott, azaz A77-es barna-narancs  kárpitozású üllőgarnitúra, a kis méretű kanapéval, pont a szobájába való, a sötét barna áthidaló alá, amin a könyveit gyűjtötte, még volt bőven  rajta hely, a New York könyvet kifordította, mert az volt a legszebb, a bútorboltban is megnézte a gyéren felrakott könyveket, bár tudta, hogy azokat senki se olvassa, a régi kemény fedelek közt megcsúnyultak a lapok, sárgásbarnák voltak, ami neki akkor még nem tetszett, dombornyomatos borító is  volt, ismerős fejű férfiakkal, május elsején vitték  a képeiket a felvonuláson,  de neki az anyja megmondta, hogy nem szabad elfogadni a táblát, mert csak bajuk lesz vele, nem tudják hol leadni, végig gyalogolhatják vele a menetet, ha nem csinál olyan butaságot, hogy elfogadja, akkor a tribün után a Nagytemplomnál kilépnek a sorból, és vesz neki egy egy gömbös fagyit, többet nem kaphat, mert begyullad a mandulája.

A könyvek  díszletek voltak, nem értette, hogy milyen könyv az, amit senki se olvas. Az üzletben kipróbálták a kanapét, anyja állt a felső támla egyik végénél, ő szemben, óvatosan felnyomták az ülő részt, szinte magától ugrott ki a szerkezetből a dupla ágy, a  két erős rugó tágulása pont annyit engedett, hogy a görgőkre szerelt ágyrész kisiklott a felső részből, ekkor bukkant elő az ágyneműtartó doboz is, amit fehér műanyagból készült, s pont magába foglalta a dupla ágyneműt, szerette elképzelni a rózsaszín tükörpaplant, amit felűre tesz, ha ez a darab mégis egyszer az övék lesz, ha az anyja a kézimunkázásból összespórol annyit hogy hazavihetik, akkor sokkal szebben fog beágyazni, de nem is ez volt benne a legcsodálatosabb, hanem a kanapé hangja, ahogy a rugó megfeszült, és a görgők a padlót szántották, minden alkalommal arra kérte az anyját, hogy húzzák ki és nézzenek bele az ágyneműtartóba, nem akar már nagyanyja dunnájával takarózni többet, mert az felpúposodna benne, de ha megengedik neki, hogy a vendégeknek szánt steppelt paplant használja, akkor gyönyörűen be lehet ágyazni, de az anyja van olyan ügyes, hogy varr neki egy steppeltet, csak kiszedik a tollakat, amit nagyanyja tépett ki a libából, azt a borzalmat nem bírta nézni, anyja szép, egyenlő kockákat varr az összefogott rózsaszín szaténból, ha kell majd ott ül a varrógép mellett, s jó erősen fogja az anyagot, hogy ne húzza görcsösre a singer, csak semmiképp se legyen világoskék, talán anyja ezért a rajongásért korlátozta le a bútorbolt látogatást havi egy alkalomra.

A nagyanyja szobája mindig ugyanolyan volt, a fekete páros ággyal szemben a Madonna kép, jobb oldalon a forgatható, három tükrös tonett, a két oldalsó tükröt rá lehetett hajtani a középsőre, mint a templomi szárnyas oltárokat, a baloldalon a fehérre sikált vessző fotelek voltak, amibe sohasem ültek bele, de ők most megszabadulnak a régi bútoroktól, ez az új muszáj, hogy a nagyanyjának is tetszedjen, kipróbáltatja vele a kanapét, amit csak éjszakára húznak ki, itt fog olvasni, amíg csak a sorok össze nem futnak a szeme előtt, késő délután észreveszi, hogy éhes, megszédül, amikor abbahagyja az olvasást.

1914

KILLER EDE  BÚTORKERESKEDŐ

Kaszanyitzky Eleonóra gratulált Killerné Piroskának, amikor összefutottak a délutáni korzón, mert a helyi lapban igen szép szöveges és képanyaggal is illusztrált cikk jelent meg az első vidéki országos iparművészeti kiállításról. A jeles esemény az első nagy háború első  évében az 1914-es év tavaszán történt, még a trónörökös elleni merénylet és az azt követő hadüzenet előtt.

Nagy megtiszteltetése volt ez a vidéki városnak, amelyik annyira ragaszkodott a hagyományaihoz. Killer Ede belevetette magát a szervezésbe, napokig a bútorkiállítási pavilonnal volt elfoglalva, a saját kiállítóterét úgy rendezte be, mintha az egy otthonos lakás lenne, középen a szalon, két oldalt hálószobák, női-, férfi-, gyerekszoba, konyha, külön az ebédlő, egy dolgozószoba, előszoba abból nyílt a hal, cselédszoba is volt, egyedül a folyosó hiányzott, otthonról hozatott egy ónémet tükröt és egy hortobágyi pásztorfaragásos fogast, a tükröt a halba a bordó, árpád kori liliomokat idéző selyemtapétára, a fogast a fehérre meszelt előszobába pakoltatta.

A férfiak világos öltönyben, girardiban, sétapálcával, a nők óriás, bézs színű, kerek karimájú, finom kalapban, felgombolt nyakú csipke blúzban, szűk szoknyában tipegve, kezükben napernyővel sétáltak a kiállításra. A polgár asszonyok határozottan és nagyokat léptek a téli sötétnél világosabb szürke esetleg zöld bársony vagy taft vasárnapi ruhájukban. A városba érkezőknek az volt az érzése, hogy a belvárosi utcák, terek, sétányok hangulata megváltozott, megszépült, megfiatalodott a modern épületektől, a zöldellő, fiatal fasoroktól, a gondosan rendbe tartott virágágyások korai árvácskáitól, nem rég készült el a terrakotta lábas, masszív alapokon álló megyeháza, tetején olajzöld, pikkelyes vértben Árpád vezér pallosát éppen magához szorította, meredten nézete az akkor még Ferenc József néhány év múlva Várad utcát, az ólomüvegekben magyaros ruhában pompázó hét vezér erőt sugárzott, a bámészkodó járókelő biztosra vehette, hogy az itt élők legyőzhetetlenek, az impozáns bank épületek is büszkén néztek szembe a támpillérekkel kisegített öreg Kistemplommal.

A kiállítás nyitó napján aranyszállal hímzett, gyöngyös-bogláros pártában, zöld szoknyás, fekete bársony mellényes lányok fogadták a látogatókat, a fehér gyolcs ingek rövid buggyos ujját nemzetiszín szalag húzta össze, a belépőjegy árába beletartozott az öntött perc, amit a nyakba akasztós, fonott kosárból kínáltak a lányok, a sátrakban szappanosok és a mézeskalácsosok árultak, a lacikonyhán debreceni páros főztek.

Senki sem gondolta, hogy Killer Ede, aki ebben az évben lépett életének ötvenkettedik évébe, az év végén hirtelen gutaütést kap, s a következő nap elhalálozik, temetéséről a Pesti Napló december 27-ei száma is hírt adott, az újság akkoriban már háborús híreket közölt, mert időközben a politika úgy döntött, hogy elégtételt vesz, a Monarchia és a Német Birodalom megmutatja Európának az erejét. Edét még az ünnepek előtt, december 22-én elbúcsúztatták, pedig számára ez volt azaz év, amikor a Killer-ház ebédlőjében, az ovális tölgyfaasztalnál pezsgőt bontott, hogy gyerekei, felesége, segédei és inasai jelenlétében koccintson az iparművészeti kiállításon kapott ezüstéremre.

Killer Endre nem tudott aludni az izgatottságtól, erre a reggelre virradó éjszakán látta magát ágról szakadt, rémült, asztalosinasként Bécsben, már a második évben olyan mértékben hatott rá a jungendstil , hogy a harmadik év elmúltával, nem haza vette az irányt, átment Münchenben, hogy elmélyedjen abban az újszerű bútortervezésben, amit otthoniak szecessziónak hívtak, s még idegenkedtek tőle, a vágya az volt, hogy ellesse a mesterfogásokat, akkor már kevesebb magyar festő tanult az müncheni akadémián, de ott is olyan új szellem uralkodott, ami máshogy akart festeni, mint az elődök, a festőkkel, akik később Nagybányán alakítottak iskolát a Stefánia kávéházban ismerkedett meg , ahova otthoni hírekért, valamint szivarért, és a sakkpartikért járt. Ebben az időben meglepően sokan foglalkoztak építészettel és némi művészi tehetséget is igénylő kézműves mesterségekkel a bútorkészítés mellett, például könyvkötészettel, amit művészetnek tekintett.

A müncheni tanulóév után, egy évre a fővárosba költözött, továbbra is követte a jungendstilt, otthonra is megrendelte az azonos című folyóiratot, amit januárba beköttetett, s kérte hogy a gerincre aranyozott számokkal üssék az 1895-ös évszámot.

Józsefvárosban Thék Endre bútorgyárában dolgozott, a mester erősen szimpatizált a húsz évvel fiatalabb Killerrel, mert tanulóéveit Thék Endre is Bécsben majd Münchenben töltötte, jól emlékezett az akadémián tanuló magyar festőkre. Killer Ede is említett néhány kiváló külföldi festőt akikkel még Bécsben és Münchenben ismerkedett meg, mindketten rajongtak Klimt és kiváltképp a prágai Alfons Mucha lenge öltözetű, fantasztikus hajkoronával ábrázolt nő alakjaiért, sőt Thrék Endre egy Sara Bernáthot ábrázoló párizsi plakátot, ami Mucha alkotása volt, be is kereteztetett, mert úgy gondolta az ihletet adó.

• Ez a párizsi diva jó hatással van a bútor terveimre, - jelentette ki a mester, Killer Ede nem lepődött meg azon, hogy a bútortervezőnek, akit olyan sokszor asztalosnak neveznek szüksége van múzsára, és alkotásról beszél, nem pedig munkáról, amikor dolgozik.

Természetesen nem a konkrét női formákra gondolt a Mester, hanem az összhatásra. Thék Endre védencét bemutatta a nehéz természetű Toroczkai Wigand Endre tervezőnek, meglepette, hogy Killernek fél órás beszélgetés után, csak két kérdést tett fel Toroczkai, s az máris megkapta tanulmányozásra a vázlatait. Killer Endre most látta először, hogyan lehet modern bútorokat népi faragásokkal díszíteni. Toroczkai kifogyhatatlan volt az ötletekben, nem volt két egyforma munkája.

- Utánozhatatlan és zseniális - mondta Thék Endrének, kinek vállalkozása több lábon állt, gőzgépei voltak, sok munkást foglalkoztatott, olcsóbb tucat árukból finanszírozta egyedi és időigényes bútorainak előállítását. Kiváló kapcsolatai voltak a legismertebb, legbefolyásosabb építészekkel, köztük Hauszmann Alajossal, neki köszönhette, hogy voltak bútorai az országházban és főúri kastélyokban, lovardákban.

Killer Ede 1896-ban befejezte tanuló éveit, visszatért a városba, farsang idején kapta meg az iparos igazolványát kárpitos és díszítő szakmára. Kibérelte a Margit fürdő impozáns báltermét, mivel a mulatság a farsanggal egybeesett cigányzenészeket fogadott, barátainak, hölgy ismerőseinek és gardedamjuknak a Csapó utcában meghívót nyomtattatott, még ebben az évben, felségül vette a sudár és hallgatag Nagy Piroskát akivel az első táncot, a palotást járta, az est folyamán többször is felkérte, hölgyválasznál a lányt megint vele táncolt, kevés szót váltottak. Piroska édesapja kesztyűgyáros volt, korábban posztókereskedéssel próbálkozott. A hajadon kiválóan ismerte az anyagfajtákat, a szövetek tulajdonságait, nem is annyira a látvány, hanem tapintás alapján döntött, ápolt, érzékeny keze volt, megérezte a gyenge minőséget, ha valami érdes, szúrós, kellemetlen tapintású, ami nem bírta a strapát, azzal nem foglalkozott, persze remek ízléssel volt megáldva, apja révén hasznos kapcsolatokra tett szert, nagy segítség volt a megfelelő kárpitok beszerzésében, a kesztyűgyár révén ismerte a város legügyesebb hímző asszonyait is, s maga is szívesen hímzett, emellett igen sokat olvasott az elsők között iratkozott be a Városháza egyik termét elfoglaló Városi Könyvtárba, nemcsak kölcsönzött, de időnként saját könyveiből is felajánlott a könyvtárnak, magán órákat vett a Zenedébe, hangszerének a hárfát választotta, a Zenedét édesapja támogatta, lelkes, de még bátortalan tagja volt a város versbarátkörének, ami sajnos csak egy évig működött.

Három műtermi fotó készült nyolc példányban a fiatal párról a Gondy és Társa fényírda Cegléd utca 27. szám alatti műtermében. Piroska mirtusz pártájáról másfél méter hímzett selyem csipke omlott le, amit a vőlegény barátjánakSesztina Jenő fémkereskedőnek két keresztlánya tartott. A bútoros a vaskereskedővel akkor ismerkedett meg és kötött barátságot, amikor a Fégler-féle vasbútorkészítő műhelyben Killer a technológiát tanulmányozta, a gyár később részvénytársasággá alakult és felvette a Debreceni Vas és Rézbútorgyár nevet. Sesztina Jenő tanácsára Killer befektetési szándékkal részvényeket vásárolt, ami jól jövedelmezett .Szesztinával, aki az evangélikus hitről áttért a reformátusra szerettek a német földi tanulmányaikról, szivarfüstben beszélgetni, a városokról nosztalgiázni, bár a jugendstil, ami Killert továbbra is rabságban tartotta a vasárukra nem terjed ki, mert SesztinaJenő inkább az art decogeometrikus formái iránt mutatott érdeklődést, kivéve néhány szeneskannát, amelyre folyondáros szecessziós minták felkerülését, felesége Csanak Malvin kérésére engedélyezte. Killer egyébnek nem akadt nyomára, amikor betért a Ferenc József utcai 21. szám alatti vaskereskedésbe.

Killer Ede minden évben saját költségén megtekintette a műbarátok kiállításait a fővárosban, később messzebbre is elmerészkedett évekig spórolt , hogy ellátogathasson a milánói lakberendezési világkiállításra.Pedig 1909-ben úgy nézett ki beadja az ipart, a városban végig söprő iparos sztrájk hónapokra ellehetetlenítette az asztalos munkát. A város bútorosai megállapodtak a Lamberg és Társa vezetőségével, akik 50 főt foglalkoztattak, hogy nem engednek a szakszervezeti munkások követeléseknek, s ha az asztalosoknak nem felel meg debreceni bér mehetnek isten hírével, majd lesz más, aki elvégzi a munkát. Killer Ede alkalmazott is néhány kontárt, akik asztalosnak mondták magukat, de ami a kezük közül kikerült az eladhatatlan volt, az aztán már végképp elkeserítette, mikor Kovács Bélának házhoz kiadta a munkát, kiküldött a Csapó utca végére egy stráfszekér anyagot, amiből szinte semmi sem készült, ráadásul a jó minőségű bükkfának is nyoma veszett. Az eset akkora port vert fel, hogy Killer Ede kontárokkal dolgoztat, így akarja megtörni a sztrájkolókat, hogy a Népszava részletesen tárgyalta az esetet, és kutyaütőnek nevezte Killert, aki a megjelenést követő héten kétségbe esve, megegyezett Schwarcz Vilmossal, hogy tárgyaljanak az asztalosokkal, hajlandók tíz százalékot emelni a bérükön, de csak azoknak akik minőségi munkát adnak ki a kezükből, ezt követően az asztalosok is berekesztettét a sztrájkot, a Lamberg és Társa is nyolc százalékkal emelte a béreket, Killer magasabb fizetéseivel és szociális juttatásaival, a legügyesebb segédeknek szobakonyhás lakást biztosított jutányos bérleti díj fejében az épülő Piac utca 68. szám alatti házában, magához csábította a legjobb asztalosokat. Mikor megnyugodott, az ezt követő évben 1910-ben felpakolta a bútorait egy bérelt bricskára és Marosvásárhelyre utazott, hogy megnézze Toroczkói 00Wigand kiállítását, magányos útja negyven napig tartott, jegyzetfüzetébe vázlatokat készített templomokról, lakóházakról, faragott bútorokról, ezekben a napokban szárnyalt, számtalan terve volt, tudta hogy birtokában van annak a tudásnak, amivel elindíthatja vállalkozását a városban.
Killer Ede vonzódása a bútorokhoz korán kiderült, még 10 éves sem volt, mikor Polgár Tóth László céhvezető műhelyébe elvitte nagybátyja, üveges szekrényt készíttetett szaporodó könyveinek, az volt a kívánsága hogy a félköríves, két ajtó fölött, a szekrény tetőt, kinyílt liliomfejből aláhanyatló folyondárok borítsák be, abban is megegyeztek, hogy a szekrényt diófából kell készíteni és polírozni is kell. Ede a faragott képkereteket és tükröket nézte, végig követte nyitott tenyérrel az aranyozott faragást.
- Blondelnek hívják - mondta a mester - ilyenekkel van tele a Ferenc József palotája Schönbrunnban.
- Volt abban a palotában?
- Persze hogy voltam, először a vörös szalonban javítottam egy széket, mert az a mester, Ernest Gissl, császári-királyi udvari és polgári asztalos műhelyébe készült - ezt Tóth László asztalos mester úgy hadarta, mintha leckét mondana fel - nem csak az, az egész berendezés nála készült, később mást is javítottam, egyre több dologgal bíztak meg, ki-be jártam a palotába, csak sokat kellett gyalogolni, a szerszámos ládát meg a hátamon vittem. Az történt hogy arra a karcsú lábú, fehér, vörös bársony székre leült az egy mázsás bajor követ, a szék nagyot nyekkent alatta, és kitört a lába, azt mondták, vele persze nem találkoztam, hogy Erzsébet királyné rögtön kicsapta a legyezőjét, nehogy meglássák, hogy pukkadozik a nevetéstől.
- Elég az hozzá, nem tudom mi történt, mert a szék az jól meg volt csinálva, ott nem törhetett el, ahol tört, de erről nem szóltam, nem az én dolgom.
- Bármelyik császári bútort megtudom csinálni, a nagy része már meg is van otthon, Juliska olyan ágyból kell ki, mint a császárné.
- Ne tegyen a tetejére nekem semmi cifrát, ez Debrecen, nem a páváskodó Mária Terézia udvara - pörölt velem, nehogy megszólják itt, pedig sose volt Schönbrunnban – nem tudják itt maguk milyen bútorai vannak Ferenc Jóskának, ha meg ide akarom hozni, hogy még egy civisnek is legyen, akkor morognak, hogy olyan nem kell.

Hát nem teszem rá, de minden nemes fából való mahagóniból, dióból, még rózsafa is van, a szekrény belsejét jávorfával bélelem, fehérre nem mázolok semmit, szép sötét bútorok, maradnak a maguk színébe.

Polgár Tót László megint elkalandozott.

• A gyereknek meg olyan magas rácsos bölcsőt csináltam, hogy bújjon el mellette a Rudolf trónörökösé, jó magasan fekszik benne a kölyök, a rácsokon meg kikandikálhat a világra.

Tóth László otthoni bútorait sohasem látta Killer Ede, ezért is akart annyira Bécsbe menni, hogy legalább a schönbrunniba bejusson, Ernest Gissl mester akkor már nem élt, de fia örökölte a császári-királyi udvari és polgári asztalos címet, Killer Ede egy alkalommal járt is a kastélyban, mikor kitört a könyvszekrény üvege, mert Zsófia főhercegnő labdája rossz irányba szállt el, a vörös szalont felismerte, pont olyan volt, amilyennek Polgár Tóth László székei és kecses, hajlított lábú asztalai, amíg a szerszámokat adogatta, megpróbálta a képet emlékezetébe vésni, hogy mindent pontosan lerajzoljon.

Felesége szívesen hallgatta meséit a vörös szalonról, a tanuló éveiről. Tíz évvel azután, hogy megkapta a városban a működési engedélyét, a helyi újságban kis hír jelent meg:

"Killer Ede Debreceni bútor- és kárpitoskereskedő, megkapta a császári-királyi udvartól a beszállítói címet."

Az iparművészeti kiállítás bútor bemutatóján a város minden jelentősebb bútorkészítője részt vett, a verseny intrikáktól mentes, tisztességes küzdelem volt, az asztalosok között legnagyobb riválisa a Schvarcz bútorház volt, Killer 11 munkással dolgozott, Schwarcznak 22 asztalosa volt, a 44. száma alatt dolgozó Kovács József asztalosmester nem számított versenytársnak, iparos volt, s többre nem is törekedett, míg Killer számára a bútorkészítés szenvedély és örökös tervezés volt, hogy megtalálja a leghasznosabb, legtökéletesebb formát és díszítést.

Egészen távol állt tőle az nagyüzemi termelés, kifejezetten szerette a kisbútorokat, erre a kiállításra komplett férfi szobabútorral lépett a szakmai zsűri és a nagyközönség elé, ami az akkori lakberendezési divatban szinte kuriózumnak számított. A férfi szoba kihívás volt számára, elképzelt egy egyedül élő, fiatal újságírót, vagy tanár embert, az előbbi bohém, az utóbbi akkurátus és rendszertő, ez olyan ellentmondás volt, ami napokig nem hagyta nyugodni.

Tervezz Ady Bandynak - mondta egy este Piroska, bár mindenki tudta, hogy a fiatal költő miden pénzét elszórakozza

Killer főgondja a meglehetősen sok és egyre gyarapodó könyvek elhelyezése volt, egyben akarta megoldani a hálószobát, a dolgozót és a nappali részt, de nem szerette a vitrineket, egyszerűen zavarták a porcelánok, ha azoknak nem volt funkciójuk, a könyvespolcra két ötlete volt, az egyik a falba beépíthető polcok, a vastag, sötét fából faragott, csúcsos szegélyen csillag mintával, amit a kopjafákon figyelt meg, s tanult ember kaphatta emlékül, a másik változatban a könyvek középen zárt, eltolható ajtós, két oldal nyitott polcokra kerültek, az ajtókat, nagy zöld intarzia berakásos csillag díszítette. Killer Ede legkedvesebb bútordarabja a szék volt, attól függően hogy ebédlői használatra, vagy a szalon garnitúra darabja volt, döntött a kárpitozásról, ebben az esetben a sötét szék gazdagon faragott volt, a felső támla egy olvasó embert ábrázolt a könyvtár szobában, az üllőrészt egyszerű dohányzöld bársonnyal vonta be, ezt az anyagot használta a pad kárpitozására is, formájában hasonlított a paraszti konyhák elengedhetetlen bútor darabjára, de annál sokkal kényelmesebbé és elegánsabbá tette a párnázat, és a széken is látható faragás alkalmazása. Sötétítőnek is a zöld bársonyt használta, hosszú, óarany rojtokkal, nem csak az ablak két oldalán, de aranyozott fémrudakra csipeszelve a falba épített könyvespolc takarására is a zöld drapériát használta. Más tervezőknél nem találkozott vele, nem is értette miért nem kap nagyobb szerepet a szobákban, pláne a férfi lakásokban, a szobainas. Killer Endre szobainasai mindig összecsukhatóak voltak, itt is alkalmazta a csillag faragásokat, a vállfa feljebb, a nadrágtartó húsz centiméterrel lentebb került, alul egy pár cipőt lehetett elhelyezni a tartóm. Az üllőgarnitúrához tartozó négyszögletes asztalhoz, és nagyméretű oldalt nyitott fakkos íróasztalhoz is különleges lábtartót tervezett, olyan karakteres, és erős lábak voltak ezek, mintha egy indiai elefánt tartotta volna nyugodtan és nagy biztonságban a hátán gazdája írásait, és az asztalra kerülő ételeket is, a lábakon ugyanaz az a zöld intarzia minta ismétlődött, mint a tolóajtós nagy szekrényen, és ágyon is, melynek a támlája megismételte a beépített szekrény csúcsívét.
Killer Ede egészen 1914. július 28-ig elégedett ember volt, de mikor megérkeztek a következő nap az újságok, olyan mélyről jövő szorongás fogta el, amelyhez hasonlót csak akkor érzett, mikor még gyerekfejjel elhagyta a várost. Végig olvasta a vezércikket, majd Piroskához fordult, aki befejezte a legkisebb fiúk etetését.

- Véget ért a szecesszió, a Jóisten legyen irgalmas hozzánk - azzal kiment az asztalos műhely legvégébe, mindig volt valami saját munkája, amihez senki se nyúlhatott, támlás szecessziós szék készült, Európa elrablást faragta a támlára, a karfát erős, begömbölyödött oroszlánkarmok szorították.

A KASZANYITZKY-HÁZ és a 1970-es évek

Miután a kislány bekönyörögte magát a valamikori Killer-ház bútorboltjába, ahol fél óránál többet nem töltöttek, átmentek a másik oldalba, a gyerek mindig megnézte a fekete-fehér, fényes filmfotókat az Apolló Mozi kirakatában, indiános filmeket keresett,az Amfóra porcelán üzletben nem akartak vásárolni, ez is olyan volt, mint a bútorbolti látogatásaik, csak nézelődtek.

A fiatalasszony a kristályvázákat szerette, ajándékba kapott egy egészen picikét, amibe hóvirágot vagy ibolyát lehetett rakni. A kirakatban a hollóházi készletek között felfedezték a hatszínű kávés készletük, amiből még csak négy darabot kapott meg a fiatalasszony nőnapra a szakszervezettől.

- Akkor lesz egy fekete, és egy narancssárga ebben az évben, jövőre a kiöntőt és a cukortartót kapjuk - mondta a gyereknek, aki most vette észre, a fekete csészén a vékony arany szegélyt.

A boltban elengedték egymás kezét, szabadon járkáltak a fal menti üvegvitrinek és az üvegoszlopok közt. A kislány a nippeket bemutató állatos oszlopnál maradt, amit telepakoltak vörös mókusokkal, színes halakkal, fehér porcelán nyulakkal, sötét medvékkel, a fiatalasszony a metszett poharakat és az öblös kristályvázákat nézte.

- Nézd anyu, ez a szürke macska, olyan mint Cirmi. Persze a porcelán macska nem olyan volt, mert Cirmit elhízlalaták, ha a gyerek májkrémet evett, a macska elkönyörögte a felét, a kislány macska mániás volt, mindenkinek Cirmiről beszélt.

• Nem kellene hagyni, hogy ennyire szeresse azt a macskát, tele vannak betegséggel, elkaphat tőle valamit – figyelmeztette a szomszédasszony a gyerek anyját.
• Nem bolhás, kifogom belőle - azt hitték a babájával játszik, amikor közbeszólt, megutálta ezt szomszéd nénit , ha megjelent náluk, bevonult a szobájába a macskával.
• Nem mehetsz ki – fogva tartotta Cirmit - rosszat akar, azt is hallotta, ahogy az apját szidja, hogy az mekkora korhely, elissza a pénzük, vitesse el az anyja a rendőrséggel, mikor részegen cirkuszol, ők mindent hallanak, mert amikor Pista ordít rájuk kinyitják az ablakot, mindent hallanak, mikor a kislány visít azt is hallják.

A szürke porcelán macska vékony volt - úgy érzett iránta, mint az A77-es iránt, elképzelte, hogy egyszer a porcelán macska ott ül majd a szobájában az áthidalón, és elmeséli, hogy mi történik egy ilyen porcelánboltban.

A könyvtárosnő ritkán járt ebbe könyvesboltba, a könyvtári könyveket interneten rendelték, de most volt annyi szabad pénzük, hogy karácsony előtt levásárolhatták a Piac 57. alatti könyváruházban.

A nő rácsodálkozott a frissen vakolt rózsaszín homlokzatra, a karcsú fehér keretes ablakokra, a mélyen benyúló fehér bejárati ajtóra, eddig nem vette észre a házat, már nem látta meg benne a régi porcelán boltot, amit alacsonyabbra építettek a mellette álló épületeknél.

Ahogy belépett a fehér lépcsőkorlátot vette észre, s azon töprengett, hogy akkor is volt lépcső, amikor az anyjával idejártak.

- Nem is tudtam, hogy két szintes - mondta az eladónak, rögtön el is indult az emeletre.

Milyen elegáns, mint egy divatház, ez jutott eszébe, mert régi újságokban ilyen belterű ruházati boltokat látott, a párizsiak ráadásul este neonfényben úsztak, miközben megcsodálta a klasszicista nőalakokat, a K-betűt formáló családi címert, nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon az írónő fényképére, aki lépcsőfeljáró falán éppen dedikált a fotón.

-Valószínű kedves Magda, hogy valamikor Ön is felment ezen a fél csigalépcsőn, de az mikor is lehetett , a két világháború közt talán, később aligha volt kedve belépni ebbe a házba.

Néma döbbenttel nézte a kör alakú kis terem mennyezet freskóit, a magyaros, festett virágdíszeket.

- Mi ez a gyönyörűség - kérdezte az eladót

- A Kaszanyitzkyék fürdőszobája volt.

A könyvtárosnőnek derengett a név,

• A Kaszanyitczkyék egy útikönyvben olvasta, hogy volt egy ilyen nevű család a városban, de hogy hova lettek vagy mivel kereskedtek az nem jutott eszébe.

A következő látogatásakor szakadó esőben indult el Kaszanyitzky-házba, hogy beszerezze Virginia Woolf Világítótorony című könyvét, egy könyve volt otthon az írónőtől, a Hullámok régi Kritérion kiadása, bosszantotta és zavarta a betűk mérete, a papír ridegsége, a könyv illatát sem tudta megszokni, a festék átütött a lápok hátulján, 2-es, olcsó és szemrontó, a Kossuth utcai sarki drogériában beszerzett szemüveggel olvasott, egyébként nem hordott szemüveget, csak olvasáshoz, folyton kereste, mígnem kitalálta, hogy ha nem olvas, vagy nem ír, akkor feltolja a fejére, ettől a haja állása is megváltozott, de az ő hajával nem lehetett mit kezdeni, ezért nem izgatta a dolog, mert rontani nem tudott rajta. Persze ez a Kossuth-Piac utca sarkán lévő ruházati boltból átalakított drogéria is az a benne volt az emlékeiben, hogy mi volt akkor, amikor az írónő és édesanyjával még odajárt, azt csak fényképekről ismerte, fénykorában a város legnagyobb és leggazdagabb árukészletű nagykereskedése volt, a könyvtárosnő szerette azt a besötétedett fotót, ahol zsákokban állt a mandula, a mogyoró, a gesztenye,ládákban a citrom, a narancs, szeretett volna belépni a Konstekék boltjába, megnézni mit vásárol itt karácsonyra Killerné, Sesztináné, Löfkovits Debóra, hogy valóban elkészítheti abból, amit itt árulnak azt a híres, angol szilvás pudingot, amit meggyújtanak és a gesztenyével töltött pulykát, lehet-e itt osztrigát kapni, ahhoz a karácsonyi leveshez, aminek elképzelni sem tudta az izét, talán nem is tudná megkóstolni, megelégedett azzal, hogy kedvenc detektívje Poirot egy vidéki, hagyományos angol mikor jelentéktelen bűnügybe keveredett, igencsak megdicsérte a háziasszonyt és a szakácsnét, a fénykép alapján biztosra vette, hogy Löfkovits Debóra, ha akarná azt az angol karácsonyi menüt, akkor Konstekéknél mindent megtalálna hozzá, s ha kérné, akkor karácsony előtt egy héttel mindent házhoz szállítanának a Deák Ferenc utcába, egyetlen probléma volna, de ezt bizonyára megoldanák, a karácsonyi puding forma, amihez már sehol sem lehet hozzájutni, ha véletlenül eltöri valaki azt a réges régit, azt már soha többet nem lehet beszerezni.

A drogéria a vakítóan fehér járólapokkal és az erős mestersége fényeivel rideg és idegen volt számára, ha tehette elkerülte az üzletet, a Kossuth és Piac utca sarkán állóház neki mindig a pultos ruházati bolt maradt, pedig semmi sem emlékeztette már ott arra a régi üzletre, az emlék és a mostani kép elvált egymástól, nem érzett a drogériában semmit, csak akkor, ha kilépett onnan, a Városháza sárga falaiba ütközött a tekintete, de ő rendszerint balra fordult és végignézett, mert a közlekedési lámpa pirosat mutatott a hajdani Nagy Cegléd, a mostani Kossuth utcán.

Esőkabátot vett és vitte az esernyőt is, de Szent Anna utcán erős vágy fogta el a langyos párában, hogy összecsukja az esernyőjét, levegye az eső kabátot, és a lyukas csatornák alatt bőrig áztassa magát.

Tudta, hogy a földszinten lesz a Woolf könyv, de csak futólag nézte át a külföldi szépirodalmat, mindenképp fel akart menni megint az emeletre, ahol az nem lehetett, de nemcsak a könyvért jött. A lépcsőfordulóban nyitva volt a kétszárnyas ablak, a belső udvart tejüveg takarta, kihajolt az ablakon, egy képen látta, hogy ott volt a csomagoló és a raktár, az eső feláztatta az elgazosodott udvart, kopott tűzfalakat, elvadult kertet látott.

A feljáróban találkozott a családdal, óriás képeken ott volt vele szemben Kaszanyitzky, Andor és népes családját 1910-ben, a családfő fonott nádszékeben ült, mellette a felesége, körülötte fehér ruhás lányaik, és egy kisfiú még olyan ruhában, mint a lányok, a török szalonban készült a kép, a tonett fogasok mögött. A másik képen Kaszanyitzky András családja 1950-ben: apa, anya és két gyerek, az asszony nyakában tekla gyöngysor, a szemközti falon Endre és családja 1890-ben, a férfiak ülnek, az asszonyok és lányok állnak, a családfő mellett a fia ül, határozott ifjú ember, talán a vállalkozás folytatója.

Lement a földszintre, a hölgy megkereste a könyvet, beleolvasott, némiképp sértve érezte magát, a betűméret megfelelt. Az ablak fejezet első mondata nem illet a mostani szakadatlan esőhöz.

"Hát persze, ha szép idő lesz holnap - mondta Mrs. Ramsay.- De korán, hajnalban kell ám kelned - tette hozzá."

A második mondat ismerős volt, nagyanyja mondta augusztus 19-én, ha vele akart menni a karneválra, É. úgy látta semmi esély sincs a jó időre.

Eszébe jutott, hogy az 1980-es évek végére ellepték a lakást az olcsó nippek, mindenhova jutott belőlük, csak a szürke macskát, és az első mókust vették a Piac utcai porcelán boltban, a többit ajándékba kapták.

Esténkét az olvasó lámpa alatti fényben elképesztő erdei kalandokba keveredtek a piros műszőrrel leterített heverőn a nippek.

Amikor elköltözött a gyerekkori házból csak a könyveit vitte, a nippek maradtak, a következő évben a szülők kifestették a lakást, s az évek alatt felgyűlt felesleges holmikat bedobozolták és felvitték a padlásra. Átválogatta a nippeket, porcelán mókusból három, halból kettő volt, de nem voltak egyformák, összeszedte a felesleges könyveket, az évekig gyűjtött folyóiratokat, a kindertojások műanyag figuráit.

Amikor ötvenéves lett, megint eszébe jutottak a nippek, maga sem értette, hogy kerülhettek elő, a zsibogóban látott egy mókust, biztos volt benne, hogy megtalálja a sajátját, anyja füstüveges vitrinében először a fehér nyulat látta meg, ez volt a kedvence, aztán az őzet, még emlékezett a hát érdes tapintására, a szürke macska a könyvespolcon volt, ezt könyörögte ki az Amforában, de a mókust nem találta.

A padlásra a garázstetőre állított létrán lehetett felmenni, apja új palát rakott a tetőre, féltette, és megszüntette a létrát.

- Nincs miért felmenni - mondta - egy csomó kacat, nem lesz arra szükségetek, az apja 12 éve ment el örökre.

Próbált emlékezni a mesékre, azok mindig a mókus családdal kezdődtek, de elfelejtette a történeteit.

Unokaöccse négy éves volt, egy éve mindig ugyanazt játszotta, ha náluk maradt. Kivette a színes hollóházi készletet a vitrinből, elmélyülten pakolászta a csészéket és az aljakat a dohányzó asztalon, ezt játszották azon a délutánon is mikor a Piac utcai könyvesboltban nézelődött.

- Alig használtuk, mégis mennyire megkopott az arany szegély - mutatta anyjának a fekete csészét, amikor visszapakolt a vitrinbe.

- Milyen ügyes Domika, egyiknek sem lett baja - dicsérte meg az unokaöccsét.

Az anyja mosolygott.

- Vigyázott rájuk - ő pedig nem tudhatta, hogy emlékszik-e az anyja még arra szombat délelőttre, amikor a kávéskészletet és a szürke macskát nézték az Amforában

A SESZTINA-HÁZ és a 70-es évek

Már fél három!

Milyen hamar

elmúlt egy év.

TAN/DORI: Kavafisz-haiku

Az Amforából átmentek a Kossuth utcai tejívóba, ezt nem is kellett a gyereknek kérni, az uborkás szendvicshez kakaót kapott,, ami itt finomabb volt, mint az otthoni, a magas állványnál pipiskedve, lábujjhegyen ette meg a tízórait.

A Sesztina nevet könnyű volt megjegyezni, ha valaki a városban azt mondta, hogy megyek a Sesztinába, az azt jelentette, hogy a Fő utcai vaskereskedésbe megy, a név negyven év múlva is élt, pedig Sesztina Jenő 1945- ben meghalt, mindaddig használták, amíg az üzlet 1995-ben megszűnt, már csak egy emléktábla emlékeztetett az adakozó kereskedőre a házfalon.

A kislány néhányszor bement ide az anyjával, hogy apja megbízásából bevásároljanak, többnyire szeget, szegecset, lakatot, egyszer még fényes locsolókannát vettek, ha kerti szerszám kellett, vagy a kőműves munkához való szerszám, azt az apja intézte, minden annyira más volt itt. mint a többi boltban, a hosszú, régi, megsötétedett pultok mögött barna köpenyes férfi eladók voltak, akik megírták a számlát, a szegeket durva, papírba csomagolták, amiből ügyesen tölcsért hajtogattak, fizetni egy üveg kalickában ülő telt hölgynek kellett, , az üzletben ahogy beljebb haladtak növekedett a félhomály, mindig égtek a villanyok, az ecet és a padló olajos szaga betöltötte a termet, kedve lett volna kipróbálni, mennyre csúszik az ilyen olajos padló, de nem merte elengedni az anyja kezét.

A Francia Kártyakör talán 1909- tavaszán, mások szerint nyár elején alakult, amikor Ady új verseit olvasta a hölgytársaság Sesztina Jenőné született Csanak Malvin lakásán, a vaskereskedés mögötti lakrészben. A társalgónak kinevezett szoba ablakai a délutánra lecsendesedő, az olasz kisvárosok főtereire emlékeztető négyzet formájú Tejpiacra néztek.

A májusi időben az orgonabokrok sötét lila és a fehér színű virágai már kibomlottak, de még volt néhány nap a pompás kivirágzásig, az érzékenyebbek orra az orgonát és az ecet szagot egyszerre érezte, hol az egyik, hol a másik volt erőteljesebb. Az ecetet a felmosáshoz használták a hangyák ellen.

Hentesné Etelka nem szerette az ecet illatot, MOST arra gondolt, hogy az ecetet szigorúan tilos a hús felfrissítéséhez használni, de egy vaskereskedés más, Kaszanyitzkyné és Mandel Rachel viszont semmit sem éreztek az ecetből, az orgona illat elbódította őket, Hentesné Etelka arra gondolt, hogy már megint bedugult az orra.

- Etelka - mondogatta Hentes úr - aki a disznó és a marhahúst ecetezi, az gazember - talán innen eredt Hentesé ellenszenve az ecet iránt, ami pont addig tartott, míg rá nem jött, mire is használják. s akkor megbékélt vele.

Sesztina Jenő vezette a vaskereskedést, apjától örökölte az üzletet, a család Szlovákiából érkezett a városba, Jenő már itt született, itt tanult a kollégiumban, majd külföldön.

A Szesztina-házon semmi hivalkodó sem volt, pedig Malvin asszony apja, Csanak József , a város egyik legtehetősebb kereskedője, nemrégiben palotának beillő házat épített a Piac utcán, akárcsak Killer Ede bútorkészítő, csak másfél évvel később, viszont azt nem lehetett mondani , hogy a két ház bármiben is hasonított egymásra.

Killeréké inkább díszes brúnotos szelence, kis ékszerdoboz, akik látták valaha a Lübeckben a Buddenbrook házat esküdtek rá, hogy a piros-zöldre festett virágos díszítést leszámítva a bútorkereskedő építésze vagy maga Killer Ede lemásoltatta azt a házat, az sohasem derült ki, hogy Killer járt-e valaha Lübeckben, vagy a felesége szerette meg annyira Thomas Mann regényét, hogy a ház a Piac utca 68. alatt olyan hasonlóságot mutatott a Buddenbrook házzal, mint más semmi, ha a város épületeit szemlélte valaki, az igazsághoz tartozik, hogy ezt a hasonlóságot ez idáig senki sem fedezte fel.

Csanak József fűszerkereskedő új háza, amit a város lakói nem győztek csodálni más természetű volt, erősen hasonlít arra az ízlésre, amit minden város kitermel magából, nem osztja meg polgárait, hasonló lelkesedéssel szeretik az ott élők, ami a város jellegzetes arca, stílusa lesz, ilyen volt ez a termetes szürke doboz is, de ilyen a Fő utca többi háza is, valahogy ennek a városnak a kereskedői, s itt meg kell említeni a Jablonczayak vegyes kereskedését, amit lábas háznak neveznek, mert mint egy mesebeli kastély egy, de hatalmas, zömök lábazaton álldogál és a Kaszanyizky-féle porcelán kerekedést is, ahol az építők nem törekedtek különösebb pompára, inkább a puritán egyszerűség volt a házak homlokzatára írva, ez a zárkózott visszafogottság , oly annyira jellemző az alföldi, református városra, hogy még az itt lakók öltözködését is meghatározza, nem igen korzózik itt túlcicomázott dáma .

Azért apró, csak a figyelmes szemlélő számára észrevehető dolgok itt is akadnak. Killerék vajsárga kapubejárója nyitott , a falait egy helyi szobrászművész relifjei díszítik, ha leszakadt az ég a helyiek ott találnak menedéket, Csanakék házának kilincsét két rézarany , a mancsai közt könyvet tartó, fekvő oroszlán őrzi, Löfkovits óra- és ékszerkereskedő boltja egyszerű , szinte észrevétlen, ha nincs két hatalmas kirakata, beleolvad a hasonló homlokzatú házak sorába, Mandelék cipőboltja viszont kimondottan hivalkodónak számít a Gambrinus-köz sarkánál. A nagy Cegléd utcán Hentesnéék húsboltjának ajtaja mindig nyitva, ha pedig bezárják, akkor vasredőnyök fedik el az ablakokba kirakott savanyú káposztás hordókat, Sesztináék vaskereskedésének főbejárata a Piac utcán van, két lépcső vezet fel a vásárló térbe, de a lakás bejárata a már említett tejpiac felőli térről nyílik, a házak lakói korán kelnek, a lovas szekéren érkező hangos, testes kofák, nem hagyják a környéken élőket reggelenként elaludni.

A Sesztináék otthonában teázó hölgyek valamennyien emlékeztek a költőre, akkoriban fenntartásaik voltak vele szemben, de sohasem nevezték Endre urat lumpnak, csak bohémnek, akinek van valami rejtett tehetsége. Szót egyik hölgy sem váltott az ifjú emberrel, szerették a cikkeit, különösen a színházi témában írtakat, látták esténként a színházban, később megrendelték az Új versek kötetét, akkor már Ady Endre Párizsban volt, de első olvasáskor megdöbbentek, mert a költemények témája főként a csók volt és egy rejtelmes, talán tilos párizsi szerelem, a nőt Lédának hívták, így el is játszadoztak azzal a lehetőséggel, hogy ez nem valóságos, hanem egy mitológiai hattyú szerelem, Killerné Piroska Piac utca 68. szám alatti lakos, a bútorkészítő özvegye megjegyezte.
- Talán nem kellene ilyen verseket olvasni, frivolak - de amikor Hentes Józsefné , aki állandó tagja volt a hölgykoszorúnak minden héten felolvasta Eszter nevű, Párizsban tartózkodó jó nevelésben részesült unokahúga leveleit elgondolkodtak. A lányt mindenki ismerte, egy ideig az állomási, majd a Szent Annai utcai távírdában dolgozott az Arany Angyal Patika mellett, a távírda éjjel-nappal üzemelt, akkor már 200 telefonos előfizetés volt a városban, Eszter szorgalmasan dolgozott, a főnökei több ízben is megdicsérték kitartását, türelmét és tapintatát, mert arra is szüksége van egy távírásznak, aki mások üzeneteit közvetíti.

A távírászkisasszony beszámolóiból a hölgyek belátták, hogy Párizs szabadabb város, de azt nem hitték, hogy Várad jobban hasonlít Párizsra, mint a városuk, elfogadták, hogy a költészetbe számos eddig rejtegetett téma is belefér, elnézték a költő illetlen, de szépen felépített verseit, s egyre nagyobb érdeklődést mutattak a francia kultúra iránt, oly annyira, hogy Sesztináné, kinek a férje mecénási hajlamai miatt köztiszteletben állt a városban, s igen hiányolt néhány kulturális intézményt, többek között egy múzeumot, megígérte feleségének, hogy előbb elviszi Egyiptomba, majd néhány év múlva a francia riviérán töltenek egy hetet. Sesztina Jenő anyagi helyzete jóval hosszabb tartózkodást is megengedhetett volna kettőjüknek, de Sesztina világéletében szerény és takarékos és adakozó ember volt, másrészt két hétre nem tudott volna elszakadni az üzletétől.

A távírászlány rendszeresen küldött nagynénjének francia verses köteteket, a hölgyek rengeteget bajlódtak a fordítással, egy Villon versben felismerték Hentesné sógornőjét Vastag Margot, Verlainek pedig sokra értékelték a macskás verseit, mert valamennyien macskatartók és macskabarátok is voltak, de itt is gyakran elakadtak a fordításokkal, míg nem a távírászkisasszony, aki minden jel szerint Párizsban szerelmes lett, mert rendszeresen beszámolt egy Mandolin nevezetű bábművészről Hentesné Etekát születésnapja alkalmából francia szappannal, és egy csomag francia kártyával ajándékozta meg.

Az esetet Sesztináné Csanak Malvin elmesélte a férjének, aki többek között a helyi Rotary klub védnöke és számos felügyelő bizottság tagja, a helyi malomipar támogatója, még templomot is építetett vidéken, Sesztina Jenő átnézte a pakli kártyát, s emlékei szerint Ferenc József és Mikszáth Kálmán is szeretett kártyázni, s azt mondta Malvin asszonynak, hogy a franciák kártyajátékai pallérozzák a női elmét, bár ő nem ismeri a szabályokat. Sesztina Jenő kijelentése annyira felizgatta a hölgyeket, hogy elhatározták, hogy a szüfrazsettség helyett, a kifejezést Esztertől, a távírászlánytól hallották, elborzadtak a francia nőkön, akik az utcán felvonulva úgy követelőztek a Tolnai Világlapjának mellékletében, mint a New York-iak, akikről a Vasárnapi Újság és az Új Idők is közölt fényképeket, inkább megtanulnak kártyázni, s hogy jobban szórakozzanak, kiosztották a kártyaköri neveket.

Löfkovits Debóra, az óra és ékszerkereskedő szép arcú, töltött galamb testalkatú felesége, Pikk Dáma lett, a társaság legfiatalabb tagja, a nyúlánk, izzó, fekete szemű, hatalmas sötét hajkoronáját rendezni sehogy sem tudó, kócos Mandel Rachel, a cipőkereskedő lánya korára tekintettel a Kőr Bubi nevet vette fel, KillernéPiroska, a bútorkereskedő köztiszteletben álló özvegye, aki idejét az olvasásnak szentelte, mint Treff 7-es szerepelt, Hentesné Etelka a Nagy Cegléd utcai hentesbolt tulajdonosának kerek és mindig jókedvű felesége, Káró Ász lett, Sesztináné Csanak Malvin, a város vaskereskedőjének felesége, kinek édesapja az egyszerű vidéki parasztfiúból küzdötted fel magát a város tehetős kereskedői közé Treff Ász, Malvin a város legérzékenyebb hölgyei közé tartozott, figyelmes, csendes és visszahúzódó volt, Kaszanyitczky Eleonóra, a porcelán kereskedő, művészetpártóló, kifinomult ízlésű felesége, ki nem tudott, úgy megjelenni még idős korában sem, hogy ne bűvölje el, azt akivel társalog, Ász Dáma lett.Hentesné Etelka kivételével valamennyi családnak a Piac utcán volt üzlete.

A játék egészen jól ment, 1914 augusztus 11-ig, amikor a franciák hadat üzentek a Monarchiának, a hölgyek azonnal berekesztették a kártyázást, csak a neveket tartották meg, a kör továbbra is működött, Csanak Jenőné,Sesztináné Malvin édesanyja, mint a rangidős hölgy Kör dáma néven volt a társaság védnöke, kérésére valamennyien bekapcsolódtak a Vöröskereszt, és a madarak és fák megmentését támogató Első odúgyár munkájába, az olvasást és az önművelést, a művészetpártolást és a jótékonykodást, a Kör tagjai alap feladatuknak tekintettek, ami a háború miatt számos más dologgal kiegészült. Kezdetben nem látták át a helyzetet, bár a kártyakörben senki sem támogatta a háborút, odúkat helyezett ki a város különböző pontjain a madaraknak, nem haragudtak a franciákra, csak jóval később döbbentek meg, a háború utolsó évében, volt amit sohasem bocsátottak meg, azt a bizonyos Trianoni békediktátumot, ami feldarabolta Szent István országát, a bizalmi válság évekig tartott.

Hentesné unokahúgának madárodús képeslapot küldött 1920-ban Pünkösdre, a lány is érzelmi válságban volt,összeegyeztethetetlen volt számára az hogy az imádott Párizsban él, mikor a hazáját feldarabolták, de nem jött vissza, Trianon után is Párizsban maradt, ambivalens viszonyba került a francia politikával, egy vigasza maradt a francia kultúra, minden vasárnap a Louvre-ban ült a rejtélyes Mandolinnal, idejét az antik szobrokat tanulmányozásával töltötte, a francia kártyakör várakozott, jótékonysági akciókat szerveztek, ezek közül a legjelentősebb az elcsatolt részekről Magyarországra került hadiárvák sorsának rendezése volt, Killer Edéné maga is befogadott egy Edit nevű felvidéki árvát, Sesztináné az Érmihályfalva-i lelencházból átkerült, Mitru nevű fiút vette pártfogásába, a gyerek rengeteg gondot okozott, azzal hogy nem tisztelte a magántulajdont, ha valami megtetszett neki, azt magához vette, Löfkovitsék, a Kassa környéki Veronikát fogadták be, a lány gyors- és gépírást tanult, Mandel úr a Szabadkáról átkerült Sándor nevű tímár tanoncnak adott munkát a suszter műhelyben, szállást és teljes ellátást biztosított, Kaszanyitczkyék a bécsújhelyi testvérpárt fogadták be, a lányok hétközben a Svetitsben az apácáknál tanultak, tandíjukat a porcelánkereskedő fizette, a hétvégeket és szüneteket a család Piac utcai házában töltötték,JablonczayIrmáék a kislányukkal azonos korú erdélyi kislányt, az aranyszőke hajú, angyal arcú, Cilit fogadták örökbe.

A Francia Kártyakörösök a helyzetet átmenetinek tartották és reménykedtek, hogy egyszer javul annyit, hogy újra előveszik a francia kártyát megint Rimbaud-t fognak olvasni, mert a távírászkisasszony valamennyi versét megküldte a költőnek.

Sesztina úr ezekkel a reményekkel mit sem törődött, addig kopogtatott az öreg Városháza kapuján, míg kijárta, hogy lett a városnak múzeuma, dolgoztak a malmok, túlélte a válságokat a vaskereskedés, köztiszteletben állt, mint a leghűségesebb városlakó, mint adakozó mecénás, a kétségbe esett Baloghné Békéssy Rozi habos szappan kereskedő vállalkozását a francia kártyakör hölgyeinek könyörgésére megmentette, lére hozta a város első habzószappan üzemét, kék betűs plakátok hirdették a nagy eseményt, a plakátra a kék rózsáról készült rajzot Hentesné, kártyaköri nevén, Káró Ász javasolta, bár kertjében nem volt kék rózsa, mindig vágyott egy ilyen különleges tőre. Rozi szappana ugyan nem szorította ki a szarvas szappan márkát, ami uralta a piacot, de volt remény arra hogy a svájci Berghof szanatórium esetleg nagyobb mennyiséget rendel, ezt már akkor találták ki a Francia Kártyakör tagjai, amikor valamennyien az I. Világháború veszteseinek irodalma iránt mutattak nagyobb szimpátiát, Killerné Piroska, férje halála után úgy döntött, hogy az üzletet csak addig viszi, amíg fia olyan korba nem lép, hogy rábízhatja a vezetését, idejét és pénzét jótékonykodásra fordítja, szellemi szabad lesz, Killer Ede sohasem korlátozta felesége szabadságát, mert Piroska önmagát korlátozta, de most egy új szolgálatot talált az irodalmat, Killerné szinten mindent olvasott , a Kártykör 1920. június 10-től hivatalosan is olvasókörnek tekintette magát, egyébként a városban ekkor már több dalárda, önművelőkör, amatőr színtársult és olvasókör is létezett. A társaságot nem jegyeztékbe, de bárki bejelentkezhetett, aki szeretett vagy akart olvasni, az elnöki feladatokat Treff 7-es látta el, a Trianoni békediktátum után az első közös olvasmányuk a korábban már említett folytatásokban megjelenő Varázshegye lett.

Az első asszociációs játékot ami a műre épült MandelRáchelindította el, tiszteletlenül betört Thomas Mann művébe, hogy párhuzamot teremtsen az életük és német író szövege közt.

Egy magyar művészettörténész ott tartózkodása alatt - kezdte Mandel Rachel.

- Várj csak szívem - állította meg Löfkovits Debóra az óra és ékszerbolt tulajdonosának a felesége - Kire gondolsz?

- Popper Leóra -.

- De hiszen Popper Leó 1911-ben meghalt. - Jablonczay Irma (Treff Dáma) emlékezett arra a nekrológra, amit Lukács György írt a barátjáról.

- Nem ismerek mást, akit Davosban volt gyógykezelésen.

- Jól vanRáchel, akkor halljuk mire jutottál – Löfkovits Debora mindig izgult, ha Ráchel előállt egy új történetével.

Popper Leó minden reggel Baloghné levendula illatos habszappanával mosakodott, olyan illat vette körbe a magyar pácienst, hogy még aznap, amikor ebben a kellemesen tiszta felhőben bevonult az ebédlőben mindenki az iránt érdeklődött, hogy mi ez az új szappan márka, mert mindenképp ilyet kér a szobájába a mosakodó tál mellé, a szanatórium érzékeny orrú hölgyeinek és Krokowski doktor úrnak, aki igen járatos volt a szerelem pszichoanalízisében feltűnt a lila illat, ami jól illet az első hóeséshez, talán még a terápiát is segítette.

- Ó Rozi szappana betört Davosba - Löfkovits Debóra nagyot nevetett, bár mindenki úgy érezte, hogy nem volt ez igazi, de a kacagása azt is jelezte, ne folytassa tovább a történetet, mert a pszichoanalizis és szexuálitás mégse olyan téma, amit a hajadon Rachel megengedhet magának.

Egyébként a Francia Kártyakör hölgyei mind rajongtak a virágkertészetért és a kézimunkákért, a Zenedéért, ahol komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy a városban pezsgő zenei élet alakuljon ki, Killerné valami különös rokonszenvvel viseltetett a madarak és macskák után a vakondokok iránt is , mindenki megdöbbenésére megtiltotta a vakond túrások felszámolását a Killer-ház udvarán, igazán méregbe gurult, amikor egy újság hirdetésben, azt olvasta, hogy angliai vakondbőr táskák érkezetek a Nagykörút egyik táska üzletébe.

1920 nyarán valamennyi hölgy golgota virágot nevelt és virágtartót vásárolt Killer Ede műhelyéből, az 1918-as oduakció, mikor Tisza István bejelentette, hogy ezt a háborút elvesztettük, legalább sikeres volt, madarak használták az odúkat, s mit sem foglalkoztak a politikával.

A BÉKEBELI VASÁRNAP DÉLUTÁNOK

Killer Ede a vasárnapi ebéd után megelégedve az élet apró örömeivel, elszívta a szokásos virginiát, majd kivonult a raktárba a bútorműhely hátsó traktusába, hogy mielőtt a felesége, aki Thomas Mann Bundenbrook című regényét olvasta a Várad utcai korzóra hívja sétálni, újra megnézze a szantálfát. A korzózást egyébként kedves kötelességének tekintette, bár nem szeretett az utcán beszélgetni, mint ahogy Sesztina Jenő sem, az öreg Csanak meg végképp elzárkózott, csak a kalapját emelte meg a főutcán, még a hangját is alig lehetett hallani, Löfkovits Arthur ékszerkereskedőt senki se látta vasárnap az utcán,valószínű hogy régészeti könyveket és újságokat bújt a Deák Ferenc utcai zárt udvaros házában, a felesége Debóra vagy levelet írt a család londoni ágának vagy angol nyelvű irodalmat olvasott, Kaszanyitzkyék hétvégéken többnyire felutaztak az Operába vagy más fővárosi színházba, inkább komoly darabokat választottak, a nemzetiben sorra játszották Ibsent, az előadások érzékenyen érintették Kaszanyitczky Eleonórát, habár az ő házassága boldog volt, és a férje nem zárta babaházban, de amint lehetett megszerezte az Ibsen művek nyomtatott kiadását, délutáni pihenőkén hangos felolvasást tartott belőlük az ablaktalan kerek szobában a maga örömére. A budapesti hétvégékből este felé érkeztek haza, de akkor is az automobiljuk várta őket az állomás előtt.

Hentes József ebben az időben edzést tartott a város fiatal labdarúgó tehetségeinek, a KIS HENTESEKNEK, akiket maga szemrevételezett a város széli libalegelőkön, s választott ki szinte csalhatatlan biztonsággal, bizonyos mértékben, anyagi tehetségéhez mérten, Hentes úr mecénás is volt, sőt a Mészárosok- és Hentes legények városi önképzőkörének hasznos tagja, többeket is meggyőzött, hogy anyagi áldozatokat hozzanak azért, hogy ezek a máskülönben elkallódó tehetségek megfelelő sportruházathoz és főleg cipőhöz jussanak, Hentes úr pedagógiai érzékét dicséri, hogy olyan kétballábakat, és sérült gyereket is bevett, akik csupán a vágyakozásuk vagy megbízatásuk miatt voltak a libalegelőn, felmérte, hogy labdaszedőre, szertárosra, a kezdeti időben kapufélfára, sőt partjelzőre is szükség van, de a legfontosabb a játékba vetett hit. Hentes úr néhány új szabályt is bevezetett, mint a kötelező mosdás, a hármas parancs ismétlése bemelegítő futáskor:

- Tiszta kéz, tiszta ész, tiszta láb - zihálták a játékosok.

Ragaszkodott a minden körülmények közötti udvariassághoz és a társak iránti tisztelethez, az önismerethez és önkritikához, és az egészséges étkezéshez, edzések után a csapat minden tagja egy zacskó sózott teperőt kapott, mert utálta, ha a fiúk hazafelé menet zsebre vágott kézzel fütyörésznek, akkor inkább tepertőt egyenek. Hentesné Etelka megkönnyebűlt, hogy a férje nincs otthon, a fiúkat is magával vitte a mérkőzésekre, Etelka a Vasárnapi Újságot olvasta, később áttért az Új időkre, alig bírta kivárni a megfelelő időt, hogy hozzáférjen a folytatásban közölt regényekhez, egy angol szerző írása az Álmok városa valósággal megbabonázta Etelkát, egész héten a Kensintgon Gardensról álmodozott.

- Olyan gyönyörű lehet az a park - Mandel Rachel figyelmesen hallgatta Etelka lelkesedését, Löfkovits Debóra pedig a londoni rokonain keresztül Etelka napra beszerzett egy képeslapot kertről, a fotón jól láthatóak voltak a padok, amelyeknek pont akkor emelkedett az ára egyről két pennyre, ezt a londoni rokonok nehezményezték, jól kivehetőek voltak a sétányokon babakocsit toló nevelőnők, és a papírhajókat vízre bocsátó gyerekek.

A korzón az urak a feleségükkel sem igen beszélgettek, de élénken figyelték a várost, megérezték a hangulat változást, amit magukon is tapasztaltak, unták már a várakozást, izgatottak és túlfűtöttek voltak, a feleségeknek rengeteg apróság tűnt fel, egy kirakatba kihelyezett új árú, ami nem volt eddig ott, különösen figyelmesek voltak a virágokra és a macskákra, azonnal kiszúrták, ha valami változott, ha valami eltűnt, erről mindenki beszámolhatott hétfőn a francia kártyakörben. Sesztinánét, mint debreceni születésűt rendkívül érdekelte a városlakók családtörténete, nem mondhatnánk, hogy kutatta őket,. Volt Sesztinánénak egy különleges képessége, gyöngéden tudott hallgatni, s ha beszéltek hozzá, akkor bizalmasan bólogatott, alig volt olyan lakója a városnak, akivel nem beszélgetett, mindenkinek akadt ügye a vaskereskedésben, mivel gyereke nem született, mások gyerekeit tartotta számon, s ha valaki nem is akart beszélni a családjáról, Csanak Minka rákérdezett, hogy meggyógyult-e már Miklóska, tud-e már olvasni, szó szót követett, egyik szavukat a másikba öltötték, s máris benne voltak a családtörténet kellős közepébe. Csanak Minka többször is arra gondolt, hogy le fogja írni ezeket a megható és tanulságos családi eseteket, de sehogy sem érzett az íráshoz elég tehetséget, sokszor próbálkozott, de három lapnál tovább nem jutott, nem értette, hogy miért olyan nehéz valamit leírni, mikor olyan könnyedén és természetesen mondták el a történeteiket a vaskereskedés vásárlói.

Killer Ede sétálás közben már a következő hétet tervezte. Elbeszélgetett a hét közben érkezett faszállítmányokkal, megrendelések szerint csoportosította az új árut, a rendezésnél, a látvány után az anyag megtapintása következett , majd az illata szerint értékelte a nyersanyagot, ami döntő fontosságú volt a fa korának megállapításában, az így begyűjtött tapasztalatai alapján végezte el a szortírozást, de voltak a megrendelésektől független ötletei is, valamely különleges darab elkészítésére, amelynek képe a fejében volt, néha nagyon kevés kellett ahhoz, hogy ihletet kapjon, többnyire az anyagból indult ki.

Killer Ede szerette tudni, hogy honnan származik a fa, jó kapcsolatot épített ki a környék, de távolabbi helyek fakitermelőivel is, évente legalább egyszer vizitelt náluk, hogy még élve lássa a fákat, ilyenkor Killer Ede megkérte a vendéglátóját, hogy hagyják magára az erdőben, hozott iránytűt, bármi történik is kitalál a sűrűből, de lehet, hogy ott alszik, de akkor se várják früstökre, mert a felesége csomagolt neki, az aranyláncos zsebórája is pontosan mutatta az időt, mert minden nap este hatkor felhúzta, akkor is, ha máshol járt és nem figyelmeztette a Szent Anna templom két harangja a pontos időre, mindenki tudta a városban, hogy Killernél nincs senki pontosabb, csalhatatlan belső időérzéke van, az óra és a harangszó csak megerősítés.

Ettől eltekintve Killer Ede nem foglalkozott az idővel, valahogy megérezte, hogy nem lesz hosszú életű, s ha az idő múlásával foglalkozik, akkor kevesebb ideje marad a tervei megvalósítására, kifejezetten ellenezte a múltba bámulást, valahol azt hallotta a japánokról, hogy 20 évenként lerombolják a szentélyeiket, hogy újraépítsék, hogy ne legyen múltjuk, Killer úgy tapasztalta, hogy az emberek ennyi idő után szokják meg a bútoraikat, s aki teheti az újra áhítozik, már a régit betéve tudja, álmában is eligazodik benne, ilyenkor Killer egy egészen más kinézetű bútort javasolt a vevőknek. Nem szerette a Varázshegy bevezetőjét, amit a felesége felolvasott egy este, azzal ajánlva az egyébként rövid részt, hogy Sesztináné Csanak Minka zokogott ezen a bevezetőn, majd kölcsönkérte a könyvet és megtanulta az előszót.

Hónapokig kereste azt a beszállítót, aki indiai szantálfát szerzett számára, a szállítást arra a napra kérte a hamburgi szállítmányozó cégtől, amikor a francia kártyakör tagjai Nagyváradra látogattak egy színházi előadásra, azt még otthon eldöntötték a hölgyek, hogy előtte beülnek Ady Bandi törzshelyére az EMKÉ-be. Killer Ede bezárkózott a szantállal, aminek az illata elnyomta a többi faét, annyit tudott, ezt a hamburgi hajóskapitány közölte, akivel több levelet is váltott, hogy a szantál a jaipuri maharadzsától vásárolták, s elefántok is részt vettek a fakitermelésben, meg volt róla győződve, hogy ezt az odőrt már érezte valamikor egy különleges szivarban, de nem emlékezett a márka nevére, a gyönyörű vörös szín , amit más fában nem látott, hasonlított ugyan a meggyfa színére, de volt benne valami különösen izzó árnyalat, ami az ő szemében különlegessé tette, mint ahogy számára Piroska is az volt, a négy lánytestvér közül, azaz egy, aki azonnal érdekelte. A tálalóban éppen 20 éve állt az üveges vitrin, de Killer Ede a Varázshegy ebédlői jelenete óta, amit Piroska szintén felolvasott, hatalmas vágyat érzett arra, hogy lecserélje ezt a szekrényt, egy egyedi, szantálból készített pohárszékre, faragásokat is tervezett rá, de még nem voltak meg hozzá a képek, de biztos volt benne, hogy a szantálfa elhozta a meséjét, amiből megalkotja a képeket, csak szóra kell bírni.

Egyetlen dolgot mondott el a szantálfának.

- Kevés időm maradt, egy óra lesz a pohárszék felső részében - az órákat többször is megnézte LöfkovitsArtur ékszerüzletében, de nem talált megfelelőt. A harmadik látogatáskor Löfkovits Arthur az üzlet mögötti irodába hívta Killer Edét, s hogy a beszélgetés kezdeti nehézségeit áthidalja, az asztali szivaros dobozából megkínálta a bútorkereskedőt, akit azonnal lenyűgözték a dobozka faragványai.

- Ha jól látom fehér szantálfa - Löfkovits bólintott, Killer a faragást nézte, végig húzta a kezét a dobozon.

- Milyen történet ez?

- Talán valami időtlen szerelmi találkozása Sziddharátának.

- Sziddharáta - Killer sohasem hallotta a nevet.

Löfkovits és Killer úr beszélgetése az órákra terelődőt, az időről alkotott felfogásuk különbözött, Löfkovits annyira tisztelte az ősök szellemét, hogy Killer Ede ugyan elmondta a japán szentély rombolás szükségességét, Lövkovits nemhogy helyeselte a japán szemléletet, de kétségbe esett, mert a váradi zsinagógát örök életűnek gondolta, úgy hitte biztosabb helyen van, mint a jeruzsálemi templom, viszont megígérte hogy a lehető legmegfelelőbb órát szerzi be a pohárszéknek.

Killernek még egy különleges kérése volt, de ezzel csak másnap állt elő, amikor egy erdélyi mester faragványaival díszített szivardobozt hozott Löfkovitsnak, hogy amíg megszólal az ő szantálfája, hátha így könnyebben szóra bírja, adja kölcsön az indiai szivardobozt.

Killer Ede még egyszer belefogott a Varázshegy "Előljáró beszédébe", Piroska nem volt otthon, kiült a könyvvel a teraszra, megint szivarozott, június elseje volt, erős hársfaillat, amit az egész városban érezni lehetett, talán a hársaknak szánta Thomas Mann sorait, amit félhangosan olvasott: "történetünk réges-rég múlt jellege onnan ered, hogy egy bizonyos életet és tudatot mélyen meghasító határ és fordulat előtt játszódik... Játszódék pediglen vagy - hogy minden jelen időt gondosan kerüljünk - játszódék, és játszódott ez a történet egykoron, valaha a régi világban, a nagy háború előtt, aminek kezdetével annyi minden elkezdődött, aminek kezdődése alighanem ma se maradt abba."

Killer Ede ezen az egészen meglepődött, hogy lesz majd egy nagy háború, aminek előkészületei ennyire elkerülték a figyelmét, mert Edét nem érdekelte a politika, csak a fák és bútorgyártás, így azt sem vette komolyan, hogy a parlament megszavazta a hadi kiadások és a hadsereg létszámának növelését.

- Miért is lenne itt háború - mondogatta olykor Piroskának, amikor a felesége rémisztő híreket olvasott fel arról, hogy a monarchia lakói lázadnak a császár ellen.

MOST meglepődik ennek a soroknak, vagy történetnek az írója is Thomas Mannon, mi szerint Killer Ede és Kaszanyitczky Antal, Sesztina Jenő, Löfkovits Arthúr története, hiszen rég a másik világban vannak, vélhetőleg hitük szerinti helyen az időtlenségben benne még ma is játszódik vagy már lejátszódott, nézd el kedves olvasó, ezt a gubancot, hogy mindezt nem tudom eldönteni, vagyis nem dönthetem el helyetted, hogy mit gondolsz a 100 évvel ezelőtti történetekről.

SZANTÁL ÉS A RÓZSAFA

"Hosszúságához képest nem volt nagyon mély amolyan folyosóféle futott körül rajta, melyben tálalók, pohárszékek álltak, s ez nagy ívben nyílt a középső részre, ahol az asztalok voltak. Az íveket tartó pilléreket fele magasságban szantálra politúrozott faburkolat födte..." ( Thomas Mann: Varázshegy 63.p.)

Killer Ede elfoglalt ember volt, nem jutott ideje arra, hogy esténkét végig hallgassa felesége felolvasásait a Varázshegyből jó időben a kapuja nincs átjáró feletti teraszon ültek kettesben, Killer Ede szivarozott, a készletet egy gazdagon faragott indiai fadobozban tartotta.

- Kedvesem, csak a lakberendezésre vonatkozó részeket említse, tudja, a filozofálgatásokat nem értem, politikával nem foglalkozom, a tájleírásokhoz nincs kellő fantáziám, hacsak nem a fenyőfákra vonatkoznak a leírások, de Davos olyan magasan van, mint említette, hogy alig vannak fák.

Killerné egyébként nem firkálta a könyveket, de most a közös olvasás miatt kivételt tett, lilával húzta alá azokat a részeket, amelyeket a Francia Kártyakörnek szánt, de még itt is voltak különbségek, mert Kaszanyitzkyné Eleonóra ízlésének megfelelő részek halványlilák lettek, Sesztináné levendula színt, Mandel Rachel és Löfkovitsné Debóra, aki többszöri meghívás után nagyrészt a városi múzeum miatt csatlakozott, bíbor lilát, míg Hentesné egészen sötét lila mondatokat kapott.

Killer Edére a májusi fák üde lomb zöldje vonatkozott, ha viszont Killer fáradt volt, akkor elő se vette a Varázshegyet, hanem fejből idézte a Berghof szanatórium berendezését, még a történet elején járt, de remélte, hogy egyre több dologra fény derül, s így férjét valahogy ráveszi rövidebb részek olvasására.

- Hans Castorp szobája a 34-es.

- Valószínű, hogy fémből öntötték ki a számokat, bár faraghatták is, ezt kedvesem említse meg Sesztinának, amennyiben van elképzelése a számok formájáról. Sesztina rézöntvényi a legjobbak, holnap érkezik 8 darab sarokpánt a két pohárszékre, vegye át és köszönje meg pár sorban Sesztinának a figyelmességét, hogy legyártatta a városházának. Milyen ajtóról is van szó, ez a berendezés miatt fontos.

- Dupla ajtó, egy bejárati ajtó, és egy másik, ami az előtérből bevezet a lakrészbe.

- Ez a második ajtó, gondolom ólomüveg berakásos - Killer Ede kinyitotta az indiai dobozt.

Thomas Mann nem tért ki erre a Killer számára fontos dologra, hogy milyenek az ajtók, de Killerné jobbnak látta, ha hagyja férje fantáziáját szárnyalni.

- Metszett üveg két angyalkával, esetleg színes geometrikus formák, középen kék rombusszal - Piroska fantáziáját is izgatta a 34-es lakrész belső ajtaja.

Ó, kedvesem ne is folytassa, az ilyen ajtók mögött, csak sötét barna barokk bútorzat lehetséges, említette, hogy van ott az orvosok között egy lélekbúvár, hihetetlen milyen figyelmetlenek, ilyen helyeken a sötét bútor lélekgyilkosság, egy színesebb, tulipános berakásos ajtónak jobban örültem volna, de mindent a megrendelő igénye szerint, mekkora is a szoba.

- Erkéllyel együtt úgy 5X5-ös.

- 25 négyzetméter, talán szelídíthetnénk azon metszett üveges ajtón, nyomasztó a barokk pompa, ódivatú, de nem akarom semmiképp leszólni Thomas Mann ízlését, folytassa, egészen érdekes lett.

- Minden szoba egyforma - ez Killernek nem tetszett, ki nem állhatta a tucatgyártást, ugyanakkor gyanús is lett neki ez az egész lakberendezés, az olcsó bóvlit megvetette, a deszka bútortól napokra rossz kedve lett.

-Egy szoba leírásával letudja a többit is? - Killer Ede lenyeste a szivar végét, Killerné úgy tett, mint, aki nem hallja, amit a férje mondott.

- Fehérek a falak, és fehérek a bútorok.

- Milyen fából vannak.?

- Nem tudom.

- Mi az hogy nem tudja? Ne szórakozzanak velem kedvesem, felingerel az a vevő, akinek semmi elképzelése sincs az otthonáról, tőlem várja a csodát, hogy megmondjam mibe éljen, órákon át tart amíg kifaggatom, hogy kicsoda, mi való neki, milyen fát bír elviselni, melyiktől lesz ideges, minden bútor valamilyen anyagból van. Nem vagyok varázsló. Az egészet bemázolták fehérre? Nem elég a havas táj, csalódtam a svájciakban.

Piroska ezt a részt a Francia Kártyakörben is felolvasta, Mandel Rachel egészen oda volt a svájci fehérért, arra hivatkozott, hogy Ady Endre, pont egy olyan kórházi szobában hunyt el, mint a svájci szanatórium berendezése Kaszanyitczkyné Eleonóra is pártfogásába vette a színt, mert az végül is minden porcelán alapszíne, s ha megfelelőek a kiegészítők, azok remekül mutatnak ilyen bútorok között, Löfkovitsné Debóra igazán puritán volt, habár Pesten pompásan berendezkedtek az ékszerészek, nem tudta elfogadni a fehér bútort, Hentesné pedig úgy vélekedett, hogy pont eleget nézi a fehér csempét a Nagycegléd utcai boltban, ha szanatóriumba vonulna, akkor legalább az akác vagy annál érettebb színekhez ragaszkodna. A Homokkerti Református Olvasókör, Thomas Mann azon soraira hivatkozott, ahol Hans Castorp gyermekkorának színhelyéről ír a szerző, ami inkább hasonlít a Nagytemplom sötétebb bútoraihoz, mint a svájci fehérhez. Kocsis Antalné sütőasszony úgy döntött, mert ez a a közösség egyöntetű véleménye volt, hogy

- Hans Castorpot vétek egy ilyen szobában elhelyezni, s máris azon gondolkodott, hogy mi az amit felajánlhatna a szegényes berendezésű Berghof szanatóriumnak, a felajánláshoz többen is csatlakoztak, ragaszkodtak hozzá, hogy Piroska vegye lajstromba a felajánlásokat, csupán egyetlen kikötés volt, fehéret nem küldenek a svájciaknak.

1 db sötétbarna falióra, Potyók János órásmester örökségből származó második órája

1 db kalotaszegi piros terítő, Prém Alajosné hímzőasszony felajánlása

1 db nádudvari fekete korsó, margarétás mintával

1 db csillag forma véggel kifaragott ivócsanak

5 db színezett tükrös mézeskalács

1 db falra akasztható, fehér szaruval berakott karikás

3 db keresztszemessel hímzett könyvjelző

Azok a 30-as évek

"Akkor már vége volt a szörnyűséges világháborúnak.Az ágyúk szava elhallgatott, a vér folyama megszűnt, a fegyverek pihentek. Európa ájultan feküdt a romokon, melyekre saját kezével vetette ágyát." Erdős Reneé: Indiai vendég 9.p.

Sesztináné Csanak Malvin 1930-ban olvasta először Erdős Reneé Indiai vendég című könyvét, már a bevezető sorok is meghatották, pedig már eltelt 10 év, de az érzés nem csillapodott, senki sem, még ő maga sem gondolta, hogy egy romantikus történet megváltoztatja életét, Reneé lecsillapodott, már minden olvasója tudta, hogy kikeresztelkedett, férjhez ment, egy igen befolyásos férfihez, még 1913-ban, de 1918-ban, amely év a nagy válások ideje volt, hiszen Lesznai Anna is ekkor szakította meg házasságát Jászi Oszkárral, akit hírbe hoztak jóval korábban Erdős Rennével, ha ez csak öt éves házasság volt, Csanak Malvin akkor is elégedett volt kedvenc írónőjével, mikor a társasági hírek közölték, hogy Filep Lajos művészettörténész és református pap is.

- Mégiscsak meglehet a múltat bocsátani - mondta Killerné Piroskának, amikor Erdős Reneé korai irodalmi munkássága szóba került, Reneé már más erkölcsi alapon látja a világot. Két kislányuk is született Veronika és Cornélia.

- Cornélia - jegyezte meg Mandel Rachel, zakatolt a feje, hogy honnan ismerős a Cornélia név, mintha Cornéliának hívnák Goethe húgát, de ezt nem merte kimondani.

Egy dolog viszont nem tetszett Hentesné Etelkának Fülep Lajosban, az a Tihanyi Lajos festmény, amit az Új Időkben valamivel később, amikor a házasság már felbomlott pillantott meg. Azt mindenki tudta Reneéről, hogy szép arcú, telt asszony, ezt Henetsné Etelka mindig kihangsúlyozta, de hogy a férje, a művészettörténész, ennyire szikár, és szögletes ezt sehogy sem értette, amikor a Tihanyi képet összevetette Hentes József fotójával, a pocakosodó , de izomtól duzzadó férje a labdarúgó legelőn állt, egyik lábát a foci labdára tette, fehér térdzokni, fekete glottgatya volt rajta és egy felirat, hogy FTC, a kép aznap készült, vasárnap délután, amikor Hentes úr, ahogy belépett konyhaajtón azonnal közölte:

- Etelka vettem egy focicsapatot.

Nem ellenkezett, ha már a férje megvette azt a csapatot, akkor ezen kár rágódni.

- Nevelek egy Rumbold Gyulát - Rumbold Gyula az FTC hátvédje volt, különös figura, mert grafikusnak is kiváló volt, Hentes úr egy 1913-as Rumbold plakátért jelentős összeget fizetett, pedig az egész sárga volt, de annak a napszínnek rengeteg árnyalatot használta, semmi különös nem volt rajta, csak jól sikerült, fiatal, izmos fiú vezette a labdát a plakáton, mögötte talán az elsőnél fiatalabb fiú próbált a nyomába eredni. Hentes úr legnagyobb szívfájdalma Trianon után az volt, hogy Rumbold Gyula megsérült a háborúban és már nem játszott többé.

Már a nevük is megvan - Etelka akarattal nem érdeklődött, hogy milyen nevet talált ki a férje, aki egyik fiúkat maga után Józsefnek a másikat Edének kereszteltette meg a Kistemplomban.

- ETA SE - vigyorgott a férfi. Etelka bevonult a kasszába, hogy folytassa az Indiai vendéget, az Új időkből kivágott Fülep Lajos képet kereste, amit könyvjelzőnek használt.

Hentes úr odasompolygott az üveg kalickához.

- Hoztam valamit az én kismadaramnak.

Etelka fel se nézett.

- Egy kasmír kendőt - Killerné Piroska mondta, amikor lapockát vásárolt, hogy erre vágyakozol.

Etelkát csak legyőzte a kíváncsisága, Hentes úr kezében egy bordó indiai kendő volt, azzal a zöld mintával, amit annyira szeretett.

- Könnycseppek - Hentesné Etelka alig tudta visszatartani a sírást, a férje is zavarban volt, mert mi az hogy azok a toboz forma minták könnycseppek, ha tudja, hogy azok , akkor meg se veszi, ránézett a könyvjelzőre, bár nem figyelte a feleségét, mert olyan furcsa volt egy ideje, de a könyvjelzőit mindig megnézte.

- Ki ez a hegyes vállú alak.

- Ezt úgysem érti, a könyv írójának a volt férje.

- És Maga belerakja a volt férjet az asszony könyvébe.

- Tudtam, hogy nem érti - Etelka körbehúzta a mutatóujját a könnycseppeken.

- Te tudod Etel - Hentes úr visszavonult a pult mögé.

-Most kiszámolja, mennyibe kerül egy focicsapat - mert csak beleugrott neki megint, hogy 1917-ben nagy kínnal eladta az előzőt, majdnem tönkrementünk bele, és MOST vett egy másikat, gyógyíthatatlan.

- Valami ilyesmire gondoltam - Hentes úr eltartotta magától a lapot, hogy egészében lássa, amit csinált, a rajzokat csak két hét múlva fedezte fel Etelka, akkor már több is volt, de valamennyinek ugyanaz volt a címe.

"Egy futballista testének anatómiája", Hentes úr néhány mondattal is megvilágította a rajzok értelmét.

A focisa vállméretének felső, kerek izomzata fele akkora legyen, mint a feje, így könnyedén le tudja szedni, ha a fejét félrebillenti a labdát a vállával is, a jobb vállával leszedett labdát a bál lábához, a bal vállával leszedett labdát a jobb lábhoz kell irányítani, ha ez 16-on belül történik, ha a helyzet olyan kapura kell rúgni, ha nem akkor cselekkel kell tovább haladni a kapu felé, a legfontosabb a kapu megközelítése.

Hentesné Etelka ráborult a férje rajzaira, hogy kizokogja magát, a bádog asztalra hullott könnycseppek az egyikbe egy döglégy is besétált, pont olyanok voltak, mint a kasmír kendő mintái.

- Örök élet vele? - Etelka kitörölte a szemét, majdcsak találok valami mást, mint Malvin, az indiai kasmírkendőt még aznap Sesztinánének ajándékozta, aki a szalonban egy új illatot próbált ki.

- Borsmenta kedvesem, ha a hentesboltban nem is ajánlatom, de ha Józsefed edzést tart, mindenképp próbáld ki csillapítja az idegeket, s ha megtanulsz meditálni is, akkor egy új, boldogabb világba jutsz.

- Nem illettek össze - jelentette ki Hentesné Etelka, de nem azért mert rossz májú volt, hanem azért mert abban reménykedett, hogy Reneé és Fülep Lajos is megtalálja a magához való társat, egyébként Kaszanyitczky Eleonóra mind a két Lajosért Fülepért és Tihanyiért is rajongott.

Hentes Józsefnek nem volt szerencséje a tehetségek kinevelésében, mert ígéretes játékost többet is talált, de szinte mindegyikben volt valami apró hiba, ami miatt az ETA SE tulajdonosa nem akart kockáztatni, legnagyobb reménységéről utólag derült ki, hogy nagyapja Fischerről Halasira magyarasitotta a családnevét, Hentes úr megsértődött, hogy ezt a fontos dolgot a játékos nem közölte magáról.

2.

... a szakadatlan egyformaságban az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük az idő-élményt; pedig ez olyan szoros rokonságban és kapcsolatban áll az életérzéssel, életösztönnel, hogy az első gyöngülésével föltétlenül együtt jár a második szomorú elsatnyulása.... Tudjuk jól, , hogy új megszokások, át-szokások beiktatása egyetlen mód rá, hogy életünket visszatartsuk, időérzékünket felfrissítsük, idő-átélésünket megifjítsük, megerősítsük, meglassítsuk, s ezzel életkedvünket, életérzésünket általában megújítsuk. (Thomas Mann Varázshegy / Kitérés az időérzékről)

Killerné Piroska augusztus közepén, a hűvös hajnalokon, amikor a városban kinyították az ablakokat, hogy kicsapassák a lakásokba szorult meleget, anapkeltékből is érezni lehetett, hogy közeledik a nyár vége, a délelőtti kerti sétáján megállapította, amit már korábban is észrevett, de még reménykedett.

- Ebben az évben, elmarad a szüret, ilyenkor már szemezgetett, hogy az ebéd végén beszámoljon menyének és az unokáinak, hogy melyik tőkéről vegyék le az első fürtöt, a levelek megsárgultak, hallotta, ahogy zizegve darabokra törnek a cipője alatt, a halott fürtök feketére aszottan lógtak az ágakon, a lugas megkopaszodott.

- Egyetlen fürt szülőnk se lesz - panaszkodott a Gambrinus-közben Jázminnak, aki arról számolt be, hogy a Boldogfalvai kertben is elmarad az idei szüret, pedig még permeteztek is, aminek ők nem örült, de a nővére a gazdaboltban beszerezte azt a szert, aminek a hirdetésében azt olvasta, hogy elpusztítja a kártevőket.

Killerné a délutáni olvasásra megint elővette Thomas Mann Varázshegyét, s az pont ott nyílt ki, mint az év minden egyes augusztusában, az időről szóló, egészen rövid fejezetnél, amikor a teához, odakészítette a madliene süteményt, amiről a Francia Kártyakörben egyöntetűn, az volt a vélemény, hogy azt Killerné Piroska tudja a legjobban elkészíteni mint ahogy a rózsaszín, csipkés tojásfehérjével díszített Blaha Lujza torta Kaszanyitzky Eleonóra mesterműve volt. Killerné eltűnődött az időhosszán, hogy az gyorsan vagy vontatottan telik, de ahogy az első szem madeliene után ivott egy korty teát, eszébe jutottt ez az egész édes és sós sütemények közötti játékuk, amit 1920 óta minden augusztus 20-án lejátszottak.

A három kocsiból álló Aranyvonat, ami a Szent Jobbot szállította, 1938. augusztus 21-én érkezett a városba, hetek óta arra készültek, hogy méltóképp fogadják az érkezését, a polgármester és a jegyző is tisztában volt a forgatókönyvvel, mert ott voltak a székesfehérvári ünnepségen, nem volt más dolguk, csak az, hogy megszervezzék a másolatát, hogy náluk is ugyanazt az élményt élje át a lakosság, mint Székesfehérváron. Volt a levegőben valami, nem is tudták megmagyarázni, de tele voltak várakozással, gróf Bethlen István volt miniszterelnök, javaslatára lett ez az év az államalapító Szent István halálának 900. évfordulóján Szent István év, s ezen a napon nyilvánították augusztus 20-át nemzeti ünneppé, habár a Francia Kártyakör tagjai Killerné javaslatára, mert a Szent Anna templomban minden évben misét mondtak az államalapító király lelki üdvéért megemlékeztek róla a Killer-házban, a társaság legjobban a az Imre hercegnek írt intelmeket kedvelte, az idősebbek Killerné, Kaszanyitzkyné, Sesztináné fejből tudtak idézni a szövegekből, Hentesné megfogadta, hogy átolvassa időnként a 10 intést, mert szíven ütötte Szent Istvánnak azon szép gondolata, hogy

Hallgass, fiam, atyád intelmére,

s ne vedd semmibe anyád tanítását!...

Néhány év múlva Mandel Rachelnek sem okozott problémát, hogy pontosan idézzen belőle.

Hentes József ki bizonyos kérdésekben bírálta Bethlen Istvánt

- Nem az angolokkal kell barátkozni Etelka ! - Hentes József meghagyta a hálószobájuk falán világoskék egyenruhás Ferenc Józsefet ábrázoló színezett képet.

Kisebb társaságban és otthon Pengősnek nevezte a volt miniszterelnököt, ami bántotta Hentesné Etelka érzékenységét. Etelka mindenkinek megadta a tiszteletet, Bethlen Istvánnak pedig különösen, mivel a Francia Kártyakör tagjai rendszeres olvasói voltak a feleség Bethlen Margit lapjának.

- Végre valami jót is kitalált ez a te Pengősöd Etelka, itt az ideje, hogy ez a kutyaütő társaság észrevegye, hogy széttépték ezt az országot.

Május 31-én az Operaház előtt díszoltárt állítottak fel lapok naponta beszámoltak az Aranyvonat útjáról, miután a Szent Jobb a neki kijáró díszkísérettel elindult az Andrássy útról.

- Mandel Rachel megjegyezte, hogy az oroszlánok minden bizonnyal nem zavarták meg a látványt.

- Talán az oltárnak kialakított paraván mögött kuksoltak - Jázmin ugyanúgy nem kedvelte a nagy felhajtásokat, mint Ráchel, nem tudtak meghatódni a Szent Jobb érkezésén, mind a ketten viszolyogtak a levágott kéz ereklyétől, bár pontosan tudták, hogy az emlék év túlmutat Szent István megünneplésén.

Hentes József is elégedetlen volt, mert Pécsett, Győrben, Szegeden, Nyíregyházán és Egerben a Szent Jobb a székesegyházban töltötte az éjszakát.

- Etelka, azt mond meg nekem, ha ezekben a városokban, amelyeknek a futball játéka szinte reménytelen, valamennyit megvertük, hogy tudták elérni, hogy náluk éjszakázik a Szent Jobb, rajtuk meg csak átrohan ez a vonat.

Hentes József felkészült az Aranyvonat fogadására, az ETA SE megint felfutóban volt, az alkalomra egyen mezt csináltatott a csapatnak,

Az első süteményes délutánt a Killer-házban tartották, de 18 év alatt körbe vándorolták a várost. Piroska csak azért találta ki az egészet, hogya társaságot és a várost is sújtó melankóliából, legalább egy délutánra kibillenjenek.

Az első körlevél igen egyszerű volt, Killerné csak egy közönséges füzetlapra írt pár sort, de később, például abban az évben amikor Kaszanyitczky Eleonóra volt a délután felelőse már úrhímzéses rózsa és tulipán motívumokkal díszített menükártyát csináltatott, a lap jobb felső sarkába egy igen sokatmondó Krúdy idézet kerül.

Kedves Nőtársak - írta a Piac utcára néző szalonban a férje tervezte, fekete és fehér csont és bivalyszaruval intarziával díszített női dolgozóasztalnál, ami alig különbözött egy fésűlködó asztaltól:

"Augusztus 20-n délután szertettel várlak benneteket államalapító királyunk Szent István emléknapjára, a találkozó batyus lesz, hozd el a legjobb süteményed, madleine-t ha lehet senki se süssön, mert azt jómagam készítem, Ilonnál lesz egy lap, arra írjátok fel, hogy mit hoztok, hogy elkerüljük az ismétlődéseket.

- Mi az a madleine - kérdezteIlon Hentesné Etelka.

- Olyan apró, egérnek való rágcsálmány, Piroska asszony el van radadtattva a formájától, azt mondja kagyló és a tepsijét még a férje hozta 1910-bn neki ajándékba Párizsból, pont olyan, mint a Maticskáék házának a dísze, eu a madlienenyomában sincs se a piskótának, se a szilvás hájasnak.

Hentesné Etelka a hájas szótól ihletett kapott, itt a városban acivis asszonyok nem dicsekednek a hájas tésztájukkal, mert az olyan parasztos. Piroska a köpenye felső zsebében hordott tintacseruzával, aminek a hegyét óvatosan a nyelvéhez nyomta, hogy megvizesedjen, nevetve odaírta, hogy juhtúrós pogácsa, amit gyerekkora óta minden ünnepi alkalomkor megsütöttek. A juhtúró készítés receptjét az anyja fejben tartotta, ő is az anyjától tanulta, de Etelka úgy tudta, hogy a készítését a Hortobágyra vetődött román pásztortól tanulták, a juhtejet a pásztorok hozták két hetente hozzájuk, délután érkeztek a birkákkal, félt tőlük, csak a kisbárányok után vágyakozott, de az anyja megtiltotta, hogy az anyaállat közelébe menjen.

• Na mint szeretnél Etelka a kisjézustól? – kérdezte a nagyapja a kislányt.
• Egy olyan kisbárányt.

A spóron melegítette a tejet, ő is segédkezhetett, amikor az anyja az oltóanyagot belekeverte a felmelegítettszagos tejbe, majd átöntötték, a kis füles fenyő dézsába, abba is kevergetni kellett, érezte ahogy napról napra sűrősödik a beoltott tej.

• Annál jobb, minél nehezebb, mint az élet – mondta a nagyapja, amikor látta, ahogy küszködik az anyaggal. - Keverd csak – a Hidi vásárba kapta a tulipánosra végű faragott kanalat, kislányoknak valót, azzal csak ő keverhette a birdzát, a városban hiába mondta, senki se értette ezt a szót, csak Jázmin.
• Miket beszélsz Etelka, bridza, az is csak nálatok van a Hortobágyon , itt tanuld meg a dolgok rendes nevét – Hentes úr lassan kiölte ezeket a szavakat a feleségéből, de ha álmában juhtúrós pogácsát készített, mindig hallotta, ahogy anyja odaszól neki.
• Gyere, szórd bele a kaprot a bridzzába. A kert végében magját szóró kaprot olyan szépnek találta, mint ősszel a lila sóvirágba szinesedő pusztát, mint az anyja virágos kertjének virágait, nem is értette miért nem ott van a lapor helye az estikék, a mirtuszok és a pünkösdi rózsák közt, gyönyörű esernyők, pedig esernyőt csak a városban látott, amikor valamiért a kertbe küldték nem bírta megállni, hogy ne húzza végig a kezét a hajladozó kaporszárakon.

• Már megint kapros túróst kívánsz – szólt rá a nagyapja, amikor belépett a döngölt, földes konyhába, az öregnek olyan szaga volt, mint a dohánnyal összekeveredett hagymás rántottának, sose látta reggelenként mást enni.

Hentesné a zsebében kotorászott.

• Pont most fogyott ki - beszaladt a boltba a felíró cekliért..

Jázminom, szerdán kimegyek Látóképre bridzáért, ha kell a sztrapacskához szólj vagy üzenj.

• Ilon, ezt dobd be a Jázminék postaládájába, neked majd külön csomagolok huszadikán a lebbencshez a juhtúrós pogácsából.

Ilon Hentesnével bizalmasabb volt.

• Meg tetszenek nézni azt az Aranyvonatot?

Tutsek Anna történeteit szerették az olvasók, különösen az édesanyák és a nagymamák bíztak meg vakon az írónőben,a szövegek kockázatmentesek voltak, lágyan jóra fordulóak, egy idő után előzetes ellenőrzés nélkül is engedélyezték a lányoknak a Tutsek irodalom olvasást.

- Anna Cilikés történeteiben nem érheti őket semmi baj, ott csak jó nevelést kaphatnak, egyébként ennek a nőnek fantasztikus humora van, cseppet sem sértő, ahogy Cilikét bemutatja, mintha magamat látnám benne - hajtogatták az aszpikos szendvicses, sós és édes süteményes zsúrokon, amikor a fiatal lányoknak való könyvek szóba kerültek.

- Ó, az Anna már szakácskönyvet is írt nekik - áradoztak a nagymamák, mert Cilike a világ legtürelmesebb lényétől, a nagymamájától tanult főzni.

- 1916 őszén Cilike élettörténetében nagy változás következett be, 1917 szeptemberében Killerné az első kártyaköri összejövetelen bejelentette, hogy Cecília férjhez ment. Piroska fia Pestről a kiadó könyvesházában szerezte be a könyvet, ami akkor került a polcra, amikor belépett Singerékhez. A "Cilke mint asszony" kötetért sort álltak a körúti hölgyek. Killerné így jobban értesült volt, mint a Francia Kártyakör többi tagja.

- Tavasszal még rövid ruhás gyereklány volt - Löfkovits Debóra meglepődőt az idő múlásán, mert az ő kedvence a haszontalan rövid ruhás Cilike volt, azt a fejezetet, amikor a kislány póthajat enyvezett magának még a fiai is hajlandók voltak meghallgatni Pán Péteres korszakukban.

Hentesné Etelka megrémült, mert már volt elképzelt favoritja, azonnal megkérdezte:

- Kihez?

Killerné kivárt, hogy kiélvezze a helyzetet.

- dr. Kőváry Lászlóhoz.

A Killer-ház vendégei megkönnyebbültek.

- Ez az élet rendje, végtelenül boldog vagyok - Hentesné Etelka MandelRáchelre tekintett, akit úgy tűnt nem érdekli Cilike sorsa, mert Killerné Klimt albumát lapozgatta.

- Mennyit kínlódtunk vele - Hentesé Etelka Löfkovits Debóra felé fordult, mindként nő szeme könnyben úszott.

- Ráchel drágám, olvasd el - Killerné a Mandel lány felé tolta Tutsek Anna könyvét. Hentesné Etelka vágyakozva utána nézett, majd félre vonult Piroskával és Eleonórával.

- Elviszi Cilikét Laci Itáliába nászútra? - suttogta.

- Természetesen elviszi, mindenkit elvisznek mostanában a magyar irodalomban.

- Hol szállnak meg? - Eleonóra remélte, hogy ott ahol ők is eltöltöttek három éjszakát a férjével.

- A legjobb helyen a Grand Hotel Boisban.

- Nem vagyok nyugodt, annyiszor megjártuk már ezekkel az Itáliai nászutakkal, gondoljatok csak Erdős Reneé hősnőjére - Eleonóra megint sápadtnak tűnt.

- Ugyan már kedveseim, csak nem adom a mi Ráchelünk kezébe a Nagy sikolyt, egyenlőre elég lesz Tutsek Anna, Cilike, pont olyan, mint Ráchelmakraconos, de még annyira gyermeteg.

- Minden rendben folyik - nyugtatta magát Hentesné - én se tudtam mi fán terem az a dolog, Etelka elfelejtette hogy Cilike 1914 őszén ment férjhez, s hogy Tutsek Anna máshova helyezhette ilyen szituációban a történet súlypontját.

- Nem egészen - Killerné bizonytalan volt, nem szerette előre elmesélni a történeteket, de mégsem hagyhatta Etelkát kétségek közt, nehogy valami rosszabb következtetésre jusson.

- Kitört a háború, pont mikor Velencében tartózkodtak, pont annyi idejük volt, hogy Cili még gondolázhatott, Lacit nyomban besorozta egy csuka szürke egyenruhás alak, amíg lehetett Cilike híven követte a háborúba.

- Ez rettenetes, de legalább megússzák.

- Drága Etelka, megszenvedtem a művel, és kijelenthetem, hogy ez még így is egy lányregény, nem a valóság.

TutsekSingner és Wolfner kiadónál megjelent kemény fedeles Katóka szakácskönyvét, amit akkoriban szinte minden gondos háziasszonynak való fiatal lány megkapott, 1913 -ban utolsó szalmaszálként juttatott el RachelhezLöfkovits Debóra. Az ékszerészné már nem akarta tovább bővíteni az étlap repertoárját. Debóra azzal bejegyzéssel adta át az ajándékkönyvet, hogy tulajdonosa találjon benne kipróbálásra való recepteket, hogy a számára legkedvesebbeknek örömöt szerezzen.

Löfkovits Debóra konyhája hagyományos és szinte egyszerű volt, a fiai sem igényelték a különleges édességeket, hámán fülét, flódnit, kölesmálét vagy tarkedlit rendeltek, egyébként majdnem mindent megettek.

Az ékszerészné úgy tapasztalta, hogy Ráchel nem vonzódik a háztartáshoz, kerüli a konyhát, nincs receptkönyve, nem barátkozik a szakácsnővel, nemrégiben arról számolt be Cipóra, a londoni unokahúga, hogy valamelyik ottani női újságnak Agatha Christie úgy nyilatkozott , hogy kisgyerekként sokat csetlett-botlott a konyhában, a hatalmas szakácsnőjük mindamellett, hogy remek történeteket mesélt, rendszeresen bevonta a konyhai feladatokba, amit a kislány játéknak vett, de MandelRáchel nem akar zsúrokat rendezni, pedig Sesztinánégyönyörű, fodros szélű fehér kötényt hímzett neki, Jablonczayné virágmintás füzetet hozott ajándékba, hogy ne csak Tutsek Annára támaszkodjon, hanem a környezetében élő háziasszonyokra is figyeljen, arra is biztatta, hogy a legfinomabb ételek receptjeit kérje el a zsúrokon és másolja le.

A Jabloncayakreceptfüzete a Francia Kártyakörben olyan megbecsült alkotásnak számított, mint egy verseskötet, vagy énekesfüzet, éveken keresztül a hónap utolsó keddjén felolvastak egy-egy receptet, amit le is jegyzeteltek a tagok, hogy alakalom adtán akár el is készítsék, a legrégebbi receptek már 50 évesek is elmúltak, ha szerepelt a név is az étel neve után, mindig megemlítették a forrást is, a receptfüzet tulajdonosa gyakran csak annyit írt, hogy Tinitől, vagy Madleinetől.

- Ki volt az a Madleine? - kíváncsiskodott Rachel, mert a személy jobban érdekelte, mint amit felolvastak, egyébként Rachelnek rendkívül tetszett a név röcvidített változata, Médi, közölte is Julissal, ha szerez neki egy hófehér cícát az Médinek fogja hívni.

- A kisasszony tudhatná, hogy tanyán nincs fehér macska, éhen döglene nyáron, ha fehérbe kellene vadásznia.

Jabloncay Gizella próbált ennek a Madleine dolognak dolognak utána járni, de valahogy erre a Madleinre senki sem emlékezett se a Francia Kártyakörben, se a városban.

- Francia nevelőnő vagy valami ilyesmi lehetett.

Killern Piroska, hogy segítsen a dolgon, elmesélte első találkozását a madleine-nel.

- 1908-ban történt Párizsban, akkor már Monet és Camille Pizarro képeiről ismertem Saint Lazare környékét, azt hittem folyton esik az eső, de mi gyönyörű időnk volt, végre kinyithattam a napernyőt, itthon nem mertem felhúzni a korzón, csak később jött divatba, de a fekete kalapos civis úrasszonyoknak később se tetszett, de még nem jártam személyesen a városban, üzleti ügyben Chervurgba utaztunk bútorkiállításra. Egészen elbűvölt a pályaudvar és az üveghangár, úgy sétálgattunk a férjemmel, mintha korzóznánk.

- Mi ez az édes mandulaillat, az egyik fabódéban kagyló formájú süteményt árultak, a mandulás madleinet, mert annak az illata csapott meg, fehér zacskóba árusították, amit egy ágas-bogas szarvas fej díszített.

Kaszanyitczkynének 1920-ban, amikor újra előkerült a sütemény ez az egész ügy a Saint-Lazare pályaudvar képével gyanús lett, mintha valami láthatatlan szál mégis közel hozná egymáshoz a történeteket, de ezek csak sejtelmes megérzés volt, amiről nem akart beszélni.

Vojnovichné madárcsontú szakácsnéjának vajas tészta receptjére viszont mindenki emlékezett, csak az asszony neve nem jutott az eszükbe, a szakácsnő 1917-ben rejtélyes körülmények közt eltűnt a városból, a dolognak semmi előzménye sem volt, Vojnichnét még a hatóságok is kihallgatták, azt követően, hogy a román csapatok is elhagyták a várost, de senki sem bukkant a nő nyomára, csak néhány receptje maradt fent ezzel a bejegyzéssel, hogy Vojnichné szakácsnője.

Mandelné csak Debórának panaszkodott:

- Meghívhatná már az osztálytársait, hogy megcsillogtassa a főző tudományát, hogy mindenkit biztosítson arról, hogy jó úton jár, remek háziasszony lesz belőle is, az olyat, aki legalább negyedévente nem produkál valami érdemlegeset a konyhába a szájára vesz a város, mit akar ez a lány?

Debóra mindig is vágyott egy leánygyermekre, pont úgy mint Killerné és Kaszanyitczkyné, hogy átadhassa azokat a tapasztalatokat, amelyeket a konyhában szerzett.

Killerné megrendelte Ráchelnek a Magyar Lányok lapját, Kaszanyitzkyné, amikor csak tehette piacra és a Konstekék nagykereskedésébe vitte, hogy kedvet ébresszen benne a keleti fűszerek és az egzotikus gyümölcsök iránt, de Ráchelen semmi sem segített, sőt Debóra legnagyobb bánatára, nemhogy megszerette volna Tutsek Anna kifogástalan magaviseletű Katókáját, folyton belekötött.

- Hogy néz ki ez a Katóka - Rachel a könyv második kiadását tartotta a kezében, a borítón az égőarcú Katóka gőzölgő leveses tállal igyekezett a vendégeihez, amit Debora a díszítetlensége miatt Rosentálnak vélt, Ráchelt Katóka turbánja zavarta.

-Sohasem hordanám így a hajam - Ráchel se kalapot, se sapkát, se kendőt nem hordott, igazándiból frizurája sem volt, arról pedig hallani se akart, hogy cukros vizes kézzel hullámokat nyomkodjanak a hajába.

- Jó és ezen kívül mi a bajod vele Ráchel - fakadt ki Debóra.

- Nem bírom, hogy mindenki olyan mézesmázos, még talán a szakácsnőt megkedvelném, de a nagymama egy szörnyeteg.

Ráchel felütötte a könyvet, az ágytetetjén ugrálva, nyafogva felolvasott Debórának.

"Ugyan kisasszony kérem, minek ez a sok nyali-fali, hiszen nincsenek nálunk apró gyermekek, — fakadt ki egyszer a szakácsnő, kinek mindig azelőtt való este kellett a sok cukrot, diót, mandulát, mogyorót megtörni.Katóka csak mosolygott."

- A nagymama csodálatos asszony - Debóra arra gondolt, hogy Ráchel még nem eléggé érett, vagy egészen más az irodalmi ízlése, de azért bizakodott, a városban nem volt olyan ismeretségi körében tartozó nő, akinek lett volna bátorsága kimondani, hogy nem érdekli a háztartás.

Hentesné Etelka is úgy vélekedett, amikor Ráchel egészen elmerült az egyiptomi festészet tanulmányozásában, hogy a festészet, de még a futball is ugyanúgy művészet, mint egy olyan tortát készíteni, mint amilyet Kaszanyitczkyné sütött 1920-ban augusztus 20-ra, bár nem felejtette el, de nem említette a tortával egy napon, hogy ez volt az a pillanat is , amikor Hentes József napszálltakor megtörten ült az udvaron, csapata az ETA-SE a második mérkőzésén elszenvedte az első versegét.

Ráchelt a megkopaszodott lugasban találta Ilon, egy rakás francia könyvvel és szótárral-

- Írjon már ide valamit a kisasszony Killerné asszonynak

Rahel kuncogott, hogy Ilon lássa nagybetűkkel odaírta:

- Croqueenbouche (karamellás, vaníliakrémes fánktorony)

- Ez meg mi?

- Az a vaniliakrémes fánktorony, amit az Apolló mozi mellett a Jostnál kipakolnak a kirakatba.

- Azt meg tudja sütni a kisasszony.

- Nem, de azért megpróbálom, na és jár hozzá egy Verlaine vers is Kaszanyitczkyné örömére.

Ilon Hentesné Etelkától átsétált a Piac utca másik oldalába Kaszanyitczkyéjkez, nem ment be azonnal, előbb végig nézte a kirakatot, minden tetszett neki, a tanyán nem ismerték a porcelánt, de nem is illet volna oda a Petrásékkal közös konyhába, fehér paraszttányérból ettek. Killereknél is félt, ha a szakácsné beküldte vele a porcelán tálakat, pláneamikor megmondta, ha egyet is eltör annak az árát nem futja ki a havi bére, Ilona csodálta a porcelánokat, de rettentően félt is tőlük, de mosogatni szerette őket. Killerné konyhája neki egyébként is csodaszép volt, ha a szakácsné nem volt benne, a barna szekrényeket ebben az évben cserélték le fehérre, a zománcozott lábosok és fazekak pirosak voltak, a tejforraló babos, így nevezte a piros-fehér négy literes lábost, amiben azonnal felforralta a 3 liter tejet, amit hajnalban a Halköz tejpiacáról hozott, két naponta járt, de ha Killerné és a szakácsné kitalált valami olyat, hogy madártej lesz a desszert amihez több tej kellett akkor a kieső napokon is ment, a cselédházakban nem ismerték a madártejet, csokoládét, vanilia rudat csak a városban lehet venni, a tejbe tészta levest és a tejes puliszkát, a tejbedarát is csak a gyerekek és a nők ették.

- Pettyes, nem babos - morgott rá a szakácsné.

Félt, attól a patika rendtől, amit megköveteltek tőle, a szakácsné megnézte a tányérok hátoldalát, az üvegpoharakat és a villákat a fény felé fordította

- Maszatos, mázgás - rettegett ezektől a szavaktól, mindent oda kellett tenni, ahonnan elvette, a kredenc polcainak szélén pókmintás horgolt csík feszült, amit három ponton rögzítettek a rajzszögek, két hetenként, szerdán leszedte a horgolt széleket, kitörölgette a szekrényeket, új széleket rakott fel, a belső szobai pohárszékekhez nem engedték, amikor a háziak nem voltak otthon a szobalány behívta a tükrös vitrinhez, hogy bemutassa a poharakat.

- Mit sírsz te mafla - mondta az utolsónál a szobalány.

- Tedd a helyére - kiabált rá az első este Rózsika, szakácsné, ő csak állt mert fogalma se volt róla, hogy hova valóak a kék mintás porcelán tányérok.

- Hol a findzsák helye ? - kérdezte a szakácsnét .

- Itt olyan nincs, hogy findzsa, porcelán csészék vannak, nem bádogból isszák a tejeskávét, mint a cselédsoron.

- Mikor jegyzed már meg, hogy minden porcelán csészének balra néz az üveges vitrinben a füle, még csak a három napja volt a Killer-házban, mikor Kálmánchelyiné rászólt, hogy vegye ki a tálat az entremetsnek, de nem ülhetett fel a Nagyállomosan a vonatra, hogy elvigye Nyírábrányig, onnan kigyalogoljon a Bánházára, ha ott akarják hagyni a cselédsort, a közös konyhát, akkor el kell viselni ezt a Kálmánchelyinét és az úri Killer-házat, hogy nem tudja, hogy minek mi itt a neve, hogy mit hova kell pakolnia, minek annyi pohár, hogy hova kell állnia mikor felszolgál, ha Killerné fia balkezes, ki fogja bírni, innen a fülöpi házba megy vissza az anyjához, aki együtt kínlódik a bátyjával és az öccsével.

Várta, hogy felforrjon a tej, otthon leszedte a pilléjét, az volt az első reggeli íz a szájában, de itt nem merte kikanalazni, csak a villával átszúrta, amikor körbe érte a tej tetejét, sajnálta ahogy ettől az erőszakos mozdulatától széthasad a tükörsima páncél, de itt olyan jellegtelen volt a tej íze is, otthon két tehenük volt, s ő csak a szelídebbét a Pirosét itta.

- Dobd ki a macskának - szólt rá Róza - nehogy valakinek a kávéjába kerüljön.

- Kicsit bamba, de jó indulatú, de majd idővel fürgébb lesz - mondta a szakácsné Killernének, pedig ott állt a félelmetes frankfurti tűzhelynél. Kálmánchelyi büszkesége volt ez a német gyártmányú vegyes tüzelésű villannyal és fával is fűthető tűzhely, Münchenből rendelte Killernénagyobbik fia, másfél év kellett mire kitapasztalta a villanysütőjét, minden ami ott készült arra Kálmánchelyiné azt mondta egyedi, mert nincs még egy ilyen csodálatos készülék a városban, a rendben tartása Ilon feladata volt, mindig megnyugodott, ha esténként a két oldalra kihajtható, megtisztított fehér bádog védő lapot ráhajtotta, olyan biztonságos lett számára a konyha, mint a konyhából nyíló kis cselédszobája, aminek az ajtaját minden este kulcsra zárta, de még az imádság előtt kiugrott az ágyból megnézni, hogy tényleg ráfordította a kulcsot, ősztől beengedte magához a macskát, mert egy éjszaka szörnyű álma volt, hogy a csoda sütő szája kipattant Kálmánchelyiné hangján utasításokat adott, minden a madelaine nevű süteményre vonatkozott,

- Ha azt odaégeted Ilon - kiabálta -, el leszel innen zavarva, mint Vyx kapitány.

- Legyen vele türelmes Kálmánchelyiné.

A két öblös mosogatónál bármeddig elállt volna, ott senki se foglalkozott vele, kirakta az asztalra a törölgetéshez a három, vasalt konyharuhát.

- Itt nem törölgetünk tovább a nedvessel - szólt oda a szakácsné az első nap a háta mögül, amikor a konyharuha színei megélesedtek a víztől.

- Nekem nem kell ebből a sok porcelánból semmi - fordult be az üzletbe, Jázmin megfázhatott mert kijött az irodából, a francia teáskészletet nézegette a vitrinben, Ilon kamilla és menta illatot érzett.

- Killerné Piroska Küldött?

- Egy levelet kell átadnom a nagyságának, de meg kell várnom a választ.

Jázmin a vörös bársony mögötti fehér lépcsőhöz vezette.

- Menj fel, jobbra lesz a kis szalonban.

Kaszanyitczkyné olvasott, amikor belépett a bolt feletti szobába, úgy volt kifestve, mint a templomok, egy darab fehér folt se talált.

Kaszanyitczkyné felemelte a fejét, de nem szólt engedte, hogy a lány nézelődjön, de amikor jobban szétnézett elszégyellte magát.

Eleonóra Proustot olvasott, franciául, az Eltűnt idő nyomábant 1920-ban szerezte be, Hentesné unokahúga Eszter kint rekedt Párizsban, őt kérte meg, hogy juttassa el hozzá meg a Swant, előbb azt gondolta, hogy a történetben fontos szerepe lesz a hattyúnak, akkoriban arról álmodozott, hogy a kerek szobát, ahova csak egy szalongarnitúra és egy kerekasztal fért el azzal a híres Leonardo kép másolatával fogja kifestetni, Léda és a Hattyú találkozásával, de nem talált megfelelő mestert a feladatra.

Kaszanyitczkyné már megint rosszul aludt, ez azzal járt, hogy délután a kis szalonban olvasott, álmosság gyötörte, de nappal nem tudott aludni, ilyenkor valamelyik régebbi kedvencét vette elő, volt hogy nem is folyamatosan olvasott, hanem azokat a nagyon finom, lila tintával ejtett kis pontokat kereste, amelyekkel megjelölte a szöveget, ezek a mondatok kiemelkedtek a történetből, egészen olyanná lettek, mintha ő írta volna őket, a személyes élettörténetére vonatkoztak.

"...mert ilyenkor falun voltam nagyapámnál, aki már évek óta meghalt; s a testem az oldalam, amelyen olykor feküdtem, hű őrzői annak a múltnak, amelyet az értelmemnek sose lett volna szabad elfeledni, eszembe hozta a lámpa fényét, a mennyezetre láncocskákkal erősített csehüveg urnáét, azután a kandalót sienai márványból a combray-i hálószobában, nagyszüleimnél, a réges-régi napokat, amelyeket ilyenkor jelenvalóknak képzeltem el, bár nem láttam őket pontosan, de majd jobban látom őket, nemsokára, ha felébredek. " ( Proust: Az eltűnt idő nyomában , Európa, 1983 .- 11.p.)

- Azok ott a képen meztelenek voltak - mesélte otthon az anyjának mikor összebújtak de nem úgy, mint a Kisjézus Mária kezében.

- Akkor hogy?

- Mint mikor az erdőben ruhátlanul kergetőznek.

- Csak jányok voltak.

- Nem, mindenfélék voltak.

Eleonóra észrevette Ilon zavarát, finoman megköszörülte a torkát. A lány a zsebéből elhúzta Killerné levelét.

- Tessék erre valami választ adni - nyújtotta felé a meggyűrődött papírt, míg Kaszanyitczkyné olvasott, csak nem bírta megállni megint körbenézett, de most a táj lepte meg, mert még sohasem járt olyan helyen ahol hegyek közt olyan sokféle zöldek tisztások.

- Ha nincsenek ott azok a pucérak, akkor nagyon tetszett volna a kép - súgta az anyjának.

- Penészleken felszentelték a görög templomot, vasárnap odamegyünk, alig van messzebb, mint a fülöpi - súgta vissza az anyja.

- Tetszik ez a hely? - Kaszanyitczky sejtette, hogy a lány nem tud dönteni.

- Hol van ilyen?

- Olyan helyen, ami nincs Árkádiában.

- Akkor ez nem igazi?

- Nem, nem igazi azért van, hogy jobban érezd magad, ha ránézel. Mit szeretsz enni?

- Mindent, csak az aszikot nem tudom lenyelni, a szakácsné azt mondta, hogy folyton olyan éhes vagyok, mint Blaha Lujza.

Kaszanyitckyné kuncogott, előző évben olvasták Balaha Lujza naplóját Piroskával, a kislány tényleg mindig éhes volt, még a színpadon is, csak azért mondta el a szövegét, hogy enni kapjon. Killerné Piroska mesélte a Francia Kárkörben, hogy Lujza négy évig itt játszott a városban, itt temette el az első férjét, Kaszanyitczkyné véletlenül találta meg a torta receptjét az Asszonyok lapjában

- Szóval Blaha Lujza vagy, szoktál énekelni?

- Otthon mindig énekeltem, de itt nem szabad, meghallanák.

- Jól van, ideírom, de meg is mondhatod Piroskának, hogy Blaha Lujza tortát sütök keddre, ettél már rózsaszínt?

- Nem, még soha.

Mégegyszer ránézett a levélre, amit csak átfutott, s most vette észre, hogy Piroska madalainével készül.

Kaszanyitczkyné felrakta a zsámolyra a lábát, hátra dőlt, a szemét becsukta.

- Hogy is nézett ki Combary, de már nem Combaryt látta, hanem a zsibók kastély kertét, az istákóból felnyerített egy ló, ez az ő lova egy almásderes, az apja, az uradalmi intéző állt a kaviccsal leszórt kerti ösvényen, fáradtnak tűnt, hanal óta talpon volt.

- Érik a málna kisasszony - kiabálta oda neki, s ő elindult futva a málnáskert felé, hogy megnézze, hogy igazat mond-e az apja vagy megint ugratja, hogy kis zöld békát fogott neki, menjen oda hozzá, mert mindjárt elugrik.

A málnásban ott állt, Sárosyné, a szakácsné, a kendőjét hátrakötötte, hogy a nyaka lélegzethez jusson, de így is látszott, hogy kiverte a bőrét a verejték, mint mikor a konyhába a spor fölé hajolt.

- Gyere csak segíts - a málna szemekből képződött hegykupac tetejéről lekapott a csúcson maradt szemet, pedig tudta, hogy amit megeszik azt a bokorról szabad csak leszedni.

- Kell majd a tortához - bekapta az első szemet, az volt a legfinomabb és az utolsó, az első zsenge volt és savanykás, az utolsó lágy és mézédes.

A híres Blaha Lujza tortát a málna miatt csak ilyenkor készített Sárközyné, amikor megfőzte az első adag málnalekvárt, a főzés előtti nap felkerekedtek, hogy az erdőben szedret és áfonyát szedjenek, mert a kamrában három-féle málnalekvár volt a polcon, a tiszta málna, a szedres-áfonyás és a mentás, ennek az utóbbinak csak jóval később tanulta meg élvezni az ízét, amikor egy meghűlés alkalmából kamillás, mentás teát ivott, abban az évben pontosan elmagyarázta a szakácsnőjének, hogy a málnalekvárba mennyi mentát tegyen, az pedig méltatlankodott.

- Kaszanyetczky asszony, csak nem fogok dudvát főzni a málnalekvárba.

- Azzal ne törődjön Sára, a dudvásat, majd én eszem meg.

Sárközyné úgy tudott legjobban főzni, ha közben mesélt, ki se tette a lábát a kastély kertjéből, házhoz szállították a híreket, vagy a halas, vagy a gombaszedő, vagy egy zsibói, vagy egy mesterember, vagy a vándorfényképész valaki mindig ült a konyhájában a szélső hokedlin, hogy ne zavarja Sárközynét a konyhai munkálatokban amit rutinból végzett, a vendégnek kalács és kakaó járt, férfiaknak szilvapálinka, szemmel sohasem hámozott krumplit, annál jobban tisztelte a vendéget, a formát érezte, ami olykor, mint végeredmény hasonlított a vendégre, de ezzel a különös képességével Sárközyné sohasem dicsekedett, kóstolni se látta senki, csak belemerítette a fakanalát az ételbe, lassan visszacsurgatta az edénybe, az állagából és az illatokból tájékozódott, a hal ételekből viszont, ha elkészítette se evett.

- Tudod, láttam őt Kolozsváron, mikor a Piros bugyelárisban játszott, azt gondoltam, hogy az ilyen színésznék nem vezetnek háztartást, de a Lujza más volt, mint a többi.

A diót a szederfa alatt törte, a kastélytól a városig tartott a szederfás, nyáron nem mert arra menni, félt a selyemhernyóktól, a lovardával szembeni zúzókövön, innen jó látta a homlokzat fölötti a kőlovat, ha a kertben volt, mindig vele beszélgetett, sokáig kereste a nevét, míg egy nyári reggel kiszaladt a kertbe a virágokhoz, akkor nyíltak a mocsár liliomok, a rózsaszínhez hajolt, hogy megszagolja a virágot, de a reggeli harmatcseppek ráhullottak, a gyerek nevetett ahogy hideg cseppek a bőréhez értek, a lóhoz futott, mert azt gondolta, hogy a kőló teste is ilyen jeges vizes hajnalban hamatkiábáltamegmámorosodva a szótól.

- Az apja, ha megkérdezte mit hozzon Kolozsvárról, mindig ugyanazt mondta.

-Játék lovat, a lovamnak, Harmatnak - nem magának gondolta, hanem annak a kőbezártnak, éjszakára kirakta a kerekekre állított faragott falovakat, és a sötét barna porcelán lovat a zúzókö köré, hogy beszélgessenek.

Nem akármilyen ló ez - mesélte Sárközyné - olyan faragta akinek sok szobra van Erdélybe, egy másik kastélyban a Bánffyékéban nyolcat is faragott.

- Nyolc lovat.

- Ló csak Zsibón van, mert az öreg Wesselényi is úgy bolondult a lovakért, mint a kisasszonyka.

Tíz év múlva Eleonóra a Bánffy kastélyban volt egy jótékonysági bálon, azonnal felismerte a szobrokat, ez csak az a kéz faraghatta, amelyik Harmatot.

- Johannes Nachigal - mondta a kísérője.

- Bánffy úr szerethette Ovidiust, ha ennyi Átváltozást rendelt a művésztől - Eleonóra alig várta, hogy visszatérjenek Zsibóra és elmesélje Harmatnak a történetet, azon a nyáron a nyitott ablaknál éjszakánként Ovidiust olvasott.

Kaszanyitczkyné szeméből kirepült az álom.

- Megkegyelmezett Hypnos.

A málnalekvár - kiszólt a cselédlánynak, hogy vegye a kosarat, indulnak Konstekékhez, mandulát, diót, és málnalekvárt kell venni a Blaha Lujzához.

1913 SESZTINÁNÉ CSANAK MALVIN

"1913-at írtak, és szép augusztusi nap volt ... Ne tulajdonítsunk különösebb fontosságot a város nevének. Mint minden nagyváros, csupa rendhagyóság volt ez is, csupa váltakozás, előretörés és lemaradás, dolgok és ügyek összecsapása, közöttük a csend feneketlen szakadékai, csupa úttörés és úttalanság, egyetlen nagy, ritmikus lüktetés, a ritmusok kibicsaklása, elcsúszás egymáson; és ez az egész egy hólyaghoz hasonlított, ami ott terpeszkedik, ott fő az edényben, ez az edény pedig a házak, törvények, előírások, és történelmi hagyományok tartós anyagából áll össze."
Musil: A tulajdonságok nélküli ember. 9-10.p."

Sesztináné Malvin ezen a napon kezdett bele új regénybe, ami egybe esett azzal a számára örömteli eseménnyel, hogy délután megérkezett Bécsből a három hortenziatő, amit feltétlen el kellett ültetnie, a lakást átjárta a friss szilva illata, az öt kosarat előzőnap szedték meg a Tócó patakra kinyúló gyümölcsös kertjükben. A szilva szüretből két dolog következett, az egyik az hogy lekvárt főztek aznap, a gyümölcs illata leszivárogott a vaskereskedésbe.

Killerné Piroska vetette fel, hogy a Francia Kártyakör tagjai olvassák eredetiben azokat a kortárs műveket, amelyeket Európa nagy városaiban is olvasnak. Sesztináné Malvinnak ahogy ezt kimondta Piroska, elkalandoztak a gondolatai, apja úti levelei jutottak eszébe, amikor körbeutazta Európát, még a London-i Világkiállításra is elvitte az itteni István malom legfinomabb lisztjeit, a malmot akkor vette át a sógorával, amikor az csődbe került.Senki se hitt abban a malomban, csak az apja és a sógora.

A levelekben apja mindenről beszámolt a mamának, a papa szépen írt, hevesen, tele érzelemmel, néha reszkettek a betűi a tehetetlenségtől. A nagyobbaknak a vacsora után mama felolvasta a leveleket, de Malvin még akkor meg sem született, amikor az édesapja olyan nagy vágyat érzett, arra, hogy amit ott meglátott azt haza hozza ebbe a városba.

- A papát persze kinevették, mikor fellelkesülve hazajött, olyan volt mintegy pénztelen Széchényi - mondta a mama, amikor Malvin is megkaphatta a jogot a 15. születésnapján a levelek olvasására - de a papa nem adta fel, majd bele haltam mikor valamelyik ügyéért mindent kockára tett.

A kristálypalota, milyen az a palota, ami nagyobb, mint a pesti nagy múzeum. - kérdezte az apját mikor a londoni levélhez érkezett.

A papa minden évben elvitte őket a Múzeumba.

- A világ legnagyobb üvegháza, egy aratógép akkora benne, mint a mi házunkba egy bonbonos doboz, a papa minden nap mondott valamit a palotáról, hogy a legszebb lisztes szekrényeket mi vittük, hogy olyan jó volt a lisztünk, hogy az angolok azonnal rendeltek, de a legjobban a szökőkút tetszett, amiben illatos kölnivíz forgott, még azon a tavaszon a papa a kertbe épített egy üvegházat, éjszaka rakták össze, hogy reggel a születésnapomon, mikor bekötötték a szemem és hátravittek meglepődjek, az üvegház az enyém lett, a testvéreimmel évekig a növényes könyveket bújtuk, a papa mindenhonnan virágmagokat hozott, az üvegház néhány év múlva pálmaház lett amit ki kellett toldani a hozzáragasztott, kerítéssel elválasztott madárházhoz.

Sesztináné befőz - jegyezték meg a vevők, szokatlan volt a szilvaillat a boltban, mert mindennap petróleummal vikszolták fel kopogós deszkapadlót.

Az is bizonyos volt, hogy szilvásgombóc lesz ebédre, ha túrós vagy szilvás volt Sesztináné gyerek után nézett.

A első apai házban nyolc gyerek ült a nagyasztalnál, az úri ház a Főutcán volt, megtartották ezt is, de ahogy a család bővült a mama kérésére, hogy a gyerekek kertben nőjenek fel, kiköltöztek a kíváncsiskodóktól védettebb Nagyerdőre, a kerítés mögötti kertet pár év múlva eltakarta lila színű tölcsér virág, de anyja még a virágzó sövény elé is ciprusokat is ültetett, a fatornyos veranda így is kilátszott, az új házat a városiak a Malom Mágnás kastélyának nevezték, akinek minden megsokszorozódott a kezében, kezdetben csak szerencsésnek gondolták a városiak, de aztán megtapasztalták, hogy a szegénysorból kiemelkedő derecskei fiatalember nemcsak kitartó, de elszántan a várost jobbítani akaró különös és megszállott figura, volt aki biztosra vette, hogy Jókai Az aranyember Timárját a papáról mintázta, a nagy író és a felesége a színház felavatásakor járt a Piac utcai házban, az összes gyerek ünneplőben feszített az előcsarnokban, mindegyik bemutatkozott, Róza művésznő, igen közvetlen volt, gratulált a mamának.

- Gyönyörű család - a Jókai házaspárt, mintha valami kastély volna a ház végig vezették az épületen, az író valamit látni akarta, a Csanak házat és a színházat ugyanaz a pesti építész tervezte.

A szakácsné pont 100 szilvásgombócot főzött ki, amikor körbeülték a nagy asztalt.

Lerajzoltad a szilvafát - Malvint ezzel húzták a fiú testvérei, minden évben lerajzolta a tósóskerti roskadozó szilvafákat, nem látta soha ilyen élesen együtt a zöld színt a hamvas kékkel, megvolt róla győződve, hogy ilyen szépet csak az augusztus végi szilvafák tudnak létrehozni, semmi más, a rajzok a kislány szerinte sohasem sikerültek, nem tudta megragadni a szilva valódi színét, de az apja aki az európai nagyvárosok szinte minden nevezetes kertjében megfordult, megdicsérte a szilvás rajzokat.

- Ez a szilvafa most pont olyan, amilyet Londonban láttam, a következőről azt állította, hogy az a Genf-i, a másik München-i volt, Malvinkának lett még Bécs-i, Párizs-i, Prága-i szilvafája csak olyan nem lett, mint ami a kertjükben termett.

A postai alkalmazott, aki biciklivel érkezett Sesztináék boltjához meg is jegyezte, hogy az ritkán fordult vele elő, hogy Bécsből egy házhoz két csomagot is kiszállítson ugyanannak a személynek, de Sesztináné megnyugtatta, hogy tapasztalatai szerint a Bécs-i csomagküldő szolgálatok a legmegbízhatóbbak, postafordultával küldik a megrendelést, s ő ugyanazon a napon kérte meg Musil könyvét, mint a hortenzia töveket, de a Bécsi - ek pont olyan kiválóak, mint a Berlin-iek és a Párizs-iak, nem igen akar ítélkezni felettük, de a Prága-iakkal már volt gondja.

- Hova ülteti a hortenziákat?

- Ne vagyok benne biztos, de a rózsaszíneket a Főutca felőli erkélyre, a kékeket a Halköz felőli ablakokba.

Várjon - szólt oda - ezt a gyerekeknek - ha még megy valahova rakja be az üzletbe, majd visszajön érte.

Sesztináné tisztában volt azzal, hogy a hortenziával nagy kockázatot vállal, mert a növény a tengeren túlról származik, egyes változatai Kínából és Japánból, két napos bécsi tartózkodása alatt, amikor férjével mezőgazdasági gépeket bemutató kiállítás miatt érkeztek a városba, vette észre a hortenziákat, valóságos detektív történet volt a növény nevének kiderítése, Szesztináné, könnyen teremtett kapcsolatokat, de azért az utcán mégsem szólíthatta le a járókelőket, hogy megkérdezze, hogy mi annak a növénynek a neve Stepandom bejáratánál, a férje beleegyezett, hogy a Népkertbe töltse a délutánt, amíg ő egy nagyon érdekes bemutatón vesz részt a legújabb mezőgazdasági gépekről. Sesztináné egyszerűen megszólította a kertészt, aki nemcsak a növény gondozásáról tartott kiselőadást, de azt is elmondta, hogy melyik kertészetből rendelheti meg. Szesztina úr mikor találkoztak ugyanúgy tele volt tervekkel, mint Malvin, vacsoránál nem is beszélgettek, csak önmagukban tervezgettek, Malvin már maga előtt látta a Piac utcát ahogy az emberek felnéznek majd az erkélyére.

- Milyen különös ez a kék virág - ő pedig néhány év alatt annyi tövet ajándékoz majd el, hogy a hortenzia ugyanolyan megszokott lesz a városban, mint a muskátli, mert ez volt a dolog értelme, hogy megoszthatóvá teszi.

Ilon Sesztinánét hagyta utoljára, mert ismerte a boltot, először az anyjával mentek be, fejszét venni, mert az övék eltűnt, nem gyanúsítottak meg senkit, mert nem látták senkinél, pedig napokig kutattak utána, kölcsön nem kérhették senkiét, muszáj volt a megtakarított pénzükhöz nyúlni a fejszéért, pedig abból akkor se vettek el, ha valaki megbetegedett náluk, mióta itt volt, nem volt olyan hét, hogy ne küldték volna az Angyal patikába piruláért, ami a legközelebb volt a Killer-házhoz, az angyalos ház Szent Anna sarkon volt.
- Ki van rosszul már megint a Killer-házban - nézett fel a pult mögött álló patikus segéd.
- A szakácsné.
- Az epéje. - Ő pedig véletlenül, maga is is megijedt a merészségén, az találta mondani, az a galamb.
Kálmábchelyiné falta a gyógyszereket, bedobta a szájába, vizet se vett hozzá.
- Biztos megfulnék egy ilyentől - Ilon undorodott a kerek szemektől, úgy látta, hogy a pirulától semmit se javul a szakácsnő állapota, minden délután rettenetesen álmos lett, néha elszédült, s ültében rázuhant a konyhaasztalra, mikor magához tért, kijelentette, hogy nem aludt, mindent hallott, Ilonnak megalszik a tej a szájában annyira lassú.

A Sesztina vaskereskedés bejárata magasan volt, nagyot kellett lépni, hogy benyisson, nem is értette az első alkalommal, hogy a nagyobb árut, egy talicska például, hogy fér ki az ajtón.

- Van hátsó kijárat - mondta az anyja - a tejpiac felől nagyobb ajtaja van, arrafelé lejt az utca - akkor ezt se igen értette, hogy egy háznak két bejárata is lehet.

Már nem lepődött meg azon, hogy bent a félhomályban nagy a nyüzsgés, ezt szerette, mert akkor észrevétlen maradhatott, elég volt, ha csak biccent egyet a segédek felé.

Az edényes részhez ment, a pirosakra rá se nézett, neki csak a kékek tetszettek, sorba vette, hogy mi mindent vinne haza, az akaszthatós kék zománcos vájlingot, a csatos fedelű zsíros bödönt, a sajtárt, mert a mostanira már a cigány is azt mondta, hogy nem érdemes tovább foldoztatni, viráglyukacsos szűrőt, a kannát, amit meg is emelt, mintha komoly vásárló lenne, aki eltöpreng, mikor a szalonban törölgetett látott egy képet, ami benne volt egy könyvben, Killerné hagyta nyitva, olyan festett lány volt rajta , mint ő, nyúlánk, szőke, befonott hajú, a szél belekapott a kicsúszott tincseibe, a lány megölelte kannát, talán dombon állt, onnan nézett le, Ilon biztosra vette, hogy azt keresi a határban a szemével, akinek a vizet hozta. Még egy kicsit próbálgatta a kannát, levette a kupakját, elképzelte, milyen lenne belőle az otthoni víz, a szemét is lehunyta, hogy érezze a hideget, egészen más az íze, szagos. mint az itteninek, ha lenne pénze se merné ezeket megvenni, amíg nem költöznek el az új házba, mert valaki biztos kölcsönkérné, azonnal híre menne, hogy mit vett, szórja a pénzt, urizál, neki pedig oda kellene adnia őket, de attól megszakadna a szíve, ha azt hallaná, hogy valaki a kannáját beütötte a kút kávájába.

Sesztináné elveszettnek érezte magát, nem tudta, hogy mihez kezdjen, a szilvával törődjön, szaladjon le a boltba a hortenziáknak virágládákért vagy hagyja az egészet és nyissa ki abból a három kötetből az elsőt és olvasson.

- A papa azt mondta volna,hogy olvassak - nevette el magát, pont mikor Ilon bekopogtatott. Sesztináné kinyitotta az ajtót, Ilon rögtön mondta, hogy Killerné küldte a levelet, várja a választ is.

- Ó, a legjobbkor, ülj le, ha jól emlékszem, Ilonnak hívnak, amíg ezt lerendezem, kóstold meg a szilvát - Sesztináné az asztal másik végébe ült le. Ilon ketté bontotta a szilvát, jó ízű volt, nem volt otthon szilvafájuk, a magot a ruhája zsebébe tette, a következőért nyúl, hátha sikerül, ha mást nem akkor magot visz nekik.

Sesztináné észrevette, hogy Ilon a zsebébe gyűjti a magokat.

- Mikor apám külföldön járt, nagyon messze Hollandiába, akkor én is tulipán hagymát kaptam tőle ajándékba, abba aztán mindenkinek nagy gyönyörűsége telt, mert tavasszal kivirágoztak.

Ilon úgy találta illendőnek ha megköszöni a szilvamagokat, most már nem tette őket zsebre, az asztalon gyűjtötte a szemeket, csodálkozott, hogy mennyire hamar elpárolog róluk a nedvesség.

- A Blaha Lujza tortája, nocsak Eleonóra megcsinálja, úgy látszik ez egy ilyen nap .

- Voltál már a színházba?

- Csak kívülről láttam.

- Bent nem voltál ?

- Nem - Sesztináné megdöbbent, hogy ez a lány még nem járt a színházban, beszélni fog a Kártyakörösökkel, hogy a vidéki cseládlányoknak legalább fél évenként vegyenek jegyet egy könnyebb előadásra, ennek a papa is örülne, minden évben megválasztották a színházi felügyelő bizottság elnökének, mikor megépült a színház, akkor két széksort vett a családnak, pedig neki nem is maradt ideje színházba járni.

- Hét éves voltam, amikor pont ilyen kék ruhában először voltam a színházban, még arra a helyre is emlékszem ahol ültem - Sesztináné is megbontott egy szem szilvát, a magot a kupachoz tette.

Imádtam Balaha Lujzát, nem azért mert szép volt, lehet, hogy nem úgy volt szép, sugárzott, nem volt soha hamis hangja. Hallottál már Blaha Lujzáról?

- Pár szót már hallottam Kaszanyitczkyné asszonytól és a szakácsnőtől - kezdett elege lenni, magában fortyogott, az ördög vigye már ezt a Blaha Lujzát, hogy mindenkinek eszébe jut.

- Na persze a Blaha Lujza már foglalt. A Nagyerdőn a Dobos pavilonban voltál már.

- Ne tessék haragudni, de még nem volt rá időm.

- Dobos tortát se ettél? A pavilon Pestről hozták le, az egész fából ott szétszedték, itt összerakták, a Dobos úr cukrászdája volt benne, itt aztán tódulnak az emberek a cukrászdába, mert azt mesélték nekik, hogy a Pesti kiállításon, ahol a pavilon állt, Ferenc József is besétált egy alkalommal Dobos tortát enni.,
A papa és Dobos C. Kálmán, mintha ikerek lettek volna, a mama fedezte fel, Dobos is csak egy kis cukrászdával kezdte, megszállott volt, mint a papa, utazott és zenét hallgatott. A mama megvette nekem Dobos szakácskönyvét, na persze nem a dobos tortával kezdtem, hanem a vizes piskótával, valahol meg kell lennie a szakácskönyvnek.

Sesztináné elhallgatott, megírta a választ Killernének.

- Akkor Dobos torta lesz - Sesztináné felírta a többihez a Dobos tortát.

- Ez nem fér már el a zsebedbe - az előzőnapi újságból olyan tölcsért hajtogatott, mint amilyet lent a boltban szoktak a segédek, belesöpörte a magokot.

- Legyenek belőlük termő szilvafák.

Csanak Minka, ahogy hallotta a lány lépteit elhalkulni, az iratos komódhoz ment, ahol a férje és az apja leveleit őrizte, mindegyiket új borítékba rakta, hogy az elejére írja a dátumot, mikor ki küldte kinek, minden borítékba virágot is rakott, violát, levendulát, rózsa leveleket. Pontosan tudta melyik levelet keresi, azt amit a papa augusztus 31-én küldött Párizsból.

Drága papa, nem tudhattad, hogy milyen szörnyű helyben gyönyörködsz - Sesztináné kibontotta a levelet, ha újraolvasta a papa leveleit, akkor minden a papa hangján szólt.

"Aug. 31-dikét egészen elfoglalta egy kirándulás Versaillesbe. Versailles mintegy 30.000 lakossal bíró város, királyi lakkal, mely maga is oly nagy, mint egy város. Óriási tünemény itt az épületek csoportja, s kábító az ezekben felhalmozott kincs történelmi képek és szobrokban. Versaillesból — mint akinek feladatát meg kell oldani, — még óriásibb kivitelű kerteken át, tavak és szökőkutak mellett elgyalogoltunk a nagy és kis Trianon kéjlakok belsejét, — melyekhez a franciák annyi jó és rossz emléket kötnek, — szemügyre venni és kértéit feljárni. [68] — Alig viszek utazásomból erősebb benyomást haza, mint amelyet a külföld kertépítményei reám tettek. Csak most tudom: mit tesz az a szó, hogy "kert," megtanultam oly helyeken, hol a tájviszonyok kedvezők, s ész, pénz és akarat nem hiányzik. "

1905 JÓKAI ÖSSZES

Jókai Mór összes műveinek nemzeti díszkiadását, aminek kétféle kötéstáblája volt, a kávébarna aranyozott és a piros aranyozott, a kártyaköri tagok beszerezték. Kaszanyitczkyéknál találkoztak az első, piros aranyozott kötettel, azon nyomban Killerné és Sesztináné is megrendeltek a sorozatot, Hentesné Etelka a férje miatt nem merészkedett el a Hatvan utcai könyvkereskedésbe, ő akkor jutott hozzá a sorozat darabjaihoz, amikor megjelent egyik vagy másik kötet, vagy ha valamilyen neves esemény volt, amikor a Francia Kártyakör tagjainak jó indokkal megajándékozhatták Etelkát ilyenkor a Jókai még hiányzó díszkiadásából kapott, hol barna kötésben, hol pirosban.

A Révai Testvérek kiadója 1897-re fejezte be a Pallas Nagylexikon kiadását, a család Eperjesről érkezett Budapestre, a nehezen induló vállalkozás a végére sikeres lett, az akkor már Tisza István vezetése alatt működő országházban Révay Mór János képviselői mandátumot szerzett, fiai űj vállalkozásba fogtak, Jókai regényeit adták ki 100 kötetben.

1894-ben Erdély aranykorával indítottak, a megrendelői felhívást több lapban is megjelentették, az ő szerkesztésükben kiadott Regényvilágban is, ahol kortárs írókat jelentettek meg, a kártyakör tagjai elsőnek Tolnai Világlapjában vették észre a keretes hirdetést, közben a lexikon kiadás is divat lett, Tolnaiék is belefogtak a nyolc nyolckötetes lexikonszerkesztésbe, de az csak 1912-ben jelentek meg, a Tolnai az érett paradicsom színű kötetei, jóval vékonyabbak voltak, mint a sötétkékes lila Révai, az új lexikonsorozata előnyére vált, hogy könnyebb voltak kézben tartani, vagy szállítani, mint a Révai Testvérek Nagylexikonát. Tolnaiék pont azoknak szánták, akik nem tudták megvásárolni a Révait, de a Világlap hűséges olvasói voltak.

Killerné és Kaszanyitczkíné azonnal megrendelte a Tolnai sorozatot is , mint ahogy megrendelték korábban a sötétkék Révai nagylexikont is.

A lexikonok a Jókai összes fölötti polcon volt, általában a Révai Nagylexikonával kezdődtek akkoriban a könyvtárszobák gyűjteményei., akik birtokoltak egy lexikon sorozatot, nem tudtak a kötetekkel betelni, órákat töltöttek együtt, anélkül hogy érezték volna az idő múlását, délutánonként beültek a könyvtárszobaként is szolgáló szalonba, előtte teát főztek, s boldog magányban éltek meg néhány órát a lexikonokkal. ha valamit nem tudtak, például rosszul emlékeztek Thálészra, vagy nem jutott eszükbe pedig valahol olvasták, hogy miért volt embergyűlölő Heraikletosz, vagy kik vannak Raffaello híres Athéni iskola festményén, amit Eleonóra látott is a Vatikánban, vagy ki szerkesztették a nagy Francia Enciklopédiák, hogyan vesztette el a weterloo-i csatát napóleon, ha egy Ady vers kapcsán tájékozódni akartak a jakobinus mozgalmakról, akkor a polc előtti kényelmes fotelba bevackolták magukat, de időnként felálltak s egy másik kötetért nyúltak, jókat szórakoztak az utalókon, s mire körbe olvasták a történetet, a sorozat kötetei őket is körbe fogták.

Arra külön büszkék voltak, hogy mint törzsvásárlóknak nevük a Tolnaiban bekerült az utolsó kötetbe, ami a műveket és a teljes sorozatot megrendelők nevét is közölte, azt mindenki tudta, hogy Sissi is Jókait olvas, Ferenc József olvasási szokásairól semmit sem szivárogtatott ki az udvar, de senki sem gondolta, hogy Ferenc József romantikus ember, aki Victor Hugo regényeit olvassa, ha olvas valakit az talán Walter Scott történelmi regényei mondta egy nap a kártyakörben Mandel Rachel nevetve.

Killler-házban az üveges könyvszekrények legszembetűnőbb polcán helyezték el a sorozatot, szemmagasságban, ahogy bővült, hogy melyik a legjobb Jókai regény, nem tudtak megegyezni, Sesztináné a Kőszívű ember fiait olvasta a legtöbbször, s mint az a romantikus regények olvasóival oly gyakran megesik anyai rajongással beleszeretett a csetlő-botló Baradlay Jenőbe, aki rettenetesen bosszantotta Killernét, azzal, hogy nem tud megszabadulni a forradalmárokat feljelentő ügynöktől, a szép Alfonsintől és kedves structollas édesanyjától, ha már rajongásról beszélünk, akkor Piroska Ödönt tartotta a legtöbbre, és ki nem állhatta az olyan félreértéseket, mint ami Ödön és Jenő nevének összecserélésével történt.

- Piroska, Ödönnek gyerekei vannak, Jenő feláldozta magát – erre Killerné felbosszantotta magát, micsoda sors, amikor ilyen áldozatot kell elfogadni, hogy éljen ezzel tovább Ödön.

Hentesné Etelka és Löfkovits Debora favoritja Richard lett. Debóra több alkalommal is elmesélte, hogy habár zsidó családból származik, az egyik nagyapja részt vett a szabadságharcban. Egy ideig tilos volt, mégis megőriztek, majd bekereteztettek azt a Kossuth címeres zászlódarabot, amit a nagypapa Debóra fiainak a születésekor ajándékozott a családnak.

Akkoriban Izidor papa Nagyváradon élt, de Kossuth Ceglédi beszédének híre ,amikor 200 000 újoncot kért, hozzá is eljutott, mint honvéd vonult be, egészen a hadnagyi rangig emelkedett Nagysándor József seregébe, II. Sándor cár csapatainak betörése alatt védte ezt a várost.

Egy március 15-ei megemlékezésen, amit mind a Killer-házban, mind a Homokketi olvasókörben megtartottak, 1920-ban Killerné felkérte Löfkovits Debórát, hogy emlékezzen meg a zsidó honvédekről, Debora szabadkozott, hogy ő nem alkalmas ilyen feladatra, majd egy rövid beszámolót készített, aminek a terjedelme elérte a 10 oldalt a zsidók szerepéről a szabadságharcban. Az utolsó mondatot Sesztináné Csanak Minka, mert abban a szerencsétlen évben szavazták meg a numerus clausust megismételtette vele, tulajdonképpen egy idézet volt, amit Görgey mondott már a világosi fegyverletétel után a visegrádi házában, amihez a hazafiak vasárnaponként, amikor Esztergom felé haladó sétahajójuk elhaladt a tábornok otthona előtt, köpködni jártak.

"A zsidó honvédek fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal."

Mandel Rachel máshogy olvasott, mert nem a három Baradlay fiú közül választott, hanem nagyon szórakoztató összeállítást készített a nő alakokról, ami megint csak heves vitát váltott ki a Francia Kártyakör tagjaiból.

- Baradlayné az első találkozáskor megrémített – mesélte Julisnak - aki előzőnap este olvasta el az első fejezetet.

- Az lehetetlen kisasszony, hogy valaki szembeszálljon a férje végakaratával.

- Ezt én is így gondoltam Julis, de ha tovább olvasod, akkor megérted Baradlaynét. A nagyapád mit csinált Kossuth alatt.

- Honvédnak állt.

- Igaza volt?

- Elbuktak.

- A hazáért harcoltak.

- Azért harcoltak, de a kisasszony is kirakja a Ferrnc Jóska feleségének a képét az almáriumra – Julis kicsit már bánta, hogy nyelvelt , jóvá akarta tenni – Holnap délután pecsételjük a báronyokt.

- Persze, hogy pecsételjük – Ráchel a bárányos nyomdát Sesztinánétól kapta a születésnapjára, Sesztina Jenő készítette, hogy Ráchel minden könyvébe legyen ex-libris, Julis nem merte kimondani a szót, csak egyszer, amikor Ráchel szobájában a könyveket törölgette.

• Ex libris – úgy érezte sikerült, a könyv a Szegény gazdagok volt abban nézegette a bárányt.
• - Ezt el kell olvasnod, van benne egy rabló a Fácia Negra, elrabolja a nőket – Ráchel vicsorgott, váratlanul érte a kiasszony megérkezése.
• Miért Szegények a gazdagok, ha én egyszer gazdag lennék, sose nevezném magam szegénynek.
• És , ha szegényen boldog lennél?
• Olyan nincs kisasszony, hogy aki szegény, az boldog.

Hentesné az 50. kötettől fizetett elő, amikor az üzlet annyi hasznot hozott, hogy Etelka háztartási füzetének kiadás rovatát nem borította fel egy ilyen tétel, Révayék lehetővé tették a részletfizetést. Ez 1905-ben történt, viszonylag eseménytelen éve volt 1905 a városban, érthető, hogy Etelkának a Jókai kötet beszerzése maradt meg az emlékezetében, a férje Hetes úr viszont arra emlékezet, hogy két tüntetés is volt abban az évben, amikor ezrek vonultak az akkori Ferenc József nevét viselő főutcára az általános választójogért. A tüntetés egészen megbabonázta Etelkát, s arra kérte a férjét, hogy zárjanak be, s menjenek ki együtt a tüntetők közé. Hentes úr felháborodott, mert tisztességes asszony nem jár tüntetésre, megfenyegette a feleségét, amennyiben kimegy a csőcselék közé, akkor többet nem lépi át a bolt küszöbét. Nyitva tartottak, de vásárlójuk nem volt. Hét óra után Etelka átkérezkedett Killerékhez, a megalázó történetet elmesélte Piroskának, aki felháborodott, majd megjelent Kaszanyitczkyné is, ekkor mondta el, hogy végre megérkezett a Révai Nagylexikona, a közben befutó Mandel Ráchel javasolta, hogy keressék ki az ötödik kötetből a demokrácia szót. Killerné ünnepélyesen felolvasta.

- És most mi legyen, a férjemet nem érdekli a lexikon.

- Másold ki Etelka és add oda neki.

- Nem az nem lesz jó, ha ilyen közvetlenül a kezébe adod, inkább úgy rejtsd el, hogy megtalálja.

Etelka alig aludt valamit, majd eszébe jutott, hogy házasságuk első éveiben Miklós napon a férje cipőjébe szent képeket, és édességet is rejtett. Kiosont a konyhába a kölcsön kapott ötödik kötettel, majdnem három levél papírt teleírt a demokrácia szóval, amit belehelyezett Hentes úr félcipőjébe. Visszafeküdt és elaludt. Másnap semmi jel sem utalt arra, pedig egész nap didergett, hogy férje elolvassa az irományt. Három nap múlva Hentes úr fájdalmas képpel megkérte Piroskát, hogy szerezzen valami tyúkszem írtót, mer a bal lábát igencsak feltörte a hároméves cipője. Etelka éjszaka megint kiosont, hogy utána nézzen a demokrácia szócikknek, de azt sehol sem találta.

Pont ebben az évben volt egy kifogástalanul kellemes nyári nap, amire a Francia Kártyakör minden tagja igen jól emlékezett, délelőtt kilenckor a kerékpáros egyesület felvonult a Simonyi utcán. Mandel Ráchel két év múlva, l907-ben lett a városi kerékpár egyesület tagja, de ebben az 1905-ös évben kapta meg a sárga színű huszonhatos biciklijét, apja még a nevét is ráfestette a csővázra כבש, a héber feliratot természetesen alig néhányan fejtették meg, inkább az egyre divatosabb furcsa jeleknek vélték, de Rachel Hentesnének megsúgta mit jelent a felirat, ez volt az a bicikli, ami 22 év múlva annyira megviselte Hentesnét. 1947-be történt, hogy hazarohant a zsibogóból és hosszan tartó sírógörcsöt kapott, de végre kisírta magából ezt a biciklit is.

A zsibogóban az első sorban a betonfalnál látta meg a sárga huszonhatost egy ötven év körüli, fekete ruhás férfinél, a cipője tűnt fel Hentesnének, meiseni porcelánokat, és egy hiánytalan Rosenthal étkészletet árult és a Révai nagylexikon három kötetét.

• A d megvan – kérdezte a férfit.
• Nézze meg – Etelka kinyitotta a kötet – ebben valaki belepecsételt egy bárányt.
• Hova? - Hentesné keze már remegett, amikor a bárányra mutatott.
• A kölyök nyomdászkodott, még jó hogy csak egyet csinált bele.

A porcelános is ismerősnek tűntek, de azt nem tudta bizonyítani, ránézett a sárga biciklire, és akkor már tudta.

- Hogy került ez a bicikli magához? - Hentesné Etalka hangja éles volt, de a férfit nem hozta ki a sodrából.

- Kereskedő vagyok, Nyíregyházán vettem , a zsidók egyébként is önként beszolgaltatták a bicikliket, senki sem vette el tőlük, ha ez bántaná a szemét.

- Nem a szemem bántja. Akkor tudja, hogy kinek a biciklijét árulja.

- Ne rikácsoljon itt, mert rendőrt hívok, mit gondol maga mi ez itt az Állami Áruház felcímkézve Május 1 szalagokkal, itt minden valaki másé volt, nincs listázva kié, nem kell semmit se bizonyítani.

- A jelek, elárulják!

- Milyen jelek.

- A bárány.

- Járjon inkább szép filmekre a moziban, ilyen világ volt, maga tán megmentette azt a Bárányt, azt se tudja hol van, éli világát Amerikában, vagy az Ígéret Földjén.

- Vagy temetetlenül.

- Maga talán a rokona?

- Maga csak a rokonait tudja szeretni.

- Megtörtént és nem fogja megváltoztatni, maguktól is elvették az üzletet, jobb ha hallgat Hentesné őnagysága azzal, ha itt hisztérikus rohamot kap, csak magát sodorja bajba. Takarodjon az aljas gyanúsítgatásaival, kulák listás söpredék.

A férfi a kuláklistás söpredéket már kiabálta

Hentesné eloldalgott, véletlenül rálépett az egyik árus földre terített újságpapírjára

• Nem tud vigyázni – kiabált rá a nő, még midig hallotta, hogy a férfi a Hajmási Péter Hajmási Pált fütyüli.

Etelka fejében egész nap zúgott a zsibogós eset, most találta szörnyűségnek azokat az éveket, "ne búsúlj rózsám mert az egy garast sem ér" - Etelka arra a régi asztalra borult, amelyik Killer Ede Császári beszállító műhelyében készült a Killer házban a mostani Vöröshadsereg 68-ban.

Az 1964-es évben reggel hétkor Hentesné Etelka a kissámliával kitipegett a Kossuth Vöröshadsereg sarokra, hogy megnézze a Virágkarnevált, a menet élén a fanfáros virágkocsi közeledett felé, szépnek találta, de meg is rettent, hogy ennyi virágot leszedtek a parádéra

Volt Lesznai Annácska egy szép kertje motyogta, senki se figyelt az öregasszonyra, előző nap a temetőben volt, ott jöttek vissza az emlékei a Francia Kártyakörről és Lesznai Anna kertjéről, attól a naptól fogva mikor Ráchel felolvasta Anna a versét, nem szakított le többé virágot, csak a temetőbe a sírvázákban tudta elviselni a haldoklókat, egyszer azt mondta Ráchelnek, hogy irigyli a zsidókat, olyan megnyugtató az, hogy kavicsot tesznek a sírokra, a kavics egyébként jobban kifejezi az öröklétet, mint egy virág, amit le kell törni, a halott virág pont olyan mint a halott emberi test, megnyálkásodik és bűzlik, a rothadás szaga pedig a kézen marad.

- Szép nyári napon volt mikor megkaptam az első kötetet - a temetői troli járaton két ember utazott - elgyönyörködhetett a borító virágmintáiban, amelyek pont olyanok voltak, mint az oltárterítők és a szemfedők úrihímzései.

Hentes úr 1907-ben, amikorra mind a 100 kötet megjelent Etelka napra az Arany emberrel ajándékozta meg a feleségét, akkor már újra szerették a halott Jókait, aki képes volt az 50 évvel fiatalabb zsidó szatócs lányát, a Belluskát feleségül venni, ugyan az Nagy Bellára magyarosította a nevét, dehát Grósznak született, s aki Grósznak születtet, az is marad, ilyen ostoba dolgokkal a Francia Kártyakörben nem foglalkoztak, de nem Ráchel miatt, ha nincs ott a lány, vagy ha ez a piacon történik, vagy bármely más helyen Killerné, Kaszanyitczkyné és Sesztináné is nyomban leállítja a zsidozást, annál a kofánál, aki csak elszólta magát soha többé nem vásárolt.

• Ez a Nagy Bella, hogy elcsavarta a Jókai fejét, még feleségül is vette – jegyezte meg Hentesné Etelka, az újságokból nyomon követték a pár itáliai utazásait.
• Ez a névvel, hogy Bella nem csodálkozom , ahányszor megszólította mindig azt mondta szép– fejtette meg a rejtélyt Killerné Piroska. – Most hol vannak?
• Nápoly, Nizza, Nagyvárad – vágta ki Ráchel
• Itt vannak Váradon, de mit csinálnak ott?
• - Ismerkednek a mi Bandinkkal.
• Nem szeretem Ráchel, ha így beszélsz Ady Endréről – Löfkovits Debóra úgy érezte megint felelősséget kell vállalnia Rachelért.

Mandel Rachel majd csak 1910-ben lett a teljes Jókai sorozat birtokosa, mikor apja felvásárolt egy jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkező hagyatékot, akkor már Ráchel túljutott a Jókai romantikán, s Julisnak a cselédlánynak ajánlott olvasmányokat, hogy leszoktassa a históriás regényekről.

Killerné annyira tisztelte Jókait, hogy a könyvszekrényébe a sorozat elé, neki a barna aranyozott volt meg, míg Kaszanyitczkyné a francia szalonjának vörös, nagylliomos tapétájához a Gottermayer kötés sötét piros változatát választotta, hogy Jókai fényképét is kirakta, sötét barna keretben, de hogy teljes legyen az összhang az asztalos műhelyben olyan keretet kért, ahol a sötét barna szegőlécek között a legvékonyabb aranyozott.

- Ez a Jókai egy kifogástalan úriember - mindig ez jutott eszébe a fényképről, nem öregszik, a Vasárnapi Újság képes beszámolóiban is pont így nézett ki a balatonfüredi villájában.

Mandel Ráchel többször is elkérte a fényképet, amin a fényképész neve is szerepelt, Sterliczky Lipót, s igencsak meglepte Killernét, amikor a francia kártyakör egyik összejövetelén, amikor az aradi tizenháromról megemlékeztek, egyébként ezen a napon az aradi vértanúk utolsó írásait olvasták fel, hogy ez a Sterliczky Lipót fényképezte a tábornokokat, Jókai Mórt és Blaha Lujzát.

Ó, igen Lipót kiváló fényképész, csak nem ugyanabban az időben fényképezte őket most egyébként Pest legjobb helyén a Gerbaud cukrászda fölött van a műhelye - Kaszanyitczkynénk nagy öröme telt abban, hogy ezt elmondhatta.

Killerné megköszörülte a torkát.

Kedveseim talán majd egy alkalmasabb időben - észrevette, hogy Hentesné Etelka hajlamos a Gerbaud névtől elkalandozni - minden megbeszélünk, de most emlékezünk.

Hentesné a Damjanich imájának nevezett búcsúlevélen elsírt magát.

- Szegény Emilia - sóhajtott fel, s meggyújtotta Damjanich gyertyáját. Jablonczay Irma ezeken a szomorú október hatodikákon Liszt darabokat játszott.

INNEN HIÁNYZIK A FOLYTATÁS……..megkeresni augusztus és szeptember hónapban van.

ARISZTOPHANÉSZ: Lüsziszraté, nők a békéért

Killer Piroska 1937. okróber elsején egészen különleges ötlettel állt elő a Francia Kártyakörben.

- Kérlek ne szóljatok semmit, előbb olvassátok el a darabot, én még a cím után írtam volna, hogy Nők a békéért. - Killer Piroska a szokásos adventi jótékonysági estjén akarta előadni a Lüszisztratészt, 10 példányt rendelt a Singer és Wolfnál az Arany János fordításból -

- Nem ókori nők a szereplők ? - Hentesné Etelka igyekezett pótolni a hiányosságait, azzal hogy megjegyezte a színházban játszott szerzők nevét, férje szerint Etelkának bizonyos dolgokhoz kitűnő memóriája volt, bizonyos dolgok viszont kihulltak az emlékezetéből. A városi színházban mióta, s ez 1908- ban kezdődött színházba járt a Francia Kártyakörrel egyetlen görög darabot mutattak meg az Antigonét. Killerné Piroska akkor válaszolt Etelka néhány kérdésére.

- Mi az a csoportoszlás a darabban, amikor hat görög összeverődik, és együtt egész jókat mondanak, majdnem olyanok, mint az operettekben a kórus, csak annál jóval komorabbak.

- A görög nép Etelka, akik véleményt mondanak.

- Véleményt mondanak? - Etelka egészen meglepődött ezen, hogy a népnek véleménye lehet, bár azt észrevette, hogy a kórusban csak férfiak voltak. Otthon, ha véleménye volt, különösen az üzletről, vagy közéleti, politikai kérdésekben, könyvekről, színházról, filmekről meg sem mert mukkanni, Hentes úr ezeket felesleges időtöltésnek és pénzpazarlásnak tartotta, amiben megnyilatkozott abban majdnem mindig más véleménye volt, mint Hentes úrnak,  amikor férje csapata megnyerte az ifjúsági "Turul madár a határban" bajnokságot, minden megtakarított pénzét beleölte a csapatba,  hetedik éve éltek együtt, de már semmiben se értettek egyet. Etelka férje három kijelentése közül választhatott.

- Fogd be a szád Etelka.

- Nem látod az összefüggések, annyi eszed van Etelka, mint egy ágyasházi poloskának, csak csipkelődsz.

- Kinyílt a szemed Etelka, mióta a Francia Kártyakörben okosítanak a nagyságos asszonyok, azt üzenem nekik, hogy jobb lesz, ha visszabújnak a konyhába.

- Jól meggondoltad Piroska - Kaszanyitzkyné néhány éve látta az előadást a Nemzeti Színházban - kibír ennyi pajzánságot ez a város, még kabaré sincs, van benne néhány jelenet, amit talán nem viselnek el az itteniek.

- Kabaré - Hentesné Etelka, mint egy támadó, ijedt macska felfújta az arcát, Hentes úrra gondolt, aki bizonyára szívesen járna oda az ETA-SE vezérkarával, amihez 1933-ban tőkefrissítés címén becsatlakozott a Nagy Cegléd utcai zöldséges, Kalamár Elemér vállalkozó és Bojti Endre szintén utcabeli suszter. Azon az estén, mikor az ETA-SE vezetősége az "Óda egy Kékmacskához" vendglőben megünnepelte a vezérkar egymásra találását, Hentes József hazatérve azt mondta a hálószobában, aminek páros ágyából hiányzott a felesége, ebből az alkalomból átköltözött a lakatlan gyerekszobába, hogy Etelka virágzik a gazdaság, amennyiben átállhatunk a hadi termelésre még szebben virágzik majd. Hentes úr olyan húskészítmények előállításával kísérletezett, mint az évekig elálló, minőségéből semmit sem veszítő füstölt hús, ai minden körülmények közt biztosítja a katonák számára a megfelelő hús fogyasztást. Bojti Endre rengeteg időt fordított a magyarság őstörténetének tanulmányozására, felhívta Hentes úr figyelmét, hogy a magyarság abban az időben ráült a húsra, mert az a nyereg alatt megpuhult, Bojti ismerte a tartósítás tudományát.

- És mivel szórták be a húst Endre? - Hentes József valami csodálatos fűszerre gyanakodott, ami vagy kipusztult, vagy elfelejtődött, de a magyarok valaha ismerték. Endre hallgatott, majd amikor tavasszal kiderült az idő, bakancsot húzott, amit maga hozott rendbe, amikor Sesztinánénak azt mondta, hogy ezt már nem érdemes megcsináltatni, kigyalogolt a várost körbefogó mezőkre, hogy különféle növényeket gyűjtsön, s azokkal apróra vágott disznóhús darabokat befűszerezze, mindig volt egy kontakt darab is, amit kénytelen volt kisütve elfogyasztani. Hentes József természetesen a legjobb húsokat áldozta be a kísérlet miatt, ami ez idáig nem volt eredményes.

- Arisztophánész elég vén már és elég halott szerző is ahhoz, hogy elnézzék kilengéseit - Mandel Ráchel elvette az asztalról a legfelső kötetet.

- Van már szereposztásod Piroska? - Löfkovits Debóra attól tartott, hogy esetleg, ha Piroska olyan szerepet osztott rá, ami pajzánabb, mint egy Boccació novella, a származása miatt megint megkapja, hogy a zsidó nők erkölcseiről inkább hallgassunk, tulajdonképpen Mürrhinétől tartott.

- Majd én eljátszom Mürrhinét.

- Te nem játszod el Rachel Mürrhinét - Löfkovits Debóra nyaka felpirosodott, érezte, hogy a forróság hamarosan kiül a homlokára, úgy néz ki, mint egy főtt rák.

- Mit csinált ez a Mürrhiné - Hentesné Etelka is az asztalhoz ment a könyvért.

- Majd megtudod - hajtotta le a fejét Löfkovits Debóra.

- Semmiség csak a békéért megtagadta a házastársi kötelességét - MandelRáchel bevágta magát Piroska olvasó foteljébe és a megfelelő részt kereste, amivel még nagyobb szörnyülködést idéz elő Hentesné Etelkában és Löfkovits Debórában.

- Ki gondolta volna, hogy az ókori nők ennyire bátrak és emancipáltak voltak, bár ez utóbbi szótól viszolygok.

MAKKOSHOTYKA

Löfkovits Debóra mindig is vágyott egy vidéki házra a Deák Ferenc utcai városi lakás udvara, ahogy a fiúk növekedtek egyre szűkebb lett, amikor az apjuk megkérdezte, hogy mit szeretnének, habár ezt Löfkovits ékszerész ritkán, talán ha egyszer tudakolta meg a fiaitól, azt válaszolták hogy két igazi lovat és két igazi kutyát, és persze nyulakat, sündisznókat és vakondokot is, mert az angliai rokonok rendületlenül küldték Beatrix Potter és Alison Uttley mesekönyveit. Beatrix Potter ráadásul olyan gyönyörűen rajzolt, hogy a fiúk azt hitték, hogy a nyulak kabátban járnak, a sündisznók minden reggel megfésülködnek, a patkányok farkára, ha lopnak a mókusok görcsöt kötnek, a tündérek pedig minden nyáron szabadságra mennek a Kennsingstons parkból, hogy valamelyik hegyvidéki kastély virágos kertjében pihenjék ki a babakocsikat tologató londoni nevelőnőket.

A fiúknak Mandel Rachel ötlete alapján a negyedik születésnapjukra elkészült a bábszínházuk. Egy használaton kívüli szekrényt, ami Killerék pincéjében porosodott, mert a fenyőn nagyobbak voltak a fekete foltok, mint amit a vevő szépnek tartott, megszabadítottak a hátlapjától, a középső polcot megtartották, a felsőt kivették, az alsó polcokat borvörös bársony függönnyel takarták el, itt pihentek Beatrix Potter rajzai alapján készült bábok. Kacsa Jolánt MandelRáchel varrta meg abból a vászonból, amit Bözsi hozott a falujából, Kosztyúné vászna hófehér volt, puha és sűrű szövésű, még egy híres szövőszék volt a faluban a Máriásnéjé, a két asszony nem árulta el senkinek, hogy mitől jobb az vásznuk, mint a többieké, mivel két egyformán jó mégse lehetett, az egyik része az asszonyoknak azt állította, hogy egy hajszálnyival ugyan, de Kosztyunéjé jobb, míg a másik része Máriásné keze munkáját dicsérte, a vetélkedés odáig fajult, hogy a két asszony nem köszönt egymásnak, mert a másiktól várta, hogy előre köszönjön.Bözsi mind a kettőtől négy lepedőre valót, és 10 darab hímzett végű törölközőt vásárolt Löfkovitsnénak, aki nem győzte dícsérni a törölközőket, mert eddig Bécsből hozatott, de azoknak a nedvbefogadása meg se közelítette ezeket, ráadásul pont annyira voltak durván érdesek, ami o jól esett a bőrnek mosakodás után, a dörzsöléstől a fiúk bőre enyhén kipirosodott.

- Mint két, szép szabolcsi alma - mondta Bözsinek Löfkovits Debóra.

Csakhogy MandelRáchel, aki 3 törölközőt és 3 lepedőt rendelt, elnézte a rajzot, Kacsa Jolán helyett, libát sikerült varrnia, az pedig akkor még nem szerepelt Beatrix Potter meseszereplői közt, ki nem dobták, a melléfogás után Kacsa Jolánt is megvarrta, mint Liba Lali teljes jogú tagja lett a vidéken játszódó bábszínházi estéknek, sőt voltak olyan esték, amikor Liba Lali, Liba Lidivel uralta a gyerekszobát, mivel a városban születtek, ők is vidéki kastélyra vágyakoztak. A játékban, ha Debórának nem volt ideje, Bözsi is részt vett, mert a tapasztalatai alapján nagyon jól utánozta az állatok hangját.

Löfkovits Debóra egy nap megkérdezte Bözsit, hogy milyen tanyák vannak arra, ahol lakik.

Bözsi részletesen leírta a tornácos, nádfedeles házat, amiben az apjával és a két öccsével laktak, az anyja négy éve meghalt.

- Hány szobátok van?

- Egy, a tiszta, de ott csak a búbos ágyak vannak mindig bevetve a pehely párnával és dunyhával, azokban nem alszik senki, az igazi ágyak a konyhában vannak, egy lóca, a nagy asztal és a spor, a Debóra asszony nem igen szeretné, meg a fiúk lába is fázna a döngölt padlón, oda kell születni, hogy ezt megszokja az ember, de földet most annyit vehet, amennyit akar, mert a Berger zsidó, még azt sose látta senki, szabadul a földjeitől, parcelázza, bankhitelre lehet venni, de kastély arrafelé nincs, csak nádfedeles vályog.

Debóra férje 1930-ban belegyezett, hogy a várostól nem messze, 120 km-es távolságot engedélyezett, felesége megvásárolja azt a vidéki kúriát. Löfkovits figyelmét a Bodrogköz szép fekvésű településére Sesztina Jenő hívta fel, bár az ékszerész jelezte, hogy nem vonzza a vidéki élet, idejét továbbra is a régészeti ásatásoknak szenteli, Malvin kedvére töltheti az idejét vidéken, de ő ragaszkodik a városhoz, inkább a Nagyerdőn fog villát építeni, mert az apósa Csanak József is ott építkezett, amikor a gyerekek száma megszaporodott.

Debóra az álomházakat filmekben látta. Az egyik kedvencében Kabos Gyula volt a szerencsétlen ügynök, akinek vidékre kellet mennie, Tolnaí Klári az ügynök gyönyörű és igencsak tudatos lányát játszotta. A Kölcsönkért Kastélyt a Franciai kártyakörösök együtt nézték meg az Apollóban.

- Ez a Klári szebb, mint a Greta Garbo - Hentesné Etelka minden Tolnay és minden Kabos Gyula filmet háromszor nézett meg, egyszer a Kártyakörösökkel, kétszer egyedül, Hentes Józsefnek soha sem árulta el, hogy ugyanazt a filmért megy, mert Hentes József semmit sem ismételt.

- Etelka, a foci pályán nincs két egyforma helyzet, azonnal dönteni kell, de két egyforma disznó belső sincs.

A fehér falú, nagy teraszos, zöld zsalugáteres kúriához, istálló, gyümölcsös kert és egy déli fekvésű domboldal is tartozott, ahonnan Makkoshotyka házait láttak és az egy tornyos, fehérre meszelt templomot is látták.

Debóra beleszeretett a tájba, pedig odaérkezésükkor az utak sárosak voltak, mindig is arra vágyott, hogy olyan helyen töltsék a nyarat a fiai, ahol kedvükre bejárhatják a környéket, végül a ház ebédlője miatt, ami tágas volt, a nagy asztal körül húsz szék fért el, döntött úgy hogy ezt a házat veszi meg. Már látta is a nagycsaládot az angliai ággal a közös ebéden, majd körbeviszi őket a kerten, estefelé kikocsikáznak, mint egy Herczeg Ferenc regényben a Gyurkovics lányok, de a legnagyobb esemény, amire majd a Francia Kártykörösök is eljönnek a szüret lesz, este a fiúk a Potter bábokkal előadják a saját maguk költötte mesét, az angliai rokonok el lesznek varázsolva, hogy az ő fiai ugyanúgy ismerik az angol meséket, mint a londoniak.

Kell ide egy szőlőskert - Löfkövits Debóra és Sesztina Malvin a vétel utáni napon a teraszon ült a naplementét nézték.

- Nem tudom elfelejteni a Toszkán tájat - Sesztináné és a férje 1922-ben egy hetet töltött Toszkánában .

- Csak nászutasokkal találkoztunk, annyira mások voltak, vagy nagy harmóniában sétáltak, úgy ültek be valahova vacsorázni, hogy jó volt rájuk nézni, vagy két sértett ember duzzogott, ilyenkor ránéztem Jenőre és azt mondtam:

Menjünk innen nem bírom látni őket, tudod Debóra jól kivehető volt, hogy melyik párnak lesz ezüstlakodalma, melyik megy szét egy itáliai utazás után, de ennek semmi köze sem volt a duzzogáshoz, mert ez jóval bonyolultabb, lila ködnek nevezik, ami elszáll.

Debórának is eszébe jutott az első közös estéje Löfkovits Arthurral Nagyváradon.
......

Malvin részletesen beszámolt

A legszebb esténk Montepulcianoban volt.

Debóra felkapta a fejét.

- Hol?

- Montepulciano. - Ezt a szót ismételgette Montepulciano,

Malvin is igyekezett többször is kimondani.

- Másnap elvittek minket egy szőlőskertbe, hogy megnézzük a montepulciano tőkéket,

- Még a szőlőt is igy hívják.

- A legszebb kék szölö, hamvas és édes, bornak való, a férjem azt mondta, hogy milyen kár, ahogy a montepulciano borát megízlelte, hogy nálunk nem termesztik, most úgy érzem magam, mint Montepulciano.

Löfkovits Debóra egy ideje azt érezte, hogy semmi sem történik véletlenül, az sem, hogy Malvinnak ezen a teraszon Toszkána, pedig csak három ciprus van a kertben, és szőlőskert sincs, csak egy gazos hegyoldal pont Montepulciano jut eszébe.

. - Akkor Drágám, Most megkapod a hegyoldalt, jobb ajándékot nem tudok a fáradozásodért - mondta Sesztinánénak - csinálj belőle egy szőlőskertet ezzel a Montepulcianoval.

- Szemirámsz függőkertjét?

- Igen azt, én pedig hozzáfogok a Heszperidákéhoz a gyümölcsösben.

1939

AZ ELSŐ NÜRNBERGI BABA, AZ ÁLOMSZÉP EDDA

1939. január 24-én azzal a céllal hoztuk létre Berlinben a zsidó kivándorlást támogató birodalmi központot a Reichszentrale für jüdische Auswanderungot, hogy minden lehető eszközzel támogassuk a zsidók kivándorlását. A zsidók kapjanak egyenruhát, hogy felismerjük őket, elrendeltük, 1941. szeptember 1-jétől a nürnbergi törvények értelmében kötelezzük őket a sárga csillag viselésére

Az Aranyfácánnak nevezett férfi a Birodalom második embere 1938 novemberében örömét lelte a Kristályéjszakában, a német városok lángoltak, a zsinagógákat felgyújtottak, szétrombolták, a német zsidók üzleteit kirabolták otthonaikat feldúlták, az után sétálókat felkoncolták vagy koncentrációs táborokba hurcolták, de Mandel Rachel mégsem ezen lepődött meg, mert olyan távolinak tűnt, ami történt. hanem azon a gyönyörű fotósorozatot csodálta, ahol a mindig mosolygó, sima bőrű, rózsás arcú testes Aranyfácánt, akinek a másik neve Vasember volt, köztudottan különösen jól értett a repülőgépekhez megjelent a Képes Újság oldalain felesége társaságában Edda nevű kislányával

Gyönyörű ez a gyermek, olyan mint egy baba - s ebben megint csak egyet értettek a francia kártyakör tagjai.

- Kifejezetten arányos, és az édesanyja csodálatosan öltözteti, az apja szinte olvadozik, milyen boldog embereknek tűnnek ezeken a képeken - állapította meg Kaszanyitczkyné.

- Folyton fehérbe jár? - Hentesné tudta mivel jár egy fehér ruha a férje nagyobb vásárlások után úgy összekente magát a csöpögő friss hússal a hentesboltban, hogy át kellett öltöznie.

- Én még nem láttam más színűben, a keresztelőn a kancellár is galambszürkében volt, mennyire hiányzik neki is egy gyermek - Sesztináné Csanak Margit ezen a családi tragédián elérzékenyült., mert úgy hitte, hogy egy gyermek a legkérgesebb szívű embert is lágyabbá teszi.

- Miért nem nősül már meg, nincs ott egy ügyes bajor lány, minél magasabb pozicíóba kerül egy férfi, annál málébb - Hentesné csak most vette észre a kancellár frizuráját, s jutott eszébe, hogy mennyire megszidta a férjét, hogy a Fónix lángja ifi csapat tagjai, mert bármely pillanatban elutazhatnak Trattenbachba, pont így nyírták meg a Cegléd utca végi fodrászatban, sőt ahogy a többi képet is megnézte egészen megbotránkozott, hogy az egyik képen annak a gyönyörű kislánynak is fel van szedve a haja a tarkóján, mint valami pucér, mint egy strucc nyaka.

- Nem normális - állapította meg.

A francia kártyakor tagjai arra a fotóra meredtek, ahol a középen a hosszú uszájba burkolt kislány, ilyet inkább a menyasszonyi fényképeken látni, Eddácska édesanyjával a kancellár és a édesapja az Aranyfácán között ült, azt is észrevették, hogy a kancellár különös érdeklődést mutatott a gyermek iránt, mert szinte kifordult a termetes karosszékből.

- Még az is kitelik tőle, hogy pofákat vág csakhogy Edda ránevessen - Hentesnének egyre jobban szúrta a szemét a kancellár viselkedése - Nem bírom a majomkodást.

- De hiszen most olyan szelíd, nem üvöltözik, mint a seregszemléken - Kaszanyitczkyné pont egy katonai parádén járt Berlinben, nem volt ideje kimenekülni a városból, pedig a német katonai egyenruhák kimondottan csinosan álltak a férfiakon.

- Az első nürnbergi babám, amit 1921-ben a Bazár játékboltjában vettem szakasztott így néz ki, mint a kis Edda, pont ilyen lencsi baba szemű, pont ilyen hullámos hajú, pont ilyen durcás arcot vág.

A francia kártyakör tagjai nem szerették az 1921-es évet, a trianoni szerződés után, új törvények szabályozták a hétköznapokat.

- Nyugodj meg Rachel kedvesem, tudod hogy mi nem vagyunk olyanok, elítéltük, azokat a zárt számokat, nem is értem kinek jutott eszébe, szégyellem magunkat helyettük - Killerné becsapta az újságot. Ostobaság a Numerus Clausus.

- Nürnberg csodaszép, tavalyelőtt voltunk ott - vette át a szót Kaszanyitczkyné - , ez az Aranyfácán több szálon is kötődik a városhoz, a közelben nevelkedett, mindenki tudja, hogy imádja a művészeti alkotásokat, szenvedélyes gyűjtő, micsoda szerencse hogy Nünbergbe szálllítatta a Veit Stoss: a krakkói szárnyasoltárát, a német precizitással darabokra szedték, hogy Nürnbergbe összerakják, és az a másik szépség Leonárdo Nő hermelinnel sincs már Krakkóban., mintha a mi Munkácsynkat a kancellár berakná az ebédlőjébe, hogy legyen mit csodálnia amikor eszik - Kaszanyitczkyné úgy tudta elmondani , ha valami mélységesen felháborította, mintha éppen dicsérne, de Hentesné azonnal kihallotta a kritikát.

- Az Aranyfácán tulajdonképpen egy tolvaj, inkább szarka, mint fácán - súgta oda Etelka Mandel Rachelnek - a becsületnél nincs szebb madár kislányom, szegény kis Edda mi lesz vele.

Mandel Ráchel abban az időben,kísérő nélkül töltött két napot a Britanniába, a reggelit a friss Népszavával a szobájába kérte, a Játékbolt meglátogatását reggeli utánra tervezte, hogy még az utolsó vonattal haza tudjon utazni. Sejtette, hogy mi lesz a lap vezércikke, de már eldöntötte, hogy fényképészetet tanul valamelyik debreceni fotósnál, természetesen csak titokban, nehogy bajt hozzon a mesterére. A nürnbergi baba hirtelen elhatározás volt, gyógyírt keresett a reggeli sebeire, ahogy kilépett a szobájából elfogta valami rossz érzés, soha nem figyelte az embereket, de most már távolról izgatottan nézte, hogy ki jön vele szembe, nem fogja-e kinevetni, vagy megvetni, hogy mit akar itt, hogy kerül ide, nem ő az aki miatt eltiltanak egy zsidót a tanulástól, mert létszám feletti, Mandel Rachel szivébe beköltözött a bűntudat. A baba bajor népviseletben volt, drindliben, valami szabadságot érzett ebben is.

- Bajorországban nincs numerus clausus - Ráchel boldoggá tette, hogy Kaszanyetczkyné ezzel nyugtatta meg, mert ha csak egy országban van, akkor bármikor talál olyan helyet ahova átmehet, s akkor elmúlik ez a bűntudat.

- Elmúlik a bűntudat - ismételte meg a babának, Lottét, ez lett a neve a következő alkalommal magával vitte a francia kártykörbe, hogy megvitassák az első nürnbergi baba drindlijét.

AUGUSZTUS 1.

KILLERNÉ UTAZÁSA

Alig van az elmélkedésre jobb hely kedves olvasó, mint egy hosszadalmas vonatút, ha a történet kitalálója elutazik, talán egy mostani utazás nehezére esne Thomas Mann-nak, de Sigmund Freudnak is, mert se szivarozni, se cigarettázni nem lehet, tilos a dohányzás a vonatokon, micsoda szenvedést okozna nekik egy mai vonatút. Történetünk most abba az időbe lép, amikor számos jel arra mutat, hogy egyetlen, és talán megismételhetetlen élőhelyünket a Földet, ha ma Settembrini úr szót kaphatna, akkor talán hosszan és felháborodva beszélne a klímakatasztrófáról, s talán Hans Castorp lemondana a szivarozásról, de Sigmund Freud és Thomas Mann, de még Kálmán Imre zeneszerző is menthetetlen maradna, de védelmükbe, amire persze nem szorulnak rá, de ők abban a boldog és más tekintetben boldogtalan korban éltek, amikor Európa politikusai területekért sarlatánkodtak, s nem azt követelték a  lakói, hogy MENTSÉTEK MEG AZ EGYETLEN FÖLDET.

A történet kitalálója természetesen egyedül van, s tartózkodik attól, hogy beszélgetésekbe bocsátkozzon utastáraival, s ha még könyvet is visz magával, azt amelyikben holtpontra jutott, szinte bizonyos, hogy képes lesz továbblépni, bár már túlhalad Thomas Mann Varázshegyének azon részén, amikor Hans Castorp a hegyvidéki táját nézi, de nem felesleges, részint azért mert ez szinte tökéletesen sík vidék, részint azért, hogy próbára tegye emlékezetét, bár már a két kötetes könyv első részének középtájékán szakadt meg az olvasása, felidézni a svájci tájat, kedvet érez újra átélni azt az izgalmat, amit egy ismeretlen helyhez való közeledés jelenthet, hisz úgysem fog olyan tájat látni, mert itt most percekig is eltart, amíg elhaladnak a napraforgó táblák mellett, az irodalom mióta vasúton is utaznak az emberek kiváltképp kedveli a vasúti történeteket, így indul Dosztojevszkij Félkegyelműje, vagy Tolsztoj Anna Kareninája, hogy csak a nagymestereket említsem meg.

Egy szinte új állapotú IC-n nyitottam meg a kopott Varázshegyemet, s még az olvasás megkezdése előtt alaposan áttanulmányoztam a látványt .Ezzel nem is akarlak untatni kedves olvasó, hisz te is mindig megfigyeled a vasúti kocsikat, ami szót érdemel ebben a hétköznapi dizánjban, ami meg se közelítheti a bordó álom vonatot, az Orient-expresszt, amivel a Francia kártyakör tagjai közül csak Kaszanyitzkyné utazott egy alkalommal Párizsba, Mandel Rachel Agatha Christie leírásából ismerte, nos ez a Debrecenből Budapest, Nyugati pályaudvarig közlekedő vonat belső első ránézésre a legízlésesebb zöld volt, nem a postavonatok kiállhatatlan zöldje, bár annak is lehet praktikus oka, ne ríjon ki a posta színe a természetből, hanem inkább a víz színét idéző opálos zöldnek nevezhető, a csomagtartók pántja volt ez a szín, ami két oldalt sínbe zárta az apró mintá, áttetsző , üveg utánzatú műanyagot, már ez is telitalálat volt, de ami az egészet barátságossá tette, s elfelejtette, hogy ez egy vasúti kocsi, azok a fából készült asztalok voltak, amelyeken, mint hajdanán az iskolai menzák asztalán négyen osztoztak, de ez az asztal, amelynek színe a fenyőbútorokra emlékeztetett, számos apró figyelmességet is magában hordozott. Mind a négy személy maga rendelkezett egy darab asztalrésszel, ami ha nem kívánt használni, lehajthatott, csak ekkor látszott, hogy minden utastársnak saját konektora is van, én magam azt az újítást, ami azonnal pártfogásomba is vettem, mi szerint a szemetes nem az ablak alatt van, hanem az asztal külső részéből kifelé nyitható, tulajdonképpen láthatatlan, semmiféle kellemetlen hanghatás nem kíséri a szemét elhelyezését, nem csapódik az iszonyatos fémfedél, minden szemét eltüntetése a legdiszkrétebben történik, s hacsak valaki nem pont a szemetelőt nézi, szinte titokban történik. A toalettek állapotáról nem tudok beszámolni, mert ifjúkoromban olyan traumák értek ott, amikor megpillantottam az alja nélküli csészéket, s felmértem milyen félelmetes sebességgel haladunk, hogy nem látogatom a helyet, de tudomást szereztem nem régiben arról, hogy egy Budapest München között közlekedő szintén kifogástalan vonat egyik kocsijában a toalettet Bécs után, ebben a magyar állam vasutakat valószínű nem terheli felelősség, elöntötte a víz, rokonom kétségbe esetten álldogált az ajtónál, amikor egy német ajkú hölgy a fejével intett, hogy a másik kocsiban rendben van a toalett.

Killerné elfoglalta a helyét, mély disznóbőr utazó táskáját, amelynek egyetlen zárja volt, felkattintotta, hogy kivegye a Varázshegyet, a lapok közül kilógott az a keresztszemes könyvjelző, amit Mandel Ráchel hímzett neki, majd a kártyakör valamennyi tagjának. Killerné könyvjelzőjén a fekete és vörös szegélyben egy kitárt farktollú páva tartózkodott, az idézet, amit Ráchel mindig nagyon gondosan választott ki, a páva fölött kezdődött, s még három sort elfoglalva a lába alatt ért véget.

KILLERNÉ OLVAS

Killerné nem maga miatt, hanem mert átérezte, hogy a homokkerti olvasókör tagjai mennyire vágyódnak a romantikára kifejezetten élvezte a Varázshegy következő fejezetét, bár tudta, hogy számos probléma fog adódni Hans Castorp szerelem felfogásából, viszont a hallgatóságot, mikor majd felolvassa ezeket az ironikus részeket, Piroskában rengeteg hajlandóság volt az iróniára, amit igyekezett visszafogni, illetlennek tartotta, ha egy nő bohóckodik, megnevettet, ha begyakorolja a szöveg felolvasását, mert volt valamennyi képessége ehhez, az olvasókör tagjai nevetni fognak, ugyanakkor értetlenül is viselkednek. Killerné harmadik éve volt özvegy, s szinte csak a művészetek beszippantásának vágya, amit gyógyírként próbálgatott önmagán, a kártyakör és az olvasókör voltak a szórakozásai, és ezek a pesti utak, amelyekből kettőt engedélyezett magának, s amelyekre hetekig készült, nehogy egyetlen pillanata is haszontalanul teljen, Piroska, mint a szagot fogott vadászebek szívta magába a várost, mindent akart, az utcát, az épületeket, a kirakatokat, még a villamosokat is, a felhőket ahogy éppen látszanak a szűk utcák közötti hosszú alagút felett, mert ez a pillanat már soha többé nem megismételhető, felzaklatta, hogyha most nem ezeket a képeket éli meg, akkor soha többé nem jut a birtokukba, mert az a villamos elmegy, a felhők alakot váltanak, a kirakatokat átrendezik, s ő megint elveszíti az időt.

Általában összegyűjtötte ismerőseinek a kívánságait első útja, majd a Rózsavölgyi Zeneműszalonba vezet, hogy a a klasszikusok kottái mellé Lenke és Rachel megkapja a Csárdáskirálynő legjobb betétdalait, többit még nem tervezte meg, de biztosra vehető, hogy délután bemerészkedik egy irodalmi kávéházba, kér egy feketét, nem fog olvasni, arra sajnálná az időt, azt otthon is, a vonaton is lehet, majd nézelődik, felkeresi azokat a könyvkereskedőket, ahol látásból már ismerik, tudják, hogy vidékről érkezett, ezért mindig felajánlják, hogy a könyvcsomagot kiszállítják a megfelelő szállodába. Rachel Lukács Györgyöt kért, festészeti albumokat és Thomas Manntól a Halál Velencében kisregényt, Sesztináné Adyt és Babits verseket, de ha lesz akkor francia szimbolistákat is, ezektől többen óva intették, hogy megviselhetik amúgy is érzékeny idegrendszerét, Hentesné Ritók Emmát, Killerné mindig meghatódott Etelkán, elképesztő volt, ahogy elhagyta a könnyű füzetes regényeket, néha olyan kijelentéseket tett, akár egy feslett szüfrazsett.

- Etelkám ezt a boltba ne meséld el - Sesztináné Csanak Margit ezt a lehető legkedvesebben mondta Etelkának.

Killerné pontosan tudta, hogy melyik könyvkereskedésbe kell az Andrássy úton betérnie, kivárni azt az időt, amikor csak ő lesz és az eladó, akihez nagyon bizalmasan odahajol, s azt suttogja.

- Valami tilosat kérek a bécsiektől, újság is jó lesz.

Killerné eddigi szállodafoglalásaitól eltérően nem a Nyugati pályaudvar melletti Britanniába sarokszobájában kell szállítani a könyvcsomagokat, ahonnan Mandel Ráchel a Teréz körutat bámulta, hanem a Gellért Szállóba, abból az okból, hogy a kártyakörben megvitassák a két hely szellemisége közti különbségeket, de inkább azért, mert Killerné az újságokból arról is értesült, hogy mostani érdeklődési területének, amibe autodidakta módon vájták bele magát Ráchellel legjelentősebb tudósai a szállodában találkoztak, Killerné és Rachel, de még Hentesné is álomnaplót nyitott, egyébként megvolt a rendezvényt szervező pszichoanalitikus címe, erős kétségei voltak, hogy helyesen cselekszik-e, ha felkeresi a professzort, amiért Ráchel könyörgött, hogy mindenképp kérjen egy találkozót tőle.

A DOLGOK ÜZENETE

Reggeli facebook bejegyzésem, mert megint valami olyan történt, amit nem tudtam szó nélkül hagyni ... " Ne hülyéskedjenek már folyton...Krisztinka olvasson valami mást, még felfő az agya a rózsaszín romantikától."

Melegem volt, a vonaton a légkondi miatt megállapíthatatlan milyen is most kint az idő, majdnem mindig azaz érzésem, hogy beborult és hűvös lesz kint, ha leszállok, de nyáron szinte bizonyos, hogy a Nyugatiban megcsap az áporodott, fülled levegő, s máris súlyos nyomás nehezedik rám, a város lehet az oka, mindig megcsodálom ezt a pályaudvart a régi fényképeken, s mindig megborzadok, ha ma leszállok itt, még valamennyire védve vagyok a hangárban, megóvnak és megszépítenek a gyerekkori emlékeim, de ahogy kilépek a körútra hatalmába kerít a félelem és a szorongás, mi ez a zsivaj és telített zsúfoltság, miért nem léphetek be soha, azokba a képekbe, amelyek őrzik ennek a helynek az igazi, a vágyott arcát, jó hogy ma nem itt száll ki a vonatból az elegáns Thomas Mann Kátjával, mindenkinek megvan a maga ideje.

Miután a Váci utcában elintéztem az ügyeim, a zsinagóga melletti utcát választottam, hogy egy komótos sétával beérjek a körútra, megkeressem a Nagymező utcában a mai Manó házat, s haza utazzak, úgy gondoltam, hogy ilyen melegben egy szűk utca hűvösebb, s ebben nem is tévedtem, csak a kereszteződésekben éreztem úgy megint, hogy meleg van, a pesti bérházak alatti kis vendéglőkben már ebédeltek, talán lesz egy fagyizó is, de nem volt, csak egy kitámasztott kapu, úgy döntöttem belépek, mindig is érdekeltek ezek a házak, fényképeztem, hátha jók lesznek valahova a képek, ha valamikor szeretnék leírni egy ilyen házat, kíváncsiságból kiléptem az oldalsó ajtón a gazos , vörös tűzfalakkal körbe vett udvarra, kihajoltam a lépcsőházi fordulóban az ablakon, hogy jobban lássam a gangon a dúsan virágzó tüzes rózsaszín cserepes leandereket, de nem mentem fel, a kovácsoltvas korlát tetszett, a kék csempék sehogy sem illettek a kopott virágmintás de még sértetlen járólapokhoz, mint amikor két korszellemet összezárnak egy lépcsőházba, az 1900-as éveket a 60-as évekkel, sehogy sem találkoznak, s van valami ami sértő, de ugyanakkor szórakoztató is, mert mind a két stílus mögé még tárgyak sokaságát, ruhákat, itt élt alakokat sorolok, míg ezt végig gondolom tétován állok, mint aki egy ismerős nevét keresi a postaládákon.

Még akartam fényképezni, amikor egy férfi az utcáról belépett, inkább beviharzott, az ingét a domborodó pocakjáig kigombolta, a bermuda nadrágos felém közeledett, az olcsó, műanyag papucs csattogott, ez most a kordivatja, rám rivalt, hogy mit csinálok a lépcsőházban.

- Csak nézem, hogy milyen szép a házuk.

(Jobbnak láttam, ha a korszellemek okozta ellentmondásra, az anyagválasztékra, majd fellépő anyag hiányra, ami ezt a mostani képet eredményezte nem térek ki, hiszen nem az a célom, hogy megkritizáljam ezt a lépcsőházat, hanem hogy nézzem és megörökítsem, nem tudom miért, mert amit teszek, az nem egy regény, mert írásaim, inkább arra törekszenek, hogy megfelelő mondatokat találjak a valóságra, hogy megnevezzem azt, de nincs semmiféle cselekmény bennük, így ez a férfi sem kerülhetne bele, bármennyire ellenszenves is nekem, mert modellnek éppen jó lenne, de minek, ha egyszer nem is érdekel, egyáltalán észrevette azokat a sikitó kék csempéket a falon, azt kellene kérnem tőle, hogy meséljen valamit a házról, de belátom, hogy a szituáció, amit ő teremtett zordon viselkedésével nem alkalmas a mélyebb beszélgetésre, amiben közösen feltárnánk ennek a háznak a történetét, hirtelen be is villan előttem, hogy ki is ez az ember, csakis a házmester lehet, ha ugyan vannak még házmesterek, s nem közös képviselő a nevük, az én vidéki közös képvielelőm viszont egészen más, olyan csendes fajta, aki bocsánatot kér, azért, hogy van, s ha valakinek elmaradása keletkezik véletlenül a közös költségben, akkor sem szól, hanem rendkívül ízléses a lényeget tartalmazó exel táblázatokba foglalja az elmaradásokat, az esetleges túlfizetéseket, jómagam is 4.000 forinttal tartozom, de ez nem akadályozza meg abban hogy előre köszönjön, még a nevemet is tudja, csak néha hiszi azt, hogy a nevem azonos az elhunyt férjem nevével, annak a korszellemnek. ami a gyerekkorom volt, ez az ember itt nem felel meg, nem érvényes rá a Fonográf dal, nem lehet a fülébe suttogni, hogy "nem szól ránk a házmester", amit nem is értenek, akik most szerelmesek.

... inkább úgy viselkedik mint egy erőszakszervezet küldötte, csak ne itt játszódna pont itt a jelenetünk a zsinagógától 200 méterre, ne két hetes halott lenne a zsidó filozófus nő, aki valami csodafolytán túlélte a holokausztot, nagyon közel a gettó valamikori bejártához, most olvastam hogy abban a picike kertben 2200 halott emléke van, valami maradványuk, vagy az sem, csak a nevük, csak ne tudnám, mert olvastam, önéletrajzi történelmi regényekben, talán pont Szép Ernőtől, hogy egy ilyen házban, ahol mindenféle vallású családok éltek, mi volt a házmester feladata, és a házmesternek később is volt feladata, jobb szó, hogy küldetése, valamivel megbízták, de mindezek ellenére vagy mellett akadtak szerethető házmesterek is, nem szabad megkérdeznem, mert illetlen dolog ilyet annyi idő után feltenni. Nem tudja Ön véletlenül, ez nem egy csillagos ház?)

A férfi kiabált.

- Ez a baj.

- Semmi rosszat sem tettem, higgye el - sarkon fordultam és elindultam az utcára tárt kapu felé, a férfi a sarkamba volt.

Barátságtalan környék - még találtam nyitott kapukat, de nem léptem be, érdektelenekké váltak, nem hiányzik nekem, hogy még egy korszellem rám vesse magát, dugig vagyok a történelmi regényekkel, elég nekem amit Walter Scott írt, vagy a Passuth László, vagy amit értekezett róluk Lukács György és Heller Ágnes, nincs kedvem megtapasztalni, nincs kedvem most amikor sikerül újraírni a történelmet új történelmi regényeket olvasni.

A franc esne a korszellemekbe, mindig elnáspágolnak miattuk is.

A szépség vagy váltakozó korszellem maradéktalan volt a Mai Manó házban, játszadoztuk, egyik szobába be, a másikból ki, ugyanannak a nőnek 30 éve képekben, kedvemre flangálhattam benne, hallgathattam a Kaszanyitczkyné és Mandel Ráchel lépteinek koppanását a fa csigalépcsőn, senki se szólt rám, miért állok meg, miért lépek más más ütemben, de a harmónia ahogy elhagytam a giccses Operett színházat véget is ért, megfogadtam, hogy ha itt vagyok akkor elmegyek addig az iszonyatos házig. A Nagymező 33-ig vonszoltam magam, megálltam, talán még reszkettem is, pedig én nem visszatértem, én csak meg akartam győződni arról, hogy ma is képesek az emberek gazember módjára viselkedni, hogy ahonnan a bűneiket elinditják, annak van helye és van fészke, s nem kell más hozzá csak egy számítógép és internet-hozzáférés, bármit írhatnak, bármit üzenhetnek, bárhogy megsérthetnek a nyilvános Facebbok bejegyzéseikben.

Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, többször megálltam, hogy lehet valami ilyen koszlott és lepusztult, ennyire undorító, büdös kis talponállók nyíltak az utcára, talán vissza kellene fordulnom, de valahogy csak elvergődtem a 33-ig, hogy lássam a házat, az ablakokat, a Mai Manó műterem ablakából jó felvételeket tudtam készíteni, de itt eszembe se jutott a géphez nyúlni, szeretem a múló időt fényképezni, de ez nem az volt, ez csak a mocsok volt, ami mint a magam számára készített fénykép, már nem izgatott, de még elszomorított.

A kapu a leggusztustalanabb volt, ilyet még soha, sehol se láttam, kifakult, valaha vörösre mázolták, - később újra megnéztem egy internetes utcakeresőn, a kapu valójába barna volt, valami borzalmas kivetülése lehetett ez egy gyűrött vörös ingnek, ami szerette önmagát mutogatni - két lyukféle szolgált arra, hogy kilessenek rajta, de még azt is keresztbe szegezték a kapuhoz nem illő lécekkel, bejárat még így nem ijesztett meg, ha Balázs Béla ezt a kaput mutatja meg Juditnak az világgá szalad, átrohantam a másik oldalba, volt egy kis síráskényszerem, de visszafogtam, erőltettem magam, hogy még ránézzek erre a csőd tömegre, szerencsémre egy buszmegálló volt a házzal szemközt, át kellett gondolnom, hogy melyik ablak mögött zajlottak le annak az embernek a disznóságai, aki a hazug képeket küldte, aki naponta leste az írásaim, hol van az az átkozott hely ahonnan ezt levezényelték, a felső szinten három egymás melletti ablakot eltakarta sűrűre engedett redőny, vagy ott van a másik ablak mögött mint egy denevér, most is les, vagy valahol igen jól szórakozik, miközben továbbra is kibocsátja az ocsmány képeit, és továbbra is feltöri az oldalaim.

Amilyen gyorsan lehetett otthagytam ezt a helyet, észre se vettem, hogy az építkezés mellett vagyok, át kellene mennem a másik oldalba, a kocsik majdnem elsodortak, mire észrevettem, hogy nem jó helyen kóválygok. A Mai Manó előtt leültem a Thália Színház és az Operett Színház közé, néhány lépésnyire Kálmán Imre rézszobra szivarozott, a meghatározhatatlan korú hajléktalan férfi engedélyt kért hogy leüljön mellém.

- Nem ittam mindig - a kezében talán egy üveg rosé volt.

- Maga nagyon régóta iszik.

- Egy évet kibírtam.

- Akkor miért nem bírt ki többet.

- Volt egy együttesem, az Irigy hónaljmirigy,

- Nem szerettem őket.

- Érdekes, anyám sem.

Megint ránéztem a rózsaszín borosüvegre és felálltam, elléptem a padtól. A férfi még valamit utánam szólt, hogy ne haragudjak, miért is ne haragudjak, nem számít már.

Írjak? Miért írjak, hogy üzeneteket kapjak, hogy egy olyan játék áldozata legyek, ami sohasem akartam lenni, csupán megakartam őrizni a nehezen kiíizadt gondolataimat, ugyanúgy vágytam erre az egyszeri és megismételhetetlen csodának, ami az élet megértésére, mint mindenki más, nem tudtam, hogy ezt nem szabad leírni.

A VISSZAÚT

A Francia Kártyakör 1919-es őszi találkozója a Killer-házban Hans Castorp remegésével kezdődött, aminek természetesen voltak előzményei, annak számított, hogy az augusztusi visszaút a fővárosból igen rosszul sikerült, a történet kitalálója emlékezetes menekülése után a Nagymező utcából annyira kedve szegett lett, hogy minél hamarabb el akarta hagyni a helyet, ami korán sem volt olyan egyszerű és szervezett, mint gondolta. A Nyugati pályaudvar hangárja felforrósodott, nézte a levegő vibrálását.

- Csak nem itt látok életemben először délibábot - fáradtan leült a vágányok közötti padok közül a legutolsóra, ez meglehetősen távol esett az ő járatától, de ideje volt bőven, mert 40 perc késést közölt a hangosbemondó.

Nem volt kedve semmihez, még Martin Heideggerhez sem, az idővel volt a legnagyobb problémája, ami most nem akart telni, megszomjazott, csakhogy sok várakozónak, akik pont ezzel a járattal akartak utazni nem jutott pad, ha feláll és vízért megy a fabodeghához, ami sehogy sem illett a kovácsoltvas oszlopokkal alátámasztott üvegbúrás térbe, megkockáztatja, hogy valaki elfoglalja a helyét.

- Ez nem önzés, meleg van, gyalogoltam, kell ez a hely. A lét egy semmi, a létem egy semmi, egy légynek is jobb most - ilyen gondolatok kedvetlenítették el, miközben a pályaudvar szomorkás életét figyelte. - Lepukkant világ ez a mienk, majd Heideggert kinyitom, ha elindul a vonat, ettől a bölcsességtől kedve lett a régi dalhoz, persze abban a hangfekvésben, ahogy ez szólt, annak a férfi előadónak a hangján, aki ezt a beat tenorok érzelmességével adta elő, hozzá téve, ha az a bizonyos vonat elindul, akkor az ő szíve megszakad.

- Bár szakadna.

Az emberiség viselkedése a pályaudvarokon - hát igen, mióta vasút van, ez szinte mindenkit foglalkoztatott, legalább öt valamire való írót tudna mondani, akik mániákusan foglalkoztak a vasúttal, utazásaik többnyire jól sikerültek, nem úgy, mint ez az övé, persze nem akarta ebbe az irányba eltolni ezt a történetet, amúgy is tudta, hogy mi lesz, ha 40 perc késéssel elindul a vonat, a tömeg megindul, egyszer csak felbojdúl, de újabb 20 perc késést mondtak be, otthon a vasárnapi asztalnál mindezt úgy mesélte el, hogy lám csak ők ilyenek, mert ha bemondják a hangosba, hogy a szerelvényük betolatott a hangárba, hamarosan, azt persze senki se tudja mikor, majd elindul a vonat, ők pedig tolják, nyomják, ellökik egymást, utána viszont, mint akik megszereztek valamit hallgatnak, van a fenekük alatt egy ülés, mégis csak van helyük, amit megfizettek, bár adódnak kellemetlenségek, egy idős házaspár felcsörtet, de ülnek a helyükön, kis kalamajka keletkezik, összeolvassák a helyjegyet.

Hoppá, ez a következő járatra szól - zavartan lekullognak, de aztán újra rend lesz, a potenciális utasok, most még nem utasok, csak reményteli várakozók, minden neszre felkapják a fejüket, hátha érezik az a kilökést, ami jelzi, hogy olyan erők birtokában van az állam vasutak, ami képes ebből az unalomból kilendíteni a szerelvényt.

- Nehogy azt hidd - sógorasszony hazaérkezett Münchenből - a Keletiibe is ez volt a münchenin, jöttek az olaszok, azok annyian voltak, hogy senki se bújt közéjük, mire feljutottam már be is feküdtek, azt hittem rossz vonatra szálltam, aztán énekeltek.

Ez már nem az a vonat volt, amivel reggel jött, de annyira kifáradt, hogy nem érdekelte, nem baj hogy kosz van, nem baj, hogy nincs légkondi, nem baj, hogy lemerül a telefonja, csak induljon már el. Bőven volt ideje Heidegger halállal kapcsolatos szövegére, mert az összes fejezet közül, ami ennél vidámabb témákkal foglalkozott neki csak ehhez volt kedve, bár Heidegger nem igazán botránkozott meg azon, hogy az ember halandó, sőt kifejezetten leszólta, szinte megszégyenítette a halált, mert bizonyos, hogy meghalunk, ezt mindenki tudja. Sokra nem jutott előrébb a gondolatokban, akárcsak a vonat, többet vesztegelt, mint haladt.

- Nagyanyám sétálva beérné ezt - nyögött fel a vörös képű férfi, ez persze szellemes megjegyzés lett volna az utazás második órájában, ha nem 220 km-re vannak a várostól, ami elindulásuk pillanatában még 250 km-re volt.

- A halálról nincs tapasztalatom - ennyit állapított meg - s valószínű, hogy nem is lesz, mégis velem fog megtörténni. Várta, hogy a kocsiban ülők közül valaki megkérdezze a közeledő kalauzt a késés okáról,a nehezen érthető Heidegger szöveg alatt azt hallotta, hogy súlyos baleset történt, de mivel ennél többet nem közöltek velük, ebben a börtönnek tűnő vagonban, ahonnan nem szállhatott ki, nem volt akkora jelentősége, nem váltott ki bennük együttérzést, ez a valami csak érintette, de tulajdonképpen nem velük történt, ők itt ülnek a vonaton és szenvednek, mert élnek.

Elfogadja, mert mindig így történik, hogy egyszer meg kell halnia, csak az idejét nem ismeri, reggel még a súlyos balesetet szenvedők sem tudtak semmit, mint ahogy most sem értesültek a létük legnagyobb rejtélyéről, a halálukról, de mégis van ebben valami izgató lehetőség, a halál utáni bizonytalanság, mert természetesen meghal, de majd az azutáni, ami időtlen, van-e lehetősége, ezt persze Heidegger sem tudta, csak meglebegtette, hogy esetleg, majd megcáfolta, de most ebben az élet értelmében többszörösen csalódott helyzetében, erre nem is akart választ kapni.

Nincs víz! - a félig nyitott szemetesek megteltek az üres flakkonokkal.

A megoldást, ami természetesen nincs, elborítják az indulatai, amit mások szinte akarattal generáltak, mert éheztek a meggyötréséből származó szövegeire, hogy azt majd mint saját birtokukat kezeljék, utálta őket.

Hans Castorp remegése a Berghof szanatóriumban érthető volt, megpillantotta a haldoklót, sőt egyre inkább hatalmába kerítette az érzés, hogy valamennyien a halál torkában vannak, az asztaltársasága, Madame Chauchat is. A történet kitalálóját, aki maga elé meredt, mert semmi kedve sem volt olvasni, ebben a pillanatban már nem annyira izgatta fel Thomas Mann játéka a helyzetekkel, próbálta kitalálni a végét.

Az az orosz nő belemegy egy értelmetlen játékba, mindenki kockáztat, a tét maga az élet, amit el fognak veszíteni.

Augusztus 13

Sterlisky Lipót

Jókai Mór összes műveinek nemzeti díszkiadását, aminek kétféle kötéstáblája volt, a kávébarna aranyozott és a piros aranyozott a kártyaköri tagok beszerezték, a üveges könyvszekrények legszembetűnőbb polcán helyezték el a sorozatot, szemmagasságban. A Révai kiadó, amikorra a Pallas Nagylexikona sikeres vállalkozássá nőtte ki magát, a kiadás 1897-re be is fejeződött, megkezdték a Jókai összes kiadását, 1894-ben Erdély aranykorával indítottak, a megrendelői felhívás több lapban is megjelent, de a kártyakör tagjai elsőnek a Tolnai Világlapjában vették észre a keretes hirdetést, pedig a Tolnaiék is belefogtak a nyolc nyolckötetes lexikonszerkesztésbe, de az csak 1912-ben jelent meg, jóval vékonyabb volt, mint a Révai, érett paradicsom színű, mindenképp előnyére vált, hogy könnyebb volt kézben tartani, vagy szállítani, mint a Nagylexikont, azoknak szánták, akik nem tudták megvásárolni a Nagylexikont, de a Világlap hűséges olvasói voltak.

Killerné és Kaszanyitczkíné azonnal megrendelte a sorozatot, mint ahogy megrendelték korábban a sötétkék Révai nagylexikont is, ez a Jókai összes fölötti polcon volt, általában a Révai kezdődtek akkoriban a könyvtárszobák gyűjteményei. Nem tudtak vele betelni, órákat töltöttek a kötettekkel, ilyen délutánokon beültek a könyvtárszobaként is szolgáló szalonba, előtte teát főztek, s boldog magányban töltöttek néhány órát a lexikonokkal. ha valamit nem tudtak, például rosszul emlékeztek Thálészra, vagy nem jutott eszükbe pedig valahol olvasták, hogy miért volt embergyűlölő Heraikletosz, vagy kik vannak Raffaello híres Athéni iskola festményén, amit Eleonóra látott is a vatikánban, vagy ki szerkesztették a nagy Francia Enciklopédiák, ha egy Ady vers kapcsán tájékozódni akartak a jakobinus mozgalmakról, akkor a polc előtti kényelmes fotelba vaskolták be magukat, de időnként felálltak s egy másik kötetért nyúltak, jókat szórakoztak az utalókon, s mire körbe olvasták a történetet, a sorozat kötetei őket is körbe fogták,

Arra külön büszkék voltak, hogy nevük bekerült az utolsó kötetbe, ami a műveket és a teljes sorozatot megrendelők nevét is közölte, azt mindenki tudta, hogy Sissi is Jókait olvas.

Hentesné akkor fizetett elő amikor az üzlet annyi hasznot hozott, hogy Etelka háztartási füzetének kiadás rovatát nem borította fel egy ilyen tétel, ez az 1905-ös, viszonylag eseménytelen éve volt a városnak érthető, hogy Etelkának a Jókai kötet beszerzése maradt meg az emlékezetében, a férje Hetes úr viszont arra emlékezett hogy két tüntetés is volt a városban, amikor ezrek vonultak az akkori Ferenc József nevét viselő főutcára az általános választójogért. A tüntetés egészen megbabonázta Etelkát, s arra kérte a férjét, hogy zárjanak be, s menjenek ki együtt a tüntetők közé. Hentes úr felháborodott, mert tisztességesa asszony nem jár tüntetésre, megfenyegette a feleségét, amennyiben kimegy a csőcselék közé, akkor többet nem lépi át a bolt küszöbét. Nyitva tartottak, de vásárlójuk nem volt. Hét óra után Etelka átkérezkedett Killerékhez, a megalázó történetet elmesélte Piroskának, aki felháborodott, majd megjelent Kaszanyitczkyné is, ekkor mondta el, hogy végre megérkezett a Révai Nagylexikona, a közben megérkező Mandel Ráchel javasolta, hogy keressék ki az ötödik kötetből a demokrácia szót. Killerné ünnepélyesen felolvasta.

- És most mi legyen, a férjemet nem érdekli a lexikon.
- Másold ki Etelka és add oda neki.
- Nem az nem lesz jó, ha ilyen közvewtlenül a kezébe adod, inkább úgy rejtsd el, hogy megtalálja,

Etelka alig aludt valamit, majd eszébe jutott, hogy házasságuk első éveiben Miklós napon a férje cipőjébe szent képeket, és édességet is rejtett. Kiosont a konyhába az ötödik kötettel, és majdnem három levél papírt teleírt a demokrácia szóval, amit belehelyezett. Visszafeküdt és elaludt, de semmi jele sem utalt arra, pedig egész nap didergett, hogy férje elolvassa az irományt. Három nap múlva Hentes úr fájdalmas képpel megkérte Piroskát, hogy szerezzen valami tyúkszem írtót, mer a bal lábát igencsak feltörte a hároméves cipője. Etelka éjszaka megint kiosont, hogy utána nézzen a demokrácia szócikknek, de azt sehol sem találta.

Pont ebben az évben volt egy kifogástalanul kellemes nyári nap, amire a Francia Kártyakör minden tagja igen jól emlékezett, amikor a kerékpáros egyesület felvonult a Simonyi utcán. Mandel Ráchel két év múlva, l1907-ben lett a városi kerékpár egyesület tagja, de ebben az 1905-ös évben kapta meg a sárga színű huszonhatos biciklijét, apja még a nevét is ráfestette a csővázra כבש, a héber feliratot természetesen alig néhányan fejtették meg, inkább az egyre divatosabb furcsa jeleknek vélték, de Racgel Hentesnének megsúgta mit jelent a héber felirat, ez volt az a bicikli, ami annyira megviselte Hentesné idegeit 1947-ben, hogy hazarohant a zsibogóból és hosszan tartó sírógörcsöt kapott, de végre kisírta magából ezt a biciklit is.

A zsibogóban az első sorban a betonfal alatt meglátta a sárga huszonhatost egy ötven év körüli, fekete ruhás férfinél, a cipője tűnt fel Hentesnének, meiseni porcelánokat, és egy hiánytalan ......étkészletet, ami ismerősnek tűnt, de ezt nem tudta bizonyítani, és a sárga biciklit árulta.

- Hogy került ez a bicikli magához? - Hentesné Etalka hangja éles volt, de a férfit nem hozta ki a sodrából.

- Kereskedő vagyok, Nyíregyházán vettem , a zsidók egyébként is beszolgaltatták a bicikliket, senki sem vette el tőlük, ha ez bántaná a szemét.

- Nem a szemem bántja. Akkor tudja, hogy kinek a biciklijét árulja..

Ne rikácsoljon itt, mert rendőrt hívok, mit gondol maga mi ez itt az Állami Áruház felcimkézve a Május 1 szalagokkal, itt minden valaki másé volt, nincs listázva kié, nem kell semmit se bizonyítani.

- A jelek, elárulják!

- Milyen jelek.

- A bárány neve.

- Járjon inkább szép filmekre a moziban, ilyen világ volt, maga tán megmentette azt a Bárányt, azt se tudja hol van, éli világát Amerikában, vagy az Ígéret Földjén.

- Vagy temetetlenül.

- Maga talán a rokona?

- Maga csak a rokonait tudja szeretni.

- Megtörtént és nem fogja megváltoztatni ami volt Hentesné őnagysága azzal, ha itt hisztérikus rohamot kap. Takarodjon az aljas gyanúsitgatásaival, kulák listás söpredék.

Hentesné meghallotta, hogy a férfi a Hajmási Péter Hajmási Pált fütyüli.

Etelka fejében egész nap zúgott a zsibogós eset, most találta szörnyűségnek azokat az éveket, "ne búsúlj rózsám mert az egy garast sem ér" - Etelka arra a régi asztalra borult, amelyik Killer Ede Császári beszállító műhelyében készült a Killer házban a Vöröshadsereg 68-ban.

A menet élén akkor egy virágkocsi ment, szépnek találta, de meg is rettent, hogy ennyi virágot leszedtek, hogy ,még nagyobb parádé legyen a felvonulás, Lesznai Annácska kertjét már megtanulták szeretni a Francia Kártyakörben Etelkánek elég volt háromszor elolvasnia, amit Anna írt, pedig azok csak versek voltak, nem szakított le többé virágot, csak a temetőbe a sírvázákban tudta elviselni a haldoklókat, egyszer azt mondta Ráchelnek, hogy irigyli a zsidókat, olyan megnyugtató az, hogy kavicsot tesznek a sírokra, a kavics egyébként jobban kifejezi az öröklétet, mint egy virág, amit ki kell törni, a halott virág pont olyan mint a halott emberi test, megnyálkásodik és bűzlik, a rothadás szaga pedig a kézen marad.

Hentesné ezen a szép nyári napon kapta meg az első kötetet és végre elgyönyörködhetett a borító virágmintáiban, amelyek pont olyanok voltak, mint az oltárterítők úrihímzései.

Sesztina úr 1907-ben, amikorra mind a 100 kötet megjelent Margit napra ajándékozta meg a feleségét, akkor már újra szerették a halott Jókait, aki képes volt egy zsidó szatócs lányát, a Belluskát feleségül venni, ugyan az Nagy Bellára magyarosította a nevét, dehát Grósznak született, s aki Grósznak születtet, az is marad, ilyen ostoba dolgokkal a Francia Kártyakörben nem foglalkoztak, de nem Ráchel miatt, ha nincs ott a lány, vagy ha ez a piacon történik, vagy bármely más helyen Killerné, Kaszanyitczkyné és Sesztináné is nyomban leállította a zsidozást, s annál a kofánál, aki csak elszólta magát soha többé nem vásárolt.

Mandel Rachel majd csak 1910-ben lett a Jókai sorozat birtokosa, mikor apja felvásárolt egy jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkező hagyatékot, akkor már Ráchel túljutott a Jókai romantikán, s Julisnak a cselédlánynak ajánlott olvasmányokat, hogy leszoktassa a históriás regényekről.

Killerné annyira tisztelte Jókait, hogy a könyvszekrényébe a sorozat elé, neki a barna aranyozott volt meg, míg Kaszanyitczkyné a francia szalon vörös, nagylliomos tapétájához a Gottermayer kötés sötét piros változatát választotta, Jókai fényképét is kirakta, sötét barna keretben, de hogy teljes legyen az összhang az asztalos műhelyben olyan keretet kért, ahol a a sötét barna szegőlécek között a legvékonyabb aranyozott.

- Ez a Jókai egy kifogástalan úriember - mindig ez jutott eszébe a fényképről, s az hogy nem öregszik, mert a Vasárnapi Újság képes beszámolóiban is pont így nézett ki balatonfüredi villájában.

Mandel Ráchel többször is elkérte a fényképet, amin a fényképész neve is szerepelt, Sterliczky Lipót, s igencsak meglepte Killernét, amikor a francia kártyakör egyik összejövetelén, amikor az aradi tizenháromról megemlékeztek, egyébként ezen a napon az aradi vértanúk utolsó írásait olvasták fel, hogy ugyanaz a fényképész, vagyis Sterliczky Lipót fényképezte a tábornokokat, Jókai Mórt és Blaha Lujzát.

Ó, igen Lipót kiváló fényképész, csak nem ugyanabban az időben fényképeszte őket most egyébként Pest legjobb helyén a Gerbaud cukrászda fölött van a műhelye - kaszanyitczkynénk nagy öröme telt abban, hogy ezt elmondhatta.

Killerné megköszörülte a torkát.

Keveseim talán majd egy alkalmasabb időben -észrevette, hogy Hentesné Etelka hajlamos a Gerbaud névtől elkalandozni - minden megbeszélünk, de most emlékezünk.

Hentesné a Damjanich imájának nevezett búcsúlevélen elsírt magát.

- Szegény Emilia - sóhajtott fel, s meggyújtotta Damjanich gyertyáját. Lenke ezeken a szomorú október hatodikákon Liszt darabokat játszott.

Augusztus 15.

JUNGFER GYULA

Rekkenő hőség volt a Killer-házban, nem kapcsolták be a klimát, a történet kitalálója behűtött szénsavas ásványvízzel próbálta átvészelni a délután, az ablakokat kinyitották, a máladozó, valamikori bútorbolt falát ellepték a sárga katicák. A pipacspiros ruhás nő, felnézett időnként a varázshegy 4. fejezetéből, annál a résznél, amikor azon a zenés vasárnapon madam Chausen pongyolában jelenik meg a reggelinél, a két naptári idő nem volt összhangban, Berghofban farsangi idő volt, a Killer-házban nyár. Madame Chusan pongyolája méltán vonta magára a társaság figyelmét, a nő félbehagyta az olvasást, megigazította a plenvászon ruhát, ami mély redőkben meggyűrődött rajta.

Hentesné Etelka ült vele szemben, ő is igencsak szenvedett a melegtől, hosszú lapokból álló, összecsukható kínai falegyezőt tartott a kezében, mint valami szabadulni akaró madár a szárnyival. ő is hevesen verdesett a legyezővel, a légáramlat meglebbentette a kontyából kiszabadult hajszálait, de jelentősebb enyhülést egyiküknek sem okozott.

Nem tagadom a vonzódásom a kerítésekhez – kezdte Hentesné Etelka - a dolog még gyerekkorában kezdődötté

Akáecsak én – bólogatott a piros ruhás könyvtáros nő, aki a napokban Lukács György írásaival küszködött - fokozatosan jutottam el az egyszerű, tanyasi kórókerítésektől, az esztétikai értéket kifejező kovácsoltvas kerítésekig, bár a kóró kerítések és a művészi kovácsoltvas munkák ideje is leáldozott, amikor ezt a szenvedélyem megpróbálom kibogozni és leírni.

Életem első emlékei között tartom számon a természetes anyagból készült, nagyapám eszkábálta kórókerítést, ez a tanyasi házunk udvari kerítés volt, ami az ember lakta terület tisztán tartására szolgált, a gazdasági részt választotta el a lakórésztől, ahova az állatoknak nem illet piszkítani, de mivel a kút ott volt , a tehenek naponta kétszer komótosan átsétáltak rajta, a természetes dolognak semmilyen következménye sem volt az istálló, disznóól, pajtát magába fogó részen, a házhoz tartozó udvarban viszont azonnal el kellett tüntetni. Erre az érdes tapintású, kiszáradt, napraforgó illatú kerítésre, mikor már elmúltam ötvenéves belerévedtem gyermekkorom még fel lelhető eseményeibe, illatokba és hangokba, színekbe, napkeltékbe és napszálltákba, tört emlékképeimbe, eszébe jutott, hogy milyen is volt, és valóságos nosztalgiával gondolok újra rá, mert semmi különös nem volt rajta csak nagyanyám ép és csorba, olykor fületlen bokályai és száradó tejesköcsögei.

A városi élete egy új korszakot nyitott számomra, a szocialista kerítésépítészet változatos volt, mert szinte mindenből készülhetett kerítés, a férfiak közül a törekvőbbek úgy hegesztettek, mint ahogy a nők egy része megtanulta a gépi harisnyafelszedést vagy a subázást, kötést, amit össze lehetett hegeszteni, az alkalmas volt kerítésnek, az elkészült kerítésbetét bármilyen színű lehetett, aszerint, hogy a tulajdonosnak milyen színt sikerült a legolcsóbban vagy csak úgy beszerezni, a szocialista kerítés ugyan elveszítette a forma- és kifejezés gazdagságát és hajlékonyságát, ugyanakkor funkciójának megfelelt, mert határolt, elmaradhatatlan tüskéivel szúrókáival, azt a képzetet keltette, hogy nagyobb értéket kell megóvnia, barátságtalannak mutatkozott, ugyanakkor a drótfonat betegesen gyenge volt, mert ha valaki megmámorosodva a biciklijével beledőlt lazán sodort hálójába, annak nyomát megőrizte, egyébként bármely formát és alakot magába vésett, mint Freud mester tudatalattija, nem volt többé tabula rasa, még ha sikerült is kikupálni, az érzékeny kerítésszemlélő, mert abban biztos vagyok, hogy szinte mindenki figyelte a kerítéseket, ha ezt titokban tette, akkor is felismerte benne a tragikus előzményeket, arra a másik, már elveszett korábbi világra inkább fővárosi sétáim alkalmával csodálkoztam rá, de persze évekig nem tudtam, hogy mikor és ki készítette a azokat a fémmunkákat. A Budavári Palota volt talán az első monumentális alkotása a mesternek, amin elcsodálkoztam, bár láthattam kapurácsait a körúton is, részint a méretei miatt, másrészt a díszítőmotívumok miatt, azt tudtam, hogy annak a kerítésnek nincs köze a reneszánszhoz, mert maga a Palota sem olyan régi, mint a firenzei városháza, hogy valaha Horthy Miklós lakott ott és az kedves és csinos korán megözvegyült menye a matrózruhás kisfiával, a kerítés mögött drága autók patkoltam a kavicságyakon, mégis eszébe jutottak az itáliai városok, már nemcsak a kapukat figyeltem, hanem a kilincsek változatos formáját, olykor megálltam, hogy emlékezetembe véssem őket, s különösen tetszettek az állatokat formázó kilincsek, az elnyúló aranyoroszlános fogantyúk, meg kellett markolnom a hideg állattestet, a nyúlánk madarak, darvak és kócsagok, később vettem észre a lépcsőházi korlátok változatosságát, ha belopakodtam egy valamikor úrinak nevezett lépcsőházba, mert abban az alföldi városban, ahol élek nincs alkalmam tüzetesebben megnézni őket, mindig is kertvárosban éltem, később modern lakótelepi lakásban, aminek végtelenül unalmasak voltak a folyosói, két szót elég volt tudnom, hogy megkülönböztessem őket, szecessziós lesz vagy art deco, azt sohasem tudtam eldönteni, hogy melyik választanám, ha választhatnék egy kovácsoltvas lépcsőházat, mert a virág és állatminták pont annyira ámulatba ejtettek, mint a geometriai formák, vagy kitalált alakzatok változatossága, mindkettő vonzott, mind a kettőt imádtam, hálás voltam, hogy megmaradtak, mert járhattak volna másképpen is, de nem is kellett, nekem soha új képeket kitalálnom, mert a ház maga határozta meg a részleteket, amihez minden pászolt, a kapu, a rácsozat, a kilincs, s az elképzelt belépők viselete, fejlődési folyamatom utolsó állomása az volt, amikor feltekintettem s a háztetőkön is észrevettem a kovácsoltvas munkákat, a kandelábereket nem felejtettem megemlíteni,hogy is felejtenék el egy kandelábert, mert azokba már az első belvárosi sétám alkalmával beleszerettem, bár olyat csak képeslapokon láttam, mégis a legkedvesebb esti képnek tartottam, amikor a gyertyagyújtó fellobbantotta a gázlángot, mindezek az emlékek nem lehettek hiábavalóak, egy felé haladtak, bele kell szőnöm őket valahogy a történetbe, kell egy szorgalmas kovácsmester, egy művész, mert hogy lehet elfelejteni annak a nevét, aki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, korábbi nevén a Wenckheim palota kapuját megálmodta.

Killerné Piroska meghatódott,

mikor férje íróasztalfiókjában megtalálta Arthur Rimbaud versét, nem feltételezte, hogy férje akár egyetlen verset is képes lemásolni, pedig A kredenc verset férje másolta ki valahonnan.

1919 nyarán, amikor megjelent a felhívás, hogy a proletariátust két szobához és bútorokhoz kell juttatni, Killerné több szekrényt és ágyat is felajánlott a raktárkészletból a ház pincéje néhány hét alatt kiürült, elviekben egyet értett az új szemlélettel, ugyanakkor minden porcikája tiltakozott a beígért tucatgyártás, a silány anyagok, a deszka bútorok ellen. Ebben a hónapban a Francia Kártykörben visszatértek a francia szimbolistákhoz Arthur Rembaud szekrény versét olvasták, ami Killerné Piroskát versírásra késztette, megírta a saját versét a sifonérról, Mandel Rachel javaslatára a kiüresedett bútorüzlet északi falára, pont szembe a bejárattal felfestették Kaszanyitczkynééktó elrekvirált metszett virágmintás kék-barna árnyalatos, ólomüveg berakásos ó német tálalóját, Sesztináné mivel rendkívül szép írása volt a kép mellé írta Piroska versét, a költeménynek számos olvasója akadt, Killerné a Homokkerti Református Olvasókörbe is előadta a francia zseni versét.

Ez a Rimbaud francia - Kiss József fuvaros kérdése indokolt volt, de Karácsony Istvánné szappanfőző asszony helyre tette a dolgot.

- Nem hallja, hogy költő?

Killerné részben ki is egészítette.

- Ez nem annyira számít, ott van Ovidus, akit Rómából Romániába száműztek de ott is költő maradt, Rimbaud francia, de ez nem lényeges.

- Persze, ha Erdélybe száműzik, akkor mostanra romániai költő lenne ez az Ovidius is, már azoknak is Erdélyre fájt a foguk, fene egye meg a franciák politikáját, ezzel a toszogatással, meg az összes szekrényükkel - Kiss József lecsillapodott, aztán kisétált az utcára rágyújtani.

- Az mire volt jó Piroska asszony, hogy Subánénak odaajándékozta a nagymamája kredencét, most a kotló ül benne, Mariska annyira fél kinyitni, hogy a kulcsot is ráfordította, egyedül a kotlós része van nyitva, hogy levegőhöz jusson a tyúk, a kulcsot odaadta a szomszédnak, ráadásul valami szag jön ki belőle.

- A levendula - Piroska egészen zavarba jött, de Kocsárdiné rendet tett.

- Ne figyeljen már rá, a Marika kérdezteti, hogy mikor viheti a Killer-házba a kopasztott csirkét, számolja ki, hogy hány csirke kell, hogy egálba legyeneka szekrénnyel, mert nem akar adósa maradni, azért zárta be, mert nem tenne a Piroska asszony holmijába kárt soha, addig nem használja amíg le nem tudja az árát. A kotló meg nem ott van, hanem a Kaszanyitzkyék régi ebédlő asztalának a lábához kötve. A Mariska nagyon szereti azt a kredencet, Sesztináé még krémet is adott rá, úgy ragyog, mint a Killer-házba, csak a legyek ne ragadnának rá étcakára.

Killerné kredencével különleges játék vette kezdetét, az emberek nagyobb figyelmet fordítottak erre a bútordarabra, de nem csak nézegették, Piroska kérésére le is írták a kredenc történeteket, így született meg a Francia Kártyakör antológiájának egyik ciklusa az első írások a Tanácsköztársaság idején születtek, majd az azt követően két évente, a Killer-ház falán ott díszelgett a felhívás, olyan irodalmi mű megírására, amelynek témája a kredenc, a díjazást a Francia Kártyakör tagjai úgy oldották meg, hogy minden második évre kinevezték a Kredenc díj elnökét, akinek megtisztelő kötelessége lett a díjazás és az azzal járó ceremónia lebonyolítása az aktuális elnök születésnapján, de ezt a kártyakör tagjai titokban tartották, így a kártyakör minden tagjának jutott egy születésnap, amikor díjat oszthatott.

.......

Fekete pedagógia

" Az én pedagógiám kemény. A gyöngeséget kalapáccsal kell kiírtani. Az én váraimban olyan ifjúság fog felnőni, melytől rettegni fog a világ. Erőszakos, parancsolóó, kérlelhetetlen, kegyetlen ifjúságot akarok. Az ifjúság ilyen legyen. El kell viselnie a fájdalmat. Nem lehet benne semmi gyöngeség és gyöngédség. Szeméből újra a pompás vadállat ragyogjon. Erősnek és szépnek akarom az én ifjúságomat... Így tudom megteremteni az újat." Adolf Hitler

Alice Miller: Adolf Hitler gyermekkora bevezető

Clawdia, honnan jön ez az orosz nő, ezzel a névvel? Máris számtalan magyarázat született arra a Killer-házban, hogy milyen családból is származik MademeChauchat, ahonnan minden bizonnyal hiányzott egy francia nevelőnő, mert akkor nem lenne ennyire hanyag a tartása, nem gyúrna kenyér galacsinokat ebéd közben.

nem itt írom, csak ha nem írom le azonnal, elfelejtem...

- Az is lehetséges, hogy moszkvai és középosztálybeli - kockáztatta meg Mandel Ráchel, aki semmi kivetni valót sem talált Clawdia viselkedésében.

- Attól még ülhetne rendesen az asztalnál - Kaszanyetczky Eleonóra ebben a dologban nem volt a liberális nevelés híve - mi az, hogy átlátszó ujjú pongyolába jön le reggelizni, és hogy lehet, hogy mikor ez történik Settembrinin sárga pantalló van, és még ő papol a nevelésről, kétségbe vonom az ilyen literatúrát. Van fogalma itt valakinek is a modern nevelésről.

LöfkovitsDebora egy másik vonalon indított nyomozást, ami azt a rejtélyt próbálta megoldani, hogy Thomas Mann hol találkozott ezzel a névvel, mert az egészen elképzelhetetlen volt, hogy a német író azzal tölti az idejét, hogy esténként, miközben Wagnert hallgat, s itt Debóra felkacagott, mert emlékezetébe tolultak a Izoldák, Szigfidek és Brünhildák orosz női neveket tanulmányozzon, ráadásul a Clawdia, ha elfogadjuk azt, hogy ez a név a Claudia párja szinte felfoghatatlan hogy miért viseli egy orosz származású nő.

- Rendkívül idegen - állapította meg Killerné Piroska.

- Az is lehet, hogy Katja valamelyik barátnőjét hívják Clawdiának, a Kátja is olyan szláv hangzású - Henetesné Etelka ennek az egész névmizériának nem tulajdonított nagy jelentőséget, ő már megvívta a maga harcát Hentes Józseffel, amikor nagyobbik fiát Dezső névre kereszteltette, ebben persze szerepe volt az Édes Annának is, amit a férje nem olvasott, Hentes József mit sem sejtett Etelka rajongásából, mígnem egy vásárló, mikor Etelka nem volt a boltban bizalmasan elmondta, hogy nem ártana utána nézni, hogy honnan is származik Kosztolányi úr felesége, és kikkel barátkozik.

Ide írhatsz...