A BABA
mese sok pantomimmal
BERLIN
A kislány
Kafka Berlinben a Steiglitz-i városi parkban találkozik egy kislánnyal, a gyerek sír, elvesztette a babáját, Kafka kiről inkább az a kép alakult ki bennem, hogy tartózkodik a gyerekektől: zajosak, futkorásznak, kérdezősködnek, csupa nehezen elviselhető dolgot művelnek, nem Kafka világa,
Franz mégis próbálja megvigasztalni a kislányt, többször is találkoznak a gyertyános sövénnyel körbevett rózsakertnél, a Doktor s baba csodálatos világkörüli útjáról mesél, a mese Kafka világa, hogy mit mesél, azt nem tudjuk, a kislány tudná, de hol van már az a kislány, az egész világ kereste és mégis elveszett, szép történet, megtalálni a babát, az ilyen babák kényesek és szeszélyesek, egyszer itt vannak máskor ott, elutazhatnak néhány napra Hamburgba, vagy bárhová, holott a kislány és Franz egy padon ül.
Ilyen parkok mint ahol történetünk két szereplője találkozik, mindenhol vannak, voltak szebbek is, mikor megnyitották őket, aztán elfeledkeztek róluk, a padok kopottak, nem festették át őket, a virágágyásokba van egy kis összevisszaság, az őszi rózsák összekeveredtek a krizantémokkal, a rózsák a télre készülődnek, a leveleket nem szedik össze, ördögszekereket zörget a szél, a pókok viszont jól érzik magukat az őszi fényben, nagy kerek hálókat szőnek, ha pedig esik az eső útra kelnek a csigák, óvatosan kell lépdelni, nehogy a rossz helyen sétáló csigákra rálépjenek az arra járok. .
Fekete öltönyös, sápad, fehér inges férfi ül a padon, az előbb mentett meg egy csigát, a fején kemény kalap van, elkapja a köhögés, fehér-fekete csíkos zsebkendőt nyom a szájához, majd megnézi, mint aki attól tart, hogy valami szörnyűséget lát benne.
- Most hol van a baba - kérdezi egy kislány - aki egy másik csigát rak az útról a fűbe.
- Mi is a neve a babádnak?
- Henriette.
-Henrietta Vögelweide - a férfi elmosolyodik, mintha ismerős lenne neki ez a név, hiszen olyan dallamos.
- Nem, csak Henriette Vogel .
- Hamburgban van.
- Mit csinál a baba Hamburgban?
- Először is vált egy színházjegyet, egészen kiválóak a hamburgi színházak, én magam is láttam néhány éve a hamburgi társulat egyik előadását Prágában, a tó körül sétál, a hatalmas platánfák alatt, faleveleket gyűjt, csónakázik az Elbán, délután azt hiszem esni fog az eső - a férfi felnéz - Berlin felett még tiszta az ég - a kislányhoz fordul - ne ijedj meg, nem ázik el, piros pöttyös esernyő van a kezében, Hamburg esős város, iszonyatosan kicsinek érzi magát a nagy hajók mellett.
- Hova mennek a nagy hajók?
- Természetesen Amerikába. - a férfinek végre sikerül megállítania a köhögést, károg
- Henriette is Amerikában megy?
- Nem egyenlőre még marad, csak megnézi a kikötőben a Wilhelmina Augusztát, az a legnagyobb hajó most Hamburgban, pont most szállnak be az utasok, a harmadik kapitány minden utassal kezet fog, még egy kutya is van az utasok között, különleges engedéllyel szállhatott fel.
- Csak meg ne hűljön Henriette, annyira érzékeny a huzatra.
- Nem tud meghűlni, meleg, kockás sál van a nyaka köré tekerve.
- És a sapkája.
- Nagyon finom sapka van rajta, igazi szürke szamárbőr.
- Szegény szamár.
- Nem úgy igazi szamárbőr, a hamburgi textilipar világszínvonalú, a takácsok itt egy bizonyos selyemhernyó szálból pont olyan szövetet szőnek, amit bármely szamár megirigyelne, főleg a középszürkék,de sajnos méregdrága így a szamarak Hamburgban a saját bőrükbe kénytelenek járni.
- Kilenckor le kell feküdnie, kilenckor a mama bejön a szobámba és lekapcsolja ránk a villanyt, de nem félek, Henriettéval alszom, egy kicsit még beszélgetünk, az olyan jó, szépet álmodunk. Te is szépeket álmodsz?
- Régebben álmodtam. Sajnos ma este a baba kicsit tovább marad fent, jegye van a Művész Színházba.
- Henriette még soha sem volt színházban. Én is csak egyszer. Hol van a színház?
- Egy barátságos három bejáratú pincében.
- Henriette fél a pincebogaraktól.
- Bogarak természetesen vannak, segítenek a jegyszedő néniknek. Ezek nem olyan bogarak, mint amit te szoktál látni, egyáltalán nem olyanok, világítanak, minden páholy felett, és minden széktámlán ül egy ilyen világítós zöld bogár, és segít hogy mindenki megtalálja a helyét.
A kemény kalapos férfi feláll, most látszik, hogy milyen magas és vékony, és körbejárja a padot, mint aki keres valamit.
- Itt is van, gyere nézd meg.
A kislány félve odamegy.
- Ez nem is zöld, piros és fekete.
- Persze, hogy piros és fekete, mert ez nem színházi bogár, egy közönséges énekló bodobács.
- A bodobácsok énekelnek?
.- Persze, Japánban például nagyon hangosak, de csak éjszaka, nappal alszanak, és van aki nem tud elaludni az éneküktől.
- Csúnyán énekelnek?
- Nem azt nem mondom, hogy csúnyán, csak van akit zavarnak.- Hova szól Henriette a jegye - kérdezi George a legkedvesebb zöld bogár a babát - a bal hármasba - Kövessen - így Henriette, mert tudom, hogy nehezen tájékozódik időnként összekeveri a jobb kezét a ballal odatalál a helyére.
A keménykalapos férfi és a kislány körbejárja a padot, a kislány a színes faleveleket rugdossa, leülnek.
- Milyen darabot néz a baba?
- Mit szeretnél?
- A legjobbat a Hókirálynőt.
- Nos ez az előadás a Művész Színházban is, Thomas úrnak hívják az igazgatót. pont ma este van a bemutató, Kayt és Gerdát játszó gyerekek is nagyon izgulnak.
- És a Hókirálynő?
- Ő is, most az érdekel, hogy milyen ruhában van a Hókirálynő.
- Igen az, meséld el.
- Finom fehér selyemben áll a hegytetején, a fehér selyem uszálya beteríti az egész színpadot, jégcsapok lógnak a mennyezetről, a körmei is jégcsapok, a fülbevalója is, Henriette rettenetesen fázik, pedig a nézőtéren 22 fok van.
- Ó, de kár hogy nem vagyok Henriettéval. Te is fázol?
- Csak egy kicsit, mindjárt elmúlik, aztán melegem lesz. Nagy kár, hogy nem vagyunk ott, de ha otthon előveszed a Hókirálynőt, akkor ott vagy.
- Nincs meg otthon a Hókirálynő.
- Kár, de bármikor kitalálhatod.
- Még kicsi vagyok, nem tudom kitalálni, a baba szokott mesélni.
- Nincs is otthon könyved Bella.
- De van.
- Melyik.
- A Pinokkió.
- A baba holnap is elmehet a Művész Színházba, pont a Pinokkiót fogják játszani, ahogy életre kell a fabáb.
- Mint Henriette.
- Henrietta egyenlőre baba szeretne maradni, nem akar ember lenni, ha kislány lenne iskolába járna és nem mehetne világ körüli útra
- Soha nem lesz igazi kislány?
- Ezt nem tudom Bella, Henriette a Te babád.
- Igen, de engem nem Bellának hívnak.
- Bocsánat az én nevem Franz.
- Az enyém Rebeka.
Egy fiatal nő közeledett feléjük.
- Csakhogy itt vagy Franz, mindjárt leszakad az ég.
- Valóban, észre se vettem, olyan jól elbeszélgettem Rebekával, elvesztette a babáját. Ő itt Dóra Rebeka.
- Szervusz Rebeka, szóltatok már a parkőrnek.
- Josep beteg lett, én is kerestem, rajtunk kívül senkit sem láttam a parkban.
- Furcsa eset, nem tűnhetett csak úgy el, most már siessünk - Dóra belekarol Franzba.
Egy hölgy türelmetlenül Rebeka nevét kiabálja.
- Gyere már Rebeka, csepereg az eső, mi lesz a hajaddal, ha megint megázik - Rebeka szerette az esőt, és az se bánta, ha bőrig ázik, csak megtalálja Henriettet,
Franz délelőtt kis se bújt a lakásból, levelekre válaszolt, Dóra hársfa teát főzött, délután megállt az eső, hűvös volt, a tornyórás Városházáig sétált, onnan átment a parkba, a baba levele a zsebében volt, a szökőkútnál Josefet kereste, de parkőrt megint nem látta, a kislány egyedül ugróiskolázott annál a padnál, ahol előzőnap találkoztak, bár észrevette, hogy a Doktor leül, nem hagyta abba az ugrálást, csak amikor elvétette a dobást.
- Hatig jutottam.
- Az már igazán jó teljesítmény, nekem is pont hatig sikerült, meg kell vallanom, hogy úszni sokkal jobban tudok, mint ugróiskolázni, csak hiányzik nekem a tenger, persze mehetek uszodába is. Az Északi-tenger különösen szép ilyenkor, még pár nap és véget ér a strandszezon, az ember ül egy strandkosárba, árnyékban van, a tenger felől fúj a szél, a tenger pedig énekel Travemündén, el is hoztam neked a tengeri csigám, gondoltam érdekel, hogy milyen a tenger zúgása.
- El lehet hozni a tenger hangját?
- Ó igen, de aki egy napig hallgatja az Északi tengert, az sohasem felejti el.
Franz a hátizsákjában kotorászik a tengeri csigát Rebeka füléhez érinti.
- Ez a tenger hangja?
- Igen, tudtam, hogy hallani fogod.
- Sokat gondoltam Henriettére, hátha még sincs Hamburgban, hanem itt van Berlinbe és rossz társaságba keveredett, mint Pinokkió.
- Nem, az nem lehetséges, manapság a babák nem sokat érnek, más lenne a helyzet, ha Henriette egy zsák krumpli lenne, akkor biztos elviszi valaki és jó kis vacsorát főz belőle.
- És ha egy kutya volt?
- Kövér Henriette?
- Dehogy kövér, a legcsinosabb baba, akit ismerek.
- Tehát nem labda formájú.
- Nem dehogy.
- A kutyák a kerek dolgokat kedvelik, mivel Henriette nem kerek, ezért a kutyáknak sem kell.
- Franz a zsebébe nyúlt és kivette a levelet - ez a levél Hamburgból érkezett ma reggel, a baba elnézést kér, hogy nem volt ideje borítékot szerezni, ezért csak összehajtotta, és ideírta a címet, Berlin-Steiglitz, Rebecának. -
- Az én vagyok.
- Na ugye - Franz a levelet a kislány felé nyújtotta, aki még mindig az ugróiskola fekete kövét szorongatta a kezében, majd intett, hogy nem veszi át, letette a követ a padra, felemelte a kezét, hogy megmutassa, hogy összepiszkolta magát.
- Még nem tudok olvasni.
- Bocsánat - Franz széthajtotta a levelet, Rebeka azért megnézte, hogyan ír a baba.
- Azt hittem, hogy Henriette nem tud még írni.
- Ezt rosszul hitted, minden baba tud írni, a világ legszebb leveleit a babák írják, ezért az angyalok kicsit irigykednek is a babákra.
- Kinek írnak a babák?
- Nem írhatnak másnak, csak akit a legjobban szeretnek a gazdájuknak, a gazdák felnőnek, a baba levelek elkallódnak, ezért szinte egyetlen levél sem maradt fent, ha elmész egy múzeumba, hogy babalevelet találj, azt fogják mondani, hogy kislány a babák nem írnak levelet, pedig ez nagyon nagy tévedés.
Rebeca Franz mellé ült, hátrahajtotta a fejét, hogy Franz ne húzza tovább az időt, olvassa fel Henriette levelét.
Drága Rebeca, úgy sajnálom, hogy nem látom, ahogy ugróiskolázód Berlinben, remélem túl vagy a hatodikon, az a magas szárú fekete cipő van rajtad, amit apa szerzett, ami úgy kopog, mintha pata volna a lábadon, és amit annyira utáltunk, de a fehér kötényed, amit Frau Schmidt varrt a kimaradt függöny anyagból olyan szépen libben, amikor ugrálsz, remélem reggeliztél, a papát és a mamát üdvözlöm, és Brúnó mackót is, ha mama sorban áll, akkor kérlek ne türelmetlenkedj, ha szabad kutat találsz, akkor ha nem okozol vele felfordulást, simogasd meg a vízköpő sárkányok fejét.
Ott tartottam, hogy megnéztem a Hókirálynőt a színházban, már elég éhes voltam, ahogy kijöttem, tanácstalanul álldogáltam a piros lépcsőknél, egyébként itt minden piros, még a kerület neve is piros fa, amikor észrevett egy kislány, valamivel idősebb, mint Te vagy Rebeka, úgy hívják, Rosa Blumenthal, de ezt csak később tudtam meg. Itt eszembe jutott, hogy milyen szép is volt ezen a nyáron Berlinben a Steiglit-i rózsakert.
- Nézd apa, egy baba - mutatott rám Rosa. - Talán itt felejtette valaki.
- Már senki nincs a színházban.
- Szegény baba elvesztette a családját..
Ó, ha egy baba tudna esdeklő pillantást vetni valakire, hogy segítsen, akkor drága Rebekám, én úgy néztem volna Rosára.
- Nem hagyhatjuk magára.
- Nem lehet Rosa, annyit tehetünk, hogy a babát leadjuk a ruhatárban.
Rosa magához szorított, de nem mert a papával ellenkezni, elindultunk a ruhatár felé, papa megkopogtatta a pultot, de nem jött ki senki.
- Na jól van Rosa, a baba hozzánk költözhet néhány órára, de holnap megkeressük a gazdáját, és a hirdetőoszlopokra cédulákat írunk, hogy találtunk egy babát, ekkor kicsapódott egy ajtó, és kilépett rajta Gusztaf, a színész, nagy jövőt jósolnak neki, van egy kis pocakja, és még szeplős is, aztán még egy nő és még egy férfi és megint egy alacsonyabb hosszú hajú nő jött ki egy olyan ajtón, amit észre se lehetett venni, mert ugyanolyan virágos tapétával volt borítva, mint a fal.
- Ó, egy kislány babával - mondta az egyik, akit Kalusnak szólítottak.
- Nézd Pamela, pont olyan babája, mint amivel mi is játszottunk Münchenben.
- Már hogy lenne olyan - Kalust alaposan szemügyre vett.Rose apukája, persze belefogott a történetbe, hogy itt találtak a színházba, nem tudnak rólam valamit, a világért se akarnak hazavinni, Rosenak van babája, minek még egy.
- Sajnos nem, de úgy látjuk, hogy jó kezekbe van, és legyen a kislányé - mondta a rövid hajú nő, akit Erikának hívnak és nagyon mókásan nézett ki, magas, és olyan bohókásan volt felöltözve, szivárvány csíkos volt a ruhája, és ehhez a ruhához tartozott egy hatalmas türkiz színű tollas sál, amerre ment kihullott belőle néhány toll.
- Kérem, az nem lehet, ez a környék elég furcsa, nem vihetek el egy ismeretlen babát - a papa végig mérte Erikát.
- Nem olyan furcsa - védekezett Erika és megsimogatta Rose fejét.
- Nos, ha nem tudják mégse vállalni a babát, akkor holnap délután itt a színház próbatermében sztepp tánc oktatás lesz, jöjjenek el a babával, a továbbiakat megbeszéljük - ezt már Gustaf mondta.
- Kérem szépen, én egy fontos hivatalban dolgozom, nem érek rá szteppelni, de esetleg a feleségem.
- Akkor jöjjön a kedves felesége a kislánnyal és a babával, egy ilyen érzékeny teremtést, mint ez a baba nem lett az utcán hagyni.
Valamennyien bólogattak és igen együttérzően néztek rám, majd közölték, hogy egy bizonyos Boszorkánytanyára várják őket, sajnos sietniük kell, még az is lehet, hogy gyalogolniuk kell, mert ilyen későn mert nem járnak a villamosok.
Hamar hazaértünk, a papa nagyon éhes volt. Roseék a színház mellett laknak a második emeleten, úgyhogy nem is sétáltunk, otthon már Rose mamája megterített, a papa és Rose a kapros mártásos halat evett, az éjszakát Rose íróasztalán töltöttem állva, egy füzet mellett, amire az volt írva Napló, reggel Rose megölelt, kiszaladt a mamájához, apa már elment a hivatalba.
- Mama elmehetün biciklizni Lottéval Altonába?
- Lotte a baba neve - kérdezte mama.
- Igen, kék szeme van és szőke haja, és olyan mulatságos, amikor megrázza a fejét és a fürtjei imbolyognak a feje körül, még járni is tud.
Rose erősen megfogta a hátam, meg kell mondanom, hogy nem olyan ügyesen, mint te szoktad, léptem néhányat és ahogy léptem elfordítottam a fejem jobbra aztán balra, akkor vettem észre azt a kis madárkát az ablakban, egy kis stiglincet, pont olyan volt, mint amilyet a parkban etettél, már meg akartam szólítani, de akkor elrebbent.
Meg kell jegyeznem, hogy Rosenak fekete szeme, és hosszú fekete haja van, és éppen úgy két ágba fonva hordja, mint Te.Drága Rebeka, most be kell fejeznem a levelet, mert Rose már kitolta a biciklijét a ház elé.
Ezer ölelés,
Henriette, aki most Lotte
- Szegény Henriette, azt hiszem attól tart, hogy kirakja Rose papája.
- Ó, én ezért nem aggódom, nagyon talpraesett kislány Rose, Hamburg olyan jó hely.
- Igen, de hogy került a baba Hamburgba.
- Ezt nem tudom, de talán megírja, lehet hogy felszállt egy vonatra valamelyik állomáson, talán az Anhalter Banhofon, elaludt és Hamburgban ébredt fel.
- Lehet, Henrittenak nagyon tetszett az a két szobor a nappal és az éjszaka az állomás bejárata fölött.
- Akkor meg is van a megoldást, elment hogy megnézze a szobrokat, persze ezt nem jól tette, mert nem szabad egy babának egyedül kószálni Berlinben.
- Igen az lehet, a nagymamához akart utazni.
- Hol lakik a nagymamád Rebeka.
- Breslauban, de már mennem kell.
A parkba két fekete ruhás tányérsapkás nő lépett be, a sapkájukon számok voltak, a kezükben kanna, nagyon határozottan lépkedtek, majd eltűntek a hársfák alatt.
Franznak kedve lett lerajzolni őket, még volt egy kis hely a papíron, két fekete alak ment egymás mellett, Franz pedig gondolkodott, hogy mi is legyen velük, ki is dobhatná a irka-firkát a szemetesbe, de meggondolta magát és visszarakta a zsebébe Henriette rajzos levelét.
Harmadik napja esett, abban megállapodtak, hogy esőben nem találkoznak senkinek sem hiányzik, hogy megfázzon, csütörtök délutánra felszakadoztak a felhők, Berlin felett az ég hamuszürke volt. A Doktor néhány perccel hamarabb érkezett, mint a kislány, Rebeka ahogy belépett a kapun a pad felé futott.
- Írt Henriette?
- Természetesen írt.
- Mi újság Hamburgban.
- Ott is esett, de már tegnap elállt, de gondolom a levélre vagy kíváncsi - a Doktor a szokott helyről elővette a levelet, Henriette most sem talált borítékot
.Drága Rebeca, először is minden rendben van, Rose és a mamája két új ruhát és egy esőköpenyt is varrt nekem, így esőben is sétáltunk Hamburgban, tegnap pedig átmentünk Lübeckbe, hogy megünnepeljük Rose tizedik születésnapját.
- Ettél már marcipános tortát - kérdezte Rose.
- Nem, azt hiszem Berlinben mindig Fekete erdő torta, vagy Charlotte volt.
- Anyát Mandelnek hívják, de nagypapa nem szereti a Mandel nevet. Képzeld el ezt kaptam Rose, Mandel Salamon, ismételgeti nagypapa péntek esténként, mikor felolvassa Jákob történetét, ilyenkor rettentően szomorú a neve miatt.
Az állomáson összefutottunk Erikával és Klaussal, ugye emlékszel rájuk a színházból, ők is Lübeckbe kirándultak, mert a Varázsló ott született, megakarták nézni azt a régi családi házat
.- Ki az a Varázsló - kérdeztem, mert elfelejtettem hogy mit mondtak.
Erika és Klaus nevetett, hogy a Varázsló az édesapjuk.
- Akkor ti is tudtok varázsolni.
- Egy kicsit - mondta Klaus.
- Egy kicsit - mondta Erika.
- Nincs kedvetek megnézni a házat?
- Tulajdonképpen ennek semmi akadálya - Rose mamája belegyezett, hogy megnézzük a Varázsló régi házát.
- Mindig is vágytam arra, hogy egy gazdag kereskedő házában szétnézzek - csicseregte Rose mamája, olvasott egy könyvet, amiben benne volt ez a ház.
- De előbb a cukrászda. - Rose attól tartott, hogy esetleg elmarad a tortázás, már el is tervezte hogy zöld tortát fog kérni, amin a csokoládé dísz egy violinkulcs lesz, mert nagyon szép violinkulcsokat szokott rajzolni, és persze Rosenak van egy pianínója, tegnap este pedig eljátszotta a Kis éji zenét, aztán írt egy verset, Rose minden napját leírja, van is egy szép füzete, amit Salamon nagypapától kapott, a fedlapján vörös rózsa van, hogy vezessen naplót, három napja én is benne vagyok, Rose még le is rajzolt. Rebeca mi lenne, ha neked is lenne Naplód, abban leírhatnád, hogy milyen mikor nem voltam veled, s ha majd találkozunk, akkor tudni fogjuk, milyen volt a Steigliz mikor Franz a leveleimet felolvasta, hiszen én sohasem találkoztam Franz-cal. - Nem, még előtte látnotok kell valamit - szólt Erika, megint olyan furcsa kabátja volt, színes háromszög darabokból varrták össze, a cipője rémesen hosszú volt és felkunkorodott az orra, az egyiken piros pompon a másikon fekete pompon ült, és ezek a pomponok időnként össze is vesztek. - Igen, igen, pont arra fogunk menni, megnézzük a bábszínházat, Henriettet bizonyára érdeklik a bábuk - Klaus megigazította a hajamat. - Tudjátok mi az a pantomim - kérdezte Erika cipőjén a piros pompon. Rose ölébe ültem és megszólalni se mertem. - Sajnos nem tudjuk - válaszolt helyettem is Rose. - Honnan tudnák, nem tudnak ezek semmit - a fekete pomponnak nagyon szomorú hangja volt, attól féltem elsírja magát és összekönnyezi a padlót.Az egész nagyon jól kezdődött, átsétáltunk a városkapun, Klaus valami furcsa tánclépéseket mutatott a hídon, úgyhogy a járókelők megálltak, hogy megnézzék a produkciót, majd felugrott a híd korlátjára és egy morcos dáma felé nyújtotta a kezét, és azt kiabálta: Margit, Margit ez nem te vagy, a hölgy körbe nézett és közölte, hogy ő nem Margit, hanem Ofélia. Klaus leugrott, majd futásnak eredt. - Gyertek már, hogy lehettek ilyen lajhárok.Egy nagyon régi ház előtt állt meg, az ablakában két bábu volt, olyanok voltak, mintha testvérek lennének, de mind a kettő bohóc volt, madzagok lógtak ki belőlük, de mozdulatlanok voltak. - Ez vagyok én - mutatott a fehér ruhás bohócra Erika - a nevem Gilles. - Ez pedig én mutatott a táncosnőnek öltözött bohócra Klaus- Gelsomina a nevem. Rose mamája érthetően zavarba volt, és ki akarta javítani őket. - Nem talán fordítva, kedves művészek. - Ó nem mama - karolt bele Rose mamájába - itt azt látod mi nem látható.- Rose - szólt Klaus - mi lenne, ha megnéznénk mi van Henriettben. - Azt hiszem nem örülne neki. Egy pillanatra megijedtem, mert járós baba vagyok, és néhány lépést te is tudod Rebeca kis segítséggel meg tudok tenni, a fejemet pedig, ha a bal lábammal lépek jobbra fordítom, ha a jobbal akkor balra, és ehhez az egészhez meg se mozdul a törzsem és a kezem, és még durcás arcot is vágok.- Ha szétszedjük Henriettet, akkor megmutatathatjuk neki, hogyan mozdul a lába, hogyan mozoghat a feje, hogy mozdul a keze, az ujjai, hogyan kell a szemeit forgatni.- Mindez magától - kérdeztem. - Ó nem - Klaus megkopogtatta a fejemet. - Mi is szeretnél lenni Henriette. - Táncosnő, olyan mint Josephine. Rose mamája megint közbe szólt. - Henriette drágában, te egy egészséges rózsaszín baba vagy, Josephin pedig fekete. - Ó, ez nem baj - Erika úgy lépkedett a pad körül, mint egy strucc - bármikor bekenhetjük feketére. - Összepiszkolja az új ruháját. - Inkább vigyázok mama. - Akkor kezdhetjük a műtétet Henriette, előbb a bal lábad csavarom ki. A dolog könnyebben ment, mint ahogy azt most átéled kedves Rebeca, a lábam máris Erika kezében volt, a másik lábam Klaus zsebre vágta, mert mint az később kiderült azt nagyon fontosnak tartotta, így osztotta el a bal lábhoz a jobb kezet, a jobb lábhoz a bal kezet, a testet Rose mamája kapta, mert azzal nem volt sok baj, a fejem viszont Roséhoz került, nem mondom félelmetes egy helyzet, de ami ezután következett, az csodálatos volt. Nézd csak Henriette így kell a színpadon lépdelni, ha egy parkban sétálsz, persze egy lépést se tett se Erika se Kalus mégis úgy éreztem, hogy fejem és a testem nélkül könnyedén sétálok, még azt is éreztem, hogy a ruhám ujját lobogtatja a szél.- Henriette megszagol egy rózsát - Klaus intett Rosenak, aki majd kibújt a bőréből, hogy előre biccentheti a fejem, a törzsem viszont a mami kezében meg se mozdult, olyan zavarba volt szegény, hogy ilyesmibe belerángatták. Ekkor Erika elkiáltotta magát, hogy futás, jön egy mérges kutya, és mielőtt tiltakozhattam volna, hogy az én lábacskáim alkalmatlanok a futásra, már el is futottam a fejemmel, csak a törzsem áll bután. - Na látod ilyen egyszerű ez az egész - Kalus visszakérte a darabjaimat és összerakott. - Hol lehetne kedves Klaus ezt folytatni. - Párizsban, ott vannak a legjobb pantomim iskolák. - Óh, ha én egyszer eljutnék Párizsba. Ne haragudj Rebeca, de olyan jó volt, hogy egy pillanatra éreztem a kezem, a lábam, megmozdultam, mindenképp visszamegyek Berlinbe, de látnom kell Párizst. A Varászló házába nem jutottunk be, pont átalakították, de kívülről is jól nézett ki, az Angyalgödörben, így hívták az utcát, találtunk egy a cukrászdát, pont olyan zöld marcipános tortát kaptunk, mint amilyet Rose kívánt, csak a közepén egy marcipán balerina álldogált. - Szeretnéd Henriette a balerinát? - kérdezte Erika. - Szeretném, olyan egyedül van. - És szeretnél Párizsba menni? - Persze. - Nos az a helyzet - mondta Klaus - hogy Erikával veletek visszamegyünk Hamburgba, de holnap világ körüli útra indulunk, az első állomás Párizs lesz, van egy kis dolgunk Párizsban.Tudtam én hogy nem dönthetek, Rosera néztem. - Szeretnél velük menni Henriette. Sóhajtottam és bólintottam, megint sóhajtottam.- És Berlin, Henriette Berlini, és Rebeca nagyon várja - mondta Rose mamája. - Ahogy visszatérünk Németországba, az első utunk Berlinbe visz, van Berlinben egy csodálatos házinéni - nevetett Klaus - kuplerosmami - Rose mamája felsikított - neki megígértük, ha visszajövünk a világ körüli útról beszámolunk a kalandjainkról. - És te Rose, olyan szépen lerajzoltál a naplódba.- Holnap iskolába kell menni, jó társaságban leszel, hátha találkozol Josefinnel, de nézd csak, még el se fújtam a tortán a kívánság gyertyát. - Akkor kívánj valami nagyon jót. Rose a torta fölé hajolt, becsuktam a szemem, tudom hogy nem szabad kimondani a kívánságát, ó bárcsak azt kívánná. Kicsit hosszú lett ez a levél Rebeka, talán még nem sötétedett be, ugye nem baj, hogy így döntöttünk, majd írok neked Párizsból, mindenkit ölelek, Henriette.Rebeca nem tudta, hogy örüljön vagy szomorkodjon. - Franz, meddig tart egy ilyen világkörüli utazás.- Ó az rengeteg dologtól függ, mivel utaznak, indulnak-e hajók, vagy várniuk kell, kapnak- e jegyet, eltévednek, vagy elrabolják őket, esetleg megismerkednek valakivel - Dora már ott állt a Doktor mellett, elhozta az esernyőjét, mert megint beborult az ég. - Siess haza Rebeca - lóg az eső lába - Franz belekarolt Dórába, valami fontosat mondott neki, amikor kiléptek a parkból.
Franz próbálta összeszedni a gondolatait Henriette párizsi utazásáról, de mindig visszatért egy rossz álom, csak Párizs miatt jutott eszébe, valami rejtélyes dolgot sejtett, hogy az élet hamarabb megírja a történeteit, mint ahogy ő rá jönne, hogy milyen összefüggések rejlenek a mélyben. Egy ismeretlen ház párizsi pincéjében történt az eset, Franz nem volt ott csak látta, mintha fentről nézte volna az eseményeket, a házba a Szent Anna templomról elnevezett utcából lehetett bejutni, a rendezvény zárt körű volt, nagyvonalúan halálos partynak nevezték, a jelmez kötelező volt: boszorkányok, csontvázak, jósolni akaró, zaklató cigány asszonyok fogadták az érkezőket, levágott kislányujjakat formázó ropogtatni való sós rudakkal, undorító kinézetű süteményekkel kínálták a gyerekeket az egyébként szelíd lelkű háziasszonyok, akik kidolgozták a lelküket, a társaságból kilógott egy izraelita kultúrantropológus ki ezen új szokás tanulmányozása miatt volt jelen, mindenki remekül szórakozott. A látványtól felzaklatott gyerekek ugráltak az izgalomtól. - Mi lesz még? - mondta a főszervező, aki nem rég veszítette el ikerterhességét, de könnyedén kilábolt a traumájából, ilyenféle partykon sziporkázott, megigazította a nyakában a málnaszörppel átvéreztetett kendőt. - Leviszlek benneteket a pincébe. Kinyitotta a két szárnyas ajtót, a vendégeket megcsapta a pince áporodott bűze. - Mindenki öltözzön fel, hideg lesz odalent - mondta a főszervező, mert szeretett anyáskodni. Csak az ő kezében pislákolt egy szál gyertya, szerencsésen leértek. A gyerekek meg se mertek mukkanni, mikor felemelte a gyertyát és meglátták a szőke hajú, kék szemű babát meglincselve, aztán egy keleti baba jött, majd egy síró csecsemő, és egy fekete baba, ennek a haját összeborzolták, a ruháját megszaggatták. A gyerekek nyüszítettek.Franz felébredt, bár csak sohasem láttam volna őket. Kinézett a parkra, veszélyes hely lehet Párizs, egy ilyen pince, az egészet csak Dórának mesélte el, Rebecának gyönyörű Párizst akart írni.
Franz korán kelt, vasárnap volt, úgy beszélték meg Rebekával, hogy délelőtt találkoznak a padnál. Franz régebben éjszaka írt, de akkor egyedül volt a szobában, most viszont nem akarta Dora éjszakáit megzavarni, Dora már elment a piacra, Franz pedig Henriettre gondolt.
Pont kilencet ütött a toronyóra, Franz Dorát várta a parkban, Rebeka pedig a történet folytatását.
- Hamburgban is felkelt már a nap?
- Természetesen.
- Ma indulnak Párizsba?
- Nem tudom, de gondolom Henriette megírta.
Franz kivette a levelet.
- Megint nem volt levélpapírja. Az új levél az előző levél hátoldalán volt.
- Előfordul az ilyesmi.
Franz kisimította az összegyűrődött papírt.
Drága Rebeka, szinten minden készen áll a párizsi utazáshoz, Rose mamája még két új ruhát horgolt az éjszaka, egy zöldet és egy rózsaszínt, és egy kék cipőcskét, piros kalapot sárga virágokkal, lila kesztyűt és egy bíbor színű sálat.
- Olyan vagy Henriette mint a szivárvány - dicsért meg Rose apukája, pedig a papa utálja a feltűnősködést.
A nappaliban ültünk, egyre türelmetlenebb lettem, már nagyon vártam a barátaimat, fél kilenckor végre megszólalt a csengő, beviharzott Erika.
- És Klaus.
- Kint vannak, van egy kis változás, Párizsba megyünk előbb vagy utóbb odaérünk, , de teszünk egy kis kitérőt, előbb szétnézünk Dániában, ott pihenünk a tengerparton néhány napot, benézünk Kopenhágába, Gustaf is velünk jön, ősszel Berlinben ő játssza Hamletet, segítünk neki ráhangolódni a szerepre - mondta Erika, most szokatlanul komoran volt felöltözve, talpig feketében volt.
- Ki az a Hamlet? - Rebeka savanyú cukorkával kínálta Franzot, az intett a fejével, hogy köszöni szépen most nem kér.
- Bocsánat Rebeka, nyilván Erika már elmesélte a babádnak, hogy ki Hamlet, egy egyszerű dán királyfiról van szó, aki nem találja a helyét, a Helsingöri várban lakik, sajnos nemrég elvesztette az édesapját, ha jól tudom megmérgezték.
- Van a fején korona?
- Ebben szabad keze van a darab rendezőjének, van aki szerint felesleges.
- Ha nincs rajta nem is királyfi, amikor Henriettét feleségül vette itthon néhány királyfi mindig volt koronájuk.
- Nos ez a Hamlet nem akarja feleségül venni Hentriettét azt hiszem egyéb dolga van.
- Mi egyéb dolga lehet egy királyfinak, minthogy megnősüljön?
- Talán, hogy megismerje az igazságot.
- Azt mondtad, hogy az édesapját megölték.
- Megmérgezték.
- Ó, ez rettenetes, és Hamlet, hogy van.
- Rosszul, természetesen tudni akarja mi történt, de olyan bonyolult ez a történet, ahhoz hogy kiderüljön az igazság ki kell nyomoznia
.- Szegény Henriette, azt hiszi, hogy azért mennek Dániába, hogy lássák az Északi-tengert, hogy fürödjenek, kagylókat gyűjtsenek, és most ez a rettenetes hely, a kastély.
- Vár, egy komor vár, de éjszaka őrzik, két járőr sétál a várfalon, még kísértetet is látnak.
- Nem szeretném, hogy Henriette bemenjen abba a várba, és megismerje a szomorú Hamletet, annyi vidám királyfi van, kísértetek pedig nincsenek Franz, a mama megtiltotta a papának, hogy este a prágai gólemről meséljen nekem, Henriettének pedig még csak említeni se lehet, mert azonnal elsírja magát.
- Pedig a prágai Gólem remek fickó, igaz hogy egy kicsit nagyobbra nőtt. -
Mekkorára.
- Mint Hermann az állatkerti gorilla, a mozgása is olyan, de alapjába véve igyekszik jót cselekedni.
- Olyan színű mint Hermann.
- Ó nem a gólem méreg zöld.
- A haragtól.
-Nem dehogy is a jóindulattól, egyszer egy kislány, olyasmi mint te kiszökött este a lakásukból Prágában, el is tévedt, ott kóborolt az Óvárosban, a gólem pedig két szem savanyú cukorkáért haza vitte.
Rebeka átnyújtotta Franznak a két savanyú cukrot.
- Jó akkor segítsen Hamletnek a prágai gólem.
- Nem lehet, a gólemek, kísértetek nagyon is helyhez kötöttek, nem mehetnek át Prágából Dániába.
- Hagyjuk ki Dániából Hamletet.
- Rebeka nem figyeltél, Gustaf nem Hamlet, hanem egy nagyszerű színész, aki eljátssza Hamletet, meg kell tanulnia a szerepet, egyébként pedig vidám fickó, szeret vitorlázni, táncolni, balettozni is szokott, kártyázni, bohóckodni, hajnalban a tengerparton sétálni és a napfelkeltét nézni, csak rengeteg szöveget kell megtanulnia, ezért viszi magával a hátizsákjában a Hamletet, olvassam tovább vagy majd máskor. - Olvasd, mindenképp olvasd.
A Te címed
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.
A Te címed
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.
A JAPÁN KIMONO KÉPEI - KOKHESI BABA
Egy japán kimonó képeiről mesélek neked Istennő, a rászőtt legyezőkről, Kokhesiról, a megtalált rongybabáról, és egy japán hercegnőről.