IZRAEL

Ein Kerem ( héberül: עֵין כֶּרֶם,Ein Kerem, Arabul: عين كارم,Ayn Kārim) ókori település a történelmi Jeruzsálemtől délnyugatra, ma a város határain belül. A hagyomány szerint itt született Keresztelő János, és itt történt Mária látogatása Erzsébetnél , ezért népszerű zarándokhely.

FRANZ KAFKA LEVELE FELICE BAUERNEK
Prága, 1912. szeptember 20.

Mélyen tisztelt Kisasszony!
Mivel könnyen megeshet, hogy már egyáltalán nem is emlékszik rám, még egyszer bemutatkozom: Franz Kafkának hívnak, s én vagyok az az ember, aki először üdvözölte Magát egy este Brod direktor úrnál Prágában, majd később, átnyúlva az asztalon, sorra odaadogatta Magának egy múzsai utazás fényképeit, s végül ugyanezzel a kézzel, amely most a billentyűket veri, megfogta azt a kezet, amellyel megpecsételte ígéretét, hogy jövőre Palesztinába utazik azzal az emberrel.
Ha még mindig hajlandó az utazásra - azt mondta ott, hogy nem állhatatlan a természete, s magam sem észleltem semmi effélét -, akkor nemcsak hogy jó lesz, hanem okvetlenül szükséges is, hogy már most iparkodjunk megállapodni az utazásban. Ugyanis ezt a rövid, egy palesztinai úthoz meg túlságosan is rövid kis szabadságunkat igen alaposan ki kell majd használnunk, ez pedig csak akkor sikerülhet, ha a lehető legjobban fölkészülünk, és az összes tennivalókban megegyezünk.

 EIN KAREM CIPRUSOKKAL


Olah Mária Éva, 2025 nyarán egy Közép-Európai városból vándorolt ki és telepedett le Jeruzsálem egyik külvárosában Ein Karamben, a falu neve arabul és héberül is ugyanazt jelenti "szőlőskertek forrása", de Mária nem ezért választotta ezt a valamikori falut, ami még a Bibliai történetekben is szerepelt. Hízásra hajlamos, hatvanegy éves nő volt, friss nyugdíjas, a haját már nem is festette, úgy tapasztalta, hogy az olcsó festékektől elvékonyodnak a hajszálai, a hajhagymái kipusztulnak, egyébként is annyi vegyszer volt a vízben, hogy a zuhanyzás után bőrét érdesnek érezte,  ha nem kente be magát testápolóval viszketett, az olcsó ragacsos kencék nem segítettek, a bőre nem tudta felszívni a krémet, a német városból hazalátogató unokahúgának a gyerekei két nap után tele voltak apró, piros hólyagocskákkal.

 Arról álmodozott, hogy elhagyja a várost,  úgy érezte, hogy ha itt marad, belepusztul a kilátástalanságba. Behúzódott, mint egy csigaházba a lakótelepi lakásába, nem lehetett kimozdítani, nem érdekelte mit játszanak a színházban, mit vetítenek a mozikban, kinek nyílt kiállítása, mit térköveztek már megint le, hogy ne lélegezzen a föld, mit vertek szét, mit zártak be, mit neveztek át, mit szerveztek át, milyen fantasztikus az idősek otthona, és mennyit dalolnak az ott lakók, ki lett a régi-új vezető, az érdeklődése megszűnt a város iránt, előbb csak a helyi tv adásai bosszantották, aztán a város egyetlen napilapja, de már azt se nyitotta ki, azt is csak hallomásból tudta, hogy a lakásától 8 km-re vegyi üzemet fognak építeni, a lakosság egy része tiltakozott, de ő nem ment el a tüntetésekre, anyja kertes házában volt egy fúrt kút, még az apja keresett egy kútfúrót, akkor már az utcában egymásnak adták a kútfúrót, annyi felemelték a vezetékes víz árát, hogy nem tudták a kis kertekben a locsolást kifizetni. A kút jól működött, a nyarak egyre melegebbek lettek, már reggel és este is locsoltak, hogy kibírják a növények a kánikulát, az anyja kocka házában és az Mária lakótelepi kétszobás, nagy erkélyes, meglehetősen zajos lakásában nem volt, pont a megemelkedett áramszámla miatt légkondi, álló ventilátor keverte a forró levegőt, amit oda vittek, ahol éppen tartózkodtak, Máriának a szeme volt ilyen kánikulában begyulladva, az anyjának a füle volt érzékeny a huzatra, a kert hátsó része, ahol nem locsoltak csak néhány szőlőtőke és pöszméte bokor volt, bokáig süllyedtek a sárga homokba. Mária Nagycsütörtök reggel hétre kapott időpontot a fodrászatba, csak ketten voltak, a fodrásznő is a környéken lakott, valamivel közelebb az épülő vegyi üzemhez. Mária becsukta a szemét, nem szerette nézni, ahogy a haját levágják, a fodrásznő gyorsan dolgozott, közben mesélte, hogy megjelent egy rendelet, hogy be kell jelenteni a kutakat, a város meg fogja adóztatni azokat, akik ezt elmulasztják. Mária már korábban is gondolt erre a kútra, amivel mióta az anyjával egyedül maradtak minden tavasszal bajban voltak, amikor fel kellett szerelniük, anyja ilyenkor maga mellé állította, hogy lássa, hogy kell megint működésbe hozni a szivattyút, amikor először bekapcsolták mindig megrémisztette az a hang, mert úgy hörgött a szerkezet, mint egy haldokló.

- Mélyről jön, még kell egy kis idő, hogy felszívja a vizet - nyugtatta meg az anyja.

Az új vegyi üzem működéséhez a hírek szerint rengeteg víz kell majd, arra gondolt, hogy ott lent a kertjük alatti vízre is szüksége lesz a vegyi üzemnek, és ő nem tudja majd megmenteni ezt a kertet, ki fog száradni, olyan lesz, mintha a sivatagban járna.

Az egyik szomszéddal, aki az erkélyéről távcsővel rálátott a beruházás helyszínére, együtt értek a folyosói kapcsolószekrényhez, aminek kellemetlenül nyikorgott az ajtaja, hogy visszakapcsolják a villanyórájukat.  Kiss Péter azt találta mondani Máriának, hogy

- Hőzönghet itt a lakosság Marika, úgy is az lesz amit akarnak, az a 8 km egy semmi, ha felrobban a gyár úgy dőlnek össze a házak, mint egy szíriai földrengésben, hozhatják ide a kutyákat, hogy kikaparjanak alóla minket.

- Csak 8 km - ismételte meg Mária Éva, és emlékezett rá, hogy a férje betegsége előtt nyáron többször is arra felé bicikliztek, a műút minden évben rosszabb lett, figyelni kellett nehogy kátyúra fussanak, de a nyárfaerdő sor és a mögötte lévő fenyvesek , majd a halas tó látványa kárpótolta, nagy levegőt vett, és úgy érezte, hogy tulajdonképpen vannak az életben derűs pillanatok is.

A férjét hat éve temette el, de két évig betegeskedett, 8 éve nem is járt arra, csak egyszer nem olyan régen, kint ebédeltek a tóhoz közeli csárdában, átsétáltak a halastóhoz, az unokahúga gyerekeinek akarta megmutatni a tavat, hogy lássanak valami szépet, de a tó haldoklott, a kép annyira rögzült benne, hogy több alkalommal is bekerült a rémálmaiba ennek a tónak a képe.

A kivándorlást 10 évig halogatta, majd egy nap, úgy döntött, hogy elhagyja a várost, élő rokonai már nem voltak.

- A halottaimat bárhova vihetem - gondolta.

Kafka naplóit olvasta, csak úgy játékból válaszolt azokra a levelekre, amit Kafka egy Felice Bauer nevű nőnek  írt Berlinbe. Azon az estén megint Kafka leveleit olvasta, mikor Prágában 1912. augusztus 12-én megismerkedtek és nem lehet tudni, hogy miért, Kafka meghívta a nőt egy jeruzsálemi utazásra, mindig sajnálta, hogy ebből az utazásból semmi sem lett. Az 1912-es évet fontos évnek tartotta, abban az évben születtek anyai nagyszülei.

 A városban többször is munkanélküli lett, háromszor is átképezték arra, hogyan adjon el lehetetlen termékeket, míg rátalált arra a helyre, ahol 36 évet dolgozott. Oláh Mária  Éva az ügynök tanfolyamokon kiváló minősítést szerzett, de a valóságban semmit sem tudott eladni, volt egy hibája, mindig kipróbálta az általa forgalmazott termékeket, és képtelen volt róluk hazudni, átvette az árut, de bemutatót nem tartott, nem hogy keresett, de még rá is fizetett az üzletre.

 Új munkahelyén a szocializmusban rendszeresen tartottak munkaértekezleteket, a kulturális osztályról érkező osztályvezető  a béke szigetének nevezte a helyet, alig változott az első harminc évben valami, már  36 éve dolgozott, de pont annyit keresett vagy megtörtént, hogy kevesebbet, mintha pályakezdő lenne, fizetését a mindenkori minimálbér határozta meg, de még így is elvárták, hogy hálás legyen, hogy nem hal itt éhen, hogy kifizetheti a számláit, többször is a fejéhez vágták, hogy nem kötelező itt dolgozni, nincs rá szükség, annyit se ér már, mint egy robot, mert a jövő ezen a területen is a mesterséges intelligenciáé, ő csak pár ezer könyvet tud az élete során elolvasni, de azokból is sok mindent elfelejt, van amit nem is olvas, mert nem tekinti irodalomnak, a mesterséges intelligencia viszont bármennyi irodalmat képes tárolni, emlékezete korlátlan és nem tesz különbséget a művek közt, nincs értékes és értéktelen irodalom, az olvasó tudja mit akar, és abban a körben kell neki műveket ajánlani amiben mozog, a mesterséges intelligencia tiszteletben tartja az olvasó azon igényét, hogy csak romantikus könyveket vagy csak krimiket akar olvasni, az elavult könyvtárosnak azon elgondolása, hogy az olvasói ízlés fejleszthető, hogy az olvasás iránya befolyásolható, hogy ez az egész egy szép küzdelem az olvasóért, Homéroszért és Thomas Mannért, Lev Nyikolajevics Tolsztojért, Esterházy Péterért,  egy ostoba és elavult elgondolás, egy huszadik századik zsákutca, a könyvtár szolgáltat és nem nevel, nem bele beszél az olvasó életébe,  hanem éjjel-nappal rendelkezésére áll, azt adja, amit kérnek tőle. Mária egy rettenetes éjszaka azt álmodta, hogy abban a csodálatosan rendbe tartott könyvtárban csak robotok dolgoztak, de az olvasók is mind robotok voltak, a beszéd alapú kommunikáció megszűnt, a robotok között.

- A könyvtáros robot, kedves férfi hangon, olyasmin, mint Robert de Niro magyar hangja, csak egy mondatot mondott amikor belépett a kölcsönző robot.

- Kérem, csatlakozzon rám.

A csatlakozás sikeres volt, mert a könyvtáros robot, aki ekkor már rózsaszínben játszott, és andalítóan zümmögött, megnyomott néhány gombot, és a égből lepottyant a kívánt irodalom, néha ez valami programozási hiba lehetett, a robotokat fejbe kólintotta az égi küldemény,  de ez is egyre ritkábban történt, mert a könyv alapú könyvet, ami könnyen piszkolódott, rongyolódott, szétesett, hamar felváltották az elektronikus alapúak, még néhány régebbi robot fekete keretes szemüveget hordott, jelezve, hogy számára fontos a betűk mérete, de ez hamarosan megszűnt, mert divatba jöttek a tarka, majd a négyszemű robotok. A boldog olvasó robot ahogy feltöltötték visszazümmögött, és megindult a kijárt felé, itt  olykor  betörte valamelyik álmodozó robot, mert nyilván már olvasott az üvegajtót, amelyik viszont megszólalt.

- Kedves, olvasó robot szíves elnézésed kérjük, a hiba kijavításán már a szakembereink dolgoznak, hamarosan megszüntetjük az ajtókat, és új beléptető rendszert vezetünk be, remélem nem törted össze magad.

Mária nyugdíjazása előtti utolsó évben rájött, hogy mindezért csak magát okolhatja, elrontotta az életét, nem vette soha kezébe a sorsát, mindent rájuk hagyott, az állandó szorongás, hogy mi lesz, ha ezt a munkahelyet is elveszíti, a saját félelmei megakadályozták abban, hogy felálljon és mint egy hős, hátravetett fejjel azt mondja nekik - elég volt, ezt nem tűröm tovább, kik vagytok ti, hogy ez tehetitek velünk, 12 éve hülyének néztek minket.

Nem tudta eldönteni hova menjen, külföldön dolgozó ismerőseitől nem akart tanácsot kérni, egy orosz írónővel készített interjút olvasott, aki azt nyilatkozta, hogy

"Elég sok olyan hely van, ahol jobban szeretek élni. Tetszik New York, és az izraeli Ein Karem, jól érzem magam Berlinben, és egy Genova alatti faluban, Beucában."

Belefeledkezett abba az álomba, hogy ő majd ott fog élni New Yorkban vagy ha nem ott Ein Karemben, Berlinben, egy Genova alatti faluban, még felírta a listára Firenzét, és ha nem tud kijutni ebből az országból, akkor egy kis hegyi falut Jósvafőt, és valamiért egy olyan helyet, ahonnan mindig elfele jöttek a vele egy nyelvet beszélők, mert Kincses Kolozsvár már 100 éve egy másik országhoz tartozott.

 Az előkészületek két évet vettek igénybe, a 2023. március 3-ai döntéstől ennyi idő volt hátra a nyugdíjazásig, reggelenként úgy érezte, hogy az ajtóban nyüszíteni fog, hogy be kell arra a helyre menni, ahol éveken át megalázták, ahol naponta teremtettek újabb és újabb szörnyűséges helyzeteket, pedig már a meggyötrőinek minden mozdulatát kiismerte, már a testtartásukból is olvasott, egy végelláthatatlan nap következett, minél jobban várta, hogy véget érjen, annál hosszabb lett, igyekezett semmibe se belefolyni, igyekezett úgy tenni, mint akinek erről nincs véleménye, nem érdekli, nem fogja haza hurcolászni ezt a nyolc órás elmebajt, és valóban nem érdekelte, valahonnan nagyon távolról érkeztek el hozzá azok a hatalmas álproblémák, amiken már csak mosolyogni tudott, mekkora cirkusz egy semmiségért, de igyekezett megőrizni a nyugalmát és fenntartani a kívülállását, a dolgok felettiségért sokat dolgozott, de ha nem teszi, akkor belezavarodik abba, ami körülötte történik, a nagy ötleteket nem véleményezte, ráhagyta arra, aki kitalálta őket, készségesen segített, de nem volt benne egy szikrányi lelkesedés sem, olyan kör itt nincs, amit én nem futottam meg és nem vesztettem el.

Már ezerszer elmantrázta magának, minden nap ide lyukadt ki. Az évek abból álltak, hogy végignéztem, hogy dúlják szét, amit csináltam, külön örömükre szolgált, ha szétverhettek valamit, általában egyedül zárt, ilyenkor mindig arra vágyott, hogy bár ez lenne az utolsó napja itt, ma is kapott egy pofont a kultúra tisztelt ház, mondta ki, mikor érezte, hogy megfordult a kulcs a zárban.

A születésnapjának az estéjén a konyhában ült a macskával.

- Angyal súg meg nekem, hogy merre menjek, és azon az estén míg vacsorázott, használt gyufaszálakból, azokat nem dobta el, visszatette az asztalra, 12 fokú létrát hagyott az konyhaasztalon.

- Ennél nincs se közelebb, se távolabb az ég - évek óta magát szórakoztatta az írásaival. Aznap este nem írt a Facebook oldalára, de sorra letiltotta, az itt minden nagyon szép, itt minden nagyon jó, itt minden rendben van oldalakat, nem mintha bármikor elhitte volna ezeknek az oldalaknak a hazugságait, a csapdákat, amit a fotósok állítottak, felesleges időpazarlás volt nézni a fényképeket, amikor kilépett a lakásból pofon ütötte a valóság, a tamarikuszok hamarosan virágozni fognak, elfordította a fejét, mert eszébe jutott filozófus Hamvas Béla, akit egy építkezésre száműztek, de senki se írt szebben, arról milyen az Égei-tengert nézni egy virágzó tamarikusz alatt, kár volt félre fordítani a fejét, a rosszul öltözött, bedrogozott fiú a ház falának dőlt, nincs aki segítsen rajta.

Elsőnek, mert ez volt a legkönnyebb, ha marad is megteszi, a fényképalbumokat számolta fel, majd a képeslapok és levelek következtek, nem engedte meg magának, hogy újraolvassa őket, nehogy elgyengüljön, nehogy megint valami eltérítse a céljától.A bútorai, függönyei használtak voltak, a telefonos füzetébe beírta annak a lomtalanítónak a nevét, aki rendes volt hozzá, amikor az ablakokat cseréltette ki, őt fogja felhívni, vigyen el mindent, ekkor megint eszébe jutott az ablakos és kőműves, drágán és ocsmányul dolgozott mind a kettő, de abban sem volt biztos, hogy ezek a magukat Mesternek nevezők csak úgy felverték az árakat, és csak úgy hanyag munkát végeztek, valakik mint annyi bosszúság mögött, emögött is ott voltak.

A lakást nem sajnálta, zajos volt, egyedül a konyhát, nem volt se ereje, se pénze egy festéshez, koszosak voltak a falak, az ablaka a parkra nézett, a fák közül az ecetfa volt a legközelebb hozzá, ha a konyhában volt, elhúzta a függönyt, évek alatt a fa olyan terebélyesre öregedett, hogy olyan volt, mintha bent lenne a konyhában, szerette a fa éves változásait, persze a hatás nem volt olyan erős, mint amit a lakberendezési magazinok képei keltettek. A házak benne voltak a természeteben, belesimultak egy erdőbe, egy tengerparti tájba, sziklára épültek, magányos házak voltak, a táj körbe ölelte őket, azt a szép magányt a hálószobából lehetett legjobban élvezni, éjszakára ő is elhúzta a sötétítő függönyt, a várost nem látta, de Hold és a csillagok vele voltak, később azt gondolta bárhova fog menni ez az ég lesz felette.

A legnagyobb gondot a könyvtár jelentette, kamaszkorától gyűjtötte a könyveket, válogatós volt, járta az antikváriumokat, később online rendelt régi könyveket, majd rájött, hogy a könyvtárak, mert nem olvassák a 10 évvel korábban beszerzett könyveket, megszabadulnak a régiektől és ő úgy vette kincseket talált, Csehovot, Wedekindet, Bulgakovot, Ibsent, Gogolt.

- Semmim sincs igazából csak ez a könyvtár- úgy tervezte, hogy nyugdíjas éveit a könyveivel fogja tölteni, olvas, mert nagy részüket nem is olvasta, teázik, virágokat nevel, és ír, az én Walhalám lesz ez a város, írta a naplójába 30 éve. Amikor eldöntötte, hogy megszabadul a szentimentális érzelgősségtől, nem sajnálja magát, nem fakad sírva, ha kezébe veszi valamelyik könyvét, amit végig jegyzetelt, amiben benne élt, amit mindenhova magával vitt, keresett egy antikváriust, felajánlotta a könyvtárát, azzal a kitétellel, hogy semmi sem maradhat a lakásban.

Egyetlen könyvet tartott meg, élete első olvasmányát a " Lesz nekem egy szigetemet". A bepakolás két évig tartott, elment abba a plázába, ahol elktronikai eszközöket és könyveket is lehetett vásárolni, a megtakarított pénzéből, ami javarészt azoknak a tárgyaknak az eladásából származott, amit a férje hagyott rá, a vésztartaléka volt, vásárolt egy e-bookot, és elkezdte újraépíteni a könyvtárát, nem foglalkozott azzal, hogy milyen egy könyv megérintése, milyen egy könyv gerincén végighúzni a kezét, ez van, az írásaival könnyebb volt a helyzet, egyetlen pedrajvon elfértek a szövegei, a jegyzetei a Facebook oldalakon voltak, csak az e-mail címeket és a jelszavakat kellett abba a noteszbe beírnia, amit a férjétől kapott

.Azon a napon egy Hamburg-i utazásra vett, nagy méretű, degeszre tömött gurulós bőrönddel kiment az állomásra, lecipelte a mocskos aluljáróba, majd felcipelte a negyedik vágányhoz a csomagját, itt nem volt se mozgólépcső, se rámpa, elfoglalta a helyét, lehajtott fejjel várta, hogy kihúzzon a szerelvény, egy mondatot ismételgetett, amit egy könyvben olvasott, "nincs aki utánam kiáltson", annak idején ettől a mondattól könnyes lett a szeme, de most ezzel biztatta magát, nem tartozik senkihez, senkinek, ehhez a városhoz pedig a kudarcokon és a megaláztatásokon kívül nem köti semmi sem.

- Nyeld el város az összes emléket, szakítsd el te vonat az összes szálat.

Egyetlen probléma adódott a macska, felkereste azt a családot akiktől az állat egy ingyen elvihető rovat hirdetéséből került hozzá, megállapodtak, hogy havi tartásdíjat fizet, s ha megtalálja a megfelelő helyet, a macska követni fogja, csak annyit kért, hogy havonta egy képet töltsenek fel Miróról a Facebook oldalára, hogy lássa jól van.

Valószínű volt, hogy elhagyja Európát, de nem akart úgy távozni, hogy ne lássa Firenzét, két hetet töltött a városban, fényképeket nem készített, a pendrájvon megkereste a Firenzéről szóló szövegeit, az olcsó szállodai szobában be is fejezte a novellafűzért, nem vitt magával semmit a városból, csak egy képeslapot, amin Gotto Angyali üdvözlet festménye volt.

 Firenzéből átrepült Athénba, ott szállt hajóra, Ciprus szigetének érintésével egy hónappal a város elhagyása után Haifán volt, niszán hónap elején volt, itt még tavaszinak mondták ezt a hónapot, de neki olyan volt, mintha egy otthoni júliusi kánikulai nap lenne, a hajó amivel érkezett, nem tudott bemenni a kikötőbe, élvezte, hogy olyan kis csónakokba kellett szállnia az utasoknak, mint Selma Lagerlöf Jeruzsálem regényében.

- Ez Haifa - a Haifa szó, mindig egy hárfát és egy szövőszéket juttatott eszébe, Penelopét ahogy a tengerre néző ablakon időnként kinéz, úgy van a szobába beállítva a szövőszéke, hogy rálásson a tengerre, ismeri és nem ismeri ezt a képet, ami olyan mint tegnap volt, de mégis más, pont úgy sohasem tud megismétlődni, a tenger felől fújó szél miatt érzi ezt a változást, a szél belekap a ruhájába, hallja a szél hangját, ahogy tépkedi a Haifa-i kikötőben a vitorlákat.

- Látnom kell a dombról a kilátást a tengerre - Mária Éva már rég elhatározta, hogy legalább egy órát szán majd erre a képre, hogy rögzüljön benne, mintha ott járt volna a kikötőben, már tudta, hogy narancsillatot kell éreznie szegfűszeggel, hogy a virágágyásokban lila kardliliomok virágoznak, de ők ezt a virágot írisznek nevezték, sok évbe került, míg az íriszek, nekik sárga és lila is volt a virágos kertjükben megszokták a helyet, temetővirágok lettek, a férje szerezte a hagymákat, a  halála után erősödtek meg, két hetenként három csokrot vittek ki.  Az a fűszeres  narancsillat ott volt az emlékeiben, minden  karácsonykor betöltötte a kockaházat, amikor a Csendes-éj lemezt hallgatta, és soha nem gondolt arra, hogy ez az amúgy téli illat, amihez hozzátartoztak a rokonai, akik a havas tájból léptek ki, nehéz nagykabátokban, kipirosodva, a nagyapja báránybőr kucsmában, jókedvűen, az apja már fel is pattant a tv mellől, hogy apósának és magának szilvapálinkát töltsön, majd a narancs és a szegfűszeg illata miatt megjelenik Hajfán, ebben a szikrázó csillogásban, ahogy a habokat megfodrozza a szél, és mintha tele lenne hallal, legalább annyival, mint amennyi a Genázereti-tóból kiemelt hálóban vergődött majd itt megjelenik neki, s ő végtelen hálát fog érezni, leginkább nagyanyja iránt, akitől a történeteket kapta.

Haifában egy magyar származású közvetítő segítségével Jeruzsálem  központjától délnyugatra Ein Karemben bérelt egy 50 négyzetméteres tetőteraszos lakást,  a nyugdíja amit az őshazából folyósítottak nevetséges összeg volt Izraelben, munkát keresett, s talán szerencséje volt. A keskeny és hosszú konyha, ahol a tűzhelyen a két kádas mosogatón, és egy fehér szekrényen kívül csak egy lehajthatós asztal fért el, olyan volt, mint anyja konyhája a kockaházban, a spájz lett a konyha, hogy neki legyen külön szobája, megint kint hagyta éjszakára a gyufaszálakból kirakott lajtorját, az éjjeli szekrényen a falhoz támasztotta a Gotto, Franz Kafka és Felice Bauer Berlinben készült eljegyzési  képét, először érintette meg a falat.

A ház régi volt, a falat fehérre meszelték, ez mész, nem valami mostani krémfesték.Látta anyai nagyanyját, ahogy szürke, meszes kötényben áll a kútnál, elhessegette magától a képet, de nagyanyja makacsul ott maradt.

- Kislányom milyen régi egy ilyen ház Jeruzsálemben?

Örömet akart szerezni az öregasszonynak.- Több mint kétezer éves - az öregasszony nem volt járatos a történelmi évszámokban, nem érdekelte a történelem, de ezen a számon elszörnyülködött, mert amikor ő még abban a városban élt, a legnagyobb címlet az 500 forintos volt, a kisebbik fia, jó fiú volt, haza adta amit keresett, lila hasúnak nevezte, ha pénzt kért hétvégére sose adott neki lila hasút.

A ciprusokkal körülvett lakásban, nyitott ablakoknál aludt a tetőtérben,  nem tudta, hogy mi lehet az az illat, ami belekeveredett a citrusba, megtelt vele a  lakás, majd ahogy az ágyon ült, átkarolta a lábát, a fejét a térdére hajtotta, már tudta, hogy a narancsfák illata összevegyül a királyliliomok illatával csodálkozott, hogy mindez mégis megtörténhetett vele, eltaszította magától a gyerekkori karácsonyok emlékét, mikor anyja nem is evett a narancsból, hogy neki jusson minden, most itt van, egy narancsliget közelében, bármikor megtalálhatja.

A kipakolt házban feltűnően feketék voltak a rézküszöbök, két háztömbbel odébb volt egy vegyi kereskedés, ahova csak úgy kíváncsiságból tévedt be, egy fiatal lány ült a kis helységben, jól ápolt, hosszú, lila körmökkel, zavarba jött, mikor a nő megkérdezte, hogy miben segíthet.

- Csak nézelődöm - mondta, de mivel ilyen kicsi és szűk volt ez a bolt úgy érezte muszáj vennie valamit, ekkor vette meg a réz- és vastisztítót, otthon berakta a spájzba, ahogy a küszöböket nézte, eszébe jutott a flakkon amit sohasem nyitott ki.

Míg a férje élt, azokban az években mikor még új lakók voltak a házban, havonta tisztította a küszöböket, aztán egyre ritkábban, a férje halála után nem érdekelték a küszöbök, azokkal a tisztítókkal egy fél órába is belekerült a küszöbtisztítás.

- Minek megtisztítani, majd az új lakó - de akkor mi lesz a tisztítóval, ki kell dobni és egyáltalán hova lehet egy környezet barát küszöbtisztító flakont bedobni, eszébe jutott, hogy megijedtek kockaházban, mikor a kutya levette az asztalról az anyja műkönnyes flakonját és ráharapott, percekig dermedten ültek, hogy most a kutya megmérgezte magát, de szerencsére nem lett semmi baja, pár csepp ment csak a szájába.

- Már semmi dolga sem volt az utazás előtt egy nappal, a réztisztítót rálocsolta a küszöbökre, a szemetesből kihalászott egy sohasem használt fehér alsónadrágot, reggel akarta levinni, és végig húzta az anyagot a küszöbön, elcsodálkozott a vegyszer erején, mert a küszöb fényes volt, mikor harmadjára is áttörölgette már ragyogott.

A reggeli kávéval felment a hálószobába, a macska a nyomában ment, a másik lakásban előre szaladt, de itt még bizonytalan volt, aznap érkezett meg repülővel Haifára, amikor kiszállt a hajóból, ezt az egészet sokkal bonyolultabbnak gondolta.

- Manapság a házi kedvencek családtagok, és pont úgy utazgatnak a világban, mint a gazdáik - mondta az információn egy hölgy a repülőtéren, Ön csak kifizeti az utazást, és mi leszállítjuk a cicát, de szükség van az egészségkártyájára, az oltási könyvére a szükséges oltásokkal, az ön lakcímkártyájára, vagy befogadó nyilatkozatra, ha az nincs tartózkodási helyére, egész alakos fotóra a méretek megadásával, egy macskát nem rakhatunk egy viziló mellé, amennyiben az út másfél órán tovább tart, meg kell jelölni az étlapon, hogy milyen típusú táplálékot szolgálhatunk fel az utazónak.

- Kék tasakosból a duót, ha lehetséges.

 - Lehetséges.

- Mit szokott inni.

 - Csak vizet.

- Fél-e valamitől az állat?

 - Mindentől.

- Ezt megértem. Van valami rossz szokása?

- Nincs, néha fúj, és a körmeit rágja.

- Ha Önnel történne valami, akkor kit jelöl meg gyámjának?

- Mariinszko Blagovescsenszkajai órásmestert.

- Város névnek mit írhatok?

- Kijev- A nyitott ablaknál ültek, a citrusfák majdnem eltakarták a kilátást, de egy darabot láttak a hegyoldalból és egy templom tornyot is, és egy virágzó szőlőskertet, ekkor már tudta a hely nevének jelentését.

 - Mindjárt harangoznak, mint a másik városban, hátha nem, nem lenne jó minden reggel a harangokat hallgatni.

Erősnek és kíváncsinak érezte magát, az órára nézett - még várok és kilenckor, nem hamarabb felhívom. Jákov így hívták a férfit, akinek a címét még Haifában kapta meg a közvetítőtől.

- Ki ez a Jakov?

- Jákov Romanov, emigránsok gyereke negyedrész magyar, akinek a nagyapja 1917-ben Szmolenszkben ragadt, negyedrész orosz negyedrész ukrán, a többi zsidó, Budapesten, Moszkvában, Kijevben végezte az egyetemet, művészettörténetet tanult, de kiválóan hegedül, talán fest is, aztán hazajött,  beszél magyarul.

Erre számított, mert minden emigráns történetben felbukkan egy magyar, ha eszkimónak születik, neki se vág egy ilyen kalandnak, az eszkimók nem szoktak emigrálni. Romanov egy ideig  Jeruzsálemben egy  amatőr társulatban játszott,  jó szerepet kapott  Bulgakov Mester és Margaritájában.

- Igazán - a nő az elhagyott város vajsárga színházában is látta a darabot, a színházat felújították, leszedték az állványokat, de még nem játszottak benne, tavasz eleje volt, a friss zöld fű tele volt kora tavaszi sárga virágokkal, megállt egy pillanatra, nem jutott eszébe a sárga virág neve, csak az hogy sáfrány

- És mit játszott.?

- Wolandot.

Mária  felnevetett.

- Szeretnék egy tekla gyöngysort, nem tudja hol lehet ebben a városban gyöngyöt szerezni.

Mária Éva szeretett a macskával úgy beszélgetni, mintha ember lenne.

- Jakov Romanov - micsoda név, és micsoda sors lehet, úgy érezte magát, mint aki egy romantikus regényben van, mintha Montefiori találta volna ki, ilyen érdekes emberrel cicus, mint Jakov Romanov sose találkozunk, ha otthon maradunk.

Öt percig ült a telefon előtt, sóhajtott egyet és felhívta a számot. Előbb kell mondanom a nevem, mint ahogy Jakov Romanov beleszól, ez sikerült. Jakov Romanov is bemondta a nevét, majd feltette azt a kérdést, amire várt.

- Miben segíthetek?

 - Csak magyarul beszélek, munkára lenne szükségem, hol beszélhetnék Önnel.

Jakov Romanov megkérdezte, hogy hol lakik, majd azt mondta, hogy a közelben van egy narancsliget, ott egy padon megbeszélhetik a továbbiakat, még Jakov Romanov annyit mondott, hogy hozza magával a pendrávját, nála lesz laptop. Hálás volt, hogy a narancsligetet mondta, nem egy kávézót, mert az árakat itt se hozzá mérték. Meglepő módon ahogy belépett a narancsligetbe egy ismeretlen férfi megemelte a kalapját, és bemutatkozott

.- Jakov Romanov -nem mert ránézni, csak egy a rekedtes férfihangot hallott.

- Ön lenne Felice Bauer - elállt a lélegzete, hogy Felice Bauernek nevezi ez az idegen, de úgy döntött, amikor a városban vonatra szállt, hogy soha többé nem fog hazudni.

- Részben, igen válaszoltam Franz Kafka Felice Bauernek írott leveleire, egy szörnyű játék volt egy szörnyű helyzetben, az örvény kezdete. Honnan tud erről? - ez persze értelmetlen kérdés volt, mert Mária csak a Facebook oldalára tudott írni, sokáig úgy gondolta, hogy senki se látja a szövegeit, mert láthatóságnak az ismerőseit jelölte meg, de nem voltak a Facebookon ismerősei, ha valaki be is jelölte, nem jelölte vissza.

- Járt már az arhivumban?

- Nem, de hallottam róla, nem annyira érdekel Kafka utóélete, talán megérti, hogy számomra Kafka él.

.- Még nem ért véget a levelezés?

- Még nem, 1923-ban járok,  de ritkulnak a levelek.

- Mi a szándéka a leveleivel?

- Nincs semmiféle szándékom, irodalmi mértékkel mérve haszontalanok, rossz író vagyok, de jó olvasó.

- Miért utazott pont ide, annyifelé mehetett volna, semmit sem tud erről az országról. Most jutott eszébe első találkozása Kafkával, 2013 nyarán, a férje még élt, azon a nyáron attól szenvedett, hogy be volt megint zárva abba a városba, és ha nyáron nem mennek sehova, akkor várnia kell egy évet, amikor megint nem mennek majd sehova, és akkor Kafka, mert kínjában Kafkát olvasott, felajánlott ennek a Felice Baurenek, akit akkor ismert meg, egy szent földi utazást

- Jakov Romanov ezt úgy mondta el, mintha ő maga mesélte volna.

- Ismeri Ljudmila Ulickaját?

- Ismerem.

- A neve utcácskát jelent. Azt mondják emigrált, talán Berlinbe, egyszer megkérdezték tőle, hogy hol tudna élni, és ezt a helyet mondta.

- Miért pont Ulickaja, annyian mondanak erre a kérdésre más választ.

- Most kellene elmondani, hogy miért, de Jakov Romanov mindent elmondott, amit neki kellett volna elmondania.

 - Akkor vállalja a leveleket nyilvánosan?

- Ezt még nem gondoltam át, de munkára van szükségem, valamire, amiből fenntartom itt magam.

- Mire gondol? A kezét nézte, a hüvelykujja hajlatában volt egy seb, ami sehogy sem gyógyult, a küszöbök surolásakor szerezt.

- Van egy termék, egy réz- és fémtisztító, nagyon könnyű vele küszöböket tisztítani, más termékben nem bízok, de ezért kezeskedem, ha itt még nem ismerik, akkor szívesen vállalok ügynöki munkát.

Jakov Rovanov kicsit meglepődött majd felállt.

- Hamarosan értesítjük, utána kell nézni ennek a küszöbtisztítónak. Egy hét múlva Jakov Romanov és  Mária Éva ott ültek a padon. A nő magyarul felolvasta a hirdetés szövegét.

Ismeri Ön a NEMCSAK MÍTOSZ cég legújabb termékét a réz és fémtárgyak tisztítására kifejlesztett környezetbarát Hepaisztoszt. A termék kiválóan alkalmas küszöbök, réztárgyak tisztítására. Mintaboltunkat a Keresztelő János utca 7.szám alatt találja, online is rendelkezésére állunk és házhoz is szállítunk.

- Rendben - hagyta jóvá a szöveget Jakov Romanov, szerdán megjelenik a hirdetés, de azt javaslom próbáljon meg házalni a Hepaisztosszal.

- Kedves Jakov a házalás már rég kiment a divatból..

- Itt nagyrészt zsidók laknak, próbálja meg, a zsidók régen házról házra jártak az áruikkal, gondoljon Kafka dédapjára.

- Kafka dédapja, az apjának Hermannak jól menő díszárú kereskedése volt Prága központjában, a nagyapja neve talán Jákob volt? Próbáljam meg, de hogy.


Napló

Kedves Franz és Felice !

Jakov Romanov ötlete olyan lehetetlennek tűnt, hogy nem is vettem komolyan, a Nemcsak Mítosz cég nem kért arra, hogy a termékkel házaljak, mégis úgy döntöttem március 9-én, csütörtökön a kisebb kiszerelésből 3 flakont a hátizsákomba teszek és körbejárom a környéket, amúgy is érdekelt, hogy hova hozott a véletlen.

 A dolog nagyszerűen alakult, mert majd minden ajtónak rézküszöbe van, rézből vannak a kilincsek a névtáblák, és nem tudok elég hálás lenni érte, az ajtókat egy 30 cm magas és egy méter hosszú rézlemez védi, az általam megnézett 20 ajtó közül 15 ajtón befeketedett a fémdíszítés, egyenlőre nem csengettem be sehova, az utcákon sok a turista és minden sarkon szőlőt árulnak, egészen meglepődtem, hogy találtam egy olyan fajtát , amit apám hozott a Balatonboglárról, csoda volt, hogy a homokos talajon megmaradt a kertünkben, apám minden este és minden hajnalban elárasztotta a tőkéket, sötét rózsaszínre ért, nagy ovális szemek nőttek a fürtökön, mézédes volt, s ha kifakadt, azonnal le kellett venni, mert ellepték a darazsak, apám elfelejtette megkérdezni a szőlő nevét, boglárinak hívtuk. A konyhaszekrényben találtam néhány edényt, tányérokat, evőeszközöket és egy fehér csuprot, amire fekete cirill betűkkel egy nevet égettek, hálás voltam a szocializmus orosz tanárainak, hogy belém verték egy életre az orosz ábécét, a fehér bögre minden bizonnyal egy Semadar nevű nőé lehetett, különleges hangzású név, ráadásul szőlővirágzást jelent, mennyire féltettük a szőlőt otthon a korai fagyoktól, a májusi fagyos szentektől és az Orbán naptól.

Ide írhatsz...

MORDHAY LEVI FELESÉGE, SEMADAR és BEÉR-SAVA"

Onnan pedig fölment Beér-Sevába. És megjelent neki az Örökkévaló amaz éjjel mondta: Én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene ne félj, mert veled vagyok én, megáldalak és megsokasítom magzatodat Ábrahám, az én szolgám kedvéért. És épített ott oltárt és hívta az Örökkévaló nevét, fölütötte ott sátrát és ástak ott Izsák szolgái kutat. " (M.I. 26:23-25)

Oláh  Mária  Éva ősei anyai és apai ágon is görögkatolikusok voltak, a nagyszülők földművesek, a szülei elhagyták a falut, apja betanított munkás, anyja dajka volt egy óvodában. A zsidó valláshoz és kultúrához semmi köze sem volt, már 50 éves lett, mikor elhatározta, hogy megírja, hogyan lett olvasó, maga is meglepődött, hogy azok közül az írók közül, akik hatottak rá, milyen sokan voltak zsidó származásúak, ezek az írók nem Izraelben éltek németül, oroszul, spanyolul, magyarul írtak, asszimilálódott zsidók voltak, akik ugyanúgy, mint  Mária  családjuk történetét kutatták.

 Abban az időben mikor elhatározta, hogy kivándorol, éppen Thomas Mann "József és testvéreit" olvasta, kialakított egy sajátos olvasási technikát, bármit megemlített az író, leírt egy nevet, egy tájat, azonnal tudni akarta, hogy mit jelent az a név, milyen az a táj, egyre jobban belebonyolódott Izrael fiainak történetében, tanulmányozta a helyet, amit a Földközi-tenger és a Negeva-sivatag között van, Ázsia és Afrika földtani találkozásánál.

A dolognak nem volt észszerű magyarázata, korábban sokat foglalkozott Franz Kafka Felice Bauernek írt leveleivel,  azt sem volt józan ésszel felfogható, hogy miért olvas olyan gyakran holokauszttal foglalkozó irodalmat, amikor gyűlölt minden erőszakot, a holokausztban pedig nem volt érintett, a városban volt ugyan két zsinagóga, a harmadikat a háború alatt bombatalálat érte, volt a gyerekkorához közeli helyszínen kőfallal körbe kerített zsidó temető is, de nem voltak zsidó ismerősei, de ha voltak is, illetlenségnek tartotta a zsidóságáról faggatózni, arról inkább hallgatni kell, bizonyára nem szívesen beszélnek, arról hogy zsidó származásúak, maga sem értette miért gondolja így, mert ez fel sem merült benne a reformátusok vagy a katolikusok felé, egy nő kivételével senkivel sem beszélgetett arról, hogy milyen a zsidó vallás, milyenek az ünnepek, milyenek a hétköznapok.

Oláh Mária  Éva nem kiválasztotta Izraelt, erről szó sem volt, a regény egyszerűen odavitte, látni akarta, amit Thomas Mann írt, a döntést akkor hozta meg, amikor kiderült számára, hogy 1925-ben Thomas Mann Palesztinában járt. Megnézet egy 1925-ben készült némafilmet Jeruzsálemről, de ez annyira elborzasztotta, minden olyan volt, mintha homokvihar sepert volna át a városon, az utcákon rosszul öltözött emberek, zsidók és arabok özönlöttek, földön fekvő szegény árusok kínálgatták a portékájukat, a régi városfalak alatt gyermekek koldultak, ráakadt egy bolgár nő családtörténetére, aki azt mesélte, hogy szülei elhagyták Szófiát mint annyi európai zsidónak elegük lett a pogromokból, a hibáztatott vagy másodrendű állampolgárságból, a Szent Földön akartak új életet kezdeni.


 Morduhay Levi 1896-ban született Szófiában, harcolt az első világháborúban, a háború után befejezte tanulmányait szülővárosában és megházasodott. A fiatal pár figyelemmel kísérte a szófiai  cionista mozgalmat, ismerték a Bázel-i cionista kongresszusokon elhangzott érveket egy új zsidó állam születésről, részt vettek a szófiai cionista összejöveteleken, Morduhay többször is szóba hozta feleségének, hogy Beer-Seva angol fennhatóság alatt álló terület. Egyik nagybátyja két évvel korábban kivándorolt Palesztinába. A fiatal házasok azon az estén Mózes első könyvét olvasták, amikor elhatározták, hogy elhagyják Bulgáriát és a nagybácsi után mennek Palesztinába.

Gőzhajó vitte őket az Ígéret Földjére, az út egy hónapig tartott, de nem abba a Kánaánba érkeztek meg, amit elképzeltek, Morduhay Levi, aki mérnök volt és felesége csakúgy, mint Oláh Mária Éva  regényekből, Kuprin Szulamitjából ismerte a helyet, ha beszéltek róla, akkor tejjel-mézzel folyónak gondolták A nagybácsi ugyan tájékoztatta őket, hogy nagyobb rész arabok laknak a városban, egyébként jól vannak, az élet itt is nehéz, de reménykednek, hogy jobbra fordul. Az is lehet, hogy a nagybácsi leveleit félre értette Morduhay Levi és felesége vagy ők nem akarták elhinni, hogy az Ígéret Földje nem létezik.

Mordhay Levi október végén hagyta el a várost, az indulás előtti nap délutánján verőfényes időbe feleségével Semadarral és a kislányával nagy sétát tettek a belvárosban, a kislány, ahogy megérintette az arcát az őszi napsugár felnevetett. Semadar pont olyan kék fehér csíkos blúzban volt, mint a három hónapos Stella. A hosszú hajóúton többször is felidézték, az utcai árusoktól vásárolt cacának, a papírzacskóba árult, sózott halnak az  ízét, mind ketten az állították, hogy ilyen ízletes halat, még soha életükben nem ettek, mint annak a napnak a délutánján.

.Haifában még semmit sem sejtettek, szakadt az eső, de egy datolyapálma alól nézték  a város lapos tetős házait,  Semadart az otthoni kertvárosra emlékeztették, arra a házra ahonnan a bábaképzőbe járt, szülésznői képesítést szerzett, családjának kertészete volt, paradicsomot, paprikát, görögdinnyét termesztettek. Jeruzsálemben nem kaptak szállást, a város tele volt bevándorlókkal,  turistákkal és zarándokokkal, akik Jeruzsálemből átmentek Betlehembe, majd onnan vissza., néhány napig egy bolgár családnál éjszakáztak.  Annyi pénzük maradt, hogy  megvették a vonatjegyüket, oda  ahol Salamon nagybácsiék laktak, a Negva sivatag legnagyobb településének Beér Sevanak a  közelében,  a Szófia kibucba, a telepre  hetente egyszer, vonaton érkeztek bevándorlók, a palesztinok az új zsidókat  telepeseknek neveztek Salamonék  rokoni segítségével kibéreltek egy üres fabódét, a földön aludtak.

 Semadar, ha nem bírta tovább, akkor kiment éjszaka a bodé elé, leült az összetákolt padra, felidézte a Vithosa körűt épületeit, a kovácsolt vas padokat és a  kerek kioszkokat, ahol süteményeket és fagylaltot árultak.Oláh Mária Éva  hallja, ahogy Semadar elmeséli a legszörnyűbb éjszakáját Beér-Seva külvárosában.

November közepe volt, délután még mindig 40 fokban kóvályogtunk, alig ettünk valamit, időnként homokviharok törtek ránk, mindenki az esőt várta, hogy lélegzethez jussunk, ahogy a nap leszállt, hirtelen le is hűlt, este nyolckor 5 fok volt, a fáradságtól mind elaludtunk, nem tudom mi ébresztett fel, mert semmi nesz sem volt. Azon az éjszakán bekúszott a faházba egy boa.

Milyen furcsa történet ez- tűnődik Oláh Mária Éva nagyanyja egyik meséje  jutott eszébe, mint mikor a Teremtő megátkozza Évát és a kígyót. Éva fájdalommal fog szülni, a kígyó pedig elveszíti a lábait, csúszó-mászó lesz. Éva és a kígyó találkozik ezen az éjszakán. Hátborzongató történet.

 - Hogy került oda az a kígyó - kérdezi Semadart.

- Máshonnan nem jöhetett csak a sivatagból. A kutat mindig őrizték, én el se mertem hagyni a telepet, annyira féltem a sivatagtól.

Semadar már reszket.

-Szülésznő vagyok, nem félek a szüléstől, a vértől se, gyermeket még sohasem veszítettem el, a fájdalom természetes, és akkor a saját gyermekem veszélybe került. Az otromba fehér kígyó ott tekergett Stella közelében, ez annyira megijesztett, hogy sikoltoztam, Mordhay Levi is felébredt, belerúgott a kígyóba, felkapta Stellát, a kezembe nyomta, hogy szaladjak ki a lányunkkal, végig úgy éreztem, hogy a nyomomban van, de én jó Lótné lettem volna, mert nem mertem hátranézni, beszaladtam a másik barakkba, a nagybátyámékhoz, ott azt kiabáltam, hogy kígyó van a házban, segítsenek Mordhaynak megölni. Többé nem tudtam abban a faházban elaludni, úgy éreztem, hogy mindjárt rám mászik a kígyó, elragadja a lányom. Stellának begyulladt a szeme, olyan súlyos volt a fertőzés, hogy majdnem megvakult, nem volt pénzük orvosra és gyógyszerre, addig könyörögtem Mordhaynak, míg levelet írt a szüleinknek, hogy küldjenek, annyi pénzt, hogy visszahajózzunk Európába.

- Pedig ez a Mordhay Levi a legjobb törzsből származik levitán a neve alapján - tűnődött el a történeten Oláh Mária Éva - Mózes és Áron jutott az eszébe, amikor elmesélte az egészet Jakov Romanovnak egy virágzó mandula fa alatt, a mandulafa virágzás a tél végét jelentette,

Jeruzsálemben 20 fok volt. Jakov Romanov nem csodálkozott a történeten.

Tudja Mária, akkoriban sokan csalódtak Paleszteniában, ha ez a Levi magyar vagy cseh zsidó, akkor Löwynek hívjál, mint Franz Kafka édesanyjának a családját. Ismeri Beer- Seva történetét, a város neve Hét kutat jelent.

- Thomas Mann József és testvéreiből........................................................

NAPLÓ FELICÉNEK

Azon az éjszakán Felicém, amikor Mordhay Levi zsidó telepes és családja  sorsát olvastam az Interneten,  álmomban megjelent Mordhay Levi felesége Semadar, hogy elbeszélgessen velem arról  a helyről a Negvev-sivatag.  Az egész a kútnál történt, mi ott álltunk Ábrahám háza népével a kút jobb oldalán, felismertem az öreg Sárát, aki magához ölelt egy négyéves forma gyermeket, nem lehetett más csak a kis Izsák, a gyermeken fehér, bokáig érő, tiszta fehér ingecske volt, a nyakában egy csont ékszer, amire a napvirágot karcolták, a gyermek felém nyújtotta a kezét, én pedig megszorítottam, az anyja pedig végighúzta a kezét a kisfiú hátán. A bal oldalon Abimelek, király és kísérete, a király olyan díszbe öltöztetve, mint egy fáraó.

 - Ez a föld Ábrahám a fáraóé - mondja Abimelek, Sára lehajtja a fejét

.- A kút pedig az enyém - Ábrahám szembe nézett a királlyal.

Oláh Mária Éva még napokig úgy érezte magát a házban, mintha egy idegen otthonában volna, ahol nem illik kutatni, félve nyitotta ki az ajtókat és a szekrényeket, a konyhában is alig használt valamit, talált egy bebarnult bádog edényt, amit teafőzésre használt, három bőrönddel érkezett, a téli kabátját még otthon beadta egy szeretetszolgálat ruhagyűjtőjébe,

Először a hálószoba előtt, a küszöbön vette észre a háncs cipőt, nem pont olyan volt, mint az  aminek annyira örült tizenhat évesen, azokat a lábbeliket Bulgáriából hozták,  hasonlítottak a görög sarukra, csak ezek zártak voltak, csattal lehetett a lábhoz fogatni, az anyja háncscipőnek nevezet, a nagyanyja bocskornak,, mert fakéregből készült, mindig is vágyott egy ilyen lábbelire, mert neki ez pontos mása volt az indiános regényekben említett mokaszínnek, nagyanyját helyre igazította, hogy ez nem közönséges bocskor, mit beszél a nagyanyja ez egy mokaszín, az csak legyintett, hogy ilyenbe a muszkák járnak, nem a városi emberek.

Mária nem vallotta be az anyjának, hogy a bolgár szandál egy számmal kisebb méretű, abban reménykedett, ha beáztatva veszi fel, és otthon járkál benne, akkor kitágul, de a bolgár darab nemhogy tágult, inkább összehúzódott, néhányszor felvette, de 10 perc múlva, úgy érezte hogy a lába olyan forró, mintha kemencében égne, a  szandál sokáig ott hányódott a cipős szekrényben, míg a nagyanyja kivitte a zsibogóba, ez  a háncs szanda  pont a mérete volt, 37-es,  Oláh Mária ebből még nem vont le következtetéseket.

A legtöbb jel a konyhában maradt. A falakon a sötét barna és zöld virágos tányérok arra utaltak, hogy a ház előző lakói nem Közép-Európaiak voltak,  az evőeszközös fiókban talált festett végű fakanalak is,  a hálószobai szőnyeg egyszerű mintázata is más volt, mint az otthoni rongyszőnyegeik, itt is a színek zavarták meg, hogy a szövő milyen bátran használja az erős sárgát barnával és lilával, arra gondolt,  akik itt  éltek Romániából, Ukrajnából  vagy Szerbiából érkeztek, de akkor az éjjeli szekrény fiókjában megtalálta azt a festett farudacskát, ami még őrizte a rózsaolaj illatát, amikor letekerte a fadugót,megcsapta a húsvéti rózsaillat,  a feliratot is ki tudta olvasni: Bulgária.

Bulgáriában kétszer is volt, de ezek az emlékek már elhalványodtak benne, a kék-fehér matróz pólót sokáig hordta, azt mindenki vett a bazár soron, amikor lesülve hazautaztak, a buszon büszkén feszítettek a kék-fehér csíkos felsőkben.

A telepen mindenki tudta, hogy Mordhay Levi felesége Semadar nem tud aludni, a Szófia  kibucban  egy héten csak egyszer volt posta, ha csütörtökön nem érkezett levél, akkor egy hetet kellett várni. Semadar, hogy valahogy enyhítse a várakozás gyötrelmét az otthonról hozott három gombolyagot elkezdte kippának meghorgolni, tulajdonképpen Stellának akart belőle meleg babaholmit horgolni, de olyan forróság volt, hogy még a gondolattól is irtózott, hogy valami olyasmit húzzon a gyerekre, amitől melege lesz. Észre se vette, hogy öt kippát is meghorgolt. A nagybácsi felesége, Johanna ahogy meglátta a horgolt  fehér-kék kippákat, aminek a közepén Dávid csillag volt,  megkérdezte Semadart, hogy tud-e mást is horgolni

- Mit?

Johanna elgondolkodott, majd kinézett a koszos ablakon.

- Csipke függönyöket.

Johanna és a férje, amikor megérkeztek Szófiából három hónapig tengődtek Jeruzsálemben, bejárták a várost, megtalálták a szegényes orosz negyedet, a lengyelt és a kertvárosi német kolóniát is, már esteledet, a kőfallal körül vett házakból a horgolt csipkéken  keresztül kiszűrődött a fény.

 - Valahogy így folytatnám a történet - mondta a Oláh Mária Éva az elképzeléseit a szöveg folytatásáról.

- Ezek szerint Semadarék bolgár zsidók.

- Igen, de mint minden ilyen történetben, Óz Ámosznál is van ilyen szereplő, és Franz Kafkának is van egy tehetős nagybácsija, nekem a Killer-házas történeből van egy Löfkovits Debóra nevű jóvmodú szereplőm, az ő esetében a család másik része a londoni ág, a nagynénit Cippóriának hívják, a férje, az a bizonyos Löfkovits ékszerész, adakozó ember, aki jelentős összeget ad arra, hogy a városban ahol élt, s ahol megfeledkeztek róla, megépüljön a múzeum,  egyetlen szenvedélye van a régészet, és hogy tovább bonyolódjon a dolog, Debóra lánykorában hosszabb időt töltött  Londonban Cippora néniéknél, ahol elolvasta az első Agatha Christie történetet, Önnek Jakob úr talán nem kell részleteznem az írónő vonzódását a Közel-Kelethez,  Agatha második férje is régész volt, Egyiptom-i ásatásokon több gyilkosság is történik, mindezt csak azért említem meg, mert szükségesnek tartom, hogy Semadarnak  és Mordecaj Levinek legyen egy közeli rokona itt Jeruzsálemben, aki nem kibuc lakó, hanem viszonylag jobb környéken él, művelt ember, valamelyik egyetem tanít, hatalmas könyvtára van, író és nyelvész, a héber nyelv szerelmese, a feleségét pedig, ehhez ragaszkodom Cippóriának hívják, akkoriban sok zsidó származású író tér vissza Kánaánban, az első világháború után van egy bevándorlási hullám és majd 1933-ban is a nácik hatalomra kerülésekor.

Egyébként megismerkedtem egy Szolnokon született csodálatos emberrel, ő az első hullámban ment ki,  akinek maradtak fent írásai, s aki mint irodalmi alak pont megfelelne a nagybácsi figurájának, mély érzésű ember, tanító, mint Bar Nasa.

- Nem azt mondta, hogy Szolnokon született.

- Igen Szolnokon.

- Akkor magyar.

- A zsidó sors alig különbözik Szolnokon attól ami Szófiában, Odesszában vagy Berlinben történik velük, ez a Saul bácsi, nevezzük így, legyen bolgár., rendkívül szép levelekre bukkantam húsvét második napján az interneten, oh és valamit még nem mutattam. Cippória néni attól még születhett Londonban, bár ez az angol fennhatóság rendkívül szövevényes történet.

Oláh Mária Éva a hátizsákjából kivett egy kiszárított kabaktököt.

- Nézze milyen szép, egy várost festettek rá.

- Hol van ez a város?

- Valahol Bulgáriában, nálunk lopótöknek nevezik, más mintákat karcoltak rá, régi keleti motívumokat, napjeleket, életfákat.

- Tud Ön táncolni?

- Táncolni, miért?

- A szöveg ritmusára gondoltam.

- Szövegtáncra? Kezdjük a kályhától Franz Kafkával. Van Kafkának egy nagyon kellemes levele Felicéhez, a berlini nőhöz, amiben elmeséli, hogy mennyire nem tud táncolni, Felice biztosan tud, ez hozzátartozott a neveléséhez, de mivel Kafkának nincs bátorsága Felicivel táncolni, feltételezem, hogy sohasem táncoltak.

Oláh Mária Éva annyiszor olvasta már ezt a szöveget, hogy sajátjának érezte, Franz 1912. december elsején írta Felicének.

-Úgy örülök, mikor féltékenykedik, hátha nem egy vicc ez az egész, Kafka milyen elragadó, figyeljen Jákob úr.

Most abbahagyom, ma itt az óra a zsebemben, háromnegyed három van (megint csak éjfél után ültem íróasztalhoz), most korábban fogok s korábban kell lefeküdnöm nálad. Hogy Te milyen jól szórakozol! Látom, hogy táncolsz Salomon cégvezetővel, aztán azzal a versfaragó úrral, aztán mind a hat úrral, akik tegnap körülállták az asztalodat, míg írtál nekem. Talán még a két koppenhágai képviselő is ott van, noha az igazán nem nagyon valószínű, s ők is táncolnak. Már valósággal beleszédültem a nagy táncotokba. És nyilván mindegyik jobban táncol nálam. Te, ha látnád, hogy én hogy táncolok! Összecsapnád a két kezed! De táncoljatok csak, én megyek aludni, és az álom hatalmával - ha Isten is úgy akarja - csak azért is kiragadlak abból a táncos forgatagból, és szép csendben magamhoz húzlak, Drágám. [...]


Az én tánctudásom és tánchoz való viszonyom olyasmi, mint Franz Kafkáé, legyőzhetetlen félelem. Nem jártam tánciskolába, igyekeztem kimaradni a középiskolai bankett táncbemutatójából is, tulajdonképpen két probléma találkozott bennem, megrettentem a társastáncok kötöttségétől, de 80-as években népszerűvé vált disco stílus elvetette  a társastánc kötöttségeit, és mindenki úgy táncolt, ahogy akart, ez legalább akkora probléma volt, mint a kötöttség, a szabadsággal nem tudtam mit kezdeni, mi az hogy senkit sem kell másolni, Ön is tapasztalja, hogy milyen hatással vannak rám a nagy táncosok, a nagy írók, a mondat megformálása, de persze szövegtáncot folytatok, ez egy magányos tánc, megpróbálom egy balett szólónak felfogni, a balettnek is vannak kötött lépései, de mit sem ér személyesség, stílus nélkül, ami végtelen gyakorlással egyedivé válik, vagy  nem és elbukik a táncos, ha nincs ritmusérzékem akkor végem van.

- Ír verseket?

- Próbálkozom, az a legmagasabb szintű tánc számomra, még álmodtam is róla, egy orosz környezetben játszódó történetet, a Szép verseket, ez egy antológia, megtalálja a pendrájvon.

- Megzavarná a ritmust, ha berakná ebbe a történetbe?

- Azt hiszem tönkre vágná, nincs is lezárva, inkább külön kezelem, rengeteg orosz zsidó van Izraelben, de akkor is megzavarná az olvasókat, mint ahogy megzavarná az feljegyzéssor, amit a magyar holokauszt irodalomról írtam,

- Csévi naplója.

- Igen ez volt  a címe, a holokauszt évfordulóra készült, és persze hozzásegített a Killer-ház néhány szereplőjének elképzeléséhez.

- És az Itáliai utazás?

- Az is egy változat erre a témára, és persze más is, ezek olvasónaplók, más más ritmusban, saját zenéjük van, nem lehet összekomponálni őket, szét esnek, nem tudja az egyik megerősíteni a másikat, önálló szöveglabirintusok.

- Miért van most itt?

- Mindig ugyanazért a tisztán látásért.

- Van olyan?

- Nincs, de ez nem indok arra, hogy feladjam ezeket szerteszét menő történeteket.

- És Nádas Péter?

- Nádas tudatosan építkezett, én viszont szabadon, tele van a szöveg intuícióval.

- Akkor mégis tud szabadon táncolni.

- Nem, dehogy csak vannak egyéni elemek, de ez nem tánc, nem tud az lenni.

- Ön gyáva, ahhoz hogy író legyen.

- Igen, de gyáva írók is vannak, de ezt hagyjuk, beszélni akartam Önnel valakivel, akit Mesternek tekintek, na persze majd minden írót megkísért egy szellem, hogy írja le, hogy hogyan kell írni, lehet hogy Lucifer a neve, véletlenül Mario Vargas Llosát választottam, szorgalmasan olvastam a könyvét, de rossz tanuló voltam világéletemben és nem fogadtam meg a tanácsait, de nem rég találtam egy vékony füzetecskét, amiben egy izraeli utazás tapasztalatait írja le.

- Elolvasta.

- Nem, félek hogy megárt, Óz Ámosz annyi izraeli írót említ, hogy attól tarok belefulladok a héber irodalomba, és akkor még itt vannak az Izraelbe, Egyiptomba, Jordániába utazók, mostanában keveset alszok és zúg a fejem.

- Az írás természetes velejárója az ilyesmi, próbáljon meg mást csinálni.

- Mire gondol?

- Biciklizzen vagy menjen moziba, nézzen meg egy 4-D-s filmet az unokaöccsével, hogy is hívják a gyereket, József?

- Dehogy József, Dominik.



Kedves Felice és Franz, a lehető legjobb időben kezdtem el a vállalkozást,  niszan havában, a teremtés és a ősatyák  születésének a havában - ezt Jakob Romanov mesélte nekem abba a narancsligetben, ahol találkoztunk, a csendet időnkét megszakította a narancsszedők vidám  éneke. Jakob Romanov elmosolyodott ilyenkor és hogy tudjam, hogy miről énekelnek a narancsszedők, olyanokat mondott,  hogy ez a litván kibuc, egy halász dalt énekelnek, vagy ez nagyon érdekes a Krakkói kibuc, az oroszokat szidják, de volt itt moldvai, szerb, román, örmény, orosz, azok a lengyeleket szidták, cseh, német, de még palesztin énekcsoport is, és mindegyik szedett narancsot.

- Figyelje Mária Éva a holdat - mondta Jakob Romanov.

- Ó ha tudná milyen kitartóan figyeltem már odahaza is.

Legnagyobb meglepetésemre Jakob Romanov, azt mondta, hogy tudja, s én arra gondoltam, hogy honnan tudja, hogy mi közöm van nekem a Holdhoz.

- A zsidó naptár nap és hold naptár is - szerettünk úgy ülni a padon, hogy ellenkező irányba ültünk, Jakob Romanov a piacra látott, ami mögött a bazár volt, én pedig a Gecsemáni kert felé fordultam.

Meg kell, hogy mondjam ebből semmit sem értettem, mert hogy lehet a holddal és a nappal egyszerre számolni.

- A csillagképe a bárány- mondta Jakob Romanov, mint aki arra vár, hogy folytassam a történetet.

A bárány apám szülőfalujából egy Fülöp nevű görög - és római templommal is rendelkező helyről került hozzánk, apai nagyapám és nagyanyám uradalmi cseléd volt a Bánházának nevezett cselédsoron laktak, két családnak volt egy közös konyhája, jobbra is volt egy ajtó, balra is, a szoba egy családé volt, apám mindig boldog gyermekkorról beszélt, a többi fiúval bandába verődve, iskola kerüléssel, szabadon teltek a napjai. Egy tavaszi nap hazament a szüleihez, akik akkor már a faluban laktak, Bánháza eltűnt, mint Atlantisz, soha sem láttam, bár egyszer megemlítettem, hogy megmutathatnák azt a helyet, de nagyanyám azt mondta, nincs már az meg gyermekem, benőtték a fák.  Nem tudom hogy keveredett apám a látogatás során a juhász közelébe, éppen hajtotta a nyájat, vagy megállt a kis polszkival, hogy elengedje őket, de a juhásztól kapott egy báránykát, mert az anyajuh nem két tud bárányt felnevelni. Pont úgy örültem ennek a báránynak, mintha kutyakölyköt vagy kismacskát hozott volna, cumiztatni kellett, egyetlen báránynak való flakont talált anyám, amit kifőzött, egy sárga hipós dobozt, a patikába cumit vettünk, amit Barika olykor egybe lenyelt, de nem lett nagy baja, a bárány mivel más minta nem volt, házőrzősítette magát, pont úgy állt a kapuban és pont úgy ugrált, ha jött valaki mint egy neveletlen kutya, a boldogság Ráchellel 1 évig tartott, a folytatás nem szeretem, mint ahogy Jákob sem szerette, eddig tudok visszaemlékezni, tovább nem. Később lettek más bárányok, a város címerében is bárány volt, az új és az ószövetségen állt,  egyszer egy pünkösdkor, amikkor pompás tavaszi idő volt, Sárospatakra utaztunk,  az autó  ablakából láttam egy bárányt, ahogy egy sírkövön állt, ma se tudom, hogy tényleg láttam, vagy egy látomás volt, a férjem nem látta, de ez semmit se bizonyít, mert vezetett,   a legrettenetesebb báránykép is előttem van,  egy tálon felszolgált bárányfejet ábrázol, a legszelídebb báránykép a város görögkatólikus templomában van, a szószék ajtajára festették, a hippi alkatú Jézus ölében egy bárányka van, Jézus nagy szeretettel nézi és öleli magához a bárányt, olyan csendes szelíd nyugalmat áraszt a kép, sokat néztem, amikor a hosszú vasárnapi szertartáson ott ültem nagyanyám mellette, a helyünk közvetlenül a szószék előtt volt. Semmiféle áldozattal, ember vagy állat áldozattal nem értettem egyet, haragudtam Noéra és boldog voltam, hogy legalább a galambok megmenekülnek, és haragudtam Ábrahámra, hogy Izsák megmenekült, de nem menekülhet meg a bárány, haragudtam Józsefre, mikor azt mondja Jákobnak, hogy mutasson be a Mindenhatónak áldozatot, és haragudtam  a széder estén a Gecsemáni kertben bárányt áldozó Jézusra, mert ismertem a bárányt,  és haragudtam Istenre, hogy egyetlen fiát feláldozta a bűneinkért, ha egyszer vállalom a bűneimet, akkor miért kell értem feláldoznia magát bárkinek is, hogy mégiscsak átéljem bűnös voltomat. Nem, erről nem akarok tudomást venni, sohasem bocsátom meg a bárány feláldozását, egyetlen bárányét sem.

Niszán havában a  pészah és a húsvét itt nagyon közel van egymáshoz, a zsidó nők és a keresztények megszállottan takarítanak, megismerkedtem egy odesszai nagymama korú, de rendkívül dekoratív hölggyel, Anna Ahmatova jutott róla eszembe, Slomit a neve,  közölte, hogy engem az Úr angyal küldött, ő 1933-om óta él Jeruzsálemben, de az első tapasztalat az volt, ami semmit sem változott, hogy a

"Közel-Keletet hemzseg a kórokozóktól" (Oz Amosz: Szeretetről, sötétségről, 55.p.)

 a baktériumok, ezek a ravasz élőlények legszívesebben a küszöbök alatt tanyáznak. Slomit, arra kért, hogy üljek egy félórát a nappaliban, mert el kell mennie zuhanyozni, naponta háromszor szokott, de ha fúj a szél, és véletlenül a férje, aki sajnos hanyag, nyitva hagyja az ablakot, akkor a lakást ellepi a por, a porban is baktériumok laknak, úgyhogy ő azonnal beöltözik, hozzáfog takarítani, ilyenkor van úgy hogy kénytelen négyszer vagy ennél is többször fürödni. Ahogy visszatért leült és hosszan beszélgettünk a tisztítószerekről szerzett tapasztalatainkról.

- Kedves Slomit, én ugye keresztény családból származóm, nem szeretnék zsábamacskát árulni ez ügyben, sokfelé próbálkoztam, de az ecetnél jobb tisztítószerrel nem találkoztam, de azt sehogy se értettem, és ezért se a rómaikat, se zsidókat nem hibáztatom, hogy az ecet,  aminek igen erős a hatása, hogy került elő Nagypénteken, mikor Jézus a kereszten szenvedett, mert nagymamám ezt a történetet mindig úgy mesélte, hogy a Megváltó szomjazott a kereszten, s akkor valaki megnedvesített ecetes kendőt nyújtott fel neki.

Slomit asszony is elcsodálkozott ezen, és egyet is értett velem abban, hogy az ecet az kiváló, csak egy baj van vele, hogy rettentő migrént okoz számára, mert van egy enyhe ecet allergiája, amit az orvosok itt képtelenek felismerni, ekkor kénytelen voltam elmondani, hogy engem 10 éves koromtól hozzászoktattak az ecethez, nemcsak mint tisztítószerhez, dehogy a hajam fényesebb legyen, anyám alaposan felhígítva ecetes vízzel öblítette le, sajnos akkoriban csak egy igen kellemetlen, sárga flakonos sampon volt az egész országban, a WU2, akkoriban nem utáltuk, mert nem volt semmi más, amit szerethettünk volna helyette.

Slomit asszony férjét, Alexandert észre se vettem, mert a növények közt egy újság mögé rejtőzött, de talán az ecetről folytatott beszélgetésünkkel megzavartuk, mert azt mondta, hogy kedves Ügynök asszony, a dolog igazán egyszerű, amit az Ön nagymamája ecetnek nevezett az bor volt, könnyen lehet, hogy almából erjesztették. Itt Alexander elkalandozott és megadta a libanoni kenyérsaláta receptjét és a lelkemre kötötte, ha akarok jó salátát enni, akkor hagyjak fel azzal az európai trenddel, hogy mindig krumpli salátát fogyasztok, így kimaradok abból, abból a gasztronómiai örömből, amit a szömörce okoz, feltétlen ismerkedjek meg a a skarlát vörös sumach nevű fűszerrel, ami libanoni kenyérsaláta fontos tartozéka.

Kedves Felice és Franz, kezdem megszokni, hogy Izraelben mindenki nyelvész, Alexander úr, azonnal közölte, hogy ugyan a sumach a vadcserszömörce, ami igen igénytelen növény, a szó arab és azt jelenti vörös, életem első arab szava így a vadcerszömörce neve lett, a SUMACH. Alexander bizonyára látta, hogy mennyire felkeltette az érdeklődésem, annál is inkább, mert mögötte valami csoda zajlott, egy vörös hibiszkusz rózsa kipattant a burkából.

- Azt ugye tudja, hogy a Kánaán szó babiloni eredetű.

- Igazán.

- Azt jelenti piros bíbor, amit a tengerből kihalászott bíborcsigából nyertek, Kánaán azt jelenti Bíbor ország.

Az esetet természetesen elmeséltem Jakob Romanovnak, aki láthatóan jól szórakozott, még otthon bejelöltem Bulgakov Mester és Margaritáját, és felolvastam azt a részt, ami a torkomat szorongatta, és sehogy sem tudtam rájönni, hogy mi az oka annak a misztikus hatásnak, amit rám gyakorolt a szöveg.

A tavaszi Niszán hónap tizenegyedik napján, kora reggel Júdea prokurátora, Poncius Pilátus, vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptekkel bevonult a fedett oszlopcsarnokba, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya közt húzódott.
A prokurátor mindennél jobban utálta a rózsaolaj szagát; és most minden rossz napot ígért, mert ez az illat hajnal óta üldözte (Buklgakov: Mester és Margarita/ Második fejezet, 22. oldal)


A dolog a szőnyegboltban oldódott meg, már nincs meg az  bolt, az állomáshoz közel a Varga utca sarkon volt, a helyiséget régről ismertem, anyámmal ezelőtt a bolt előtt mentünk el  minden munkanap kétszer, amikor az óvodába mentünk, onnan jöttünk, időnként benéztünk, de nem rajongtam az üzletért,  sötét volt, rideg,  nagyon magasan volt a lépcső, nem tetszésemet csak az csillapította, hogy kibámultam anyámból egy 40 filléres apró, boci csokoládét, ez még az a ma már elképzelhetetlen idő volt, amikor voltak tejboltok, ahol kimérős tejet is lehetett venni.  Amikor szőnyegbolt lett  belőle még akkor is nehezen vettem rá magam, hogy bemenjek, gyakran eszembe jutott az ajtó előtt nagyanyám, aki biztosan járt a sarki üzletbe, amikor cselédlányként a Varga utcán szolgált a városban, nagyanyám már legalább 10 éve meghalt, mikor  beléptem,  akkoriban a vezetői pótlékom miatt valamivel jobban kerestem,  összegyűlt egy kis pénzem, úgy döntöttem, hogy átkárpitoztatom az A/77 üllőgarnitúrából megmaradt két fotelt, amit a Killer-házban vettünk anyámmal, apámat az ilyesmi nem érdekelte, azt se vette észre, ha a sárga cipőt vett fel egy temetésre, mert az öltönye fekete volt, nemhogy véleménye legyen a fotelekről,  de eltelt harminc év. A kárpit az idő és a macskák miatt rettenetes állapotban volt, hetekig kerestem a megfelelő anyagot és a megfelelő szőnyeget, már aludni se tudtam miatta. A szőnyegboltban megtaláltam most már tudom a szín nevét, a mérgező cserszömörce, azonnal eldőlt, hogy csak ez lehet, semmi más,  ezután már könnyen ment az egész, a bútorkárpit színe csak egy árnyalattal tért el a szőnyegtől, hogy ne vaduljon el a szoba, még vettem két méter babérzöld anyagot díszpárna huzatnak.

 Jól éreztem magam ebben a bíborcsiga színben, és fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent Kánaán neve, akkoriban annyira lefoglalt a munkám, hogy se láttam, se hallottam, minden időmet valami olyasmire fordítottam, ami egy nap, mint Bábel tornya a viszálykodások miatt összedőlt, s utólag azt mondom, hogy életem legfontosabb és legsikeresebb fordulata volt, angyali beavatkozás, még ha ördögi eszközökkel is,  ha nem történik meg, akkor a földi életemre elmondhatom, hogy egy hiába való élet volt, de azt hiszem, már nem is élnék, ha ott maradok, azt a fajta stresszt, alakoskodást és hazudozást, nem bírtam volna ki.

  A bíborcsiga szín még néha felbukkant, hatása mindig döbbenetesen erős volt. például amikor megláttam, hogy a természet vagy a világ megalkotója létrehozta mindezt petroica rodinogaster  nevű énekes madárban, azt nem felejtettem el,  de ez már messzire vezet.


A Niszán hónap egy péntek délutánján, amikor már jól esett kint lenni,  Olah Mária Éva és a mentora megint a narancsligetben ültek egy padon, Mária arra gondolt, hogy mi lenne, ha megkérné Jákobot, hogy álljanak innen fel és menjenek el a Gecsemáni kertben, hogy ez a Niszán hónap tizenegyedik  napjára eső péntek délután azonos volt- e azzal a nappal, mikor Poncius Pilátus a rózsaolaj illatától szenvedett, azt nem lehetett tudni, mert az idő úgy fordult, hogy nagypénteket a keresztények a következő héten tartották, a pészach pedig a keresztény húsvétot követő pénteken kezdődött.

- Nem lehet ez bizonyosan kiszámolni - mondta Oláh Mária Éva - mert az milyen furcsaság itt Jeruzsálemben, hogy előbb megfeszítik Bar Nasat, és majdcsak utána szabadulnak ki a zsidók az egyiptomi fogságból.

- Igen ezt a mai napot elszúrta, mert már az éjszaka meg kellett volna írnia a Gecsemáni részt, de elfecsérelte az idejét, ha azt szeretné, hogy ma legyen Nagypéntek, akkor egy csomó dolgot elmulasztott, már Bar Nasa vagy nevezze, ahogy akarja elindult a Golgotára a kereszttel, lent a városban már a Bar Nasát alakító balett-táncos, aki évek óta nem kap egy neki való szerepet Jeruzsálemben pont úgy veszi a hátára a keresztet, mint Bueros Airesben, és Rómában.

- Ez nem az a Nagypéntek, nézze milyen csend van körülöttünk.

- Akkor viszont még van egy hete, vagy kettő.

Igen,  tegnap este a Gecsemáni kertben voltam, képeket kerestem a kertről, nem ilyennek gondoltam, öreg olajfákkal és elvadult ciprusokkal, ez igazából nem is kert, csak egy kavicsos domboldal.

Apám is Gecsemáninak  hívta így azt a városhoz közeli kertet, anyám nem akarta, hogy kertet vegyen, mert az is elég volt, ami a kockaházhoz tartozott, de apám a fejébe vette, és  anyám beleegyezése nélkül kifizette. Beletelt egy időbe, amíg anyám megbocsátott és  kibicikliztünk a birtokra, kis szocialista parcellák voltak, keskenyek és hosszúak, már egymástól elkerítve, de házak még sehol sem voltak. A mi Gecsemáni kertünk egy domb oldal aljában volt,  a legmélyebben, egy jókora gödör, a kapu felé eső szegletében összetákolt  fabódé állt a szerszámoknak, a kert sem pompázott,  meleg volt,   bokáig süppedtünk a homokba, szőlősorok voltak benne, és talán néhány gyümölcsfa, semmi érdekeset sem láttam, céltalanul járkáltam, nem akartam hallani a szüleim vitáját,  anyám nem tudja elrejteni, hogy mennyire dühös, a sorok között megláttam egy különösen szép madarat, fekete pártája volt, hosszú farktolla és színes, fekete, fehér, piros pöttyös tollazata, meg akartam fogni, de a madár  elugrott, még néhányszor utána kaptam, de elrepült.

- Jó hogy nem fogtad meg - mondta anyám - büdös banka volt - sehogy sem tudtam elképzelni, hogy lehet egy ilyen szép madár büdös, és azt sem hogy lehet a rózsaolaj illatától irtózni.

A bolgár rózsaolajos csövecskét, ami nekünk a parfüm illat volt, különösen nagy becsben tartottuk. többnyire nem is használtuk, csak kinyitottuk és beleszagoltunk, ha akkoriban engem és a nagyanyámat megkérdezi valaki, hogy milyen illatú a Mennyország, azonnal rávágjuk, hogy bolgár rózsaolaj illata van, ha pedig Poncius Pilátusnak pont a rózsaillattól, és nem valami más virág, nem a liliomok illatától fáj a feje, akkor annak igen egyszerű a magyarázata, mert Poncius Pilátus az igazságtól fél, amit olyan titok, mint maga a rózsa - Oláh Mária Éva már felállt, hogy jelezze Jákob Romanovnak, hogy elege van az üldögélésből, induljanak el valamerre.

- Mi lett a kerttel?

- Anyám addig ügyeskedett, míg apám beleegyezett, hogy megszabaduljanak a Gecsemáni kerttől, a lelkesedése hamar elmúlt,  nem volt kedve munka után kibiciklizni a  kertbe, aztán hazajönni,  néhány kocsmába is benézett, mert azok az útszélén éppen jó helyen voltak, anyám egyre dühösebb lett arra a kertre,  a szőlő gyengén termett, de lehet csak azért, mert apám nem fordított elég időt rá, az is lehet, hogy apám semmit sem csinált a kertben, felment a dombon lakó öreghez, annak sok bora volt, aztán lement és a bódéban aludt egyet,  nagy nehezen eladták, és anyám hozzájárult, hogy apám vegyen egy használt kis polszkit, végül is mindenki jól járt, csak én nem örültem az autónak.

A bazár sor felé indultak.

- Sehol sem érzek rózsa illatot, csak liliomot - Oláh Mária Éva a levegőbe szimatolt, és eszébe jutott hogy az anyjának is mindig megfájdult a feje a liliomoktól, a szobaablakok előtti kertben voltak a liliomok, nyáron az ablak alatti fotelből nézte a tv-ét, hogy érezze az illatukat, az anyja nem engedte, hogy abba a vázába, amit Kassáról hoztak beletegyen néhány szálát, bár nyitott ablaknál aludtak, de anyja azt mondta, hogy a liliomok illata olyan erős, hogy megfojtja őket, nem vitatkozott az anyjával, de biztos volt benne, hogy őt sohasem fogják  a kertükben nőtt liliomok megfojtani.  Már évek óta csak látogatóba járt haza, egy éjszaka, amikor a lakótelepi lakásában ablakot cseréltek kint aludt.

- Hova lettek a liliomok?

- Milyen liliomok?

Az anyja nem emlékezett  a liliomokra, az ablakok alatt terebélyes mocsári liliomok virágoztak, de ezeknek semmi közük sem volt azokhoz a régi fehér liliomokhoz, illattalanok voltak, minden este és reggel elárasztották őket, ha megszomjaztak, ledobálták a virágaikat.

- Sáron rózsája liliom - jegyezte meg Jakov Romanov.

- Akkor Pilátus fejfájását nem a rózsa okozza, hanem a liliom.

- A liliom, de Ön bizonyára tudja, hogy a liliom Mária virága.

- Persze tudom, láttam Firenzében, de Pilátus nem tudott semmit Máriáról, Bar Nasa anyjáról.

-Talán ott állt a kapuban, amikor Bar Nasat kihallgatásra vitték, és valamit odakiáltott Poncius Pilátusnak, az odament a kapuhoz.

Jakob Romanov itt elhallgatott.

- Kérem folytassa, mit mondott Mária.

- Nem, furcsa Önnek az én családnevem.

- Romanov,

- Igen Romanov, látott már képeket a Romanov családról?

- Láttam, mindenki látott, de Ön nem a cári családból származik.

- Nem, de az embert egy ilyen név mégiscsak arra ösztökéli, hogy utána nézzem.

- Mi köze ennek a liliomokhoz, Poncius Pilátus fejfájásához.

- Nagypéntek a bűnök elvesztésének a napja, jön valaki, egy ismeretlen ember és azt mondja, hogy ami történik annak azaz oka, hogy bűnösök vagyunk, nem tesz különbséget a bűnök között, egy kislány málnát lop egy kertből, iszonyatosan szenved a bűnétől, a Romanovokat egy pincében kivégzik,    lányt és egy fiút, a lányok fehér ruhában vannak kis liliomok, veszélyesek a világra,  akik kivégezték őket semmi bűntudatot sem éreztek, ez a figura Bar Nasa pedig azt mondja  magamra veszem a te bűnödet is, a málnát lopó kislányét is és a liliom kislányok gyilkosainak bűnét is,  mindenki bűnét, hogy eltöröltessen, és ti bejussatok a Mennyei Atyám országába, nem találja ezt furcsának?

- Rettenetes, de nem nem ezt gondolom, Bar Nasa kereszthalála az emberi szenvedés napja, nem hordoz mást csak a saját bűnit.  minden emberi élet része a szenvedés, egy példázat arra, hogy szenvedésre és újjászületésre is ítéltettünk.

- Ó, ha csak a saját bűneiért szegezték a keresztre, akkor nincs megváltás, szegény kislány,  nem kap feloldozás a málna lopás bűne alól,  egyébként hogy feltételezheti Baar Nasáról, hogy elkövetett valami emberi gyarlóságot.

Oláh Mária Éva  fáradnak érezte magát, már ennyi sétálástól is bedagadt a lába.

- Nem haragszik, ha most elbúcsúzom.

- Nem, dehogy, megértem - Jákob Romanov lehajtotta a fejét - a beszélgetéseink semmire se kötelezik, bármikor meggondolhatja magát.

- Jól érzem magam, soha sem éreztem ilyen végtelen nyugalmat, úgy sajnálom, hogy nem hoztam Önnek semmit, de Nagypéntek nem az ajándékozás napja.

A gyógyszerei az asztalon voltak, felmelegítette a reggeli teát, behúzta a sötétítőket, valami szokatlan csend vette körbe a lakótelepi házat, reggel tiszta, bíbor színű  ágyneműt húzott, szerette  az első éjszakákat a vasalt ágyneműben,  az öblítő vadvirág illata nem zavarta, a fűtést lekapcsolta, lezuhanyozott és tiszta ruhát vett, nem túl ünnepélyeset, de reménykedett, hogy jó lesz ez így. 

Becsukta a szemét, és végre kimondta, amire olyan régen készült, MOST MÁR NEM EMLÉKSZEM TÖBBÉ SEMMIRE:

Nem történt nagyobb baj, minthogy kialudta magát, a macskának mindig több ennivaló van kirakva, mint amennyit megeszik, egy napot és két éjszakát aludt át, hajnalban a macska a feje mellé ült és olyan  finoman piszkálta, hogy felébredt, zúgott a füle és szédült, de ez máskor is előfordult, megcsinálta a kávét,  beült a konyha ablakba a macska is befejezte az evést.

- Van amiben nem én döntök- simogatta meg a macskát - próbáltam elmenekülni, még úgy is hogy téged itt hagylak, bocsáss meg.

A macska nem reagált, bölcsebb volt, mint Oláh Mária Éva.

Most már benne volt a történetbe, nem gondolta hogy néhány holokauszt túlélő visszaemlékezése majd évekig benne marad, annyi megtörtént eset volt, akkor minek fikciókat írni? Erre nem tudott válaszolni, meg akarta oldani egy Izraelbe kivándorolt elképzelt telepes család történetét. 

Jeruzsálem térképét nézte, hogy hol jutottak be a városba, melyik negyedbe mehettek. Az útikönyv szerint az Európából érkezők a Jaffai kapun kersztül léptek be. A várost négy részre osztották, a részeket különböző színnel jelölték: keresztény negyed, örmény, muszlin és a zsidó negyed, az ötödik ahol a szent helyek voltak a Templom hegy közös volt.

Mordecaj és a felesége Semadar a Jaffai kapun lépett be a városba, a kapu keresztény és az örmény negyed találkozásánál volt., nekik ez a rész is megfelelt volna - vélte Oláh Mária Éva -  mert Szófiában  keresztények között laktak, de a beérkezőket ellenőrző angol katonák első kérdése az volt, hogy turisták vagy bevándorlók, mikor tisztázódott hogy bevándorlók,   abba az oldalba terelték őket, ahol  a többi zsidó is várakozott, innen egy negyedóra volt a zsidónegyed, amikor  átértek akkor további ellenőrzés következett, hogy ki hova fog menni, van-e igazolásuk arról, hogy egy Rottschild nevű zsidótól földet kapnak, van-e ismerősük, aki fogadni tudja őket, s ha nincs hova szándékoznak tovább menni.

Mordhay Levi anyja másod unokatestvérének a jeruzsálemi címét adta meg, arra kérdésre, hogy ideiglenesen maradnak vagy befogadják őket, azt válaszolta, hogy ideiglenesen, arra pedig hogy hova fognak innen menni feleségére nézett aki Beér Savát mondta.

- Nem lesz a sivatagban melegük - kérdezte a katona, Jeruzsálem olyan volt, Stella az anyja vállára borult, mint egy katlan, ami mindjárt szomjan hal, hetek óta nem esett az eső.

...... már várta őket a másik oldalban egy lovas szekérrel, valójában nem Jeruzsálemben lakott, hanem a zsidónegyedtől délnyugatra Ein Karemben, a zsidók számára fenntartott Szemét kapun keresztül hagyták el a várost.

MORDECAJ  LEVI MOZIJA és Szofia, a bolgár unokahúg


2023. június 9 és 10 között


 MEDÁRDI HAJNALOK

A medárdi hajnalok, mikor szakad az eső, Oláh Mária Éva eltűnődött hajnalban az erkélyen, hogy milyen sokfelé ágazik a történet, szegény Jákob Romanov ebből az egészből nem ért semmit.

- Képzeljen ide - mondta Jákob Romanov, elfoglalta a másik kemping széket.

Oláh Mária Éva nem merte senkinek se felajánlani az erkély kempingszékeit, attól tartott, hogyha súlyosabb ember ül rá, akkor a szék összecsuklik, de Jakob Romanov alatt meg se rezzent.

- Ne haragudjon én szívesen találkozok Önnel egy narancsligetben, de a lakásom irodalmi szempontból magánterület, a macskám velem él, anyám néha fellátogat, kulcsa is van, hogy magyarázzam meg neki Önt,   az nem fordul elő, hogy idegen férfiak kiülnek velem hajnalba  az erkélyre kávét inni, mert egy moszkvai írónő, azt találta mondani, hogy szívesen élne Ein Karenben.

- Nem értem, az anyja hogy találna meg, ha én az Ön képzeletében vagyok.

-Ezt én se értem, az anyám, ha rólam van szó, azt is megtalálja, ami nincs. El nem tudja képzelni milyen prűd itt a szomszédság,. valaki megláthatja itt az erkélyen, volt a másik oldalban az ablakkal szembe egy pad, ott találkozgattam reggelente a képzeletbeli barátaimmal, ártatlan beszélgetések voltak Franz Kafkáról és Goethéről,  kiszagolta valaki a dolgot és elvitették a padot, mondván, hogy ott a fiatalok malackodnak.

- Nézze én csak a szöveg miatt vagyok itt, ki ez az Irén?

Írén a testvérem, a nővérem, kitalált alak, tulajdonképpen az alteregóm, természetesen se anyám, se apám nem tud róla, titok, hogy megcsináltam, mint ahogy Ön is az,  de miért érdekli Irén, hogy az ember kitalál egy alakot az rendben van, de az mégiscsak rettenetes mikor ezek a kitalált alakok elkezdenek egymás iránt érdeklődni.

Na, jó akkor legyen szíves avasson be, mit írt 2023.  június 9-én Irénnek.

- Ah nem olyan egyszerű, még június 10-e reggelén is írtam.

- Ahogy akarja legyen június 10-e reggele. Hogy néz ki ez az Irén?

- Most nagyon rosszul, levágták a haját, alig van haja, persze a fodrász vétlen, ő vitt egy képet egy nagyon rövid hajú nőről, most Irén arra vár, hogy nőjön a haja, ezért is írtam neki reggel egy vigasztalásnak szánt levelet, de valahogy ez a levél is elfajzott.

- Mindegy, nem számít a haja, olvassa fel a szöveget.

- Jobb lenne, ha magának olvasná.

- Nem, jót tesz nekem, ha esik az eső, és közben hallom a hangját, duruzsoló.

Drága Irén, Ma talán véget ér a történet - erre gondoltam tegnap, a könyvtár 20 éve költözött a Killer-házba, bolond fejjel elvállaltam, hogy tartok az olvasóknak egy kis megemlékezést, bár kétlem, hogy ez bárkit is érdekel, kezdett nekem is terhemre lenni ez az egész, túl szövevényes lett, nem a húsz év miatt, a zavart a 113 éves ház okozta, ami sehogy se akarta abbahagyni a mesélést. Még ma reggel is, mikor próbáltam rendezni szerény mondókámat kidobott egy nevet, aztán egy újabb házat, pedig már azt hittem, hogy ma, ezen az esős június 9-én végre ez az egész véget ér, odateszem a felejtésbe.

A név mi rám támadt Rosenfeld Salamoné, abban az építészeti leírásban, mi a Killer-házról szól csak úgy kerül megemlítésre, hogy ez a Salamon bérelte rövid ideig azt a házat, egy hagyományos cívis portát, mi a mostani Killer-ház helyén volt, és akkor megint belebonyolódtam az elképzelt történetembe, ez a beteges kíváncsiság, ami egy csapni való, kétbalkezes detektívé, megint csak megkísértet, persze, hogy Rosenfeld Salamonra csak hosszabb leírásokban bukkanok,  végig kell bogarászni a szövegeket,  hogy felvillanjon az én Salamonom, aki azon ügyködött, hogy létrehozzon a városnak azon a pontján, ahol a Killer-ház van egy  zsidó közösséget, egyik változat szerint derecskei lehetett, mert ott éltek Rosenfeldek, de ez bizonytalan, jöhetett ezzel a névvel bárhonnan, pont ide a Killer-házban.

Drága Irén te tudod, hogy egy bögrében több misztika lakozik, mint bennem, nem értem, hogy a történetben, mi nagyrészt fikció, se füle, se farka, valóságra nem törekszik, csak igazságra hogyan keveredtek bele a zsidók, tudtommal nem vagyok zsidó. 

Miért kínlódtam én annyit az általam kitalált Mandel Ráchellel, aki jóval Rosenfeld Salamon halála után gyakori vendége a Killer háznak, Killer Piroska (őt is kitaláltam), mint a ház tulajdonosának felesége egy irodalmi szalont működtet, a Pikk Dámát, ahova felekezeti tartozás bélül járnak a város  lakói, többnyire Thomas Mannt olvasni.

Gondolom most mérges képet vágsz, hogy nyögjem már ki hogy kerülhetett a Piac régen Várad utca 68-ban Rosenfeld Salamon. Valahogy a környéken egyre több zsidó telepedett le, Salamon pedig a közelükbe akart lenni, részt vállalt a vajszín város első zsidó iskolájának a megteremtésében, 1882-ben pedig Rosenfeld Salamon, pont abban az évben, amikor a ház bérlője volt a hitközösség élén állt, ő volt az elnök.

Kedves Irén a szövegtengert, hol  előfordul Rosenfeld Salamon neve ideteszem, és megkérdezlek, hogy szabaduljak én most már meg Rosenfeld Salamontól, amikor minden munkanap,  - (alig marad szabadságom, mert ezek malacok,  ide a disznó szó illene, de alapjáraton finom lelkű vagyok és törekszem a választékosságra, kivetetik velem minden negyedévben)  bemegyek arra a telekre, ahol Rosenfeld Salamon és testvérei jártak.

Mondtam, hogy nem hiszek a misztikában, de az mégis egészen furcsa, megmagyarázhatatlan, hogy érzem őket, nem hozzám jönnek, hanem Rosenfeld Salamonhoz, pontosan emlékszem arra a karácsonyra a kovid idején, amikor egy költővel, aki már az öröklétben él, párhuzamost akartam írni, a költő is járt a Killer-házban, a neve Szilárd, sohasem találkoztam vele, rámeredtem a szövegére, hogy inspiráljon, hogy legyen egy közös karácsonyunk, a költő maga is sokat bajlódott a zsidókkal, mert valóságos volt a történet vagy elképzelt, egyik őse, egyik ősapja zsidó volt, megszólította Ábrahám és Izsák szelleme, mikor nekem olyan érzésem támadt, pedig egész jól haladtam az írással, hogy ki kell mennem a Killer-házból, át kell mennem a páratlan oldalba, ugyanis kitalált szereplőim ott laktak, zsidók voltak, és sétálnom kell az utcán, ahol végig vonultak, amikor elhurcolták őket, zúgott a fejem, magam se értettem mi történt velem, átrohantam a másik oldalba és megtaláltam az arany botlató köveket, amelyek rájuk emlékezett, többségük 1944-ben Auschwitzban tűnt el.

Ki szólhatott bele a történetbe, amikor a szöveget írtam a nagy kirakat ablaknál ültem, kiláttam az utcára, talán pont ott ültem, ahol a valamikori Rosenfeld Salamon is ült a Killer-ház előtti civis-házban és fogadta a hittestvéreit,

Rosenfeld Salamon okozta volna az én furcsa állapotomat, ez az amibe józan ésszel nem hiszek, a józan észen túl viszont egészen világos számomra, hogy Salamon, ki a bölcsek, bölcsének nevét viselte, aki tudott a nehéz helyzetben is igazságos döntést hozni, aki megtalálja Szulamitot, aki úgy énekli az Énekek énekét, most valahol megkísértette a tudatom, nem rossz szándékkal, hanem a salamoni igazságszolgáltatás nevében, drága Irén, ha hiszed ezt a történetet rólunk, azt köszönöm, ha nem, azt is elfogadom.

A karácsonyi történetet Szilárddal nem tudtam végig írni, de lesz még remélem számomra karácsony, meg kellett szakítani a szöveget, mert nem voltam még felkészülve rá.

- Mire nem? -kérdezed.

- De hisz tudod arra hogy írjak a Megváltó megszületéséről, a nagy író nagy történetéről.Lehetne a világot máshogy nézni, sokkal egyszerűbben, elhagyni ezeket a dolgokat, nem gondolni Rosenfeld Salamonra, nem hinni a valóságon túli találkozásokban, de akkor mi értelme lenne az életemnek, ha mindig csak abban a pillanatban hinnék, és nem keresném meg az előzményeit, azokat az előzményeket, amelyek okozták, így kedves Irén bár le akarom zárni a Killer-ház történetét, ez nem rajtam múlik, ha Salamon úgy dönt, hogy végig mondja, ha elmeséli, akkor tovább halad, nem tudom meddig, lehet hogy amíg élek velem marad.

U.i. Nem akarlak szomorúan elengedni. Egyébként Drága Irén a sok névből nekem az tetszik a legjobban a lábjegyzetnek szánt szövegben, hogy KATZ JAKAB, de ezzel se volt szerencsém, mert találtam egy 1904-ben született Katz Jakabot, még a fiai is lehet a debreceni Katznak, a zsidók, ha nem a Szent Földön vannak, akkor mániákusan vándorolnak, ember legyen a talpán, aki követni tudja egy népes zsidó család mozgását a glóbuszon.

Egy  ifjú Katz Jakab is bejárja Európát, történész lesz, de végül Jeruzsálemben telepszik le, s úgy szerepel a Wikipédiában, mint zsidó származású magyar történész, gondolom drága Irén, hogy ez aztán a nagy kereszt, szegény Katz Jakab sehogy sem tudott megszabadulni a történelemtől, amit én szeretnék kiiktatni az életemből. Katz Jakab nem olyan ritka név, találtam egy nyírmadai Katz Jakabot is, a fényképét átküldöm, szép, szikár, magyaros vonásokkal, bármelyik mai országgyűlési képviselő arca lehetne akár ilyen, de a sorsa rettenetes, elfér egy A/4-es lapon.

 75 évesen 1944-ben a feleségével Terézzel kivégzik Auschwitzban. Azt kell hogy mondjam drága Irén, bárhova fordulok egy zsidó névvel itt Közép-Európában nem fogok egy olyat se találni, amelyik nem kerül kapcsolatba a soával, de azáltal, hogy Oláh Erzsébet Izabella anyai nagyanyám Mózes könyvét elültette bennem, a történetek révén, egy gyerek sokkal erősebben ha nagyanyánk azt mondja, hogy  Ábrahám az ősapja,  azt nagyon is készpénznek veszi.

A zsidó családnevek néha olyan szépek, mintha maga Goethe találta volna ki ezeket a rózsaneveket, és milyen tragikus, hogy a nácizmus leszakítja és legyilkolja a rózsákat, anélkül hogy megfejtené a titkot, a nácik a misztika sötét oldalát képviselik, de ha sötét van, előbb vagy utóbb változni kell, lenni kell világosnak is, a fehér misztikának, hiszem hogy Salamon Rosenfeld a fehér misztika, ezért lett újra dolga velem.


CÍMSZÓ: Debrecen
SZÓCIKK: Debrecen, sz. kir. város, Hajdú vm. 110,000 lak., ebből zsidó 10,170. D. városában 1840-ig zsidó nem telepedhetett le; meg sem hálhatott. Azok a zsidó kereskedők és iparosok, kik nappal D. városában foglalatoskodtak : az éjszakát a Ghilány fogadóban töltötték. A Ghilány fogadó a városon kívül volt, ott 1840 előtt is lakhattak zsidók. D. zsidóságának a gyökere Hajdúsámsonban van. Onnan költözködtek D.-be az 1840-ik évi XXIX. t.-c alapján. Mint mindenütt, itt is megszervezték a vallásos élethez szükséges intézményeket. 1842-ben kérelmet intéztek D. városához, engednék meg, hogy temetőjüket kőfallal körülkerítsék. Négy évig tartott míg az engedélyt megkapták és a munkálatot megkezdhették. 1848-ban, hivatalos összeírás szerint 23 zsidó család lakott D.-ben, 118 lélekszámmal. Ez év november havában a városi tanács kimondotta, hogy a «zsidók képességük és érdemességük szerint felvehetők a nemzetőrök közé». 1852-ben alapították meg a Debreceni Izraelita Hitközséget. Az első jegyzőkönyv 1856-ből származik. Ebből a jegyzőkönyvből megállapítható, hogy már akkor fejlődő iskolája volt a hitközségnek. 1856-ban alapították a Chevra Kadisát, 1857. a Nőegyletet. Mindkét intézmény mind e mai napig egységes maradt. 1860. elhatározták, hogy ezentúl a hitközség tanácskozási és ügykezelési nyelve a magyar. Ebben az időben az ország zsidóságában már forrott a belső harc, élt a kettészakadás gondolata: a templom berendezése, a tanítás nyelve és szelleme, a rítus stb. vallásos intézmények és a vallásgyakorlat miatt. A D.-i hitközség már 1860. kimondotta, hogy egységes marad az ősi, tiszta vallásgyakorlatban. Ebben az esztendőben alkották meg a hitközség első alapszabályzatát. 1868-ban élénk hitközségi élet fejlődött ki: a kormány részéről egybehívott országos kongresszus miatt és valóban gondot okozott a hitközségnek, hogy sok jeles embere közül, kit válasszon meg képviselőjének. A választási eljárásról két azonos szövegű hitelesített jegyzőkönyv van a hitközség irattárában. Húsz esztendő óta laktak immár zsidók D.-ben. Nemcsak számban, de tekintélyben is növekedtek, amit Csengeri Ábrahám szabad polgárrá történt választásáról szóló okirat is igazol. Olyan kiváltság volt ez, amelyet a város lakosai közül csak igen érdemesek és kitüntetettek élveztek. 1870. a kongresszusi és a somré hádász (orth.) hitközségek vezetői felszólították a hitközséget, hogy hozzájuk csatlakozzék. A közgyűlés azonban túlnyomó többséggel kimondotta, hogy nem csatlakozik sem a kongresszusi, sem az orthodox párthoz, mert csak egy zsidó vallást ismer és az a felfogása, hogy egy közigazgatási területen, csak egy hitközség működhetik áldásosan. Mindkét felszólítást elutasította és kimondotta, hogy mint status quo hitközség fog működni. A község csekély töredéke azonban kongresszusi hitközséget alapított, mely hitközség 15 évig állott fenn. Semmiféle jelentős intézményt nem tudott létesíteni, önmagát sem tudta fenntartani, míg 1886. megszűnt és így D.-ben újból az egységes hitközség működött. Ebben az időben megejtett választásokból kifolyólag azonban nézeteltérések támadtak és 8-10 ember kivált az egységes anyahitközségből és orthodox hitközséget alapított. Ez a hitközség ma is fennáll, tagok számában és intézményekben megnövekedett és teljes békességben működik a nála sokkal nagyobb status quo hitközséggel. 1871-ből ered a status quo hitközség első nyomtatott számadása. Ebből megállapítható, hogy a hitközségnek abban az esztendőben 10,124 forint 28 krajcár bevétele és 15,601 frt 57 kr. kiadása volt. 1872. már nyomtatott jelentést és számadást adott ki a hitközség, amelyből megtudjuk, hogy az előző évben 19 elöljárósági, 29 képviselőségi és 2 közgyűlés tartatott, nagyszámú okiratot bocsátottak ki, az Tuda munkaköre és elnöki teendők halmaza aránytalanul nagyobbodott. A jelentést aláírták : Katz Jakab elnök, Fürst Mátyás alelnök és Rottenberg Izsó a hitközség, titkára. Ez időtől kezdve évenként megjelent a hitközség nyomtatott magyar nyelvű jelentése a hitközség anyagi és erkölcsi előmenetelét. A hitközségnek 270 adófizető tagja volt,az adófőkönyv tanúsága szerint. De a tagok létszáma sokkal nagyobb volt. Adót csak a jómódúak fizettek, a kisemberek gabella alakjában rótták le adójukat. A gabella ez évben 6023 frt 36 kr-t jövedelmezett. Ez az összeg pedig krajcárokból jött össze. Az 1873. évi jelentésből kitűnik, hogy az elemi iskolát városi és állami támogatás híján meg kellett szüntetni. 1875. épült a hitközség első temploma, melyben 200 ülés volt. 1881-ben indultak meg a tárgyalások a két hitközség egyesítésére. Az 1874. évi jelentésből idézzük a következőket: «A népesedési mozgalomra nézve községünkben ez évben tetemes különbség mutatkozik a múlt évihez képest. Házasság csak 13 köttetett a múlt évi 18 ellenében. Született fiúgyermek 44, leány 36, összesen 80. Meghalt fiúnemű 33, nőnemű 16, a halálozottak száma 49, tehát a népesedés szaporodása 31 a múlt évi 14-el szemben.» Ez az első statisztikai adat, amelyet feljegyeztek. A következő jelentésekben is vannak ilyen feljegyzések, csak a tagok teljes létszámáról nem találunk pontos kimutatást. 1886-ban az egységes status quoante alapon szervezett D.-i Izraelita Hitközség jelentése regisztrálja a két hitközség egyesülésének tényét és azok neveit, akik ebben «szakadatlan fáradozással és kitartó munkássággal közreműködtek: Erber Vilmos, Fürst Mátyás, Pleischl Károly, Hollander Dezső, Jakobovits Gyula, Kemény Mór, Katz Jakab, Popper Alajos, Preiser Salamon, Rosenfeld Salamon, Táfler Ignác és Weisz M. B.». Így szól a jelentés : «Ezen intéző bizottság az egyesült nagy hitközség tagjai jogainak biztosítására és a hitközség érzületének teljesen hű kifejezésére olyan biztosítékokat teremtett, melyeknek kedves hazánk izr. hitközségeiben nincsen párjuk. Mi is szívből kívánjuk, hogy adjon az Ég ezen egyesült nagy nemes és szentcélú hitközségnek a nemes és szent cél iránt lelkesülni tudó ügybuzgó és áldozatkész elöljárókat, képviselőtestületi és egyáltalában hitközségi tagokat, hogy hitközségünk, melynek összetartó kapcsa az egyetértés, a humanizmus és a kölcsönös szeretet édes hazánk javára és szent vallásunk üdvére mindig az idők végső határáig virágozzék!» A megegyezés egyik feltétele szerint az egyesített hitközség első feladata iskolát alapítani. 1886 őszén megnyílt a négy osztályú fiúiskola és a leányiskola I. és II. osztálya: Szántó Sámuel kereskedelmi iskolai tanár igazgatása alatt. 160 fiú, 103 leány iratkozott be. Az iskola első tanítói: Simonovits Dezső, Kuthi Zsigmond, Kohut Mór és Farkas Fanni voltak. A két hitközség egyezségéhez tartozott továbbá: «magyar hitszónok választása». Bárány Józsefre ruházta a hitközség ezt a papi feladatot, aki két évig működött a hitközségnél. 1889-től kezdve 1918-ig minden esztendőben megjelent a hitközség nyomtatott értesítője, amely ismertette az iskola fejlődését, kultúrmunkáját és tanítási eredményeit. Az első két értesítőt Szántó Sámuel szerkesztette. A 3-ikat az iskolaszék, a 4-et Kardos Albert reáliskolai tanár, a következő négy értesítőt Kuthi Zsigmond leányiskolái és Simonovits Dezső fiúiskolái igazgató együtt szerkesztették. 1901- 1916-ig Kuthi Zsigmond igazgató, 1917 és 1918. pedig Roth József igazgató adta közre az iskola értesítőjét. Néhai Kuthi Zsigmond a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa országosan ismert irodalommal is foglalkozó jó tanító volt. A tanulók száma 1900. volt a legnagyobb: 615. Ez időtől kezdve, minthogy az anyahitközségből kivált orthodox hitközség iskolát létesített: a tanulók száma csökkent, az első évben 100-al, a 28 esztendő alatt pedig 200-al. 1928-ban 415 tanuló járt az iskolába. A 90-es évek elején Balkányi Miklós elnöksége alatt épült a hitközség mai, akkor még egyemeletes iskola-épülete. 1895- 1896-ban Reichmann Ármin elnöksége alatt épült a hitközség monumentális temploma: Gärtner Jakab műépítész tervei szerint. 1898-ban épült a rituális fürdő és a pászkagyár. 1904-ben adták át a hitközségi székházat rendeltetésének. Ebben van a hitközség hivatala és 300 személyt befogadó díszes tanácsterme, továbbá az izraelita nőegylet tápintézete, hol naponta 100-120 gyermek és felnőtt kap házilag elkészített meleg ebédet a téli hónapok alatt. A tanácstermét a hitközség jeleseinek olajfestményes képe díszíti: Reichmann Áron elnök, Krausz Vilmos főrabbi, Kacz Jakab elnök, Drukker Mór elnök, Kohn Adolf Chevra-elnök, Popper Mór iskolaszéki elnök, Rosinger Lajos hitközségi elnök, Balkányi Miklós elnök, Bakonyi Samu országgyűlési képviselő, Popper Alajos hitközségi orvos, Popper Alajosné nőegyleti elnök. 1906-ban nyitotta meg a hitközség az izr. polgári leányiskolát, melynek első értesítőjét Kardos Albert igazgató állította össze. Ez az iskola ma is fennáll: Propperné Bloch Hermina igazgató vezetése alatt, ki 1908 eleje óta áll az iskola élén. A polgári iskola tanári testülete: Beck Józsa, Friedmann Berta, Gábor Dezső, Manheim Mór, Markovits Lajosné, Moskovits Gizella, Rosenberg Paula, Sebestyén Dezsőné. Az elemi iskola tanítótestülete : Weinberger Mór igazgató, özv. Kuthi Zsigmondné tb. igazgató, Brief Ilona, Irsai Mór, Kertész Sándor, Máté Sándorné, Neumann Margit, Politzer Irma, Nern József, Weinberger Mórné. A polgári lányiskola évi költségvetése 28.892 P, az elemi iskoláé 30.316 P. 1917-18-ban a polgári iskola és elemi iskola együtt adta közre értesítőjét, a következő hét esztendőben nem jelent meg nyomtatott értesítő, hanem az iskolai irattár őrzi az 1918-25. tanévekről elkészített hét rendbeli jelentést. Az 1925 -26. iskolai évtől kezdve ismét megjelenik az iskola értesítője. Ezek az értesítők a legpontosabb adatokat gyűjtötték egybe a D.-i hitközség áldozatkészségéről és a zsidó leánynevelés iránt tanúsított magas kultúrtörekvéseiről. Ez idő szerint a háborús évek éreztetik hatásukat a a gyermekek létszáma nagyon leapadt (171). Átlag véve 230-250 volt a tanulók száma, akik párhuzamos osztályokban nyertek elhelyezést és oktatást. D. szab. kir. varos kultúra szerető polgársága 5000 arany korona állandó évi segélyt szavazott meg az iskolának és 46,000 korona kamatmentes kölcsönt nyújtott a polgári iskola épületének megépítésére. 1909-ben fel is épült a polgári leányiskolának tágas díszes és minden követelménynek megfelelő épülete. Ugyancsak ebben az esztendőben épült a Kápolnás-utcai templom a hitközség tagjainak áldozatkészségéből. 1913-ban jelent meg a hitközség utolsó nyomtatott évi jelentése, mely újabb irányt szab a jövendő teendők tekintetében. A közbejött háború és forradalom azonban a hitközséget oly nagy arányú és kizárólag jótékonysági feladatok elé állította, hogy a hitközség tovább fejlesztéséről, újabb intézmények alapításáról le tellett mondania. A háború és forradalom utón azonban a konszolidáció első éváben, 1921. alapította a hitközség Fejér Ferenc elnökkel az élén a D.-i Zsidó gimnáziumot. Két évvel később, 1923. pedig az elemi iskola emeletére való ráépítéssel és egy szárnyépülettel való megtoldással építette fel a gimnázium kétemeletes épületét, amelyhez sehonnan semmiféle segítséget sem kapott. Maga a hitközség alapította, felépítette és tartja fenn Magyarország vidéki hitközségeiben egyedül álló és ma már megbecsült hírnévnek örvendő zsidó reálgimnáziumát. A gimnázium 1921-22. nyílt meg az első osztállyal. Évről évre fejlődött a következő osztállyal. Ma már a gimnázium teljes 8 osztállyal áll fenn. Igazgatója Kardos Albert, aki régi munkás tagja ennek a hitközségnek és irányítója tanügyi programjának. 1925-26-ban tette közzé az első iskolai értesítőt. Azóta minden esztendőben megjelenik gimnáziumának értesítője mindig nagyobb terjedelemben, mindenik bővebb ismertetésével annak a szép munkának, amely ebben az intézetben folyik. 1928-ban a magyar kormány 5000 pengő építési annuitásos segélyt szavazott meg 30 - 35 esztendőre. 1929-ben nyílt meg a VIII. osztály 46 tanulóval s így ez évben lesz a D.-i zsidó reálgimnáziumban az első érettségi vizsgálat. A reálgimnázium tantestülete: Kardos Albert dr. igazgató, Bencze László, Fenyő Béla dr., Grosz Ernő, Haas Imre dr., Schlesinger Sámuel dr., Somorjai László, Soós Jenő, Székely Vilmos, Vadász Endre dr., Vág Sándor dr. A D.-i Izraelita Hitközség amelyben a hitélet legfőbb őre Schlesinger Sámuel főrabbi nem csak hitközségi jelentőségű közügyekkel foglalkozott, hanem minden időben részt vett a városi, a társadalmi és a gazdasági élet vonatkozásaiban és bekapcsolódott az országos zsidó ügyek irányításába is. Mint status quo hitközség vezető szerepet vitt az országban s éveken át küzdött azért, hogy a status quo hitközségeknek külön szervezetük legyen és maguk intézhessék belső ügyeiket s ne kelljen közigazgatási hatóságokhoz fordulniuk legsajátosabb ügyeikben. Hat évtizeden át tartó küzdelmes munka után, amelyben az ország többi status quo hitközségei is élénk részt vettek, ezt a céljukat is elérték. 1928-ban minisztertanács foglalkozott a kérdéssel és «méltányolta a status quo izr. hitközségeknek azt az évtizedes törekvését, hogy eddigi szervezetlenségüket megszüntetve közös érdekeik hathatósabb képviseltetése végett Országos Szervezetben egyesüljenek». Fejér Ferenc hitközségi, elnök kitűnő szervező erejének köszönheti a magyar zsidóság ezen új szervezetének elismerését. Ebben a munkában mindvégig a D.-i hitközség mellett állott Balthazár Dezső, a reformátusok kiváló püspöke, aki a zsidóság ügyei iránt igaz megértéssel érdeklődik. A hitközségi tagok száma 2200, ebből 25 nagykereskedő, 75 gazdálkodó, 222 szabadpályán, 43 tanár-tanító, 3 katona, 497 kereskedő, 72 ügyvéd, 2 művész, 19 nagyiparos, 50 orvos, 244 iparos, 18 mérnök, 190 magánzó, 236 magántisztviselő, 10 vállalkozó, 220 munkás, 200 egyéb foglalkozású; 74 közadakozásból él. A hitközség költségvetése: 318,099 P. Ebből filantropikus és szociális célokra 240,000 P.-t költ. A következő intézmények működnek a hitközség keretében: Internátus, a gimnázium fennhatósága alatt. Talmud Tóra 40-50 tanulóval. Tanítói: Billitzer Jónás és Friedländer Mór, Intézmények: Izraelita Nőegylet, alapíttatott 1874. Első elnöke özv. Hartstein Sámuelné volt; követte őt leánya Popper Alajosné, utána ennek leánya Balkányi Miklósné ki negyedszázadon át viselte ezt a nemes tisztséget; 1919 óta özv. Léderer Miksáné áll a Nőegylet élén. OMIKE. A budapesti Omike fiókja alakult 1927. Elnöke: Létay Lajos vezérigazgató, főtitkára Barta Gyula dr. orvos, Ción betegsegélyző egylet. Elnöke Szőllős Dezső dr. ügyvéd, a Chevra Kadisa titkára. Alapíttatott 1888,, tagjainak száma 400. Bikur-Cholim betegsegélyző egylet, alapíttatott 1902. Tagjainak száma 280. Alapítványok: Reichman Ármin az össze 3 D.-i középiskolákban létesített alapítványokat, melyek azonban részint a hadikölcsön, részint pedig az infláció folytán elenyésztek. A zsidó gimnázium alapítványaiból megemlítjük a Brief Gina, Lichtenstein Samu és Dezső, dr. Fejér Ferenc alapítványokat, melyek a sok kisebb alapítvány mellett ma is egyenként 1200 pengő értékben fennállnak. D.-ben van a magyarországi status quo hitközségek országos szövetsége (l. Statusquo). Igen sok kiváló ember élt, működölt és működik ma is D.-ben. Ezek között országos hírre emelkedett: néh. Bakonyi Samu dr. országgyűlési képviselő, Balkányi Miklós dr., a városi telefon szervezője, a homokszőlő telepítéseknek egyik úttörő meghonosítója. Biederman Eisig nagykereskedő, Brief Gyula dr. főtörzsorvos, Brück Gyula városi zeneszerző, Hitesi Lajos országos hírű karmester, Hollander Leó bankigazgató, 48-as honvéd a Damjanich zászlóaljban, Kardos Samu dr. országos nevű védőügyvéd, báró Wesselényi élete c. két kötetes munka szerzője, Langfelder Artúr dr. törzsorvos, hősi halált halt 1915., Lieberman Leó orvos, Popper Alajos dr., a debreceni orvos-egylet elnöke, aki 1882. megírta a D.-i kongresszusi status quo hitközségek történetét Debrecen sz. kir. város egyetemes leírása c. munkájában. Popper Mór dr. ügyvéd, Rubin Farkas mezőgazdasági gépgyár igazgató, akit 1919. terroristák meggyilkoltak, Szántó Győző a GYOSZ elnöke, munkáskertek alapítója és néhai Weinman Fülöp dr., a D.-i titkára, később budapesti királyi közjegyző és a Pesti Izr. Hitközség elnöke. A közéletben jelentékeny szerepet játszanak: Balkányi Ede dr. városi t. főorvos, Balla Jenő ny. ezredes, Bleyer Lajos nagybirtokos, Debreceni Jenő városi gázgyári igazgató, Palk Lajos nagykereskedő, iparkamarai alelnök, Fejér Ferencz dr. a zsidó gimnázium felügyelőbizottságának elnöke. Füredi József és Füredi Sámuel zenetanárok, Hartstein István, Hartstein Nándor és Hartstein Dániel nagybirtokosok, Hegedűs Jenő dr. az ügyvédi kamara elnöke, Kardos Albert dr. író, zsidó reálgimnáziumi igazgató, Kenyeres Sándor dr. ügyvéd, költő és író, Lichtschein Jenő és Lichtschein Márton nagybirtokosok, Löfkovits Artúr a Ferencz József rend lovagja, a városi múzeum egyik alapítója és igazgatója, Révész Benő ny. ezredes, ifj. Schwarcz Vilmos városi közélelmezési igazgató a háború és forradalom alatt. Szántó Sámuel dr. kereskedelmi iskolai tanár, c. igazgató, a szövetkezeti alapon működő Kölcsönös Segélyző egyleteknek D.-ben és környékén egyik propagálója, Szőllős Ármin városi vágóhídi igazgató, Ungár Jenő bankigazgató, műgyűjtő. A D.-i Izr. Hitközség jelenlegi vezetője: Fejér Ferenc dr. elnök, ifj.. Schwarcz Vilmos alelnök, Brunner Lajos dr. iskolaszéki elnök, Rosenberg Adolf magánzó, Lusztig Dezső kereskedő, Halmágyi József kereskedő, Bárdos Jakab dr. ügyvéd, Geiger Miklós dr. ügyvéd elöljárók. A világháború alatt a D.-i zsidó katonák közül 157 a harctereken hősi halált halt. A D.-i hitközségnek 1856 óta meg van minden jegyzőkönyve. Gazdag és rendezett levéltára van. A következő rabbik működtek a hitközségben; Ehrlich Eduárd (1856), Fried Áron megyei főrabbi (1858), Lipschütz Hermán dr. (1871), Bernfeld Jónás (1872-90), Krausz Vilmos (1891-921); 1922 szept. óta Schlesinger Sámuel dr. - Fennállása óta a következő elnökök álltak a hitközség élén: Eisenberger Móric (1856), Feischl Fülöp (1858), Klein Ignác, Kohn Ignác (1860), Rott Elkán (1867), Sterelinski Manó (1871 ),Katz Jakab (1872), Rosenfeld Salamon (1882), Drucker Mór (1884), Scheer Benő dr. (1886), Balkányi Miklós dr. (1887), Feischl Károly (1890), Reichman Ármin (1893- 1908), Rosinger Lajos (1909-920), kinek közvetlen munkatársa Freund Jenő dr. ügyvezető alelnökvolt; Fejér Ferenc dr. 1921 óta. - A Chevra Kadisa elnökei voltak: Fried Bernát (1846), Klein Ignác (1864), Rott Elkán (1866), Feischl Fülöp (1867), Schwarcz Salamon József (1873), Drucker Mór (1875-80), Kohn Adolf (1880- 1886),Weinberger Lajos (1889), Katz Jakab(1892), Biederman Eisig (1892), Biederman József (1897), Stern József (1905-15); Guttfrend Sámuel dr. 1915 óta. - Jegyzők voltak: Popper Alajos dr. (1856), Weiman Fülöp dr. (1866), Czukor Sámuel (1871), Rottenberg Izsó (1872), Mandel Izidor (1873), SchwarczAlbert(1877), Lippe Ármin (1878), Simonovits Dezső (1890), Burger D. József (1891-1926), Kertész Lipót (1902-11), Guttman Mózes (1911 óta); Fábián Ferenc 1927 óta.

- Azt hiszi, hogy valaki elolvassa ezt a hosszú lábjegyzetet.

- Nem, nem hiszem.

- Megtudott valamit Rosenfeld Salamonról.

- Azt hiszem nem, megnéztem a derecskei Rosenfeldeket, nagy család volt, a zsidóknak volt iskolájuk, zsinagógájuk és temetőjük még 80 éve, de már csak a temető  van, amiről a deecskeiek se nagyon tudnak, nem tartják számon, a Rosenfeldek is szétszóródtak, a nyomaik felkutatásába   bele kehet gabalyodni, Rosenfeldek házasodtak vagy vállalkozni mentek Szatmárnémetibe, ki tudja ezt kideríteni, de ott se volt szerencséjük, a holokauszt ott is elérte őket, van néhány régi utcakép Szatmárnémetiről, a boltok tábláiról leolvasható a boltosok, szatócsok neve, de a címtáblákat könnyű eltüntetni.

- Jártam ott.  Kihűlt a kávéja - Jakob Romaonov felállt a kempingszékről, mint aki nem akar arról a helyről beszélgetni.

- Sokat beszéltem, itt az ideje, hogy eltűnjön, még át kell néznem a diasoromat a délutáni programra, bár azt hiszem felesleges lesz.

- Egyszer már elképzelte Salamont.

- Igen, már vagy 10 éve, írtam róla.

- Hol van az a szöveg?

- Nem tudom, talán belefolyt a Killer-ház végtelen történetébe, lényegtelen.

2023. július 1 és 13 között

Oláh Mária Éva szerette ezeket az esti sétákat Jeruzsálemben Jakob Romanovval, végre sikerült egy megfelelő sarokmagasságú szandált vásárolnia sötétkék kigyóbőr utánzatú volt a feje.  Jakob Romanovnak fel is tűnt a kígyóbőr, de Oláh Mária Éva megnyugtatta, hogy műbőrről van szó, ugyanúgy mint a táskáján, ahol ugyanaz a kígyőbőr minta ismétlődött meg.

- Tudja Jákob úr, nekem a problémám onnan ered, hogy a nagyanyám Oláh Erzsébet Izabella, egy egyszerű parasztasszony, aki semmi egyebet nem akart az élettől, mint a családjával tisztességesen megélni a neki szánt időt, rendszeresen mesélt nekem, de a nagyanyám semmi másról nem tudott mesélni csak az életéről, de én eannak az életnek  minden történetét úgy fogtam fel, mintha mesélne, és ma se tudok különbséget tenni a mese és a valóság között.

- Ezért találta ki a két Mordecajt?

- Valami ilyesmi lehet az oka, mikor Ön volt kedves megkísérteni Faustot, mint Mephisztó,  Margaritát, akkor ugyanez a dolog esett meg  Goethevel és Bulgakov úrral, Thomas Mannal is a költészet és a valóság összemosódott.

 - Thomas Mannál akkor még nem voltam jelen, a József és testvéreihez szinte semmi közöm sincs.

- És hozzám?

- Ön egyenlőre, mint író kevés ahhoz, hogy beleavatkozzam a történeteiben, írjon belátása szerint, esetleg néha elolvasom,a mit írt, de ne várjon tőlem semmit, nem fogom mint Mefisztó, vagy Don Giovanni megkergetni.

- Úgy érti, hogy felesleges, amit csinálok.

- Valamivel el kell tölteni az idejét, ha már nyugdíjas.

- Még nem vagyok nyugdíjas, két évem van, ha nyugdíjas lennék, akkor nem fordult volna elő velem az, ami azután történt, hogy valahogy összeraktam a két Mordechay találkozását, semmiképp sem akarom a történetem további történetekkel terhelni.

- Igen, szerintem se kellene.

- Könnyen beszél, a könyvtárba folyamatosan érkeznek az új könyvek.

- Nem azt mondta, hogy nem érdeklik az új könyvek.

- Általában nem, de ez ott volt,

- Nem értem, mi volt ott.

- Ulickaja, és kérem ne tegyen úgy, mint aki nem tudott erről az egészről,hogy meg fogom találni.

- Nézze Ön valami olyasmit lát bennem, olyat vetít rám, amihez semmi közöm se Fausthoz, se Don Giovanni-hoz, se az Ön képzeletbeli palesztinai bevándorlásához, se Thomas Mann nem létező Hilda nevű szakácsnőjéhez.

- És Klaus Mannhoz?

- Nem az előbb mondta, hogy nem akarja tovább bővíteni az olvasmányainak a körét, egyébként is Ön fél attól, hogy megértse Thomas Mann nagyobbik fiát, a két kicsire vetette ki a hálóját, Klaus vad, idegen Önnek, már hónapok óta ír, de nem mer egy szót sem szólni Klausról.

- Hacsak Klausról lenne szó, belekeveredtem Berlinbe.

- Nem értem, ha szabadon választhatott egy várost, akkor miért nem Berlint választotta?

- A szereplőim, emlékszik még a képzeletibeli vőlegényemre?

- Franz Kafkára, amikor azt játszotta hogy ön a berlini Felice Bauer.

- Igen, rá, mind Jeruzsálembe akarnak menni, de Berlinben kötnek ki, ottan ír leveleket Kleist, oda megy Erika Mann és Klaus Mann, ott játszódik a Kabaré, és ősszel, odaköltözik Kafka és Dora Diamant.

- Nem mintha nem tudnám, de talán az olvasóknak nem egészen világos ki Dora Diamant.

- A könnyen szerelembe eső Franz utolső szerelme, az egyetlen nő, akivel együtt is élt Berlinben., lengyel területről származó haszid zsidó, bizonyára tudja, hogy volt egy időszakom, amikor próbáltam megérteni a haszidokat, 100 éve a Balti-tenger-i  Müritz-ben találkoznak, csak megjegyzem, hogy Thomas Mann is kedvelte a Balti-tengert. Dora Berlinben él, a szövegeimet bizonyára meghatározza majd ez a találkozás, és a városrész Steglitz, és az a történet a babával.

- Tudja, hogy Franz Dorának írt levelei elvesztek.

-  Igen tudom, ez izgatott fel, Dora nem semmisíti meg Franz leveleit a halála után, de a Gestapó kezébe kerülnek a szövegek, pont akkor, amikor Thomas Mann szövegeit is meg akarja szerezni a Gestapo, van még egy furcsa szál a történetben, Wedekind, Dora színésznő lesz, és Figyelemre méltó sikere van egy Wedekindben, Almát játssza.

- Ön ez az alma történet is folyton megtalálja.

- Dora  jól beszél jidisül, azt hiszem a beszélgetései úgy indulnak a tengerparton, ahol Dora, zsidó gyerekekkel nyaral, Franz a húgával Elivel és a két gyerekkel van ott, hogy a Palesztin útról álmodoznak, talán Franz lehetne ott kertész.

- Nem jutnak el az Ígéret földjére.

- Nem, sajnos együtt nem, de sok év múlva Dora Jeruzsálemben sétál, és persze vele van Franz Kafka., mint ahogy most is itt van.

FRANZ KAFKA: Napló 1923 . június 12.

Az iszonyú utóbbi idők. Felsorolhatatlanok, szinte szünet nélkül. Séták, éjszakák, nappalok, semmi másra nem képesen, csak fájdalomra.És mégis. Nem "és mégis", akármilyen szorongva és feszülten nézel is rám, Krizanowskaja, az előttem lévő levelezőlapról.Egyre aggodalmasabban írok le bármit is. Érthető. Minden szó, ahogy a szellemek keze forgatja - jellemző mozdulatuk kezük e lendülete -, a beszélő ellen fordított nyárssá válik. Kiváltképpen olyan megjegyzés, mint emez. És így a végtelenségig. Vigasz csak az volna: megtörténik, ha akarod, ha nem. És csak észrevétlenül keveset segít, amit te akarsz. Több, mint vigasz: neked is vannak fegyvereid.

- Azt hiszem ez nagyon szövevényes.

- Igen és még nem is mondtam, hogy jóba lettem Klaussal, a Mefisztót kerestem a könyvtárban, nem volt, de egy másik könyvét megtaláltam a Fordulópontot, tudja mennyire szeretem az életrajzokat, olyan kedves fiú ez a Kalus, és olyan jól jellemzi a Varázslót.

- Akkor most mihez kezd.

- Berlinben leszek, ezt a szálat érzem most fontosnak..



A Te címed

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.

© 2023 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el